Vadászat
Cserkelőutat készítettek, így esett egy 623 grammos őzbak
A napokban, a Borosgyáni Vadásztársaság területén, egy újabb, 600 gramm feletti őzbak esett. Pusztai Arnold, a társaság hivatásos vadásza az Agro Jagernek kiemelte, hogy nem volt egyszerű becserkelni, mert annyira figyelmes, óvatos, koros őzbakra indultak, hogy régi technikához kellett visszanyúlni.
A napokban, a Borosgyáni Vadásztársaság területén, egy újabb, 600 gramm feletti őzbak esett. Pusztai Arnold, a társaság hivatásos vadásza az Agro Jagernek kiemelte, hogy nem volt egyszerű becserkelni, mert annyira figyelmes, óvatos, koros őzbakra indultak, hogy régi technikához kellett visszanyúlni. A vadászat előtt két héttel, cserkelő utat, földi leshelyet kellett készíteni, ami végül olyan emlékezetes vadászatot eredményezett, amire nemcsak a vendég, de nyugodtan mondhatjuk, hogy minden vadőr vágyik – tájékoztatta az Agro Jagert Békéscsabáról, Pusztai Arnold.
Többször sikerült megközelíteni a nagyon óvatos őzbakot. Fotó: Pusztai Arnold / Agro Jager
Békés vármegye vadászterületei olyan változatosak és olyan vadászati lehetőségeket tartogatnak, amelyekre egy vármegyében kevés esély mutatkozik. Talán muflon és szika szarvas nem él a vármegyében, de azonkívül minden vadászható vadfaj feltűnik s ha valaki nem szereti elhagyni a vármegyét, az is megtalálja a számítását. Délen, Mezőhegyesnek sík, éppen csak egy-egy magányos fasor töri meg a horizontot, míg Békéscsabától északra megváltozik a táj. Persze a történelmi Bihar vármegye Sarkad, Okány magasságában kezdődött és hozzá kell tenni, valóban más a vármegye északi tája.
Békéscsaba és környéke egyfajta vízválasztó, abban a vonatkozásban is, hogy a déli területekre jellemző kertészeti kultúrák még be-beékelődnek a szántóföldi növénytermesztők közé. A Borosgyáni Vadásztársaság területén ez utóbbi dominál, de még találunk vöröshagymát és akad dinnyeföld is. A terület alig 10%-a erdősült, de átgondolt vadgazdálkodással, élőhelyfejlesztéssel, ez az igazi hazája a mezei nyúlnak, a fácánnak és az őznek is.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
A Körösök-völgyében, ahol megcsendesednek a folyók, víz is bőven kerül. A társaság területén, öt homokbányából négyben horgásznak és rengeteg csatorna is gazdagítja a terület vadeltartóképességét. Gyöngyszeme és egy fajta ütőere az élővíz csatorna, ami a Kettős-Körösből kanyarodik ki és Békéscsaba, valamint Békés között látja el a területet öntözővízzel, ami nemcsak a növénytermesztőknek jó, hanem a vadgazdának is és persze, a természetvédelemnek is kedvez. Ami erdőt pedig itt találunk, az döntően kocsányos tölgy és az Alföldre oly jellemző akác.
Kívánatos őzbak a Borosgyáni Vadásztársaság területéről. Fotó: Pusztai Arnold / Agro Jager
A Borosgyáni Vadásztársaság az apróvadnak és az őznek számos etetőt helyezett ki, de talán a legbüszkébbek a vadföldjeikre, amelyek sávosan, a terület egészén feltűnnek. A vetőgép szélességben egy sávban lucerna és vörös here keverékét vetik, míg a másik, közvetlenül a mellette lévő nyomon pedig édeskömény kerül. Itt a vad táplálékot, búvóhelyet talál, s mivel rovarölőszeres kezelést nem juttatnak ki, bőven talál magának a madár rovart. E két kultúra vonatkozásában, amelyek rovaregyüttese messze a legmagasabb minden más növénykultúrától, minden madárfajunk számára kedvező körülményeket teremtenek.
A Borosgyáni Vadásztársaság munkatársai gazdálkodásuk miatt is nap, mint nap járják a területet, de mégis a hivatásos vadász feladatainak, a vadgazdálkodás speciális munkáinak ellátása Pusztai Arnold kötelezettsége. A vad megfigyelésében persze sokszor kapnak tippet, de ahhoz, hogy egy vadászat sikeres legyen, arra több időt kell szánni.
Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!
