Keressen minket

Emberek, életek

Egy kereskedő család Zsadányban

Zsadány község Békés megye északi részén fekszik. A régi öregek, meg a környező falvak lakói is úgy emlegetik: a „zsíros Zsadány” – utalva a gazdag földekre, a jómódú gazdákra, boltokra, kereskedőkre.

Zsadány község Békés megye északi részén fekszik. A régi öregek, meg a környező falvak lakói is úgy emlegetik: a „zsíros Zsadány” – utalva a gazdag földekre, a jómódú gazdákra, boltokra, kereskedőkre. Jó földek vették, veszik körül ma is a falut. Ha számba vesszük, hogy négy út is összefut itt, akkor érthető, hogy már száz éve gazdag okos emberek lakták, népesítették be ezt a települést. Juricskayék, Shwarczék, Friedék, gazdag kereskedők, géptulajdonosok éltek itt. Ma Gyuláról Debrecenbe ezen az úton lehet eljutni a legrövidebben, csak ez hoz némi szívdobogást ebbe térségbe, pedig kiaknázatlan erőforrások sora rejlik ma is a községben és az Észak-Békési térségben. Beszélik, hogy az autópálya is itt mehet el a falu körül s az jó is, meg rossz is lehet. Most a karácsonyi készülődés alatt, hajnalban még „sötít” van, ahogy errefelé tájszólásban mondják, amikor Bedő József, a Bedő ABC tulajdonosa elfordítja a zárat a boltja ajtaján. Ma reggel együtt nyitjuk a boltot. Adventben járunk.

Bedő József, az egyik legkorábban kelő ember a faluban, a boltja itt áll a település közepén. Gyorsan, a lámpát felütve, hamar bekapcsolja a kemencét, mert itt nyitásra már friss pékárunak kell lennie. Jönnek a törzsvásárlók, mennek a gyerekek iskolába, óvodába, s a kifli, zsemle, meg minden más finomságra számítanak ők is, meg a szülők is.

Gyerünk! Sietni kell! Azután végig szaladja az üzletet. Minden rendben van-e, mennek-e a hűtők a húsoknál, a csemege pultnál, a tejes hűtőnél. Nem törtek-e be? – kérdem. Mosolyog rám, hogy Zsadány nem olyan hely, meg egyébként is, a szomszédban itt van a rendőrőrs s meglátom, ma még egyenruhásokat is fogunk látni!

A faluban még éppen csak dereng, hiszen így decemberben csak hét óra után kel fel a nap s előbb a kenyeret hozzák meg, aminek a szállítóját alá kell írni, majd jön a szódás Sarkadról, meg a friss újság is, hiszen itt a postán kívül nem lehet máshol újságot venni. A helyi lapok mellett a hazai napilapok, magazinok, vadászújság is jár. Szeretnek olvasni az emberek, még szombaton is van kézbesítés, de vannak, akik itt veszik meg. Majd jönnek a vadászok is – teszi hozzá –s mosolyog, mert vidéken nagy keletje van a vadászatnak. Itt a faluban is sok vadász van, meg a környékben mindenfelé – meg persze én is nagyon régóta vadászok. Tudja is, azért mondja!

Ahogy toljuk ki a friss újságot a bolt elé, úgy kiáltanak be az emberek: Jó reggelt! Majd kicsit később jön az asszony a süteményért, mert beteg lett a gyerek!

Jóska, csak visszaint, hogy nyugodt lehet, félre lesz téve a barackos. Oda azt kell félretenni. S mikor már forró a sütő, végre be tudjuk tenni az első tepsiket. Gyere Péter, igyunk most egy kávét.

Még alig múlt el fél hat.

Tudod, amikor kezdtem és elvégeztem az iskolát Vésztőn indultam el a vendéglátásban. Volt akkor ott egy nagyszerű vendéglátós hely: a Pipacs: „Három csillag meg zene”. Jaj, hát ott óriási élet volt s mikor éppen csak kikerültem az iskolából, körülöttem csak az öregek voltak, s mind megszerettek. Pincér voltam. Nagyon, nagyon sokan laktak akkor a falvakban, meg Vésztő fontos hely volt, sokkal nagyobb, mint itt a környékbeli települések. Reggel jöttek a vendégek, ment az üzlet. Sok pénz volt nálam s alig voltam 18 éves. Amikor aztán este lett, akkor kellett elszámolni a pénzzel. Akkor 79-ben volt, hogy 14 000 forint ment át naponta a kezemen. Emlékszem a szomszédban volt egy cipőüzlet és 11 után mindig elcsendesedett minden. Ekkor az öregekkel, meg a zenészekkel átmentünk a szomszéd suszterhez és ultiztunk! Aztán gyorsan vissza!

Sokáig aztán nem élvezhettem a mókát, mert behívtak katonának és szerencsére vagy szerencsétlenségemre – nevet, akkor ismertem Böbi nénédet! – Amire egyszer csak felkiáltott, mert Erzsike a felesége jól belecsípett, mert a nyitott ajtón nem vettük észre, hogy bejött az ajtón! Te Jóska – nevet! És mind a ketten belepirultak! Persze, hiszen azon a nyáron, itt szemközt működött a mozi és ott ismerkedtünk meg. Meghívtam egy Bambira… azzal kezdődött el minden…néz rá még mindig csillogó szemekkel Jóskára Erzsike!

Egy fürge lábú, élénk szemű ember lép be és a friss kenyérből, még úgy a ládából, lekap egyet. Korán keltem, menni kell, mert Mezőgyánba megyünk fát vágni. Estig kint leszünk, – mondja. Éppen csak megáll fizetni, aztán eltűnik a hajnali szürkületben.

Böbi nénéddel nem is gondolkoztunk sokat, és ahogy engem elvittek Szegedre katonának, már Böbikét vártunk. Az első kiképzés után már alig vártam, hogy elengedjenek és két-három hetente jöttem is haza. Előbb Szegeden, majd Újszentivánon voltam rádiós. Hát mit ne mondjak, nehezen tudtam hazajönni, mert előbb be kellett menni Szegedre, onnan Csabára, vagy Gyulára s úgy jöttem Zsadányba, de végül csak nehezen eltelt az is.

Egy nap sem telt a leszerelésemtől, már itt dolgoztam szemben a sütőüzemben, Böbi nénéd meg vitte itt szemközt a zöldséges-gyümölcsös bódét. Abban árult. Mindent, ami kellett a falunak, azt itt meg lehetett venni. Juj, nagyon sokat dolgoztak! Még a magasplatós IFÁ-k meg Zillek voltak s onnan pakoltak mindent le kézzel. Nagy nehéz krumplis ládák, gyümölcsös ládák. Bizony, még java fából volt! Hol voltak akkor még a mozgó hátfalas kocsik, meg a hidraulikus békák! Böbikéék pedig kicsi koruktól segítenek. Sokan el se tudják képzelni, hogy a mi korosztályunk mennyit dolgozott! Pedig, hidd el, nem volt régen, a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején. Akkor kellett nagyon figyelni, rakosgatni a forintokat, hogy hogyan legyen a jó? Senki se tudta… El sem mertük hinni, hogy valaha is saját boltunk lehessen, mi nekünk mindig csak bérelni lehetett.

