Keressen minket

Hubert

MESE: 3. rész – Terítéken az ormánsági gyilkos bika

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Tegnap este nagyon későn értek haza a Bükkhát Erdőrezervátumból a manók. Hubert vitte a nagy sakálgereznát, Arthur bácsi az értékes koponyát. A sötétben Valter ment legelől, hogy biztonsággal kijussanak a sok száz hektáros rezervátumból. Útjuk nem volt veszélytelen, hiszen a sűrűségekben, erektől gazdag, lápos részre is betévedhet az, aki nem járatos arra és Valter semmiképpen nem akarta, hogy barátai bajba kerüljenek. Azonban az öreg erdő más veszélyeket is rejtett, hiszen vadmacskák, nyusztok és nyestek is laktak benne: az odvas, öregfák olyan búvóhelyet adtak ezeknek az állatoknak, hogy az embertől zavartalanul élhettek és óvatosan kellett haladniuk.

Gyenese Emese: Az ormánsági gyilkos bika

Hubert nem is tudja, hogy mikor értek haza, de arra ébredt, hogy az udvaron, az üstben, már fő a víz és Valter és Arthur egy madzaggal emelte ki a koponyát, hogy ellenőrizzék, jó lesz-e már? Hubert egy kicsit elszomorodott, mert hazagondolt Peszere-pusztára, a házra, az istálló előtti üstre, amelyet még valamelyik régi lakója épített. Vályogból volt megrakva, sárral megtapasztva és az üst olyan pontosan illet abba, hogy egy bojtnyi füst se jött fel közte.

Valter azonban egy igazi svábmanó volt, az ősei még a Dunán ereszkedtek le Németországból és úgy megszerették a Dunamentét, hogy itt maradtak Magyarországon. Emiatt is olyan precíz. Arthur csak nézi: a nagy fémházas üst három lábon áll, így akár milyen talajra teszik sohasem billeg! Precízen kovácsolt ajtaja, hátul kéménye van. Takaros!

A nap egyre magasabbra kúszott fel és manók ott szorgoskodtak az udvaron. Főzték a koponyát, miközben a nagy, a hátán fekete sávos gereznát kifeszítették, hogy mielőbb száradjon meg. Valter nem szerette lesózni, mert attól kiszárad a bőr. Magyarázta is Hubertnek, hogy mit, hogy kell csinálni, miközben Arthur bácsi már a nagy kerti székben pöfékelt – megint! Békésen. A kastélyban Malvinka mindig kitalál valami feladatot és ha valaki értékelte az ilyen gondolatpillanatokat, az bizony Arthur bácsi volt. Valter bácsi néha, néha ránézett, de a világért sem akarta zavarni, mert tudta, hogy Harkányban hamarosan szorul a hurok jó barátja, Arthur nyaka körül, hiszen Malvinka már várta őket a városban!

Csendesen telt a délelőtt. A hivatásos vadászok már korán elmentek és Endre is letette a puskáját, mert a traktorokkal mentek ki a határba. Sok a munka, mert a téli hónapokra fel kell készülni, hogy legyen takarmánya a vadnak. Ki tudja, mekkora lesz a tél – tette fel magában a kérdést Valter is és azon gondolkozott, hogy miként bírják a kórósiak ezt a hajtást? Egy pillanatra körbenézett: nincs-e valami elmaradva, de sok gondja ma nem volt. Sóhajtott is egyet, hogy akkor nyugodt szívvel megy be Harkányba. Nem igen szerette itt hagyni a Magtárt. Akkor volt nyugodt, ha kint aludt.

  • Arthurkám! – szólt kedvesen Valter bácsi barátjához.

Arthur érzékei Malvinka mellett nagyon kifinomultak az évek alatt és mivel messze volt Valtertől és Huberttől, nem lehetett látni, hogy a szembogara úgy összeszűkült, hogy nagy kék szeme szinte világított még a napsütésben is! Megérezte, hogy ennek fele sem tréfa, de ki kell várni, hogy mi történik!

  • Parancsolj Valterkám! – parolázott barátjával, aki elnevette magát, hogy most már tudja a csalfaságot Arthur, csak még azt nem tudja, hogy mi a titok!
  • Be kell ugorjak Harkányba! Vinnem kell szőlőt, meg birseket, gombát meg van itt egy kis méz is. Itt van Dorozsmáról Georgina keresztapja, Ferdinánd. Az ottani plébánia atyája, aztán együtt mennek vissza az egyetemre! Vinni akarok nekik egy kis hazait, de egyedül nem tudom bevinni. Segítenétek-e?

Arthur nyugodtan ült a székben, még volt egy pár pöffenteni való dohány a pipában. Helyesebben Valteré volt az is, de ilyet, hogy a vadászatot félbeszakítani és bemenni a városba. Na, akkor nekem végem…

  • Persze Valter, menjünk. Tudod, hogy a család az első! Egyébként is Ferdinándot nem láttam a mátrai hajtás óta!

Hubertet persze nem kérdezte senki. Ezt tudta ő is, meg tudta Arthur bácsi is. Igazán beküldhette volna a gyereket, aztán legalább találkozik a két fiatal. Hubert meg azon töprengett, hogy ki lehet az a Georgina? Ki az a Ferdinánd? Egyáltalán tényleg miért kell bemenni, de úgy volt vele, hogy mindenképpen segít, mert nem hagyhatja, hogy Arthur és Valter egyedül cipekedjen.

A kórósi magtárból egy kicsit visszafelé kellett menni a falunak, de hamar elértek egy kis murvás utat, azon meg kiértek a kövesútra és Rádfalvának fordultak. Azon át aztán nem fel Diósviszlónak, hanem Márfa felé, egy régi dűlőn folytatták az útjukat. Erdők között vezetett az út, majd egy betyár hídon átléptek az Egerszeg-csatornán. Márfa után pedig már szinte Harkányban voltak.

Malvinka ebéd után egy kicsit szunyókált, majd ránézett a faliórára és tudta, hogy hamarosan beérnek Arthurék. Valter feleségével és Georginával a teraszon beszélgettek és kedvenc süteményüket, dobostortát szolgáltak fel. Georgina illedelmesen hallgatta a beszélgetést, de őt inkább a tanítás érdekelte és itt most mindenki gyógyfüvekről és a harkányi fürdő kékszínű, termálvizéről beszélt. Csakhamar csatlakozott hozzájuk Ferdinánd papmanó is, akinek nagyon örült, hiszen mióta Szegeden az egyetemen tanul, azóta sokszor meglátogatja: a parókia hatalmas könyvtárában mindent megtalál, amit esetleg az egyetemi könyvtárban nem lehet kikölcsönözni.

A harkányi gyógyfürdő Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

A kerítés felett aztán egy, kettő, aztán három kalap is megjelent. Előbb Valter, majd Arthur és a vigyorgó Hubert ábrázata tűnt fel, aki hátul már mindent megértett, hiszen ilyen díszes bevonulás legutoljára a geszti kastély udvarán volt, amikor a nagy vizsla nyakában, nyári szünetében elvágtattak a tó felé.

Malvinka természetesen úriasszonyként köszöntötte Valtert, Hubertet és természetesen férjét Arthur bácsit. Arthur tudta, hogy most mindent el kell viselnie, de örült, hogy ilyen sokan vannak, mert Valter felesége Emerencia, aztán a lánya Georgina, no meg a mindig jókedvű Ferdinánd azért mégiscsak jó, hogy itt van, mert most Isteni segítségre is szükség lesz – sóhajtozott magában, ahogy szokott.

Kellemes találkozás volt és hamarosan jöttek a beszámolók, mindenki kíváncsi volt, hogy mi történt Kóróson és mi történt a Bükkhát Erdőrezervátumban. Mikor Hubertre került a sor Georgina elpirult, amit persze Malvinka rögtön észrevett és Ferdinándra nézett, akinek a megnyugtató tekintete mindent elárult. Aztán Malvinka szólalt meg?

  • Drága Arthurkám! Képzeld el, hogy már el is felejtettem mondani, hogy estére fogadásra vagyunk hivatalosak, mert most rendezik meg az orvoskonferencia záróprogramját és bennünket is meghívtak! – Arthurral megfordult a világ. Még az hiányzik, hogy frakkban, meg csokornyakkendőben udvariaskodjon, amikor a gyilkos bika kint van az erdőn. Rögtön védekezett is!
  • Ó, micsoda figyelmesség, de sajnos nem tudtunk róla és így nem hoztam alkalomhoz illő ruhát – próbálta udvariasan visszautasítani a meghívást!
  • Drága Arthur – mosolygott Malvinka, amiből Arthur már tudta, hogy elvesztette a csatát. – Én gondoskodtam róla és a bőröndökbe elcsomagoltam mindent. Van cipőd, minden és az ingedet a szobaszervíz félórán belül felhozza a szobába.

Arthur ismerten kerülte a bálokat és a fogadásokat. Mindenki tudta! Nem szeretett menni és a nagy platánok alatt jókedvű mókázás hallatszódott ki az utcára, de persze semmi harsányság nem volt abban, csak szolid, visszafogott, kellemes harkányi szombat délutáni beszélgetés volt, így a vénasszonyok nyarának legvégén.

Aznap a szokásosnál hamarabb zárták be a fürdőt. Ki is írták, hogy valami technikai ok miatt, a szűrőket ellenőrizni kell. A nagy épületet nem régen újították fel. Benne csúszdák, különféle medencék sora várta a vendégeket és persze az igazi attrakció a kül- és beltéri termálmedence, amely kékesen ragyogott. Egy különleges kapuval kötötték össze a benti medencével és egyszerűen be lehetett úszni az épületbe is. A megvilágítás a fogadásra elképesztőre sikerült, mert még a medencékben is voltak víz alatti lámpák!

