Természetvédelem
Kékvércse rekorddöntés, és a munka, ami mögötte van
Bükki Nemzeti Park: A kék vércsék (Falco vespertinus) ugyan még bőven az afrikai telelőhelyeiken időznek, de már most el kell kezdeni illően felkészülnünk érkezésükre. Felkészülnünk ugyanúgy, mint ahogy az elmúlt 2 évtizedben is tettük.
A kék vércse, híresebb társaihoz – a parlagi sashoz (Aquila heliaca) és a kerecsensólyomhoz (Falco cherrug) – hasonlóan a keleti füves puszták ragadozó madara, és elterjedési területének nyugati határát a Kárpát-medencében éri el. A kisebb termetű sólyomfélék (Falconidae) közé tartozik, tápláléka is ennek megfelelően elsősorban rágcsálókból és rovarokból áll, de megfogja a gyíkokat és a békákat is. Akárcsak a többi sólyomfaj, ő sem épít fészket magának, hanem más madarak fészkeit foglalja el, és ha teheti, akkor ráadásul telepesen szeret költeni. Ezért régebben elsősorban a vetési varjak (Corvus frugilegus) fészektelepein nevelte fiókáit, ezek hiányában pedig leggyakrabban a szarkák (Pica pica) és a dolmányos varjak (Corvus cornix) gallyfészkeit foglalja el. Ám utóbbiak nem telepeken, hanem magányosan álló fészkeikben költenek (ún. szoliter módon), ezért a kékvércse-párok nem tudják kihasználni a többi vércse által nyújtott védelmet, így a költési sikerük is jelentősen elmarad a telepeken szaporodó fajtársaikétól. Ezek a telepek még azért is ideálisak a kék vércsék számára, mivel a vetési varjak jóval korábban kezdenek fészkelésbe, mint ahogy a vércsék megérkeznének a telelésből (április végén, május első felében), így a vércsék költése is később kezdődik, és általában ekkorra már a varjak fiókái el is hagyták a fészkeiket. Így május második felére már üres, de jó állapotú varjúfészkek várják a vércséket. Ezért is választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2009-ben a kék vércsét és a vetési varjat közösen az „év madarának”. A kék vércse Magyarországon fokozottan védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 500 ezer Ft.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor mi mit is tehetünk február-március hónapokban a kék vércsékért, ha egyszer még ilyenkor valahol Afrikában járnak? Ennek megértéséhez még azt is érdemes tudnunk, hogy az 1990-es évekre, az üldöztetés hatására a hazai vetésivarjú-költőállomány jelentősen visszaesett, és ráadásul a gyepeken álló facsoportokból sokszor a települések parkjaiba költöztek be. Ide a kék vércsék nem követték őket, mivel az ő életterük az elsősorban szarvasmarhával, extenzíven legeltetett füves puszták, ahol egész nyáron találnak élelmet maguknak. A pásztoroló legeltetéssel folytatott területkezelés azért kedvezőbb számukra, mint a kaszálással történő, mivel így nem egyszerre tűnik el az a fűtömeg, amiben a táplálékukul szolgáló állatok élnek. Ezért ugyan a kaszálás után pár napig fokozott táplálékbőség áll fenn, hisz elvész a pockokat, sáskákat elrejtő növényzet, ám miután ezek elfogytak, nem marad semmi ehető a vércsék számára. (A gyepek és a legeltetés fontosságáról ezekben a cikkekben is értekeztünk: https://www.bnpi.hu/hu/hir/kik-laknak-a-fuben-avag… és https://www.bnpi.hu/hu/hir/meddig-a-szem-ellat-pus… .) A vércsék azért sem költöztek be a varjak után a falvakba, városokba, mert ezek a madarak idehaza nem különösebben „kedvelik” az emberek közvetlen közelségét.
