Keressen minket

Mezőgazdaság

A színvonalas agrárszakképzés a nemzet jövőjét jelenti

A színvonalas agrárszakképzés a nemzet jövőjét jelenti, gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból egyaránt – jelentette ki az agrárminiszter pénteken Csongrádon. 

Közzétéve:

A színvonalas agrárszakképzés a nemzet jövőjét jelenti, gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból egyaránt – jelentette ki az agrárminiszter pénteken Csongrádon. Nagy István az Alföldi Agrárszakképzési Centrum központi épületének átadásán hangsúlyozta, újra vonzóvá kell tenni az agrárszakmákat, és megerősíteni a képzési hálózatot, ráirányítva a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét a mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre.

A tárca legfontosabb célja az agrárszakmák megbecsültségének erősítése, a képzett mezőgazdasági termelők, élelmiszeripari szakemberek számának növelése – szögezte le, hozzátéve: kizárólag a korszerű agrárismeretek átadásával biztosítható, hogy a következő generációk helyben boldoguljanak.

Nagy István közölte, az új tanévben a minisztérium által fenntartott 56 szakképzőintézmény öt centrumba szervezve kezdte meg az oktatást. A politikus úgy fogalmazott, oktatóból szerencsére nincs hiány, ráadásul ők július 1-jétől már a munkatörvénykönyve szerinti, megemelt fizetésért gyakorolják hivatásukat, emellett több korábbi juttatást – így a jubileumi jutalomra való jogosultságot és az utazási kedvezményt – is megtarthattak. A miniszter bízik benne, hogy a magasabb fizetés és a rugalmasabb foglalkoztatási szabályok vonzóvá teszik a kiemelkedő tudású oktatók számára az agrárszakképzést.

Az Agrárminisztérium támogatásával 24 iskola egy-egy új, a mai technológiai követelményeknek teljes mértékben megfelelő traktort szerezhet be. Az új erőgépeknek köszönhetően a diákok megerősíthetik digitális kompetenciáikat, a munkaerőpiac által elvárt, a gyakorlatban azonnal alkalmazható szaktudásra tehetnek szert – tudatta Nagy István. Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kifejtette, az agrároktatásnak komoly hagyományai vannak a városban, a régióban, ezeket nemcsak ápolni kell, hanem továbbfejleszteni is.

Ahhoz, hogy Magyarországon az agrárium társadalmilag elismert, stratégiai ágazat legyen, a következő évtizedekben nagyon jól felkészült, megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező fiatalokra van szükség – szögezte le az államtitkár.

Bedő Tamás (független) polgármestere közölte, a Csongrád-Csanád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő agrárszakképző intézményeket összefogó Alföldi Agrárszakképzési Centrum központja nyár óta működik a városban. A centrum új iskolaépületét a korábbi családsegítő központ ingatlanának felújításával alakították ki.

Forrás: MTI
Képek forrása: Pelsőczy Csaba

Mezőgazdaság

Elérhetőek a Gazdálkodási Napló frissített kitöltési útmutatói

A gazdálkodási napló útmutatóit frissítették

Published

on

A Nébih felhívja a Gazdálkodási Napló vezetésére kötelezett gazdálkodók figyelmét, hogy a hivatal honlapján a papíralapú, valamint az elektronikus Gazdálkodási Naplóhoz kapcsolódó útmutatók frissítésére is sor került. Az útmutatók az Elektronikus gazdálkodási napló (eGN) aloldal jobb oldalán lévő menüsorból érhetőek el.

Fotó: NÉBIH

Az elmúlt időszakban az eGN-ben történt fejlesztések során számos új funkció beépítése valósult meg a rendszerben, melyekhez mostantól részletes leírás található a hivatal honlapján.

Az eGN-hez tartozó útmutatók között megtalálhatóak az EK szinkronizáláshoz, valamint a táblabontásokhoz és az összevonásokhoz készült rövid segédletek is. A Nébih ezúton is kéri az érintetteket, hogy mielőbb végezzék el az adatok feltöltését és az EK szinkronizálást.

Mindezek mellett az alábbi linken elérhető Gyakran Ismételt Kérdések is frissültek: https://portal.nebih.gov.hu/-/gyik-api-egn

További segítség kérhető az egn@nebih.gov.hu email címen.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Kiemelt cikk

Megerősítették: szabad az út Románia és Magyarország között

A Tanács határozatot fogadott el, amelynek értelmében 2025. január 1-jével megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös, valamint a két ország közötti belső szárazföldi határokon.

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

A Tanács határozatot fogadott el, amelynek értelmében 2025. január 1-jével megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös, valamint a két ország közötti belső szárazföldi határokon.

Balról jobbra: Marian-Cătălin Predoiu (miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, Románia), Pintér Sándor (belügyminiszter, Magyarország), Atanas Ilkov (belügyminiszter, Bulgária), Magnus Brunner (belügyekért és migrációért felelős biztos) © Hungarian Presidency

Schengeni térség

Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere: A mai határozatunkkal megszüntettük a személyellenőrzést a Bulgáriával és Romániával közös belső szárazföldi határokon, ami mérföldkövet jelent a schengeni térség szempontjából. Köszöntjük Bulgáriát és Romániát a schengeni családban!

