Keressen minket

Horgászat

A MATE-n zajlik a hazai halászatfejlesztés legjelentősebb szakmai fóruma

A MATE Halászati Kutató Központja (HAKI) idén 45. éve rendezi meg a Halászati Tudományos Tanácskozást, ahol a hazai tudományos műhelyek az akvakultúra-technológia, a hal-szaporodásbiológia, a halegészségügy és a hidrobiológia területein elért legújabb kutatási és innovációs eredményeiket ismertetik.

Közzétéve:

A MATE Halászati Kutató Központja (HAKI) idén 45. éve rendezi meg a Halászati Tudományos Tanácskozást, ahol a hazai tudományos műhelyek az akvakultúra-technológia, a hal-szaporodásbiológia, a halegészségügy és a hidrobiológia területein elért legújabb kutatási és innovációs eredményeiket ismertetik.

A MATE Halászati Kutató Központja (HAKI) idén 45. éve rendezi meg a Halászati Tudományos Tanácskozást (Kép: MATE)

A személyes részvétellel, ugyanakkor online is nyomon követhető tanácskozás a legszélesebb körben segíti elő az ágazati szereplők közötti párbeszédet és a kapcsolatok erősítését. A szeptember 8-9. között megrendezésre kerülő XLV. Halászati Tudományos Tanácskozás résztvevőit Dr. Kovács Melinda, a MATE tudományos rektorhelyettese, valamint Babák Mihály, Szarvas Város polgármestere köszönti.

Az Európai Zöld Megállapodás céljainak elérését biztosító stratégiák – „Termőföldtől az asztalig”, „Biodiverzitás stratégia” – megvalósítása komoly kihívás elé állítják a hazai akvakultúra ágazatot, ugyanakkor egyedülálló lehetőséget is biztosítanak a kiváló adottságokkal és komoly szakmai hagyományokkal rendelkező magyar akvakultúra számára. A termelés növeléséhez és a fenntarthatósági célok eléréséhez az ágazati szereplők hármasának – a kormányzatnak, a termelőknek és a kutatási központoknak – közös erőfeszítésére van szükség. A fejlődés egyik kulcsát a megvalósuló innováció jelenti.

A hazai halgazdálkodás kutatási és innovációs céljainak megvalósításához létrehozott pénzügyi eszközök közül ki kell emelni a Horizon Europe programot, amely a jelenlegi, 2021-2027 közötti pénzügyi ciklus során összesen 95,5 milliárd euró forrást biztosít a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak elérésére, valamint az Európai Unió versenyképességének és növekedésének céljaira.

A tenger nélküli tagállamok közös erőfeszítéseinek köszönhetően az új programban a „Kék gazdálkodás” céljai között az édesvizek fenntarthatósága és az édesvizek akvakultúra-fejlesztése is hangsúlyos szerepet kap. Az idei konferencia központjában éppen ezért a hazai halgazdálkodás versenyképességének növelését, valamint a fenntarthatóságot erősítő innovációs lehetőségek, valamint ezek megvalósítását biztosító eszközök bemutatása áll. A plenáris előadások során Dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a „Kék gazdálkodás” céljairól és a célok megvalósításához rendelkezésre álló eszközökről beszél. Dr. Halasi-Kovács Béla, a MATE HAKI vezetője „Az édesvízi akvakultúra-fejlesztés lehetőségei a Horizon Europe keretei között” címmel tart előadást.

A tanácskozás második napján kerül sor az „Immunstimuláló hatású és eddig nem alkalmazott mikroalga törzseken alapuló preventív célú takarmánykiegészítők termelése és intenzív halgazdaságokban történő hasznosítása (IMMUNALGA)” című GINOP-projekt zárórendezvényére, melynek során a programban résztvevő kutatók az édesvízi algafajok termelésére és hasznosítására vonatkozó legfontosabb eredményeikről tájékoztatják az ágazat szakembereit.

Forrás: MATE

Horgászat

KITEKINTŐ (Kanada): Horgászat az English River mentén

Tóth Zoltán élménybeszámolója Kanadából:

Published

on

 

Tovább olvasom

Horgászat

Pergetve fogtak harcsát

Heves vármegyében, a Markazi-tóból pergetve szürkeharcsát fogtak. Karlik Dominika élménybeszámolója:

Published

on

Egy figyelemre méltó fogásról számoltak be a horgászok Heves vármegyéből: egy 25 kilogrammos harcsát emeltek ki a Markazi-tóból. A kapitális ragadozót Sándor Dávid fogta a kora reggeli órákban, pontosan hat órakor. A hal gumicsalira, pergetve érkezett, a kapás pedig egy fűzfa előtt mintegy két méterre történt.

A 154 hektáros Markazi-tó régóta kedvelt célpontja a ragadozóhalas horgászoknak, és az ilyen méretű harcsafogás tovább erősíti hírnevét. A sikeres akció a hajnali órákban zajlott, amikor a ragadozók aktívabban táplálkoznak, így a jól megválasztott módszer és csali meghozta az eredményt.

Fotó: Karlik Dominika

Sándor Dávid számára különösen értékes ez a fogás, hiszen 8 éves kora óta, immár 27 éve horgászik ezen a tavon. A mostani harcsa így nemcsak mérete miatt emlékezetes, hanem egy hosszú, helyismeretre épülő horgászmúlt újabb kiemelkedő pillanata is.

A 25 kilogrammos harcsa nemcsak a horgász számára jelentett maradandó élményt, hanem a térség horgászturisztikai vonzerejét is növeli. Az eset jól mutatja, hogy a Markazi-tó továbbra is komoly lehetőségeket kínál a nagytestű ragadozók kedvelőinek.

Írta és fényképezte: Karlik Dominika

Tovább olvasom

Horgászat

63,5 kilós óriás a Berettyóból

Egy igazán komoly méretű harcsát zsákmányoltak Szeghalomnál

Published

on

Különleges fogásról érkezett a napokban hír a Berettyó partjáról: 2026.03.26-án az esti órákban egy igazán komoly méretű harcsát zsákmányoltak Szeghalomnál.

Fotó: KHESZ

Fehér Sándor a nem mindennapi fogásról a következőket mondta el: Március 26-án este 20 óra után nem sokkal sikerült horogra csalnom ezt a nagy harcsát. Aznap még a hidegfront előtt ki szerettem volna ülni a Berettyóra Szeghalmon. A hely nem volt számomra idegen mert tavasszal harcsára itt szoktam horgászni. Azon az estén is a szokásos módszert használtam, kishal volt a csali Upose szereléken. Este, 20 óra után egy igen határozott ütés volt a botomon, amit a csörgő jelzett is. Az akasztás után igen kemény 20 perc következett. Nem ment el távolra, igaz nem is engedtem, próbáltam felhúzni, de nem igazán akarta magát megmutatni. Végül sikerült kiemelni a fejét, ekkor láttam meg, hogy ezt a halat nem lesz egyszerű kiemelni a vízből. Még vagy háromszor kitört, mire úgy meg tudtam fogni a száját, hogy sikerült a partra húzni. A hal hossza 215cm, súlya pedig 63,5 kg volt.  – mesélte a szeghalmi horgász.

A fogás jól mutatja, hogy a Berettyó továbbra is kiváló élőhelye a ragadozó halaknak. Az ilyen különleges fogások nemcsak élményt jelentenek a horgászok számára, hanem inspirációt is adnak másoknak, hogy tisztelettel és odafigyeléssel forduljanak vizeink élővilága felé. A rekordközeli zsákmány híre gyorsan terjed és bizonyára még sokáig beszédtéma marad a Berettyó partján.

Gratulálunk a szép fogáshoz, köszönjük a beküldést!

Forrás: KHESZ

Tovább olvasom