Vadászat
A Védegylet szalonkás konferenciájáról
„17. éves az Országos Szalonka Monitoring Program” címmel szervezett tanácskozást az Országos Magyar Vadászati Védegylet Gödöllőn
Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!
„17. éves az Országos Szalonka Monitoring Program” címmel szervezett tanácskozást az Országos Magyar Vadászati Védegylet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetével közösen. A rendezvényen, amelynek az egyetem Tudástranszfer Központja adott otthont december 4-én, az aktív közreműködők foglalták össze a program bő másfél évtizedes tapasztalatait, amelyek alapján egyértelműek kimondható: a nemzetközi szinten is kivételes kezdeményezésnek a jövőben is folytatódnia kell.

Fotó: Országos Magyar Vadászati Védegylet
A megjelenteket – száznál is több embert, köztük mások mellett a vadászati érdekképviseletek munkatársait, a program vármegyei koordinátorait, illetve a vadászati hatóság képviselőit – házigazdaként prof. dr. Heltai Miklós, az Intézet igazgatója köszöntötte, egyben átadva prof. dr. Gyuricza Csaba, az egyetem rektorának, illetve az esemény védnökének üdvözletét is. Miután néhány szóval bemutatta az általa vezetett intézményt, annak főbb eredményeit az elmúlt évekből, hangsúlyozta a tudomány-gazdálkodás-hasznosítás hármas egységének fontosságát. A különböző érdekelt felek megfelelő együttműködésére jó példa a monitoring program.
Pechtol János, a Védegylet ügyvezető elnöke megnyitó beszédében tolmácsolta dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a konferencia fővédnökének üzenetét, miszerint a monitoring program folytatása a jövőben is feltétlenül szükséges. Felidézte a kezdeményezés másfél évtizeddel ezelőtti indulásának okait és körülményeit, amikor is az Európai Unióhoz való csatlakozást követően, az így hazánkra is vonatkozó Madárvédelmi Irányelv rendelkezései miatt megszűnt az erdei szalonka tavaszi húzáskor történő vadászata. Az érdekképviseleti vezető megköszönte minden közreműködő – külön a jelenlévők – munkáját, amely révén az elhivatott magyar vadászoknak lehetőségük nyílik az erdei szalonka tavaszi elejtésére. Külön köszönetet mondott a program tudományos hátterének biztosításáért a kezdetekben bekapcsolódó Soproni Egyetem, illetve a monitoring ezen részét mindmáig koordináló MATE érintett munkatársainak. Hangsúlyozta: munkájuknak köszönhetően mostanra egy különösen értékes anyag gyűlt össze az erdei szalonkáról, amelyeknek hála meg lehet védeni az Európai Unió előtt a tavaszi elejtéseket, hiszen egyértelműen látszik: azok nem befolyásolják a faj állományát.
Az első előadást prof.dr. Csányi Sándor, az Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének vezetője tartotta, „A vadmadarakra való vadászat korlátai és a derogáció lehetőségei az Európai Unióban, különös tekintettel az erdei szalonka kérdéskörére” címmel. Miután ismertette a véleménye szerint számos bizonytalanságot tartalmazó EU-s jogszabályi hátteret, rámutatott: Magyarországon az erdei szalonka tavaszi elejtése a Madárvédelmi Irányelv előírásaival összhangban oly módon történhet (tehát úgy vonatkozhat rá derogáció), ha nincs más megfelelő megoldás, az elejtés pedig szigorúan szabályozott feltételek mellett és szelektív alapon, kis számban történik. Alternatíva a hazai szakmai szervezetek álláspontja szerint nincs, lévén az őszi húzáson történő vadászat teljesen más körülményeket jelentene. A szabályozott feltételeket Magyarországon a jogszabályi környezet szavatolja, ami pedig a szelektivitást és a teríték nagyságágát illeti, ezen feltételek bizonyítását, igazolását szolgálja a tudományosan megalapozott monitoring program, amely biztosítja, hogy az elejtések ne veszélyeztessék az állományt, illetve ha a faj természetvédelmi helyzete kedvezőtlenül változik, be lehessen avatkozni. A professzor felhívta a figyelmet egy lehetőségre is: az Irányelv szövege azonos szinten említi az ökológiai, a tudományos és a kulturális követelmények különösen fontos figyelembevételét, amely utóbbi a tavaszi szalonkázás szempontjából az elsődleges szempont, amikor a hagyomány megőrzéséről van szó. Ezt az érvet jelentősen erősítené, ha a tavaszi szalonkavadászat felkerülne az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára (amelynek magyar elemei között szerepel a solymászat – a szerk.). A prof. dr. Csányi Sándor által javasolt cselekvési terv első lépéseként ezt a vadászati hagyományunkat fel kellene venni a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére (ebben 2010 óta szerepel a magyar solymászat, 2018 óta pedig a magyar vadászati hagyományok – a szerk.), amely munkába be lehetne vonni a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeumot és a Vadászati Kulturális Egyesületet (VKE).
Dr. Buzgó József, a Védegylet országos programkoordinátora a monitoring program történetét foglalta össze a kezdetektől napjainkig. Felidézte, hogy a kezdeményezés elindításához általános összefogás alakult ki az érintett szervezetek – a Védegylet, az Országos Magyar Vadászkamara, a VKE, a Soproni (akkor még Nyugat-magyarországi) Egyetem, a MATE (akkor még Szent István Egyetem), valamint az érintett tárcák (a Földművelési és Vidékfejlesztési, illetve a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) – között. Kifejtve a derogáció részleteit, feltételeit és gyakorlati megvalósítását elmondta, hogy 2009-ben igen komoly feladatot jelentett a monitoringhálózat megtervezése. Bemutatta a program eddigi ciklusait, azok jelentőségét és sajátosságait is. Szólt egyebek között a rendszer finomhangolásairól és ezek okairól, a fejlesztésekről – így például a webes adatfeltöltő felület létrehozásáról –, az elejtéseket lehetővé tévő hatósági határozatok egységesítéséről. Megemlítette azt a GPS jeladós kutatást is, amelyet a Védegylet megbízásából, az Agrárminisztérium (AM) támogatásával végeznek a MATE kutatói a monitoring programtól függetlenül, de ahhoz szervezesen kapcsolódva. Az erdei szalonkák jelölése révén rengeteg új információt tudhattunk meg a faj vonulásáról (részletek a Védegylet honlapján, itt.) Ami a statisztikai adatokat illeti, dr. Buzgó József előadásából kiderült a többi között, hogy 2025-ben 546 vadgazdálkodási egység vett részt a monitoring programban, ezek területén 1366 standot jelöltek ki, amelyeken a vadászok 3243 mintát gyűjtöttek be. Ez utóbbi adat jelentősége, hogy tükrében jól látszik: a faj tavaszi becsült, egyébként stabil hazánkon átvonuló állományához képest (az elmúlt 15 év átlagában kb. 150-200 000 madár) az itt elejtett mennyiség elenyésző, így megfelel a kis számú hasznosítás feltételének.
Kovács Ferenc, az AM Vadgazdálkodási Főosztályának főosztályvezetője az államigazgatás szemszögéből mutatta be a programot. Miután részletesen ismertette az EU-s jogszabályi hátteret és annak hazai alkalmazását, bemutatta azt is, hogy a program során mely résztvevők között milyen kapcsolat van, kinek mik a feladatai. Külön szólt az Európai Bizottságnak (EB) évente leadott derogációs jelentésekről, azok összeállításának folyamatáról. Hangsúlyozta: ebben a vármegyei vadászati hatóságok a legfontosabb szereplők, ezért rendkívül fontos, hogy azok munkatársai pontos adatokat szolgáltassanak. A főosztályvezető aláhúzta: a program jövője a helyes adatszolgáltatáson múlik. Kitért arra is, hogy az EB felülvizsgálja a jelentéseket, és ha szükségesnek látja, kérdésekkel fordul Magyarországhoz, ezekre eddig mindig kielégítő válaszokkal tudtunk szolgálni.
Dr. Kemenszky Péter, a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének fővadásza, az Országos Magyar Vadászkamara Somogy vármegyei Területi Szervezetének titkára a megyei koordinátorok szempontjából beszélt a programról. Mint elmondta, az erdei szalonka vadászatának megszűnése annak idején váratlanul érte a faj szerelemeseit, sőt az információhiány miatt felháborodás is követte a változást. Ebben a helyzetben a Védegylet lépett elő „mentőseregként”, kezdeményezve a monitoring programot. Felmerültek ugyan kezdeti anomáliák, de a rendszer kiheverte a gyermekbetegségeket. A szakember kiemelte azt is: a hálózat alapeleme az önkéntesség, amely pedig a szalonka, a szalonkázás iránti lelkesedésre épül. Nemcsak a résztvevő vadászok, de a koordinátorok is lelkes szalonkások. Az ilyen vadászok (megfogalmazása szerint: „szalonkaőrültek”) érdeme, hogy a program ennyi ideje sikeresen folytatódik, hiszen az ő munkájuk – a megfigyelés és a mintagyűjtés – révén keletkeznek a kiértékelhető adatok. Ezen munkára pedig szabadidejüket, saját anyagi forrásaikat fordítják. Külön is beszámolt a Somogy vármegyei munkáról és tapasztalatokról. Specialitásként említette meg, hogy évente tartanak egy értekezletet kimondottan a monitorzó vadászok részére, amely eseményen mindig hiánytalan a jelenlét. Ilyenkor minden fontosabb tudni- és tennivalót újra átvesznek a Védegylet, a MATE és a vármegyei vadászati hatóság képviselőinek közreműködésével.
A szalonkázás kulturális hátterével, történelmével, a magyar vadászok hagyományokban betöltött szerepével Feiszt Ottó, az Országos Magyar Vadászkamara korábbi elnöke, a Zalaerdő Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója ismertette meg a konferencia résztvevőit. Előadását szakkifejezésekkel, szak- és vadászirodalmi idézetekkel, sőt a madárhoz kapcsolódó, kultuszára utaló mondásokkal is tarkította. Elragadtatva írt a tündérmadár vadászatáról – a teljesség igénye nélkül.
Forrás: Országos Magyar Vadászati Védegylet
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Ragadozóvadászat a gyakorlatban
Gyakorlati útmutató a vörös róka vadászatához – Őrhalmi Csabától:
Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!
SEFAG Zrt.:A ragadozóvadászat sok jáger szívét megdobogtatja, igazi kihívás, mert a predátorok meglehetősen óvatosak és intelligensek. Itt a róka koslatásának időszaka, elő a hívósíppal és eredjünk a nyomába! 🦊❄️ A vadhívás elismert hazai szakértőjét, Őrhalmi Csabát kérdeztük a téma kapcsán: „A párzási időszakban a koslató hangokkal próbálkozzunk.

