Keressen minket

Természetvédelem

TÚRA: Várnak Vas vármegye csodálatos erdői

Print Friendly, PDF & Email

Vas vármegye megannyi, élményekben gazdag kirándulással vár.

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. az elmúlt öt évben csaknem 14 millió csemetét és több mint 135 ezer kilogramm makkot és fenyőmagot ültetett el erdeinek felújítása és az erdősítések érdekében, illetve 54 hektáron telepített új erdőt. Nevezetességei közé tartoznak a 300 éves korukban leroskadt vén tölgyfák, a banyafák, amelyek tövében – a hiedelem szerint – szombatonként találkoztak a seprűnyélen ideérkező boszorkányok.

Az Írott-kő csillagfényben Fotó: Németh Máté

Az elmúlt években többszörösére nőtt az erdőlátogatók száma Vas vármegyében. Az FSC tanúsítással rendelkező állami erdőgazdaság 2005-ben 167 hektáron, 15 erdőrészletben kezdett folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodásba, míg ma már közel 5.300 hektár az így kezelt erdeik területe, miközben az örökerdőként művelt területük nagysága már 1.150 hektárra nőtt. Az Országfásítási Program részeként az Újszülöttek erdejében  Vas vármegyében minden megszületett gyermek után, legalább tíz darab őshonos fát ültetnek el évente. Emellett több ütemben és helyszínen folytatnak mintafásítási erdőtelepítést.

Rendeld meg vagy látogass el a budapesti, FROMMER Fegyverboltba. Kattints a képre!

Vas vármegye legnagyobb összefüggő, 7.200 hektáros erdőtömbje a Farkas-erdő, mely körülöleli a vármegye első természetvédelmi területét, a Lajos-bükköket. Az erdőségen áthalad az Országos Kéktúra útvonala. Közepén áll a Káld-Hidegkúti Ökoturisztikai Központ vadászházzal, konferenciateremmel, az erdő és rét határán a páratlan szépségű Kisboldogasszony erdei kápolnával, valamint az idén felavatott korszerű turistaházzal.

Kőszegi bükkös Fotó: Németh Máté

202,5 méteres tengerszint feletti magasságban épült meg a vadászok egykori „panoráma lesének” helyére a vasi haranglábakat mintázó, közel 20 méteres, Scherg Lőrinc erdőmester nevét viselő kilátó, amelyről nemcsak a hatalmas egybefüggő erdőterület, hanem a Ság-hegy, a Kis-Somlyó, Sümeg és a Bakony is látható. Az Európa-hírű Jeli Arborétum áprilistól szeptember végéig pazar virágzással és illatokkal várja a látogatókat. Gróf Ambrózy-Migazzi István, a „virágos gróf” 1922-ben 5 hektáron hozta létre az örökké zöldellő kertet, amely – a Szombathelyi Erdészeti Zrt. folyamatos fejlesztéseinek eredményeként – ma már több mint 100 hektáron, a jól ismert rododendronok (havasszépe) mellett magnólia és hortenzia telepekkel, nárciszszőnyeggel, számos növénykülönlegességgel és többek között az óriások erdejében létrehozott lombkorona tanösvénnyel nyújt felejthetetlen élményt a családok számára.

Farkas-erdő, banyafák Fotó: Nemes Piroska

Bár a vélemények megoszlanak arról, hogy a Dunántúl legmagasabb csúcsán, az Írott-kőnél az Országos Kéktúra és a Dél-dunántúli Kéktúra kezdő vagy végpontja van-e, az biztos, hogy a legismertebb túraútvonala, amelyből 71 km a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által kezelt állami területen halad. Vas vármegyét egyébként több mint ezer kilométernyi túraútvonal hálózza be, amely mellett az erdőgazdaság mintegy 300 kilométer kerékpározható utat is kijelölt. Kilenc erdei szálláshelyével a Szombathelyi Erdészeti Zrt. a térség meghatározó természeti szépségeinek közvetlen közelében igazi kikapcsolódást kínál. 11 tanösvényük, valamint a Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola  a gazdag állat- és növényvilágot, valamint az erdészek szerteágazó, elkötelezett munkáját ismerteti meg a diákokkal és a természetszerető kirándulókkal.

Szavazzon az Agrárminisztérium Facebook oldalán a Szombathelyi Erdészeti Zrt. legszebb területére! Találjuk meg együtt Magyarország legvonzóbb erdejét!

A szavazók között hetente nyereményeket sorsolunk ki.