Aztán egyre másra érkeznek a vásárlók.. Várjatok egy kicsit, mert még nem sült ki! De csak mosolyog Jóska, mert itt minden percre pontosan előre ütemezett s a kesztyűvel a kezén már ugrálnak a helyükre a pogácsák, kiflik, miegymás. Mindenkinek, ami kell! Maradhat, tegyek még rá egyet? Tegyél Jóska! Tegnap is jó volt!  A régi mérleg, még a mutatós, ami az elsők között lett Jóskáé, a kis 500 grammos, minden évben megkapja a hitelesítést! Nem engedem el, együtt kezdtünk! Figyeli az íves skálát, hol áll meg a mutató?

Így megy. Hogy menne másképpen? Pontosan, precízen, kedvesen, jól. Olyan nincs Péter, hogy nincs. Van, volt, lesz! Egy kereskedő nem engedhet el senkit. S hirtelen utána is kiált az egyik asszonynak, hogy a barackosat legyen kedves elvinni a kolleganőnek az óvodába!

A kasszánál fiatalok állnak, ők meg Mezőgyánból jönnek Zsadányba és a helyi tehenészetben dolgoznak. Bizony, itt a fiatalok már szinte csak kártyával fizetnek. Vannak, akik telefonra vásárolnak kreditet. Terminálnak lenni kell! Mindent meg kell oldani. Ti mióta dolgoztok Zsadányban? Van az úgy hét éve. Ketten jövünk minden reggel, aztán itt meg szoktuk venni a reggelit, itt indul a nap. Nagyon helyes – teszi hozzá Jóska!

Egy magas, de nagyon fiatal fiú lép be és ez a két srác köszön neki, aztán mennek tovább. Milyen a gyakorlat, fiatalúr?! Fogadja Jóska! Nagyon jó! Nagyon, már alig vártam a suliban, hogy jöhessek dolgozni. Otthon apu gépeit jól kezelem. Megengedték volna, hogy vezethessek itt is, csak a jogosítvány még nincs kész, de januárra meglesz! A technikusi után jövök is vissza! Mellette meg tudjuk csinálni apu földjeit is, jó lenne itthon dolgozni! Szeretek Zsadányban!

Itt a környékben mostanság a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium szakjait választják a diákok. Nagyon menő – mondják. Például Okányban olyan sokan járnak oda, hogy szinte minden évfolyamban van okányi gyerek s addig-addig, míg a gyakorlatokra érkező srácok, felsősök végezve már egymást tanítják. Mit ne mondjak, egyik, másik cégnél nagyon jó hangulat van. Különösen ott ahol mindenki focizik, vagy focizott a helyi csapatban. Az itt nagyon megy. Minden falunak van csapata. Egyik jobb, a másik erősebb. No, meg az okányiak NB 2-ben rúgják a bőrt. Annak drukkol most sok mindenki. Egy helyi mezőgazdasági vállalkozó terelgeti a csapatot. Az Ökrös Sanyi! Össze is szedte a fiatalokat a faluból!

Vadászok jönnek, de már befelé, mert vége van a reggeli húzásnak és az ismerősök között régi barátok is feltűnnek. Persze mindenkit ismerek én is! Na, emlékszel, amikor Tölgyfásban jöttél? Mi meg szalonnát sütöttünk? Akkor nyáron vettétek az új MTZ-t! Jaj, Péter, de régen volt! Sokan megállnak a vadászok közül is, mindenki ismer mindenkit, hiszen faluhelyt vagyunk.

Aztán jönnek sorra a buszok, mennek az emberek, nyílik a polgármesteri hivatal. Jönnek a közmunkások. Van, aki bent van a faluban, a vízügyesek meg mennek ki a határba. Ki hova jutott, kinek mi tetszik, jobban arra felé veszi az irányt. A szabadabbja, inkább megyen vízügyesnek, de ott sok okos, értelmes gépész, festő, szakmás ember is dolgozik, ahogyan a faluban dolgozó emberek között is. Nem egyszerű megtalálni a sorát, de ügyes emberek lakják most is a tájat. Sokan festenek, vannak fűtők, akik a közintézményben dolgoznak, udvarosok. Munka van bőven, és aki akarja, megtalálja a számítását – persze nem egyszerű. Munka kevesebb van, de bizony azért érti az itteni ember. Kezére is esik. Ha bozótot, cserjést, kökényest kell irtani, vagy a halastóra kell plusz hálós, lesz biztosan jelentkező. Persze előbb a tavalyiak – az a sora. Érteni kell az emberek nyelvén s meg kell hagyni a számítását a másiknak is, hogy boldoguljon. Ami itt kicsiben működik, az működik nagyban is…

Aztán nyolc óra előtt jönnek az iskolások és sorba a többi ismerős újfent! Egy egyenruha tűnik fel az ajtóban! Mondtam Péter, ma még rendőrt is fogunk látni! Pántya Imre, a rendőrőrs parancsnoka az. Jó látni, mert ő is egy azok közül a fiatalok közül, akik főiskola után hazajöttek, pedig a rendőrtiszti után Pesten, világot látva, biztos ő is sok lehetőséget kapott. Mégis vagyunk egy páran, akik úgy döntöttek Zsadányban maradnak!

Szusszanjunk egyet!

Ilyenkor, – néz fel Jóska az órára – van egy kis szünet, majd aztán jönnek a helyi lakosok megint, meg indul az átmenő. Gyere, együnk egy sonkásat!

Tudod, itt ez a bolt nem állt még, csak az a kis bolt a megállóval szemben. Ahogy lehetett, arra törekedtünk Erzsikével, hogy saját, sajátunk legyen. Még a rendszerváltás előtt sikerült kibérelni a boltot, azt a kicsit itt szemközt. Annyi volt csak! Még raktárunk sem volt csak egy konténer, úgy forgalmaztunk le mindent. Aztán jött a változás és az ÁFÉSZ-t otthagytuk, saját lábra álltunk. Igen, az nagy döntés volt. Úgy képzeld el, hogy a tsz-től, mert az sokáig még megvolt, minden évben úgy kellett szerződést kötnünk, hogy bérelhessük az üzletet. Mindig így karácsony előtt tudtuk meghosszabbítani. Így mentünk neki minden karácsonynak. Úgy szusszantunk le a fotelba, a fa alá Erzsikével, hogy nekünk már megvan a karácsonyi ajándékunk! Sokat aggódtunk.

Hogy a vendéglátásban kezdtünk, nyaranta el kezdtünk fagyit is árulni. Gyuláról Erzsike nagyon jó gyümölcsvelőt tudott rendelni. Akkor is, most is, sok busz jött, ment, meg a helyieknek is tudtunk kedveskedni. Jól ment, de növekedni kellett nekünk is és egyszer csak jött, hogy végleg megszűnik a tsz. Felbomlott, megbillent és akkor sikerült megvenni a kisüzletet. A helyi gazdák akkor kezdtek megerősödni, a régi családok visszakapták a földeket, megmozdult valami.

A kenyérbolt még működött és pékség sokat sütött. Jöttek a kunszállásiak és 1998-ban megkaptam a Fornettitől az ajánlatot. Elkezdtünk sütni. A friss fornetti nagyon menő dolog volt, sok ízzel. Meg tényleg a fagyasztott áru akkor indult és ebben nagy sikereket értünk el. Kezdett megtelni a bolt, amikor itt ez a ház megüresedett. Akkor nagy fába vágtuk a fejszénket: elhatároztuk, hogy építünk egy nagy boltot.

