Keressen minket

Kiemelt cikk

Ítéletet hirdettek – Két kilométerről érte a halálos lövés

Közzétéve:

Felfüggesztett fogházbüntetést kapott a vétlen lövést leadó vadász. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 2020. május 15-én szörnyű tragédia történt: egy ismerőse meghívta vadászni a fegyvertartási és vadászengedéllyel is rendelkező O.M-et. A férfi amellett, hogy őzbakot szerett volna lőni, ki akarta próbálni a társa körülbelül hat kilométer hatótávolságú vadászpuskáját is. A helyi vadásztársaság egyik tagjával kimentek Újfehértó határába, a vádlott pedig az autóból, amiben ültek, két lövést adott egy őzbakra, ám egyik sem talált. Harmadszor is lőtt, ám ekkor szabálytalanul: a fegyver csövét az ég felé tartotta, s bal kézzel adta le a lövést. A lövedék eltalálta az onnan 2161 méterre lévő családi ház udvarán álló középkorú férfit, aki belehalt a sérüléseibe. A vádirat szerint a tragédia azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a szabályt, hogy a vadászlőfegyvert mindig úgy kell kezelni, hogy az még véletlen elsülés esetén se okozhasson személyi sérülést vagy anyagi kárt – írta meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Hírportál.

Fotós: Sipeki Péter

Ok-okozati összefüggés

Az eljárás kedden a Nyíregyházi Járásbíróságon azzal folytatódott, hogy a bíró, dr. Végső Attila ismertette az igazságügyi orvosszakértő véleményét. E szerint közvetlen ok-okozati összefüggés van a lövés és a sértett halála között. A lövedék a bal lapocka tájékán csapódott be, és felülről lefelé haladva roncsolta a lépet, a májat, a hasfalat – nem volt esély a férfi életének megmentésére. A mentők nem vették észre, hogy a későbbi áldozatot lövés érte, a keringését próbálták stabilizálni, csak a kórházban derült ki, mi is történt pontosan. Az igazságügyi orvosszakértő szerint valamennyien a szakma szabályai szerint jártak el.
Dr. Görömbei Zoltán védőügyvéd ezt azonban vitatta és azt mondta, a vélemény részben ellentmondásos. – A zárójelentésben az áll, hogy a sértetten volt egy fél centiméteres vérző seb, egy másik orvosi dokumentumban viszont az szerepel, hogy nem volt rajta ilyen sérülés. Nem azt állítom, hogy nem kell vizsgálni a védencem büntethetőségét, de egyáltalán nem mindegy, hogy mit tettek, illetve mit nem tettek a mentők és az orvosok. Vagy nem vették észre a vérző sebet vagy nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget, ezt nem tudjuk, de az biztos, hogy nem a sérülése alapján látták el a sértettet – mondta és hozzátette: meredek dolog azt állítani, hogy az ellátás során senki sem hibázott.

Nem lehetett volna megmenteni

– A sértett életét akkor sem lehetett volna megmenteni, ha egy komplett műtőegység állt volna az udvarán – ezt mondta az ügyész, dr. Csillám Enikő, aki úgy fogalmazott: a vadászat egy rendkívül veszélyes sport. – Nem elég az, hogy valaki leteszi a szükséges vizsgákat, több éves jártasságra, önfegyelemre, és a törvények betartására van szükség ahhoz, hogy ne következzenek be ehhez hasonló tragédiák. A sértett halálát egyértelműen a vétlen lövés okozta, az ellátást végzőkkel szemben sem gondatlanság, sem mulasztás gyanúja nem merült fel. O. M. szabálytalanul adta le a harmadik lövést, és ugyan nem szándékosan, de az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket okozott. A vadásznak felelősséggel kell résztvennie a vadászaton. Mérlegelnie kell a lövedék becsapódásának helyét, a fegyverét pedig úgy kell használnia, hogy az még véletlen elsülés esetén se okozhasson személyi sérülést vagy anyagi kárt. A szakértők megállapították, hogy a fegyver műszakilag rendben volt, lövést csak az elsütő billentyű lenyomásával lehetett vele leadni. Mindezek alapján O. M. bűnös foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében, ezért vele szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetést és pénzbüntetést indítványozok – mondta az ügyész.

Kirívó gondatlanság

A család meghatalmazott jogi képviselője, dr. Marjay Zsolt azt kérte a bírótól, tegye megfontolás tárgyává a foglalkozástól eltiltást. Azt mondta, kirívóan súlyos gondatlanságról van szó. – Bicskanyitogató, hogy valaki úgy próbáljon ki egy számára majdnem, hogy teljességgel ismeretlen fegyvert – annak működését előző nap mutatta meg O. M.-nek egy vadásztársa –, hogy ki sem száll egy autóból. A harmadik lövés után a vadászok nem győződtek meg arról, hogy a lövedék hová csapódott, és bár a hatalmas távolság miatt nem valószínű, hogy megtalálták volna a sértett házát, ennél fontosabb, hogy ezt meg sem kísérelték – tette hozzá.
A tárgyalás végén dr. Végső Attila határozatot hozott: O. M. egy év fogházbüntetést kapott 2 évre felfüggesztve, emellett 600 ezer forint pénzbüntetést is kell fizetnie. Az ítélet nem jogerős.

 

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Hírportál

Kiemelt cikk

A digitális beírókönyv – az Agrárminisztérium válaszolt

2026. március 31-én útnak indul a digitális beírókönyv – jelentette be a 32. FeHoVá-n Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Vadászati Védegylet választmányi elnöke.

Published

on

Tanulj a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán! Kattints a képre és jelentkezz Nagykőrösre!

2026. március 31-én útnak indul a digitális beírókönyv – jelentette be a 32. FeHoVá-n Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet választmányi elnöke. A megvalósítás és a felügyelet azonban a Nagy István által vezetett az Agrárminisztérium feladata. Ezért lapunk, az Agro Jager News, megkereste a szaktárcát, akik rendkívül gyorsan és készségesen válaszoltak is a szerkesztőségünkhöz eljuttatott és abból válogatott kérdésekre. 

Nagy István agrármiszter megerősítette, hogy 2026. március 31-én elindítják a digitális beírókönyvet. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager

Egyszer és mindenkorra véget érhetnek a beírókönyv körüli anomáliák, amelyek országos viszonylatban okoztak problémákat. Sokszor nemcsak súrlódásokat jelentettek, hanem különféle közigazgatási eljárásokat is indukáltak, amelyek  a legjobb esetekben is újravizsgázásokkal, hat hónapos vadászjegy-visszavonásokkal jártak. Mindenki találkozott már olyan esettel, hogy a vadőr magánál tartja a beírókönyvet és bizalmi elv alapján – telefonhívásra – jegyezte be a vadásztárs külterületen tartózkodását, holott  a beírókönyvet saját kezűleg kellett volna aláírnia. Lehetne sorolni végtelenségig azokat a példákat, amelyek a mai digitális világunkban teljesen életszerűtlen helyzeteket okoztak. A digitális beírókönyvről már évekkel korábban lehetett hallani, most végre elindulhat. Olyan programot ígérnek, amely egységes, átlátható, letisztult keretek közé emeli országos viszonylatban a vadászatot.

Popovics István, a Biharnagybajomi Dózsa Népe Vadásztársaság vadőre, hivatásos vadásza a társaság beírókönyvével. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Az elmúlt időszakban számos kérdés jutott el hozzánk, amelyekből néhányat megküldtünk a szaktárcának, akik készségesen és villámgyorsan válaszoltak:

1. Hogyan lehet letölteni? Hogyan lehet regisztrálni? Szükséges-e hozzá asztali számítógép, vagy telefonon, tableten is alkalmazható?

Az elektronikus vadászati napló és teríték-nyilvántartás (a továbbiakban: e-beírókönyv) jelenleg még nem érhető el, annak bevezetése és műszaki előkészítése folyamatban van, így a rendszer letöltésére és a regisztrációra egyelőre nincs lehetőség. Az e-beírókönyv indulásáról és elérhetőségéről az érintettek részére tájékoztatást adunk, amelyben a használattal, regisztrációval és technikai feltételekkel kapcsolatos valamennyi releváns információ közzétételre kerül. A rendszer asztali számítógépen, valamint megfelelő műszaki paraméterekkel rendelkező mobilkészüléken és tableten egyaránt használható lesz. Az e-beírókönyv böngészőalapú felületen – külön alkalmazás telepítése nélkül – válik elérhetővé, emellett mobilalkalmazás formájában is rendelkezésre állnak majd a főbb funkciók.

2. Az egyéni vadászatok mellett a társasvadászatok bejelentése okoz aggodalmat. Ezt hogyan lehet lebonyolítani a felületen? Tartanak tőle, hogy egyesével nehézkessé válik a reggeli „beiratkozás”.

Az e-beírókönyv a társas vadászatokat terveink szerint külön lesz képes kezelni, ebben az esetben a vadászatvezető bevezetheti a résztvevő vadászok adatait a felületre.

A digitális beírókönyv biztonságot is nyújt, hogy a tagtársak is látják merre járunk. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

3. Mi történik hozzáférési hiba esetén? Megmarad-e valahol a papíralapú beiratkozás lehetősége? A párhuzamos regisztráció miatt hogyan lehet védekezni a visszaélések ellen?

Mint a legtöbb elektronikus rendszernek, így tervezetten az e-beírókönyvnek 99% feletti rendelkezésre állást kell biztosítania, amely alól kivételt képeznek az ütemezett karbantartások (természetesen a legkevésbé zavaró időpontokban). Fontos kiemelni, hogy a bevezetést követően továbbra is megmarad a papíralapú beírókönyv használatának lehetősége, azonban a vadászatra jogosult vagy csak az e-beírókönyvet, vagy pedig csak a papíralapú beírókönyvet használhatja majd, azaz egyszerre nem lehet majd a kettőt használni. Ez utóbbinak részleteiről a Vtv. Vhr. 47/C. §-ában találnak bővebb tájékoztatást.

A Deszki Gazdák Vadásztársaságának elnöke Schulcz József (balról) és Bolgár József vadászmestere a terítékadatokat rögzíti – még papír alapon. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

4. Vendéghíváskor hogyan alakul az ügymenet?

Nincs különbség a papíralapú beírókönyv és az e-beírókönyv között. Az ágazati jogszabályok meghatározzák a beírásra vonatkozó szabályokat, amelyeket elektronikus átállás esetén is alkalmazni kell, tehát, ha az egyéni vendégvadászathoz a vadászatra jogosult kísérővadászt állított, a vadászatot a kísérő jegyzi be.

5. Elejtéskor, illetve elejtés után, krotália nélkül, de rögzítve a vad nemét és faját, lehet-e a vadtesttel közlekedni?

Ahogy eddig sem, úgy ezután sem lehet vadászterületen krotália nélkül nagyvadat szállítani, tehát a vad elejtését követően, az elejtés helyéről történő szállítás megkezdésekor továbbra is meg kell jelölni a nagyvadfajokat. Akárcsak jelenleg a papíralapú napló vezetésénél, úgy az e-beírókönyvben is a vadászat befejezését követően haladéktalanul, de legkésőbb 6 órán belül rögzíti kell az elejtést.

A tisztességes vadászoknak, tagtársaknak biztonságot ad a digitális beírókönyv. A képen a biharnagybajomi Tóth László rókájával fényképezkedik. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

6. A vadászatra jogosultak esetében a társaságon belül ki láthatja az egyéni tagok helyzetét?

A biztonságos vadászat biztosítása érdekében – a papíralapú beírókönyvhöz hasonlóan – látszódni fog a biztonsági körzetek foglaltságának állapota.

7. Valóban ingyenes és önkéntes-e a csatlakozás, és ez a lehetőség mikortól válik kötelezővé és országos érvényűvé?

Igen, valóban ingyenes és önkéntes lesz, ezt a Vtv. 58/A. §-a is tartalmazza. A kötelezővé tétele jelenleg nincsen tervben.

 

Az Agrárminisztériumot Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.,
az Agro Jager News tulajdonos-lapigazgatója kérdezte

 

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

 

Tovább olvasom

Kiemelt cikk

Itt az agancshullatás időszaka: Fokozott rendőri jelenlét a SEFAG-nál

Az illegális agancsozás visszaszorítása érdekében a SEFAG Zrt. február hónapban – az erdőlátogatási tilalom bevezetésével párhuzamosan – fokozott ellenőrzéseket hajt végre.

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

Az illegális agancsozás visszaszorítása érdekében a SEFAG Zrt. február hónapban – az erdőlátogatási tilalom bevezetésével párhuzamosan – fokozott ellenőrzéseket hajt végre. Az erdészek a rendőrséggel szorosan együttműködve, összehangoltan, folyamatosan végzik a helyszíni razziákat a SEFAG Zrt. teljes vadászterületén, alkalmazva az olyan technikai eszközöket is, mint a drónok, illetve a hőkamerák – tájékoztatott a SEFAG Zrt.

Az akció során drónokat is bevetnek!

Kiemelték, hogy a jogszerűtlen magatartás minden esetben rendőrségi feljelentést von maga után. Az illegális agancsgyűjtés jogi következményei lehetnek a vadászati hatóság által kiszabott vadvédelmi bírság, illetve – amennyiben a módszer kimeríti a Büntető Törvénykönyv szerinti állatkínzás fogalmát -, a cselekmény szabadságvesztéssel is büntethető.

A rendőrség terepjárókat is bevet.

Eredményes razzia esetén, a vonatkozó jogszabályok betartása mellett, az eseteket több fórumon nyilvánosságra hozzák. Az illegális agancsgyűjtés lopás, a levetett agancs a vadászatra jogosult tulajdona.

A NISSAN Patrol már igazi terepjárónak számít, nehéz előle elmenekülni.

A SEFAG Zrt. kéri a fentiek tudomásulvételét és a jogszabályok maradéktalan betartását. Az akcióról és annak eredményeiről február folyamán rendszeresen tájékoztatást ígér a részvénytársaság.

SEFAG

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

 

Tovább olvasom

Kiemelt cikk

Rekordszámú túzokot regisztráltak Dévaványa térségében

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

Minden eddigi csúcsot megdöntött Dévaványa térségének túzokállománya a napokban lezajlott országos szinkronszámlálás adatai alapján. A Körös-Maros Nemzeti Park területén végzett felmérés során a szakemberek 808 példányt számoltak össze a faj egyik legjelentősebb hazai élőhelyén.

Fotó: Balla Tihamér

A rendkívüli téli körülmények között lezajlott számlálás kiemelkedő eredményeket hozott. Míg Dévaványa környékén rekordmennyiségű, 808 madarat vettek jegyzőkönyvbe, addig a Kis-Sárréten 150, a Csanádi pusztákon pedig 37 példányt találtak. A megfigyelés a határon túlra is kiterjedt: a nagyszalontai klasszikus telelőhelyen 108 egyedet regisztráltak a helyi szakemberek.

Fotó: Balla Tihamér

Az idei számlálást különlegessé tette a tájat borító 20-25 centiméteres hótakaró. Bár a vastag hóréteg miatt a helyszínek megközelítése a korábbi évekhez képest nagyobb kihívást jelentett, a hóborítás segítette a madarak észlelését és a csapatok pontos létszámbecslését. A felmérés során azonosított legnépesebb csapat 249 egyedből állt.

A fagyos időjárás és a tartós hótakaró komoly próbára teheti az állományt. Amennyiben a hideg periódus elhúzódik, az felélesztheti a túzokok vonulási ösztönét, ami a Kárpát-medencéből déli, délnyugati irányba való elvándorláshoz vezethet.

Fotó: Balla Tihamér

A madarak jelenleg különös stratégiával jutnak táplálékhoz a repceföldeken: a túzokok az őzekkel és nyulakkal társulva vészelik át a telet. Mivel az őzek kaparással tisztítják meg a havas felszínt a zöld levelek után kutatva, az általuk megnyitott foltokon a túzokok is könnyebben hozzáférnek a létfontosságú repcelevelekhez.

Fotó: Balla Tihamér

A januári túzokszinkron országos, összesített adatai jelenleg még feldolgozás alatt állnak, a végleges számokról később adunk hírt.

 

Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom