Vadászat
Emlékezés
Nagy Imre visszaemlékezése:
Kattints a képre és csatlakozz a WILD Hungary csoporthoz!
Nagy Imre visszaemlékezése édesapjáról:
Hosszú, nehéz út vár ránk életünk során. Kezdetben még könnyen vesszük az akadályokat, ám a gyorsan szálló évek és korunk előrehaladtával előbb-utóbb elfáradunk. Hogy utunkat folytatni tudjuk, erőt kell merítenünk – s ezt a múltunkból tesszük: emlékezünk.
Nagyapám (1979). Fotó: Nagy Imre – Marcal–Bitvaközi Vadásztársaság – Agro Jager News
Elsősorban a gondtalan gyerekkorra. Felmenőim, Apám és Nagyapám is szenvedélyes vadászok voltak. E környezetben nem csoda, hogy már egészen korán, szoros kapcsolatba kerültem a vadászattal. 1967-ben, a lejárt területi szerződéseket követően Apám elnökletével alakult újjá a Pápai Vörös Csillag Vadásztársaság, amelynek később tagja lettem, s amely azóta is felejthetetlen számomra.
Édesapám (1969). Fotó: Nagy Imre – Marcal–Bitvaközi Vadásztársaság – Agro Jager News
Nem csoda hát, hogy a társaság tagjait kivétel nélkül ismertem, apai jó barátként tiszteltem. Tízévesen már nemcsak a vasárnapi fácánvadászatokon voltam örökös vendég, hanem a taggyűlésekre is elkísértem Apámat.Élveztem ezeknek a senki előtt nem hajbókoló, szókimondó, kissé talán nyers, de annál inkább rokonszenves, egyszerű munkásemberek társaságát.
Én 1979-ben. Fotó: Nagy Imre – Marcal–Bitvaközi Vadásztársaság – Agro Jager News
A fő vad – apróvadas vadásztársaság révén – a fogoly, a fácán és a nyúl volt, de szépen gyarapodott az őzállomány is, s a bakonyaljai részeken egyre nagyobb számban jelent meg a szarvas és a vaddisznó. A vadásztársaság területét illetően is egyedi volt: két tájegység, a Kisalföld és a Bakony is képviseltette magát benne, ennek köszönhetően festői szépségű területnek számított.
Fotó: Nagy Imre – Marcal–Bitvaközi Vadásztársaság – Agro Jager News
A kezdeti időszakban csupán három-négy fő rendelkezett golyós lőfegyverrel, a tagság zömét az apróvad érdekelte. Azok a hangulatos vasárnapi fácánvadászatok igazi ünnepnapokat jelentettek számukra. Nem ismertem köztük rossz puskást, közepes szintet mindannyian elértek, sokan pedig kiváló fegyverforgatók voltak. Öröm volt nézni, ahogy tudták az apróvadat lőni az öreg, külsőkakasos Tulákkal és a süllyesztett kakasos Lampartokkal. A fő bevételi forrást az élővad-befogások, az olasz bérvadásztatás és a német vendégek őzbakvadászatai jelentették.
Olasz vendégvadászok. Fotó: Nagy Imre – Marcal–Bitvaközi Vadásztársaság – Agro Jager News
Ennek a jól gazdálkodó kis társaságnak Veszprém megyében, de azon túl is jó híre volt.
Olasz vadászok édesapámmal. Fotó: Nagy Imre – Marcal–Bitvaközi Vadásztársaság – Agro Jager News
Ezt az is alátámasztotta, hogy itt kezdte vadászati pályafutását Bodrogi Gyula is 1971-ben. Közel nyolc éven át vadászott itt, és gyakran elkísérte Beregszászi György is. Röviden, a teljesség igénye nélkül csak annyit: Gyula bátyám itt ejtette el élete első őzbakját, amelynél én voltam a kísérője. Mindez a Pápakovácsi és Ganna községeket összekötő út jobb oldalán fekvő Imári-erdőn történt. Ritkán járok arra, de ha igen, mindig eszembe jut az a hangulatos, szép este. Noha azóta már ötven év is eltelt, örök emlék maradt számomra.
Vadászvacsora 1972-ben. Fotó: Nagy Imre – Marcal–Bitvaközi Vadásztársaság – Agro Jager News
Az 1970-es évek közepén egész Veszprém megye vonatkozásában nagyszabású, mindenre kiterjedő vadászvizsgát rendeztek, amelynek célja a vadászati ismeretek teljes körű megújítása, felfrissítése volt. A terjedelmes írásos tananyagot a vadásztársaságok elnökei vették át Veszprémben. Apám ezt lefénymásoltatta, és egy rendkívüli taggyűlésen minden tagnak kiosztotta. Jól emlékszem, gondosan felhívta mindenki figyelmét az anyag részletes elolvasására, megtanulására.
Igen ám, de ezek az éltes, konok nimródok nem vették túlságosan komolyan. Az ő szemléletükben a jó vadász a jó sörétlövőt jelentette, és néhányan ki is jelentették, hogy ők nem „szóvadászok”. Húsz-harminc éves tapasztalattal a hátuk mögött majd csak „kibeszélik magukat”. Hát, nem így történt. A tanulás hiánya megbosszulta magát: leblokkoltak, összezavarodtak, és végül a harminc-egynéhány tag közel fele megbukott a vizsgán. Ráadásul mindez az apróvad-vadászati idény kellős közepén történt, így a sikertelenül vizsgázóknak a pótvizsgáig le kellett adniuk a fegyvereiket a rendőrségen.
Apám bent volt a vizsgán, neki, mint elnöknek végig kellett néznie mindenki „produktumát”. Voltak persze vicces jelenetek is – egyet elmesélnék. Berki Dezső bácsi, aki világéletében a Bakonyalja lankás vonulatait járta, igazi szíjas, szikár vadászember volt, Apám jó barátja. Életét a Tapolcafő határában működő kőbányában dolgozta végig. Kerékpárral járt lesre – közel lévén a terület –, később ugyan vett egy kis Babetta segédmotort, de az hamar megadta magát. Őt azonban ez sem zavarta, lábbal hajtva is használta tovább, mintha kerékpár lenne.
Az öreget sok mindenből talán meg lehetett volna buktatni, de a vadászat tudományából nem! Válaszolt türelmesen a záporozó kérdésekre, ám a vizsgabizottság tagjai – ismerve tudását a trófeabírálat terén – elhatározták, hogy egy kicsit megforgatják az öreget. A sokadik, „Ezt mire alapozza?” kérdésre, amely a trófeák kormeghatározására vonatkozott, így felelt:
– Arra, hogy én több bikát lőttem, mint maguk itt összesen nyulat!
Nagy volt a derültség, a vizsga viszont kiválóan sikerült.
Akiknek viszont nem, azok a következő vasárnapon is ott voltak, ám csak a felük hátán ágaskodott a régi „moslékkeverő”. Persze otthon sem bírtak maradni, jöttek hajtani. Az első hajtás után Apám levette válláról a süllyesztett kakasos Lampartot, rákacsintott a mellette álló Babos Jani bácsira, és így szólt:
– Na, gyerekek, igen frankón hajtottatok. Jani bátyám, adjuk át a puskáinkat a következő körre, hadd vadásszanak ezek a bukott szamarak!
Mindezt persze baráti hangon, de korholóan hozzátette:
– Ugye megmondtam, hogy olvassátok el azt az anyagot?
Borbély Laci bácsi, a „füles”, elvette Apámtól a fegyvert, s könnybe lábadt szemmel csak annyit mondott:
– Igazad volt, Imre. Máskor hallgatni fogunk rád.
Így is lett: a pótvizsga mindenkinek sikerült, a fegyverek visszakerültek gazdáikhoz, és vadászhattak kedvükre.
Az 1970-es évek elején bizony nem volt olcsó a golyós puska. Apám 1970-ben vásárolt 7,62 × 54 R típusú FÉG puskája 12 000 forintba került – nagy pénz volt az akkoriban. Kezdetben mindössze hárman-négyen vadásztak golyós fegyverrel, és sohasem irigykedve, mértékletesen. Aztán látván egy-egy szép őzbak- vagy szarvasbika-trófeát, egyre többen kezdtek kacsingatni a golyós puska felé. A mag azonban megmaradt a „srétes” mellett, hisz azzal is lehetett disznóra vadászni gyöngygolyóval, a gabonaérés idején, szép holdas nyári estéken. Akkoriban még meg tudtak öregedni a disznók – 16 cm alatt ki sem vették az agyarakat, mondván, hogy az csak „tejfog”.
A tejesedő gabonaföldek mellett a földön vagy kis háromlábú lesszékben ülve, holdvilágnál fél éjszakákat is kint töltve megvárták a kiváltó kondákat. Akkoriban nem voltak lépten-nyomon magaslesek, napközben lecsapáztak, „bagót” kerestek. A kitaposott váltók mutatták a vad útját, és aki türelmes volt, előbb-utóbb eredménnyel járt. Így vadásztak ezek az általam nagyra becsült öreg vadászok.
Jómagam 1979. augusztus 6-án lettem tagja e legendás, mára már teljesen elfeledett, de számomra legkedvesebb vadásztársaságnak. Jó időben, hiszen a nyolcvanas évek Veszprém megyében a vaddisznóbőség évei voltak. Nem volt zaklatva az erdő, nyugodt volt a vad, s napnyugta után, a sötétedés beállta előtt, megfelelő lővilágnál találkozhattunk velük.
Nem kedveltem a szórókat, az éjszakába nyúló lámpás leseket – kivéve a szép holdas estéket. Nem is lőttem sok disznót: eddigi vadászéletem során mintegy kilencven darabot. Ennek közel egyharmadát az első puskámmal, az akkoriban divatos, könnyű, kézre álló egycsövű IZS sörétes puskával, gyöngygolyóval sikerült elejtenem. Ritka, vastag csőfalú puskák voltak ezek, kilőni szinte lehetetlen volt őket. Hetven-nyolcvan méterről is „egyenesen” lőttek, és ez a távolság a legnagyobb disznóra is elegendő volt.
Első vizslámmal, Cinkossal. Fotó: Nagy Imre – Marcal–Bitvaközi Vadásztársaság – Agro Jager News
Életem legöregebb kanját is ezzel a puskával lőttem a nóráti szőlőhegyben. Korát a győri trófeabírálóbizottság kilenc évre állapította meg, és olyan kemény volt a bőre, hogy kopogtatni lehetett rajta.
Fácánozás 1980-ban. Fotó: Nagy Imre – Marcal–Bitvaközi Vadásztársaság – Agro Jager News
Ahogy teltek a vadászévek, kinőttem a kis egycsövűt, s 1987-ben megvásároltam első golyós fegyveremet – ma is megvan –, egy 7×64-es FÉG-et. Jókor volt ez, még a „rendszerváltás” előtt. Kitárult előttem is a világ: őzbakra, szarvasbikára is vadászhattam.
A rendszerváltást azért említem, mert innentől az addig szokásos ingyenes vadászat megszűnt: a trófeás vad elejtését meg kellett fizetni. Második, s életem legkülönb szarvasbikáját 1990 szeptemberében sikerült elejtenem. Az öreg, 7,2 kg-os, bronzérmes nyolcas bikát sokan meg is irigyelték – jó értelemben.
Ekkor már a Vörös Csillag Vadásztársaság jogutódjaként Döbrönte–Váralja néven működtünk. Az új vezetőség mellett a társaság titkáraként, intézőbizottsági tagként három évig tevékenykedtem. 1992 nyarán átigazoltam a Marcal–Bitvaközi Vadásztársaságba, amelynek azóta is tagja vagyok. Apám ekkor már tizenkét éve volt itt tag, így maradt még időnk együtt vadászni.
Sok szép közös élményünk volt 2000-ig. Ekkor, hetvenkét évesen, ötvenéves vadászati múlttal Apám végleg letette a puskát. Még hívtam később is, jöjjön ki velem; az első időben párszor el is kísért, aztán egyre ritkábban. Ígérte ugyan, de az utolsó pillanatban mindig meggondolta magát. Elfáradt az öreg vadász. Tizenhárom éve már, hogy szeptemberben fentről hallgatja a szarvasbőgést.
Sok közös emlékünk bizonyításaként hat szarvasbika és mintegy harminc őzbak trófeáját őrzöm, amelyek vadászéletem örök részét képezik. A trófeák nálam is szaporodtak, s bizony a ház két helyiségét is kinőtték. Ekkor jött az ötlet: a melléképület 25 m²-es helyiségét vadászszobává alakítottam. Faburkolatú mennyezetet, vastag fagerendás oldalfalakat készíttettem, és úgy gondolom, jól sikerült. A trófeák természetközeli, méltó helyre kerültek. Nekem is ez lett a kedvenc helyem.
Ennek már öt éve, de mindig jönnek új ötletek – csinosodik a kis emlékhely. Külön táblán szerepelnek a vaddisznóagyarak, külön a gyenge „csapos bikák”, s az igazán kuriózumnak számító, úgynevezett gombnyársas, gyenge nyársas őzbakok is külön helyet kaptak.
Ahogy minden vadászembernek, nekem is van kedvenc vadfajom – az őzbak. Agancsának egyedisége, ritkaságszámba menő sokszínűsége miatt, és ami ennél is fontosabb: a vadászatával járó körítés. Az alkonyi fényben zölden csillogó lucerna, a vadgerle búgásától és kakukkszótól hangos, nehéz mézillatot árasztó akácerdő, a kis falvak templomaiban megkonduló estharang – mindez része a varázsának.
Már tizenöt éve is van annak, hogy megfogadtam: hatos bakot – legyen bármilyen gyenge – nem lövök. A minden évben esedékes „születésnapi bakomat” kizárólag a rendellenesek közül választom ki. Az elmúlt években Diána istenasszony kegyes volt hozzám: hat félagancsú őzbakkal ajándékozott meg. Ahogy az öreg nimródok mondják: ilyen bak nem minden bokorban terem. Felkutatásuk sok utánjárást és még több szerencsét igényel – de hát erről szól a vadászat.
Sokszor elidőzöm a vadászszobában. A régi, szép vadászemlékek itt tisztábban, élethűbben jelennek meg a gondolataimban. Apám, Nagyapám és a sok-sok régi vadászcimbora, akik már régen az örök vadászmezőket járják. Ilyenkor odaül mellém hűséges társam, Piki, a magyar vizsla. Okos szemei szinte kérdezik, megyünk-e ma vadászni, de aztán látva, hogy a gazdi most nagyon messze jár a gondolataiban, csendben visszaballag a megszokott helyére.
Kutyámmal Pikivel. Emlékezés. Fotó: Nagy Imre – Marcal–Bitvaközi Vadásztársaság – Agro Jager News
Nem egyszer rám sötétedik itt. Felkapcsolom a villanyt, s a lámpa meleg fénye szétárad: megcsillan a rendben sorakozó trófeákon. Egyforma, tiszta fényben állnak – nincs különbség számomra a pár milliméteres gombnyársas őzbak és a 7 kg-os gímbika között, hiszen mindegyik egy-egy gyöngyszem a vadászéletem láncán.
Fotó: Nagy Imre – Marcal–Bitvaközi Vadásztársaság – Agro Jager News
Pillantások alatt visszarepít az idő a Bakonyaljától a Bende, Stóring, Pap-kút és a nyárádi nyarasok érintésével egészen a szalóki erdőig. Nézem őket, és nem szégyellem bevallani: nem egyszer elhomályosul a tekintetem. A múltba szálló gondolatokat aranyló keretbe önti az EMLÉKEZÉS.
Írta: Nagy Imre – Marcal–Bitvaközi Vadásztársaság
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Beszámoló a 2026. évi Őzgida – és fészekalj – mentési programról
Az Alpokaljai, valamint a Rábamenti-kemenesháti vadgazdálkodási tájegységben őzgida- és fészekaljmentést végeztek.
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
Az Alpokaljai-, valamint a Rábamenti-kemenesháti vadgazdálkodási tájegységben 2026-ban az Országos Magyar Vadászati Védegylet Drón Szakbizottságának szervezésében ismét részt vettünk az Őzgida – és fészekalj – mentési programban. A program megyei koordinátora Kenesei István. Idén már három drónpilóta, Bodorics Balázs, Fukszberger Szabolocs és Pukánszki Zoltán voltak a segítségünkre. A terepi mentési munkák szervezését, lebonyolítását, dokumentálását a tájegységi fővadászok Bokányi Gábor, és Radics András végezték.
Fotó: Bodorics Balázs – OMVK
Az Alpokaljai vadgazdálkodási tájegység 22 vadászatra jogosultja közül 8, a Rábamenti-kemenesháti vadgazdálkodási tájegység 31 vadászatra jogosultja közül 5 vett részt a programban. Az idei évben a megmentett őzgidák jobb fülbe került piros színű, sorszámmal ellátott azonosító jel.
Az első hőkamerás drónos keresések május elején, a lucerna első kaszálásának megkezdésével kezdődtek, mivel ebben az időszakban a vadászatra jogosultak már jelezték 1-1 gida észlelését. A terepi tapasztalataink alapján elmondható, hogy lucernában egyszer se találtunk gidát. A lucernák kaszálását követően következett két hetet felölelő szünet a rétek kaszálásáig, amikor május 21-én újra kezdtük a hőkamerás drónos kereséseket. Ekkor már az előző év tapasztalatai alapján még nagyobb sikerrel végeztük a feladatot. A kereséseket hajnalban, még napfelkelte előtt kezdtük. Az aznap kaszálni tervezett réteket először lerepültük, a megtalált gidák, és fészekaljak pozícióját megjelöltük, majd ezt követően a hivatásos vadászok segítségével elkezdtük összeszedni, megjelölni, és a kaszáló területéről a legközelebbi fasorba, erdőbe, nádasba a gidákat bevinni.
Fotó: Bodorics Balázs – OMVK
A hajnali őzgida mentéseken két alkalommal a Kisalföldi ASzC Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium egy-egy érdeklődő hallgatója is részt vett.
Az Alpokaljai vadgazdálkodási tájegységben résztvevő 8 jogosult közül 4-nél sikerült összesen 34 db őzgidát megjelölni. Voltak olyan hajnalok, amikor 5-6 gidát is meg tudtunk menteni. A Rábamenti-kemenesháti vadgazdálkodási tájegységben résztvevő 5 jogosult közül 3-nál sikerült összesen 8 db őzgidát megjelölni. Ez Vas vármegyében összesen 42 megjelölt példányt jelentett, amiből 23 suta gida, és 19 bak gida volt.
A terepi munka folyamán több alkalommal is értékes megfigyeléseket tudtunk tenni. Egy árkokkal, és fasorokkal tagolt több részletben kaszált réten megjelölt egyik őzgidát a jelölés után 10 nappal a szomszédos réten kaszálás előtt újból megtaláltunk, és a rétről sikeresen kitereltük, így ez volt az első hiteles észlelése. Egy másik alkalommal a megfogott, megjelölt, elengedett őzgidát az elengedést követően 5 perc múlva a drónnal újból észleltük, ekkor már ismételten együtt volt a sutával.
Négy esetben észleltünk a réten fácán fészekaljat. Ebből két esetben a fácántyúk már a kikelt csibékkel volt, két fészken pedig még kotlott. Mindkét kotló tyúk fészke meg lett jelölve, majd 10 méter sugarú körben körbekaszálva. Az egyik fészeknél megfigyeltük, hogy a körbekaszált foltot a falu lakosságának egy része rekreációs tevékenysége, sétálás, kutyasétáltatás közben kíváncsisággal vizsgálgatta annak ellenére, hogy ekkor már a fészek elhelyezkedését jelölő zászlós karót is eltávolítottuk a területről. Ezt a fészket a negyedik napon a dolmányos varjak kifosztották.
Végeredményként a 42 megjelölt, és megmentett őzgidán túl 39 őzgida, és 5 gímborjú lett jelölés nélkül kiterelve a kaszálók területéről. A megmentéseken túl az őzgidák jelölésének vadbiológiai, kutatási jelentősége sem elhanyagolható különös tekintettel az így pontosan azonosítható bakok territórium foglalására, az agancsfejlődés figyelemmel követése, valamint a valós kor meghatározása szempontjából.
Szombathely 2026. június 22.
Radics András
tájegységi fővadász
Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium
Vadgazdálkodási Főosztály
Alpokaljai vadgazdálkodási tájegység (503)
Forrás: OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Fajgazdag, zárt gyeptakaró vagy csupasz, kőtörmelékes felszín? – ez a vadállománytól függ
A medvefül kankalin (Primula auricula) és más különleges növényfajok megmentése érdekében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Vérteserdő Zrt. munkatársai összefogtak.
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
2024 tavaszán adtunk hírt arról, hogy a hazánkban igen ritka, jégkorszaki reliktum cifra vagy más néven medvefül kankalin (Primula auricula), illetve más különleges növények megmentése érdekében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Vérteserdő Zrt. dolgozói összefogtak, és a cifra kankalin egyik megmaradt, nagyjából szobányi élőhelye köré vadkizáró kerítést építettek. Hogy miért volt erre szükség, az már az első év eredményei alapján jól látható volt.
Fotó: Dr. Riezing Norbert – Duna-Ipoly Nemzeti Park
Az idei monitoring idejére még látványosabb lett a különbség. Az első képpáron látható, hogy az aszály ellenére az elzárt részen még magasabb, változatosabb, színesebb lett a növényzet, míg a kerítésen kívül még jobban visszaszorult, és a kopár, dolomit alapkőzet uralja az élőhelyet.
A kerítéssel elzárt mintaterületből jól látható, hogy nem a kopár, csupasz felszín lenne itt a „normális”, de sajnos a túlszaporodott vadállomány, jelen esetben elsősorban a tájidegen, betelepített muflon miatt a növényzet – beleértve az erdő felújulását biztosító facsemetéket is – lényegében eltűnt a lejtőkről. A csupasz felszínen erőteljes az erózió és a több ezer év alatt kialakult sekély termőréteget lemossa az eső, így maga a termőhely is tönkremegy.
Fotó: Dr. Riezing Norbert – Duna-Ipoly Nemzeti Park
A túltartott vadállomány már országszerte akadályozza az erdők felújulását, ezért látjuk egyre több helyen kényszerből a drága, az erdőfelújítási költségeket jelentősen megnövelő vadkizáró kerítéseket erdeinkben…
Ezen a területen már ugyan elkezdődött a vadállomány csökkentése, de ez nem megy egyik napról a másikra. Fontos, hogy ez másutt is mihamarabb elkezdődjön, majd hatékonyan folytatódjon…
Forrás: Dr. Riezing Norbert – Duna-Ipoly Nemzeti Park
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
2026. június 13-án Mudra László vadászíjász őzbakra vadászott, élményeiről beszámolt lapunknak:
Egy új területrészt terveztem meglátogatni. Korábban többször is hajnal 4 után érkeztem a területre, majdhogynem elkésve. Most viszont jóval előbb értem ki, volt időm a tavak felől kocsival barkácsolni.
A tavaknál láttam egy őzet a hőkamerával, aztán egész közel láttam 5 nyulat. Ahhá, gondoltam, ez az a banda, amelyiket szoktam látni, de a másik részen.
Fotó: Mudra László – Agro Jager News
Ekkor nem jutott eszembe elgondolkodni, hogy mi lehet az oka a revírváltásnak, de a későbbiek megértettem. Továbbgurultam lekapcsolt lámpával az erdősáv melletti árpa és lekaszált zabföld felé. Mikor kiértem az erdősávból, 3 kisróka játszadozott a tarlón. Gyorsan leraktam a kocsit, és mivel semmi mást nem láttam a közelben, jó széllel elkezdtem rájuk cserkelni.
Játék közben kiugrottak, beugrottak a bokrokba. Volt lehetőségem lopni a távot, 20 méternél elkezdtem cincogni. Ki is jöttek, de túl gyorsan váltogatták a helyüket. Biztosra akartam menni, de a fene nagy cincogásra oldalról, az árpából apuka is kinézett, szájában egy pocokkal. Riasztott egyet, és az egész bagázs eltűnt.
Gondoltam, rókavadászat game over, hajrá tovább.
Mikor korábban bejártam az új részt, láttam pár őzet, nyulat, kakast. Az első alkalommal láttam egy bakot messziről, nem tűnt rossznak, de közelebbről is szerettem volna megnézni.
Ahogy nekiindultam, hogy kinézzek az erdősáv sarkán, látom a keresőkamerával, hogy kb. 50 méterre világít valami a fűben. Elsőre olyan volt, mintha egy rókagyerek ült volna. De nem stimmelt, hogy ritmikusan járt a szája, és hogy igazából szimplán csak egy fejet látok. Ekkor tudatosodott bennem, hogy egy, a fűben fekvő őznek látom kizárólag a fejét.
Elővettem a sima keresőt, és a derengő szürkületben látom, hogy agancsa van!! Ezt a bakot kerestem!!
Hajrá, négykézláb, jó széllel, a hátamra vetett íjjal elkezdtem kúszni feléje. Egyre fogyott a távolság, a szél pont annyira fújt, hogy elfedte a neszezésemet, bár a nedves, utókelt zab szélén egész csöndesen lehet haladni.
Rámértem a távolságra, 20 métert mutatott a kamera!
Lassan feltérdeltem, már majdnem elkezdtem kihúzni az íjat, azon gondolkozva, hogy hogyan állítsam fel a vackáról a bakot, amikor eszembe jutott, hogy még a rókázásra felrakott SGH heggyel szerelt vessző került az idegre. Halk csere, de mire megtörtént, a baknak valami gyanús lett, felállt, és elindult 4-5 lépést megtéve az akácos felé.
Innentől kezdve már azon gondolkodtam, hogy hogyan késztessem megállásra. 😅
Egy bokrocska takarásában haladt át, kihúztam az íjat, onnan kilépve megállt keresztben, talán 22-25 méterre. Mivel a mellkasán világított a 20-as pin, már oldottam is. Nem láttam tisztán a találatot, de a becsapódás hangja jónak tűnt. Kemény dobbanás volt, abban biztos voltam, hogy mellkast ért. Azt is jó jelnek tartottam, hogy nem riasztott. Ha riaszt az őz lövés után, akkor általában nincs jól meglőve.
Szóval 4:15-nél járunk, rálövést tettem egy lőhetőnek tartott bakra!!
Madarat lehetett volna velem fogatni. A nagy izgalomban, hogy véletlenül se induljak korán utánkeresni, gondoltam, összekötöm a cipőfűzőimet. 😅
Csakhogy gumicsizma volt rajtam. 😁
Amilyen türelmetlen fajta vagyok, kb. 5 perc múlva azért a rálövés helyét megnéztem. Szép piros vért találtam, és a vesszőt csurig véresen. A pengetartó gumi hátracsúszott, egészen rá a tollakra, ebből is arra következtettem, hogy bordacsonton ment át a vessző.
Lenyugodtam, vártam negyedórát, és elindultam. Nem sokat mentem, mikor eszembe jutott, hogy akár videót is készíthetnék. Az utánkeresést és a bak birtokbavételét már azon láthatjátok.
Zsigerelésnél kiderült, hogy az egyik penge épphogy súrolta a szívet, amúgy tiszta kétoldali tüdőlövést kapott.
Lövéstávolság: 22-25 méter.
Menekülési távolság: 54 méter.
Mathews V3 27, 66#
Vessző: Easton Aftermath 300.
Hegy: NAP Shockwave 125 grain.
Vadászíjász üdvözlettel: Mudra László
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Beszámoló a 2026. évi Őzgida – és fészekalj – mentési programról
Bizonyítványosztás a földmérőknél
Békászó sasok vadásznak a sárréti kaszálókon
Fajgazdag, zárt gyeptakaró vagy csupasz, kőtörmelékes felszín? – ez a vadállománytól függ
Kurfis Ilona: Bütykös ásóludakat fotóztam
A rókás bak
KITEKINTŐ: Vietnám – Felszámolták a macskahúsmaffiát
Csütörtöktől az egész országra kiterjedő tűzgyújtási tilalom lép életbe
Döntések a Nimród jövőjéről
A kerecsensólymok nyomában – lezárult a 2026. évi gyűrűzési és jeladózási szezon
Az eddigieknél is intenzívebb vaddisznóállomány-csökkentés indul az ASP megfékezésére
Orvvadászok rendőrkézen
KITEKINTŐ: Izrael – Sakálok támadtak éjszaka a Kinneretnél: 11 embert vittek kórházba
Visszanéző (2026): Zubogyi vadászat
Döntések a Nimród jövőjéről
Megjelent az M1 autópálya déli oldalán az afrikai sertéspestis
Házisertés-állományban igazolta a Nébih az ASP jelenlétét
„Ilyen nincs és mégis van!” – rekordponty Csepelen
Élete első nyestjét ejtette el vadkárelhárító vadászaton