Hozzá kell tennünk, hogy emiatt a REÁL-nak nagyon hálásak vagyunk, támogatott bennünket. Az árukészletét mi még kiegészítjük most is, főleg azokkal a termékekkel, amiket a falubeliek keresnek. Ez a virág, zöldségvetőmagtól egészen a gyümölcscsemetékig bezáróan mindent magába ölel. Holnap lesz – Erzsike hoz Debrecenből! Ma is van olyan dolog, amit így hozunk meg. Erre figyelni kell!

Így egyre több és több áru van most már a polcokon s ez hétről hétre változik, cserélődik, bővül. Ilyen a kereskedelem. De leltározni, az árufogyást nem kell ma sem számítógépre vinni, több mint 6000 terméket árulunk, és ahogyan a régi boltosoktól tanultam, mindent fejből rendelünk – meséli Bedő József.

A gyerekek közben felnőttek. Böbike, emlékszem még kisiskolás volt, amikor már fagyit árult, Peti meg nagyon sokat segített pakolni, rakodni mindig. Ahogy mi korán keltünk, ők ugyanúgy keltek velünk, meg mentek papáékhoz. Sokat voltak otthon, mama sokat főzött a gyerekeknek. Böbi aztán gazdasági főiskolára ment, Peti meg építésznek tanul Debrecenben – idén végez!

Ahogy lépdelünk a hajnali szürkületből a délelőtt felé, úgy a vásárlók is megváltoznak s a kosarakba is más gyűlik. Jóska! Adjál már nekem margarint, meg kakaód van-e az a jó fajta, mert jönnek a gyerekik haza, tortát sütök nekik! Persze Marika néni, hogy ne lenne..

Aztán jönnek az idősebbek s politizálunk. Na, hát az autópálya máris téma, a határátkelő, hogy megnyitott Harsányban és csak szombatonként van nyitva, no meg, hogy újra lehet halat venni Ugrán, mert a Halgazdaság Kft. többször visz a piacra élőhalat. Azért ez még mindig nagy újdonság. Meg ki van ám világítva a begécsi halastó (Zsadány mellett), mint a karácsonyfa. Még azt hittem múltkor, hogy eltévedtem, amikor mentem Fancsikára! Na, ezen jót derülnek! De az autópálya, hogy Debrecent összekötik Csabával, onnan meg megy le a határra, azért most mégis csak a legfontosabb.

Jönnek a vélemények, hogy megy az Szeghalomnak! Mire a másik: minek menne arra, hiszen ott van már egy út, errefelé kell hozni, Vésztőnek. Régen is Vésztőnek ment volna, csak megfúrták. Másképpen volt akkor a döntés! Másképpen…Ha most nem hoznak ide utat, nem lesz ebből a környékből semmi. A Komádi hídon nagy teherrel nem lehet átmenni, s ha szállítmányozni nem lehet, be fogunk megint ragadni. Út kell, híd kell!! A többit meg elrendezik a gyerekek. Mi mán abban nem fogunk részt venni, de most ezt ki kell járni – nyugtázza egy komoly hangú ember és kalapját szemibe húzva beteszi az ajtót. Biz’a, ebben igaza van megint… mondják.

Aztán kézről kézre jár a kilincs, jönnek az emberek, beszél, formálja a véleményét a falu. Lassan, lassan majd kialakul. Jóska meg-megáll, Erzsike összegyűjtötte a megrendelést, jön péntek reggelre a friss hús. Ennyit, meg ennyit kell félretenni ebből is, abból is. Minden napon más és más igény van. Aki biztosra akar menni, felíratja. Régi szokás ez már itt Zsadányban, no meg faluhelyen. Megjön a nagyapa. Erzsike édesapja. Sok szeretettel fogadják. Látom, hogy segítene, de nyolcvan év után inkább csak arrébb, arrébb áll, hogy nehogy útba legyen. Dehogy van útban, dehogy van –  és Jóska és Erzsike belekarol édesapjába.

Hamarosan dél van, papa. Jöjjön, hazamegyünk ebédelni. Karácsonykor meg Peti megy magáért, el ne induljon biciklivel. Jóska csak neveti, mert tudja, hogy a zsadányi ember olyan, ha egyszer a fejébe vesz valamit és eldönti, abból csak a Jóisten verheti ki.

A Bedő család készül a karácsonyra. Már nem aggódnak a boltbérlet hosszabbítása miatt. Tervezik a jövőt, várják a hamarosan megszülető kisunokát és szíves szóval kívánnak a falubelieknek és az átutazóknak kellemes ünnepeket.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

Szilágyi Bay Péter

Emberek, életek

A Kocserha-féle magaslesek és etetők – Galéria

Kocserha Zoltán Nyírkarászon él: egy négygenerációs ácsmester család sarja, aki ugyan hivatásos tűzoltó, de szabadidejében továbbra is ács maradt. Családjában többen vadásznak és egy alkalommal velük tartott. Azon az estén rádöbbent, hogy milyen összeeszkábált magasleseken töltenek el órákat családtagjai, barátai. Elhatározta, hogy vendéglátójának, András bácsinak – aki húgának Apósa – készít egyet ajándékba. Akkor kezdődött minden. Életéről, munkájáról, szüleiről mesélt az Agro Jager Newsnak. A beszélgetés alatt megtudtuk, hogy mikor készítette el az első leseket és azt is, hogy azóta milyen fejlesztéseket vezettek be édesapjával, milyen kérésekkel érkeznek a vadászok.

Minden a nagyapámmal kezdődött, aki 1966-ban ácsmesteri oklevelet szerzett. Apám eltanulta tőle a szakmát és szabadidejében vele ment dolgozni a 70-es, 80-as években. Aztán mikor „odacseperedtem” – a 90-es évek nyári szüneteiben én is mentem velük dolgozni.

Kocserha-féle etetők

Gyerekkoromat a tetőszerkezeteken, a magasban töltöttem. Ma, tűzoltóként, sem félek a magasságtól. A család faipari, ácsmunkákkal foglalkozott. Az ácsmesterség sohasem volt könnyű szakma és édesapám, hogy biztosítsa a család betevőjét, tűzoltónak állt, de szabadidejében mindig fent volt a tetőn. Ebben jóbarátjával, aki szintén tűzoltó volt, mindig támogatták egymást. Volt idő, amikor a barátjával többet voltak együtt, mint sokszor a családdal, de kellett a mellékállás, mert sosem volt könnyű a megélhetés – mi meg a testvéremmel nőttünk.

Ha valaki járt erre, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírségben, az tudja, hogy itt mi nem vagyunk megijedve a munkától. Az itt élő ember nagyon szorgalmas. Tenni kell azért, hogy boldoguljon az ember. Abban az időben, amikor apámék belevágtak, még nagy területen termeltek errefelé dohányt. Az országban itt voltak a legnagyobb termőterületek és a dohány fermentálásához, szárításához komoly pajtákat kellett építeni, hogy a leveleket szedve, gyűjtve, szellős helyen szárítsák tovább. Nagy terheket kellett kibírnia ezeknek az épületeknek: a jó ácsokat mindig keresték.

Kiszállítás előtt

Nyírkarásziak vagyunk, de a környékben minden munkát elvállaltunk. Nyírkarászban, Nyírjákón, Kótajon és Kemecsén a templomtornyot nagyapám és apám készítette. Baktalórántházán és környékén vannak olyan utcák, ahol mondhatni minden háznál dolgoztunk. Csináltunk tetőket, garázsokat, takarmánytárolókat és még sorolhatnám… Nem vagyunk éppen szédülős fajtából: így amikor megjött a KATO Berger daru, hogy leemelje a tetőt, akkor a darusok is apámékat kérték meg, hogy inkább ők kössék meg a köteleket odafent.

