Megszűnik az Ügyfélkapu
Vadászat
Jól járhatnak a hivatásos vadászok a Vtv. módosításával
Támogatják a vadőröket erősítő jogszabályváltozásokat az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) hivatásos vadász alelnökei. A Vadászati törvény tervezett változásainak értelmében egyebek mellett minden megkezdett 4000 hektár után kellhet majd egy hivatásos vadászt alkalmazni, és a vadászatra jogosultak munkájának szakmai irányítását végző személyek számára előírnák a középfokú szakirányú végzettséget. Az OMVK szakemberei üdvözlik a vadőrök státuszát megerősítő intézkedéseket – hangzott el a november 5-én tartott értekezleten.
A vadászati érdekképviseletek budapesti, Medve utcai székhelyén megtartott ülést ifj. Fodermayer Vilmos, az OMVK hivatásos vadász alelnöke vezette. A Vtv. módosításának állásáról Pechtol János főtitkár adott tájékoztatást az ülés 1. napirendi pontjaként. Emlékeztetett: az Országgyűlésben az ülést megelőző napon zajlott le a módosításról szóló jogszabálytervezet általános vitája, amely során az ellenzék részéről sem hangzott el súlyos kritika a normaszöveget illetően, így kisebb módosításokkal akár ötpárti egyezséggel is elfogadhatják a törvényt november végén vagy december elején.
Az értekezleten az egyik fő kérdés az volt, hogy mekkora területi egységenként lesz kötelező alkalmazni egy vadőrt. A normaszövegben minden megkezdett 4000 hektár szerepelt (ez előzetes számítások alapján 760–780 hivatásos vadászi státusz megszűnéséhez vezetne), a jogalkotó érvelése szerint ezzel sikerülhet kiszűrni a tényleges munkát nem végző „papírvadőröket”.
Az ellenzéki képviselők által benyújtott módosító indítványok között javasolták a jelenleg érvényes minden megkezdett 3000 hektáronkénti alkalmazást és az országos szinten sok vadőr állását veszélyeztető minden befejezett 3000 hektáronkéntit. A tanácskozás résztvevői végül a megkezdett 4000 hektáronkénti változatot támogatták, és szakmailag előremutatónak értékelték.
Ugyanígy előrelépésnek tartották, hogy a vadászatra jogosultak munkájának szakmai irányítását (a hivatásos vadászok napi munkavégzését) – például vadásztársaság esetében vadászmesterként – a jövőben csak olyan személy végezheti, akinek legalább középfokú szakirányú végzettsége van.
A hivatásos vadászok státuszát tovább erősítheti, hogy csakis munkaviszonyban, teljes munkaidőben lesznek foglalkoztathatók, a szakmaiságot pedig az is szolgálja, hogy csak egy területen láthatnak el szolgálatot. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor erdőgazdasági és természetvédelmi területeken a természetvédelmi őrök vagy az erdészeti szakszemélyzet működési területe legalább 80 százalékban átfedésben van a hivatásos vadász munkaterületével.
A területkialakítás jelenleg talán az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó téma, hiszen a 20 éves üzemtervi ciklus miatt a vadászati jog felértékelődött. Ennek jótékony hatása lehet a vadgazdálkodásra, hiszen a vadászatra jogosultak hosszú távon tervezhetnek, ezért komolyabb beruházásokra szánhatják rá magukat. Pechtol János leszögezte: a jogalkotó szándéka az, hogy a jelenleg jó gazdálkodást folytató vadászatra jogosultak megtarthassák a területüket, ezért a területkijelölés menete a következő lesz.
- A vadászati hatóság hirdetőtáblákon ajánlást tesz majd közzé a területhatárokra 2016. március 1-jétől, amelyek nagyrészt megegyeznek majd a jelenlegiekkel, csak kisebb kiigazítások lehetnek, tekintettel a természetes és mesterséges terepalakulatokra és az újonnan kialakított tájegységek határaira.
- Azon földtulajdonosok vagy meghatalmazottak, akik legalább 300 összefüggő hektárról rendelkeznek, május 15-éig kezdeményezhetik a változtatást vagy új terület kialakítását (a terület legfeljebb 1/3-a nem a módosító javaslatot benyújtó földtulajdonos[ok] tulajdonában is lehet).
- Amennyiben május 15-éig nem érkezik észrevétel a hatósághoz, akkor az rögzíti a határokat és kijelöli a vadászterületet.
- Ha a javaslatokhoz módosítás érkezik, akkor egyeztető tárgyalásokat kezdeményez az érintett felek között, amelyeken a tulajdonosoknak és/vagy meghatalmazottaknak egységes álláspontra kell jutniuk. Amennyiben ez nem sikerül, akkor az egyeztetés után a hatóság jelöli ki a határokat.
Ami a különleges rendeltetésű területeket illeti, az FM a következő hónapokban felülvizsgálja azok cél szerinti működését.
A földtulajdonosi gyűlést a tulajdonosok tulajdoni hányadának arányában vett 20%-a hívhatja össze (a korábbi közös képviselő nem!). A korábbi haszonbérlőnek – vagy amennyiben a földtulajdonosok maguk gyakorolták a vadászati jogot, akkor a földtulajdonosi közösségnek, illetőleg az az általa alapított vadásztársaságnak (ld. lejjebb) – előhaszonbérleti joga van, amennyiben a kijelölt vadászterületnek legalább 2/3-án ő gyakorolta a vadászati jogot az elmúlt ciklusban. A földtulajdonosi gyűlés ugyanakkor dönthet az előhaszonbérleti jog kizárásáról, amennyiben a tulajdonosok és a meghatalmazottak több mint 50 százaléka a terület tulajdoni hányadának arányában erre szavaz.
Fontos változás, hogy míg korábban a 30 hektárnál kisebb területeket a jegyző képviselte, a jövőben bármekkora földtulajdon feljogosít a szavazásra a tulajdonosi gyűlésen. Amennyiben a földtulajdonosok maguk akarják gyakorolni a vadászati jogot, vadásztársaságot (egyesületet) vagy gazdasági társaságot kell alapítaniuk (az utóbbi esetben a terület üzemi terület lesz).
Új jogi környezetben dolgozhat majd a földtulajdonosi közösség közös képviselője is, akinek a törvénymódosítás után miniszteri rendelet határozza meg jogkörét és a kötelezettségeit. Mivel a közös képviselő nem lehet a vadászatra jogosult szervezet vezetőségi tagja, sok területen, ahol jelenleg ilyen posztot is betölt, már most érdemes előre gondolkodni és megfelelő személyt vagy jogi személyt keresni a pozícióra.
A további napirendi pontok között szó esett a hivatásos vadászok formaruhájáról. Ez már beszerezhető a KOS Fashionnél, és vélhetően a módosított Vtv. végrehajtási rendelete kötelezően előírja majd.
A hivatásos vadászok szolgálati szabályzatával kapcsolatban elhangzott, hogy ennek kidolgozása óta két év telt el, és a Vtv. módosításának tükrében különösen indokolt a felülvizsgálata. Ezért az OMVK a közeljövőben minden megyei területi szervezetétől bekéri a véleményeket várhatóan 2016. március végi határidővel.
A hivatásos vadászok számára ajánlott bértáblát az OMVK már több ízben megvitatta a megyékkel. Eszerint középfokú végzettség esetén az alapbér bruttó 150 000, míg felsőfokúnál 200 000 forint lenne, amely összegek a közalkalmazotti bértáblából átvett szorzókkal lennének növelhetők. A vadászkamara azon dolgozik, hogy ez ne csak ajánlás szintjén, hanem kötelező érvénnyel kerüljön be a jogi szabályozásba, ezt a törekvést az egybegyűltek szintén egyhangúlag támogatták.
Szóba kerültek az éves kötelező hivatásos vadász továbbképzés tapasztalatai is, ennek kapcsán elhangzott a felvetés, hogy az OMVK Oktatási Szakbizottságának érdemes lenne összeállítania és kiadnia egy tematikát, hogy a továbbképzések menete egységes legyen. A 2016-os év folyamán a továbbképzések központi témája szükségszerűen a Vtv. módosítása lesz majd.
Végezetül az országos hivatásos vadász verseny is napirendre került, amelyet kétévente rendez meg az OMVK, és 2016-ban lesz ismét esedékes. Ebben a témában a vadászkamara várja a megyék helyszínjavaslatait.
OMVK | Földvári Attila
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.
A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.
Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.
A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.
Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.
A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.
Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.
Forrás: Ügyészség
You must be logged in to post a comment Login