Természetvédelem
Hol töltötték 2025/2026 telét gyűrűs madaraink?
Idén is számos külföldi országba kirándultak a Magyarországon gyűrűzött madaraink
A Madárgyűrűzési Központba most télen is több tízezer megkerülési adat érkezett, melyek nagy része belföldi visszafogási adat, de a legizgalmasabb értesítéseket rendszerint külföldről kapjuk. Ezen a télen 474 jelölt madár, 686 megkerülési adata érkezett az MME által működtetett központba az országhatárainkon túlról. Ezek nagy része színes gyűrűs madarak megfigyelése, amelyeket távcsővel, teleszkóppal viszonylag könnyen lehet azonosítani kisebb-nagyobb távolságból is. Ez a szám még változni fog, mivel folyamatosan érkeznek a központba a megkerülési e-mailek, amiket folyamatosan dolgozunk fel.

A Madárgyűrűzési Központba eddig beérkezett magyar gyűrűs madarak külföldi megkerülései a 2025. december-2026. február közötti időszakból (forrás:MME)
Beléptünk a meteorológiai tavaszba, és érkeznek az első korai vonuló madarak, amelyek részben átvonulnak nálunk, részben haza érkeznek. Még nagyon sok vonuló madár a telelőterületen tartózkodik ebben az időszakban és később kezdik meg az utat a fészkelőterületük felé. Még néhány hét, és igazán nagy tömegben találkozhatunk ismét kedvenc madarainkkal.
A vadon élő madarakat madárgyűrűzők ezrei jelölik, és a szakemberek a gyűrűzött madarak megkerülései alapján rakják össze a madárvonulás mozaikját. Európa minden országában van madárgyűrűzési központ, ahol ezek az adatok összefutnak és egységes rendszerbe szerveződnek. Magyarországon 1908 óta van madárgyűrűzés, amit az 1970-es évek közepétől az MME szervez.
Ezen a télen a legtöbb alkalommal egy hazai jelölésű dankasirályt figyeltek meg, amit 2025. március 9-én, második éves korában gyűrűztek a gyáli szeméttelepen, és augusztus közepétől 39 alkalommal figyelték meg Lengyelországban, a Balti-tenger partján. Ez a madár az első életévében nagy távolságokra kóborolt, de az idei telén végig a tengerpart közelében maradt.

Magyar gyűrűs fehér gólya a Serengetiben (fotó: Pablo Moraga)
Az elmúlt télen további 33 hazai gyűrűs madárfaj megkerülési adatai érkeztek külföldről a központba, ebből a legtöbb színes jelölésű dankasirály, szerecsensirály, bütykös hattyú és nyári lúd volt. A legtávolabbi megkerülések fehér gólyához és szerecsensirályhoz köthetők. Három hazai, színes gyűrűs fehér gólya került meg Ománban, ezeket 2025-ben gyűrűzték Rimócon, Kiscsőszön és Marcaltőn. Az előző kettőt egy szeméttelepen figyeltek meg, a harmadik elpusztultan kézrekerült. Tanzániában, a Serengeti Nemzeti Parkban fényképeztek le egy magyar gyűrűs fehér gólyát, amit 2024-ben, fiókakorában gyűrűztek Bácsbokodon. Ezen a télen ez a legtávolabb – a gyűrűzési helyétól 5575 km-re – megkerült, magyar gyűrűs madár.

Magyar gyűrűs szerecsensirály (fotó: Andreas Goedecke)
Mauritániából, az Atlanti-óceán partvidékéről, egy színes gyűrűs szerecsensirályt jelentettek vissza, amit 2025-ben, fiókakorában jelöltek Székesfehérváron, a sóstói sirályszigeten. Ezt a madarat a kirepülését követően, júliusban Alsó-Szászországban is látták. A gyűrűzése és az afrikai megkerülése közöti távolság 4420 km, jelenleg a legtávolabb megkerült, hazai gyűrűs szerecsensirály a hazai madárgyűrűzési adatbankban.
Ezeken az eseteken kívül Afrikából a következő megkerülésekről kaptunk hírt az elmúlt hónapokban:
- egy 2020-ban, Sárbogárdnál gyűrűzött dankasirályt Tunéziában figyeltek meg;
- egy-egy hazai gyűrűs kanalasgémet Algériában és Egyiptomban, 22 példányt pedig Tunéziában, a hazai költőállomány legfontosabb telelőterületén figyeltek meg;
- egy tavaly, Kapuvárnál fiókaként jelölt nagy kárókatona Tunéziában, Djerba szigetén került kézre elpusztultan;
- egy tavaly, Jászboldogháza határában jelölt vörös vércsét Líbiában fogtak be és egy szintén 2025-ben, Nagynyárádon, fiókakorában jelölt seregély Algériában került meg sérülten, ami később elpusztult.
A 2026. év madara az énekes rigó. Külföldről ezen a télen két hazai gyűrűs példányt jelentettek vissza, mindkettőt Olaszországból, a hazai állomány legfontosabb telelőterületéről. Az egyiket Róma közelében, a másikat Szardínián lőtték le.
A telelés, és különösen a telelőhelyre és visszafelé történő vonulás egy nagy kihívás a vonuló madaraknak, az útról sok példány nem érkezik már vissza, de a sikeres madarak hamarosan fészkelőhelyet és párt választanak és egy új, egy másik kihívás elé néznek, megkezdve az utódok, az új utazók felnevelését.
Forrás: MME
Természetvédelem
Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon
Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla
Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.
A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.
A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.
A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója
Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.
Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP
Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.
A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.
A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.
Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szalakóta Zalában
Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben
Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI
A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.
Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.
Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

