Lendületben a Turbucz család

Lendületben a Turbucz család

Egy reggelen a zsadányi Turbucz családdal közösen végeztük el a munkákat. Életükről, terveikről, lehetőségeikről beszélgettünk a korona vírus járvány idején

Száraz  tavaszunk van. A napraforgó és a tengeri a földben. Várjuk az esőt és várjuk a koronavírus járvány végét, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásába. A „dolgozz otthonról” vidéken másképp működik. Az élet nem áll meg, a földeket be kell vetni, a jószágot meg kell etetni. A református Tiszántúlon járunk, a Körösök-völgyében, Zsadány községben. A Turbucz család ebben a kis faluban, amely Gyulától 42, Debrecentől 75 kilométerre fekszik teremtette meg az önálló gazdálkodás lehetőségét. Nem a rendszerváltáskor vágtak bele, akkor még a gyerekek kicsik voltak, de a mögöttünk álló évtized lehetőségeit megragadva, ügyesen, mégiscsak saját lábukra tudtak állni. A nagyszülőkkel, szülőkkel a hátuk megett a fiatalok belevágtak és ahogy lenni szokott, a család összes tagja segít, hogy a fiatal gazda pályázat sikeres lehessen. Életükbe, munkájukba, a zsadányi és a vidéki élet szépségeibe, nehézségeibe engedtek bepillantást azon a reggelen, amikor velük tartottam, hogy leszedjük 2200 tyúk összes tojását, megetessük a marhákat, a birkákat. Persze jutott idő a régi történetekre is. Mesélt a 75 éves Imre bácsi, aki 61 éve dolgozik, mesélt a fia János és unokája Richárd is.

Balról Turbucz Imre, középen fia, Turbucz János, mellette jobbról Richárd, balról Zoltán fia.

Nincs megállás, a jószágnak enni kell adni, mi a mezőgazdaságban nem állhatunk le és ez különösen igaz az állattenyésztőkre. Itt minden nap meg kell etetni a jószágot és le kell szedni a tojást. Jönnek a vevők, várják a tojást nem csak itt a faluban, hanem a környékben is. A megye városaiba is jut a Békés megyei Zsadányból, a Turbucz család tanyájáról. A koronavírus idején is mindenki dolgozik. Gyere csak velem Péter, mert úgy is rájuk dolgozunk – mondja nekem Turbucz Imre, aki idén töltötte a 75. életévét és a 61. munkaévét kezdte meg.

– Nem félek én semmitől, meg itt kint a tanyán sose beteg az ember.
– Azért a távolságot megtartjuk Imre bácsi!
– Úgy, úgy az a rendje!

Tubucz Imre: „Gyere, figyeljed, hogy jár a kezem”

Gyere, figyeljed, hogy jár a kezem. Látod? Ez a sora – indulunk meg a tyúkól eme végiben. Fia, Jancsi és unokája Ricsi, ők ketten amarról szedik. Majd tudom én, hogy kell. Nekem már apám is gulyás volt, aztán meg juhász lett. Itt, ni, a „Körözsön” túl, komádi gyerek vagyok én. Onnan járt apám ide pásztorkodni Zsadányba, de én már ide nősültem. Eközben egy tálca tojás már össze is gyűlt. Na, mondtam is édesapámnak, hogy én innen fogok nősülni, ami ellen nem is emelt kifogást, de akkora már jöttek az új dolgok, elkerültünk innen Biharkeresztesre, ahol traktoros voltam. A feleségemmel, akit 1965. augusztus 28-án elvettem, elkerültünk Pusztamarótra, messze Nyergesújfalu mellé. Kertészkedtünk, vegyszereztünk, meg mindent megcsináltam, amit rám bíztak, meg amit kellett, de a feleségem nem szeretett ott élni és nagyon vágyódott haza, Zsadányba. Na, akkor jöjjünk, pakolj össze, indulunk – mondtam egyszer az egyik napon. Sajnos addig még nem volt meg egyik gyerek sem, de ahogy hazajöttünk az én kívánságom is teljesült. Elébb Jancsi fiam, aztán Imre fiam érkezett meg.

Turbucz János: Minden tojást meg kell fogni!

Én azzal fel is hagytam a mezőgazdasági munkával és elszegődtem péknek, de sose hagytam el a kis földünket, ahhoz nagyon ragaszkodtam. Ha az csak a háztájinak volt elég, akkor is volt, meg aztán a dongó! Örülök is neki, hogy Ricsi unokámat sikerült megfertőzni vele, mert az nagyon szereti. Aztán elmentem péknek és a nyugdíjig abban dolgoztam. Voltam én itt Zsadányban, Okányban meg Sarkadon is.

Jó is volt az papa! – kiáltott ide Jancsi – miközben rakta sorba a tojást. Minden reggel, mikor mentünk iskolába a legjobb barátommal, Terjék Imrével, édesapám már kikészítette nekünk az öt-öt darab kiflit, a boltban meg kaptunk egy-egy félliter tejet. Ősztől-tavaszig így ment. Sose volt olyan, hogy ne kaptunk volna reggelit iskola előtt.

Jancsi fiam aztán kőművesnek tanult, az Imi gyerek is felnőtt, elkerült Budapestre. Néha, néha azért még látjuk őt is.

Turbucz Richárd: A családban mindenki segít, papa 75 évesen dolgozik velünk.

Jancsi veszi át a szót. Szerettem azt a szakmát nagyon. Kemény munka, de ha szépen dolgozik az ember, akkor évek után is elmehet megnézni, merre dolgozott. Jóleső érzés fog el, hogy na, nem végeztünk hitvány munkát. De változtak az idők s volt, hogy nem kaptunk meg a bérünket. Sok vállalkozó jött s egyszer sok munka volt, aztán meg volt, hogy semmi. Különösen ősztől volt rossz a sora a kőműves szakmának. A gyerekek meg jöttek. Elébb Ricsi, aztán Zotya. Építkezni kellett, olyankor mindenhova kell a pénz. Szerettem volna autót, hogy könnyebb legyen és édesapám unoköccse Komádiban, Ökrös Mihály és a felesége Balassa Erzsébet, akkor már nagyban kacsát tömtek.

Édesapám megbeszélte vele, hogy megtanít a tömésre és három hónapra maga mellé vett, azzal a kikötéssel, ha egyetlen egy napot is kihagyok, többet ne is menjek őhozzájuk. Zsadányból minden reggel biciklivel ott voltam. Szeretett nagyon, nem különben én is őket. Pontos menetrend szerint megérkeztem, megittuk a kávét, rágyújtottunk, aztán indult a munka.

Igazából jószága édesapámnak mindig volt itthon. Hízó, aprójószág, mert ha kettő disznót felhizlaltunk, abból egyet levágtunk, egyet leadtunk s az betakarta a lakás rezsijét. Ha esetleg még kettőt beállítottunk, akkor maradt még egy kis pénz, mert a fizetés ám nem volt nagy! Családi pótlékra is 60 forintot kaptunk, hát igyekezni kellett – teszi hozzá Imre bácsi.

Három kaukázusi juhász kutya őrzi éjjel-nappal a tanyát.

Na, a lényeg az, hogy három hónap után Misi bácsi azt mondta, hogy beajánl a békéscsabai nagyfőnöknek és az ő kontójára kaptam is 200 kacsát. Annyira nagy dolog volt, hogy kétnaponta megnézett! Ott nagyon pontosan kellett dolgozni, nem lehetett csúsztatni, mert az emésztési időt nem lehetett sürgetni s a 13 nap hízlalásból hamar 14 nap, vagy több is lehetett. Romlott a minőség és csúszott a leadás. Ez mind veszteség volt. Elég az hozzá, hogy mikor leadásra került a sor, a 200 kacsánkból egy se pusztult el. Misi bácsi annyira aggódott, hogy azt mondta: Jancsi! Kettőt vágjatok le! Lássuk, hogyan dolgoztatok!

Eső nincs, odakint porvihar tombol

Sohasem felejtem el: Misi bácsi 523 forintot kapott egy májért, én 534 forintot. A békéscsabai nagyfőnök azonnal felvett és 200 kacsát kaptam a következő héten, de nem kaptam nagyobb mennyiséget, pedig addigra, megépítettem egy akkora ólat, hogy akár 440 kacsa is elfért volna. A lehetőség aztán karácsonykor jött el, amikor a nagyok nem akartak tömni az ünnepben. Akkor kérdezte meg újra a nagyfőnök, hogy bevállalunk-e 350 kacsát. A feleségemmel megbeszéltük és megindultunk. A végére már 750 kacsát tömtem egyedül. Sajnos a cég úgy tudom, hogy kivitte a termelését Bulgáriába és a tömősöknek váltani kellett. Így nekünk is..

