Keressen minket

Emberek, életek

Lendületben a Turbucz család

Egy reggelen a zsadányi Turbucz családdal közösen végeztük el a munkákat. Életükről, terveikről, lehetőségeikről beszélgettünk a korona vírus járvány idején

Száraz  tavaszunk van. A napraforgó és a tengeri a földben. Várjuk az esőt és várjuk a koronavírus járvány végét, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásába. A „dolgozz otthonról” vidéken másképp működik. Az élet nem áll meg, a földeket be kell vetni, a jószágot meg kell etetni. A református Tiszántúlon járunk, a Körösök-völgyében, Zsadány községben. A Turbucz család ebben a kis faluban, amely Gyulától 42, Debrecentől 75 kilométerre fekszik teremtette meg az önálló gazdálkodás lehetőségét. Nem a rendszerváltáskor vágtak bele, akkor még a gyerekek kicsik voltak, de a mögöttünk álló évtized lehetőségeit megragadva, ügyesen, mégiscsak saját lábukra tudtak állni. A nagyszülőkkel, szülőkkel a hátuk megett a fiatalok belevágtak és ahogy lenni szokott, a család összes tagja segít, hogy a fiatal gazda pályázat sikeres lehessen. Életükbe, munkájukba, a zsadányi és a vidéki élet szépségeibe, nehézségeibe engedtek bepillantást azon a reggelen, amikor velük tartottam, hogy leszedjük 2200 tyúk összes tojását, megetessük a marhákat, a birkákat. Persze jutott idő a régi történetekre is. Mesélt a 75 éves Imre bácsi, aki 61 éve dolgozik, mesélt a fia János és unokája Richárd is.

Balról Turbucz Imre, középen fia, Turbucz János, mellette jobbról Richárd, balról Zoltán fia.

Nincs megállás, a jószágnak enni kell adni, mi a mezőgazdaságban nem állhatunk le és ez különösen igaz az állattenyésztőkre. Itt minden nap meg kell etetni a jószágot és le kell szedni a tojást. Jönnek a vevők, várják a tojást nem csak itt a faluban, hanem a környékben is. A megye városaiba is jut a Békés megyei Zsadányból, a Turbucz család tanyájáról. A koronavírus idején is mindenki dolgozik. Gyere csak velem Péter, mert úgy is rájuk dolgozunk – mondja nekem Turbucz Imre, aki idén töltötte a 75. életévét és a 61. munkaévét kezdte meg.

– Nem félek én semmitől, meg itt kint a tanyán sose beteg az ember.
– Azért a távolságot megtartjuk Imre bácsi!
– Úgy, úgy az a rendje!

Tubucz Imre: “Gyere, figyeljed, hogy jár a kezem”

Gyere, figyeljed, hogy jár a kezem. Látod? Ez a sora – indulunk meg a tyúkól eme végiben. Fia, Jancsi és unokája Ricsi, ők ketten amarról szedik. Majd tudom én, hogy kell. Nekem már apám is gulyás volt, aztán meg juhász lett. Itt, ni, a „Körözsön” túl, komádi gyerek vagyok én. Onnan járt apám ide pásztorkodni Zsadányba, de én már ide nősültem. Eközben egy tálca tojás már össze is gyűlt. Na, mondtam is édesapámnak, hogy én innen fogok nősülni, ami ellen nem is emelt kifogást, de akkora már jöttek az új dolgok, elkerültünk innen Biharkeresztesre, ahol traktoros voltam. A feleségemmel, akit 1965. augusztus 28-án elvettem, elkerültünk Pusztamarótra, messze Nyergesújfalu mellé. Kertészkedtünk, vegyszereztünk, meg mindent megcsináltam, amit rám bíztak, meg amit kellett, de a feleségem nem szeretett ott élni és nagyon vágyódott haza, Zsadányba. Na, akkor jöjjünk, pakolj össze, indulunk – mondtam egyszer az egyik napon. Sajnos addig még nem volt meg egyik gyerek sem, de ahogy hazajöttünk az én kívánságom is teljesült. Elébb Jancsi fiam, aztán Imre fiam érkezett meg.

Turbucz János: Minden tojást meg kell fogni!

Én azzal fel is hagytam a mezőgazdasági munkával és elszegődtem péknek, de sose hagytam el a kis földünket, ahhoz nagyon ragaszkodtam. Ha az csak a háztájinak volt elég, akkor is volt, meg aztán a dongó! Örülök is neki, hogy Ricsi unokámat sikerült megfertőzni vele, mert az nagyon szereti. Aztán elmentem péknek és a nyugdíjig abban dolgoztam. Voltam én itt Zsadányban, Okányban meg Sarkadon is.

Jó is volt az papa! – kiáltott ide Jancsi – miközben rakta sorba a tojást. Minden reggel, mikor mentünk iskolába a legjobb barátommal, Terjék Imrével, édesapám már kikészítette nekünk az öt-öt darab kiflit, a boltban meg kaptunk egy-egy félliter tejet. Ősztől-tavaszig így ment. Sose volt olyan, hogy ne kaptunk volna reggelit iskola előtt.

Jancsi fiam aztán kőművesnek tanult, az Imi gyerek is felnőtt, elkerült Budapestre. Néha, néha azért még látjuk őt is.

Turbucz Richárd: A családban mindenki segít, papa 75 évesen dolgozik velünk.

Jancsi veszi át a szót. Szerettem azt a szakmát nagyon. Kemény munka, de ha szépen dolgozik az ember, akkor évek után is elmehet megnézni, merre dolgozott. Jóleső érzés fog el, hogy na, nem végeztünk hitvány munkát. De változtak az idők s volt, hogy nem kaptunk meg a bérünket. Sok vállalkozó jött s egyszer sok munka volt, aztán meg volt, hogy semmi. Különösen ősztől volt rossz a sora a kőműves szakmának. A gyerekek meg jöttek. Elébb Ricsi, aztán Zotya. Építkezni kellett, olyankor mindenhova kell a pénz. Szerettem volna autót, hogy könnyebb legyen és édesapám unoköccse Komádiban, Ökrös Mihály és a felesége Balassa Erzsébet, akkor már nagyban kacsát tömtek.

Édesapám megbeszélte vele, hogy megtanít a tömésre és három hónapra maga mellé vett, azzal a kikötéssel, ha egyetlen egy napot is kihagyok, többet ne is menjek őhozzájuk. Zsadányból minden reggel biciklivel ott voltam. Szeretett nagyon, nem különben én is őket. Pontos menetrend szerint megérkeztem, megittuk a kávét, rágyújtottunk, aztán indult a munka.

Igazából jószága édesapámnak mindig volt itthon. Hízó, aprójószág, mert ha kettő disznót felhizlaltunk, abból egyet levágtunk, egyet leadtunk s az betakarta a lakás rezsijét. Ha esetleg még kettőt beállítottunk, akkor maradt még egy kis pénz, mert a fizetés ám nem volt nagy! Családi pótlékra is 60 forintot kaptunk, hát igyekezni kellett – teszi hozzá Imre bácsi.

Három kaukázusi juhász kutya őrzi éjjel-nappal a tanyát.

