További információk e témában Agrárpiaci jelentések – Gabona és ipari növények című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 6. szám.
Mezőgazdaság
Csaltak az agrárpályázatokon – Többéves börtönt kaptak
Többéves börtönbüntetéseket szabott ki egy mezőgazdasági támogatások jogosulatlan igénybevételével zajló csalássorozat ügyében a Pécsi Ítélőtábla – közölte a bíróság az MTI-vel. Az ítélet jogerős.
Többéves börtönbüntetéseket szabott ki egy mezőgazdasági támogatások jogosulatlan igénybevételével zajló csalássorozat ügyében a Pécsi Ítélőtábla – közölte a bíróság az MTI-vel. Az ítélet jogerős.

2. kép: Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Pécsen
A közlemény szerint az ügy első- és másodrendű vádlottja hamis okiratokkal szerzett vidékfejlesztési támogatásokat 2012 és 2015 között, több mint 107 millió forint kárt okozva a költségvetésnek, míg szándékuk további csaknem 300 millió forint vagyoni hátrány okozására irányult.
A vádlottak 2012-ben az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap “fiatal mezőgazdasági termelők indulásának támogatását” célzó pályázatain hamis okiratokkal indultak. A pályázatok postára adásában a harmad- és negyedrendű vádlott is részt vett, illetve saját nevében is nyújtott be pályázatot.
A 2012-ben benyújtott hét pályázatból hatot elfogadtak, így egyenként több mint tízmillió forintos támogatáshoz jutottak a vádlottak, majd 2014-ben ismét valótlan tartalmú okiratokkal további több mint harmincmillió forintnyi támogatást szereztek meg.
2015-ben ismét próbálkoztak, több mint harminc pályázat benyújtásával, amelyek közül egyet bíráltak el kedvezően, huszonötöt elutasítottak, míg nyolcat – miután a vádlottak tudomására jutott a pályázatok felülvizsgálatának elrendelése – a csalók visszavontak.

1. kép: A Büntetés – Végrehajtás címere (1878)
Az elsőrendű vádlott emellett 2015-ben többeknek tett ígéretet támogatási pályázatok gyors elkészítésére, a sértettektől átvette a pályázatok elkészítésére szánt pénzösszegeket, a dokumentumokat ugyanakkor nem készítette el.
Az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás, negyvenhat alkalommal megvalósuló, társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás, hamis magánokirat negyvenhat alkalommal való felhasználása, nyolc rendbeli nagyobb kárt okozó csalás és hét rendbeli kisebb kárt okozó csalás, emellett folytatólagosan elkövetett csalás miatt mondta ki bűnösnek a bíróság. A vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélték.
A másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás és szintén negyvenhat rendbeli közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt négy év börtönre ítélték. A két vádlottal szemben összesen mintegy 32 millió forintos vagyonelkobzást is elrendeltek.
A harmadrendű vádlottat költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt egymillió forintos pénzbüntetésre, míg a negyedrendű vádlottat – két év próbaidőre felfüggesztve – egy év szabadságvesztésre ítélte a bíróság.
Forrás: BTT
Képek megnevezése:
- kép: A Büntetés – Végrehajtás címere (1878)
- kép: Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Pécsen
Képek forrása:
1. kép: bv.gov.hu
2. kép: Google térképes szolgáltatása
Kiemelt cikk
NÉBIH: Újabb telepen jelent meg a ragadós száj- és körömfájás betegség
A Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél településen egy tejelő szarvasmarha-állományban igazolta a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) betegség jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A vírusürítés csökkentése érdekében a 3000 állatot számláló gazdaság vakcinázását a vármegyei kormányhivatal szakemberei haladéktalanul megkezdték, és napokon belül elindul a telep felszámolása is. A Győri és Mosonmagyaróvári járásokban több korlátozó intézkedés is életbe lépett. A járványterjedés megelőzésében kiemelten fontos szerepe van a háztáji, fogékony állatok mielőbbi levágásának.

Súlyos járvány pusztít már nemcsak Magyarországon, hanem Szlovákiában is. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Március 25-én jelentkeztek az első fizikai tünetek a Levél településen található, 3000 egyedet számláló szarvasmarha-állományban. Az RSzKF jelenlétét 26-án reggelre a Nébih laboratóriumi vizsgálatai is megerősítették, így dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos több azonnali intézkedésről döntött.
Az RSzKF betegség rendkívül könnyen, akár széllel is nagy távolságra terjed. A Győr-Moson-Sopron vármegyei Kormányhivatal állategészségügyi szakemberei már szerda reggel megkezdték az állomány vakcinázását annak érdekében, hogy a telep felszámolásáig a vírusürítés minimálisra csökkenjen. Az állatok leölése napokon belül szintén megkezdődik. A járványügyi nyomozás, kiemelten a kontaktgazdaságok felderítése és vizsgálata folyamatban van.
Az országos főállatorvos a Győri és Mosonmagyaróvári járásokban minden fogékony fajra kiterjesztette a házi vágás lehetőségét. A vágás időpontjáról a helyi hatóságot előzetesen tájékoztatni kell a mintavétel érdekében.
A több hete tartó országos felderítésnek köszönhető a telep fertőzöttségére rendkívül korán, a betegség kezdeti stádiumában fény derült, ami a járványvédelem szempontjából kiemelten kedvező körülmény. A következő napokban az állattartók a házi vágással, valamint az intézkedések gyors és fegyelmezett végrehajtásával tehetnek az RSzKF járvány terjedésének megelőzéséért és felszámolásáért. A betegséggel kapcsolatos naprakész információk elérhetőek a Nébih honlapján.
Forrás: Nébih
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Mezőgazdaság
Fájdalommal búcsúztak állataiktól a csallóközi gazdák
Mostanra egyre több települést érint a száj- és körömfájás a Dunaszerdahelyi járásban.
Mostanra egyre több települést érint a száj- és körömfájás a Dunaszerdahelyi járásban. Az első érintett községek között volt Csiliznyárad is, ahol Lukács József polgármestert a kialakult helyzet jelenlegi állásáról kérdeztük, míg a szintén gócpontként számon tartott Baka községében helyi lakosokkal beszélgettünk.
Lukács József a Paraméternek elmondta, múlt hét péntek óta (március 21.), amikor is a hatóságok értesítették a településeket a száj- és körömfájás megjelenéséről, felbolydult az élet Csiliznyáradon. „Azt gondolom, hogy a Covid után pszichikailag ez nagy hatással lesz az emberekre, illetve pár héten, vagy hónapon belül a gazdasági oldala is érezhető lesz nemcsak a környékbeliek számára, de egész Szlovákia-szerte” – fejtette ki véleményét a polgármester. „A farmon dolgozóktól már sajnos elszállították az állatokat. Jelenleg dolgozunk azon, hogy listát készítsünk a községben tartott háztáji állatokról” – folytatta.
Hozzátette, véleménye szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy az állatok többsége ilyenkor, tavasszal vemhes, így még nagyobb a veszteség. „Ez nagyon nagy szívfájdalom a gazdáknak, mert ők az év 365 napjában együtt éltek ezekkel az állatokkal. Lényegében majdnem családtagként tekintettek rájuk, nagyon a szívükhöz nőttek” – mondta.
A polgármester továbbá kiemelte, tudatosítani kell, hogy a likvidálás a párosujjú patásokat, azon belül a szarvasmarhákat, sertéseket, kecskéket és juhokat érinti, illetve fontos tudni, hogy a betegség a háziállatokra – például kutyára, macskára – nem veszélyes, ahogyan az emberre sem.
Lukács József aláhúzta, a legfontosabb, hogy betartsuk az érvényben lévő előírásokat és óvintézkedéseket. „Látjuk, hogy a betegség határon túlról is be tud jönni és határon túlra tovább tudjuk vinni. Meg tudunk fertőzni vele új állományokat. Tehát a legnagyobb kérés az, hogy próbáljuk meg elkerülni a fertőzött területeket, farmokat. Próbáljuk meg úgy megtervezni az útjainkat, hogy ne érintsük ezeknek a farmoknak a környékét. Azt hiszem, ezzel tudunk most a legtöbbet segíteni” – fogalmazott a polgármester.
Bakán Bertalan Zoltánnal közvetlenül az állatai – három sertés és három vietnámi malac – likvidálása előtt beszélgettünk, Kováč Annamária pedig azután állt kameránk elé, hogy el kellett búcsúznia szeretett kecskéjétől és három csüngőhasú malacától. Mindkettejüket megviselték a történtek, mint mondták, az állatok nagyon közel álltak a szívükhöz. A fertőzést egyikük állatainál sem mutatták ki, ennek ellenére kénytelenek voltak elfogadni a döntést, miszerint likvidálni kell a fertőzés által veszélyeztetett jószágokat.
Forrás: Paraméter
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Mezőgazdaság
Tovább emelkedett a napraforgó ára
Az Európai Bizottság adatokat közölt a napraforgó piacáról:
Az Európai Bizottság adatai alapján a napraforgómag ára (FOB) a franciaországi Bordeaux-ban február 5. és 26. között 683 dollár/tonnáról 699 dollár/tonnára emelkedett, március 5. és 19. között 723–727 dollár/tonna között alakult. Ukrajnában az olajmaggal 475–495 dollár/tonna árszinten kereskedtek februárban. A termény ára március 5. és 19. között 485 dollár/tonna volt.

A fénykép illusztráció: Fotó: Pixabay
Az AKI PÁIR adatai szerint a magas olajsavtartalmú napraforgómagot (HO) 243,4 ezer forint/tonnáért (+67 százalék), a nagy olajtartalmút (LO) 224,7 ezer forint/tonnáért (+65 százalék) vásárolták a feldolgozók és a kereskedők március második hetében. Az ipari napraforgómag (magas olajsavas napraforgómaggal együtt) áfa és szállítási költség nélküli termelői ára átlagosan 234,3 ezer forint/tonna (+68 százalék) volt.

Ábra: AKI
Forrás: AKI