A múlt évben, ahogyan a nagy, a 713 grammos őzbak esetében is, a Sebők-kert részen tűnt fel egy erős, ígéretes, amolyan szabályos hatos őzbak. Heteket jártak utána, de végül csak az hozott eredményt, hogy gyalogosan, cserkelve, kiülve, kilesve, rájöjjenek, hogy a kívánatos öreg otthagyta tavalyi helyét, az elhagyott öreg temetőt. Ennek, mikor megtalálták azért örültek, mert ott, még ha nincs is már meg a kerítés, a törvény szerint vadászni nem lehet..
Cserkelő utat kellett készíteni, hogy meg tudják közelíteni. Fotó: Pusztai Arnold / Agro Jager
Azonban az őzbak nem viselt el semmi zavarást, mozgást és nyomban a Sebők-kert felhagyott, vadregényes sűrűjébe ugrott, vagy ha úgy hozta a sor, a nyarasban tűnt el. Még a tapasztalt, sokat látott, öreg vadőröknek is feladta volna a leckét, ezért más módszerhez, régi technikához kellett nyúlni.
Gyerek quad elérhető áron, a Szeged melletti Doma Autótól. Kattintson a képre vagy hívja Csúcs Gábort: +36303233852
Pusztai Arnold, ezért cserkelő utat vágott, amely kígyózva közelítette meg a Sebők-kertet. Amikor Nagy Árpádot, a társaság elnökét tájékoztatta, csak hallgatta középkorú vadőrét és hagyta, hiszen annyi feladatot megoldott már, hogy kár lett volna bármit is szólni, hiszen úgy is a végeredmény számít. Annak a cserkelőútnak még a tagság is hasznát veheti, másrészt munkájával, szorgalmával legalább öregbíti a társaság hírnevét. Végtére is, manapság kevés ilyet lehet látni – tette hozzá az Agro Jagernek Nagy Árpád elnök.
Pusztai Arnold tovább mesélt és elmondta, hogy nagyon szeret cserkelni, távcsövezni, vadat keresni, nyomolni, figyelni. Sokat kóvályogtam ezután az őzbak után. Az orvvadászatot visszaszorították, most, hogy bűncselekmények megszűntek, nyugodt a társaság által kezelt terület. A tagság visszafogott s ha lesen ki is áll egy-egy kívánatos vad, biztos, hogy nem görbül el az ujjuk. Ilyen helyen öröm dolgozni s ha kutya vagy betegség nem döntötte le a bakot, akkor meg kell lennie.
Alkonyodott, mikor terítékre került az őzbak a Borosgyáni vAdásztársaság területén. Fotó: Pusztai Arnold / Agro Jager
A cserkelő utat elkészítettem – folytatta. Annak a végére, ahol gondoltam, hogy a bak jár, egy kis szórót is készítettem. Nem nagyot, csak éppen, hogy fel-felkeresse a vad. Ilyenkor, mikor gazdag a határ, nem igen veszi fel, de kíváncsiságképpen azért rá-ránéz és most ennyi pont elég lesz. A számításom bejött, mert ha nem is fogyott rajta a takarmány, a nyomokból azt láttam, hogy azért meg-megnézte.
Mikor készen lettem, kiültem s úgy este hét óra körül meg is jelent. Már nem is szerettem ott lenni, nehogy megzavarjam. Igen nehéz is volt onnan kijutni, mert befelé délután könnyű volt bemenni, de ahogy felállt és ott volt a sutája is, cserkelő út ide vagy oda, már nagyon nehéz volt észrevétlenül távozni.
A vadászvendégünket mindannyian jól ismerjük. A cserkelő úttal neki is kedveskedtem, kedveskedtünk és azért meg kell hagyni egy ilyen vadászat nem az átlagos őzbakvadászatok közé sorolható. Engem is elragadott a vadászláz.
Én nem is vittem magammal csak távcsövet, kést. A vendégem pedig egy 8X57-es puskával érkezett. Az autót messze letettük, aztán ráfordultunk az ösvényre. Élvezte a vendég és én is, nemcsak a vadászatot, hanem a vadásztatást is. Akkor már nem beszéltünk semmit, csak a leshelynél mutogattam a lőirányokat és aztán vártunk. Meleg nyári este volt. Aznap sütött a nap, állt a levegő az erdőben és derült égbolttal érkezett az este. Eltelt hét óra, negyed nyolc, fél nyolc, háromnegyed nyolc, azután pedig nyolc óra lett.
FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja! Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!
Teljes csend uralkodott az erdőben. Semmi mozgás, nem volt és ha nem is sóhajtoztam, de az az igazság, ha kívülről néztük volna magunkat, akkor semmi esélyünk nem volt. Azért nem adtuk fel és lestük az estét, mikor nagy robajjal mögülünk egy suta és egy kisbak beszalad elénk és tőlünk, úgy nyolcvan méterre, megállnak.
