Sütő Bálint Ausztriában kifogta “élete harcsáját”, amiről beszámolt lapunknak:

Szokásos horgásztúránkra reggel 7:00-kor érkeztünk, az Ausztriában található Richter-Teich-ra az apósommal. A halőrházon új szabályzat volt olvasható, amelyben többek között az szerepelt, hogy a jegyvásárlás előtt a horgászat megkezdése tilos, és pénzbírsággal büntetendő. Így hát vártunk… (Hozzátenném, hogy rendszeresen látogatom a tavat, és eddig lehetőség volt a horgászat megkezdésére jegyvásárlás előtt is – de a szabály az szabály.)

Fotó: Curnovics István – Agro Jager News

Volt időnk körülnézni: hol is próbálkozzunk, milyen módszerrel, csalival, technikával. Csak csodálkozva néztem, ahogy kisebb-nagyobb harcsák forogtak a tavon lévő bokrok és fák alatt. „Böfögésüktől” zengett a tó – szó szerint! (Harcsahorgász fülének nincs szebb muzsika.)

Az idő, mondanom sem kell, borzasztó lassan telt. Izgatott voltam, és türelmetlen, mint egy gyerek, de várnom kellett. Így hát sokszor körbejártam a tavat, élveztem a látványt és a hozzá tartozó csodálatos „hangzavart”.

10:00-kor megérkezett a tógazda. Tájékozódtam az esetleges tilalmakról, új szabályokról stb. Gyors jegyvásárlás után már kezdtem is a horgászatot.

A választásom egy nagyobb fűzfa tövére és annak árnyékára esett, mivel itt volt a legkisebb aktivitás – ritkábban és komótosabban fordultak a halak. Egyet azonban véltem felfedezni. A szerelékem egy egyszerű, súlyozott úszó volt; a horgon kanadai gilisztacsokor és egy lazacszelet. Ezt a fa tövétől 2–3 méterre ejtettem be – gondoltam, nem az ajtón dörömbölök. Ha éhes, keres és talál.

Elkezdődött a türelemjáték. Ismét, akárcsak egy gyerek: félelem, izgalom, várakozás – aki harcsázik, az tudja, mit éreztem.

Fotó: Curnovics István – Agro Jager News

Különleges két óra volt ez számomra. Nem igazán tudtam, mire számítsak, ugyanis ez volt mindössze a második alkalom, hogy kimondottan harcsázással próbálkoztam, hozzá való felszereléssel. Igaz, fogtam már harcsát kétszer bojlis felszereléssel is – de az más tészta.

Szóval vártam… de a türelmetlenség győzött. Gondoltam, közelebb megyek, meglesem, ott van-e még a kiszemelt. Szerencsétlenségemben rám talált a szerencse: a parton fekvő faág épp az én lábaimnak volt útban, így a megközelítés finoman szólva sem volt halk. Mindenki tudja, mi történt ezután… Egy hatalmas farokcsapás, és ez az óriás elúszott.

Jó ideig se híre, se hamva. Sörömet kortyolgatva emésztettem magam, miért nem voltam türelmesebb, kitartóbb – hiszen pont ezek teszik különlegessé a harcsahorgászatot.

Feltámadt a szél, kellemesen. Az úszó sodródni kezdett: szépen, lassan, fokozatosan, komótosan. Nem telt bele sok idő, elérte a partot – pontosabban a fa vízben lévő gyökereit. Úgy gondoltam, ott nem lesz jó helyen. Kivettem, frissítettem a csalit, kicsit korrigáltam a szereléket, és visszadobtam 2–3 méterre a fától.

A bot kézbevétele után óvatosan kezdtem csévélni a zsinórt, hogy ne akadjon a fa gyökereibe. Enyhe ellenállás… a bot enyhén hajlik… „Nahát… csak sikerült, Bálintka, ügyes vagy!” – gondoltam. Megakadt a horog. Fékzárás, óvatos botfeszítés… és BUMM! Hatalmas erővel, parádéval megindult. Elkezdődött életem eddigi legnagyobb küzdelme.

Többször is bizonyította, hogy súlyban jócskán fölöttem van – bevallom, éreztem is. Csodálatos, ugyanakkor ijesztő 40–45 perc következett: rengeteg irányváltás, kirohanás, zsinórcsapás – mindent bevetett, amit egy rutinos veterán csak tud.

