Keressen minket

Vadászat

Állásbörzét szervez a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – Regisztrálj!

Print Friendly, PDF & Email

Máhig Jószef igazgató, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Kiss Ferenc Erdészeti Technikum vezetője életre hívta az első erdészeti állásbörzét, amelyet 2024. március 28-án rendeznek meg Szegeden.

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

 Az Európai Unió irányelvei szerint hazánk erdőterületeit a jelenlegi 22%-ról 27 %-ra kell növelni. A mezőgazdasági, a szántóföldi művelésre alkalmas területek szerkezete a klímaváltozás miatt is változik, miközben a társadalom és a gazdaság is különféle igényeket támaszt az erdészeti ágazat elé. Megkerülhetetlen, hogy ehhez szakembereket képezzen hazánk. A szakirányítás mellett azonban ez a szektor ma sem tudja nélkülözni az emberi erőforrást. Ahhoz azonban, hogy a szélesedő igényeket teljesíteni tudja az ágazat, komoly terhet vállal fel a hazai középfokú és felsőfokú oktatás, miközben a gyakorlat, a termelés számára jelentkező feladatokat is meg kell oldani. Ezért döntött úgy Máhig József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Kiss Ferenc Erdészeti Technikum igazgatója, hogy a személyes és az iskola kapcsolati tőkéjét felhasználva, összekapcsolja az ágazati szereplőket és állásbörzét szervez.

Máhig József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Kiss Ferenc Erdészeti Technikum igazgatója. Fotó: Agro Jager

Hét évtizede, Debrecen-Pallagról került Szegedre a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum, azzal a nem titkolt céllal, hogy megfelelő szakembereket képezzenek, akiknek az lesz a feladata, hogy az Alföld száraz, arid, sok helyen szikes területeit fásítsa, miközben kezelni kellett az ártéri galéria erdőket is. A feladat Szegeden sohasem volt egyszerű, hiszen a város és agglomerációja, az ország, a Kárpát-medence szívében található, ahol az éves csapadékmennyiség gyakran alig éri el a 450 millimétert. Aki itt megtanul az erdővel gazdálkodni, az mindenütt megél, – hangsúlyozták az erdészeti, sok időt megélt, tanárai.

A vadászati kultúra ápolása, a hagyományaink teszik különlegessé az erdész szakmát.

Az erdészeti szakma azonban nemcsak a favágásból áll. A termőhelyismeret, a csemetenevelés, az erdők tervezése, kivitelezése, az erdőnevelés, az ültetvények, az ipar kiszolgálása mellett látni kell, hogy Magyarország második legnagyobb vidéki városa körül meg kell tanulni a véderdőkkel gazdálkodni. Ismerni kell a parkerdők és a lakosság igényeit, miközben ma már az autópályák, az utak mentén is erdőket kell tervezni, kivitelezni és nem utolsó sorban ápolni. Az ipar számára fontos erdők mellett azonban, a természetvédelem számára is teljesíteni kell azokat az igényeket, amelyek az erdőhöz köthető állatok védelmét szolgálják s ha nem is sor végén, de ott áll a vadgazdálkodás is. Ma már egy erdésznek a növénytermesztő szemével is tudni kell gondolkodni s úgy kell erdőket kialakítani, hogy a szántóföldi területek vadkárát képes legyen csökkenteni, de mágnesként mégsem vonzza a vadat, amellyel több kárt is okozhatunk, mint amennyi hasznot remélünk. Széles ismeretek, integrált gondolkodás jellemzi a szegedi erdészeket.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Az elmúlt években Szegeden olyan igényekkel is megkereste a gyakorlat az iskola vezetését, hogy erdészeti harvesterekre is képezzék a diákokat. Erről az Agro Jager News is beszámolt, amikor Szentpéteri Sándor az Agrárminisztérium helyettes-államtitkára átadta és ki is próbálta a harvester szimulátort. Máhig József, a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum igazgatója lapunknak kiemelte, hogy a 150-200 millió forintos gépek kezelését ezen a szimulátoron képesek elsajátítani a diákok, amely után hamar beállhatnak a termelésbe és aktív tagjai lesznek egy-egy vállalkozásnak.

Fakitermelési gyakorlaton az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Kiss Ferenc Erdészeti Technikum diákjai. Fotó: Agro Jager

A Szegeden, március 28-ra életre hívott találkozó, így, ebből az aspektusból, az ágazat és a társadalom széles igényeit is tekintve, hogy egy hiánypótló rendezvény. Kiemelte, hogy nem cél, hogy a diákok azonnal elhelyezkedjenek, mert döntően a diákság 35-50%-a tovább tanul, de látni kell azt is, hogy egy olyan szakmát választottak, amely dinamikusan fejlődik. Az Európai Unióban ugyan keresett a magyar szakember, mégis, ebben szektorban lehetőség nyílik arra, hogy Magyarországon maradhassanak. Az ember életében mindig vannak olyan élethelyzetek, amikor segítségre van szüksége s ez az állásbörze éppen ilyen célzatú, hogy megismerjék egymást az erdészetben dolgozók.

Regisztráljon és látogasson el az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Kiss Ferenc Erdészeti Technikum állásbörzéjére. Kattintson a képre!

A találkozó azonban ennél messzebbre mutat, hiszen nemcsak a diákoknak, hanem minden olyan munkavállaló előtt is nyitott, aki bármilyen formában itthon szeretne elhelyezkedni, hiszen a csemetekertekhez, a dísznövénykertészekhez akár a növényvédelmi, a növényorvos végzettségűeket is keresik, miközben a hivatásos jogosítvánnyal bírók, a speciális öszkerékmeghajtású szállító járművek gépkocsivezetői éppen olyan nélkülözhetetlenek, mint az erdőket kijelölő erdészek.

Széles ismeretek, integrált gondolkodás jellemzi a szegedi erdészeket, ami nélkülözhetetlen a vadgazdálkodásban. Fotó: Agro Jager

A gépek megjelenése ellenére az erdészszakma ma is megőrizte a romantikáját, s aki egyszer megízlelte a szabadságot, aligha tud erdő nélkül élni. Talán ezért is lehet az, hogy a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum diákjai annyi féle ágazatban megállják a helyüket. Csak Csongrád-Csanád vármegyében megannyi természetvédelmi őr, hivatásos vadász kapta itt meg középfokú végzettségét. Az erdészeti, ahogy az itt végzett diákok szokták mondani, egy életre szól. Ezen az úton kíván további segítséget nyújtani, egyfajta hidat képezni a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum a 2024. március 28-ra szervezett Állásbörzén. Biztos vagyok benne, hogy az erdészeknél megszokott jóhangulatú, interaktív, barátságos találkozóvá szélesedik. A rendezvényre 22 állami erdészeti részvénytársaság kapott meghívást, miközben képviseltetik magukat a magánerdőgazdálkodók is, akik a hazai erdők több, mint 40%-át kezelik – tájékoztatta az Agro Jager Newst Máhig József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Kiss Ferenc Erdészeti Technikum igazgatója.

Írta: Dr. Szilgyi Bay Péter LL.M., lapigazgató

Agro Jager News

***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

 

 

Vadászat

Lencsevégen az idei első szarvasborjú – GALÉRIÁVAL

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Elkezdődött a borjazás a gemenci szarvasok életében – számolt be az Agro Jager News megkeresésére Retkes Tamás, szekszárdi természetfotós, aki a napokban fényképezett borjas gímszarvas teheneket. Hatalmas élmény volt találkozni ezekkel az állatokkkal, mesélte lapuknak, miután a legújabb fotótúrájáról is megkaptuk a beszámolóját.

Lencsevégen az idei első szarvasborjú. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Retkes Tamás élménybeszámolója

04:30-kor keltem, hogy napkelte előtt kiérjek. Még fent volt a hold, amit jól lehetett fotózni. Ködös-párás reggel fogadott, nagyon jó hangulatú fotókat lehetett készíteni reggel.

Irány Gemenc. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Beljebb érve az erdőbe, egy tisztáson legelésztek a szarvasok. Itt sokáig tudtam őket fotózni, amíg szépen átsétáltak előttem, beljebb a sűrűbe.

Vaddisznók a szórón. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Mentem tovább a megszokott utamon, benéztem egy másik tisztásra, ahol egy szóró is van, hogy esetleg van-e rajta valami. Pár disznó volt csak, én kismalacokat szerettem volna fotózni, de őket nem láttam, így lőttem pár képet a disznókról és mentem volna tovább, amikor egyszer csak, – ahogy a keresőben nézelődtem, – felbukkant egy kis fej.

Nyuszt szemez velem. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Először azt hittem kisróka, de mikor ráélesítettem, akkor láttam, hogy egy nyuszt néz velem szembe – kíváncsian.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Sikerült róla pár fotót készítenem. A reggeliző helyemre érve – ez egy olyan hely, ahol négy nyiladékot belátok, tulajdonképpen egy kereszteződés – a szembe lévő nyiladékon egy tarvad lépett ki elém.

Gímszarvas aranysakállal a Gemencben. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Lőttem róla is pár fotót, aztán átváltott előttem. Jobbra fordulva láttam, hogy több tarvad legelészik, elkezdtem őket is fotózni.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Több, mint egy órán át tudtam őket fotózni, nem vettek észre és a szelem is jó volt. Volt velük egy kis borjú is, nagyon szertelen volt, ahogy össze-vissza futkározott.

Az első szarvasvorjakat már vezetik a tehenek. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Sikerült olyan jelenetet fotóznom, ahogy kétlábra állnak.

Az idei első szarvasborjú Gemencben. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Visszafordulva a szembe lévő nyiladékra, láttam, hogy a távolból egy aranysakál közeledik felém, de sajnos bal oldalról ismét szarvasok váltottak ki, így a sakál jobb oldalra távozott.

Magányos aranysakál Gemencben. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Miközben fotóztam a szarvasokat, reménykedtem, hogy a sakál visszajön. Szerencsém volt ismét, mert visszajött a sakál, ha csak egy kis időre is, jobbról átment előttem a nyiladékon és baloldalt eltűnt a sűrűben. Utána még jött pár tarvad, átváltottak előttem. Őket is lefotóztam, aztán tovább indultam.

Szarvasok váltanak át a nyiladékon. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Felnézve az égre egy sast láttam, készítettem pár fotót róla, de nagyon magasan, messze volt. Már a visszafele vezető nyiladékon jöttem, amikor mellettem, egész közel kiugrott egy bika.

Barkás gímbika Gemencben. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

Egymásra néztünk, készítettem róla pár fotót és elinalt. Egy vizes rész mellett jöttem el, óvatosan kinéztem a vízre, de csak két hattyú úszott a vízen.

Rétisas köröz Gemenc felett. Fotó: Retkes Tamás / Agro Jager News

A további úton visszafelé sajnos már nem láttam semmit, sütött a nap, kezdett meleg lenni, 11:30 körül értem vissza az autómhoz. Örültem, hogy ilyen jó mozgás volt és hogy sok szép fotót készíthettem. Meg is köszöntem a Jóistennek!

Kattintson a képre és kövesse a természetfotóst a Facebookon is!

Hazaérve Nimród kisfiam nagy öleléssel, Kedvesem pedig egy csókkal és finom ebéddel várt.

Írta és fényképezte: Retkes Tamás

 

Tovább olvasom

Vadászat

A hazai vadállományunk egyedülálló nemzeti kincsünk

Print Friendly, PDF & Email

Nagy István agrárminisztern nyilatkozott a Karcagi Nagykun Vadásztársaság alapításának 150 éves jubileumi ünnepségén

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Teremtett világunk megőrzése közös kötelességünk, a természet rendjét pedig nem lehet megbontani, éppen ezért hárul kiemelkedően fontos szerep a felelős és tudatos vadgazdálkodásra – közölte Nagy István agrárminiszter a Karcagi Nagykun Vadásztársaság alapításának 150 éves jubileumi ünnepségén, szerdán.

Fotó: AM

A tárcavezető a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy tájegységeink jellegzetes arculatához az egyes vadfajok ugyanúgy hozzátartoznak, mint a hegyek, a síkságok, a folyók vagy az erdők. Az egészséges, jó genetikai értékekkel rendelkező vadállomány fenntartásában pedig a vadászat kulcsfontosságú. Mindannyian büszkék lehetünk a vadállományunkra, amelyre szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy a nemzeti kincsünk. Ezzel az értékkel pedig felelősen kell gazdálkodnunk, hogy megőrizzük a jövő generáció számára – tette hozzá.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A miniszter kiemelte, kisebb létszámú, de jobb minőségű vadállomány kialakítására kell törekedni, olyan optimális létszámra, ami megteremti a vadgazdálkodási ágazat összhangját a mező- és erdőgazdálkodással és a természetvédelemmel. Nagy István szerint az egyedülálló adottságainknak köszönhető az is, hogy a magyar vadhús népszerű Európában. A vadhús amellett, hogy különleges ízélményt biztosít, élettani szempontból is számos jótékony tulajdonsággal rendelkezik. Hagyományainkat és szokásainkat tudatosan kell megvédenünk. Meg kell becsülnünk a normalitást a gazdák és a vadgazdálkodással foglalkozó szakemberek mindennapi áldozatos és kitartó munkáját, akiknek köszönhetően biztonságos élelmiszer kerülhet a magyar családok asztalaira – hangsúlyozta.

Fotó: AM

Kifejtette, a Nagykunság szívében, Karcagon a kunok földjének lakói híven őrzik és ápolják hagyományaikat, büszkék múltjukra és jelenükre egyaránt. A közös kötelességünk pedig az, hogy a természet, a vad és az ember alkotta egyensúlyt megőrizzük és fenntartsuk az utánuk jövő generáció számára.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Vadászat

170 millió az idei kiemelt kamarai programokra

Print Friendly, PDF & Email

A Vadászkamara Elnöksége döntött a kiemelt kamarai célok forrásainak elosztásáról és a kapcsolódó pályázatokról

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Vadászkamara Elnöksége április 25-ei ülésén döntött a kiemelt kamarai célok forrásainak elosztásáról és a kapcsolódó pályázatokról. A Küldöttközgyűlés márciusi határozata értelmében az ifjúságnevelésre, a hivatásos vadászokra, kutatásra és közönségrendezvényre 2024-ben összesen 169 531 250 forintot fordít az érdekképviselet Központja. Ezt a döntést váltotta aprópénzre az Elnökség a tanácskozáson, amelyen egyéb témák is napirendre kerültek.

Az ülésen az Elnökség tagjai egyhangúlag támogatták dr. Jámbor László elnök előterjesztéseit, így döntés született az ifjúságnevelési és hivatásos vadászok felkészültségét erősítő vármegyei pályázatokról, illetve központi feladatok finanszírozásáról is.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)

A vármegyék ugyan többletforrást igényeltek a korábban meghatározott kerethez képest, de más források átcsoportosításával ezt is biztosította az Elnökség (erre a márciusi Küldöttközgyűlés egyik határozata adott lehetőséget, részletek itt). Ezek alapján a feladatok és a hozzájuk rendelt pénzösszegek az alábbiak szerint oszlanak meg:

  • Az „Ismerd meg a vadászokat!” ifjúságnevelési programra idén 114 millió forintot fordíthat a Vadászkamara központja. Ebből 84,7 millió forint a vármegyei Területi Szervezetek ifjúságnak szóló kezdeményezéseinek, programjainak megvalósulását segítheti a 2018 óta működő pályázati rendszerben, a fennmaradó összegből pedig ez évben is megjelenhetnek a nagysikerű, gyerekeknek szóló „Kisvadász” foglalkoztató füzet újabb számai (részletek, letölthető korábbi számok itt).
  • hivatásos vadászok szakmai felkészültségét és munkafeltételeiket javító programokra a vármegyéktől beérkezett pályázatok alapján 49,9 millió forintot különített el az Elnökség, ebből a Területi Szervezetek rendeznek a vadőröknek képzéseket, szűréseket, szakmai tanulmányutakat.
  • A több éve futó, a mikotoxikonat és azok vadállományra gyakorolt hatását vizsgáló kutatásra 10 millió forintot szán a szervezet. Ezzel kapcsolatban Bajdik Péter főtitkár elmondta: a fő feladat, hogy a lehető legtöbb vadgazdálkodó és vadász értesüljön a problémáról, ha valaki rendellenességet tapasztal a szaporodásbiológia vagy trófeák terén, gondoljon erre az eshetőségre is. Ezt célozták a témában országszerte tartott előadások és ez a fő célja a Vadászkamara rövidesen megjelenő, helyes takarmányozási gyakorlatot ismertető szakkönyvének is. (A kutatás előzetes eredményeiről a Nimród Vadászújság 2023 májusi számában jelent meg cikk, elérhető itt.)
  • Végül, de nem utolsósorban a Vadászkamara legnagyobb éves közönségrendezvényét, az Országos Vadásznapot a szervezet Központja 10 millió forinttal támogatja. A rendezvényre augusztus 24-én, szombaton, Lakitelken kerül sor.

Ugyancsak egyhangú döntés született a bizottságok és szakbizottságok költségvetéséről. Ennek teljes kerete 19,6 millió forint, amelyet az Elnökség egyhangúlag támogatott.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

A tanácskozás napirendjén szerepelt a Vadászévkönyv jövőbeni kiadásának módja. A tavalyig tartó gyakorlat, miszerint a Vadászkamara éves szakmai kiadványát a vadászok számával egyező számban készíttesse el a szervezet, az online vadászjegyváltás térnyerésével egyértelműen pazarlóvá, egyben okafogyottá vált. Felmerült, hogy csak digitálisan készüljön el a könyv, azonban ennél nagyobb az érdeklődés, és a hivatásos vadászok korábban egyértelműen jelezték: igénylik a papíralapú kiadványt. Idén az évkönyv letölthető volt vadászjegyváltáskor, illetve a Vadászkamara honlapjáról, és minden hivatásos vadász kapott egy-egy nyomtatott példányt, valamint a Területi Szervezetek 100-100-at. Ezt a hibridmegoldást továbbgondolva az Elnökség elfogadta, hogy a letöltés lehetőségét megtartva minden Területi Szervezet a saját belátása és igényei szerint rendeljen nyomtatott Vadászévkönyveket. (A Vadászévkönyvek digitális formában mind letölthetők a honlapunkról.)

Az „Egyebek” napirendi pont keretében Bajdik Péter tartott előadást a VadON tagnyilvántartó rendszer és kapcsolódó informatikai rendszerek fejlesztéséről. Ezzel összefüggésben elmondta az is, hogy idén már a vadászok 47%-a érvényesítette online a vadászjegyét, míg tavaly arányuk 39%, 2022-ben 28%, az első évben, 2021-ben pedig még csak 16% volt. (Az idei vadászjegy-érvényesítés statisztikai adatairól a májusi Nimród Vadászújságban adunk részletes tájékoztatást.) Emellett a többi között szó esett a közeljövőben tervezett ágazati jogszabálymódosításokról (a Vadgazdálkodási törvényt is módosító törvényjavaslatról részletek a Parlament honlapján). Hrabovszki János országos sportvadász alelnök és a Békés vármegyei Területi Szervezet elnöke felhívta a figyelmet az Alföldön tapasztalt őzelhullásokra, Szigethy Béla, a Bács-Kiskun vármegyei Területi Szervezet sportvadász alelnöke pedig az Országos Vadásznap előkészületeiről és helyszínéről adott részletes tájékoztatást.

Forrás: OMVK

Tovább olvasom