Vadászat
Farkas ehette meg a dámborjút
Úgy gondoltam, hogy dámborjúra indulok vadászni – kezdte Figura Ákos, mikor lapunk, az Agro Jager News élményei miatt kereste fel az ismert utánkeresőt. Azon a héten már decembert írtunk és a Galgamenti Vadásztársaság területén, Bercel magasságában vettem a vállamra a puskát.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Úgy gondoltam, hogy dámborjúra indulok vadászni – kezdte Figura Ákos, mikor lapunk, az Agro Jager News élményei miatt kereste fel az ismert utánkeresőt. Azon a héten már decembert írtunk és a Galgamenti Vadásztársaság területén, Bercel magasságában vettem a vállamra a puskát. Tehettem, mert hivatásos vadász is vagyok a területen, másrészt a vezetőség bizalma töretlen irányomban – folytatta a nem mindennapi történetét.
Vadászni indultam, cserkeltem. Lőhettem volna bármi mást is, de az is benne volt, hogy „csak” kint vagyok. Csak a szándék volt meg bennem, s ha nem is cél nélkül, de kint voltam az erdőn és az már önmagában is nagyon jól szokott lenni.
Sokat dolgoztam ebben az évben, hiszen a karácsony előtt időszak nem a pihenésről szól, de valahogy mégiscsak csendesebb időszak ez mindannyiunknak.
Szóval tarvadazni indultam és amint cserkelek a téli erdőben, hirtelen megpillantottam egy dámborjút. Egy lábas erdőben állt és sikerült megközelítettem. A .30-06 Blaser fegyverem volt nálam és igazán nem állt messzire: 80 méterre lehetett tőlem.
Lőbotról vettem célba és a találatot is jól jelezte. Ám picit úgy éreztem, hogy belehúztam a lövésbe, ami gyorsan be is igazolódott, mert nyomban felugrott. Úgy 150 méterre megállt, de nem tudtam újra rálőni s ahogy figyeltem, öt-hat perc múlva lefeküdt.
Amikor tanácsot szoktam adni, mindig elmondom, hogy ilyenkor ne is menjünk oda. Persze én meg elindultam és mikor már majdnem elértem, akkor felugrott és elszaladt.
Megjelöltem a helyet és csak sóhajtoztam…
A leggyakoribb, hogy a sikertelen munkák legtöbbje a saját lövéseimből adódnak – korholtam magam, de sokkal nem voltam előrébb és lassan rám is esteledett…
Azon elmélkedtem, mivel mást nem tehettem, hogy pont azokat a hibákat követtem el, amiket szoktam tanácsolni, hogy lehetőleg kerüljük el. Ne megyünk oda és én meg nem vártam. Jó félórát várni kellett volna, morfondíroztam. Persze láttam, hogy elesett és én meg rámentem rögtön. Borítékolható volt, hogy felkeltem: be is jött.
Dühöngtem. Mérges voltam, főleg magamra, mert végiggondoltam, hogy mit hibáztam és miközben kiértem az autóig, megterveztem a holnap reggelt.
Bennem volt az is, hogy reggelre jól elintéztem a saját programomat, ami most mindenek elé került. Sajnáltam a vadat is és meglehetősen sok érzés kavargott bennem.
Hóolvadásos időszak és miközben az északi oldalban még fagyott. A déli oldalon olvadt, a legtöbb helyre így nem tudtam bemenni. Az elugráshoz érve Tapi és Rubi gyorsan felvették a nyomot és gyerünk!
Nagyon jól dolgoztak, bár lassabban mentek, mint általában.
Miközben a vér is egyre kevesebb volt. Egy-egy cseppet találtam és egy 5-600 méter vezetékmunka után végül meglelték a dermedt vadat.
Nagy meglepetésemre azonban, csak a bőre várt ránk: mindenhonnan lerágták az éjjel a húst a csontokról.
A területen négy év alatt kilenc sakált ejtettek el, hallani sem halljuk őket, így nagy eséllyel szürke farkas törhette fel a vadat, meg ennyi húst a sakál nem tud befalni. A szomszédban több helyen láttak már farkast.
Tudjuk jól, hogy itt van a farkas. Azt is tudjuk, mikor jön, hiszen látjuk, mikor etetünk, kint áll 40-50 szarvas a réteken. Egyszerűen olyan mennyiségben, amit egy-egy terület nyilvánvalóan nem bírna el. Majd egy héten keresztül nem látunk egy szarvast sem. Ilyenkor szoktunk találni megevett vadat. Dámot és gímet egyaránt. Persze, hajtja, űzi, zavarja a vadat. Nincs pihenője, nem fekszik nappal, ahogy szokott. Fél az erdő s arról meg ne is beszéljünk, hogy ilyenkor is enni kell a szarvasnak. Hatalmas vadkárokkal kell számolnia mindenkinek. Mindenki felteszi a kérdést, hogy ez kinek jó?
