Vadászat
A három vaddisznóm elejtésének története
Kubicza Tamás vaddisznó vadászaton vett részt. Az esti vadászata során három vaddisznót ejtett el. Élményeiről az elejtő számolt be:
A havas, téli este kiváló idő a vadászatra.Egy barátom kíséretében indultunk útnak, de a tervezett helyen már volt kolléga beírva. Sebaj, majd máshol próbálkozunk.A következő helyszínre indultunk, amikor közben üzenetet kaptam: Oda ne menj, vadászvendégek vannak a közeli vadászházban. Rendben – nyugtáztam, akkor oda nem megyek, de akkor hová? Gondolkodtam és beírtam egy közeli mezőgazdasági részt.
Mire odaértünk és elhelyezkedtünk, kezdett besötétedni ,de a hó miatt elég jól láttunk.A kiszemelt rész egy lucernás a falu felett, ahová rendszeresen jár a szarvas és alkalmanként a sertevad is túrja, mivel elég szabdalt terület az erdő övezetében. Jobbra, a völgy túlsó felén, szarvasokat vettünk észre, akik messze voltak. Tekingettünk minden irányba, de semmi nem mozdult, pedig az idő optimális, a szél is jó, de csak nem jött semmi.
Beszélgettünk, közben azért figyeltünk. Egyszer csak, balra tőlünk, egy nagyobb fekete folt lépett ki az akácosból. Tisztán kivehető volt, hogy disznó.Várunk és hőkamera keresővel figyeljük. Többen vannak. Jani barátom is figyeli. A keresővel is jól kivehető. hogy a jobb hátsó lábára sántít. További két egyed kijött még utána, a többiek az akácosban várakoztak (két nagy meg több kisebb folt).
A nagy sántára tettem rá a céltávcsövet, majd elsütöttem a fegyvert. A nagy disznó helyben maradt, de a többi felém mozdult. Aztán félúton az erdő és a les között megálltak. A nagyobbik keresztbe fordult, én ismét lőttem. A disznó elindult balra szépen, de még mindig felénk szaladva és eltűnt az erdőben. Több lövést nem tudtam rá tenni. Jani barátom közben hőkamerával követte az eseményeket, szerinte jelezte a találatot. Közben a legkisebb még ugyanott állt, majd jobbra elindult az erdősáv irányába. Ismét lőttem. A lövés után élesen felvisított, majd kissé lejjebb elfeküdt.
A második disznót keresni kezdtük és a rálövéstől körülbelül 80 méterre találtuk meg az erdőben.
Írta és fényképezte: Kubicza Tamás
Vadászat
Megnyílt a Bakony Vadjai és Élővilága Kiállítás
Megnyitotta kapuit a Bakony Vadjai és Élővilága Kiállítás.
Igazán különleges tárlatnak ad otthon a mesebeli környezetben álló csopaki Plul-malom épülete. A Bakony Vadjai és Élővilága Kiállításnak köszönhetően bárki bepillantást nyerhet a hazánk ékszerdobozának is mondható bakonyi és Balaton-felvidéki táj faunájába.
A II. Balaton Vadgasztro Fesztivál keretein belül, május 18-án a Bakony Vadászkürt Egylet közreműködésével megnyitotta kapuit az 1910-ben épült Plul-malomban található Bakony Vadjai és Élővilága Kiállítás. Az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Vármegyei Területi Szervezetének, azon belül is Baracskay Lajos titkárnak köszönhetően számos kiállítási tárgyat, illetve vadpreparátumot sikerült kiállítani az épületben, és csodálatos diorámákba helyezni azokat. A látogatók testközelből csodálhatják meg a vadállatokat. A cél, hogy a vendégek a jövőben közelebbről megismerkedjenek az erdei növényekkel, gombákkal is. Vadász Oszkár, a Balaton Vadgasztro Fesztivál alapítója, illetve a kiállítást üzemeltető Magyar Vadért és Vadászati Kultúráért Alapítvány kurátora szerint az itt látottak után a vendégek sokkal otthonosabban mozognak majd az erdőben, és a gyerekekben korán kialakul a természet iránti tisztelet.