Fotó: Pixabay
Hangyál József Démon rókaugató sípja pl. nagyon élethűen utánozza a kan róka – „kau-kau-kau” – ugató hangját, de a szuka róka vonyító, sikolyszerű keresőhangját is jól imitálja, emellett a koslatás időszakában a Nordik Fox Heat nevű sípja is nagyon jól beválik. Amikor a szuka és a kan találkoznak a párzás idején, egy rituális harc alakul ki a rókák között, lesunyt fülekkel a két hátsó lábukra állnak, a mellső lábukkal egymást tapicskolják és nyitott szájjal „kerregő” hangot hallatnak. Ezzel a hanggal is kísérletezhetünk, de működhet a területjelző hang is.
A prédahangra való reagálás a koslatás időszakában nagyon hektikus, bár biztosat sosem lehet tudni. A koslatási időszak végeztével a prédaállatok hangjával kísérletezzünk, pl. egércincogás, nyúlsirám, patkány vészhang (Hangyál József készített erre egy nagyon jó lemez sípot), sőt már a kotkodácsolásra is van kotlós vészhang sípja. Beválhat pl. a szajkósíp, szóba jöhet az őzgida sírás, a különböző madár-vészhangok, a szarka vészhang és a malacvisítás is.
Ha a rókát egyszer már behívtuk pl. egércincogással és elhibáztuk, akkor arra a hangra már nem jön, kétszer nem tudjuk becsapni. A szuka „közelhívó hangjával” – „tr-tr-tr”, a nőstény így hívja elő a kölyköket a kotorékból, amikor meghozza nekik a táplálékot – leginkább a kölyöknevelés időszakában érdemes próbálkozni a kotorékok környékén. Ne legyünk restek, bátran kísérletezzünk a hangokkal és a siker nem marad el!”
Forrás: SEFAG Zrt.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Németország – Két farkast gázoltak Berlin mellett
Egy 47 éves nő, Berlin felé tartva, közvetlenül a városhatár előtt két farkast gázolt el, amelyek elpusztultak a balesetben.
Egy 47 éves nő, Berlin felé tartva, közvetlenül a városhatár előtt két farkast gázolt el, amelyek elpusztultak a balesetben. A vadbaleset nem sokkal reggel 9 óra után történt a B5-ös szövetségi úton, Dallgow-Döberitz és Berlin–Staaken között. Az első megállapítások szerint az állatok egyenes útszakaszon, váratlanul futottak az úttestre.

Farkasokat gázoltak Berlin alatt. Forrás: B.Z.
A Škoda személygépkocsi vezetője már nem tudott megállni, és mindkét fiatal állatot elütötte. A rendőrség szóvivője elmondta: „A vészfékezés ellenére a járművezető nem tudta elkerülni az ütközést.”
A balesetet szenvedett járművet el kellett szállítani, a sofőr nem sérült meg. A mögöttes jármű vezetője hirtelen fékezésre kényszerült, majd nekiütközött az előtte haladó autónak. A 47 éves nő, valamint a baleset további érintettjei sérülés nélkül megúszták az ütközést.

Farkasokat gázoltak Berlin alatt. Forrás: B.Z.
A farkasok a helyszínen elpusztultak
A két állat a baleset következtében a helyszínen elpusztult. A Brandenburgi Rendőrség értesítette a Berlini Állat- és Vadvilágkutató Intézetet, ahová beszállították a tetemeket. Jelejelenleg azt vizsgálják, honnan származtak az állatok.

Farkasokat gázoltak Berlin alatt. Forrás: B.Z.
Berlin vadállományért felelős Derk Ehlert a B.Z. c. lap megkeresésére elmondta: nem számít szokatlannak, hogy fiatal farkasok együtt mozognak. Az egyéves példányok a szülők és fiatalabb testvéreik territóriumában szereznek tapasztalatot egészen ivaréretté válásukig.
A rendőrség tájékoztatása szerint az úttest megtisztítása és a helyszínelés idejére a B5-ös utat Berlin irányába mintegy fél órára lezárták. A menetképtelenné vált járművet elszállították, a keletkezett anyagi kárt a rendőrség körülbelül 10 000 euróra becsülte.
Írta:
Katharina Metag
vezető szerkesztő
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Fácánra vadászó rókát kaptak lencsevégre
Még a gyakorló vadászok számára is ritka pillanatot örökített meg Körmendy Teréz, amikor egy, a fácánokra leső rókát vett észre lese körül. A róka lopakodása sikerrel zárult és ezt sikerült megörökíteni a természetfotósnak. Január elsején Kőhídi Lászlótól kaptunk egy hasonló képet, amelyet Mór környékén készített, most folytatjuk a róka-fácán sorozatunkat.

Körmendy Zizi lese előtt kapott el egy fácánt egy vörös róka. Fotó: Körmendy Zizi / Agro Jager
“A Pilis hegység rejtekében, az erdei madár lesben hosszú órákat várakozva, az etetőre járó erdőlakókat szoktam fényképezni. A vörös róka nagyon ritkán, de azért felbukkant időnként a környéken- inkább csak átlopakodott eddig a rét szélén, a nagy fű takarásában, ügyet se vetve az ott kapirgáló fácánokra. Megjelenése mindig izgalommal töltött el – bárcsak lencsevégre tudnám kapni őkelmét.

Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálja
Tartalmak már 1999-től
Ezen a téli hideg, havas napon, amikor a fotó készült, minden másként történt. A róka megjelent a bokrok között, láttam, hogy másként viselkedik, egyre közelebb oson, meglapul a magas fűben, és hosszú percekig mozdulatlanul figyelte a madarakat. Az egyik fácánkakas beteg, legyengült példány lehetett, nem volt olyan éber, mint a többiek. Ezt az állapotot megérezte a ravaszdi, és egy pillanat alatt rávetette magát a madárra, elkapta a nyakát és elvonszolta a bokrok közé. A róka végre jól lakhatott, a kakasnak nem volt szerencséje.
A természet – egyszerre ad és elvesz” – zárta beszámolóját Körmendy Teréz.
Írta és fényképezte:
Körmendy Teréz