A küzdelmünk utolsó öt percében még egy utolsó trükköt is előhúzott a tarsolyából: a fűzfa felé vette az irányt, ahonnét eddig sikerült távol tartani. De ő jobb kondiban volt – sokkal. Muszáj volt engednem a féken – vagy mentem volna fürdeni.

Ez volt az a pillanat, amikor azt hittem, itt a vége. A víz alól összeszedett 3–4 nagyobb faágat, és ahogy csak tudta, feltekerte a zsinórt. Ekkor határoztam el, hogy most vagy soha: még egy utolsó próbálkozás tőlem – vagy meglesz, vagy nem… (Elfáradtam – fizikailag, szellemileg.)

A féket megszorítottam, és csak húztam, húztam. Végül kiszabadult az ágak közül – feladta a küzdelmet. A botot átadtam az apósomnak, és partra segítettem életem harcsáját. A feje koppintására még 2–3 alkalommal megúszott, de végül a parton feküdt – velem együtt!

Gombóccal a torkomban, könnyekkel az arcomon fogadtam a gratulációkat. Az az érzés… leírhatatlan. Gyors hosszmérés, pár fotó, egy „csók”, és ment is vissza a tóba.

A tógazda elmondása szerint a tó második legnagyobb harcsája volt – de ez számomra nem fontos. Hálás köszönet az apósomnak, Curnovics Istvánnak, és a tógazdának, Ulrich Richternek a segítségért!

Hatalmas és felejthetetlen élmény volt – minden horgásztársamnak kívánok hasonlót!

Írta: Sütő Bálint

Fotó: Curnovics István

Van egy szép horgászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Élménybeszámoló: az eddigi legnagyobb pergetett amurom

A Duna Tolna vármegyei szakaszán, az M9-es híd közelében horgásztam, amikor ez az emlékezetes fogás történt. A helyszín kopár partszakasza tökéletes lehetőséget nyújtott a pergetéshez, ezért egy fekete színű (faeper mintázatú) wobblerrel, szederes „lures”-zel próbálkoztam.

Fotó: Bilitics Dragán – Agro Jager News

A felszerelésem egy Reiva Stream 240 cm-es, 10–30 grammos bot volt, Spiderwire X4 0,11 mm-es fonott zsinórral, valamint 0,35 mm-es Reiva fluorocarbon előkével.

Alighogy bedobtam a csalit, körülbelül két másodperc sem telt el, amikor az amur rárabolt – és kezdetét vette egy körülbelül 15–20 perces, izgalmas fárasztás. Többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült elsőre megszákolni, újra és újra erőre kapott. Végül sikerült a szákba terelni, de még ott sem adta fel: annyira küzdött, hogy a merítőmet is eltörte.

A mérlegelésnél 7,5 kg-ot mutatott a súlya. A hosszát sajnos nem mértem meg – az öröm és az adrenalin hevében ez teljesen elmaradt. Ez a fogás egy életre szóló élményt adott nekem. Eddig ez volt a legnagyobb halam, amit pergetve fogtam.

Üdvözlettel: Bilitics Dragán

Van egy szép horgászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Több alkalommal is horgásztam az Újpesti-öbölben, és szinte minden alkalommal 10–20+ kilós busák akadtak horogra. Élvezet volt fárasztani és partra húzni őket, bár voltak olyan nagy példányok is, amelyeket egyedül nem tudtam kiemelni, főként a sekély víz miatt. A part közelében a nagy busák megvadultak és több esetben el is tépték a  35 mm-es fonott zsinórt. Ezek a busák 40 kiló felettiek lehettek – láttam őket!

Eddig már négy alkalommal vesztettem el egy-egy igazán nagy példányt. Azt is észrevettem, hogy idén 10 kiló alatti busát nem igazán akasztott senki. Talán sok kisebb egyed elpusztult, és csak a nagyobbak maradtak meg – nem tudom biztosan.

Szerintem sikerült kifejlesztenem egy olyan csalit, aminek nem tudnak ellenállni. Én mindenesetre megpróbálom megdönteni a tavalyi rekordomat, ami egy 75 kiló feletti busa volt. Az öbölben ugyanis jó néhány óriási példányt láttam a radaron.

Írta és fényképezte: Sztasz Sztanyiszlav Sztaniszlavovics

Érdekel a busa horgászata? Naprakész információkat a busa horgászatáról itt találsz. Kattints a linkre!