A helyszínre látogatott Kontrát Károly országgyűlési képviselő is, aki elmondta, már többször volt szerencséje megtekinteni ezt a gyönyörű helyszínt, és élvezni a csodálatos klímát. – Annak idején biztattam Ambrus Tibor polgármester urat, hogy gyarapodjanak, és vásárolják meg a malom körül elhelyezkedő területet. A vadászok társadalmi szerepvállalása miatt is nagyon fontos, hogy a civil társadalommal jó kapcsolatban legyenek. Ez a bemutatóhely ezt is szolgálja. Magam is szeretem a természet, falun nőttem fel. Az apám gazdaember volt, és amikor szénát kaszált az árokparton, már tudta, hol fészkelnek a foglyok, fürjek, fácánok, letakarta a fészkeiket, vigyázott rájuk, hogy kikeljenek az utódok. Bízom abban, hogy ez a kiállítás is hozzájárul azoknak a céloknak a megvalósításához, amelyet mind az önkormányzat, mind az alapítvány és a vadászkamara kitűzött – tette hozzá.
Vadászat
Bakonybéli vadőr lett a vármegye legjobbja
Hüll László, a Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészetének hivatásos vadásza érte el a legmagasabb pontszámot Veszprém vármegyében
Hüll László, a Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészetének hivatásos vadásza érte el a legmagasabb pontszámot a szakma megyei versenyén, így ő képviselheti régiónkat az országos megmérettetésen Chernelházadamonyán június 18-19-én.
Immár harmadik alkalommal adott otthont a gyenesdiási Természet Háza Látogatóközpont a hivatásos vadászok vármegyei versenyének. – Nagy öröm számunkra, hogy ismét mi lehetünk a házigazdái ennek a neves rendezvénynek. Számunkra komoly elismerés, hogy újra és újra alkalmasnak találtok bennünket arra, hogy nálunk folyjon ez az esemény – mondta el köszöntőbeszédében a Bakonyerdő Zrt. turisztikai főelőadója, a Festetics Imre Élményközpont vezetője. Gerencsér Zoltán rámutatott, a 2024-es év újabb nagy kihívások elé állította a hivatásos vadász szakmát.
Mint fogalmazott, soha nem volt még ekkora szükség a hivatásos vadászok felkészültségére, tudására, hiszen folyamatosan változnak a törvényi szabályozások, a vadgazdálkodási előírások, a kilövési tervek, illetve új vadászati eszközöket vezetnek be. – Egy ilyen megmérettetésen nincsenek vesztesek, csak nyertesek. Mindenki, aki részt vesz ezen a versenyen, gazdagodik valamivel – tette hozzá.
Pap Gyula, az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Vármegyei Területi Szervezetének elnöke elismerését fejezte ki a megjelentek létszámát illetően. A szakmai megmérettetésen induló 15 fővel ugyanis vármegyénkben önálló versenyt indíthattak, míg más megyék arra kényszerülnek, hogy összefogva szervezzék meg az eseményt. – A hivatásos vadászok versenye nem csupán egy színvonalas rendezvény, hanem egy komoly szakmai összejövetel is. A kamara szeretné kifejezni megbecsülését a jelentkezők felé azáltal, hogy az első díjazottat 300 000, a másodikat 200 000, a harmadik helyezettet pedig 100 000 forintos vásárlási utalvánnyal jutalmazza, melyet a sümegi Lutra Vadászboltban válthatnak be – hangsúlyozta Pap Gyula. A dobogósok mellett minden résztvevőnek kedveskedett a kamara egy üveg borral, a Lutra Vadászbolt képviseletében pedig Hettyei Emőke ajándékcsomagokat adott át. Emellett a szerencsés indulók vadászati lehetőséget is nyerhettek, melyeket a Bakonyerdő Zrt., a Verga Zrt., illetve a vadászkamara ajánlott fel.
Korn Ignác, az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Vármegyei Területi Szervezete Hivatásos Vadász Osztályának alelnöke ismertette a verseny menetét. Elmondta, igyekeztek úgy összeállítani az egyes versenyszámokat, hogy azok harmonizáljanak az országos rendezvénnyel. Kitért arra is, hogy az ilyen jellegű szakmai megmérettetések azért fontosak, mert erre készülve a kollégák frissítik szakmai tudásokat, ami elengedhetetlen az állandóan változó jogszabályi környezetben.
A 15 résztvevőnek először 100 tesztkérdésre kellett választ adnia. A szakmai kérdések egyaránt érintették az vadismeretet, a lövészeti tudást, illetve a csapdázási módszereket, de otthon kellett lenniük a hatályos jogszabályokat és a vadászirodalmat illetően is. Ezt követte a 20 kérdést feltevő interaktív videosorozat. A minifilmek különféle, előre nem kiszámítható kérdésekkel zárultak, így a hivatásos vadászoknak minden apró részletre koncentrálniuk kellett, megadva a helyes választ a kiosztott bírálati lapokon.
