Keressen minket

Vadászat

Az első Csongrád megyei vadászbál – Galéria

Csongrád Megyei Vadászszövetség, valamint az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád Megyei Területi Szervezete megyei vadászbált szervezett február 22-én, a megye legnagyobb báltermében, Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sas Rendezvényházban.  A patinás környezetben megrendezett eseményt Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg, majd Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője köszöntötte a megye vendégeit, a megye vadászait.

Közzétéve:

A Csongrád Megyei Vadászszövetség, valamint az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád Megyei Területi Szervezete megyei vadászbált szervezett február 22-én, a megye legnagyobb báltermében, Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sas Rendezvényházban.  A patinás környezetben megrendezett eseményt Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg, majd Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője köszöntötte a megye vendégeit, a megye vadászait.

Farkas Sándor köszöntőjében kiemelte, hogy 2021-ben Magyarország rendezi – 50 év után újra – a Vadászati Világkiállítást. Ebben nagy felelőssége van minden megyének, köztük Csongrád megyének is, amely az alföldi megyék közül az egyik legfontosabb bázisa az apróvadtenyésztésnek és az őzgazdálkodásnak. A vadászat azonban szervesen kapcsolódik a mezőgazdasághoz, az erdőgazdálkodáshoz.

Az elkövetkező évtizedekben kiemelt szerepet kap a vízgazdálkodás, hogy stabilan és biztonságosan lehessen termelni. Ezeknek a fejlesztéseknek azonban mindenképpen haszonélvezői lesznek a vadásztársaságok is. A civil egyesületek, a vadászklubok munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy nem csak a vadászható, hanem a védett természeti értékeinket meg tudjuk őrizni. Ehhez a munkához kívánt jó egészséget Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.

Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője örömét fejezte ki, hogy a hagyományteremtő szándékkal elindított első Csongrád megyei vadászbál közel teltházas rendezvény lehetett. A Csongrád Megyei Kormányhivatal az elmúlt években sikeresen végrehajtotta a közigazgatásban kitűzött célokat és a megye több pontján felújították, illetve új helyszínekkel tovább bővítették a kormányablakok számát, amelyben, ha úgy vesszük, a vadászok kiemelt helyen szerepelnek. A közigazgatás struktúrájában ugyanis, szinte példa nélküli az, hogy a kormányhivatal munkatársai a hivatal épületein túl – ahogyan ezt a kihelyezett trófeabírálatok esetében megvalósították – végezzenek hatósági munkát. A Csongrád Megyei Kormányhivatal az elmúlt évtizedben reorganizálta a vadászati szakigazgatást és dinamikus csapattal támogatja a gazdasági, a civil szféra munkáját. Az országban szinte egyedüli, hogy „egyudvaros” ügyintézéssel, ingyenes parkolási lehetőség mellett intézhessék hivatali ügyeiket Csongrád megyében a vadásztársaságok, ahol a kormányhivatal konferenciákra, megbeszélésekre, egyeztetésekre továbbra is elérhetővé teszi a hódmezővásárhelyi „vadásztermet”. Kormánymegbízott asszony vallja, hogy a legsikeresebb az élő közigazgatás. Így a vacsorát követően – a báli hangulat ellenére is – készségesen válaszolt egy-egy megkeresésre.

A megnyitókat követően fellépett a debreceni Csokonai Színház társulatából Papp István színész, majd a Csongrád Megyei Vadászkürtösök önálló programjukkal varázsoltak ünnepi hangulatot a több, mint 100 éves barokk és rokokó elemekkel tarkított Fekete Sas Szállóba. Míg a bálteremben a Budapest Showtime Zenekar játszott, addig az étteremben a 100 Tagú Cigányzenekar Kamarazenekara szórakoztatta a vendégeket.

Az első Csongrád megyei vadászbálra érkezett vendégeket dámszarvas paté, lilahagyma chutney és birsalma mártással fogadták. Főételként gyöngyöző fácánlevest julienne zöldséggel gazdagon tálaltak fel, amelyet vörösboros szarvascomb követett, erdei gombák legjavával, friss áfonyával és szalvétagombóccal körítve. Végül desszertként Szent Hubertusz süteményt szolgáltak fel.

Szabó Lajos, a Csongrád megyei Vadászszövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy a megye szinte összes vadásztársaságából képviseltették magukat a vendégek, illetve kiemelte, hogy külön megtiszteltetés érte, hiszen Pechtol János, az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető igazgatója és kedves párja, Dr. Kun Edit művésznő is elfogadta a meghívást Hódmezővásárhelyre.

Szabó Lajos az Agro Jager Newsnak összefoglalta, hogy az elmúlt évben megújult a Csongrád Megyei Vadászszövetség elnöksége és nem csak a szakmai munkában dolgoznak együtt a megyei vadásztársaságok elnökeivel, küldötteivel, hanem a nyilvánosság számára is meg szeretnék mutatnia, hogy milyen értékek érdekében dolgozik a szakma és milyen értékek mentén vadászik megyénkben 2200 ember. Csongrád megyében szerte 2200 család asztalán szerepelnek a vadételek. Biztosan, minden vadász lehetőségei szerint ad egy-egy fácánt, mezei nyulat barátainak is. Számos szakgimnázium, felsőoktatási intézmény keretein belül lehet vadászati ismereteket elsajátítani és így sokan érkeznek megyénkbe, nem csak dolgozni, hanem tanulni is. Csongrád megyében a tanyavilág a városok és falvak még nem távolodtak el egymástól. Köszönhető ez annak is, hogy jelentős a növénytermesztés, a kertészet a megye határain belül és a vidéki ember, ha teheti ma is szívesen jár vadászni. Persze nagyon fontos, hogy a vasárnapi ünnepi asztalra kerülhessen vadétel, de aki most itt van a bálteremben, jól láthatja azt is, hogy a vadászbarátság, az együtt töltött közös idő mennyire fontos a vadászembereknek.

A vadászok mindig nagyon barátságosak, nyitottak, ezért is határoztunk úgy, hogy mintegy száz darab jegy erejéig a nagyközönség számára is biztosítunk lehetőséget, hogy az évzáró vadászbálon velünk ünnepelhessenek. Örömmel tapasztaltuk, hogy nem vadász barátaink is elfogadták a meghívásunkat.

A kezdeményezés ezzel nem ért véget – folytatta az elnök – s bár hamarosan kezdődik a megye számára az egyik legfontosabb időszak, az őzbakvadászat, mégis már a következő megyei vadásznap körvonalairól is egyeztettek.

Beszélgetésünk végén aztán, az este sztárvendége, a Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Pál István Szalonna és Bandája tűnt fel, akik fergeteges hangulattal röpítették tovább a hódmezővásárhelyi éjszakában a vadászbál résztvevőit..

Kép és szöveg: Agro Jager News

 

Vadászat

Sakálok támadtak éjszaka a Kinneretnél: 11 embert vittek kórházba

Sakálok támadtak nyaralókra Izraelben: 11 ember sérült meg

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Izraelinfo: Tizenegy embert, köztük három gyereket láttak el kórházban, miután sakálok támadtak nyaralókra a Kinneretnél, a Duga strand környékén péntek éjjel. A sérültek könnyebb harapásos és karmolásos sérüléseket szenvedtek, valamennyien megkapták a szükséges oltásokat, és többségüket hazaengedték. Egy beteget további megfigyelésre bent tartottak.

Fotó: Izraelinfo

Az Izraelinfo.com nonprofit, független, magyar nyelvű hírmagazin Izraelből. Eredeti híreket, kritikus elemzéseket és véleménycikkeket közöl.

A Magen David Adom mentőszolgálat hajnali 2:52-kor kapott bejelentést arról, hogy több embert valószínűleg sakálok haraptak meg a Kinneret partján. A mentők első ellátásban részesítették a sérülteket, majd többeket a porijai Északi Egészségügyi Központba szállítottak.

Az első vizsgálatok szerint a sakálok feltehetően élelem után kutatva jutottak be a sátorozók területére. A hatóságok szerint az állatok valószínűleg megérezték a sátrak környékén hozzáférhetően hagyott étel szagát, ezért közelítették meg az éjszakázókat. A pánikban több nyaraló megsérült, a helyszínre érkező parti felügyelők és rendőrök végül elűzték az állatokat a strand területéről.

Az egyik legsúlyosabbnak tűnő eset egy 12 éves kislányt érintett. Családja szerint a gyerek az éjszaka közepén arra ébredt, hogy egy állat van a sátorban. A sötétben először azt hitte, hogy a család kutyája, majd a sakál az arcán sebesítette meg. Nagymamája az izraeli médiának azt mondta: az egész családi nyaralás néhány perc alatt rémálommá vált. A kislányt ellátták, varratokat kapott, és veszettség elleni megelőző kezelést kezdtek nála.

A történtek után az Egészségügy Minisztérium és a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatósága arra figyelmeztette a lakosságot, hogy a támadó állatok közül legalább egy veszettséggel fertőzött lehetett. A gyanús állatot a figyelmeztetés kiadásáig nem fogták be. A minisztérium közölte: aki vadállattal érintkezett, harapást vagy karmolást szenvedett, azonnal forduljon orvoshoz, mert a veszettség veszélyes és kezelés nélkül halálos betegség.

A hatóságok azt kérik a kirándulóktól és kempingezőktől, hogy ne etessenek vadállatokat, ne hagyjanak ételt vagy szemetet a természetben, még lezárt zacskóban sem, és az éjszakai táborhelyeken az élelmiszert lehetőleg zárt autóban tárolják. A háziállatok tulajdonosait arra is emlékeztették, hogy kutyáikat és macskáikat a törvény szerint be kell oltatni veszettség ellen.

Yossi Naba, a Kinneret Városok Szövetségének elnöke súlyosnak nevezte az esetet, és sürgős intézkedéseket kért a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatóságától, valamint az állategészségügyi szolgálatoktól. Szerinte a nyári szezonban éjszakai járőrökre van szükség a strandokon, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg.

A Kinneret környéke nyáron Izrael egyik legnépszerűbb belföldi üdülőhelye, a hétvégi eset azonban elég kellemetlen emlékeztető arra, hogy a természetben a „csak egy szendvicset hagytunk kint” mondat néha egészen rossz véget ér.

Forrás: Frank Péter – Izraelinfo

Az Izraelinfo.com nonprofit, független, magyar nyelvű hírmagazin Izraelből. Eredeti híreket, kritikus elemzéseket és véleménycikkeket közöl.

Tovább olvasom

Vadászat

29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.

A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.

Eredmények

Férfi egyéni

  1. Siffer Géza – 47 találat
  2. Hüll László – 45 találat
  3. Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)

Női egyéni

  1. Hettyei Emőke – 45 találat
  2. Hettyei Anita – 39 találat
  3. Hettyei Bianka – 29 találat

Csapatverseny

  1. Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
  2. Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
  3. Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat

Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat

Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.

A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.

Fotó: Szegedi László

Forrás: -PS- OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Hivatásos vadászok regionális válogató versenye

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK

20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.

Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!

Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!

Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom