Vadászat
A magyar solymászok hozták el a kupát Toszkánában
Az idei évben immár 5. alkalommal rendezték meg az Ivan Busso emlékére szervezett Raduno Internazionale di Falconeria-t, és ezzel együtt a 3. International Falconry Cup-ot – számunkra pedig ez lett az eddigi legemlékezetesebb esemény, hiszen a magyar csapat nyerte a kupát.

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!
Az idei évben immár 5. alkalommal rendezték meg az Ivan Busso emlékére szervezett Raduno Internazionale di Falconeria-t, és ezzel együtt a 3. International Falconry Cup-ot – számunkra pedig ez lett az eddigi legemlékezetesebb esemény, hiszen a magyar csapat nyerte a kupát. A szoros mezőnyben minden pontért meg kellett küzdeni, de madaraink megbízható repülése, a fegyelmezett munka, illetve csapatunk összhangja végül meghozta a gyümölcsét – tájékoztatott a Magyar Solymász Egyesület.

A magyar csapat Olaszországban. Forrás: Magyar Solymász Egyesület
A rendezvénynek ezúttal is Toszkána adott otthont: Castellina in Chianti vadászterületei és San Gimignano középkori utcái szolgáltak díszletül a solymászok találkozójához. A szervezők – akikre ma már őszintén úgy tekintünk, mint legjobb olasz barátainkra – idén is professzionális munkát végeztek: minden percén érződött a gondos előkészítés, a hagyományok tisztelete és a solymászat iránti szenvedély.
A részt vevő nemzetek ismét erős és színes mezőnyt alkottak. Az esemény ünnepélyes megnyitóját ezúttal is San Gimignano történelmi belvárosában tartották: a solymászok felvonulása a Porta San Giovannitól a Piazza del Duomóig nemcsak látványos, hanem mélyen megható pillanat volt. A Sala di Dante-ban tartott látogatás során ismét hangsúlyozták a solymászat kulturális örökségét, és azt, milyen fontos a hagyományok átadása a következő generációknak.

Magyarország legnagyobb vadászati portálja
A vadászatok Castellina környékének gyönyörű vadászterületein zajlottak. A szervezők idén is gondoskodtak arról, hogy magasan, tisztán repülő, erős fácánok tegyék próbára a madarakat és a solymászokat, a reptetések változatos terepen, igazi, életszerű vadászhelyzetekben történjenek, és minden résztvevő megmutathassa saját hagyományainak és stílusának legjavát.

Az Ivan Busso emlékversenyt követő fogadáson a magyar csapat. Forrás: Magyar Solymász Egyesület
A vendéglátás most is felülmúlhatatlan volt: igazi toszkán fogások, helyi borok, hosszú, baráti beszélgetések az esti vacsorák mellett olyan légkört teremtettek, amelyben a nemzetközi mezőny már inkább egy nagy solymászcsaládnak tűnt, mint versenytársaknak.

Vadásszon Biharnagybajomban, a Nagy-Sárrét szívében! A társaságról szóló cikkeket a képre kattintva érheti el!
Számunkra ez az év nemcsak egy újabb gyönyörű emlék az Ivan Busso emlékverseny történetében, hanem egyben biztatás és felelősség is: ugyanilyen alázattal, kitartással és barátsággal szeretnénk jövőre is visszatérni, és méltón képviselni a magyar solymászatot Toszkánában.
Csatlakozz te is a Wild Hungary csoporthoz! Kattints a képre!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Ragadozóvadászat a gyakorlatban
Gyakorlati útmutató a vörös róka vadászatához – Őrhalmi Csabától:
Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!
SEFAG Zrt.:A ragadozóvadászat sok jáger szívét megdobogtatja, igazi kihívás, mert a predátorok meglehetősen óvatosak és intelligensek. Itt a róka koslatásának időszaka, elő a hívósíppal és eredjünk a nyomába! 🦊❄️ A vadhívás elismert hazai szakértőjét, Őrhalmi Csabát kérdeztük a téma kapcsán: „A párzási időszakban a koslató hangokkal próbálkozzunk.