Na, a lényeg az, hogy három hónap után Misi bácsi azt mondta, hogy beajánl a békéscsabai nagyfőnöknek és az ő kontójára kaptam is 200 kacsát. Annyira nagy dolog volt, hogy kétnaponta megnézett! Ott nagyon pontosan kellett dolgozni, nem lehetett csúsztatni, mert az emésztési időt nem lehetett sürgetni s a 13 nap hízlalásból hamar 14 nap, vagy több is lehetett. Romlott a minőség és csúszott a leadás. Ez mind veszteség volt. Elég az hozzá, hogy mikor leadásra került a sor, a 200 kacsánkból egy se pusztult el. Misi bácsi annyira aggódott, hogy azt mondta: Jancsi! Kettőt vágjatok le! Lássuk, hogyan dolgoztatok!

Eső nincs, odakint porvihar tombol

Sohasem felejtem el: Misi bácsi 523 forintot kapott egy májért, én 534 forintot. A békéscsabai nagyfőnök azonnal felvett és 200 kacsát kaptam a következő héten, de nem kaptam nagyobb mennyiséget, pedig addigra, megépítettem egy akkora ólat, hogy akár 440 kacsa is elfért volna. A lehetőség aztán karácsonykor jött el, amikor a nagyok nem akartak tömni az ünnepben. Akkor kérdezte meg újra a nagyfőnök, hogy bevállalunk-e 350 kacsát. A feleségemmel megbeszéltük és megindultunk. A végére már 750 kacsát tömtem egyedül. Sajnos a cég úgy tudom, hogy kivitte a termelését Bulgáriába és a tömősöknek váltani kellett. Így nekünk is..

Zoltán műtrágyát fog szórni

Viszont közben nőttek a fiúk! Ricsi szeme fel is csillant, mert ő előbb méhésznek iratkozott be Elekre, de aztán emelt szinten érettségizett és még 18 évesen középfokú, komplex német nyelvvizsgát tett. Viszont nem a szakmájában kezdett el dolgozni, hanem elszegődött nagyapja után péknek. Az én vérem – mutat cigarettával a kezében Imre bácsi. Csak, hát jött az ifjú gazda- teszi hozzá Imre bácsi.

Na, én úgy voltam vele – meséli Ricsi, – hogy akkor mi is megindulunk. A faluban van egy rendelet, hogy 20 marhánál nem lehet több és a tyúkból maximum 500-at lehet tartani. Nagyon ki kellett jönni a faluból. Csak mégis merre? Sokat gondolkoztunk, hogy mit kellene tenni, de aztán akitől béreltünk 6,5 hektár földet felhívott, hogy eladja a tanyát és a földet is. Itt, ni, a falu alatt, Komádi felé.

A birkákra is sor kerül

Sok pénz volt, de összeültünk nagyapámmal, édesapámmal, édesanyámmal, meg a testvéremmel, Zoltánnal és megbeszéltük, hogy belevágunk. Mikor máskor? Tudtam, hogy számíthatok a szüleimre, papára, de nem gondoltam volna sose, hogy ekkora segítség lesz, ha összefog a család. A testvérem Kétegyházán növénytermesztést és mezőgazdasági gépszerelést tanult, papából előjöttek a pásztorkodásból a régi dolgok, apu révén meg olyan gyorsan fel tudunk építeni bármit, hogy alig győztük hozni az anyagot. A második tojóházat például hat nap alatt építettük fel, mert jött a tél és a tyúkoknak jó szállás kellett. Ha ugyanis romlik a tartási körülmény a tojástermelés leáll, viszont az étvágyuk ugyanakkora – nevet.

Turbucz Richárd nagypapája 75 éves, idén 61 éve dolgozik

Papára mindenki számíthat. Nem is tudom, mi lenne nélküle velünk, mert döntő többségében itt van a tanyán. Szinte mindig kint alszik a jószággal. Mindenre vigyáz a három nagy medveölővel, amelyek talán a leghűségesebb barátaink idekint. Persze a faluban minden gazdának megvannak a barátai, akivel összetart s bajban segítünk egymásnak. Sokszor van úgy, hogy megy valaki Csabára és felhívjuk egymást, hozzak-e valamit? Meg odakint annyi baj történhet az emberrel, hogy azt nem lehet felsorolni. Látod, te is milyen kutat leltél Bölcsiben?

Turbucz Zoltán azonnal jött segíteni, amikor bajba kerültem

A tyúkok mellett hizlalunk még bikát és vannak teheneink, meg néhány birkánk is. Műveljük a saját földjeinket és bérlünk is szántót, lucernát. A vízügytől a Sebes-Körös oldalt, a gátakat is kaszáljunk, ami főleg szezonban nagyon sok erőt kivesz belőlünk. Meg bizony a gátat kaszálni nem gyerekjáték, aggódnak is értünk eleget!

A legnagyobb nehézség az volt a kezdésben, hogy gépeink jóformán nem voltak, így kellett venni kaszát, rendsodrót, bálázót – ami például nyolc bika árát vitte el. Ami jön a földből, a jószágból, már forog is bele a gazdaságba. Mindig kell valami, amivel ki tudjuk váltani a bérmunkát. Eddig német importból vettünk használt gépeket, de azokat, csak, csak javítani kell. Viszont azért már tudtunk venni egy-egy új gépet is. Például van már egy új bálacsomagolónk és a lazító is vadonatúj már – büszkélkednek sikereikkel, amire valljuk meg, azok is lehetnek.

Imre bácsi kedvenc bárányával

A vállalkozás, a fiatal gazda program azonban nehezen indult be, mert a vevőknek meg kellett ismernie a tojásunkat. Mi is kitanultuk, mi is megfizettük a tanulópénzt, de most már stabil vásárlóink vannak és igyekszünk minden kérésüket teljesíteni. Van már cukrász vásárlónk, nagykereskedőnk, de adunk a helyi boltba és kiszolgáljuk a kisebb, tálcás vevőket is.

A koronavírus járvány nagyon rossz időpontban jött, mert féltünk nagyon, hogy kell-e a tojás, de úgy tűnik, az kell. Keresik, csak az a nagy baj, hogy a hízómarha piaca állt le. Vagyunk itt páran, akiknek már kész bikái vannak, de halljuk messzebbről is, hogy leállt a szállítás. Ezzel nagy problémák lesznek. Ugyan van takarmányunk, de be kellene állítani a következő transzportot, ezeknek meg már a vágón kellene lenni – miközben édesapja, Jancsi, beborít egy nagy veder abrakot, amit a hatalmas szélvihar az arcunkba csap.

Április 25-én a szélvihar az abrakot is felkapta

Még ez is – gyújt rá egy cigarettára Imre bácsi. Nincs eső hetek óta, olyan száraz a határ, hogy nincs egy béka, amit felvehetne a gólya. Egy jó gombás tojást nem ettem még az idén, mert bizony a’ se nőtt még. Sokat aggódom a fiúk miatt, mert lehetne jobb dolguk is, meg igen sokat is mennek. Más részről meg tudja Péter, azzal nyugtatom magam, hogy csak megéltem, hogy lehet sajátunk. Én sokat láttam már. Éltem így is, úgy is. Egy munkahelyen is kell dolgozni, de itt ezek a fiúk sokkal többet dolgoznak, csak azzal a különbséggel, hogy ha bármit is arrébb tesznek, azt maguknak teszik. Ha ez nem viszi őket előrébb, akkor semmi se. Na, meg a dédunokám! Majd látjuk, mi lesz belőle, de azt már látom, hogy a bocikat nagyon szereti. Mihelyst kijön a tanyára, már vinni kell a bociknak egy kis gazt, hogy ő etesse meg. Én is így nőttem fel, most a dédunokám is. Na, hátha falusi gyerek lesz az is. Kell az internet is, mert kell, de ezt nem lehet még megízlelni se a gép előtt ülve…

Szusszanásnyi pihenő

A tojást eközben mind leszedtük, megetettük a marhákat, egy részük már szépen kérődzik. A birkákat hamarosan nyírják és Ricsi már a kombinátort akasztja fel, édesapja a függesztőorsón teker még egyet, mert látja az állásából, hogy majd csak úgy lesz a gép vízszintben…

A reggeli munka után Richárd már indul is a határba

A telefon legyen nálad, tudjam, hogy hol jársz. Meg aztán nehogy bajod legyen, mert akkor jobb, ha nem is találkozunk – teszi hozzá Imre bácsi. Jancsi a tojást beviszi a házhoz, válogatják, bélyegzik. Ricsi meg megindul, mert a szőlőskertben felfogtak egy négyszáz négyszögöl földet és azt még be fogják vetni. A többivel szépen összejön az is, meg ott van a legjobb föld a határban. Imre bácsi útnak engedi a fiúkat, s mivel már éppen elmúlt dél, egy kicsit ledől delelni. Elcsendesedik, elül ilyenkor minden madár, délután meg indul újra minden.

– Papa! – hajol még ki a gépből Ricsi – Mikor eszünk paprikás krumplit?
– Ha lesz a bográcsba való, akkor még galuskát is szaggatok bele!
– Mire felébred, ott lesz minden a bográcsban!
– Akkor le se feküdj te lókötő! – nevet a 75 éves Imre bácsi.

Aztán eltűnik Ricsi is és a Papp Anti tanyája után már csak hallik, merre megy a traktor, Zsadányból kifelé, a zsadányi szőlőskert felé…

Dr. Szilágyi Péter

Emberek, életek

Kalcsevics Csaba vadászékszerész

Édesanyám negyven éve kezdett ebben a szakmában. Szegeden az arany- és ezüstraktárat vezette. Azért volt felelős, hogy az ötvösök számára, a megrendelések után, kiadja a szükséges alapanyagot, majd az elkészített munkák után pontosan elszámoljanak. Nagyon sokat jártam bent, különösen úgy, hogy édesapám is ennél a cégnél dolgozott. Ők az öntőrészlegen készítették elő, illetve olvasztották be, a már nem használt vagy beadott ékszereket. Ma ötvös vagyok, ötvösként keresem a kenyeremet – fogadott műhelyében Kalcsevics Csaba. Testvérével szegedi birkózólegendák voltak – ma is azok. Napjainkban, a szabad és kötött fogásban oroszlánszívű Csaba, finom ékszereket és exkluzív ajándéktárgyakat, köztük vadászékszereket készít. Az országban pedig egyedüliként készít háromdimenziós ékszereket. Őt látogattuk meg a műhelyében, aki nem mellesleg vadászik is…

„Elmondhatok, ha kívánod, sok régi szokásokat,
Ha nem restelsz megtanúlni minden aprólékokat.”

Vergilius: Georgicon

Kalcsevics Csaba ötvösmester munka közben Fotó: Agro Jager

Az én ötvöspályám a rendszerváltás után kezdődött. Hatalmas változások történtek Szegeden és sorra zártak be, számolták fel az üzemeket vagy éppen privatizálták, de aztán a külföldi vevő azokat is bezárta, mert piacot vásárolt és nem kellett számára a konkurencia. A szüleim azt mondták, próbáljam ki magam az ötvös szakmában. Beszélnek Fülöp Istvánnal, aki a cégnél, de országosan is, híres és jó hírű, neves ötvösnek számított. Ráadásul most éppen tanulót, segédet keres. Édesanyámat és édesapámat jól ismerte a szegedi ötvös ipar és a bizalom, a pontosság, a hitelesség a legelső közöttük: ma már mondhatom úgy is, hogy közöttünk.

Kalcsevics Csaba: A legnagyobb mesterek mellett nőhettem fel, akiktől a legrégebbi technikákat is megtanulahttam. Fotó: Agro Jager

Addig is szerettem bejárni a céghez, hiszen a testvéremmel, Lacival, szegedi gyerekek voltunk és mindig jó volt beugrani édesanyánkhoz. A cégnél nagy rend, tisztaság fogadott és ez mikor tanuló lettem, hatványozottan rám is vonatkozott. A fémhez, a megmunkáláshoz amúgy is értettem, de nem gondoltam, hogy az ötvös iparban fogok dolgozni és ezek a nemesfémek, drágakövek nem titok, hogy különleges bánásmódot igényelnek. Ahogy az idősebb mesterek később elmondták, látszott rajtam, hogy érdeklődöm, hogy fogékony leszek, de ez nem volt elég, ahogyan ma is tanulni kellett! Felvételiztem Budapestre, a szakmában csak a Práter utcainak hívott ötvös iskolába és szerencsére fel is vettek. Így kezdődött..

Az ékszerben nem ismer középutat Kalcsevics Csaba ötvösmester Fotó: Agro Jager

A munkahelyemen egyre több feladatot kaptam és lettek saját, önálló munkáim is. István, a mesterem, egyre több és egyre nehezebb feladatokat bízott rám. Hamarosan a klasszikus értelemben vett ékszerkészítést, javítást és a restaurálást is rám merte bízni. Voltunk páran, akik egy külön műhelyben dolgoztunk, csak az ő keze alá gyártottuk, újítottuk fel az ékszereket.

Egyedi megrendelések, egyedi ékszerek kerülnek ki Kalcsevics Csaba műhelyéből, amelyek végig elkísérnek bennünket. Fotó: Agro Jager

Betoppant az első vadászékszer megrendelés

Pontosan emlékszem, hogy átmentem Pista bátyámhoz, hogy most mi tévők legyünk, mert egy Angliából érkezett mókusfogat kellett egy gyűrűbe elhelyezni. Ez még nem is lett volna akkora kihívás, de a megrendelő ajándékba szerette volna és nem tudta a méretet, de nem is tudott mintadarabot hozni. Így mind a ketten fogadni mertünk volna arra, hogy igazítani kell s a hevítést, amelynek el kell érni a formáláshoz a 600-700 oC-ot, azt a fog nem viseli el. Egy ötvösfogással ideiglenes rögzítettük, majd mikor az igazításra került a sor, akkor egy különleges megoldással véglegesen fixáltuk. Pista bátyám emiatt meg is dicsért és nagyon jól esett. Különösen úgy, hogy pár éve újra feltűnt a mókusfogas gyűrű és aki akkor kapta, nagyon vigyázz rá, éppen csak egy kis utómunkám volt vele. Mindannyiunknak jól esik, ha saját munkánkat viszontlátjuk, különösen úgy, ha az egy egyedi, megrendelésre készült darab – meséli a mester.