Mikor megérkeztek a fürdő teraszára, egy hatalmas bécsi zongorán játszottak és a medence szélén Arthur úgy érezte, hogy megfordul körülötte a világ. El se hitte, hogy Valter elárulta. Biztos volt benne, ha tudja, akkor valami kifogást talál és messze elkerüli Harkányt. Be se jön! De egyszer csak meglátta Hermant is! Mikor lehetett, akkor aztán csak összegyűltek!

  • Menjünk a rumpuncshoz! – javasolta Valter!

Úgy is volt. Hermann, Valter, Arthur és Hubert meglátogatták a rumpuncsot. Csatlakozott hozzájuk Ferdinánd is. Ferdinánd szerette a vadászokat, ahol ő lakik, ott is laknak és a jövő héten Hubertusz keresztet avatnak a vadászház udvarán.

Hermannék tudták, hogy a bika délre tartott, de sajnos elvesztették a nyomát. Most, hogy Valter újra talált egy sebesült bikát, az aggodalomra adott okot. Mindenképpen meg kell keríteni, mert sok bika halálát fogja okozni. Az álló, földig terítővel borított asztal mellett beszélgettek és míg törték a fejüket, latolgatták az esélyüket, Hubert a Malvinka mellett ülő Georginára pillantott, aki délután és egész este rá se hederített. Hát jó, ha így, akkor, így – határozta el. Nem tudta, hogy Malvinka és Arthur megbeszélte Valterékkel, hogy Ferdinánd elhívja magához Dorozsmára, hogy segítsen neki felállítani a Hubertusz keresztet és segítsen előkészíteni a szentelést.

Már hajnal egy is elmúlt, amikor hazakísérték a hölgyeket Valterék és átöltözve, egymást segítve lépték át az Egerszeg-csatorna betyár hídját…

  • Vigyázz Arthurkám, megcsúszik a bakancsod! Sáros!
  • Ne Arthurkázz itt nekem Valter! Elárultál! tudod, hogy nem szeretek ilyen helyre menni!
  • Nem tehettem mást Arthur! Ismered Emerenciát! Olyan, mintha ikrek lennének Malvinkával! Inkább örülj neki, hogy hajnalra kiérünk a területre!

Valternak igaza is volt meg nem is, de Arthur is így volt vele, hogy ő szökött meg, hogy vadászni mehessen. Barátját igazán nem hibáztathatja – tudta ő is, csak hát az a fogadás.  Végül is, nem is volt olyan rossz. Valamit mondani kéne ennek a Valternak, hát így még sem menetelhetnek Kórósig!

  • Álljunk meg Valter, mert Hubert már alig tud utánunk jönni! – szól Arthur Valternak.

Holdtölte után voltak egy nappal és szinte világos volt a határban. A mezők ragyogtak és olyan holdvilág volt, hogy árnyékot vetettek az erdők. Egy ilyen helyt álltak meg, hogy ne lássa meg őket senki. Hubert szólni sem tudott, még, hogy ő a fáradt, de Arthur már benyúlt a kabátja belső zsebébe:

  • Gyújtsunk rá egy pipára! – és mielőtt Valter bármit is mondhatott volna, már tömködi a sajátját egy kis ismerős dohányzacskóból. Huncutul felnéz és mondja is:
  • Persze, trinidadi! Mindenféle hitvány kapadohánnyal nem gondolod, hogy megsértelek Valterkám!
  • Arthur, te elhoztad a dohányt?
  • El én, nehogy tönkre menjen. Tudod, ha kiszárad, akkor élvezhetetlen lesz és nem akartam neked se rosszat.

Elmókáztak kicsit, Hubert jót nevetett rajtuk, hiszen hol van már a fogadás, hol vannak a zsörtölődések? Csak a barátság marad meg és ilyen dolgokért csak ideig óráig lehet megharagudni. Mikor aztán Valter megszólal:

  • Hallod, ha láttad volna magadat, amikor kiderült, hogy fogadásra megyünk. Bécsi zongora, frakkok, meg, rumpuncs!
  • Na Valter, azért megérte bejönni Kórósról. Az olyan volt, amilyennek lenni kell. Nem úgy van, már, hogy nincs friss narancs. Ma már minden van…

Sok idejük azonban nem volt. A hajnal kérlelhetetlenül közelgett és a falvakból, innen, onnan is kakaskukorékolás hallatszódott, ahogy beértek a magtárhoz, már csörrent is a kulcs a zárban. Mintha mindenki otthont lett volna, pakolni kezdett. Valternak házigazdaként arra is jutott ideje, hogy feltegyen egy kávét, maguknak, míg Hubertnek egy kanna vizet tett oda teának, aztán mind a hárman saját szekrényük előtt térdeltek. Számolták, olvasták a lőszereket és amikor megvolt, nyúltak is puskához. Hubert a tárba beletette a lőszereket, azt pedig a zsebbe. Arthur, egy övre fűzhető kis tokba tette be a lőszereket, ahogy Valter is, csak neki belül a sörétesek, míg a hajtókájába 6.5X57R lőszerek kerültek.

Tudták, hogy mire meghasad a horizont, nekik már kint kell lenni. Huberttel úgy beszélték meg, hogy felül egy lesre, amelyről négy nyiladékot is tud pásztázni, míg a két erdész megpróbálja becserkelni a gyilkos bikát.

Fáradtak voltak, hiszen tegnap reggel óta talpon voltak és megjárták egy fél nap alatt Harkányt is.

  • Ha fürödtünk volna Valterkám, biztos nem lennénk most ilyen fürgék!
  • Biztos nem Arthur, de jól megúsztad Malvinkát is.
  • Nem is értem mi történt? Biztos az atya miatt most visszafogottabb volt.
  • Szeret téged Arthur.
  • Persze, csak ez a szerencsém…, de neki is! – örült ennek Hubert, mert Arthur bácsi humora visszatért! Hogy mondta ezt is?! Míg Valter is megijedt, mert Arthurt senki sem tudta kiszámítani. a memóriája pedig híresen jó volt, akár több évre visszamenően is emlékezett. No és ami fontos, hogy sosem maradt adós..

Parancsolni nem lehetett a manóknak, de közöttük is voltak olyanok, akivel nem volt ajánlatos packázni, de ha kértek tőlük, akkor mindig segítettek. Arthur mind közül talán a legöntörvényűbb volt. Saját becsületéből, munkájából és a tudásából érte el, hogy megbecsült tagja az erdészközösségnek. Mindig megvetette, ha valaki érdemei nélkül kapaszkodott fel, vagy nem szerette az erdőt, a fát és csak mint kötelességet vagy tüzelőt látott benne. Már az iskolában elkerülték az ilyet…

  • Valterkám, majd beszélnünk kellene egy-két fontos dologról is.
  • Jól van, ha bejöttünk, majd sort kerítünk rá. Nekem is szúrja a szemem, ami az Erdészeti Minisztériumban folyik.
  • Beszélik szerte az országban..
  • Tudom…

Hubert várta, hogy vége legyen a diskurzusnak, mert fiatalként egyáltalán nem érdekelte, hogy mi történik a házán kívül. Úgy volt vele, ha mindenki rendet tart a háza körül és igyekszik a lehető legnagyobb rendet megtartani, akkor mindenhol rendben lesznek a dolgok.

Hol érdekelte Hubertet, hogy az erdészeti minisztérium mifene főosztályán, milyen rendetlenség van. Hogy ki, mit tesz vagy nem tesz? Ki, kinek a kedveltje? Egyáltalán nem érdekelte, de Arthur és Valter, meg a többi idősebb manó azonban nemtetszésének adott hangot, hogy a rossz döntések, a szakmai alapok, a vezetési gyakorlat hiánya, hamarosan olyan problémákat okoz, amit majd nem győznek kikalapálni. Szakemberek kellenek, nem félnótások – mordult meg Arthur bácsi.

Volt ebben igazsága Arthurnak és Valternek is, de volt Hubertnek is, de álláspontjukat, csak úgy lehet megérteni igazán, ha megértjük, hogy a lehető legtöbbet mégis ezek a manók tudnak a világról és ahogy Lajos barátjuk mondta odalent, a rónán: mi elképzelhetetlennek tartottuk, hogy valamit ne jól végezzünk el… Hubert, oda el kell menjünk a télen. Le a Kovács tanyára. Lakik ott valaki, akit hamarosan meg kell ismerjél.. – beszélgettek a manók.

A Hold még fent volt, amikor elérték az erdőt. Hubertnek meghagyta Valter, hogy miként tud eljutni a leshez. Azt elfelejtette megmondani, hogy mikor és hol találkoznak, de ez ilyenkor azt jelenti, hogy majd érte mennek. Nem kell ilyen dolgokat megbeszélni. Mindenesetre jó lett volna megkérdezni, de mikor megfordult, a sötétben már nem látta őket.

Olyan csendesen, amennyire csak tudott lopakodott be a leshez. Egy helyen egy konda horkantott rá, de aztán szelíd röfögéssel lassan tovább léptek s mivel a szele jó volt, a konda nem zajongott tovább. Decemberben már jön a búgás és a nagy kanok ahogy egyedül járják az erdőt, ilyenkor november elején, azért már a kondákat meg-megkörnyékezik. A konda is tudja ezt. Erre játszott most rá Hubert, aztán csak tovább, tovább, befelé az erdőbe…

Valter és Arthur csakhamar eltűnt a hajnali erdőben Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Hubert már régen elhelyezkedett, amikor Arthur és Valter megkerülte az erdő sarkát és jó széllel elindultak. Nyiladékról, nyiladékra léptek. A mezőn még legeltek tehenek és az idei borjaik is szépen megerősödve, most már biztonsággal várták a telet. Nem tudták mi vár rájuk, de enni, enni kell, mert most jó a fű, most gazdag még a határ. Azok a gazdák, akik komolyan veszik a lucernatermesztést, ilyenkorra már araszos lucernát hagynak meg, hogy a télre meg tudjon erősödni, hogy ne pusztuljon ki, akkor se, ha nagy fagyok vannak. Így jó legelője lesz a vadnak és másban pedig kisebb a kár. A vad így akkor is megkeresi, ha hó lepi be, mert a legértékesebb takarmány.

Valter elől. Vállán a puskája, ahogy Arhurnak is, aki most a dupla golyós helyett Valter 8X68-asát hozta magával. Még az este kérte el tőle. A dupla golyósnak a biztosítójával némi gond mutatkozott és úgy határozott, hogy nem kockáztat. Most már nincs hova sietniük. Kiértek. Ketten járják, figyelik az erdőt. A bőgés befejeződött és a fiatal bikák hamarosan csapatokba verődnek, aztán majd jönnek az öregek is s mikor levetik az agancsot, már alig lesz különbség köztük. Az erdő most nagyon csendes. A bikák a jó másfél, de lassan két hónapos bőgéssel olyan súlyt vesztettek, hogy azt még a tél beállta előtt némiképp pótolniuk kell.

Az egyik nyiladékon egy öreg tehén lépett ki elébük. Hatalmas nagy füleit, mint az ernyőt fordította rájuk. Rezzenéstelenül kőszoborként meredt rájuk. A manók állták a tekintetét és ahogy megállt a tehén, körülötte a rudli tehenei, ünői, akiknek csak jövőre lesz meg az első borja, szintén megálltak. 30-40 szarvas, mint egy néma szoborpark állt velük szemben. Földbe gyökerezett lábbal álltak mindannyian. A vezér tehén a legokosabb és a legtapasztaltabb. Ő vezeti a rudlit, ő megy legelöl. Valter csak egy pillanatra lehunyta a szemét és tudta, hogy ez elég ahhoz, hogy az öreg tehén tovább vigye a csapatot. El is fordította a nyakát és ha nem is gyorsan, de lendületesen megiramodott, hogy mögötte eltűnjenek a hajnali erdőben. Az ilyen tehén a legértékesebb. Aztán a rudli elindult előttük és a sok tehén között szertelen borjak és kecses ünők lépkedtek. Közöttük vannak azok is, amelyek egyszer csak kiválnak és új rudlit alapítanak. Saját borjuk velük marad és egyre jobban növekszik a csapat. Köztük vannak az új vezértehenek is. Mert az erő nem elég. Ügyesnek és okosnak is kell lenni. Szívósnak, fáradhatatlannak, no meg persze kitartónak.

Az erdő a hajnallal együtt elevenedik meg. Itt is, ott is mozgásra lesznek figyelmesek.

Arthur már kezd beletörődni, hogy kikerülte őket a gyilkos bika, de egy-egy bika rudli is feltűnik. Távcsöveikkel pásztázzák őket. Átvált előttük néhány bika és egy ideig mellettük haladnak az erdőben. Az csak igazán a titkok, hogy merre és miért mennek a szarvasok? Milyen útvonalakat választanak és azt hogyan választják ki, ma se tudja senki. Titkok övezik ezt is.

Lassan egészen kivilágosodik és egy-egy öreg erdőrészletben, messze belátnak a fák alá, amikor hirtelen Valter csak int barátjának, hogy vágjanak át az egyik ilyen helyen. Valter mindig úgy megy, hogy kiszúr egy-egy fát és annak a takarásában mennek mind előre és előre.

Hubertnek eközben szerencséje van, mert a nyiladékra egy öreg bika és egy tehén heveredik le. Az akácsarjak között a bika egy kissé befeküdt. Alig 120-130 lépésre lehetnek. A tehén állva, hol erre, hol arra lép. Láthatóan ideges. Hubert nem érti, hogy miért, de amikor a magasles és a szarvasok között egy sakál jelenik meg, azonnal minden világos lesz. A bika jóformán rá se hederít, de a tehén láthatóan haragosan néz felé. Borja nincs, talán elvesztette, vagy ellopták a sakálok…

A Bükkhát Erdőrezervátum egyik bikája a 105-ös körzetben Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Eközben odabent az erdőben, egy vastag fát elérve, Valter nem megy tovább. Arthur csak nézi Valtert, aki hátrafordulva mutatja, hogy van a tarló szélén egy bika, de nem tudja megmondani, milyen lehet?

Éppen elég, ha Valter kiles, nem is mozdulok meg – gondolja magában Arthur.

Valter, ahogy kihajol a fa mögül, szinte megdöbben, mert a gyilkos bikát véli felfedezni. De nem biztos benne és int, hogy közelebb kell menniük. Amikor kilépnek a fa mögül a nyiladékra, Arthur is megpillantja a bikát. Már innen is meg lehetne lőni, de Valter közelebb akar menni.

A méterek ugyan fogytak, de bármikor megváltozhat ez a nyugodtnak vélt pillanat. A bika kint áll a tarló szélén. Félelmetes szemága, jégága van, meg egy, száras, korona és villa nélküli szár, amelynek a végeit, vagy 30-40 centiméteres hosszban, tűhegyesre fente..

Valter addig-addig ment, míg ki nem értek teljesen az erdő szélére. Egy szót sem szóltak. Nem kellett már Arthurnak sem mondani semmit. Egyértelmű volt, a két, sok telet megélt erdésznek, hogy beérték a gyilkost, ami a Nyugat-Mecsektől az egész Ormánságot rettegésbe tartotta.

Kissé háttal állt nekik. Bár így is elejthették volna, mégis meg akarták adni a tiszteletet ennek a sok bikát megszurkáló, egyébként a szarvasok számára leküzdhetetlen ellenfélnek is. Valter a nyakából, a kis bőgőkürtjét leakasztotta és Arthurra nézett, aki csak bólintott és a puskáját maga elé vette. Valter 8×68-as fegyvere távcsővel szerelt. Régi klasszikus erdészek voltak ők ketten és olyan közel cserkeltek, hogy Arthur igen sajnálta, hogy megszokott duplagolyósa most ott pihen a vadászházban. Talán ezt a cserkelést élvezték igazán, amikor ők ketten vadásztak.

Aztán Valter a szájához emelte a kürtjét és olyat böffentett, ordított a bikára, hogy Arthur, aki megjárta már megannyiszor a Kárpátok égig érő lucfenyveseit, ahol medvével, farkassal és fekete, kárpáti bikákkal is volt szerencséje, beleborzongott! Mégis van ebben az Ormánságban valami különleges – gondolta, miközben Valter tudta, hogy egyetlen egy rossz hang és a bika elugrik. Tudta, hogy a nagy öreg, amellyel olyan rútul elbánt, rendre így tett az efféle mellékbikákkal, csak erre nem számított!

A gyilkos bika felkapta a fejét és olyan villámgyorsan szembefordult velük, hogy esélye nem volt Arthurnak arra, hogy ellépjen. Egy pillanat múlva pedig már szinte előttük állt! Valter már arra gondolt, hogy elugrani nincs idő, de már a puskáját sem tudja elővenni, amikor Arthur bácsi fegyvere belemordult a hajnali erdőbe.

Gyenese Emese: Az ormánsági gyilkos bika

A bika tűzben rogyott, de a lendület még vitte és ahogy összeroskadt, szinte a manók előtt feküdt el.

Arthur még mindig a bikát nézte, amikor Valter megszólalt:

  • Arthurkám! Azt hiszem, megígérem neked, hogy sose többet nem árullak el egyetlen egy szoknyásnak sem.
  • Valterkám! Erre vártam már az egyetem óta, de Emerencia tudod, hogy nálam mindig kivételt képez…

A két régi jóbarát aztán birtokba vette a bikát. Kizsigerelték és egy fára magasan felhúzták a combokat, a gerincet, hogy a sakálok ne érjék el és a trófeával megindultak. Alig várták, hogy elérjék Hubertet, mert ahhoz, hogy bevigyék Kórósra, neki is segítenie kellett. Hubert mikor a lesen ülve meglátta a nagy gyilkos bika agancsát, Arthur trófeáját a nyiladékon, majd felugrott a padról s mire odaértek, addigra le is mászott a lesről.

A magtárnál eközben a nagy sakálgereznát megtalálták a vadőrök és azon tanakodtak, hogy Endre micsoda sakált lőtt. Csaba meg is jegyzi, hogy hallott egy lövést az este, hát ezek szerint bizonyára Endre volt s miközben ott pakolásznak a másik éles szemű vadőr meg a száradó sakál koponyát találta meg, amelyet nagy igyekezetében Valter éppen csak elrejtett. Pechére most megtalálták. Ez igen, Ha ez nem lesz aranyérmes akkor semmi, csodálkoztak a félelmetes ragadozó különleges trófeáján a vadőrök!

De erről Endrének fogalma sem volt, mint arról sem, hogy Hubertnek Ferdinánd papmanó egy levelet hagyott a harkányi szálloda portáján. Ám, hogy abban mi áll, egyelőre titok marad!

November 9-én folytatjuk…

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter

Illusztrálta: Gyenese Emese

A borítókép címe: Az ormánsági gyilkos bika

Gyenese Emese: Az ormánsági gyilkos bika

Hubert

MESE: Karácsony a Pádison

Print Friendly, PDF & Email

Hubert a karácsonyt a szüleinél, a Pádison tölti, ahova elkíséri Arthur bácsi is. Persze, ahogy lenni szokott újabb kalandokba keverednek és a fennsíkre menet farkasokkal találkoznak.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Karácsony előtt járt az idő és Hubert egyik délután bejelentette a kastélyban: úgy döntött, a karácsonyt fent tölti a szüleinél, a Pádison. Egyébként nagy havak jöttek, régen volt fent és elkél otthon a segítség. Malvinkának, így karácsony előtt, rettentő sok dolga akadt, mert amilyen hosszú volt az ősz, olyan hirtelen változott meg az idő. Hol fújt a szél, hol havazott, hol esőre váltott, hol meg fagyott és sok lett a beteg gyerek a faluban, meg ahogy számolgatta, úgy karácsonyra, szentestére is vártak egy babát.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Tudta, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen valószínű, sok más emberhez hasonlóan, munkával telnak az ünnepek. Mert mindig vannak, akik a többiek érdekében, még az ünnapnapok alatt is, dolgoznak: az orvosok, a mentősök, a rendőrök, de indulnak a hóeltakarítók is, ha szükség lesz a munkájukra. Az adventi időszakban Hubert jött-ment Peszere-puszta és a kastély között. Vendégek is meg-megfordultak a faluban, a környező erdőkben és voltak, akik libára is lestek. Van, akinek sikerült egyet, egyet elejtenie, de Hubert sajnálta a libákat és mindig leadta a drótot, hogy merre húzzanak ki, hol nem ülnek vadászok. Valahogy ezen az őszön nem érzett rá nagy hajlamot, hogy vadásszon és ez, ha nem is mondott egy szót sem, Arthur bácsinak nagyon tetszett. Nagy pipája alatt elmorzsolta: erdész lesz belőle, erdész!

  • Tudod is te, Arthur! Tudod is, te!  – mondta neki Malvinka, de azért neki is tetszett, hogy többet volt a vállán a mordálya Hubertnek, mint a kezében.

Malvinkának volt egy sarka a kamrában ott gyűjtögetett mindenfélét karácsonyra. Na, nem mindenkinek ám, csak akit szeretett: Etrééknek, Arthur öccsének, Hubert apjáéknak ott gyűjtögette az ajándékokat, amit felküld a hegyekbe. Tüsténkedett. Az átlagosnál is többet, mert nem mindig tudott úgy mozogni a kastélyban, mint régebben. Ha Pelyhecskétől kellett valami, azért jobban Arthur tudott kimenni, mert a kastély felújítása miatt egyre jobban lezárták a környéket és a tavaszi átadó miatt is sok idegen jött ide. Hirtelen nagyon fontos lett a régi miniszterelnök, a Tiszák fészke, de legalább már nem hagyják tovább pusztulni a kastélyt. Aztán meg ki tudja, mi lesz vele. Sokan fontoskodnak, de a történelmet nem lehet átírni, a történelmet nem lehet kisajátítani. Nagy idők tanúja volt ez a kastély, kormányülések zajlottak a nagy teraszon, országos nagy döntések születtek itt.

  • Ne morogj már Arthur! Inkább hallottad, hogy szegény Pelyhecskét a minap kidobták – panaszolta Malvinka.
  • Mondtam már neki, kerülje el a helyet, mert még valaki meg is veri.
  • Eszedbe ne jusson, semmit csinálni!
  • Azt hiszed, már félek?
  • Tudom, hogy nem félsz, de semmi értelme. Fejezzék már be a munkát, aztán menjenek innen. Nem emlékszel mit mondott a gróf?
  • Na, mit?
  • Akkor leszek a legboldogabb, mikor az utolsó vendég is kihajtat a kapun!
  • Ez igaz Malvinkám. Ez igaz!

Nehéz kibogozni, hogy mit is gondolhatott Arthur bácsi és Malvinka néni erről az egész felújításról. Annyi szent, hogy a lakást nem fedezték fel és úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit, kivárnak. Addig is Malvinka, mint orvosmanó járja a falut, gyógyítja a kicsiket és majd meglátják hogyan alakulnak a dolgok. Nem ugráltak, de a régi világra, a régi okos világra nem igen hasonlít a mai, mert ha valaki össze tudta vetni, akkor ők igen. Rettentően hiányolták az okos embereket. A ragyogó, csillogó szemű, élénk tekintetű embereket és de sajnálták az öreg tiszafát is, amit valamelyik nagyokos kivágatott innen az ajtóból. Arthur eldugta a fűrészt s mikor a markolóval indultak, akkor elvágta az üzemanyagcsövet, de csak elpusztították. Pedig majdcsak egyidős volt a kastéllyal, évente jó, ha egy centit nőtt. Sokszor 500-1000 évig él, de ismernek 2000 évet megélt példányt is. Micsoda veszteség! Hatvan évig volt iskola a kastélyban és az iskolások is megértették, hogy a fa minden porcikája mérgező, nem szabad hozzányúlni. Sosem volt belőle baj. Most meg odavan. Pedig a kastély szimbóluma volt.

Malvinkáék Huberttel megbeszélték, hogy innen indul a Pádisra. Arthur egyik székről, a másikra ült, nem találta a helyét. Kiment, bement, megnézte az ablakot, az ajtókat s abból már Malvinka tudta, hogy készül valamire: jó két hétre felhalmozott annyi fát, ha reggeltől estig tüzelne, akkor sem tudná elégetni, de nem szólt semmit. Az előszobában a majdcsak térdig érő, hegyi, fűzős bakancsot is meglátta. Más egyéb véletlenül se volt kikészítve. Azért csak rákérdezett:

  • Jó sok fát hoztál be!
  • Sokat, mert esőt is mondtak és nem akartam dagasztani a sarat, meg valamiféle karácsonyi vadászat is lesz – úgy hallottam, mikor fent voltam a színházterem feletti alagútban.
  • Érdekes.
  • Azt mondta az egyik őr, hogy “nagy kutyák” jönnek!

Malvinka nem bírt magával és elnevette. Kicsit mosolygott Arthur is, mert hát a falubeliek csak aggódtak, mert nekik, a kis életükben ez jelentett mindent és ami egy  nagyhatalmú embernek egy legyintés csak, az valakinek az élete. Ha jönnek, akkor tisztességgel fogadják őket, nem maradhat senki szégyenben, persze az más kérdés, hogy nagyon várja az itteni ember, hogy elmenjenek, de az már a legvége, akkor már mindenki örül. Csak addig ki kell bírni és meg kell élni….magyarul életben kell maradni – ahogy régen is.

Hubert és Arthur az elmúlt nyáron felújított egy öreg alagutat. Nem volt mit tenni, hiszen a restaurátorok, az építészek és mindenféle munkás, naphosszat jött, ment. Voltak éjjeli őrök és kutyák is, teljesen egy fogolytáborrá változott a park és mozdulni nem lehetett. Arthur aztán leakasztott egy nagy kulcscsomót és egy szép nyári napon megmutatta Hubertnek azokat az alagutakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lezártak, olyan régen, hogy még Hubert, amikor itt nyaralt gyerekként, sem ismert egyet se. Titkos alagutak, arra az esetre, ha… és láss csodát, elérkezett újra ez az idő.

Megfigyelnéd az állatokat, a madarakat? Kattints a képre!

A konyhában aztán felvillant egy kis lámpa és jelezte, hogy az északi alagúton valaki mozog. Ki más lehetne, mint Hubert?! Arthur ment is az alagsorba, hogy várja a vendéget vagy aki jön, de ki más lehetett volna, mint Hubert? A folyosó nyílegyenes volt és a végén lámpafény imbolygott. Egy füttyjellel tudtára adta Hubertnak, hogy ott van, aki felismerve, visszaválaszolta pontosan ugyanazt a dallamot. Arthur ebből tudta, hogy Hubert az és Hubert is tudta, hogy Arthur várja. Ha erdőn lettek volna, akkor rigófüttyöt fújnak, ha éjjel akkor megint más madárét. Ha ugyanazt fújják vissza, akkor nincs veszély, ha mást, akkor el kell bújni. Mindig olyan madár hangját utánozták, aki abban az erdőben, nádasban él és akkor meg lehet figyelni. Ezért, aki érti is, ismeri is a madarakat, sem tudja, hogy manók járhatnak ott. Régi, betyárfogások ezek, de nem kell ezt mindenkinek tudni. Elképzelhetjük milyen, amikor sötét, ködbevesző, nádi éjszakán megszólal a madár, amikor némán várja a hajnalt minden állat. Még az ellenség hátán is feláll a szőr, annak is, aki ránk vadászik. A Sárrét és a régi titkai, benne az emberrel, a réti, a nádi emberrel, amelyiket sem a tatár, sem a török nem tudott megszorítani s ha nem is annyi, mint régen, de abból a fajtából most is ott él belőlünk s ha találkozunk vele a faluban se ismerjük fel…

Hubert hátizsákjába pakolja Malvinka a holmit. Fűszerpaprika a halászlébe, méz, ez mézeskalács, olvasnivaló, de csak a fa alatt kibontani, meg fűszerek, csokoládé és akasztós karácsonyfadíszek, amit csak a legvégén adott oda a naranccsal.

  • Mondd meg édesanyádéknak, hogy nem tudok menni, mert sok gyerek beteg és várunk egy pici babát is, ahol az anyuka már most is nagyon gyenge. Remélem megérti.
  • Biztosan Malvinka néni, biztosan!
  • Ezt a pálinkát meg én küldöm apádnak, de az lesz a legjobb, ha én viszem, mert már nincs is a zsákodban hely!
  • Arthur, te vén lókötő!
  • Gondoltam, ne menjen ez a gyerek egyedül arra a nagy útra!
  • Ezért hoztál be ennyi fát, de láttam én a bakancsot az előszobában!

Hubert csak nevette, hogy Arthur bácsi meg akar szökni a karácsony elől, de Malvinka meg igazából nem bánta, mert szentestére várták a picit és igazán nem akarta, hogy Arthur egyedül üljön a karácsonyfa alatt. Ilyenkor egy orvosnak sokkal több a dolga és Arthur is tudta, mindig is tudta valójában, hogy ez a gyerekorvos szakma egy teljes embert kíván és egy teljes férjet! Szerette Malvinkát és tudta, hogy a kötelessége olyan erős, hogy nem várhatja el, hogy itthon üljön, amikor annyi gyerek beteg. Segíteni nem tud, hát akkor felmenne a hegyekbe. Hubert ahogy elindult, még hallotta maga mögött Malvinka nagy cuppanós pusziját és ugyanazon az alagúton megindultak a kastélyból kifelé. Nem szóltak semmit, csak hallotta Hubert, ahogy Arthur mögötte meghúzza a lépteit és lassan be is érte. Arthur gondolatai is cikáztak, mert szerette Malvinkáját, de húzta haza a Pádis, ahol felnőtt, ahol született.

Két teljesen külön világ volt a két ember, bocsánat manó. Malvinka a nagyvilági, a városi orvosmanó és Arthur, aki, ha igen iskolázott is volt és ha tudott is viselkedni úri körökben is, de valójában egy igazi vérbeli erdész, vadász volt. Hubert nem is tudja, hogy találkozhattak, de az életben vannak véletlenek, amolyan egyszeri, megismételhetetlen véletlenek és Malvinka, ha egy picit tétovázott is, de eldöntötte és Arthurját választotta. Voltak, akik megvetették, voltak, akik lenézték, de amikor vendégséget, fogadást tartottak, ámult a rokonság, hogy mit is kapott Malvinka Arthurjától…olyan életük lett, ami messze híres lett. Hogy még két ilyen távoli szakma közel kerülhet egymáshoz, mi sem bizonyítja jobban, mint Malvinka orvostudománya, ami Arthur mérhetetlen nagy növényismeretével párosult. Arthur tudta, hol, mikor, mi terem, érik, fakad, rügyezik, Malvinka meg tudta, mi, mire jó. Csak azon vitatkoztak, hogy mi a neve. Még szerencse, hogy latinul tudtak, mert meg kell hagyni, mind a kettő beszélte és akkor aztán azon kiegyeztek, de Pelyhecskét Malvinkának külön- külön  tanította, ami lássuk be, veszett fejsze nyele volt, mert Pelyhecske nem engedett a népi nevekből…

Hubert az elmúlt évben sokat változott. Igaz, egy év a manók életében nem jelent nagy időt, de szótlanabb lett és amit a fejébe vett, azt végrehajtotta. A faluban is sok minden változott, sok hangoskodó lett, erre is, arra is és rá kellett jönni, hogy teljesen felesleges vitatkozni, bosszankodni, majd az élet beigazolja, megoldja a problémákat és a sok hangoskodónak az orrára koppint. A nagy folyó előbb-utóbb partra sodorja a szemetet. De van úgy, hogy a Jóisten sokáig engedi. Csak mondják, csak hadd mondják, maradtak ebben az állatokkal, Tikkel, Húval is. Csak hát vizet akarnak ereszteni visszafelé, meg olyan fát akarnak ültetni, ami nem odavaló, de már a régieket kivágták. Aztán a falu egyik végén valaki kitalálta, hogy nem kell szántani, most meg ez terjed. Olyan dolgokat találnak ki, ami külön-külön is káros, de, ha mindenki egyszerre nekifog, akkor aztán abból kiverni már csak a Jóisten tudja őket. De ha az fog neki …márpedig ebből már csak az lehet, hogy felbőszítik. Szóval elég az hozzá, hogy ahogy mentek, sem Hubert, sem Arthur bácsi meg nem szólalt volna.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mind a ketten nagyöbű fegyvereket vittek. Arthur mi mást, mint a 9,3X62-es duplagolyósát. Hubert meg egy jó kis .30-06-ost, egy olyan éjjellátó távcsővel, ami párját ritkítja. Arthur nem szerette, de be kellett látnia, hogy annyi a sakál, hogy arra nyugodtan lehet használni. Már rókát se lőttünk, na, még védeni kell azt is! – puffogott magában, mert hát Arthur elég mérges fajtából való volt és állítólag, Malvinka szerint, rá is szokott.

A vonat ablakából csak nézték a tájat és Nagyváradon a pályaudvar restije alatt, néhány ismerőssel találkoztak. Meglehetősen nagy volt a forgalom s ha nem is ment volna el Kolozsvárra Arthur, de hazudna ő is, ha azt mondaná, hogy nem fordult meg a fejében. Hubert is ott tanult és egy-két szót váltottak, hozták, vitték a híreket és sokan a háborúról is beszéltek. Voltak, akik északról, Kárpátaljáról jöttek, mentek tovább, vagy éppen a rokonokhoz igyekeztek. Legtöbbet a kantinos tudott s egy biztos, hogy Arthurral régi jó ismerősök voltak, ha nem kellett volna sietni, hogy elérjék a csatlakozást, fix, hogy még Arthurral üzletelnek is. De most tényleg nem volt idő.

  • Arthur bácsi! Betolták a kocsit! – mondta Hubert.
  • Kellemes ünnepeket, majd valamikor két ünnep között jövök le. – búcsúzott Arthur.
  • Hozol le kesztyűket?
  • Persze, mind a két fajtából!

Azzal eltűntek a forgatagban. Egy ideig látszódtak a puskatokok a vállukon, de nem törődött velük senki. Ha meg is nézték őket, talán csak elgondolkoztak rajta páran, hogy bizonyára vadászni mennek, de nem voltak sem piperkőcök, sem szakadtak és látszott rajtuk, hogy nem azért lettek vadászok, mert divat.

Már szürkült, amikor egy hegyi úton baktatattak fel. Lóval és egy hóekével Etre megtörette nekik az utat, de nem csinált nagy takarítást, nehogy a túrázók nekiveselkedjenek a hegynek és azután majd lehetett volna azokat is menteni. Szóval csak éppen annyi utat takaríttatott meg, húzatott meg az erdésszel, hogy fel tudjanak jönni. Jó órára lehettek már csak a fennsíktól, amikor Arthurnak már nagyon nem tetszett körülöttük az erdő. Kísérteties csend volt és szinte a bőrén érezte, hogy figyeli minden rezdülésüket a táj.

Hubert még fiatal volt, ezt még nem vette észre, ez még nem alakult ki úgy benne, de Arthur már megérezte a bajt. Nagyon tudta már. Pont olyan volt ez, mint régen, amikor Etrével mentették az embereket. Aludni se volt jó, mert felébredt miatta az ember, a manó s ha megnyugtatta magát, akkor csak utolérte a baj. Nem, nem szabad megnyugtatni magunkat, elaltatni azt a hangot, ami odabent megüti a vészharangot és alighogy elhatározta magában Hubert, megtorpant. A válla fellett látja ám, hogy előbb egy fiatal, majd még egy süldőfarkas ugrik ki az útra. Nem siettek, csak úgy nyurgán. Aztán jött egy csapzottabb öreg szuka, amelyik már őket nézti és mikor a két kölyök arrébb lépett, azok is visszanézték. Utoljára egy akkora, hatalmas kan bújt elő, hogy még Arthur ereiben is meghűlt a vér. Pontosan tudta, hogy kiket kell, miket kell keresnie az úton, de nem kereste az, hanem egyenest a szemükbe nézett. Esélyük nem volt arra, hogy elővegyék a puskákat, hogy betöltsenek s mintha a farkasok tudták volna ezt. Ha sokáig nem is, de az alfa még akkor is nézte őket, mikor a két kölyök és a szuka leugrált jobbra a szakadékba. Egyáltalán nem félt, ismerte már a fegyvert, az embert, a manót is.

Hubert és Arthur összenéztek és lehet, mondani is mondtak volna egymásnak valamit, de ahogy Hubert feje mellett megint elnézett Arthur, valami mozgásra lett szemközt figyelmes s megpillantotta Etrét, aki szemközt intett nekik.

  • Apád elébünk jött!

Hubert igen megörült és szinte elhagyta Arthurt, mert sietett az apja felé, aki ereszkedett le, hogy hamarabb az úton legyen. Volt ott fent egy padka, onnan figyelték időtlen idők óta a manók ezt az utat. Nem véletlen, hogy Arthur odapillantott az előbb, mert arra számított, hogy Etre ott várja már őket.

Szeretsz a természetben lenni, akkor az EWIDENT ruháid válaszd! Kattints a képre és nézz körül a webáruházban!

Alig várták Huberték, hogy felérjenek a szülei házába. Mondhatni fogvicsorgató hideg volt már, de odabent az erdészházban is és lent a manólakban is rettentő jó meleg volt. Az erdész is és a manók is keményen tüzeltek. Fát hordtak be még az őszön és volt annyi, hogy tavaszig kitartott nekik. Etre nagyon örült a fiának és Arthurnak is. Minden, amit Malvinka küldött, kincset ért a hegyen, mert ott sem a paprika, sem más nem terem meg s ilyenhelyt a csokoládé igazán nagy ritkaság, mert bolt nincs és ha rendelne is az ember, ide senki fel nem tudna jönni. Hubert anyukája szerette volna hallani mi történt lent a Rétközben, mik a hírek, de a farkasok valóban aggasztóak voltak, tehát ki kellett várni, mert azt a legfontosabb megbeszélni. Sajnálta, hogy Malvinka nem jött, de a babák az elsők és ezt, ha valaki, az anyák biztosan megértették.