Fotó: Pixabay
Hangyál József Démon rókaugató sípja pl. nagyon élethűen utánozza a kan róka – „kau-kau-kau” – ugató hangját, de a szuka róka vonyító, sikolyszerű keresőhangját is jól imitálja, emellett a koslatás időszakában a Nordik Fox Heat nevű sípja is nagyon jól beválik. Amikor a szuka és a kan találkoznak a párzás idején, egy rituális harc alakul ki a rókák között, lesunyt fülekkel a két hátsó lábukra állnak, a mellső lábukkal egymást tapicskolják és nyitott szájjal „kerregő” hangot hallatnak. Ezzel a hanggal is kísérletezhetünk, de működhet a területjelző hang is.
A prédahangra való reagálás a koslatás időszakában nagyon hektikus, bár biztosat sosem lehet tudni. A koslatási időszak végeztével a prédaállatok hangjával kísérletezzünk, pl. egércincogás, nyúlsirám, patkány vészhang (Hangyál József készített erre egy nagyon jó lemez sípot), sőt már a kotkodácsolásra is van kotlós vészhang sípja. Beválhat pl. a szajkósíp, szóba jöhet az őzgida sírás, a különböző madár-vészhangok, a szarka vészhang és a malacvisítás is.
Ha a rókát egyszer már behívtuk pl. egércincogással és elhibáztuk, akkor arra a hangra már nem jön, kétszer nem tudjuk becsapni. A szuka „közelhívó hangjával” – „tr-tr-tr”, a nőstény így hívja elő a kölyköket a kotorékból, amikor meghozza nekik a táplálékot – leginkább a kölyöknevelés időszakában érdemes próbálkozni a kotorékok környékén. Ne legyünk restek, bátran kísérletezzünk a hangokkal és a siker nem marad el!”
Forrás: SEFAG Zrt.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Németország – Két farkast gázoltak Berlin mellett
Egy 47 éves nő, Berlin felé tartva, közvetlenül a városhatár előtt két farkast gázolt el, amelyek elpusztultak a balesetben.
Egy 47 éves nő, Berlin felé tartva, közvetlenül a városhatár előtt két farkast gázolt el, amelyek elpusztultak a balesetben. A vadbaleset nem sokkal reggel 9 óra után történt a B5-ös szövetségi úton, Dallgow-Döberitz és Berlin–Staaken között. Az első megállapítások szerint az állatok egyenes útszakaszon, váratlanul futottak az úttestre.

Farkasokat gázoltak Berlin alatt. Forrás: B.Z.
A Škoda személygépkocsi vezetője már nem tudott megállni, és mindkét fiatal állatot elütötte. A rendőrség szóvivője elmondta: „A vészfékezés ellenére a járművezető nem tudta elkerülni az ütközést.”
A balesetet szenvedett járművet el kellett szállítani, a sofőr nem sérült meg. A mögöttes jármű vezetője hirtelen fékezésre kényszerült, majd nekiütközött az előtte haladó autónak. A 47 éves nő, valamint a baleset további érintettjei sérülés nélkül megúszták az ütközést.

Farkasokat gázoltak Berlin alatt. Forrás: B.Z.
A farkasok a helyszínen elpusztultak
A két állat a baleset következtében a helyszínen elpusztult. A Brandenburgi Rendőrség értesítette a Berlini Állat- és Vadvilágkutató Intézetet, ahová beszállították a tetemeket. Jelejelenleg azt vizsgálják, honnan származtak az állatok.

Farkasokat gázoltak Berlin alatt. Forrás: B.Z.
Berlin vadállományért felelős Derk Ehlert a B.Z. c. lap megkeresésére elmondta: nem számít szokatlannak, hogy fiatal farkasok együtt mozognak. Az egyéves példányok a szülők és fiatalabb testvéreik territóriumában szereznek tapasztalatot egészen ivaréretté válásukig.
A rendőrség tájékoztatása szerint az úttest megtisztítása és a helyszínelés idejére a B5-ös utat Berlin irányába mintegy fél órára lezárták. A menetképtelenné vált járművet elszállították, a keletkezett anyagi kárt a rendőrség körülbelül 10 000 euróra becsülte.
Írta:
Katharina Metag
vezető szerkesztő
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Fácánra vadászó rókát kaptak lencsevégre
Még a gyakorló vadászok számára is ritka pillanatot örökített meg Körmendy Teréz, amikor egy, a fácánokra leső rókát vett észre lese körül. A róka lopakodása sikerrel zárult és ezt sikerült megörökíteni a természetfotósnak. Január elsején Kőhídi Lászlótól kaptunk egy hasonló képet, amelyet Mór környékén készített, most folytatjuk a róka-fácán sorozatunkat.

Körmendy Zizi lese előtt kapott el egy fácánt egy vörös róka. Fotó: Körmendy Zizi / Agro Jager
“A Pilis hegység rejtekében, az erdei madár lesben hosszú órákat várakozva, az etetőre járó erdőlakókat szoktam fényképezni. A vörös róka nagyon ritkán, de azért felbukkant időnként a környéken- inkább csak átlopakodott eddig a rét szélén, a nagy fű takarásában, ügyet se vetve az ott kapirgáló fácánokra. Megjelenése mindig izgalommal töltött el – bárcsak lencsevégre tudnám kapni őkelmét.

Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálja
Tartalmak már 1999-től
Ezen a téli hideg, havas napon, amikor a fotó készült, minden másként történt. A róka megjelent a bokrok között, láttam, hogy másként viselkedik, egyre közelebb oson, meglapul a magas fűben, és hosszú percekig mozdulatlanul figyelte a madarakat. Az egyik fácánkakas beteg, legyengült példány lehetett, nem volt olyan éber, mint a többiek. Ezt az állapotot megérezte a ravaszdi, és egy pillanat alatt rávetette magát a madárra, elkapta a nyakát és elvonszolta a bokrok közé. A róka végre jól lakhatott, a kakasnak nem volt szerencséje.
A természet – egyszerre ad és elvesz” – zárta beszámolóját Körmendy Teréz.
Írta és fényképezte:
Körmendy Teréz