Kalcsevics Csaba műhelyében nem lehet olyat kérni, amit ne készítene el. Az Agro Jager News egyedi, kézzel készített kitűzői is elkészültek a karácsonyfa alá. Fotó: Kalcsevics Csaba

Fülöp István, Pista bátyám, aztán úgy döntött, hogy Zalacsányban folytatja önálló műhelyében az ötvös szakmát, én pedig tovább maradtam a szegedi műhelyben. Az egyedi megrendelések mellett, mondhatjuk úgy, tömegárut és volument készítettünk. Szerettem volna több különleges, igazi ötvös termékeket készíteni és egyre többet nézegettem körül a nagyvilágban.

Így történt, hogy a Müncheni Ékszer Világkiállításon megpillantottam a 3D technikát. Az ötvösöknél nagyon hosszú ideig úgy készültek a termékek, hogy a megrendelő elmesélte, lerajzolta vagy mi rajzoltuk le a megálmodott ékszert és utána igyekeztünk megvalósítani. A mai kor azonban elhozta a szakmának a 3D tervezést, amikor is otthon, gép előtt megtervezzük az ékszereket, bemutatjuk és a vevő számára azt követően készítjük el.Vallom, hogy egy jó ötvös foglal. Tehát amit az aranyon kívül az ékszerben látunk, azt minden más anyag nélkül, az arany vagy éppen az ezüst tartja. Ilyen esetben azonban a későbbi utómunkák nagyon sok munkával oldhatóak csak meg. Ezzel a technikával, a 3D tervezéssel azonban a vevő mindent lát, megnézhet és még a munka előtt, igény szerint módosíthatja.

Átadás előtt az Agro Jager News egyedi, kézzel készített ékszer kitűzői Fotó: Kalcsevics Csaba

Elhatároztam, hogy három gyermekem mellett ki fogom tanulni ezt a technikát és házasemberként, családapaként belevágtam a tanulásba – újra. Mára különleges területem a vadászékszerek, az egyedi trófeák mintájára elkészített ékszerek, ajándéktárgyak és bármi más, amellyel a vadászok, erdészek keresnek meg. Szoktam mondani, hogy nincs lehetetlen.

„A vadászékszerek kultusza sok évezredes. Mindenki az egyedi motívumokat, egyedi formákat szeretné.”

Fülbevalók, gyűrűk, medálok, ékszerek és megannyi kérés érkezik a vadászok részéről, amit teljesítenünk kell. Az ikertestvérem és én is vadászok vagyunk, így át tudjuk érezni, mit keresnek a vadászok és mit jelent számunkra egy-egy trófea, mit jelent számukra egy emlék, egy grandli. Számukra egy tárgy mögött értékes, személyes történet áll. Ezt szimbolizálja egy-egy vadászékszer.

A Müncheni Ékszer Világkiállítás meghatározó élménye után belevágott az ékszer készítés legújabb dimenziójába Kalcsevics Csaba, amely új távlatokat nyitott meg az ötvösök és a megrendelők között Fotó: Agro Jager

Legutóbb egy őzbak agancsát másoltuk le, készítettük el háromdimenziós rajzban, majd mikor a megrendelőnk meglátta, már meg is kaptuk a gyártási engedélyt. Legkülönlegesebb darabunk azonban, amit azt hiszem, nem igen fogok elfelejteni, azonban mégsem egy trófeás vad volt, hanem egy szarvasünőt ábrázoló tejkiöntő, amelyet aranyból készítettünk el.

A legendás Kalcsevics-ikrek, akik, ha tehetik együtt járnak vadászni is. Fotó: Kalcsevics család

Az ékszerkészítés, a vadászékszer-készítés, azt hiszem, a magyarok életét mindig végig kísérte, hiszen az aranyszarvas lelet is bizonyítja, hogy az ötvösöknek akkor is teljesíteni kellett ezeket a kéréseket. Ma, a XXI. század technikáival, a lehetőségek széles tárháza nyílott meg előttünk. Ma olyan egyedi, személyre szóló, hosszú élettartamú tartó ékszereket tudunk készíteni, amelyekre, ha vigyázunk, értékes emlékei maradhatnak gyermekeinknek, unokáinknak.

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter
Fotó: Kalcsevics Csaba és Dr. Szilágyi Bay Péter

 

Kalcsevics Csaba elérhetősége:

Telefon: +36 20 443 55 80
Facebook -> ITT!

***

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

Tovább olvasom

Emberek, életek

A Kocserha-féle magaslesek és etetők – Galéria

Kocserha Zoltán Nyírkarászon él: egy négygenerációs ácsmester család sarja, aki ugyan hivatásos tűzoltó, de szabadidejében továbbra is ács maradt. Családjában többen vadásznak és egy alkalommal velük tartott. Azon az estén rádöbbent, hogy milyen összeeszkábált magasleseken töltenek el órákat családtagjai, barátai. Elhatározta, hogy vendéglátójának, András bácsinak – aki húgának Apósa – készít egyet ajándékba. Akkor kezdődött minden. Életéről, munkájáról, szüleiről mesélt az Agro Jager Newsnak. A beszélgetés alatt megtudtuk, hogy mikor készítette el az első leseket és azt is, hogy azóta milyen fejlesztéseket vezettek be édesapjával, milyen kérésekkel érkeznek a vadászok.

Minden a nagyapámmal kezdődött, aki 1966-ban ácsmesteri oklevelet szerzett. Apám eltanulta tőle a szakmát és szabadidejében vele ment dolgozni a 70-es, 80-as években. Aztán mikor „odacseperedtem” – a 90-es évek nyári szüneteiben én is mentem velük dolgozni.

Kocserha-féle etetők

Gyerekkoromat a tetőszerkezeteken, a magasban töltöttem. Ma, tűzoltóként, sem félek a magasságtól. A család faipari, ácsmunkákkal foglalkozott. Az ácsmesterség sohasem volt könnyű szakma és édesapám, hogy biztosítsa a család betevőjét, tűzoltónak állt, de szabadidejében mindig fent volt a tetőn. Ebben jóbarátjával, aki szintén tűzoltó volt, mindig támogatták egymást. Volt idő, amikor a barátjával többet voltak együtt, mint sokszor a családdal, de kellett a mellékállás, mert sosem volt könnyű a megélhetés – mi meg a testvéremmel nőttünk.

Ha valaki járt erre, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírségben, az tudja, hogy itt mi nem vagyunk megijedve a munkától. Az itt élő ember nagyon szorgalmas. Tenni kell azért, hogy boldoguljon az ember. Abban az időben, amikor apámék belevágtak, még nagy területen termeltek errefelé dohányt. Az országban itt voltak a legnagyobb termőterületek és a dohány fermentálásához, szárításához komoly pajtákat kellett építeni, hogy a leveleket szedve, gyűjtve, szellős helyen szárítsák tovább. Nagy terheket kellett kibírnia ezeknek az épületeknek: a jó ácsokat mindig keresték.