A nyílt legelőkre lenyomja a vadat a farkas. Nappal, fényes nappal látjuk a vadat, ami nem azért bújik elő, mert annyi van, hogy nem bírja az erdő, hanem mert odabent van a farkas. Mióta van hőkameránk, belátjuk a területet. Akkora rudlikat terel össze és menekül előle minden élő, hogy egyszerűen kiürülnek az erdők.
Volt alkalom, hogy gazdák szóltak, hogy három német juhász eszik egy szarvast. Mire kiértem, persze nem voltak ott, de senki sem kereste a kutyáit a környékben.
Vidéken, kint a határban, a hegyen, másként vélekednek az emberek, mert aki egyszer is látta, hogy öl a farkas, az félni fog tőle. Fél a farkastól minden jószág és fél az erdő. Fertelmes munkát végez és rettenetesen sokat szenved a vad, mire elpusztul, mert a lábát, ágyékát kezdik ki és elevenen kezdik megenni…
Tudjuk jól, hogy eljön az a pillanat is, mikor a kutyáim a farkast is ott találják a csapák végén és abban is mindenki biztos, lehet a vérebektől nem hátrál meg a farkas, miközben fal.
Nemcsak az én, de a többi vérebes kutyája is nagy értékű. Csak mi, éves szinten, 150-200 vadat hozunk terítékre, ami csak a hús vonatkozásában is jelentős árbevétel a társaságoknak. Óriási károkat szenved el a vadállomány és a farkastól retteg az erdő – zárta beszámolóját Figura Ákos vérebes utánkereső.
Figura Ákos elbeszélése nyomán írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Figura Ákos
Bajban van, elveszett a vadja?
Hívja Figura Ákos vérebes utánkeresőt vagy kövesse munkáit a Facebookon!
Kattintson ide!
Tel.: +36 30 485 99 22
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
CACT hajtás természetes vadászaton munkavizsga Kardosfán
A Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete munkavizsgát rendezett Kardosfán.
A Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete 2025. január 11-én CACT hajtás természetes vadászaton munkavizsgát rendezett Kardosfán. A téli táj, a zselici dombok, a kiváló adottságú vadászterület optimális lehetőséget biztosított a vizsga lebonyolításához.
A területet a Sefag Zrt. biztosította, az egyesület az országban harmadik alkalommal rendezett ilyen típusú munkavizsgát, melyhez az idén vadász terrierek is csatlakozhattak.
A vizsgára 12 kutya regisztrált, végül 8 vett részt , 3 szálkás szőrű tacskó és 5 jagd terrier.
A kutyák két hajtásban dolgoztak, fegyelmezett és hatékony munkát végeztek. A nap végén a terítéken 28 vaddisznó, 7 gímszarvas és 1 dámvad feküdt.
A bírálatokat Körmendi Tamás, Schilli Péter, Nicsovics György és Hermánné Bedics Rita vezető bíró végezték.
A bírók a hajtóvonalban haladva követhették nyomon a kutyák munkáját, értékelték a a keresési módot, orrhasználatot, a kitartást, a bátorságot és a hangadást.
5 kutya CACT címet kapott, 2 kutya II. díjban végzett.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Forrás: Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
𝐄́𝐯𝐚𝐝𝐳𝐚́𝐫𝐨́ 𝐯𝐚𝐝𝐚́𝐬𝐳𝐚𝐭 𝐁𝐞́𝐤𝐞́𝐬𝐜𝐬𝐚𝐛𝐚́𝐧 – 𝐄𝐠𝐲 𝐟𝐞𝐥𝐞𝐣𝐭𝐡𝐞𝐭𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐡𝐞́𝐭𝐯𝐞́𝐠𝐞!
A békéscsabai évadzáró vadászat ismét nagy sikert aratott.
Kedves Solymásztársak!
Hát, mit is mondhatnánk – ez a szezonzárás is olyan volt, ahogy szeretjük: emlékezetes, jókedvű és tele élményekkel! A békéscsabai évadzáró vadászat ismét nagy sikert aratott. Olyan sokan gyűltünk össze, hogy szálláshely szűkében már szinte „művészet” volt mindenkinek helyet találni. Bár nem fértünk el egy szálláson, ez sem szegte kedvünket. A vacsorák és esti beszélgetések mindannyiunkat egy helyre tereltek, igazi közösségi események voltak – a jókedv és a rengeteg sztori felejthetetlenné tették az együttlétet.
Az időjárás hideg volt, de nem annyira, hogy a föld átfagyott volna – így nagyon kemény terepen vadásztunk, a sár miatt igazi kihívássá vált a vadászat: csúszós ösvények, bokáig süppedő talaj… Azt hiszem, mindannyian éreztük a nap végére a lábunkban ezt az igénybevételt! Bár a sarat dagasztva vadászni nem a legkényelmesebb, ám ez sem tántorított el senkit. Fárasztó volt, de a fáradtságunkat feledtették a gyönyörű pedzések és a sikeres zsákmányok. Az ilyen látványokért éri meg minden lépés a terepen!
Ki ne emlékezne például arra a felemelő pillanatra, amikor Molnár Matyi vándorsólyma tökéletes időzítéssel, könnyed mozdulattal kapta el a nyulat? A hétvége egyik csúcspontja volt az a látvány, ahogy a sólyom elegánsan, gyorsan és precízen végrehajtotta a támadást – a jelenlévők egyként csodálták ezt a lenyűgöző teljesítményt. Ezek azok a pillanatok, amelyek miatt érdemes solymásznak lenni! Ezek azok a pillanatok, amik örökre beleégnek a solymász emlékezetébe!
De nem csak a sólymok kápráztattak el minket, a héjások is bravúrosan teljesítettek. Az egyik nap különösen emlékezetes volt, amikor két harris – Joó Péter és Csipán Kristóf madarai – párban dolgozva fogott nyulat. Szinte tökéletes összhangban dolgoztak a gazdáikkal, igazi mestermunka volt. Ezek a látványos fogások és összehangolt munka mindannyiunk számára hatalmas élményt jelentettek. Olyan pillanatok ezek, amikor az ember csak áll, nézi, és azt mondja: „Ezért csináljuk!”
A hétvége persze nem csak a vadászatról szólt, felvetődött néhány szervezési kérdés, amiket érdemes lesz tavasszal a közgyűlésen megvitatnunk. Sokszor küzdöttünk a nagy létszám okozta kihívásokkal, amiket végül mindig sikerült megoldani. De épp ezért merült fel egy fontos téma: hogyan osszuk be a csapatokat? A sólymosok egyre nagyobb létszáma miatt valószínűleg két külön csoportot kell majd kialakítanunk, és a héjásoknál is hasznos lenne külön kezelni a fácánra és nyúlra vadászókat. Ezek mellett szó esett a solymászkutyák fegyelmezéséről, a vadászatok szervezéséről és számos más technikai kérdésről is – úgyhogy unatkozni biztosan nem fogunk a közgyűlésen! Látszik, hogy van mit megvitatni, de ezek mind az egyesületünk fejlődését szolgálják.
Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek a fantasztikus hétvégének, Egyed István solymásztársunknak és Karasz Vilmosnak, aki a vadásztársaság részéről kísérőként segítette a munkánkat. Külön köszönet illeti Molnár Mátyás fősolymászunkat, aki az egész szezon során fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy minden vadászat jól szervezett és emlékezetes legyen. Valamint köszönjük mindazoknak a háttérben dolgozó szervezőknek és segítőknek, akik neve nélkül is tudjuk, hogy szívvel-lélekkel tették a dolgukat, hogy mi élvezhessük a vadászatok minden pillanatát.
A közös élmények, a sólymok, héják sikerei és a jó társaság mindannyiunkat gazdagabbá tett. Addig is, amíg újra találkozunk, szárnyaljanak a madaraink, őrizzük meg ezt az összetartó közösségi szellemet és maradjatok mindig ilyen lelkesek! Sok sikert és örömöt a tenyésztési időszakhoz, legyen minden madár egészséges és eredményes!
Forrás: Magyar Solymász Egyesület
Farkas volt, van, és reméljük, lesz is a Kárpát-medencében. Mindig. Volt, amikor több, volt, amikor kevesebb, de azt nyugodtan mondhatjuk, hogy állandóan jelen van térségünkben, annak ellenére, hogy eleink vért izzadva, mindent elkövettek, hogy ne legyen. Természetesen voltak időszakok, amikor olyan kevés volt belőlük, hogy nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy sikerrel jártak, de egy-egy kóbor példány azért mindig előfordult a peremterületek erdeiben. Ezeket, ha egyáltalán észrevették, addig hajtották, amíg sikerült vagy agyonlőni, vagy kihajtani a határon túlra.
