Természetvédelem
Tavaszi szél…. vizet áraszt???
Az MME cikket írt a vízmegőrzés szerepéről.
A mezőgazdasági élőhelyek – szántók, gyepek és a köztük fennmaradt természetes élőhelyfoltok – kivételes jelentőségűek madárfajaink megőrzésében. Régóta ismert, hogy az itt élő madárfajok állományai jelentősen csökkentek, korábban gyakori fajok – például a fogoly – mára az eltűnés határára kerültek. Nagy jelentősége van tehát annak, hogy a mezőgazdasági ágazat szereplői hogyan alakítják a földhasználatukat, hiszen ezzel a tájat és a benne élő állat- és növényfajok fennmaradását is befolyásolják.

Fotó: Orbán Zoltán – MME
Miért fontos a vízmegőrzés a mezőgazdasági területeken?
Az elmúlt évek szélsőséges időjárási jelenségei – aszályok, porviharok, nagy intenzitású csapadékesemények, kései fagyok – válaszút elé állítják a hazai gazdálkodókat. A korábban megszokott termelési módszerek nemcsak környezeti, de gazdasági szempontok miatt is egyre kockázatosabbak, hiszen a hozamok gyakran elmaradnak a várttól és a termelőknek eddig ismeretlen piaci és növényegészségügyi kihívásokkal is kell szembe nézniük.
Meggyőződésünk, hogy ebben a kiélezett helyzetben a környezeti adottságokhoz rugalmasan alkalmazkodó mezőgazdasági földhasználat hozhatja el azt a fenntartható jövőt, melyben helye van a termelésnek, a táji értékek védelmének és a természeti sokféleség megőrzésének. A mezőgazdasági földhasználat megváltoztatásának potenciális célterületeire vonatkozóan az MME GRASSLAND LIFE IP (LIFE17 IPE/HU/000018) projekt keretében korábban már élt javaslattal.
Az alkalmazkodó földhasználat kiemelt jelentősége az éghajlatváltozással összeköthető egyik legfontosabb hatás, a vízhiány hosszú távú kezelése. A mezőgazdasági területeken gyülekező időszakos felszíni vizek megőrzése egyszerre szolgálja az élelmiszertermelés körülményeinek fenntartását, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást és az élővilág megőrzését is. Ezt felismerve a mezőgazdasági támogatási rendszer – mint az ágazat egyik legfőbb irányítója és bevételi forrása – is alkalmazkodik új körülményeket és lehetőségeket tárva a vízmegőrző gazdálkodók felé.
Új támogatási szabályok a víz megőrzésére
Az idei évtől a támogatások alapfeltétlei közé kerül beépítése a vizes élőhelyek és tőzeglápok védelmét szolgáló előírás. A teljes hazai mezőgazdasági területen életbe lépő szabályozás garantálja a kijelölt vizes élőhelyek (kb. 100 ezer hektár) zavartalanságát és azok művelés alól történő mentesítését, oly módon, hogy az érintett területek továbbra is megőrzik támogatási jogosultságukat.
A 2024. év végén lezáruló agrár-környezetgazdálkodási pályázati felhívásra jelentkező – és az idei évtől támogatásban részesülő – területeken a támogatási rendszer egyik jelentős környezeti előre lépéseként kötelezővé válik a gyülekező és vízpótlásból származó vízborítás megőrzése. Ezzel akár a hazai mezőgazdasági területek 20 %-án válhat biztosítottá és támogatottá az, hogy az értékes vízborítás nem került levezetésre a termelési célok, vagy a kedvezőtlen támogatási részletszabályok miatt.
2025-ben új támogatási lehetőségek – az ún. nem termelő beruházások – is elérhetővé válnak, melyek a földhasználat megváltoztatásával (pl. gyepesítéssel) vagy kifejezetten vizes élőhelyek létrehozásával segítik az agrártáj átalakítását és vízmegőrzés céljait.
Lényegi előrelépést jelenthetne a jövőben az is, ha a gazdálkodók olyan speciális támogatásban részesülhetnének, amely a területükön ténylegesen megjelenő víz térbeli kiterjedése és időtartama alapján – tehát a vízmegőrzés eredményei alapján – részesülhetnének többlettámogatásban.
Mindezen intézkedések együttes alkalmazása kiutat mutathat a gazdálkodóknak az előttük álló környezeti választúton, segíthet az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban és hozzájárulhat az időszakos vízállásokhoz kötődő féltve őrzött madárfajaink – a böjti réce és a nagy goda – védelméhez.
Természetvédelem
Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon
Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla
Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.
A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.
A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.
A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója
Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.
Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP
Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.
A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.
A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.
Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szalakóta Zalában
Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben
Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI
A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.
Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.
Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