Mire leszereltem a katonaságtól megváltozott a világ. Vámos szerettem volna lenni, de nem lehetett bekerülni. Jelentkeztem apám mellé tűzoltónak és minden szabadidőmet aztán vele, a tetőn töltöttem. Apámék igazán 1995-ben kóstoltak bele a munkába. Kellett a segítség mindig. Nem is ellenkeztem igazán én sem, mert a fát nagyon szerettem, meg jó volt velük dolgozni. Az ácsok jó kedélyű emberek és mi mindent megoldottunk.

A család életében a 2007-es válság mutatta meg, hogy komoly gondok lehetnek itt a Nyírségben is. Apám eljött nyugdíjba és a lakosság egyre kevesebbet építkezett. Nem volt pénz. Állt a gazdaság. Nem volt munka. Akkoriban lett a fiam nagyobbacska és gondoltam készítek neki egy mászókát, amelyet meglátott a barátom. Hát akkor legyen neki is egy. Híre ment. Családoknak kezdtem mászókát gyártani és sorra jöttek az igények, hogy legyen fal, háló, torony, híd. Ahogy elvittük, kiszállítottuk, megesett, hogy meg kellett igazítani egy teraszt, aztán megépítettem az első filagóriát is, majd kerti kutat. Akkor kezdődött, hogy a tetők után másfelé is el lehet mozdulni…

Megszületett az első magasles

A vadászat a sógorommal kezdődött. Egyszer rávett, hogy üljünk ki lesre. De egy olyan magaslesre, hogy azt mondtam: csak egyszer jöjjünk le, én oda többet nem megyek fel. Megígértem vendéglátónknak, András bácsinak, hogy készítek neki egy lest. Olyan szép lett az első, hogy féltették is kitenni, mert még a létrát is ellopnák – mondták, de azért csak kikerült. Azt mondtam: ha valaki két kilométert gyalogol a sárban, hogy hazavigye a létrát, akkor meg is érdemli. Két évig állt, akkor kellett csak pótolni.

Aztán három évig jártam hajtani, mire ráadtam a fejem, hogy leteszem a vadászvizsgát. Lónyán akkor már érződött, hogy a sertéspestissel gondok lesznek, de azért mégiscsak vadász lettem.

Az András bácsinak ajándékba adott lest, aztán meglátta az unokatestvérem és kérlelt, hogy készítsek neki is egyet és aztán beindultunk. Rá alig egy évre egy másik vadászaton Rácz Zoltán és Szikszai Ferenc Ramocsaházán kért meg, hogy készítsek nekik magasleseket és etetőket. Ekkor alakítottuk ki a mi elképzelésünket, hogy milyen is legyen egy igazán jó magasles.

A Kocserha-féle magasles

Az ácsok nem szeretik, ha a kéreg rajta marad a faanyagon. Ezért mindent leháncsolnak – ebből Kocserha Zoltán nem enged. A lesek csak akácfából készülnek, amelyek a híres nyírségi akácosokból kerülnek ki. Saját fűrészgéppel, szalagfűrésszel vágják fel a fát.

Kék községben jártam vadászni, ahol megismerkedtem Vince Andrással, aki faanyagot forgalmazott – folytatja Kocserha Zoltán. Barátságunk megköttetett és ma már nem csak együtt vadászunk, hanem minden faanyagot ő szállít nekünk. Az akác minősége így számomra állandóan garantált. Áruink, termékeink így a pontos beszállításra épülnek. A lesek lábait 30-40 centiméter átmérőben gömbfában hagyom, a többi részén fűrészelve 10×10 centiméteresre vágva szinte örökéletű marad a láb. A különleges zárt magaslesek mellett vadkár vadászatokra alacsonyabb, könnyen mozgatható leseket is gyártunk, amelyeket akár egy platós terepjáróval is könnyen mozgathatunk – mutatja a raktáron, ritkaságnak számító magaslest. Azt szoktam azonban tanácsolni, hogy építsünk olyan lest, amelyre bármilyen időjárási körülmények között ki lehet ülni.

Kocserha-féle csapdák

Akkor jött el az is, hogy édesapámmal osztottunk-szoroztunk és nekiálltunk leseket gyártani. Eközben Mester Gábor nyírkarászi hivatásos vadász barátom egy szép napon betoppant, hogy készítsek neki Larsen csapdát. Az első sohasem lesz olyan szép, mint amilyet tervez az ember, de működött és sorra jöttek a megrendelések. Majd Gábor kért egy létrás csapdát is. Megtanultuk azt is, hogy kell elkészíteni, hogy működjön és ma már ilyen csapdát is tudunk gyártani. Amikor középiskolába mentem gépészetet, gépszerelést tanultam. Sokáig nem is értettem, miért tanulok mást, mint amiből a család él. Mára ez is nyilvánvalóvá vált, mert a vasipari tanulmányaimat a köbméteres rókacsapdákban tudom kamatoztatni, amely a famunkák mellett, az egyetlen vastermékünk.

Kocserha-féle etetők

A csapdák és a magaslesek után először egy-egy etetőt kértek. Apróvadetetőt, őz-, majd nagyvadetetőket is. Ebben nincs semmiféle szabványunk. Ma is gyártunk, de a vadgazdálkodók kéréseinek megfelelően készítjük el. Gyakran olyan kérést is teljesítünk, hogy az abraktakarmány önetetővel, nagyobb tartállyal gyártsunk le – mindent meghallgatunk, de már olyan rutinunk van, a visszajelzésekből, hogy sokszor már jó tanácsokat is tudunk adni, hogy mire érdemes figyelni.

 Élettartam, minőség mind a lesekben, mind az etetőkben

A Kocserha család által gyártott termékek közül a legnagyobb forgalmat a sok vadászati berendezés közül mégiscsak a zárt magaslesek hozzák, mert az igényes vadmegfigyelés, természetmegfigyelés élménye csak ezekben a precízen felépített lesekben lehet maradandó. A lesek lábazata 2,1×2,1 méter alapterületű. A magaslesek kosara pedig 1,6×1,6 méteres. Kényelmesen 4 fő számára tervezték. Az évek alatt falcolt, nútolt lambériadeszkával burkolták be. Az ajtó 1,5×0,8 méter nagyságú s minden oldalán – az ajtó mellett is – ablakkal ellátott. Teteje, – sok kísérletezés után, – ma már OSB lappal, majd kátránypapírral fedve, bitumenes zsindellyel kerül ki a műhelyből. Így igazán időjárásálló lesekké váltak. Olyan pontos a deszkák közötti illesztés, hogy azon még a szúnyog sem jut be – büszkélkedik vele Kocserha Zoltán.

Belülről igény szerint szigetelik, plexi ablakkal látják el, hogy a legviszontagságosabb időben is élmény lehessen a vad, vagy a természetmegfigyelés. Ez utóbbit azért, – tette hozzá Zoltán, mert egyre többen telkükre rendelnek ilyen lest, ahol a kertben, a tanyán az egész napi munka után, a családdal, gyerekekkel meg tudják figyelni a körülöttük élő világot. Vendégházak, ökocentrumok hasznos kiegészítőjévé váltak. Legutóbb madármegfigyelésre rendeltek Szegedre két zárt lest, amelyek belmagassága egyébként középen 1,9 méter. Igény szerint billenő asztalt s más kiegészítéseket is felszerelhetnek. Színben, a legtöbbet zöldben gyártanak, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe szállítottak barna változatot is.

Szállítás, felállítás, összeszerelés

Míg a megyében saját utánfutóval bárhova elviszik a leseket, etetőket, addig nagyobb távolságra már barátja is beszáll a munkába. Nyírkarász-Budapest távolságra például 50 000 Ft-ért gurul az autószállító tréler.

Árak

A zárt magaslesek csúcs ára 220 000 Ft. A legkisebb fácán-, apróvadetetők, lábakkal, OSB lapon, kátránypapírral, bitumenes zsindellyel 40 000 Ft-ért rendelhetőek, míg a nagyvadetetők 75 000 Ft-ért vásárolhatóak meg.

Minden termék akácfából, kézi gyártással, a Kocserha család udvaráról kerül a vadászterületekre. A faanyagot kizárólag a nyírségi akácosokból vásárolnak.

Elérhetőségük:
Kocserha Zoltán

Telefonon: +36 70 943 79 54

E-mailben: inu1980@freemail.hu

Tovább olvasom

Emberek, életek

Emberek, életek: Ökrös Sándor, egy mezőgazdasági vállalkozó Okányból

Okány Békés megye északi részében fekszik. Ma is keresztül vágja a Holt-Sebes Körös, amely színt visz ebbe a kis református községünkbe. Észak-Békésben járunk, de nem a tipikus békési képet látjuk, hanem ez itt már Biharország kapuja. Széles utcák, gazdag, gangos, módos porták beszélnek az erre járókhoz. Itt gazdag, szorgalmas emberek éltek. Ökrös Sándor mezőgazdasági vállalkozó itt rendezkedett be.

Okány Békés megye északi részében fekszik. Ma is keresztül vágja a Holt-Sebes Körös, amely színt visz ebbe a kis református községünkbe. Észak-Békésben járunk, de nem a tipikus békési képet látjuk, hanem ez itt már Biharország kapuja. Széles utcák, gazdag, gangos, módos porták beszélnek az erre járókhoz. Itt gazdag, szorgalmas emberek éltek. Ökrös Sándor mezőgazdasági vállalkozó itt rendezkedett be. Apja, nagyapja is itt élt s úgy hozta az élet, hogy megvetette ő is a lábát. Hitvallása a jól végzett munka, ezt tanulta édesapjától. Ma földjei mellett mezőgazdasági szolgáltatást is nyújt a környékbelieknek, s ha egy munkát becsülettel el tud végezni, akkor el is vállalja. A sportkör elnöke, és gyakorlati képzési helyként fiatalokat is fogad, hogy az iskola mellett láthassák, mit is jelent a földből élni, azt művelni, szolgáltatni. Őt kísértük el most az Agro Jager News színeiben, hogy az életéről, terveiről, elképzeléseiről tudjunk meg többet.

Ökrös Sándor mezőgazdasági vállalkozó

A családom tanyája Bölcsi-pusztán állt. Ez a hely ma is egy nagyon szép puszta Zsadány és Okány között. Nagy Bölcsi, vagy Bölchy régi település volt, templom is állt rajta, kastélya is volt. A második világháború elérte a községet is, kitelepítések jöttek el, majd, ami maradt azt pedig a szocializmus 40 éve söpörte el. Vele együtt a tanyát, a mi tanyánkat is. Egy ideig Bölcsi major szépen is fejlődött, de az erővel összekalapált dolog mégsem működött. Az emberek elköltöztek, a gyalogutakat gaz verte fel, mára csak az emlékek maradtak. Bölcsiben 2021-ben már csak egy tanya áll, abban is csak egyetlen egy pásztor ember lakik, hogy vigyázzon egy zsadányi gazda jószágára, aki valaha ott született, de már ő sem akar kint lakni.

Édeskömény aratás Zsadányban

Nagyapám korán meghalt, apámékat meg beerőltették a tsz-be. Nem igazán jött ki senkivel. Nem szerette, nem látta azt, hogy ennek lenne jövője. A közösnek. Rettentő szorgalmas ember volt. Odakint a tanyán, amikor nagyapám meghalt, ő lett a családfenntartó. Pontosan jól tudta, mit jelent dolgozni. Lovai voltak, értette a kétkezi munkát. Jó szerszámai voltak, mert tudta, hogy csak azzal lehet dolgozni. A tsz-t 1977-ig bírta. A tanya, kint a Nyárfási erdőnél állt. Már nincs meg. A helyét tudjuk csak. Akkor úgy ment, hogy szétvertek mindent, széthúzták, akik kint laktak azoknak, be kellett menniük a faluba.

Apám, aztán, hogy kilépett, földeket fogott fel. Feketén, másnak a nevén szerepeltek. Sok baj volt abból, de nem engedett semmit. Elkezdtünk hizlalni, jószágot tartani. 10-15 bikát is tartottunk. Mindent kézzel végzett. Gépünk semmi nem volt.

Késő őszi betakarítás: Az első éves édeskömény az egyik legnehezebben behozható növények egyike, ha kell, akkor volt, hogy decemberben is arattak – csak bírja el a gépet a föld..

Ahogy növekedett a gazdaságunk, előbb egy 45-ös MTZ-t tudtunk venni. Azonban alkatrész nem volt, a maszeknak nem adtak. Az egyik tsz-ből kidobták, akkor ment a másikba, hogy tudjon alkatrészt szerezni. Sokszor az ócskavasból épített fel egy-egy gépet, ahogy a szántóföldi kultivátorunkat is így építette meg. Egy rossz gerendelyt kerített és szedett-vedett dolgokból csak lett neki. Soha nem adta fel.

Nehéz pillanatok a kombájn “gyomrában”

Abban az időben, ami alig 40 éve volt, egyszerűen nem lehetett alkatrészt vásárolni. magántulajdonban nem is igen volt traktor. Ha volt is alkatrész a polcon, egy-egy jó boltos meg is mondta, aki kedvelte apámat: Ne haragudj, de neked nem adhatjuk oda.

Apám persze nem csüggedt. Vásárolt „U” vasat, szerzett ekefejeket, persze mindent az ócskavasból összegyűjtve és ekét hegesztett. Működött. Majd sikerült lecserélni a MTZ 45-öst 50-esre. Azután lett még egy. Együtt mentünk szántani. Én sokszor ellenkeztem, hogy miért vagyunk külön? Hogy miért küszködünk? Dacoltam, de egy kör után, amikor láttam, hogy neki milyen jól jár az ekéje, akkor megkértem, hogy mutassa meg, hogy állította be. S ő a legnagyobb szeretettel megállt és beállítottuk. Utána mindig figyeltem rá, remélem onnan fentről most látja, hogy miként is boldogulunk.

Pihenő Kisorosiban, megérkeztek a zsadányi vadőrök is

A párt árnyékában

Sok nehézség volt. A párt minden szinten ott volt az emberek életében és nem nézte jó szemmel, ha valaki másképpen gondolkodott. Gyerekként nem értettem. Jól emlékszem, hogy úttörőtáborban voltunk Szeghalmon. Délre értünk haza. Anyám látta, hogy fáradt vagyok, kérte pihenjek egy kicsit. Riadtan ébredtem, mert elaludtam s igyekeztem, hogy a ne késsek el a konfirmációról. Anyám megnyugtatott, nem kell mennem. Aggódva kérdeztem, hogy miért? Kiderült, hogy az iskolaigazgató személyesen jött ki: döntsék el Ökrös elvtársék, hogy úttörő lesz-e a gyerek, vagy az egyházat választja. Elég volt már akkor a bajból, nem engedtek el. Elmúlt. De annak ma igazán örülök, hogy Demeter Ottó református esperessel jó kapcsolatban vagyunk és a sportkörnek, ha buszra van szüksége, akkor mindig számíthatunk rájuk! S ha tudok, én is segítek az egyháznak.

A darabos műtrágyára nincs olyan gépkezelő, amelyik ne haragudna.

Szrettem volna híradástechnikát tanulni, akkor valahogy az volt bennem. Imádtam a műszereket. Pestre fel is vettek. Persze itthon azért sokat segítettem, hatodikos koromtól jártunk gyűjteni anyámmal. Nevet. Akkor még kézzel kaszáltunk nem volt se gépi kaszánk, se rendsodrónk. Amit apám lucernát, meg bodorkát (vörösherét) levágott, azt elébb forgatni, majd össze kellett vasvillával gyűjteni. Holdszámra (egy hold, az 0,57 hektár). Ott voltak a földjeink a Lápoldalban. Hideg, fekete, kötött talajok voltak. Ott kellett gazdálkodni. Azt gondolom, hogy aki ott tudott szántani, vetni, aratni, az megtanulta a gazdálkodást.

Gaspardo magágy készítő kombinátor készülődik

Budapest azonban elmaradt. Sajnos meghalt a testvérem és úgy döntöttem, a szüleimhez közelebb szeretnék kerülni. Hazajöttem és Gyulán kőműves szakmát tanultam, aztán elvittek katonának. Mikor annak vége lett, itt helyezkedtem el Okányban, de a művezetőm azt mondta le kell érettségizni és nekem technikusnak kell lenni. Így kerültem Szegedre és a Vedres István Technikumban sikeresen abszolváltam.

Műtrágyaszórás.

Ám mire minden kialakult, 1994-re Okányban minden szétesett. Édesapám mellett kezdtem dolgozni. Ismertük egymást. Nem volt könnyű, mert neki határozott elképzelése volt és persze nekem is. Keményen dolgoztunk. Neki 150 hízója volt, nekem több, 210. Mindent kézzel végeztünk. Az etetést, az ólak takarítását, a szállítást.

Piacunk jó volt, mert a gyulai kombinátnak termeltünk s Gyula méltán híres termékei a jó alapanyagra épültek. Arra törekedtünk, hogy a legjobbat szállítsuk. Akkor még góréztuk a tengerit, mert ma is vallom, hogy a górés kukoricánál nincs jobb takarmány. Olyan beltartalmi értékei vannak, ami páratlan. Termeltünk, zabot, árpát, amit meg hozzá kellett még keverni a takarmányokhoz, például a borsót, meg egy-két premixet, azt megvettük.

Ökrös Sándor és nagyobbik lánya Lívia

1997-ben érkezett hozzánk a család első John Deere traktorja. A zöld szerelem akkor kezdődött, a vadászat, meg a feleségemmel – nevet egy jóízűt. 1997-ben jött az első E512-es kombájn, a következő évben cseréltük egy John Deere kombájnra, majd rá két évre sikerült egy új gépet venni. Akkor már kóstolgattuk a szolgáltatást és el-elvégeztünk egy-egy bérmunkát is.

A nagy fordulat azonban mégsem ekkor jött el. 2002-ben beütött a sertéspestis. Mindent elvitt. Kiürült a falu. Nekünk sem maradt semmink. Meg is keseredtünk, de a sok jószág után kártérítést kaptunk. Apám azt mondta, semmi másra nem költjük, minthogy gépet fogunk venni. Úgy is lett. Mert, ha papa valamit eldöntött, abból nem engedett. A nagy traktorért egészen Hollandiáig mentünk. Csodálkoztam, amikor azt mondta az ismerősöm, hogy személyautóval megyünk majd a holland gazda tanyájára. Abban a hitben voltam, hogy elakadunk, de ott aszfalt vitt be a tanyába. Minden tanyába. Olyan utat készítettek ott, hogy a rakott gépek alatt sem tört le. Tárolók, új gépek s náluk a használt gépek nekünk bizony újnak számítottak.

Dóra pedig a kisebbik lánya

És valóban új időszámítás kezdődött a mi életünkben is, mert hirtelen váltással az állattenyésztés után csak a növénytermesztéssel foglalkoztunk és mindig azt termeltük, amit megfizettek, vagy úgy gondoltuk, hogy jó lehet. No meg, szolgáltattunk.

A jövő a szolgáltatás minőségében „lakik”

Ebben a műfajban csak pontos munkavégzéssel, hitelesen, jól elvégzett munkával lehet sikert elérni. Aki megrendeli a munkát, nagyon sok esetben ért is a földhöz, csak valamilyen ok miatt éppen nincs olyan eszköze. Van nekem olyan megrendelőm is, akihez nem tudok olyan korán kiérni, hogy ő ne legyen ott. Ő olyan ügyfelünk, aki úgy tanulta, hogy meg kell tisztelni, ha valaki bérmunkába érkezik. Régi vágású családból érkezett. Ismerjük, hogy kinek merre és milyen földjei vannak,s ha lehet a csapatot, vagy az éppen oda induló emberemet, már előtte napon kiküldöm, nézzék meg, hogy meg lehet-e munkálni a földet? Mi 250 hektárt művelünk, szolgáltatásban további 500 hektár körül bérmunkát is végzünk, de a géppark képes lehet akár 1000 hektár szolgáltatás elvégzésére is.

Ökrös Sándor megbízik a magyar gépgyártókban, mellette ifj. Schriffert József éppen lazítóját hozta Gyuláról Okányba

Vállalkozás, vidékmegtartás

Itt egész évben hat főnek tudok állandóan munkát adni. A szezonban vetéstől, egészen a késő őszi szántásokig mennek a gépek. Aztán jönnek a nagy szervízek. Szerencse, hogy egy jól képzett csapatom van, akik a gépkezelés mellett a szereléshez, javításhoz is értenek. Télen a saját gépek karbantartása mellett a környékbeliek gépeit is szervízeljük már, most éppen két MTZ motorfelújításán dolgoznak a műhelyben. Nyáron aztán 10 főre is felduzzad a csapat. Régi, megbízható embereim mellett, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve gyakorlati helyként diákok is érkeznek hozzánk, akik, ha úgy látjuk ügyesek, hamar a szállításba is bekapcsolódhatnak és ha van jogosítványuk, a gépeket is kezelhetik – nekünk is nagy élmény.