Pedig farkas volt szépen a valamikori Magyarország területén. A XIX. század végén, mondjuk Baranyában, a világhírű Bélyei birtok területén, azaz a Kopácsi-rétben, a csülkös vad védelme érdekében még mérgezték is, amiről részletesen beszámolt a Vadász-Lap 1892-es évfolyama. A jelentést Klobusicki Kálmán írta, aki akkor az uradalom fővadásza volt. Egy másik példa a farkas jelenlétére egy családi történet. Nagyanyám, aki 1888-ban született, mesélte, hogy úgy 15 éves korában olyan kemény tél volt, hogy a Duna befagyott, és a farkasok leereszkedtek a Papuk-hegységből, átjöttek a jégen Bácskába, és egészen Topolyáig jutottak, ami körülbelül 60 kilométerre van a Dunától. Itt aztán bevették magukat a Bácsér nádasaiba, és komoly károkat okoztak a tanyavilágban. Az akkori úri vadászok és a helyi társaság tagsága nagy hajtóvadászatot szervezett az ordasok „megbüntetésére”, azonban azoknak sikerült kitörniük és visszaszökniük a Duna bal partjára, azaz meglógtak.
Egészen más a helyzet a Duna–Száva vonalától délre, illetve a dél-bánáti, delibláti homokpuszta erdeiben. Ott állandó, stabil, sőt az utóbbi években növekvő állománnyal számolhatunk, ami meglátszik elsősorban az őzállományon és a jószágtartó gazdákat ért károkon. Ugyanis télen, és ott a hegyvidéken, még igencsak havasak a telek, a vad lehúzódik a települések környékére, ahol könnyebben jut táplálékhoz. Őket követik a ragadozók, és mivel sokkal könnyebb elkapniuk a háziállatokat, mint a vadat, mindent megtesznek, hogy bejussanak egy-egy juhhodályba vagy istállóba, ahol aztán hihetetlen vérengzést visznek végbe. Ilyenkor beindul náluk a gyilkolási kényszer és addig ölnek, amíg egy birka is mozog az ólban.
Most sokan azzal a kérdéssel állnak elő, hogy hol vannak a pásztorkutyák. Az ottani emberek tapasztalata szerint egy 5-6 farkasból álló falkával szemben, ami nem ritka, 2-3 kutya tehetetlen. Valójában azokat eszik meg elsőnek. Ugyanis előszeretettel „vadásznak” az ember legjobb barátjára, méghozzá olyan módon, hogy az meg se nyikkan, és már viszik is. A Sár-hegységben (ma Koszovó) az emberek jószágtartásból élnek. Ott tenyésztették ki a híres Sárhegyi pásztorkutyákat. Van gazda, aki több ilyen komondor nagyságú ebet is tart. Az ottani csobánok szerint a farkasok egy tüzelő szukát „küldenek” a falu alá. Az elcsalja a kutyákat az erdő széléig, ahol az éhes falka várja a vacsorát. Egyes tapasztalt és szavahihető vadászok elmondása szerint, még a hajtásban résztvevő kopók közül is rendszeresen kiveszik a vámot. Nem zavarják őket a lövések, az emberek jelenléte, elkapják a kutyát, és a gazdi örülhet, ha a nyomkövetős nyakörvét megtalálja.
A Balkánon vadásszák a farkast, Berni Egyezmény ide vagy oda. Vannak egyesületek, amelyek nagy üzletet csinálnak a farkashajtásokból. Rengeteg vadászt csődítenek össze, van, ahol több mint ezer puskás jelenik meg, de ezek a tömeges megnyilvánulások többnyire eredménytelenek. Ahogy verebet nem lehet nagy dobbal fogni, úgy farkast sem lehet lakodalmas menettel vadászni. Itt elsősorban az eszem-iszom, dínom-dánomon van a hangsúly és nem a vadászaton, no, meg a részvételi díj begombolásán, ami nem kis összeg!
Ha valaki szeretne farkast lőni, az keressen kapcsolatot a helyi társaságoknál, amelyek dögteret tartanak fenn, zárt, fűtött magaslesekkel rendelkeznek, és van idejük akár egy hétig is kinn éjszakázni a behavazott erdőn. Az olyan vadász látni fog farkast és lőhet is, ha minden a tervek szerint alakul. Ez biztosan valamivel drágább, mint a lenyúlós nagy hajtások, de eredményesebb is.
Akármit is mondanak a magukat állatjogi képviselőnek tituláló szervezetek, a farkast vadászni kell. Nem könnyű, rengeteg időt, jó erőnlétet és elszántságot igénylő munka. De megéri. Természetesen az, hogy vadásznak farkasra, ma már nem azt jelenti, hogy azért teszik ezt, mert ki akarják irtani – nem, erről szó sincs. A farkast azért kell vadászni, mert ellenkező esetben úgy járunk vele, mint a sakállal. A fejünkre nő, és akkor már késő. Manapság a fenntartható környezetvédelem elképzelhetetlen a vadászat nélkül! Ha bekövetkezik a farkasállomány túlszaporodása, elkerülhetetlen, hogy a legnagyobb károkat elszenvedő gazdák a saját kezükbe vegyék a gond orvoslását, és abból senkinek sem lesz haszna. Erre is lehetne számtalan példát felhozni. Okuljunk belőlük!
Írta: Hadzsy János