  • Láttam én! Ott jöttek felettetek az ösvényen.
  • Végig magamon éreztem a szemüket – mondta Arthur.
  • Az meglehet, de még idegenek. – mondta Etre. – Pár napja fedeztem fel a nyomukat fent a Bihar-nyergen.
  • Akkor tudsz róla!?
  • Persze. Beszélik, hogy Kárpátalján lőnek és a vad is megmozdult, átjöttek erre, meg nagy a tél és tudod mozog a farkas is. Lenyomja őket a hideg, mint 1942-ben!
  • Azt is láttam, hogy hirtelen lefordultak. Biztos lecsapta a szél a szagomat, mert egyik pillanatról a másikra letértek.
  • Lőttél volna?
  • Lőttem volna. A célon, a marján ült a szálkereszt a kannak. Még az úton is jó lett volna, de ti már irányban voltatok…

Arthur rettenetesen sajnálta. Szerette volna, ha testvérének sikerül elejtenie, de négy farkas már nem játék és valamit tenni kell. Elsőnek Hubertet kell elcsendesíteniük, mert ez már nem nádifarkas és ha jól saccolták 80-90 kilogramm is lehet, ami a toportyánféreg ötszöröse!

  • Érted Hubert? Ötször nagyobb!
  • Értem, de azt is éppen ugyanúgy fogja a sörét vagy a golyó, mint a sakált.
  • Fogni, fogja, az biztos, de Arthur bátyád a megmondhatója, hogy egy vadászaton kétszer is rálőtt egy 8×68-as kaliberű fegyverrel és a farkas elvitte.

Mindenki elfáradt és a kandallóban is roskadozott már a tűz, amikor végre mindenki ágyba került. Odakint pedig havazni kezdett és minden nyomott eltüntetett, amin meg tudtak volna indulni a vadászok.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Reggelire friss hurka-kolbászt ettek, sült szalonnát, dinsztelt savanyú káposztával. A szalonnának úgy pattant a bőre, hogy Arthur nem hagyhatta ki, hogy Etre tudományát dicsérje.

  • Ez igen! Ezt alaposan megperzselted!

Közben tervet eszeltek ki és eldöntötték, hogy ahhoz a forráshoz veszik be magukat, amelyik nem fagy be. Oda lejár a szarvas is és van ott egy etető is.

  • Úgy gondolom, hogy megjelennek, mert ott sok állat megfordul és a farkas is, higgyétek, fel fog tűnni!

Arthur ott nőtt fel, nem igen tudott sok mást mondani, de Hubertnek volt egy nyaktekerése, ami igen furcsa is volt tőle, de csak észrevették.

  • Én nem mennék messze a háztól.
  • Hogy, hogy?
  • Szerintem feljönnek a nyomunkon, ha már fel nem jöttek az éjjel.
  • Mit beszélsz?
  • Lehet, hogy igaza van – mondja  Hubert édesapja.

Na, ezen aztán mind a három felbuzdult és kitört a házból. Éppen nem hajadonfőtt, de a kabátokat nem gombolták be. Édesanyja mondani akarta, hogy tegyék be az ajtót maguk mögött, de már késő volt, nem hallották meg.

A fennsíkon kutya hideg volt. Már nem esett a hó, de hordta, vitte a havat és nem volt ott egy nyom se sehol, amit meg lehetett volna nézni. Hubert azonban tudta, mit keres. Az egyik  helyen lefújta a friss porhót, amit odahordott a szél és alatta kirajzolódott a félelmetes mancs az öreg hóban. Nem kellett azt mutatnia sem az apjának, sem Arthur bácsinak, mert mind a hárman itt nőttek fel. Hubertet ők tanították vadászni, de már lassan úgy látszik, ők tanulnak Huberttől. Hubert nem mondott semmit, csak nézte a nagy nyomot és nézte őket, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig gondolták, mert az ukrán farkas egyáltalán nem félt sem az embertől, sem a háztól és még a nyomukon is fel mert jönni. Mind a hárman tudták, hogy ez a farkas pontosan jól tudja, hogy mit akar és azzal, hogy megnézte, merre mentek, hogy feljött a nyomukon, tudatja velük, hogy nem fél tőlük…

Alapjaiban változott meg az élet a Pádison. Mindenki tervet eszelt ki, mindenkinek volt valami ötlete. Azt tudták, hogy a falka veszélyes lehet együtt, de azt nem tudták, hogy merre induljanak el. Felmenjenek a forráshoz. Kiüljenek az esztenához? Lejjebb a völgybe vagy komolyabb váltókra. Csak úgy találomra üljenek ki?

Egyszer csak Hubert megszólalt, hogy:

  • Nem vágott-e valaki disznót, lent a faluban?
  • Ha vágott is, nem adja oda senki, mert itt mindent felhasználnak, kimosnak és abba töltik a kolbászt.
  • Tegyünk egy próbát!

Etrének és Arthurnak nemigen fűlt hozzá foga, hogy kérdezősködjenek, de tudták, hogy Hubertnek igaza lehet, hát fogta a telefont Etre és felcsörgetett az erdészhez, eggyel feljebb. Kis diskurzus, persze kiderült, hogy az is hallott a farkasokról, mert a nyergen láttak a nyomukat, csak még azt nem tudták, merre vannak. No, szó, szót követett, amikor az erdésznek eszébe jutott, hogy egyhelyt elpusztult egy juh, a bárányok ugyan megvannak, de az anyjukat, ha kell odaadja a juhász, csak át kell érte menni a völgybe, nem a faluba!

Még jobb! A juhászt nagyon jól ismerik. Egyedül él az állataival a fennsík egyik völgyében. Az erdész pedig felajánlotta a lovát: vigyék. De ha baja lesz a Gábornak! Ha baja lesz…

Gábor csendesen szénázott, amikor az erdész felkantározta és kivezette. Ismerte már ezeket a manókat Etrét, Arthurt és Hubertet. Nem a nagy szánkót, hanem a kicsit kapták meg, az is elég lesz. A nagy fekete ló, a Gábor, csak nézte a szánkót, meg a manókat, majd megindultak.  Rettenetesen hordta a havat a szél és az erdész rögtön megbánta, hogy egyedül engedte el kis barátait. Hamar meggondolta magát, ugrott a csizmájába és csak éppen a nyakába kanyarította a puskáját. Majd elébük vágok  a völgynél – döntötte el magában

Csavajda Dóra illusztrátor weboldalát, a képre kattintva érheted el!

Gábort, a hatalmas magyar hidegvérűt nem kellett se nógatni, se biztatni, mert hát örült a lelkem, hogy kiszabadult az istállóból. Nem volt fázós fajta és már éppen meg is kellett volna járatni. Talán kapóra is jött ez az út. De miért nem mentem velük? Miért nem? -korholta magát az erdész. Ügyes erdész volt, ismert minden vágást és hiába a nagy hó, úgy tudta, hogy hova lehet lépni és hova nem, hogy azt nála jobban talán csak Etre ismerte. Lefelé, a gerinc után, már lécen ereszkedik – tervezte el.

Hubert anyja nem örült ennek a vadászatnak, egyáltalán nem szerette a farkast, mert okos, rafinált és kegyetlen ellenfele a manóknak. Ha meg sebzett, vagy a kölykeit védi, még az embernek is nekifordul, nemhogy a manóknak. Féltette őket, de az se lehet, hogy ez az idegen falka itt portyázzon, rettegésbe tartsa a fennsíkot. Tudta mindenki, hogy pocsék munkát végeznek. Egyáltalán nem szerencsés, hogy pont most, karácsonykor, amikor csendesedne az az erdő is, amikor ünnepre készülünk, garázdálkodjanak a farkasok.

Ahogy elhagyták az erdészházat, volt, hogy a szél teljesen elhordta a havat s volt, hogy vastagabb volt az úton, de még nagyobb torlaszokat nem épített és viszonylag könnyedén át lehetett jutni rajtuk. A nagy erős ló, persze akkor is elhúzta volna a szánkót, ha a hasáig, vagy még feljebb ér neki, de még attól messze voltak. Az ilyenfajta ló csontozata, az igáslovaké, sokkal erősebb, szörnyű nagy izomzata miatt lassabb, de rettentő erős és látszott rajta, hogy az erdésszel sokat dolgoznak kint. Az ilyen  munkalovak, igáslovak kint az erdőn megedződnek s különösen, itt a hegyen, rettentő ügyesen tudnak manőverezni. Nagy segítségére vannak az embernek. Ez a magyar hidegvérű ráadásul hosszabb távon is képes kocsit húzni, ilyenkor meg, a pillekönnyű szánnal, rajta a három manóval, csak játszik.

A nagy fekete ló élvezte, hogy mehet és Etre hagyta is, hiszen a ló mindig be tudta osztani az erejét és egyébként is, nem mennek ma sokat, mert lemennek a birkáért, aztán azzal vissza, helyesebb utána kötik a szánnak és úgy húzzák majd fel a nagy magaslesig. Ott meg egy oszlopra felhúzatják. Ez volt a terv és felváltva kiülik a farkast. A nyomon, amit a szán után kötve hagynak, felcsalják, mert megannyi váltót keresztezni fognak.