Kiszállítás előtt

Nyírkarásziak vagyunk, de a környékben minden munkát elvállaltunk. Nyírkarászban, Nyírjákón, Kótajon és Kemecsén a templomtornyot nagyapám és apám készítette. Baktalórántházán és környékén vannak olyan utcák, ahol mondhatni minden háznál dolgoztunk. Csináltunk tetőket, garázsokat, takarmánytárolókat és még sorolhatnám… Nem vagyunk éppen szédülős fajtából: így amikor megjött a KATO Berger daru, hogy leemelje a tetőt, akkor a darusok is apámékat kérték meg, hogy inkább ők kössék meg a köteleket odafent.

Mire leszereltem a katonaságtól megváltozott a világ. Vámos szerettem volna lenni, de nem lehetett bekerülni. Jelentkeztem apám mellé tűzoltónak és minden szabadidőmet aztán vele, a tetőn töltöttem. Apámék igazán 1995-ben kóstoltak bele a munkába. Kellett a segítség mindig. Nem is ellenkeztem igazán én sem, mert a fát nagyon szerettem, meg jó volt velük dolgozni. Az ácsok jó kedélyű emberek és mi mindent megoldottunk.

A család életében a 2007-es válság mutatta meg, hogy komoly gondok lehetnek itt a Nyírségben is. Apám eljött nyugdíjba és a lakosság egyre kevesebbet építkezett. Nem volt pénz. Állt a gazdaság. Nem volt munka. Akkoriban lett a fiam nagyobbacska és gondoltam készítek neki egy mászókát, amelyet meglátott a barátom. Hát akkor legyen neki is egy. Híre ment. Családoknak kezdtem mászókát gyártani és sorra jöttek az igények, hogy legyen fal, háló, torony, híd. Ahogy elvittük, kiszállítottuk, megesett, hogy meg kellett igazítani egy teraszt, aztán megépítettem az első filagóriát is, majd kerti kutat. Akkor kezdődött, hogy a tetők után másfelé is el lehet mozdulni…

Megszületett az első magasles

A vadászat a sógorommal kezdődött. Egyszer rávett, hogy üljünk ki lesre. De egy olyan magaslesre, hogy azt mondtam: csak egyszer jöjjünk le, én oda többet nem megyek fel. Megígértem vendéglátónknak, András bácsinak, hogy készítek neki egy lest. Olyan szép lett az első, hogy féltették is kitenni, mert még a létrát is ellopnák – mondták, de azért csak kikerült. Azt mondtam: ha valaki két kilométert gyalogol a sárban, hogy hazavigye a létrát, akkor meg is érdemli. Két évig állt, akkor kellett csak pótolni.

Aztán három évig jártam hajtani, mire ráadtam a fejem, hogy leteszem a vadászvizsgát. Lónyán akkor már érződött, hogy a sertéspestissel gondok lesznek, de azért mégiscsak vadász lettem.

Az András bácsinak ajándékba adott lest, aztán meglátta az unokatestvérem és kérlelt, hogy készítsek neki is egyet és aztán beindultunk. Rá alig egy évre egy másik vadászaton Rácz Zoltán és Szikszai Ferenc Ramocsaházán kért meg, hogy készítsek nekik magasleseket és etetőket. Ekkor alakítottuk ki a mi elképzelésünket, hogy milyen is legyen egy igazán jó magasles.

A Kocserha-féle magasles

Az ácsok nem szeretik, ha a kéreg rajta marad a faanyagon. Ezért mindent leháncsolnak – ebből Kocserha Zoltán nem enged. A lesek csak akácfából készülnek, amelyek a híres nyírségi akácosokból kerülnek ki. Saját fűrészgéppel, szalagfűrésszel vágják fel a fát.

Kék községben jártam vadászni, ahol megismerkedtem Vince Andrással, aki faanyagot forgalmazott – folytatja Kocserha Zoltán. Barátságunk megköttetett és ma már nem csak együtt vadászunk, hanem minden faanyagot ő szállít nekünk. Az akác minősége így számomra állandóan garantált. Áruink, termékeink így a pontos beszállításra épülnek. A lesek lábait 30-40 centiméter átmérőben gömbfában hagyom, a többi részén fűrészelve 10×10 centiméteresre vágva szinte örökéletű marad a láb. A különleges zárt magaslesek mellett vadkár vadászatokra alacsonyabb, könnyen mozgatható leseket is gyártunk, amelyeket akár egy platós terepjáróval is könnyen mozgathatunk – mutatja a raktáron, ritkaságnak számító magaslest. Azt szoktam azonban tanácsolni, hogy építsünk olyan lest, amelyre bármilyen időjárási körülmények között ki lehet ülni.

Kocserha-féle csapdák

Akkor jött el az is, hogy édesapámmal osztottunk-szoroztunk és nekiálltunk leseket gyártani. Eközben Mester Gábor nyírkarászi hivatásos vadász barátom egy szép napon betoppant, hogy készítsek neki Larsen csapdát. Az első sohasem lesz olyan szép, mint amilyet tervez az ember, de működött és sorra jöttek a megrendelések. Majd Gábor kért egy létrás csapdát is. Megtanultuk azt is, hogy kell elkészíteni, hogy működjön és ma már ilyen csapdát is tudunk gyártani. Amikor középiskolába mentem gépészetet, gépszerelést tanultam. Sokáig nem is értettem, miért tanulok mást, mint amiből a család él. Mára ez is nyilvánvalóvá vált, mert a vasipari tanulmányaimat a köbméteres rókacsapdákban tudom kamatoztatni, amely a famunkák mellett, az egyetlen vastermékünk.

Kocserha-féle etetők

A csapdák és a magaslesek után először egy-egy etetőt kértek. Apróvadetetőt, őz-, majd nagyvadetetőket is. Ebben nincs semmiféle szabványunk. Ma is gyártunk, de a vadgazdálkodók kéréseinek megfelelően készítjük el. Gyakran olyan kérést is teljesítünk, hogy az abraktakarmány önetetővel, nagyobb tartállyal gyártsunk le – mindent meghallgatunk, de már olyan rutinunk van, a visszajelzésekből, hogy sokszor már jó tanácsokat is tudunk adni, hogy mire érdemes figyelni.

 Élettartam, minőség mind a lesekben, mind az etetőkben

A Kocserha család által gyártott termékek közül a legnagyobb forgalmat a sok vadászati berendezés közül mégiscsak a zárt magaslesek hozzák, mert az igényes vadmegfigyelés, természetmegfigyelés élménye csak ezekben a precízen felépített lesekben lehet maradandó. A lesek lábazata 2,1×2,1 méter alapterületű. A magaslesek kosara pedig 1,6×1,6 méteres. Kényelmesen 4 fő számára tervezték. Az évek alatt falcolt, nútolt lambériadeszkával burkolták be. Az ajtó 1,5×0,8 méter nagyságú s minden oldalán – az ajtó mellett is – ablakkal ellátott. Teteje, – sok kísérletezés után, – ma már OSB lappal, majd kátránypapírral fedve, bitumenes zsindellyel kerül ki a műhelyből. Így igazán időjárásálló lesekké váltak. Olyan pontos a deszkák közötti illesztés, hogy azon még a szúnyog sem jut be – büszkélkedik vele Kocserha Zoltán.

Belülről igény szerint szigetelik, plexi ablakkal látják el, hogy a legviszontagságosabb időben is élmény lehessen a vad, vagy a természetmegfigyelés. Ez utóbbit azért, – tette hozzá Zoltán, mert egyre többen telkükre rendelnek ilyen lest, ahol a kertben, a tanyán az egész napi munka után, a családdal, gyerekekkel meg tudják figyelni a körülöttük élő világot. Vendégházak, ökocentrumok hasznos kiegészítőjévé váltak. Legutóbb madármegfigyelésre rendeltek Szegedre két zárt lest, amelyek belmagassága egyébként középen 1,9 méter. Igény szerint billenő asztalt s más kiegészítéseket is felszerelhetnek. Színben, a legtöbbet zöldben gyártanak, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe szállítottak barna változatot is.

Szállítás, felállítás, összeszerelés

Míg a megyében saját utánfutóval bárhova elviszik a leseket, etetőket, addig nagyobb távolságra már barátja is beszáll a munkába. Nyírkarász-Budapest távolságra például 50 000 Ft-ért gurul az autószállító tréler.

Árak

A zárt magaslesek csúcs ára 220 000 Ft. A legkisebb fácán-, apróvadetetők, lábakkal, OSB lapon, kátránypapírral, bitumenes zsindellyel 40 000 Ft-ért rendelhetőek, míg a nagyvadetetők 75 000 Ft-ért vásárolhatóak meg.

Minden termék akácfából, kézi gyártással, a Kocserha család udvaráról kerül a vadászterületekre. A faanyagot kizárólag a nyírségi akácosokból vásárolnak.

Elérhetőségük:
Kocserha Zoltán

Telefonon: +36 70 943 79 54

E-mailben: inu1980@freemail.hu

Tovább olvasom

Emberek, életek

Emberek, életek: Ökrös Sándor, egy mezőgazdasági vállalkozó Okányból

Okány Békés megye északi részében fekszik. Ma is keresztül vágja a Holt-Sebes Körös, amely színt visz ebbe a kis református községünkbe. Észak-Békésben járunk, de nem a tipikus békési képet látjuk, hanem ez itt már Biharország kapuja. Széles utcák, gazdag, gangos, módos porták beszélnek az erre járókhoz. Itt gazdag, szorgalmas emberek éltek. Ökrös Sándor mezőgazdasági vállalkozó itt rendezkedett be.

Okány Békés megye északi részében fekszik. Ma is keresztül vágja a Holt-Sebes Körös, amely színt visz ebbe a kis református községünkbe. Észak-Békésben járunk, de nem a tipikus békési képet látjuk, hanem ez itt már Biharország kapuja. Széles utcák, gazdag, gangos, módos porták beszélnek az erre járókhoz. Itt gazdag, szorgalmas emberek éltek. Ökrös Sándor mezőgazdasági vállalkozó itt rendezkedett be. Apja, nagyapja is itt élt s úgy hozta az élet, hogy megvetette ő is a lábát. Hitvallása a jól végzett munka, ezt tanulta édesapjától. Ma földjei mellett mezőgazdasági szolgáltatást is nyújt a környékbelieknek, s ha egy munkát becsülettel el tud végezni, akkor el is vállalja. A sportkör elnöke, és gyakorlati képzési helyként fiatalokat is fogad, hogy az iskola mellett láthassák, mit is jelent a földből élni, azt művelni, szolgáltatni. Őt kísértük el most az Agro Jager News színeiben, hogy az életéről, terveiről, elképzeléseiről tudjunk meg többet.

Ökrös Sándor mezőgazdasági vállalkozó

A családom tanyája Bölcsi-pusztán állt. Ez a hely ma is egy nagyon szép puszta Zsadány és Okány között. Nagy Bölcsi, vagy Bölchy régi település volt, templom is állt rajta, kastélya is volt. A második világháború elérte a községet is, kitelepítések jöttek el, majd, ami maradt azt pedig a szocializmus 40 éve söpörte el. Vele együtt a tanyát, a mi tanyánkat is. Egy ideig Bölcsi major szépen is fejlődött, de az erővel összekalapált dolog mégsem működött. Az emberek elköltöztek, a gyalogutakat gaz verte fel, mára csak az emlékek maradtak. Bölcsiben 2021-ben már csak egy tanya áll, abban is csak egyetlen egy pásztor ember lakik, hogy vigyázzon egy zsadányi gazda jószágára, aki valaha ott született, de már ő sem akar kint lakni.

Édeskömény aratás Zsadányban

Nagyapám korán meghalt, apámékat meg beerőltették a tsz-be. Nem igazán jött ki senkivel. Nem szerette, nem látta azt, hogy ennek lenne jövője. A közösnek. Rettentő szorgalmas ember volt. Odakint a tanyán, amikor nagyapám meghalt, ő lett a családfenntartó. Pontosan jól tudta, mit jelent dolgozni. Lovai voltak, értette a kétkezi munkát. Jó szerszámai voltak, mert tudta, hogy csak azzal lehet dolgozni. A tsz-t 1977-ig bírta. A tanya, kint a Nyárfási erdőnél állt. Már nincs meg. A helyét tudjuk csak. Akkor úgy ment, hogy szétvertek mindent, széthúzták, akik kint laktak azoknak, be kellett menniük a faluba.

Apám, aztán, hogy kilépett, földeket fogott fel. Feketén, másnak a nevén szerepeltek. Sok baj volt abból, de nem engedett semmit. Elkezdtünk hizlalni, jószágot tartani. 10-15 bikát is tartottunk. Mindent kézzel végzett. Gépünk semmi nem volt.

Késő őszi betakarítás: Az első éves édeskömény az egyik legnehezebben behozható növények egyike, ha kell, akkor volt, hogy decemberben is arattak – csak bírja el a gépet a föld..

Ahogy növekedett a gazdaságunk, előbb egy 45-ös MTZ-t tudtunk venni. Azonban alkatrész nem volt, a maszeknak nem adtak. Az egyik tsz-ből kidobták, akkor ment a másikba, hogy tudjon alkatrészt szerezni. Sokszor az ócskavasból épített fel egy-egy gépet, ahogy a szántóföldi kultivátorunkat is így építette meg. Egy rossz gerendelyt kerített és szedett-vedett dolgokból csak lett neki. Soha nem adta fel.

Nehéz pillanatok a kombájn “gyomrában”

Abban az időben, ami alig 40 éve volt, egyszerűen nem lehetett alkatrészt vásárolni. magántulajdonban nem is igen volt traktor. Ha volt is alkatrész a polcon, egy-egy jó boltos meg is mondta, aki kedvelte apámat: Ne haragudj, de neked nem adhatjuk oda.

Apám persze nem csüggedt. Vásárolt „U” vasat, szerzett ekefejeket, persze mindent az ócskavasból összegyűjtve és ekét hegesztett. Működött. Majd sikerült lecserélni a MTZ 45-öst 50-esre. Azután lett még egy. Együtt mentünk szántani. Én sokszor ellenkeztem, hogy miért vagyunk külön? Hogy miért küszködünk? Dacoltam, de egy kör után, amikor láttam, hogy neki milyen jól jár az ekéje, akkor megkértem, hogy mutassa meg, hogy állította be. S ő a legnagyobb szeretettel megállt és beállítottuk. Utána mindig figyeltem rá, remélem onnan fentről most látja, hogy miként is boldogulunk.