Ez után növény-, majd állatfelismerés következett, és külön pontot kaphattak azok, akik a vadászkürtszignálokat is felismerték. A tantermi feladatok után a versenyzők a gyenesdiási BEFAG Sportlőtérre mentek, ahol 5 különböző helyszínen zajlottak a versenyek egy időben. Keczeli Zoltán lőtérvezető irányításával a futóvadlövészet (50 m távolságból .22 LR fegyverrel) mellett koronglövészetben is teljesíteniük kellett, és természetesen nem maradhatott el a tájegységi fővadászok irányítása alatt zajló növény- és vadászkutyafajták felismerése, valamint a trófeabírálat sem.
A képzeletbeli dobogó legfelső fokára idén Hüll László, a Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészetének hivatásos vadásza állhatott. A második helyezett Rózsahegyi Bence, a Verga Zrt. Zirci Erdészetének hivatásos vadásza, a harmadik pedig Obermayer Attila, a Verga Zrt. Kab-hegyi Erdészetének hivatásos vadásza lett.
Szívből gratulálunk a díjazottaknak!
Írta és fényképezte: Mizsei Bernadett – OMVK
Vadászat
Vtv. módosítás – kerítések, „e-beíró”, vadaskertek
Több ponton változik a Vadgazdálkodási törvény
Május 17-ától, majd 2025. január 1-jétől több ponton változik a Vadgazdálkodási törvény (Vtv.). A jogszabályban egyebek mellett módosulnak, pontosításra kerülnek, valamint kiegészülnek a kerítéstelepítésre, a nemkívánatos fajok egyedeinek elejtésére, a zárttéri vadtartásra (különösen a vadaskertekre) vonatkozó előírások. A törvény 2025. március 1-jétől opcionálisan lehetővé teszi az „elektronikus beírókönyv” használatát a papíralapú adminisztráció helyett.
A tartós telepítésű kerítések létesítéséhez kapcsolódó szabályok legfontosabb újdonságai:
- az egybekeríteni tervezett terület nagysága az 50 hektárt nem haladhatja meg;
- a vad természetes életfeltételeinek, jellemző mozgásirányának biztosítottnak kell maradnia,
- a kerítésnek műszaki jellemzői alapján alkalmasnak kell lennie a vadkár elleni védekezésre,
- feltétel, hogy a mezőgazdasági kultúra védelme más vadkárelhárítási módszerrel ne legyen biztosítható.
A kerítés építését – noha volt más irányú gazdálkodói kezdeményezés – továbbra is csak akkor engedélyezheti a hatóság, ha az érintett vadászatra jogosult hozzájárult ehhez.
Új rendelkezésként épül be a jogszabályba, hogy a vadászterület vadgazdálkodási üzemtervében nemkívánatos fajként meghatározott nagyvadfaj egyedei – a jóváhagyott éves vadgazdálkodási tervtől függetlenül vagy annak hiányában is – vadászati idényben mennyiségi korlátozás nélkül elejthetők. Az elejtésnél a szakszerűtlen elejtésre vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni.
Szintén új szabály, hogy az éves vadgazdálkodási terv akkor is teljesítettnek minősül, ha az attól való elmaradás a 10 százalékot nem haladja meg.
2025. március 1-jétől minden vadászatra jogosult használhat elektronikus vadászati naplót és teríték-nyilvántartást („e-beírókönyvet”) a papíralapú helyett. Az ilyen szoftvereket az arra kijelölt szervezet fogja bevizsgálni, és az eredményeket honlapján közzéteszi. A további részletszabályok a Vtv. végrehajtási rendeletének módosítása tartalmazza majd.
A vadaskertek tekintetében a változások egyebek mellett a hatósági felügyeletre, az alhaszonbérletre, az adminisztrációra és a kertekben tartható állománynagyságra vonatkozó rendelkezéseket érintenek.
A Vtv. módosításáról a jogszabályalkotó Agrárminisztérium folyamatosan egyeztetett a vadászati érdekképviseletekkel, miként a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet szükségessé vált módosításával kapcsolatban is kikérte, kikéri a véleményünket és javaslatainkat. Ezúton is köszönjük a szaktárcának – úgy is, mint stratégiai partnere – a proaktív hozzáállást és meglátásaink figyelembe vételét!
A Vtv.-t is módosító, az Egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi XIX. törvény a Magyar Közlöny május 9-ei, 52. számában jelent meg.
A követhetőséget segítve egységes szerkezetben, a változásokat korrektúrával kiemelve közzétesszük a Vtv. május 16-áig hatályos szövegét. Ezt ide kattintva töltheti le.(Microsoft Word formátum)
A Vtv. mindenkor hatályos állapota ide kattintva érhető el a Nemzeti Jogszabálytárban.
Forrás: OMVK