Zoltán műtrágyát fog szórni

Viszont közben nőttek a fiúk! Ricsi szeme fel is csillant, mert ő előbb méhésznek iratkozott be Elekre, de aztán emelt szinten érettségizett és még 18 évesen középfokú, komplex német nyelvvizsgát tett. Viszont nem a szakmájában kezdett el dolgozni, hanem elszegődött nagyapja után péknek. Az én vérem – mutat cigarettával a kezében Imre bácsi. Csak, hát jött az ifjú gazda- teszi hozzá Imre bácsi.

Na, én úgy voltam vele – meséli Ricsi, – hogy akkor mi is megindulunk. A faluban van egy rendelet, hogy 20 marhánál nem lehet több és a tyúkból maximum 500-at lehet tartani. Nagyon ki kellett jönni a faluból. Csak mégis merre? Sokat gondolkoztunk, hogy mit kellene tenni, de aztán akitől béreltünk 6,5 hektár földet felhívott, hogy eladja a tanyát és a földet is. Itt, ni, a falu alatt, Komádi felé.

A birkákra is sor kerül

Sok pénz volt, de összeültünk nagyapámmal, édesapámmal, édesanyámmal, meg a testvéremmel, Zoltánnal és megbeszéltük, hogy belevágunk. Mikor máskor? Tudtam, hogy számíthatok a szüleimre, papára, de nem gondoltam volna sose, hogy ekkora segítség lesz, ha összefog a család. A testvérem Kétegyházán növénytermesztést és mezőgazdasági gépszerelést tanult, papából előjöttek a pásztorkodásból a régi dolgok, apu révén meg olyan gyorsan fel tudunk építeni bármit, hogy alig győztük hozni az anyagot. A második tojóházat például hat nap alatt építettük fel, mert jött a tél és a tyúkoknak jó szállás kellett. Ha ugyanis romlik a tartási körülmény a tojástermelés leáll, viszont az étvágyuk ugyanakkora – nevet.

Turbucz Richárd nagypapája 75 éves, idén 61 éve dolgozik

Papára mindenki számíthat. Nem is tudom, mi lenne nélküle velünk, mert döntő többségében itt van a tanyán. Szinte mindig kint alszik a jószággal. Mindenre vigyáz a három nagy medveölővel, amelyek talán a leghűségesebb barátaink idekint. Persze a faluban minden gazdának megvannak a barátai, akivel összetart s bajban segítünk egymásnak. Sokszor van úgy, hogy megy valaki Csabára és felhívjuk egymást, hozzak-e valamit? Meg odakint annyi baj történhet az emberrel, hogy azt nem lehet felsorolni. Látod, te is milyen kutat leltél Bölcsiben?

Turbucz Zoltán azonnal jött segíteni, amikor bajba kerültem

A tyúkok mellett hizlalunk még bikát és vannak teheneink, meg néhány birkánk is. Műveljük a saját földjeinket és bérlünk is szántót, lucernát. A vízügytől a Sebes-Körös oldalt, a gátakat is kaszáljunk, ami főleg szezonban nagyon sok erőt kivesz belőlünk. Meg bizony a gátat kaszálni nem gyerekjáték, aggódnak is értünk eleget!

A legnagyobb nehézség az volt a kezdésben, hogy gépeink jóformán nem voltak, így kellett venni kaszát, rendsodrót, bálázót – ami például nyolc bika árát vitte el. Ami jön a földből, a jószágból, már forog is bele a gazdaságba. Mindig kell valami, amivel ki tudjuk váltani a bérmunkát. Eddig német importból vettünk használt gépeket, de azokat, csak, csak javítani kell. Viszont azért már tudtunk venni egy-egy új gépet is. Például van már egy új bálacsomagolónk és a lazító is vadonatúj már – büszkélkednek sikereikkel, amire valljuk meg, azok is lehetnek.

Imre bácsi kedvenc bárányával

A vállalkozás, a fiatal gazda program azonban nehezen indult be, mert a vevőknek meg kellett ismernie a tojásunkat. Mi is kitanultuk, mi is megfizettük a tanulópénzt, de most már stabil vásárlóink vannak és igyekszünk minden kérésüket teljesíteni. Van már cukrász vásárlónk, nagykereskedőnk, de adunk a helyi boltba és kiszolgáljuk a kisebb, tálcás vevőket is.

A koronavírus járvány nagyon rossz időpontban jött, mert féltünk nagyon, hogy kell-e a tojás, de úgy tűnik, az kell. Keresik, csak az a nagy baj, hogy a hízómarha piaca állt le. Vagyunk itt páran, akiknek már kész bikái vannak, de halljuk messzebbről is, hogy leállt a szállítás. Ezzel nagy problémák lesznek. Ugyan van takarmányunk, de be kellene állítani a következő transzportot, ezeknek meg már a vágón kellene lenni – miközben édesapja, Jancsi, beborít egy nagy veder abrakot, amit a hatalmas szélvihar az arcunkba csap.

Április 25-én a szélvihar az abrakot is felkapta

Még ez is – gyújt rá egy cigarettára Imre bácsi. Nincs eső hetek óta, olyan száraz a határ, hogy nincs egy béka, amit felvehetne a gólya. Egy jó gombás tojást nem ettem még az idén, mert bizony a’ se nőtt még. Sokat aggódom a fiúk miatt, mert lehetne jobb dolguk is, meg igen sokat is mennek. Más részről meg tudja Péter, azzal nyugtatom magam, hogy csak megéltem, hogy lehet sajátunk. Én sokat láttam már. Éltem így is, úgy is. Egy munkahelyen is kell dolgozni, de itt ezek a fiúk sokkal többet dolgoznak, csak azzal a különbséggel, hogy ha bármit is arrébb tesznek, azt maguknak teszik. Ha ez nem viszi őket előrébb, akkor semmi se. Na, meg a dédunokám! Majd látjuk, mi lesz belőle, de azt már látom, hogy a bocikat nagyon szereti. Mihelyst kijön a tanyára, már vinni kell a bociknak egy kis gazt, hogy ő etesse meg. Én is így nőttem fel, most a dédunokám is. Na, hátha falusi gyerek lesz az is. Kell az internet is, mert kell, de ezt nem lehet még megízlelni se a gép előtt ülve…

Szusszanásnyi pihenő

A tojást eközben mind leszedtük, megetettük a marhákat, egy részük már szépen kérődzik. A birkákat hamarosan nyírják és Ricsi már a kombinátort akasztja fel, édesapja a függesztőorsón teker még egyet, mert látja az állásából, hogy majd csak úgy lesz a gép vízszintben…

A reggeli munka után Richárd már indul is a határba

A telefon legyen nálad, tudjam, hogy hol jársz. Meg aztán nehogy bajod legyen, mert akkor jobb, ha nem is találkozunk – teszi hozzá Imre bácsi. Jancsi a tojást beviszi a házhoz, válogatják, bélyegzik. Ricsi meg megindul, mert a szőlőskertben felfogtak egy négyszáz négyszögöl földet és azt még be fogják vetni. A többivel szépen összejön az is, meg ott van a legjobb föld a határban. Imre bácsi útnak engedi a fiúkat, s mivel már éppen elmúlt dél, egy kicsit ledől delelni. Elcsendesedik, elül ilyenkor minden madár, délután meg indul újra minden.

– Papa! – hajol még ki a gépből Ricsi – Mikor eszünk paprikás krumplit?
– Ha lesz a bográcsba való, akkor még galuskát is szaggatok bele!
– Mire felébred, ott lesz minden a bográcsban!
– Akkor le se feküdj te lókötő! – nevet a 75 éves Imre bácsi.

Aztán eltűnik Ricsi is és a Papp Anti tanyája után már csak hallik, merre megy a traktor, Zsadányból kifelé, a zsadányi szőlőskert felé…

Dr. Szilágyi Péter

Forrás: Agro Jager News – https://agrojager.hu/emberek-eletek/2020/04/26/lenduletben-a-turbucz-csalad/