Pihenő Kisorosiban, megérkeztek a zsadányi vadőrök is

A párt árnyékában

Sok nehézség volt. A párt minden szinten ott volt az emberek életében és nem nézte jó szemmel, ha valaki másképpen gondolkodott. Gyerekként nem értettem. Jól emlékszem, hogy úttörőtáborban voltunk Szeghalmon. Délre értünk haza. Anyám látta, hogy fáradt vagyok, kérte pihenjek egy kicsit. Riadtan ébredtem, mert elaludtam s igyekeztem, hogy a ne késsek el a konfirmációról. Anyám megnyugtatott, nem kell mennem. Aggódva kérdeztem, hogy miért? Kiderült, hogy az iskolaigazgató személyesen jött ki: döntsék el Ökrös elvtársék, hogy úttörő lesz-e a gyerek, vagy az egyházat választja. Elég volt már akkor a bajból, nem engedtek el. Elmúlt. De annak ma igazán örülök, hogy Demeter Ottó református esperessel jó kapcsolatban vagyunk és a sportkörnek, ha buszra van szüksége, akkor mindig számíthatunk rájuk! S ha tudok, én is segítek az egyháznak.

A darabos műtrágyára nincs olyan gépkezelő, amelyik ne haragudna.

Szrettem volna híradástechnikát tanulni, akkor valahogy az volt bennem. Imádtam a műszereket. Pestre fel is vettek. Persze itthon azért sokat segítettem, hatodikos koromtól jártunk gyűjteni anyámmal. Nevet. Akkor még kézzel kaszáltunk nem volt se gépi kaszánk, se rendsodrónk. Amit apám lucernát, meg bodorkát (vörösherét) levágott, azt elébb forgatni, majd össze kellett vasvillával gyűjteni. Holdszámra (egy hold, az 0,57 hektár). Ott voltak a földjeink a Lápoldalban. Hideg, fekete, kötött talajok voltak. Ott kellett gazdálkodni. Azt gondolom, hogy aki ott tudott szántani, vetni, aratni, az megtanulta a gazdálkodást.

Gaspardo magágy készítő kombinátor készülődik

Budapest azonban elmaradt. Sajnos meghalt a testvérem és úgy döntöttem, a szüleimhez közelebb szeretnék kerülni. Hazajöttem és Gyulán kőműves szakmát tanultam, aztán elvittek katonának. Mikor annak vége lett, itt helyezkedtem el Okányban, de a művezetőm azt mondta le kell érettségizni és nekem technikusnak kell lenni. Így kerültem Szegedre és a Vedres István Technikumban sikeresen abszolváltam.

Műtrágyaszórás.

Ám mire minden kialakult, 1994-re Okányban minden szétesett. Édesapám mellett kezdtem dolgozni. Ismertük egymást. Nem volt könnyű, mert neki határozott elképzelése volt és persze nekem is. Keményen dolgoztunk. Neki 150 hízója volt, nekem több, 210. Mindent kézzel végeztünk. Az etetést, az ólak takarítását, a szállítást.

Piacunk jó volt, mert a gyulai kombinátnak termeltünk s Gyula méltán híres termékei a jó alapanyagra épültek. Arra törekedtünk, hogy a legjobbat szállítsuk. Akkor még góréztuk a tengerit, mert ma is vallom, hogy a górés kukoricánál nincs jobb takarmány. Olyan beltartalmi értékei vannak, ami páratlan. Termeltünk, zabot, árpát, amit meg hozzá kellett még keverni a takarmányokhoz, például a borsót, meg egy-két premixet, azt megvettük.

Ökrös Sándor és nagyobbik lánya Lívia

1997-ben érkezett hozzánk a család első John Deere traktorja. A zöld szerelem akkor kezdődött, a vadászat, meg a feleségemmel – nevet egy jóízűt. 1997-ben jött az első E512-es kombájn, a következő évben cseréltük egy John Deere kombájnra, majd rá két évre sikerült egy új gépet venni. Akkor már kóstolgattuk a szolgáltatást és el-elvégeztünk egy-egy bérmunkát is.

A nagy fordulat azonban mégsem ekkor jött el. 2002-ben beütött a sertéspestis. Mindent elvitt. Kiürült a falu. Nekünk sem maradt semmink. Meg is keseredtünk, de a sok jószág után kártérítést kaptunk. Apám azt mondta, semmi másra nem költjük, minthogy gépet fogunk venni. Úgy is lett. Mert, ha papa valamit eldöntött, abból nem engedett. A nagy traktorért egészen Hollandiáig mentünk. Csodálkoztam, amikor azt mondta az ismerősöm, hogy személyautóval megyünk majd a holland gazda tanyájára. Abban a hitben voltam, hogy elakadunk, de ott aszfalt vitt be a tanyába. Minden tanyába. Olyan utat készítettek ott, hogy a rakott gépek alatt sem tört le. Tárolók, új gépek s náluk a használt gépek nekünk bizony újnak számítottak.

Dóra pedig a kisebbik lánya

És valóban új időszámítás kezdődött a mi életünkben is, mert hirtelen váltással az állattenyésztés után csak a növénytermesztéssel foglalkoztunk és mindig azt termeltük, amit megfizettek, vagy úgy gondoltuk, hogy jó lehet. No meg, szolgáltattunk.

A jövő a szolgáltatás minőségében „lakik”

Ebben a műfajban csak pontos munkavégzéssel, hitelesen, jól elvégzett munkával lehet sikert elérni. Aki megrendeli a munkát, nagyon sok esetben ért is a földhöz, csak valamilyen ok miatt éppen nincs olyan eszköze. Van nekem olyan megrendelőm is, akihez nem tudok olyan korán kiérni, hogy ő ne legyen ott. Ő olyan ügyfelünk, aki úgy tanulta, hogy meg kell tisztelni, ha valaki bérmunkába érkezik. Régi vágású családból érkezett. Ismerjük, hogy kinek merre és milyen földjei vannak,s ha lehet a csapatot, vagy az éppen oda induló emberemet, már előtte napon kiküldöm, nézzék meg, hogy meg lehet-e munkálni a földet? Mi 250 hektárt művelünk, szolgáltatásban további 500 hektár körül bérmunkát is végzünk, de a géppark képes lehet akár 1000 hektár szolgáltatás elvégzésére is.

Ökrös Sándor megbízik a magyar gépgyártókban, mellette ifj. Schriffert József éppen lazítóját hozta Gyuláról Okányba

Vállalkozás, vidékmegtartás

Itt egész évben hat főnek tudok állandóan munkát adni. A szezonban vetéstől, egészen a késő őszi szántásokig mennek a gépek. Aztán jönnek a nagy szervízek. Szerencse, hogy egy jól képzett csapatom van, akik a gépkezelés mellett a szereléshez, javításhoz is értenek. Télen a saját gépek karbantartása mellett a környékbeliek gépeit is szervízeljük már, most éppen két MTZ motorfelújításán dolgoznak a műhelyben. Nyáron aztán 10 főre is felduzzad a csapat. Régi, megbízható embereim mellett, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve gyakorlati helyként diákok is érkeznek hozzánk, akik, ha úgy látjuk ügyesek, hamar a szállításba is bekapcsolódhatnak és ha van jogosítványuk, a gépeket is kezelhetik – nekünk is nagy élmény.

Vállalkozásában sok fiatal is lehetőséget kap

 Fiatalok nélkül nincs vidék

Fiatalok nélkül nincs vidék. Ennek a szakmának is kell az utánpótlás. Egyre jobb technikák jelennek meg s nekünk követni kell a kor technikai újdonságait, hogy a termelésben, a szolgáltatásban ne legyen lemaradásunk. A precíziós technológia, a sorvezetők, a GPS, a robotpilóta, azt hittük 5 éve, hogy elérhetetlen. Most jönnek a 17-18-19 éves srácok és készségszinten használják. A faluban azonban a munka mellett kikapcsolódás is kell. Ezért néhányan úgy gondoltuk, hogy a helyi sportkört nem hagyjuk veszni s mindenki hozzátesz, ami tud. A felnőtt kerettel együtt 50 fő az okányi sportkör létszáma. Jönnek hozzánk gyerekek Mezőgyánból, Gesztről, Vésztőről – ahol sajnos megszűnt a sportkör. Tárnok Zoltán barátom, a geszti iskolában testnevelő tanár. Rettenetesen szereti a focit és az ottani 12-14 éves gyerekeket támogatja s meghívja őket edzésre. Ha ügyesek és szorgalmasak, megízlelhetik ezt a világot is. Mi pedig értük megyünk, vagy buszt küldünk. Ebben ki kell emelni Demeter Ottót, a zsadányi református lelkészt, aki nemrégiben esperesünk lett. Szívügye a vidék, ebben együtt tudunk gondolkodni.

Pesti László, akit Okányban és a környéken csak “Pesti Úrnak” szólítanak. Ő az egyik legtapasztaltabb gépésze és az új technológiákat is ügyesen alkalmazza. Traktorja, gépe pedig talán a főnök gépénél is tisztább.

A sportkörben Hégely Sándor vegyeskereskedő, Kiss Imre, a szezfőzdés, Varjú Richárd barátaimmal dolgozunk. Támogat bennünket még Okányból Opóczky János, Mezőgyánból Szabó László, Mihálka Sándor vadászok és persze a helyi, az okányi önkormányzat is. Kifejezetten jól esik az is, hogy a faluból elszármazottak, mint Nagy Gábor nagyvállalkozó fontosnak tartja, hogy a gyerekeknek tudjuk biztosítani a sportot is. A családjával hatéves korában került el innen. Vagyonukat államosították, de visszavágyott, házat vett és támogat bennünket. Ám Okányt támogatja még a falunk korábbi polgármestere is, Fekete Zoltán, aki ma már Gödöllőn él.  A foci mellett pedig ott szerepel az életemben a vadászat, ahol további fiatalok csatlakoznak hozzánk. Őket elsősorban Hégely Sándor és a vadászmester, Székely Sándor terelgeti és válnak aktív tagjaivá az egyesületnek. Itt ezeken kívül, no, meg a horgászat mellett, más aktív kikapcsolódásra nem nyílik lehetőség. Emiatt fontosnak tartjuk, hogy összefogjuk a gyerekeket.

Hánis János gépésze nem csak jól kezeli a cég gépeit, hanem a legnehezebb javítási munkákat is rá lehet bízni. Elsimert gépszerelő Észak-Békésben.

 Hogy látod a jövőt?

A mai világban és itt a mezőgazdaságban egyre kevesebb fiatal helyezkedik el, pedig nagyon nagy szükség van rájuk. Ám azt is látni kell, hogy itt este nem lehet bezárni, miközben a világ azt kommunikálja, hogy jár az este, a hétvége, pihenni kell. Ebben a szakmában megvannak a pihenők. A tanárok egész évben dolgoznak, nekik a nyár szabadabb, nekünk mezőgazdászoknak pedig inkább a tél az, amikor több idő marad sportközvetítésekre – mert igazán engem például az kapcsol ki. A másik, hogy a mezőgazdaságban mindig is kellett a kitartás. Most is kell, sőt! Sajnos úgy látom, hogy kevesen kitartóak, de aki kicsit is szorgalmas, úgy gondolom, meg tud élni. Én nagyon haragudtam, amikor idősebbek arról beszéltek, hogy ők, hogy dolgoztak, hogy kezdtek. Lehet mögöttem is van már néhány év, de én a 210 hízómat tényleg diszperzites vedrekkel etettem le.

A család és a vadászat mellett a John Deere a legnagyobb szerelem. A faluban, ha teheti kerékpárral jár Ökrös Sándor

A generációs váltás nehézkes. Biztos, hogy nagyon sok föld lesz bérelhető és biztos, hogy sok gazdát is fog cserélni. Sajnos az öreg, a nagy tapasztalatú gazdák elmennek. Viszik magukkal a tudást. Azt a tudást, hogy hogyan lehet megszeretni a földet. Hogyan kell vele bánni. A mezőgazdaság olyan irányba és olyan ütemben fejlődik, hogy azt nem is hinné el, aki most a régi öregek közül előkerülne. 5-6 éve én sem hittem. Műhold, robotpilóta, de ezek még nem elegendőek ahhoz, hogy tudjuk azt is, hogy mit kell és mikor kell elvégezni.

A közigazgatás jó. Az állam mindent odatett, el lehet hivatalosan intézni, az ügyfélkapuval otthonról is – szinte bármit. Nem kell sorban állni. El sem hiszi az ember, hogy például egy tevékenységi kört otthonról a szobából fel lehet venni, illetve törölni lehet a vállalkozásunkban. A bankok jól működnek s könnyen és gyorsan kapunk hiteleket, mégis inkább a kamatok alacsony rátája az, ami segít a fejlődésben.

Ökrös Sándor és párja Kiss Júlia, aki mindenben támogatja.

Úgy érzem sok lehetőség lesz. Mi itt Okányban bízunk a következő uniós ciklusban. Sok elképzelésünk van, tervünk. Fejlődni szeretnénk és vannak gazdák, akik velünk együtt növekednének. Tárolókat, feldolgozókat akarunk építeni. Például egy vágóhíd éppen most kezdett, de vannak más vállalkozások is, akik elindultak. Most nagy lökést adhat az autópálya érkezése Békés megyében. Autópálya, vasút, nyitás Nagyvárad, Nagyszalonta felé. Turisztika. Számos történelmi emlékhely például Vésztő-Mágor, Geszt, de a Sebes-Körös horgászati fejlesztése is kiaknázatlan, amellett, hogy vadászatban, a vadgazdálkodásban az ország legjobb megyéjében élünk. Persze azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a környezetünkre, a természetre nagyon ügyelnünk kell. Ebben nekünk, mezőgazdászoknak is fontos feladat jutott.

 

 

 

 

Szilágyi Bay Péter
Fotó: Agro Jager News

Galéria

Tovább olvasom