Bulgária és Románia az EU-hoz való csatlakozása óta alkalmazza a schengeni jogi keret (a schengeni vívmányok) egyes részeit, köztük a külső határok ellenőrzésével, a rendőrségi együttműködéssel és a Schengeni Információs Rendszer használatával kapcsolatosakat.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

A Tanács 2023. december 30-án határozatot fogadott a schengeni vívmányok fennmaradó részeinek 2024. március 31-től történő alkalmazásáról, valamint a belső légi és tengeri határokon történő személyellenőrzés megszüntetéséről.

A miniszterek megvitatták a schengeni térség helyzetét, és véleményt cseréltek a Schengen Tanács éves ciklusához kapcsolódó prioritások végrehajtásáról. Ennek során elsősorban az általános biztonságnak a digitalizáció révén történő fokozására összpontosítottak.

Agro Jager News

Határregisztrációs rendszer (EES) és átjárhatóság az uniós bűnüldöző hatóságok által használt informatikai rendszerek között

A Bizottság és az eu-LISA (a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség IT-rendszereit felügyelő uniós ügynökség) ismertette a miniszterekkel az EES működésének megkezdésével kapcsolatban megteendő lépéseket. A Bizottság tájékoztatást nyújtott a 2024. december 4-én kiadott, a határregisztrációs rendszer fokozatos elindításáról szóló javaslatáról.

A tagállamok támogatták az elnökség javaslatát, amely szerint új ütemtervre van szükség annak érdekében, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a várható következményeket.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Az EES a rövid távú tartózkodás céljából az EU-ba utazó harmadik országbeli állampolgárok regisztrálására szolgáló automatizált informatikai rendszer. Az új rendszerben a határőrök az első határátlépésnél leveszik a belépők ujjnyomatát, vagy fényképet készítenek róluk, és ezeket az adatokat egy digitális fájlban tárolják.

Az EES az egyike azon számos informatikai rendszernek, amelyet az EU a következő néhány évben be fog vezetni a bűnözés elleni küzdelem, illetve a határbiztonság megerősítése céljából. Idetartozik az ETIAS utasinformációs és engedélyezési rendszer is, amely a schengeni térségbe vízummentesen beutazó harmadik országbeli állampolgárok által jelentett biztonsági, migrációs és egészségügyi kockázatokat fogja ellenőrizni.

 

Magyar Elnökség

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

2025-től nem lehet többé cégvezető a termelők pénzét eltüntető felvásárló

2025. január 1-től lép életbe a termelővédelmi törvénycsomag

Published

on

Az Országgyűlés által elfogadott termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően 2025. január 1-től nem csak a 30 napon túli késedelmes fizetés lesz büntethető. Új szabály, hogy akik a mezőgazdasági termelőktől megkapott áru ellenértékét nemcsak, hogy nem fizették meg, hanem cégeik felszámolása vagy végelszámolása közben elvonták annak fedezetét, azok a jövőben nem lehetnek mezőgazdasági termékek felvásárlásával, feldolgozásával foglalkozó vállalkozásban tulajdonosok, ügyvezetők.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló 2025. évi XCVII. törvénybe új szabály került. Ez alapján a cégbíróságnak mezőgazdasági termékek nagykereskedelmét vagy feldolgozását végző jogi személy bejegyzése esetén figyelembe kell venni, ha a mezőgazdasági termékek nagykereskedelmi tevékenység keretében vásárolt termékek tekintetében fennálló szállítói kötelezettségekhez kapcsolódóan a tulajdonost vagy vezető tisztségviselőjét a büntető bíróság csődbűncselekményben vagy fedezet elvonásának bűncselekményében jogerősen elmarasztalta. Ezek a magánszemélyek nem lehetnek tulajdonosai vagy vezető tisztségviselői jövő év januárjától induló cégbírósági eljárások alapján mezőgazdasági termékek nagykereskedelmét vagy feldolgozását végző vállalkozásoknak.

Az új szabályozási elemmel az Agrárminisztérium olyan lehetőséget talált, amely annyi kedvezőtlen gazdálkodói tapasztalat alapján egyfajta eszköz a tisztességtelen piaci szereplők üzleti viszonyokból történő tartós kiszorítására. A gazdálkodók piaci pozíciójának védelmét szolgálja az is, hogy míg korábban a 30 napon túli késedelmes fizetés esetén a termelők csak a bíróság előtt érvényesíthették igényüket, a jövő évtől a termékeik ellenértékének 30 napot meghaladóan történő megfizetésekor közvetlenül a hatóság által válnak büntethetővé az érintett felvásárlók vagy forgalmazók.

Az agrártárca határozott szándéka, hogy az új szabályok minél gyorsabban és sikeresebben beépüljenek a magyar mezőgazdasági gyakorlatba és ezzel átláthatóbb, tervezhetőbb viszonyokat teremtsenek.

Forrás: AM

Tovább olvasom