Vállalkozásában sok fiatal is lehetőséget kap

 Fiatalok nélkül nincs vidék

Fiatalok nélkül nincs vidék. Ennek a szakmának is kell az utánpótlás. Egyre jobb technikák jelennek meg s nekünk követni kell a kor technikai újdonságait, hogy a termelésben, a szolgáltatásban ne legyen lemaradásunk. A precíziós technológia, a sorvezetők, a GPS, a robotpilóta, azt hittük 5 éve, hogy elérhetetlen. Most jönnek a 17-18-19 éves srácok és készségszinten használják. A faluban azonban a munka mellett kikapcsolódás is kell. Ezért néhányan úgy gondoltuk, hogy a helyi sportkört nem hagyjuk veszni s mindenki hozzátesz, ami tud. A felnőtt kerettel együtt 50 fő az okányi sportkör létszáma. Jönnek hozzánk gyerekek Mezőgyánból, Gesztről, Vésztőről – ahol sajnos megszűnt a sportkör. Tárnok Zoltán barátom, a geszti iskolában testnevelő tanár. Rettenetesen szereti a focit és az ottani 12-14 éves gyerekeket támogatja s meghívja őket edzésre. Ha ügyesek és szorgalmasak, megízlelhetik ezt a világot is. Mi pedig értük megyünk, vagy buszt küldünk. Ebben ki kell emelni Demeter Ottót, a zsadányi református lelkészt, aki nemrégiben esperesünk lett. Szívügye a vidék, ebben együtt tudunk gondolkodni.

Pesti László, akit Okányban és a környéken csak “Pesti Úrnak” szólítanak. Ő az egyik legtapasztaltabb gépésze és az új technológiákat is ügyesen alkalmazza. Traktorja, gépe pedig talán a főnök gépénél is tisztább.

A sportkörben Hégely Sándor vegyeskereskedő, Kiss Imre, a szezfőzdés, Varjú Richárd barátaimmal dolgozunk. Támogat bennünket még Okányból Opóczky János, Mezőgyánból Szabó László, Mihálka Sándor vadászok és persze a helyi, az okányi önkormányzat is. Kifejezetten jól esik az is, hogy a faluból elszármazottak, mint Nagy Gábor nagyvállalkozó fontosnak tartja, hogy a gyerekeknek tudjuk biztosítani a sportot is. A családjával hatéves korában került el innen. Vagyonukat államosították, de visszavágyott, házat vett és támogat bennünket. Ám Okányt támogatja még a falunk korábbi polgármestere is, Fekete Zoltán, aki ma már Gödöllőn él.  A foci mellett pedig ott szerepel az életemben a vadászat, ahol további fiatalok csatlakoznak hozzánk. Őket elsősorban Hégely Sándor és a vadászmester, Székely Sándor terelgeti és válnak aktív tagjaivá az egyesületnek. Itt ezeken kívül, no, meg a horgászat mellett, más aktív kikapcsolódásra nem nyílik lehetőség. Emiatt fontosnak tartjuk, hogy összefogjuk a gyerekeket.

Hánis János gépésze nem csak jól kezeli a cég gépeit, hanem a legnehezebb javítási munkákat is rá lehet bízni. Elsimert gépszerelő Észak-Békésben.

 Hogy látod a jövőt?

A mai világban és itt a mezőgazdaságban egyre kevesebb fiatal helyezkedik el, pedig nagyon nagy szükség van rájuk. Ám azt is látni kell, hogy itt este nem lehet bezárni, miközben a világ azt kommunikálja, hogy jár az este, a hétvége, pihenni kell. Ebben a szakmában megvannak a pihenők. A tanárok egész évben dolgoznak, nekik a nyár szabadabb, nekünk mezőgazdászoknak pedig inkább a tél az, amikor több idő marad sportközvetítésekre – mert igazán engem például az kapcsol ki. A másik, hogy a mezőgazdaságban mindig is kellett a kitartás. Most is kell, sőt! Sajnos úgy látom, hogy kevesen kitartóak, de aki kicsit is szorgalmas, úgy gondolom, meg tud élni. Én nagyon haragudtam, amikor idősebbek arról beszéltek, hogy ők, hogy dolgoztak, hogy kezdtek. Lehet mögöttem is van már néhány év, de én a 210 hízómat tényleg diszperzites vedrekkel etettem le.

A család és a vadászat mellett a John Deere a legnagyobb szerelem. A faluban, ha teheti kerékpárral jár Ökrös Sándor

A generációs váltás nehézkes. Biztos, hogy nagyon sok föld lesz bérelhető és biztos, hogy sok gazdát is fog cserélni. Sajnos az öreg, a nagy tapasztalatú gazdák elmennek. Viszik magukkal a tudást. Azt a tudást, hogy hogyan lehet megszeretni a földet. Hogyan kell vele bánni. A mezőgazdaság olyan irányba és olyan ütemben fejlődik, hogy azt nem is hinné el, aki most a régi öregek közül előkerülne. 5-6 éve én sem hittem. Műhold, robotpilóta, de ezek még nem elegendőek ahhoz, hogy tudjuk azt is, hogy mit kell és mikor kell elvégezni.

A közigazgatás jó. Az állam mindent odatett, el lehet hivatalosan intézni, az ügyfélkapuval otthonról is – szinte bármit. Nem kell sorban állni. El sem hiszi az ember, hogy például egy tevékenységi kört otthonról a szobából fel lehet venni, illetve törölni lehet a vállalkozásunkban. A bankok jól működnek s könnyen és gyorsan kapunk hiteleket, mégis inkább a kamatok alacsony rátája az, ami segít a fejlődésben.

Ökrös Sándor és párja Kiss Júlia, aki mindenben támogatja.

Úgy érzem sok lehetőség lesz. Mi itt Okányban bízunk a következő uniós ciklusban. Sok elképzelésünk van, tervünk. Fejlődni szeretnénk és vannak gazdák, akik velünk együtt növekednének. Tárolókat, feldolgozókat akarunk építeni. Például egy vágóhíd éppen most kezdett, de vannak más vállalkozások is, akik elindultak. Most nagy lökést adhat az autópálya érkezése Békés megyében. Autópálya, vasút, nyitás Nagyvárad, Nagyszalonta felé. Turisztika. Számos történelmi emlékhely például Vésztő-Mágor, Geszt, de a Sebes-Körös horgászati fejlesztése is kiaknázatlan, amellett, hogy vadászatban, a vadgazdálkodásban az ország legjobb megyéjében élünk. Persze azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a környezetünkre, a természetre nagyon ügyelnünk kell. Ebben nekünk, mezőgazdászoknak is fontos feladat jutott.

 

 

 

 

Szilágyi Bay Péter
Fotó: Agro Jager News

Galéria

Tovább olvasom

Emberek, életek

A Borger bags kitalálója – Borbély Gergely

A koronavírus sok millió ember életében jelentős változásokat indított el. Az első nagy tavaszi pandémia idején, Borbély Gergely nagy vállalkozásba kezdett. Az ötlet, amelyet már az egyetem falai között kigondolt, egyre jobban kezdett körvonalazódni.

A koronavírus sok millió ember életében jelentős változásokat indított el. Az első nagy tavaszi pandémia idején, Borbély Gergely nagy vállalkozásba kezdett. Az ötlet, amelyet már az egyetem falai között kigondolt, egyre jobban kezdett körvonalazódni. Volt, akinek elmesélte, mások semmit nem tudtak az önálló vállalkozás „bizalmas” tervéről. Ez így van rendjén. Elég az, ha az embernek csak a közeli hozzátartozói, barátai tudnak a jövőről szőtt álmairól, terveiről…

Borbély Gergely már az egyetem falai között tudta, hogy saját vállalkozást fog indítani. A család-, és a barátok mellett Csipke-névre hallgató kutyája mindvégig támogatta az álmaiban -és megszületett a Borger bags..

Kérlek, mesélj egy kicsit, hogyan jutottál el ideig?

A szüleim Borsod megyeiek, testvéreim és én is Miskolcon születtünk. Édesapám fiatalon munkalehetőséget kapott a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságnál, ahol vadászati-halászati szakfelügyelő lett. Követve példáját én is Debrecenben, az Agráron tanultam, ahol majdnem egy időben két BSc szakot el is végeztem.

A természetszeretete mind a mai napig megmaradt Borbély Gergelynek, amihez ideális társ az általa készített prémium minőségű táska.

Apukám egykori életszakaszára és a vadászat iránti szenvedélyemre alapozva, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság hivatásos vadászaként dolgoztam két és fél évet, majd fél évet gazdálkodási egységvezetőként, ami számomra, eleinte, egy ismeretlen, kihívásokkal teli feladatkört jelentett, hiszen munkatársaimmal közösen ezer hektár szántóért, illetve részben az őstulok-, és rackaállományért is mi vállaltunk felelősséget. Az egyetem mindig közel állt a szívemhez, vadgazdálkodással kapcsolatos kutatásaimmal második helyezést értem el az Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

A ruhák és a varrás valahogy úgy vonzott, mint a vadászat. Ruhavásárlásaim során gyakran nem voltam megelégedve a minőséggel, vagy a szabással. Mindig úgy éreztem, hogy én ebben többet tudnék adni, jobbat tudnék létrehozni, mint a kommersz termékek.

 

 

Hogy tanultál meg varrni?

Először körbenéztem, itt Debrecenben, milyen képzések vannak, hogyan lehetne egy kicsit belelátni ebbe a szakmába. Szerencsére egy kedves családi ismerősnek varróműhelye van a városban. Neki köszönhetően néhány lelkes amatőrrel együtt pár nap alatt, hobbi szinten megtanultam varrni. A foglalkozás nagyon sikeres volt, hiszen az oktatást tartó, évtizedek óta a szakmában dolgozó varrónő nem akarta elhinni, hogy először csinálok ilyet, tehetségesnek tartott és buzdított a folytatásra. Egyre lelkesebb lettem, úgy éreztem, hogy meg van az isteni szikra, csinálnom kell tovább. Ezek után gyakorlatilag autodidakta módon elkezdtem képezni magamat. A tanfolyamon tapasztaltakon felbuzdulva vettem két varrógépet, más-más funkcióval, és elkezdtem egyedi vadászati kiegészítőket készíteni magamnak, és a vadász családtagoknak. Ezek között volt például lőzsák, lámpa tok, teljesen fehér sapka hóban való vadászathoz, ami egyik általam ismert boltban sem volt kapható. Később jelentkeztem egy esti tagozatos szabó képzésre is, de sajnos időm nem volt végigcsinálni, mert ekkor még a nemzeti parknál dolgoztam. Az otthoni gazdaságban is adódtak feladataim, mivel a családom már évek óta halgazdálkodással foglalkozik.

Hogyan kezdtél el táskákat varrni?

Debrecenben eltöltött egyetemi évek sok hasznos gyakorlati tapasztalatot adott az új márka tervezéséhez Borbély Gergelynek.

Debrecen nagyváros, és gyakran biciklivel közlekedek. Nyáron sokszor úgy éreztem, hogy valami táskára szükségem lenne, mert a telefont, az iratokat, egy pulóvert, vagy éppen a vizemet nem tudtam hova tenni. Előkerült egy korábbi utazásomon szuvenírként vásárolt tornazsákom, melyet használata során nagyon megkedveltem, hiszen minden hétköznapi dolgom belefért és egy hagyományos hátizsákhoz képest sokkal kompaktabb volt. Gyenge minőségének köszönhetően azonban elég hamar elkezdett tönkremenni. Ennek hatására az egyik nyári estén hirtelen egy új gondolat született meg bennem: miért nem csinálok meg egy prémium minőségű, 21. századi tornazsákot, ami bárki számára, bármilyen körülmény között viselhető – legyen egy boldog középiskolás, vizsgáktól gondterhelt egyetemista, szenvedélyes túrázó, vagy egy magasan képzett üzletember.

Egy baráti beszélgetés során a terveimhez kapcsolódóan valaki példálózni kezdett egy amerikai tornacipővel, aminek csillag a szimbóluma. Az motoszkált a fejemben, ha nekik ez bejött, nekem miért ne sikerülhetne. Meg kell próbálnom… – és belevágtam.

Itt következett a terv megvalósításának a nehéz időszaka.  A „legjobbat, vagy semmit” gondolat alapján mindenekelőtt a minőséget tűztem ki célul. Az utam a fővárosba vezetett, ahol több embertől kértem tanácsot a vállalkozásom indításához. Sokan segítettek, ezúton is köszönöm nekik a jobbító szándékú útmutatásokat. A körülbelül egy hónapig tartó kutatómunka eredményeként sikerült megtalálni azokat a minőségi alapanyagokat, amivel hajlandó vagyok dolgozni.

A prémium anyagválasztás miatt a táska használható egyetemen vagy éppen egy baráti összejövetel során.

Mit jelent pontosan a legjobb minőség – egy halandó vásárló számára?

Az új márka alkalmas iskolai-, egyetemi használatra vagy túrázásra.

A piacon kapható legjobb, prémium minőségű textilbőrökkel dolgozok, ugyanazokkal az anyagokkal, amit a kárpitosok erős igénybevételű, folyamatosan használatban lévő bútoroknál alkalmaznak. Ezeket az anyagokat minősítik is, azért hogy számszerűsíthető legyen a minőség – a Martindale szám a kopásállóságot jelöli, mely a táskáimhoz alkalmazott anyagoknál kb. tízszer nagyobb, mint egy átlagos műbőrnél. A közeljövőben tervezem ezen felül hajók külterén is alkalmazott kárpitanyag beszerzését a legújabb táskáimhoz, emellett hamarosan lesz egy olyan, ismerősöm által tervezett saját gépem is, amivel az anyagok minőségét egyedileg tesztelem majd. Emellett minden illesztésnél csak magas minőségű bőrvarró cérnával dolgozom, a funkcionális belső zsebek zárásához, prémium minőségű tépőzárat használok.

A Borger bags táskákkal mit szeretnél elérni a következő öt évben?

Egy olyan jól megismert, prémium minőséget képviselő táskagyártó szeretnék lenni hazánkban, akiről mindenki elismeréssel beszél. A nevemet adtam a minőséghez, a cégemhez – a jövőben a célom között szerepel, a garancia kibővítése több évre! Hiszek abban, hogy a piacon kapható legjobb prémiumminőség hosszú távon kifizetődik mindenki számára. A termékeim óvják a természetet is, mivel nem a rövid idő alatt használhatatlanná kopó, gyorsan kukába kerülő, tucat kiegészítők közé tartoznak. Vállalom azt is, hogy a termékemet az előállításból adódó meghibásodás esetén nem javítom, hanem egy teljesen újat küldök helyette, mint ahogy ezt nívós gyáraknál/gyártóknál megszokhattuk.

Borbély Gergely és az általa készített táska – a Borger bags

Nagyon büszke vagyok arra, hogy sok táska került már új tulajdonosához szerte az országban. Egyedi táskák készítésével különböző vállalkozások, szervezetek és oktatási intézetek is megkerestek. A lehetőségek száma végtelen, amit nekem a legjobb minőségben biztosítanom kell a jelenlegi és új vevőim számára.

Borger bags táskákról készült legújabb videót itt lehet megtekinteni:

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

 

Tovább olvasom