Így hát elsődlegesen a megszűnt fészektelepeket kellett pótolni, természetesen az élőhelyükül szolgáló gyepek megőrzése mellett. Ezért a Dél-Borsodi Tájegység szakemberei, önkéntesekkel és különböző civil szervezetek lelkes segítőivel karöltve, mesterséges fészkelőhelyeket, ún. vércsetálcákból és/vagy vércseládákból álló telepeket helyzetek ki a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben és annak közvetlen közelében. Ezt kezdetben saját maguk által gyártott vagy különböző kisebb pályázatok során elnyert pénzösszegek segítségével beszerzett vércseládák és -tálcák segítségével valósították meg, később pedig hatalmas segítséget jelentett „A kék vércse védelme a Pannon régióban – LIFE05/NAT/H/000122” elnevezésű, 2006-2009 között futott Life Nature pályázat. A Life pályázat lezárulta óta ez a védelmi tevékenység a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által vásárolt, illetve a helyi természetvédelmi őrök és az MME Bükki Helyi Csoportjának önkéntesei által felújított/összekalapált ládákkal zajlott és zajlik jelenleg is (https://www.mme.hu/bukki-helyi-csoport/vercsetelep… ). Ezúton is köszönjük a lelkes segítségüket!
A mesterséges vércsetelepek létrehozásával nem „csak” a kék vércséknek nyújtunk fészkelőhelyet, hanem nagy számban foglalják el más fajok is, így a vörös vércsék (Falco tinnunculus), erdei fülesbaglyok (Asio otus), csókák (Corvus monedula), sőt, időnként még a szalakóták (Coracias garrulus) is ezekben nevelik a szaporulatukat. A „vércsetelepes” facsoportokban pedig szívesen megtelepszenek a búbosbankák (Upupa epops), örvös galambok (Columba palumbus) és a Grassland IP Life címermadarául választott kis őrgébicsek (Lanius minor) is. Sajnos időnként a szőrmés ragadozók ugyancsak felfedezik maguknak ezeket a helyeket, és egy-egy nyest (Martes foina) komoly károkat tud okozni a fészkelő állományban. Sőt, olyan is megesett már, hogy falopás, illetve vandalizmus miatt semmisültek meg vércseládák.
Az aktív védelmi tevékenységnek meg is lett az eredménye, hiszen a 2006-os mélypontot követően, mikor a teljes Borsodi-Mezőségen mindössze 26 pár kékvércse-párt találtunk, mára jelentősen növekedett az állományuk. Már 2009-ben 153 pár költött a térségben, ami nagyjából állandósult a következő években is, leszámítva a 2011-et, amikor is mindössze 105 pár fészkelt a területen. 2018-ban 169 pár, 2019-ben 164 pár, 2020-ban 153 pár, 2021-ben 155 pár, 2022-ben pedig, minden eddigi feljegyzett rekordot megdöntve, 190 pár kék vércse telepedett meg a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben! A tavalyi évben ezek javarészt a 13 ismert fészektelep valamelyikén voltak, de azért közel tucatnyi szaporodó párt így is szoliter költésben fedeztünk fel. A vércsék által szívesen választott költőtelepek közül kiemelkedik a Mezőcsát térségében lévő három akáccsoportban elhelyezkedő, amely 2021-ben Magyarország legnagyobb kékvércse-telepe volt! Ekkor 80 pár fészkelt itt. 2022-ben ezt a rekorder címet ugyan „elvesztette”, de ezen nem bánkódunk, hiszen tavaly itt már 90 pár kezdett költésbe! A vércsefiókák jelentős részére ornitológiai és színes gyűrű is kerül, így próbáljuk nyomon követni az itt kikelő madarakat, de erről bővebben talán majd egy másik cikkben. (Erről olvasnivaló: https://www.mme.hu/bukki-helyi-csoport/kek-vercse-gyuruzes-farkas-tanyan)
Célunk, hogy ez a pozitív tendencia folytatódjon, és ehhez ugyanúgy szükség van a lelkes önkéntesekre és a hivatásos természetvédőkre, mint ahogy a helyi gazdálkodókra is. Hiszen mi rakhatunk ki száz meg száz vércseládát (már ha van), javíthatjuk őket napestig, ha a kék vércse táplálékát biztosító területek nincsenek megfelelő módon kezelve. Ezeknek a füves élőhelyeknek és a hozzá kötődő fajok természetvédelmi helyzetének javítása és hosszú távú megőrzése a célja a LIFE IP GRASSLAND-HU (LIFE17 IPE/HU/000018) projektnek is, amely az Európai Unió LIFE Programjának támogatásával valósul meg: http://www.grasslandlifeip.hu
Végezetül pedig reméljük, hogy a folyamatos munkának köszönhetően, az idei év végén megint arról adhatunk majd hírt, hogy 2023-ban ismét pozitív rekordot döntött a Borsodi-Mezőségen (sikeresen) költő kékvércse-párok száma!
Forrás: Balázs Péter. Seres Mihály Nándor – Bükki Nemzeti Park
Fotók: Balázsi Péter, Seres Mihály Nándor, Tóth László
Természetvédelem
Érdekes vonuló madárfajok a szegedi Fehér-tavon
Tokody Béla madarakat figyelt meg a szegedi Fehér-tavon
A Tisza mellett fekvő alföldi halastavak a nagy madártömegek mellett mindig is vonzották a ritkább vízimadarakat. 2024 áprilisában több olyan madárfaj is előfordult a szegedi Fehér-tavon, amelyek ugyan minden évben távcső elé kerülnek, de idén kicsit korábban érkeztek, hasonlóan más madarakhoz.
A szegedi Fehér-tó több mint 2000 hektáros vízfelülete vízimadarak tömegeit vonzza minden tavasszal. Abban az esetben, ha március és április között van lecsapolt tóegység, akkor partimadarak ezrei lepik az iszapfelületet táplálék után kutatva. A gyakoribb partimadarak (pajzsoscankók, havasi partfutók, füstös cankók és gulipánok) között idén is feltűnt néhány olyan madárfaj, amely ugyan minden évben előfordul, de nem nagy példányszámban és kicsit későbbi időpontban.
A csigaforgató (Haematopus ostralegus) kisszámú, de rendszeres átvonuló. Viszonylag nagy termetű madár, hosszú piros csőre és fekete-fehér mintázata miatt eltéveszthetetlen. Április első napjaiban jelent meg egy példánya a Fehér-tó új tavain.
A sarki partfutó (Calidris canutus) nagy testű partfutó, nászruhában vörös színű, összetéveszthetetlen partfutófaj. A sarkkörön túli tundraövezetben költ. Nálunk rendszeres, de kis számú átvonuló faj, főleg májusban és augusztus-szeptember között tűnik fel lecsapolt halastavakon és szikes tavakon. Április első hetében tűnt fel két téli ruhás egyed, amely viszonylag korainak számít, de maradtak több napig a területen.
A széki lile (Charadrius alexandrinus) még 30 évvel ezelőtt rendszeresen költött a szárazon hagyott halastó medrekben is és jellegzetes költőfaja volt az alföldi szikes tavaknak, de sajnos rendkívüli módon visszaszorult hazánkban, mindössze 10-15 pár költ a Kiskunságban. A szegedi Fehér-tavon már csak ritka átvonuló, ezért is volt öröm az a hím madár, amely szintén április elején vendégeskedett egy napig a tavon.
A kis goda (Limosa lapponica) régebben ritka, manapság azonban már rendszeres, de kisszámú átvonuló partimadarunk. Közeli rokona a hazánkban már vészesen megfogyatkozott nagy godának, de a kis goda északon, a tundraövezetben költ. Hosszútávú vonuló, sajátos madárrepülési világrekord fűződik a fajhoz; egy fiatal kis goda közel 13 000 kilométert repült Alaszkától egészen Tasmániáig leszállás nélkül, amely út 265 órán keresztül tartott.
A szegedi Fehér-tó egyik lecsapolt tóegységén tűnt fel egy nászruhás madár és néhány napig táplálkozott az egyik lecsapolt tóegységen.
A klímaváltozás hatására sok időszakos vízállású szikes tavunk kiszárad már késő tavaszra, ezért is értékelődött fel a mesterséges halastavak szerepe, ahol az extenzív gazdálkodás egyrészt az állandó vízállással jó költő-és vonulóhelyet biztosít azoknak a vízimadárfajoknak, amelyek táplálkozása és költése ezt igényli, de a gazdálkodásnak megfelelően a lecsapolt halastavak iszapfelületei tökéletes élőhelye a partimadaraknak. A ritkább fajokat látni mindig jó élmény, de ami nagyon fontos, hogy ezek a tavak több olyan tömegesen vonuló fajnak jelent biztos megállóhelyet, mint a pajzsoscankó, havasi partfutó vagy a nagy goda.
Forrás: dr. Tokody Béla – MME
Természetvédelem
Kékbegyek látványos nászrepülése Cserebökényben
Rendszeresen találkozhatunk kékbegyekkel Cserebökényben
A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén rendszeresen találkozhatunk kékbegyekkel. A hímek nászrepülése szemet gyönyörködtető mutatvány.
A kékbegy az egyik legszebb tollazatú énekesmadár. Március végén, április elején érkezik vissza afrikai telelőhelyéről. A hímek rögtön elfoglalják a fészkelő területüket. Rendszerint egy magasabb ponton énekelnek, akár egy kiemelkedő nádszál csúcsi részén megkapaszkodva. Énekük rendkívül változatos, sok utánzást tartalmaz, mégis egyedi.
Nászrepülésük igen látványos. A hím a tojó közelsége esetén éneklés közben rendszeresen a levegőbe emelkedik, majd széttárt faroktollakkal ereszkedik vissza. Ezt követően a hím a talajon kék melltollait felborzolja, szárnyait leereszti, faroktollait széttárja, így udvarol a tojónak.
A fészket a tojó vékony növényi szálakból, gyökérdarabokból, egymaga építi. Legtöbbször a talajhoz közel, fűcsomó alá, zsombékra, vagy nádcsomó tövébe rejti. Általában 5-6 tojást rak, melyeken csak a tojó kotlik. A hím eközben a közelben énekel. A fiókák etetésében mindkét szülő részt vesz. Ritkán második költésük is előfordul.
A násztevékenységet követően a kékbegyek – rejtett életmódjuk miatt -, alig észrevehetők. Megfigyeléseink szerint ragaszkodnak a költőterületeikhez, évről-évre ugyanott találjuk meg az éneklő hímeket. Cserebökényben az egyik vizes élőhely melletti, pihentetett, kiterjedt foltos bürkös területen hat nászrepülő hímet számoltunk. Megfigyeltük, hogy a nászrepülést követően az 50-60 cm magasságú, sűrű növényzetben tűntek el a kékbegy-párok. Reméljük, hogy a párok az idén is sikeresen nevelik fel fiókáikat.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
Természetvédelem
Madár-megfigyelés Görögországban
Gyenge László madarakat fényképezett Thesszalonikitől délre eső makedóniai tengerparton
Néhány napot nemrég Görögországban töltöttem, a Thesszalonikitől délre eső makedóniai tengerparton. No nem fürödni és napozni mentem a magyarok körében is népszerű nyaralóhelyre, és nem csak az ott is hűvös idő tartott vissza a dologtól.
Az Axiosz és az Aliákmonasz folyó torkolatvidékének és a Makrijálosztól délre eső tengerparti sólepárló kazetták, illetve a mellette elterülő mocsárvidék gazdag élővilágára voltam kíváncsi. A természetfotósok már csak ilyen furcsa helyekre járnak. Hát a madarak és a hüllők igazi paradicsomába csöppentem a tavaszi nyüzsgés, megújulás időszakában. Az odalátszó távoli Olimposz hegy csúcsát még hó borította, de a lapályon már költéshez készülődtek a madarak, és a gyíkok, kígyók, teknősök is élvezték a déli napsütést.
Sikerült igazán kecsegtető leshelyeket találnom, ahonnan főleg parti és gázlómadarakat tudtam fotózni. A tengerparthoz közeli sótűrő növényzetben botorkálva még veszélyes helyzetbe is kerültem: a hűvös hajnal utáni reggeli verőfényben még félig dermedten napozott egy jól fejlett homoki vipera, amelyet tényleg csak a legutolsó pillanatban vettem észre, és a már lépésre emelt lábamat rántottam vissza.
Szóval nem lett baj, a hüllő dühösen sziszegve tűnt el a gazban a tamariskabokrok alatt. Odébb, a sólepárló betonszegélyénél egy jó kétméteres haragos sikló kúszott tova, és lépten-nyomon görög teknősök kocogtak, döcögtek a fűcsomók között. Minden hasonló utam előtt elképzelek magamnak valamilyen addig még nem látott vagy általam nem fotózott fajt, amelyet azután igyekszem megtalálni, megörökíteni.
Ezúttal a székicsér képére vágytam, és ha nehezen is, meg nem kis szerencsével is, de sikerült. Az elmúlt napokban a különböző természetfotós csoportokban publikált madaras képeim mind itt készültek, nem a szokásos apaji “vadászterületemen”, ahol ugyanezeket a fajokat időnként szintén meg lehet figyelni.
Írta és fényképezte: Gyenge László