Vadászat
Tolna megyei helyzetkép
Hónapok óta nem jönnek a külföldi bérvadászok Tolnába a járványhelyzet miatt, csakúgy mint az ország többi részén. Ez jelentős bevételkiesést jelent valamennyi megyei vadásztársaságnak, ugyanakkor az éves kiadások száma, összege jelentősen nem csökkent.
A Magyar Közlönyben a napokban jelent meg a hír, hogy további három hónapra meghosszabbították a határzárat. Tolna megyében az idén nagyjából hetven százalékkal esett vissza a külföldi bérvadászatok száma.
Olvasóink közül többen is felvetették, hogy a bevezetett kijárási tilalom alatt – este nyolc órától hajnali öt óráig – a vadak előbb-utóbb hozzászoknak, hogy nem zavarja őket senki a vonulásaikban,és emiatt egyre többször tapasztalható, hogy bemerészkednek a lakott övezetekbe.
Dr. Király István, az OMVK megyei szervezetének titkára elmondta, éjszaka eddig is csak néhány vadra lehetett lőni, így rókára, vaddisznóra, aranysakálra és borzra. A kijárási tilalom valóban módosította az addigi rendet. Ugyanakkor a vadászokra több teher, elvárás is nehezül, hiszen a felsorolt vadaknak meg kell akadályozni az elszaporodását.
Pár napja jött ki egy rendelet, amely alapján az adott vadásztársaság elnöke adhat ki olyan igazolást, amelynek birtokában a kijárási tilalom idején is lehet vadászni. Az igazolás azonban csak a lakhely, a vadászterület, illetve a vadgyűjtő körzetére érvényes, mondta a vadászkamara megyei titkára.
A vadászoknak az afrikai sertéspestis elterjedése, megelőzése céljából mintavételi kötelezettségük is van. Ez azt jelenti, hogy az őszi-téli időszakban hetente egyszer kötelező a vadászterületüket végigjárni és az elhullott vaddisznók tetemét összegyűjteni. A már említett sertéspestis-járvány megelőzése miatt a vaddisznók kilövésének számát a korábbi másfélszeresére emelték. Vagyis több lett a tennivaló és egyben az ehhez kapcsolódó adminisztráció is.
A külföldi vadászok elmaradása a koronavírus-járvány miatt viszont a legtöbb megyei vadásztársaságnál érzékeny veszteséget okoz. A bevételük felét ugyanis a külföldi bérvadászok hozták eddig. Kompenzálásra nincs túl sok lehetőség, állítják a vadásztársaságok vezetői.
Rövid távon a belföldi bérvadászati árjegyzékek újragondolása, és ezáltal a belföldi fizetőképes vendégek intenzívebb bevonása a vadásztatásba, továbbá a vadásztársasági tagok tagi költségeinek emelése, vagy új társasági tagok felvétele enyhítheti a károkat. Ahol nincs a költségvetésben tartalék, ott komolyabb problémákkal fognak szembenézni a társaságok.
Tolna megyében idén hetven százalékkal esett vissza a külföldi bérvadászatok száma. A vadásztársaságok bevétele csökkent, ugyanakkor a vadkárt fizetniük kell. A vad túlszaporodása miatt az utóbbi két évtizedben szinte folyamatosan növekedett a térített vadkár, ez tavaly országosan megközelítette a 2,6 milliárd forintot. A vadkárok mintegy negyede egyetlen megyében, Somogyban realizálódott, ezt Zala, Baranya, majd Tolna megye követte.
teol.hu
Jellemzően a késő őszi és téli időszak a legalkalmasabbak a vadállomány szinten tartására, szabályozására, melynek egyik leghatékonyabb eszköze a társasvadászat. A vadgazdálkodónak ilyenkor van lehetősége a számára előírt vadállomány-szabályozási feladatok elvégzésére.
A vadászatok szakszerű és eredményes végrehajtása, ezzel együtt a vadlétszám hatékony szabályozása érdekében a Bakonyerdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően a tervezett társas nagyvad vadászatok időpontjában átmenetileg korlátozhatja egyes területrészek látogatását az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. 94. § alapján.
Erdőgazdaságunk vadászterületein előreláthatólag február közepéig rendszeresen zajlanak a vadászatok, melyekre az előkészületeket már korábban megtették kollégáink. Egyes esetekben egy-egy út és terület rövidebb-hosszabb ideig történő lezárása elkerülhetetlen, baleset-megelőzési szándékból. A vadászatok előkészítése és végrehajtása az illetékes hatóságok folyamatos tájékoztatásával és hozzájárulásával, valamint időszakos ellenőrzésével zajlik.
A társas vadászatok helyszíne időjárásfüggő, gyakran csak a vadászat előtti napokon derül ki, hogy a tervezett időpontokban egyáltalán megtartható-e vadászat. Ezért, KÉRJÜK a természetjárókat, a fentiekre tekintettel, hogy kirándulásaikat, túráikat az átmeneti korlátozások figyelembevételével tervezzék.
Az alábbi táblázatban összefoglaltuk, hogy a 2024/2025-ös vadászati szezonban mely területeken lehet társas vadászatra számítani. Amennyiben a közöltnél részletesebb információra van szüksége, úgy kérjük keresse az adott erdészet igazgatóját. Elérhetőségek a táblázatban, illetve az erdészet oldalán találhatóak, további segítségként pedig tájékozódhat erdészeti térképeinken is, melyeket az adott erdészetre kattintva érhet el.
Továbbá kérjük a természetjárókat, hogy legyenek arra is figyelemmel, hogy a megadott dátumokon kívül a szezonban egyéni vadászatok is előfordulhatnak, amik a kora reggeli és a sötétedés előtti időszakokat érintik.
Társas vadászatok a 2024/2025-ös vadászati szezonban
Időpont | Erdészet | Kapcsolat |
2024.12.02. | Farkasgyepűi Erdészet | Korn Ignác erdészeti igazgató +36 30/268-8970 |
2024.12.02. | Bakonyszentlászlói Erdészet | Szórádi Zalán erdészeti igazgató +36 30/348-2540 |
2024.12.03. | Bakonybéli Erdészet | Kovács Attila erdészeti igazgató +36 30/530-6101 |
2024.12.04. | Devecseri Erdészet | Nagy Gergely erdészeti igazgató +36 30/385-4982 |
2024.12.12. | Pápai Erdészet | Peer László erdészeti igazgató +36 30/956-8033 |
2024.12.13. | Balatonfüredi Erdészet | Némethi Kálmán erdészeti igazgató +36 30/742-1887 |
2024.12.14. | Bakonyszentlászlói Erdészet | Szórádi Zalán erdészeti igazgató +36 30/348-2540 |
2024.12.18. | Devecseri Erdészet | Nagy Gergely erdészeti igazgató +36 30/385-4982 |
2024.12.19. | Farkasgyepűi Erdészet | Korn Ignác erdészeti igazgató +36 30/268-8970 |
2024.12.20. | Devecseri Erdészet | Nagy Gergely erdészeti igazgató +36 30/385-4982 |
2025.01.05-06. | Balatonfüredi Erdészet | Némethi Kálmán erdészeti igazgató +36 30/742-1887 |
2025.01.06. | Pápai Erdészet | Peer László erdészeti igazgató +36 30/956-8033 |
2025.01.07-08. | Devecseri Erdészet | Nagy Gergely erdészeti igazgató +36 30/385-4982 |
2025.01.08. | Balatonfüredi Erdészet | Némethi Kálmán erdészeti igazgató +36 30/742-1887 |
2025.01.09. | Bakonybéli Erdészet | Kovács Attila erdészeti igazgató +36 30/530-6101 |
2025.01.10. | Devecseri Erdészet | Nagy Gergely erdészeti igazgató +36 30/385-4982 |
2025.01.11. | Bakonyszentlászlói Erdészet | Szórádi Zalán erdészeti igazgató +36 30/348-2540 |
2025.01.13. | Balatonfüredi Erdészet | Némethi Kálmán erdészeti igazgató +36 30/742-1887 |
2025.01.14. | Farkasgyepűi Erdészet | Korn Ignác erdészeti igazgató +36 30/268-8970 |
2025.01.15. | Balatonfüredi Erdészet | Némethi Kálmán erdészeti igazgató +36 30/742-1887 |
2025.01.16. | Pápai Erdészet | Peer László erdészeti igazgató +36 30/956-8033 |
2025.01.17. | Bakonybéli Erdészet | Kovács Attila erdészeti igazgató +36 30/530-6101 |
2025.01.17. | Farkasgyepűi Erdészet | Korn Ignác erdészeti igazgató +36 30/268-8970 |
2025.01.20-21. | Balatonfüredi Erdészet | Némethi Kálmán erdészeti igazgató +36 30/742-1887 |
2025.01.23. | Pápai Erdészet | Peer László erdészeti igazgató +36 30/956-8033 |
2025.01.24. | Devecseri Erdészet | Nagy Gergely erdészeti igazgató +36 30/385-4982 |
2025.01.24. | Bakonybéli Erdészet | Kovács Attila erdészeti igazgató +36 30/530-6101 |
2025.01.27. | Bakonyszentlászlói Erdészet | Szórádi Zalán erdészeti igazgató +36 30/348-2540 |
2025.01.28. | Farkasgyepűi Erdészet | Korn Ignác erdészeti igazgató +36 30/268-8970 |
2025.01.30. | Devecseri Erdészet | Nagy Gergely erdészeti igazgató +36 30/385-4982 |
2025.01.31. | Balatonfüredi Erdészet | Némethi Kálmán erdészeti igazgató +36 30/742-1887 |
A balesetek és kellemetlenségek elkerülése végett kérjük a természetjárókat, hogy a megjelölt területeken az adott napokon ne tartózkodjanak.
Forrás: Bakonyerdő Zrt.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A szervezet budapesti székhelyén november 28-án ültek össze a szakemberek, hogy egyeztessenek a dróntechnológia bevezetésének lehetőségéről a magyar vadgazdálkodásban.
A szakbizottság tagjait az ötletgazda, Szabó László, a Nógrád Megyei Vadász Szövetség elnöke kérte fel. A testület megfelelő tapasztalatokkal, illetve háttérismeretekkel rendelkező tagjai:
- Bleier Norbert tájegységi fővadász, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Erdő- és vadgazdálkodási országos osztály elnöke (az alakulóülésen egyéb feladatai miatt nem tudott részt venni; Tolna vármegye)
- Bögöti Gábor vadászati szakoktató, vadgazdálkodási szakember (az alakulóülésen egyéb feladatai miatt nem tudott részt venni; Vas vármegye)
- Góré Tibor informatikus, vadásztársasági tag (Szabolcs-Szatmár vármegye)
- Pukánszki Zoltán vadgazdálkodási, agrár- és természetvédelmi szakember (Vas vármegye)
- Szilágyi Dávid drónpilóta, agrárgazdálkodó és vadász (Békés vármegye)
- Török Henrik, vadgazdálkodási szakember, a Védegylet nyugalmazott főmunkatársa
Az eseményen megjelenteket Pechtol János, a Védegylet ügyvezető elnöke köszöntötte. Kiemelte a dróntechnológia fontosságát és perspektíváit, illetve a Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviseletének szerepét az új megoldások propagálásában.
Szabó László az ülésen hangsúlyozta: a Védegylet és személy szerint dr. Semjén Zsolt elnök támogatása igen fontos a további eredmények szempontjából. A drónok alkalmazási területéről szólva elmondta: az utóbbi években már Magyarországon is megtanulhattuk, hogy remekül használhatók a kaszálások előtti gidamentésben. Azonban fontosak lehetnek ezek az eszközök a vadkárfelmérésnél, használhatók a vadlétszámbecslésben (akár a nagyragadozók esetében is), az elhullott vad keresésénél vagy éppen az illegális agancsozás elleni küzdelemben. További felhasználási területe lehet az eszközöknek például a vad kiterelése a mezőgazdasági táblákból, vagy a sebzett nagyvad utánkeresése is. Mindezen információk minél szélesebb körben való tudatosítása a szakbizottság első komoly feladata.
Szabó László ezért már egyeztetett az Országos Magyar Vadászkamara hivatásos vadász alelnökével, Agyaki Gáborral, és a kamara kötelező vármegyei hivatásos vadász továbbképzéseinek központi témája 2025-ben a drón lesz. (Ez már csak azért is fontos, mert a kamara Országos Vadgazdálkodási Alapjából idén drónra és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra is lehetett pályázni.) A Védegylet szakbizottságának tagjai pedig a továbbképzéseken előadásokban mutathatják majd be a technológia széleskörű felhasználási lehetőségeit a vadgazdálkodásban.
Forrás: Vadászati Védegylet
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31
Vadászat
Dr. Polgár Kálmán vadászkutyás emlékverseny Siófok-Balatonszabadiban
Dr. Polgár Kálmán kir. ügyész emlékére “Szent Hubertus vadász és vizslája” versenyt szerveztek.
Dr. Polgár Kálmán kir. ügyész (1877 – 1936) nevéhez fűződik a Magyar vizsla Tenyésztők Országos Egyesületének 1920-as megalapítása ezt követően 1924-ben megalakult az OVC (Országos Vizsla Club). Emlékére szombaton “Szent Hubertus vadász és vizslája” versenyt szerveztek a Sióvölgye Földtulajdonosi Vadászegyesület apróvadas vadászterületén, a Papp pincészet közreműködésével.
A bírók a vad kihelyezését követően indították a versenyző párokat., egy – egy futam 20’ –ig tartott, ez alatt kellett a vizslának megtalálni a fácánokat, azokat megfelelően jelezni a vadásznak, aki lőkészsége függvényében igyekezett terítékre hozni a fácánt. A nap folyamán sok látványos munkát láthatott az érdeklődő közönség, köztük a Vadászszövetség tanfolyamos/vadászjelöltjei, akiknek az apróvad gazdálkodás gyakorlati foglalkozásuk is itt történt!
A dobogós versenyzők és a fajtánkénti különdíjasok díszes serlegeket, A KASZÓ Zrt. vezérigazgatója által felajánlott fődíjat Dr. Kemenszky Péter a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének fővadásza adta át és méltatta az emlékverseny eseményeit. A fődíj egy hétvégi egyéni, vaddisznó és tarvad vadászatra szólt teljes ellátással.
I. helyezett: Barta István és Bereki Ciklon rszmv. kan kutyája
II. helyezett: Sándliné Kiss Erzsébet és Billegi Vadász Jupiter rszmv. szuka kutyája
III. Szabó Sándor és Mezőföldi Kajtató Díva dszmv. Szuka kutyája
Megköszönve a házigazda Sióvölgye Földtulajdonosi Vadászegyesületnek a versenyhez való hozzáállását, Pomázi Ágoston Árpád az OMVK Svm. Területi Szervezete kynológiai szakbizottságának elnöke, a rendezvény vezetőbírója zárta a rendezvényt.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31