Kapcsolódó oldalak:

Agrárminisztérium nyereményjáték

Nyereményjáték szabályzat

AGRÁRMINISZTÉRIUM

cid:image001.jpg@01D95353.996B7E50

Természetvédelem

A bütykös ásólúd újabb költése a mórahalmi Nagyszéksós-tavon

Print Friendly, PDF & Email

Ásólúd költését dokumentálták Mórahalmon

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Idén tavasszal kiemelkedően nagy csapatai mutatkoztak a bütykös ásólúdnak, amely valaha ritka kóborló madarunk volt, de mára rendszeres, kisszámú költőfaja a Dél-Alföldnek. Idén viszonylag korán kikeltek az első fiókák, elsőként a mórahalmi Nagyszéksós-tavon.

Fotó: Dr. Tokody Béla – MME

A bütykös ásólúd (Tadorna tadorna) Nyugat-Európa tengerpartjain és az ázsiai sztyeppéken is közönséges költőfaj, hazánkban két évtizede jelent költőfajként, azóta lassú terjedéssel egyre több pár költ.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

Idén tavasszal a Dél-Alföld vizes élőhelyein feltűnően nagy példányszámban mutatkozott, voltak olyan napok, amikor több mint 300 pd volt egyidőben a különböző halastavakon és szikes tavakon.
A mórahalmi Nagyszéksós-tó eredetileg egy kb. 100 hektáros szikes tó, amelyet azonban az 1950-es években halastóvá alakítottak át; a közepén áthúzódó csatorna gondoskodott a vízszabályzásról. A tavat az 1980-as évekig hasznosították, azonban utána a tó, – a víz csökkenése mellett –, elnádasodott, nyílt vízfelületet évekig nem lehetett látni.

Húsz évvel ezelőtt, 2004-ben, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és Mórahalom Város Önkormányzata egy élőhely-rekonstrukciós munka keretében vízibivaly-gulyát telepített a tóhoz, újra gondoskodva a megfelelő vízkormányzás mellett az élőhelykezelésről.

Fotó: Dr. Tokody Béla – MME

A csatorna ugyan megmaradt, de annak két partja, – két zátonysorként elnyúlva a tó közepén –, jó költőhelyet hozott létre partimadaraknak és sirályféléknek.

A bütykös ásólúd néhány éve kezdett rendszeresen költeni a tavon, idén április végén jelent meg egy pár 12 fiókájával.

Fotó: Dr. Tokody Béla – MME

Az ásóludak tavak mentén foglal el nyúl, róka vagy borz által ásott üregeket. Fészekalja 7-15 tojásból áll. Csak a tojó kotlik, de a fiókák felnevelésében mindkét szülő részt vesz. Táplálékában nagy szerepet kapnak különféle csigák, kagylók, férgek, rákok. Növényi tápláléka főleg vízi és parti növényekből áll.

Az ásólúd-család viszonylag bizalmas, ha valaki kíváncsi rájuk, jó eséllyel megtekintheti az apróságokat a Nagyszéksós-tó mindenki által szabadon látogatható nagy kilátójából.

Forrás: Dr. Tokody Béla – MME

Tovább olvasom

Természetvédelem

Érdekes vonuló madárfajok a szegedi Fehér-tavon

Print Friendly, PDF & Email

Tokody Béla madarakat figyelt meg a szegedi Fehér-tavon

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Tisza mellett fekvő alföldi halastavak a nagy madártömegek mellett mindig is vonzották a ritkább vízimadarakat. 2024 áprilisában több olyan madárfaj is előfordult a szegedi Fehér-tavon, amelyek ugyan minden évben távcső elé kerülnek, de idén kicsit korábban érkeztek, hasonlóan más madarakhoz.

Fotó: Dr. Tokody Béla – MME

A szegedi Fehér-tó több mint 2000 hektáros vízfelülete vízimadarak tömegeit vonzza minden tavasszal. Abban az esetben, ha március és április között van lecsapolt tóegység, akkor partimadarak ezrei lepik az iszapfelületet táplálék után kutatva. A gyakoribb partimadarak (pajzsoscankók, havasi partfutók, füstös cankók és gulipánok) között idén is feltűnt néhány olyan madárfaj, amely ugyan minden évben előfordul, de nem nagy példányszámban és kicsit későbbi időpontban.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

A csigaforgató (Haematopus ostralegus) kisszámú, de rendszeres átvonuló. Viszonylag nagy termetű madár, hosszú piros csőre és fekete-fehér mintázata miatt eltéveszthetetlen. Április első napjaiban jelent meg egy példánya a Fehér-tó új tavain.

Fotó: Dr. Tokody Béla – MME

A sarki partfutó (Calidris canutus) nagy testű partfutó, nászruhában vörös színű, összetéveszthetetlen partfutófaj.  A sarkkörön túli tundraövezetben költ. Nálunk rendszeres, de kis számú átvonuló faj, főleg májusban és augusztus-szeptember között tűnik fel lecsapolt halastavakon és szikes tavakon. Április első hetében tűnt fel két téli ruhás egyed, amely viszonylag korainak számít, de maradtak több napig a területen.

A széki lile (Charadrius alexandrinus) még 30 évvel ezelőtt rendszeresen költött a szárazon hagyott halastó medrekben is és jellegzetes költőfaja volt az alföldi szikes tavaknak, de sajnos rendkívüli módon visszaszorult hazánkban, mindössze 10-15 pár költ a Kiskunságban. A szegedi Fehér-tavon már csak ritka átvonuló, ezért is volt öröm az a hím madár, amely szintén április elején vendégeskedett egy napig a tavon.

A kis goda (Limosa lapponica) régebben ritka, manapság azonban már rendszeres, de kisszámú átvonuló partimadarunk. Közeli rokona a hazánkban már vészesen megfogyatkozott nagy godának, de a kis goda északon, a tundraövezetben költ. Hosszútávú vonuló, sajátos madárrepülési világrekord fűződik a fajhoz; egy fiatal kis goda közel 13 000 kilométert repült Alaszkától egészen Tasmániáig leszállás nélkül, amely út 265 órán keresztül tartott.

A szegedi Fehér-tó egyik lecsapolt tóegységén tűnt fel egy nászruhás madár és néhány napig táplálkozott az egyik lecsapolt tóegységen.

Fotó: Dr. Tokody Béla – MME

A klímaváltozás hatására sok időszakos vízállású szikes tavunk kiszárad már késő tavaszra, ezért is értékelődött fel a mesterséges halastavak szerepe, ahol az extenzív gazdálkodás egyrészt az állandó vízállással jó költő-és vonulóhelyet biztosít azoknak a vízimadárfajoknak, amelyek táplálkozása és költése ezt igényli, de a gazdálkodásnak megfelelően a lecsapolt halastavak iszapfelületei tökéletes élőhelye a partimadaraknak. A ritkább fajokat látni mindig jó élmény, de ami nagyon fontos, hogy ezek a tavak több olyan tömegesen vonuló fajnak jelent biztos megállóhelyet, mint a pajzsoscankó, havasi partfutó vagy a nagy goda.

Forrás: dr. Tokody Béla – MME

Tovább olvasom

Természetvédelem

Kékbegyek látványos nászrepülése Cserebökényben

Print Friendly, PDF & Email

Rendszeresen találkozhatunk kékbegyekkel Cserebökényben

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén rendszeresen találkozhatunk kékbegyekkel. A hímek nászrepülése szemet gyönyörködtető mutatvány.

Fotó: Őze Péter

A kékbegy az egyik legszebb tollazatú énekesmadár. Március végén, április elején érkezik vissza afrikai telelőhelyéről. A hímek rögtön elfoglalják a fészkelő területüket. Rendszerint egy magasabb ponton énekelnek, akár egy kiemelkedő nádszál csúcsi részén megkapaszkodva. Énekük rendkívül változatos, sok utánzást tartalmaz, mégis egyedi.

Nászrepülésük igen látványos. A hím a tojó közelsége esetén éneklés közben rendszeresen a levegőbe emelkedik, majd széttárt faroktollakkal ereszkedik vissza. Ezt követően a hím a talajon kék melltollait felborzolja, szárnyait leereszti, faroktollait széttárja, így udvarol a tojónak.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

A fészket a tojó vékony növényi szálakból, gyökérdarabokból, egymaga építi. Legtöbbször a talajhoz közel, fűcsomó alá, zsombékra, vagy nádcsomó tövébe rejti. Általában 5-6 tojást rak, melyeken csak a tojó kotlik. A hím eközben a közelben énekel. A fiókák etetésében mindkét szülő részt vesz. Ritkán második költésük is előfordul.

A násztevékenységet követően a kékbegyek – rejtett életmódjuk miatt -, alig észrevehetők. Megfigyeléseink szerint ragaszkodnak a költőterületeikhez, évről-évre ugyanott találjuk meg az éneklő hímeket. Cserebökényben az egyik vizes élőhely melletti, pihentetett, kiterjedt foltos bürkös területen hat nászrepülő hímet számoltunk. Megfigyeltük, hogy a nászrepülést követően az 50-60 cm magasságú, sűrű növényzetben tűntek el a kékbegy-párok. Reméljük, hogy a párok az idén is sikeresen nevelik fel fiókáikat.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom