“ Csöpp kis izgalom, avagy: szó szerint, a fekete halál – amely nem pestis – nyomában”

Meglátod, Limpopoban a vadászat teljesen más, mint Keleti-Fokföldön – jutott eszembe egy régi emlék, amit a világ legszebb hölgye mondott nekem. Elmosolyodtam még  egyszer magamban és: pont! S lám úton vagyok megint Afrikába! Arra már nem is emlékszem hajszálpontosan, hogyan ismerkedtem össze az internet világában Peettel, aki egy óriási, dél-afrikai farmon szakács, de még milyen és aki egyben még vadászatszervező is egy személyben. Rendkívül barátságos, megbízható, és kiválóan alkalmazkodik a kuncsaft igényeihez. Már októberben küldött árjegyzéket, ami nagyon kedvezőnek látszott s ráadásul írásban közölte, hogy előleget nem kérnek, hanem helyette csupán e-mailben a repülőjegy visszaigazolását. A fülem kétfelé állt a meglepetéstől! Emellett a hely mellett döntöttem. Már csak egy apróság hiányzott az üdvösséghez: a pénz. Örökös dilemma: ha végre összejön a „vágott dohány”, vegyek egy aranyérmes őzbakot, egy ezüstérmes dámszarvas, esetleg gímszarvas bikát, vagy menjek Dél-Afrikába? Az ár ugyanaz! De nem hiába húzom az igát 7 (-Hetes-) munkahelyen, persze hála Istennek! Meg tudtam venni a retúrjegyet és még vadászatra is maradt „apró”. Nagy kudura fájt a fogam, ami nem csak szerintem a legimpozánsabb antilop, meg varacskos disznóra, hogy új fajokkal bővüljön szerény gyűjteményem. Azt hiszem mindenki már tudja is, hogy eldőlt: irány Afrika, irány Limpopo!

Naplementi a dél-afrikai Limpopoban.

A repülőn sokat szoktam gondolkozni és bőven van idő olvasásra, gondolkodásra és lehet pihenni is, vagy ezeket kombinálva szépen telik az idő odafent is. Vadászom, szeretek puskával cserkelni, fényképezni és ha a cikk nem is erről szól, de az állatvédelem a vadásztársadalom döntő többségére jellemző. Eteti, gondozza, itatja a vadat, aminek nemcsak a vadászható vadfajok, hanem annyi minden haszonélvezője s ha arra gondolok, hogy a vadászatból befolyó összegekből Afrika szerte hatalmas projekteket finanszíroznak, hogy a vadászat kapcsán hússal látnak el nemcsak egy-egy családot, hanem falvakat, akkor lehet megérteni igazán, mit is jelent óvni a vadat. S ha arra gondolok, hogy az afrikai emberek is látják, hogy működhet, hogy élet kerül oda, ahol e nélkül nem lenne, azt hiszem az mindent elmond. Több próbát tettek már Afrikában is a vadászat beszüntetésére, amely katasztrófális eredményeket hozott mind a vadvilág, mind pedig a környezete számára. A kulcs azonban a szabályozásban rejlik, amit egy jóérzésű vadászember magáénak érez, ahogyan én is…

Az első napot ismerősöknél töltöttem Johannesburgban. Nem az első találkozásom a várossal, azt hiszem ide mindenkinek el kell menni és élvezni, amit a déli félteke ad az ideutazóknak. Barátaim fantasztikus emberek, mind hármójuk zenész: anya, apa és a nagy fiuk. Érkezésem estéjén megemlítettem, hogy régóta érik bennem egy dal. Másnap a házigazda reggeli után beterelt a hypermodern stúdió szobájába és azt mondta:

• Akkor most felvesszük!
•  Szuper! Mit is egészen pontosan?
• A dalodat!
• Sajnos még nincs kész! –  szabadkoztam
• Itt a papír, a toll, a gitár! Láss hozzá! – nevetett és két óra múlva már rögzítettük is.

Búcsú után a bérelt autómmal észak-északnyugatnak vettem az irányt, újabb barátokhoz. Ha le tudnám adni a koreai „Hunyadit” a közeli városban, nem kellett volna visszaevickélnem a repülőtérre. Ám ezek után kapom a telefont, hogy a hivatásos vadász egy közúti baleset miatt később érkezik értem, így hát beülök egy étterembe busongani, némi seritalt, hogy lekísérjem a viszkit és a rántottát, szóval mind ezeket a gallér mögé eresztettem. Így múlattam az időt, majd a megbeszélt időpontra lekecmergek az érkezési oldal várójába és néhányszor telefonon egyeztetünk, hogyan ismerhet meg Anthony. A frizurám, a ruházatom, hol várom…

Az aszfaltot elhagyva tovább autózunk a számomra ismeretlen Limpopo felé. Várakozással telve figyelem az utat.

Láss csodát egyszer csak befutott! Mintha egy régi barátom jött volna értem! Irány a bakkie, amely „magyar” neve pick-up. A szívem szakad meg, amikor ugyanazon az úton haladunk és városon megyünk keresztül, amit említettem, és még bőven „maradhatnékom” lett volna. Bár tudtam róla, mégis meglep a Krokodil-folyó völgyében látható feketeföld látványa. Afrika e részére a vörösföld (laterit avagy terra rossa) jellegzetes. Egy benzinkúton megállunk tankolni, azután irány Thabazimbi, ahol felvesszük Anthony feleségét, és elmegyünk egy vadászboltba. Két övet vittem, egyiket sem találom, a nadrágom szeretne lekéredzkedni rólam. Túl szexi lennék anélkül? Kisvártatva elfogy az aszfaltos út, jó minőségű makadámon száguldunk tovább.

Eredetileg összkomfortos sátorban szállásoltak volna el, de ehelyett hatalmas házba kerülök.

• Melyik szoba legyen az enyém?-kérdem Peetet, aki előjött fogadni engem.
• Amelyiket akarod!
• Az pont jó lesz,- gondolom magamban.

A ház teteje fűből van, hét évente cserélni kell. Nem lehet egyszerű mutatvány.

Két fürdőszoba is van, fürdőkáddal mindkettő, pancsolhatok majd kedvemre.

Bozót, sűrűk: ez a nagybetűs AFRIKA. Mindig magával ragad, ha ideutazom.

Megkérem Anthonyt, hogy menjünk ki próbalövésre. Semmi akadálya, szinte a ház előtt ott a belövésre használt terep.

Norman, a fekete „oknyomozó” fiú sétál ki egy lőlappal és miután visszatért, betöltöm a .308-ast, gondosan célzok és lövök, de fogalmam sincs 100 méterről, hogy hova találok? A. nézi távcsővel jó hosszasan, aztán megszólal:

• Van egy kis probléma! Nem lősz túl jól!
• Gyakran jársz lőni? – a felesége még tódít rajta.

Úgy érzem, lever a zúzmara…

•  Igyekezem…

Közben Norman már hozza is a bal kezében lógatva a lőlapot, aminek látom, hogy az egyik sarka ívesen elszakadt. Ez lenne a lövésem helye?! Legalább 20 cm-re a közepétől! Ajaj… Ez lebőgés! Mi lesz itt?

Normann, fekete kísérőnk behozta a lőlapot. Önmagáért beszélt.

Elefántot sem tudnék lőni öt lépésről! Pedig onnét már érdemes, még, ha nem is szerepel a terveim között. Azután Norman kiteríti a lőlapot: Alig néhány cm-re csapódott be a lövésem a középponttól. Fellélegzek.

• Látod azt a micsodát, ami ott lóg? – kérdi Anthony.
• Igen.
• Van kedved megpróbálni?

Volt. Azt középen találtam, a festék lejött jó darabon.  Esteledett, július volt, tél közepe. Kedvenc időszakom Dél-Afrikában, mert nincs kígyó! Ezen a környéken malária sincs. Hűvösödött. Kitűnő vacsora vadhúsból (kudu), zárásként desszert, a házamban. Tábortűz a ház előtti tűzrakó helyen, jó hangulatú beszélgetés, megállapodva, mikor kell találkoznunk másnap reggel? Amikor is Anthony a találkozókor, ahová késedelem nélkül érkezett, meg én is, rákérdez, mit is szeretnék lőni? Sorolom. hogy kudut, varacskost, és még, ami a büdzsémbe belefér.

• Kafferbivaly tehenet nem volna kedved lőni?

Egy pillanatra megáll bennem az ütő, mert vaddisznónál veszedelmesebb vad közelében még nem voltam a vadonban. Miután megtudtam a hihetetlen alacsony árát, persze, hogy igent mondtam!  Behajtottunk egy óriási területre, ami kerítéssel volt védve, és itt megállunk egy pillanatra! Temérdek vad nyüzsög itt, persze szem előtt tartva a terület eltartó képességét. Szemben azzal, ami otthon van: ahol az erdő manapság két tarvágás között három, kerítéssel körbe zárt terület, amiken belül egyetlen egy vad sincs! Azt a tényt sem hajlandó tudomásul venni senki, aki nem akarja, hogy Dél-Afrika a trófeavadászatnak köszönheti egyre szaporodó vadállományát!

Felettünk elektromos távvezeték Zimbabweba irányul, óriási oszlopok végeláthatatlan sorával. Exportálják ezt a kincset, míg a saját hazájukban a legtöbb helyütt naponta két alkalommal több órára nincs áramszolgáltatás! „Loadshedding”-nek, tehermentesítésnek hívják. Legalább szép nevet adtak neki. A nagyfeszültségű vezeték nyílt terepen halad. Ezzel csaknem párhuzamosan 3-4 méter magas, 10-30 m szélességű, kiométernyi hoszú bozót, ami igencsak sűrű! Azután földesút, kerítés mellett.

Szeretnél egyedi fotósorozatot a babádról? Akkor  hívd a +36 30 / 635 81 28 – es telefonszámot vagy kövesd a berettyóújfalusi Karácsony-Tóth Fannit a Facebookon! Kattints a képre!

Fenn ülök a bakkie hátulján, de nem a .308-as, hanem a .375-ös van nálam! Mellettem Anthony, Norman vezet és egyszer csak megpillantom a kafferbivalyokat! „Becenevük”: a fekete halál! Úgy 100-200 méterre lehetnek. Kizárólag tehénre, lehetőleg meddőre, azaz borjatlanra pályázhatok. Különben maradok egy fél évre mosogatni, ha bikát lövök. Anthony adja egy walkie-talkie-n az utasítást Normannek. Újabb kanyarok! Egy kis társaság 4-5 bivaly egy facsoportban kaszinózik. Teljesen bizonytalan a nemük, így, hosszas vizsgálódás után, indulunk tovább. Egyebekben a bivalyokat zárt területen is tenyésztik, és azokat, amiktől már nem lehet szaporulatot remélni, kiengedik sokkal nyíltabb terepre. Ha a krotália a fülükben marad, semmi bajt nem jelent. Növényevőknél nemigen kell attól rettegni, hogy éhen pusztulhatnának, mint pl. a farmról „kiszabadított” cobolyok, amik persze nem tudnak vadászni és nyomorultul éhen halnak.

Egyszer csak, Anthony balra hátrafordul és közli:

• Itt vannak a fák között! Három bivaly hűsöl. Kiszemel egy idős tehenet, és pontosan meghatározza, melyiket lőjem
• Nehéz lövés lesz – igaza lett.

A kígyóember nagy szenzációja volt a múlt század elején a cirkuszoknak. Most én játszom azt. A szügyön kissé balra célozva eresztem el a golyót kitekeredett, kifacsarodott testhelyzetben. Egyértelmű a találat, de az örömem nem felhőtlen. Eliramodtak ugyanis a csudába. Pedig reménykedtem, hogy a lövedék áthatol a szíven, és tűzben rogyik! Ezek szerint mégsem lövök olyan jól? Nem töprenghetek túl sokáig, mert Anthony kiadja az utasítást:

– Irány utána! – persze gyalog.

Magához vesz egy .400-as karabélyt. Megleljük a rálövés helyét. Szerény vérnyom mutatkozik, „csont nélkül”, ami csak a kosárlabdában öröm. Norman vezérletével indulunk libasorban. Én vagyok a „sereghajtó”. Néhány száz méter után megleljük ez első sebágyat, de túl sok vért itt sem látunk. Ahhoz képest, hogy leginkább a nyílt terepen haladt a sebzett, meg sem pillantottuk! Érdekes vonalvezetést követett. Minduntalan hátrafelé pislogok, nehogy kanyart leírva onnét próbáljon támadni és bosszút álljon. Például a bozóti antilopbakra jellemző még ez. Általam ismeretlen ragadozómadár repülésére leszek figyelmes. Itt, ez a vidéken nincs dögkeselyű.

–Hátha rávezet a dögre?

–Ne foglalkozz a madárral! – így Anthony.

Akkor, nem „fennhéjjázok”, hanem nyomozunk tovább. Van, hogy én lelem meg a vért valami száraz gazon, de még jó párszáz métert haladunk kínkeservesen és ott vagyunk a második sebágynál! Innen sehova nem vezet semmiféle vérnyom. A talaj szikkadt, így egy ilyen behemót nyoma sem látszik tisztán, pedig Norman és Anthony biztosan észrevenné.

Ezek a nagykaliberek utat törnek, bárhol is kell áthatolniuk,

– Akkor vissza az autóhoz! Útközben általam ismeretlen hangot hallok jobbról:

– Halálhörgés?! – nem nyertem.

Egy láthatatlan varacskos disznó volt. Anthony nem nézett hülyének a tévesztésem miatt, sőt! Inkább egy picit örült, hogy mindenre figyelemmel próbálok lenni. A pick-upot elérve meglátjuk, hogy legfeljebb 50 m-re 4-5 kafferbivaly tartózkodik a fák alatt. A. hosszasan távcsövezi őket és megállapítja, hogy nincs a mienk köztük. Autóval irányzunk a második sebágyra, és onnan tovább haladva a bozótot próbáljuk átnézni, mint a legvalószínűbb feltalálási helyet. Újabb társulat tűnik fel, szintén a fák alatt, de ezek között sincs a sebesült. Anthony szerint.

Kilométernyi eredménytelenség után, a bozótos legvégére érünk, de még van jobbra egy kisebb facsoport. Az alatt áll kettő, és fekszik egy bivaly! Ahogy meglátnak minket, mindhárom futásnak ered,  körülbelül arra, amerről jöttünk, hiszen errefelé néztek, innen várhattak minket. Anthony és Norman odasiettek a bivaly iménti fekvőhelyére, majd rohannak vissza, mint az eszelős! Anthony kicsiny levelet hoz a jobb kezében, melynek az egyik lapja friss véres! Megvolt, akit kerestünk! De már megint, hova lett? Most gyorsabban igyekeznénk haladni, de a terep nemigen engedi. Pár percnyi off-road után Anthony hirtelen megállíttatja a bakkie-t. Jobbra és hátra mutat:

-Itt vannak!

Ott ácsorog a fák között száz lépésnyire az iménti „triumvirátus”.

Csupán azt kell megállapítanunk – ha el nem szaladnak ismét – melyikük a sebzett?

– Megvan!

Anthony pontosan megmutatja, melyik az és tettre biztat! A mi kafferünk kicsit takarásban van, de amint a másik „kaffer” jó irányba elmozdul, már dördül is és célba talál a csisszre álló nemes vad jobb váll-lapja mögé irányzott lövésem! Tiszta becsapódási hang! Kitűnő jelzés! Mégsem rogyik tűzben! Nekilódulnak! Mi megfordulunk „kocsistól – lovastól”, és hamarosan meghalljuk egy súlyos test puffanását! Balra és természetesen-előre. Amint lehet, irány a bozót túlsó oldala, az esés hangja után behatárolva. Rövidesen megpillantjuk a bal oldalán, fák tövében fekvő kafferbivalyt. Még emelgeti a fejét!

– Küldj egyet a nyakába!- mondja Anthony!

Odacéloztam, ahova Anthony kérte.

Régi szabály: Inkább akármennyivel többet, mint eggyel kevesebbet a kelleténél! Ilyen távolságra nem ideális a céltávcső, de a találatot követően már alig mutatott életjelet. Óvatosan, hátulról megközelítjük. Az orrát, piszkálja meg Anthony és semmi! Óriási sóhaj! Soha az életben nem gondoltam, hogy egyszer Afrikában kafferbivalyt fogok lőni! Gratulációk, és ölelkezés a bajtársakkal – hiszen az a hivatásos vadász, meg a nyomkövető is! Közös az örömünk!

Itt már Norman a vén kaffer bivaly tehenemmel.

Az első lövésem nemhogy balra, hanem pont jobbra ment, így csupán izmot szaggatott, és hamarosan kiheverte volna. A másodikról elismeréssel szól Anthony:

– Ezt nem vitte volna tovább! Nézzük a nyakát!

Óriási seb tátong a bemeneti oldalon! Na, ez meg hogyan lehetséges? Kiderült. A lövedék egy karnyi vastagságú fatörzset súrolt balról, és már gombásodva érte el a nyakat. Ilyet sem ettünk még!

Szívesen ellátogatna a Dél-Afrikai Köztársaságba, Limpopoba? Akkor vegye fel a kapcsolatot a Lentegeur Safarival. Kattintson a képre és nézze meg a foglalásokat!

Anthony és Norman is egyetért abban, hogy kivételes szép a trófea, pajzzsal, ami szinte csak bikáknak van. Vénséges vén, meddő jószág. Egyik fülében zöld krotália – vesztére. Erről lehetett csalhatatlan bizonyossággal beazonosítani. Ez nem házi boci!

– Ugye, a tehén is veszedelmes? – kérdezem.

– Engem több kafferbivaly tehén támadott meg, mint bika! – volt Anthony válasza.

Ilyen sűrűben életveszély egy sebzett kaffer bivalyt keresni, még ha tehén is, bár Anthonyt több tehén támadta meg bika.

Amíg a szép állatot az itteni végső tiszteletadásnak megfelelő fényképezéshez pozícióba hozták, kiszáradt torkomon némi sört eresztettem le. Hadd áruljam el, hogy bizony féltem egy sebesült kaffer után gyalog menni.

Anthonynak, aki bármit megtenne a vendégért, a barátaiért, a munkatársáért megemlítem, hogy gyakran tekintgettem visszafelé, nehogy onnan támadjon!

– Oh, én nem aggódtam, mert te jöttél hátul! – viccelődött velem.

Becskereki Nagy 2025. január 23.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131