Szóltam a vendégemnek, hogy készüljön, mert bármikor felállhat, feltűnhet a keresett őzbak. A suta hirtelen riasztott, amire az öreg őzbak felállt és egy villanás után, nekifordult a kicsinek. Harcolni kezdtek és tőlünk 25 méterre csatáztak. A kicsi nem adta magát könnyen, de lőni nem tudtunk, mert közöttünk volt egy bokor. Hangos volt az erdő a harctól és mindez előttünk, pár tíz méterre zajlott. Azután csend, de nem láttam, hogy mi történik végül és felálltam, mikor látom, hogy az öreg maradt és ballag visszafelé a helyére. Ekkor szóltam a vendégemnek, hogy készüljön, mert, ha megáll, akkor elejtheti.
Az utolsó pillanatokban került terítékre. Fotó: Pusztai Arnold / Agro Jager
Az a pillanat is elérkezett. Erősen szürkült, amikor megszólalt a puska s Sebők-kerti öreg úr tűzben rogyott. Figyeltem a rálövés helyét, de nem volt mozgás. Ha sokat nem is vártunk, de néhány percet igen, ami régi törvény megszab és amit megtartottunk. Így illik és a vendégemnek sem kellett mondani, hogy kell viselkedni. Jó érzés az ilyen, hogy egy nyelvet beszélünk, hogy nem kell tanítani senkit arra, hogy mi a vadászat, hogy mi a vadászat ősi törvénye…
Klasszikus hatos őzbak várt bennünket, a tavalyi felhagyott kis cirokcsíkban. Nagy gyöngyökkel, amolyan régi festményeken látható szabályos, nagy hatos őzbak. S mikor birtokba vettük, akkor láttuk igazán, hogy igen erős őzbak került megint terítékre.
A vadászház udvarán a Borosgyáni Vadásztársaság őzbakja. A trófea, mintegy 623 grammot nyomott. Fotó: Pusztai Arnold / Agro Jager
Hogy mit hoz a jövő, itt, a Borosgyáni Vadásztársaság területén, nehéz megmondani, hiszen ezen a tavaszon az elmúlt 50 év két legerősebb, vagy mondhatnám, soha nem látott agancsosai kerültek a terítékre, de egy biztos: tudatos vadgazdálkodással, jó szemű, elhivatott vadőrrel, támogató és szakszerű, a vadgazdálkodáshoz értő vezetéssel, lehet eredményeket elérni. A képlet adott. Most már csak a korosítás és az örökös közepes, a három-négyéves őzbakok vadászatára fókuszálnak, amelyben Pusztai Arnoldot a tagság is segíti…
S arra a kérdésre, hogy kapunk-e idén még ilyen különleges híreket a Borosgyáni Vadásztársaság területéről, Pusztai Arnold csak elmosolyodott, de hozzátette, hogy van még egy ígéretes és egy szellem-, vagy fantombakjuk. Az utóbbit ezen a tavaszon csak egyszer látta, de elképzelhetőnek tartja, hogy talán az egyik legizgalmasabb őzbakvadászat elé néznek, de arra már csak az üzekedésben kerülhet sor – tájékoztatta az Agro Jager Newst Pusztai Arnold, a Borosgyáni Vadásztársaság hivatásos vadásza, vadőre.
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
Fényképezte: Pusztai Arnold hivatásos vadász, Borosgyáni Vadásztársaság
Vadászat
Újabb sikert ért el hazánk az afrikai sertéspestis elleni küzdelemben
Jelentősen módosult a kockázati területek besorolása Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyékben
Az elmúlt évek során bevezetett és következetesen végrehajtott járványvédelmi intézkedések eredményeként ismételten lehetőség nyílt egyes területeken az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati besorolás mérséklésére. Ennek köszönhetően az érintett területek járványvédelmi korlátozásai is enyhültek, ezáltal számottevően bővülnek a helyi gazdálkodók és élelmiszer-vállalkozások kereskedelmi lehetőségei.
Az Európai Bizottság állategészségügyi szakbizottsága (PAFF) szeptemberi ülésén elfogadta Magyarország ASP fertőzött és magas kockázatú területek csökkentésére tett javaslatát. A döntés révén jelentősen módosult a kockázati területek besorolása Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyékben: Békés vármegyében teljesen, míg Jász-Nagykun-Szolnok vármegye túlnyomó részén megszűnt a fertőzött terület. Ezzel együtt mindhárom vármegye eddig magas kockázatú területének jelentős része közepes kockázatúvá vált.
Készülj az apróvadas idényre! Megérkeztek a legújabb FRANCHI sörétesek a FROMMER pesti üzletébe! Kattints a képre!
A közepes kockázatúvá vált területen ASP szempontból korlátozás nélkül lehet a házi sertéseket forgalmazni, másik tagállamba kiszállítani, a vaddisznótestet felhasználni, értékesíteni. A magas kockázatúvá váló területeken is kedvezőbbé válnak a feltételek, ugyanis innen a házi sertések belföldön kikötések nélkül szállíthatóak, valamint megnyílik annak lehetősége, hogy a vaddisznókat – az eddigi ártalmatlanítás helyett – belföldön feldolgozzák, felhasználják.
Az átminősítés tehát a magyar állattenyésztők, az élelmiszer-előállítók és a vadgazdálkodók számára egyaránt rendkívül kedvező. A területek kockázati besorolásának módosítása nyomonkövethető a Nébih tematikus oldalán elérhető interaktív térképen: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis
A témában figyelmükbe ajánljuk az alábbi információforrásokat:
- ASP-települések https://portal.nebih.gov.hu/hu/asp_telepulesek
- ASP Mentesítési terv https://portal.nebih.gov.hu/asp-mentesitesi-terv
Forrás: NÉBIH
Garabuczi Zoltán osztotta meg élményeit lapunkkal:
Mint ígértem, újra itt vagyok. Engedjétek meg, hogy elmeséljem, miként viccelt meg sorozatosan a falu szélén álló lucernás nagy öregje. Diana mégis a kegyeibe fogadott és egy váratlan fordulattal sikerült terítékre hoznom azt a bakot, amit parádésan sikerült elejtenem.
Fotó: Garabuczi Zoltán – AJN
Május közepe. Nagyon sűrűn telt a tavaszunk. A munkánk is, az itthoni teendőink is megszaporították dolgunkat, volt itthon minden: a teraszcsinálástól, a falszigetelésen keresztül, a térkövezésig, ami két dolgot jelentett, feleségem már tudta és huncutul meg is jegyezte,
-Na, érzed már a tavaszi zsongást?
-Érzem… – válaszoltam nevetve, mert hát nekem a tavaszi munkák befejezte egyet jelent azzal, hogy a melegebb nyár eleji és nyár végi hónapokban kedvezek kicsit hóbortjaimnak, hobbijaimnak, a vadászatnak és a horgászatnak egyaránt. Túkön ülve vártam a telefont a vadásztársaság vadászmesterétől, hogy mikor kerülök sorra őzbakom elejtésével. Aztán egy május eleji délután, mikor kávémat szürcsölgetve a nappaliban éppen Iglói Pál Perőcsényi vadászatait olvasgattam, megcsörrent a telefon. Kezembe véve, tudatosult bennem, hogy ki is keres.. őzbak ügyben hívtak..mondanom sem kell fel is csillant egyből a szemem a jó hír hallatán. Május 14-ben állapodtunk meg, a vadászháznál este hat órai találkával..Még csak nem is sejtettem, hogy idei első őzbakom elejtése, a sok véletlen egybeeső kellemetlenséggel, milyen bravúros fordulattal fog csak megvalósulni.
Készülj az apróvadas idényre! Megérkeztek a legújabb FRANCHI sörétesek a FROMMER pesti üzletébe! Kattints a képre!
Elérkezett a várva várt délután, 4 órakor már szedelőzködtem, fitettem, matattam, puska a tokban, lőszer elcsomagolva, ruha kikészítve. Külön örültem, hogy végre magamra ölthetem nemrég vásárolt új nadrágomat, mely használata során bebizonyította, hogy nagyon jó választás volt. Az a tudat, hogy az időjárás-jelentés nem a megszokott 30 fokot, hanem enyhébb 24-26 fokot jósolt, megint csak jó jelekkel kecsegtetett.
Egyedül egy dolog miatt aggódtam csak, később kiderült teljesen jogosan. Szezonkezdet előtt nem is fogok többet ilyet csinálni, hogy nem teszek pár próbalövést a lőtéren, mert a téli tarvadazáskor, ahogy az olvadékos, latyakos hóban, sárban másztam, tűnt fel, hogy a kis meopta szálkeresztje, mintha egy kicsit ferdén állna. A vele tett lövés azonban oda ment, ahova kellett, ezért nem nagyon tulajdonítottam jelentőséget a dolognak. Helytelenül, de erre később visszatérek.
Elérkezett az idő, be a kocsiba, A tacskó visított, hogy nem jöhet velem, még az utcára is kiszökött, és távozásomig a járókelőket inzultálta, nem kis aggodalmat okozva ezzel kis falunk lakóinak..de én már tekertem is a kormányt és gázt neki. Kíváncsi voltam, mit is tartogat számomra 2024 -es esztendő, no meg hát az otthoniaknak is kell néha egy kis izgalom. Kisgyermeki huncutsággal úgy voltam vele, ráérnek most egy kicsit ők is kergetni hőn szeretett, Ödön névre hallgató tacskónkat az utcán…
A vadászházhoz érve egy gyönyörű szép német vizsla fogad, “ekkor találkoztam először Jégerrel”, majd csendesen beparkoltam a hatalmas fák hűst adó biztonságába. A kísérőm Sanyi, akiről nap végére kiderült, hogy Jani , én pedig nem Zsolti, hanem Zoli. No de “odaseneki” tarja a mondás, nem is ez a lényeg, hanem, hogy egy a szenvedélyünk: a vadászat!
A beirókönyvbe való kötelező adminisztráció után, elindultunk a terület zöld szívébe, a Keserű erdőbe. Útközben volt tanyánk mellett haladtunk el, kicsit rossz emlékek kavarogtak bennem, majd végignézve rajta láttam, élt ez a hely szebb időket is. A dűlőúton tovább haladva, átkelve egy pár tankcsapda mélységű kátyún, eljutottunk úticélunkig, ahol a kocsival félreállva, gyalogosan folytattuk utunkat tovább. Jómagam a cserkelős vadászatokat részesítem előnyben, legalábbis őzbak-, és tarvadvadászatnál, mert sokkal eseménydúsabb, sokszor kúszni, mászni, a felfedett vadhoz érve, lassan lépésről lépésre cserkelni, meg-megtorpanva, sokszor szinte lélegzetvisszafojtva közeledni kiszemelt zsákmányunkhoz. Most is ezt tettük, mert sokszor nem is a trófea nagysága az, ami egy örök emlékké teszi a vadászatunkat, hanem az a folyamat, amíg eljutunk oda.
Közben az erdőben, kaszálókon, a természet apró rezdüléseit is megcsodálhatjuk, sokszor fantasztikus pillanatokat átélve, melyet a sietve autóból kirobbanó vadásztársaink csak a filmeken élhetnek meg. Elmélázom…Igaz is a mondás, amit egy idősebb, sokat tapasztalt vadásztársam mondott annó..
-Fiam! A siető vadász, sokszor csak futó vadat lát…
Milyen igaz! Mennyi mindent megmutat magából az erdő, ha türelmesen, lassan haladva, sokszor meg-megállva, hallgatózva, ráérősen, megfontoltan cserkelünk, ahogyan mi is tettük. Kísérőm jó megérzéssel volt, láttunk is bakot, nem is egyet, csak nem a nekem való, mások szerint sokszor csak “pörköltbaknak” nevezett bakok voltak, hanem a kapitálisabbak közül valók, vagy még fiatalok, akik még letehetik lenyomatukat, az őzfellegvárban.
Hosszas cserkelés után visszamentünk az autóhoz, és folytattuk utunkat a szomszédos falu határában. Óriási búza-, repce-, és napratáblák előttünk, sajnos óriási takarással, ami megint csak nem nekem kedvezett. Két jó, úgymond nekem való bakot is elém terelt Diana, a baj csak az volt, hogy a korai felmelegedés miatt akkora volt a takarás, hogy őzeinknek csupán csak az agancsa, vagy az is csak alig-alig látszott ki a kefesűrű növényzetből, így lövésről szó sem lehetett. A kis 222-es EPN lövedék valószínű becsapódás előtt expandált, vagy eltérült volna.
A nap már lassan eltűnni látszott, cserkészetünk végéhez közeledett, de még csak odafordultunk a falu szélén álló lucernáshoz, ami mellett egy vastagabb sáv kökényes húzódott. Kísérőm szerint van ott egy bak ami nekem jó lehet. Nem nagy, olyan 300 gr körüli lefolyó rózsás, örök közepes kis öreg, viszont a hátsó agancsszára felfelé hajlik, ettől téve különlegessé a hőn áhított trófeát. Odaérve, a kocsit letettük és gyalogosan folytattuk utunkat a kiszemelt hely felé, lassan kísérőm mögött lépésről lépésre haladtunk előre, közben óriási önuralommal voltunk a támadó szúnyoghaddal szemben, akik nem kegyelmeztek. Jöttek, döftek, ettek, mentek..
Így vérfrissülve megérkeztünk a lucernásig, ami a lemenő nap látványával melegséggel öntötte el szívünket. Előtte egy 50 méteres felgazlott legelő volt kökényessel, szerbtövis bokrokkal tarkítva, melynek örültünk, hisz így nem virítottunk, mint az aranka a lucernában.. Ahogy várakoztunk és felkínáltuk magunkat a szúnyogok hadának, óramű pontossággal megjelent a keresett bakunk.
Fotó: Garabuczi Zoltán – AJN
És én csak néztem és néztem, különleges visszarakás jeleit mutató görbülő agancsát. De ekkor arra eszmélek, hogy lassan elindulunk felé, ki tudtuk használni, hogy mögöttünk egy villanyoszlop volt és annak takarásában, “álvillanyoszlopként” haladtunk csendesen előre. Kb. 120 méterre megálltunk, ekkor a lőbot három lába már szétrakva, kísérőm óvatosan félreállt mellőlem és már támasztottam is a kis Izh-t a botra. A pillanat hevében elkapott a vadászláz és elcsattant lövésem, és lőttem, …Na itt jön a fordulat… Mellé…pontosabban alá.. Bakunk daliásan elbaktatva riasztva jelezte , hogy most ő nyert… Morcos voltam magamra, nem értettem. Elkapkodtam volna?
Belehúztam a lövésbe az ujjam? Még hazafelé is ezen elmélkedtem. Kísérőm sem értette, hogy hogyan tolhattam el a szinte szoborként, stabilan álló vadat. Örök rejtély, nyugtáztam magamban, majd hazatértünk, elbúcsúztunk, megbeszéltük a következő alkalmat. De közösen arra jutottunk, inkább a jobbik rossz történt, minthogy sebzés legyen a vége, ami szerintem vadászember számára a legkeserűbb dolog, ami csak lehet. Megállapodtunk, hogy május 17-én folytatjuk, de már célirányosan revansot véve a dalián… aki ma eltűnt ..mint egy szellem.
Május 17.-e 18.00 óra – vadászház
Még kissé hamarabb is érkeztem, mert nem hagyott nyugodni a múltkori dolog, mint egy apró tüske volt, bennem. Egy örökkévalóságnak tűnt az eltelt három nap, de most már összeszedettebben, szukuval bemázolva álltunk neki a késő délutáni cserkelésnek. Első utunk a lucernáshoz vezetett, de egy sután kívül még nem láttunk kint semmit. Arra jutottunk, kerülünk egyet a területen, amig kivált a bak, mert addig legalább kisétáljuk magunkat egy kicsit. Közbem az elmúlt alkalmat elemeztük, a vadászlázat elűztük egy jó hosszú cserkeléssel, amit egy napratáblán keresztül hajtottunk végre, mert a mellette levő búzában volt egy másik jó, nekem szánt bak.
A sorok között, mint a gerillaharcosok furakodtunk előre, megközelítve a domb alján rejtőző bakot, aki mire odaértünk, se híre, se hamva nem volt, mint a kámfor tűnt el a szemünk elől. Egy darabig várakoztunk, hallgatóztunk, majd pedig visszakászálódtunk a kocsihoz. Megint közeledett az este, így elindultunk a lucernatábla felé, mert a lemenő nap sugarai azt sejtették, hogy keresett bakunk, ekkorra már odakint lesz, vélhető helyén.
Visszafelé vezető úton egy jókora róka ugrott keresztül előttünk a dűlőn, majd kiérve a területre, aggódni kezdtünk, mert egy részeg biciklis pont a lucernás felől jött velünk szembe, Kadlott Karcsi slágereket dudolászott. Ez megint rossz ómen, morogtam magamban… Aztán lassan elcsendesedett minden, se biciklis, se madarak, se senki, szinte már bántotta a fülelmet a nagy csend. Letettük a kocsit és elindultunk befelé, szigorúan egymás mögött. A csendesség miatt most még jobban ügyeltünk lépteinkre, nehogy egy reccsenő ágacska, egy súrlódó nadrágszár hangja felfedje kilétünket. A múltkori kijövethez képest előnyként nyugtáztam, hogy a szúnyogok legalább nem annyira gyötörnek, mert még nem vakaróztam annyira, mint egy rühes kutya.
No, meg az előző alkalomból okulva, most hosszú ujjú inget öltöttem magamra, nem a kis barna pólómat, ami bizony erősen jó döntésnek bizonyult. A villanyoszlop tövében egy sutát pillantottunk meg a tábla tulsó oldalán, majd nem messze tőlünk megjelent még egy. És semmi. Csak vártunk és vártunk, teltek a percek, jött a fényváltás, egyre múlt a remény. Aztán egyszer csak megjelent, hirtelen ott állt előttünk 60 méterre a bak a semmiből. Majdnem ugyanolyan síri csendben jött, mint előtte alkalommal és csendesen legelészni is kezdett. Néztem is, hogy milyen válogatósan eszi csak a nedvdús csúcshajtásokat, de ekkor már a kis mepota bajor tüskéje a lapocka tövében pihent. Mutató ujjam lassan átdugtam a sátorvason és ekkor éreztem azt az érzést, azt a szenvedélyt, amely ősibb dolog sok mindennél, a zsákmányszerzés, a vadászat gondolata hasított végig agyamon.
– Meglövöm! – mondtam magamban..elhúztam az elsütőt, megint porfelhő. Aláment.. de a bak csak a portól ijedt meg, szalad felém. Billentem a csövet, új lövedék a töltényűrbe, felkattintom a csövet és katt..nem sül el…
-Szellembak vagy az anyád… – mondom ezt már hangosan. Megtöröm a csövet, felcsapom, ezt már nem állja a bak. Indulása előtt húzom az elsütőt, megint csatt.. ez is üres…szellembakom eltűnik mint a kámfor a kökényesből. Visszaköszönve riaszt egyet, ezzel nyugtázván bénaságom… vagy lehet nem is vagyok béna… futnak a gondolatok át egyszeriben az agyamon. A keleti gyártót emlegetve mérgesen megyek haza, Kísérőm arcán érthető az elégedetlenség, azt mondja a vadászháznál, kicsit irónikusan:
– Helyetted nem tehetem a bográcsba.
Nem mentegetőzöm, Ott lett volna, de elba…tam.,
Valami azonban gyanús lett. Megint alá lőttem. Egy biztos: a következő időpont előtt irány a lőtér, mert szerintem valami gümbüc van a gépezetben. Gondolatban felelevenítem magam előtt a téli sutázást: egyszer kidöccent a kezemből a puska, amikor visszafelé mentünk tarvadastól a kocsihoz. Ez a vadászat végén volt, csak a vad feldolgozása miatt kiment a fejemből. Csak kihúztam a csövét és tettem a szekrénybe egyből. És bizony-bizony igazam lett. A lőtéren 50 méteren kb. 20 centit lőttem alá. Fellazítottam a meopta kupakját, tekerem lejjebb, alakul a lőkép, majd amikor megint tekerném tovább, a beállítócsavar elkezd körbeforogni. Nem kattog, csak forog. Ekkor látom be hibázásaim valódi okát.
– Na majd meglátom, mi lesz veled – mondom magamban. Elcsomagolom a fegyvert keszekusza gondolatokkal, kicsit búslakodva haza indulok, de azért csak bennem van a kisördög, hogy azt a szellembakot nekem szánják-e az égiek, avagy sem. Mindenesetre ő lesz az unikornisom. Titkon megfogadtam, hogy addig fogok kijárni, amíg terítékre nem hozom bármi áron. Bármennyi szúnyogcsípést kell kiálljak, ha fél délutánokat fogok ott állni a gazban, a tábla szélén, akkor is.
június 22. délután 17.30. vadászház
Kísérőmnek elújságolom, hogyan jártam a puskámmal, aki segít. Kölcsönpuskával lövünk kettőt a lőtéren és irány a terület, de üres a tábla: a szellembak nem mutatja magát. Estig várunk de a nap további része esemény nélkül telik el. Kb, 300-350 méterre két süldőróka játszik a tábla túlsó szélén, más esemény nem történik. A bakom utáni sóvárgásom miatt nem lövöm meg egyiket sem, mert nem akarok rontani amúgy is halovány esélyeimen. Este búcsút veszünk, majd két nap múlva találkozunk.
Fotó: Garabuczi Zoltán – AJN
június 24. este 18.00 vadászház
Telefonon egyeztettük a haditervet. Megnézzük szellembakunkat, s ha nem járunk sikerrel, kimegyünk egy másik lucernáshoz, egy közeli erdő szélére, ahol van egy másik öregecske , örök közepes bak. Ez lesz a kárpótlás, ha szellembak nem sikerül. Beírunk a beírókönyvbe és már megyünk is az erdőn keresztül, egyenesen a lucernás felé. Autónkat hátrahagyva, cserkelve haladunk a les felé. Ahogy a dűlőn haladunk, hatalmas itatógödör mellett megyünk el, amely disznó-, szarvas- és őznyomokkal van tele. Óvatosan lépünk ki az erdő végén a lucernás szélén, mert a lucernában 5 bakot pillantunk meg. Ebből persze négy nagyobb agancsú és egy fiatal, még kímélendő. Az erdő szélén várakozunk, míg körülbelül fél nyolc felé a távolban megjelenik egy őszes fejű vénecske vitéz. Bírálás után, kísérőm engedélyével megpróbáljuk becserkészni. Lassan előre nyomulok. Nincs közel, de mire lőnék, visszahúzódik a domb mögé, majd ahogy elkezdünk közelebb, közelebb haladni a mellettünk lévő napraforgóból kilép egy őz. Szintén nekem való, fordul a lőbot, teszem a puskát, de ekkor visszacurikkol a naprába. “Hmm, hmm, megint megvicceltek”, – gondolom magamban. Kb. öt méterrel előrébb megint kilép, célzok, megint visszamegy..
Fotó: Garabuczi Zoltán – AJN
Ördögi türelem játék kezdődik:” vajon kijössz e megint” – gondolom. Kb. 90 méterre újra kidugja a fejét. Néz, majd lassan halad előre, de ekkor már nem várok többet. Ahogy a lapockája kiér a kökényesből, blatton lövöm. Halljuk, ahogy dübben a becsapódás. A lövést kitűnően jelzi és kb 20 méteres halálvágta után terül el a lucernásban.
Fotó: Garabuczi Zoltán – AJN
-Na, menjünk nézzük meg a megviccelős bakod!
-Menjünk. Na, látod, mondom én, hogy bár nem vagyok mesterlövész, de csak tudok azért lőni, -válaszolom.
Majd szoli , visszafogott nevetésben törünk ki mind a ketten. Bakomhoz érve, nagyon jól esett, hogy én vettem birtokba, majd kértem, néhány percet, hogy egyedül lehessek vele.Melléguggoltam és csak néztem visszarakott, lefolyó rózsás vén fejét, még egy kicsit el is érzékenyültem, mert nemigen mentem még ennyit vadért. Bár tudom nem a szellembak volt, de megmosolyogtam, hogy háromszor is megviccelt és tudom, vár rám, ha az égiek nekem szánják őkelmét.
Fotó: Garabuczi Zoltán – AJN
Majd eldöntöttem, hogy a megviccelős bak nevet kapja trófeáim között, mert szintén harmadjára jött ki, mire lövéshez jutottam. Elkészítettük a szolid ravatalt neki, a sebre töretet, szájába utolsó falatot helyeztünk. Emlékezetes elejtését egy életre a szívembe zártam és megtanultam, szezonkezdet előtt mindig ellenőrizzem fegyverem és saját magam lőkészségét.
Fotó: Garabuczi Zoltán – AJN
Hamarosan újra jelentkezem, a szellembak fiának történetével.
Írta és fényképezte: Garabuczi Zoltán
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Vadászat
Sikerek Nagysallérban
Várfalvai Gábor, a Lábodi Vadászerdészet vadgazdálkodási ágazatvezetőjének beszámolója:
“Osztrák-német vegyes csoport verbuválódott össze, érdekesség, hogy a csoport tagjai nálunk ismerkedtek össze és baráti társaságként távoztak, a következő bőgésben ismét együtt szeretnének ellátogatni hozzánk.
Fotó: SEFAG Zrt.
Külön öröm volt a csoport Hölgy tagja által elejtett bikának tisztelegni, Ő a későbbiekben egy második bikát is terítékre hozott.
A trófeatömegek 6 és 8,5 kilogramm közt szóródtak, a bikák a középkorú és az idős korosztályból kerültek ki” – Várfalvai Gábor, a Lábodi Vadászerdészet vadgazdálkodási ágazatvezetője.
A vendégeket Iger Balázs, Kovács Tamás, Milávecz Sándor, Rituper Balázs és Várfi András kísérte. Gratulálunk!
Forrás: SEFAG Zrt.
A legnagyobb értékben a gabonafélék árbevétele nőtt
A Nébih nem javasolja a Sajóból kifogott halak fogyasztását
Újabb sikert ért el hazánk az afrikai sertéspestis elleni küzdelemben
A megviccelős öreg bak
Sikerek Nagysallérban
Véleményezhető az „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések” című pályázati felhívás
A nyári aszály- és árvízkárok kezelésére is meg kell nyitni az uniós mezőgazdasági válságtartalékot
Ülésezett a Mezőgazdasági és Halászati Tanács Brüsszelben – GALÉRIA
Gímbika esett a Hoboli Vadásztársaság területén
Világpiaci kitekintés: gabonapiaci előrejelzés – 2024. szeptember
Már a műholdakról is látszanak a Magyarországon bajba került fecskék – VIDEÓVAL
Gímbika esett a Hoboli Vadásztársaság területén
Második bikám elejtésének története
KITEKINTŐ: V. Magyarkanizsai Vadásznap – GALÉRIÁVAL
Idénykezdés Kardosfán
Latolgatás után…
Elesett a Bélus-völgyi király
Bükkaranyosi remete
Különleges vad esett a SEFAG Zrt. Nyugat-Zselici vadászterületén