Hubert a szán hátuljában úgy döntött, hogy előveszi a puskáját és betölt. Átszámolta a töltényeket és elzárta a puskáját. Arthur hátranézett és meglátta Hubertet, amire csak elővette ő is a 9,3X62-est. A billenőcsövű duplagolyósba a két rettentő nagy töltényt behelyezte és a lábára tette, de megtörve. Etre nem szólt semmit, csak hajtott.

Ereszkedtek lefelé a szerpentinen és mit sem tudtak arról, hogy az erdész már valahol felettük jár, kigombolkozva, hátán keresztbe vetve a puskájával, már síléceire állva vág neki a lejtőnek. Mérges volt magára az erdész, de nagyon élvezte az utat, bár a felesége korholta, hogy ilyen időben kimenni. Mindenki tudta, hogy a farkas nem játék, ahogyan nem játék a téli idő, a hóvihar, különösen nem a Pádison. Ha úgy ismerte is, mint a tenyerét, csak eszébe jutott, hogy, ha most valami baj éri, pár óra eltelik, mire a manók meglelik. A szerpentinen aztán egyszer csak Gábor prüszkölt egyet, mert hát megérezte a farkasok szagát.

Biztos, hogy még a tegnapi – mondta Etre, de Hubert már nem hitt a meséknek és úgy leste fent a hegyoldalt, mint sas. Nem különben Arthur is, aki arra várt, hogy összecsapja a puskát. Valahogy Hubert azt érezte, hogy fentről lesz valami, nem tudta miért, de érezte és meg se merte gondolni, hogy az ereszkedő erdész szagára ugrottak fel a farkasok, akik, ha nem is ügyetlenül, de igen óvatlanul megugrottak és jöttek lefelé. Hubert már hátul állt a szán jobb hátsó talpán, hogy ha meglátná a farkasokat, akkor le tudjon lépni. Arthur gondolta, hogy hátramászik, de nem volt már rá idő, mert, ha tényleg ugranak, akkor késő lesz onnan előkecmeregni. Ideges volt, úgy érezte, hogy hamarabb felkészülhetett volna, talán úgy, mint Hubert.

Kavargott a hó. A ló, a nagy fekete ló, ismerte már a farkasok szagát és rettegett már attól is, nemhogy a látványuktól. A farkas átharapja az áldozata torkát, kihasítja a lágyékát és szörnyű munkát végez. A hatalmas nagy lucok sötétzölden magasodtak felettük és, hogy fújt a szél, hogy porhó esett, nem rakódott rájuk semmi. Zúgott, búgott az erdő s csak a ló orrában és a szemükben bízhattak, amikor Hubert csak mondja:

  • Apja, apja! Húzd balra a szánt!

Etre már húzta is a szárat és megállította a szánkót, de még meg sem állt, amikor megszólalt a fegyver és az első farkas már tűzben is rogyott. Arthur, nem volt irigy, de már ugrott is előre és ahogy a ló keresztben megállt, annak a lábai közé ugrott és féltérddel, ahogy kint a fronton tanulta, már lőtte is a második farkast. A harmadikat csak sebezte Hubert, amit ő még az út szélén helyben marasztalt. Etre csak nézte, hogy miért késik, de a duplagolyósnak vissza kellett állnia, mert tudvalevő, hogy az egyik lövés elhúzza a másik csövet. Miután felborult a harmadik is, ízibe megtörte, hogy ürítsen, de Hubert ekkor már újra célon volt és a hatalmas, kapitális kant blatton lőtte. Az ösvényről, ahogy ugrott le, már nem volt ideje irányt változtatni vagy nagyobbat ugrani. Etre csak nézte, ahogy egyik farkas a másik után tűzben marad és csak tartotta a szárat. Még szerencse, hogy Gábort bevadásztunk már csikó korában, de hogy a hasa alatt is lőttek, azért már egy kicsit Etrének is sok volt. A nagy, hatalmas ló azonban tűrte és állta. Rettentően félt, hogy megtapossa Arthurt, miközben a félelmetes ellenség a farkas, alig volt előttünk 50 méterre.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Olyan szél volt, olyan vihar kavargott, hogy az erdész, aki alig volt már 100 méterre felettük valami morgást ugyan hallott, de ahogy jött lefelé, csak azt látta, hogy a szép fekete lova ott áll keresztbefordulva, neki a szakadéknak. Meghűlt benne a vér, azt hitte valami baja lett a manóknak. Még két kanyar – gondolta magában és lent vagyok az úton, amikor azt látja, hogy a három kis ember ballag felé s a lovon már pokróc, hogy meg ne fázzon. Előtte pedig, itt, ni, meg négy farkas…

Még meglepődni sem tudott és éppen úgy járt, mint a farkasok, mert ő se tudott megállni, mikor az út fölé ért és le kellett ugrania az útra. Arthur csak nevette és mondja is:

  • Még szerencse, hogy jól célzunk, mert most kicakkozták volna lábad ikráját!

Ott álltak az út szélén szótlanul. Gábor aztán megunta, hogy hátrahagyták és kutya módjára közelebb húzta a szánkót, mindenestül, hátán a pokróccal.

Karácsony előtt egy nappal a Pádisra vezető hegyi úton, négy farkassal ott állt három manó, akik mellett sílécen ott csodálkozott a helyi erdész. Tombolt a vihar. A ló nagyokat prüszkölt a farkasokra. Mindannyian készültek a lesre, mert mégiscsak az a valami, de erre nem számolt senki, hogy meglövik a farkasokat. Aztán csak megszólalt az erdész:

  • Tegyük fel mind a szánkóra és menjünk le azért a birkáéért, mert azzal is lesz majd valami. Ismerem Károlyt, vár bennünket s aztán ha nem megyünk, megindul elénk, mert azt hiszi bajunk van.

Sokat nem is teketóriáztak és felpakolták a farkasokat, aztán az erdész felült a bakra. Elővette a pipáját, amit Arthur igencsak megnézett, mert, hát akkora volt az, mint Arthurék üstje a kastélyban. Igen rácsodálkozott, pedig nem szokása és egy csipet dohányt adott neki az erdész, ami olyan sok volt, hogy jutott még a bőrszütyőjébe is. Aztán takarosan mind a kettő rágyújtott. A ló néha, néha hátra nézett, mert mikor úgy fordultak, érezte a farkasok szagát, de most, hogy itt volt az erdész, meg a két manó, meg hogy a pipafüstöt is ismerte, csak megnyugodott. Hubertet nem ismerte annyira, de nem félt tőle. Egyik se beszélt, csak Hubert nézte a farkasokat és néha, néha Arthur hátrapillantott. Tetszett neki az unokaöccse, mert a fiatalos tűz most jól jött. Nézte Hubertet és örült annak, hogy nemcsak a zsíros falatok, a hasa után megy, hanem a dúvad, a dúvad a mindene. Látszik, hogy él-hal érte. Az ilyet nem lehet tanítani.

Még igencsak fent voltak a fennsíkon, amikor a kutyák, lent a hodály mellett, jeleztek és Károly már kint állt. Várta a vendégeit. Egyszerű ember volt, de szerette az erdészt, a lovat ismerte és mikor leértek, akkor látta meg a manókat. Etrét jól ismerte. Persze Arthurt is, hiszen az is idevaló volt, de Hubert úrfinak örült meg igazán, tessékelte is őket be, de amikor hirtelen meglátta a négy farkast, megállt benne az ütő!

  • Erdész úr! Mik vannak itt fent?
  • Látja Károly, hogy farkasok, nem?
  • Látom én, hogy azok, de, hogy egyszerre négy is?
  • Miért lepődik meg, hiszen mindenki lőtt egyet, úgy illik nem?

Károly kerek szemekkel leste a farkasokat, meg a vadászokat, sehogy se tudta elképzelni, hogy lehet, de pokróc került a lóra és egy perce beléptek. Szépen meszelt fal, meleg, a kályha mellett felstócolva a hasított fa.

  • Na, fogjad Károly! A nejem küldi! Bor, kalács, miegymás. Én nem néztem mi van benne, ne is pakold ki, majd lejövök a kosárért! Újévig csak találkozunk még, nem?
  • Nagyon kedvesek vagytok! Hálásan köszönöm!

A kosárba, hogy pontosan mi lehetett még, nem tudni, mert a dugós boron mellett minden kendővel szépen le volt takarva. Károlynak nem volt senkije és ha el is volt látva mindennel, ilyen házi dolgokat, karácsonyi ízeket, nem küldött fel neki senki. Ha még küldött is volna, ilyen időben nincs, aki fel tudott volna jönni. Talán majd napokkal később, ha elül a vihar. Persze az erdésznek mindig is gondja volt rá, hogy figyeljen Károlyra, mert olyan bátor, ügyes ember ez a pásztor, bármikor lehet rá számítani.

Kicsit még beszélgettek, de ha folytatták volna, akkor igen neki kellett volna vetkőzni és a lovat se akarták, hogy megfázzon, ezért feldobták a birkát és visszaindultak a fennsíkra.

  • Ne vigyétek! Nem megy arra már semmi!

Már majdnem hajlottak rá, amikor Hubert megszólalt.

  • Csak vigyük el, mert hát ki tudja, régen volt már ilyen szóró fent a Pádison.
  • Igaza van a gyereknek – mondta Arthur, aki kapva kapott az alkalmon, hogy éppen jó lehetőség lesz ez az ünnep arra, hogy kivadásszák magukat. Ha már Malvinka elengedte, nehogy a tűz mellett ücsörögjenek.
  • Nem bánom, vigyük – mondta Etre – de karácsony első és másodnapján nincs vadászat!

Hubert, Arthur szinte egyszerre válaszolt, hogy:

  • Nem, az kizárt! Biztos, hogy nem.

Az erdész is és Etre is lemondóan legyintett, nem Hubert miatt, hanem, hogy a vén lókötő, Arthur is úgy viselkedik, mint a gyerek, ha vadászatról van szó. Nem ismer tréfát. Az erdész is azon törte a fejét és Etre is, hogy de jó volna kiülni rá, de hát az már most Hubert és Arthur lese, hiszen ők már a Pádison mégiscsak vendégek.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mindannyian felszálltak a szánkóra. A szánkóról hátul szinte lelógtak a farkasok, a birka és azok ott négyen, az erdész és a három manó kaptattak fel a nagy fekete hidegvérű lóval a hegyre. Károly még sokáig ott állt a kis ház előtt. Aztán belépett és ahogy betette az ajtót maga mögött és nézte a kis fenyőgallyat, megmelegedett a szíve is. Volt már pár szem szaloncukra, volt ott a fa alatt narancs, dió és csokoládé is, egy jóféle üveg bor és bejgli, töltött káposzta és még halászlé is. Biztos Hubert úrfi hozta a Rétközből a halat. Nézte, hogy miféle karácsonya lett neki, idefent a hegyen, ahová ilyen viharba senki, de senki nem tudott volna feljönni. Jöttek, jöttek őhozzá a fennsíkról a híres vadász és erdészmanók s nézte, nézte a rengeteg ajándékot, ételt, italt. Hát mégiscsak vannak csodák! Mégiscsak vannak…És megpárásodott a szeme, mert, ha egyedül is volt idefent és semmi, de semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is a kis életében, hittel hitte, hogy eljön a kis Jézus és láss csodát, itt van, neki is lett karácsonya…

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Illusztrálta: Csavajda Dóra

Tel: +3630/394-4706
E-mail cím: dora.csavajda@gmail.com 

 

Tovább olvasom

Hubert

Eredményt hirdettek a Hubert és az állatok c. rajzversenyen – GALÉRIA

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át,

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át, de a helyi kezdeményezésű program azonban átlépte Szeged város határait, hiszen Gödöllőről, a Nyírségből és a Hajdúságból is érkeztek pályázatok.

Ünnepélyes megnyitó a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában Kiskundorozsmán. A képen balról Paksi Pauletta könyvtárvezető, Ruzsa Roland önkormányzati képviselő és Dr. Szilágyi Bay Péter író.

Paksi Pauletta, a Dorozsmai Fiókkönyvtár vezetője kiemelte, hogy nagy meglepetésre az ország számos pontjáról érkeztek rajzok, pályázatok. Hubert története, különösen az első kötet, nem a legkönnyebben olvasható ifjúsági regény a könyvtár állományában, de ennek ellenére a gyerekek szívesen kölcsönözték ki és azok a szülők, akik a kisebbeknek olvastak fel, sokszor arról számoltak be, hogy mikor a gyermekek elaludtak egy-egy történetnél, nem vártak másnap estéig, hanem maguknak olvasták tovább.

Érkeznek a Dorozsmai Fiókkönyvtár legfiatalabb olvasói és a verseny pályázói.

A könyvtár vezetője hangsúlyozta, hogy Hubert alakja a gyermekek számára egy szerethető lény, akivel nagyon szívesen azonosulnak, aki annak ellenére, hogy vadász, sokat segít az állatoknak. Olyanoknak is, akik természetüknél fogva más állatokra veszélyt jelentenek. Az éles határok, a jó és a rossz kézzel fogható elhatárolása, véleménynyilvánítása megfogja a gyermekek fantáziáját és az, hogy Hubertnek önállóan kell döntéseket hozni, a kicsiket is fejleszti. Ezért találták ki, hogy a gyermekek által elképzelt világot ábrázolják. Nem volt megkötés, részletes meghatározás és ezért is volt meglepő, hogy mennyi érdekes rajzot kaptak.

Ottokár hűságesen őrizte a díjakat.

Ruzsa Roland önkormányzati képviselő köszöntőjében elmondta, hogy a gyermekek számára az iskola mellett, Kiskundorozsmán egy stabil pont a könyvtár, amely a művelődési házzal és a belső udvarral évközben is egy meghatározó közösségi pont. Ez a rajzverseny is jól példázza, hogy mennyi gyerek érdeklődik és mennyi gyermek ragadott színes ceruzát, festett vagy éppen grafittal rajzolta le azt, ami az ifjúsági regényben feltűnik és ami itt, Kiskundorozsmán, szűken vett lakókörnyezetünkben körülöttünk él. Az állatokért, a madarakért, környezetünkért mindannyian felelősök vagyunk és jól látszott, hogy ezt az alkotásaikban megjelenítették a gyerekek. A természetjárás, a környezetvédelem már a legkisebbek számára is elérhető és Kiskundorozsma és a körülötte elterülő táj értékes, védett és fokozottan védett ritkaságai csak közös erővel óvhatók meg.

Paksi Pauletta az eredményhirdetés előtt vette át a fényképen látható rajzot. Sajnos emléklappal már nem, de a bátorsága miatt egy tábla csokoládéval tudtuk jutalmazni a fiatal alkotót.

Dr. Szilágyi Bay Péter író, a könyv, az ifjúsági regénysorozat szerzője összegezte, hogy a rendezvényre 87 fő érkezett és összesen 49 díjat adtak át. Ezek között szerepelt a legfiatalabbtól, a legtehetségesebb pályázóig valamilyen díj. Az író kiemelte, hogy Hubert alakja, a vadászmanó és a körülötte élő, főleg madárbarátok éppen ezért születtek meg, hogy odafigyeljünk azokra az élőlényekre, amelyek a legsebezhetőbbek. Nem titkolt szándéka a sorozatnak, hogy Hubert alakján keresztül megérthessük azt, hogy mi is a feladata egy vadásznak, egy erdésznek, hogy mennyi megoldásra váró kérdéssel kell nap, mint nap találkozni azoknak, akik a természetben, vagy a természet közelében élnek, dolgoznak.

Az eredmény hirdetés előtti pillanatok.

Számos rajz érkezett be, voltak, akik magaslest is ábrázoltak, voltak, akik olyan állatokat is lerajzoltak, akik nem szerepelnek a kötetben, ezért az önálló munkát, ötleteket, megfigyeléseket is szerették volna értékelni. Az író jól emlékszik gyerekkorára, a nagyszüleinél, Peszere-pusztán töltött időkre, ahol megannyi állat élt, él ma is. A rajzot, az olvasást, az alkotást mindig a megfigyelés előzi meg, amihez türelem kell. Hozzátette, hogy a gyerekek nagyon érdeklődnek az olyan dolgok iránt, amit nem lehet megvenni, elérni, csak megfigyelni és a titkok, a titokzatosság, ami pedig Skút, az aranysakált lengi körül, persze még a felnőttek figyelmét is leköti, nemhogy a kíváncsi gyerekekét.

A díjátadó izgalmas pillanatai Ottokárral.

A díjátadó egyik legkedvesebb pillanata pedig az volt, amikor egy család érkezett, ahol a kisebbik testvér – aki még óvodás – kezében egy rajzot szorongatva toppant be, hogy határidő után lehet-e még nevezni? Bátorságát ugyan oklevéllel már nem, de egy tábla csokoládéval tudták jutalmazni. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy éppen ezért született meg Hubert alakja, hogy a gyerekeket önálló döntésekre tanítsa és bemutassa, hogy mindig van választás, hogy mindig mi döntjük el, hogy milyenek leszünk. Ha kitartóak, ha okosak, ha bátrak és ami legfontosabb, hogy becsületesek, akkor az előbb vagy utóbb, de megmutatkozik az életünkben.

A zsűri a Hubert és az állatok című rajzpályázatra beadott munkák közül Kohári Gabica alkotását I. díjjal jutalmazta.

Hubert a vadászmanó c. ifjúsági regény folytatásaként idén augusztusban megjelent a Hubert Kiskundorozsmán című regény, amely igen sok kalandban bővelkedik. Belépett a regény hősei közé Ottokár, a német vizsla, aki a 2022-ben Dorozsma körül pusztító tűzvészben kimenekített két gyereket a nádból. A könyv, a regény folytatódik, hamarosan megjelenik a harmadik kötet, amelyben Hubert újra hazatér…

December 8-án Kiskundorozsmán, a Hubert és az állatok rajzpályázat eredményhirdetésén a résztvevőkkel és a szervezőkkel.

A versenyt Szarvasról Kohári Gabica nyerte, a második helyezett Bere Zsófia, a harmadik Naphegyi Dániel, a negyedik Ménesi Izabella, míg az ötödik helyezett Kovács Boglárka lett!

Kohári Gabica Szarvas 10 éves Általános iskola Horváthné Gabriella I. hely
Bere Zsófia Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka II. hely
Naphegyi Dániel Állatok 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka III. hely
Ménesi Izabella Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka IV. hely
Kovács Boglárka Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka V. hely

Agro Jager különdíjat három nevező kapott:

Batik Attila H, a vadészamanó könyvborító 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Kalcsevics Anna Vadászat 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Sörös Nikolett Hubert 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj

A Somogyi Károly különdíjat kilenc versenyző érdemelt ki:

Baráth Hedvig Krisztina Őzike 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Csányi Emese Grafika 9 éves 4. b Béke utcai iskola
Szeged
sk különdíj
Horváth Melani Klára Cirmni cica 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka SK különdíj
Kolompár Amira Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Mag Alexandra Magas les 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Nagy Viktória Dorka Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula sk különdíj
Puskás Hanna Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Schiller Sára Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Torma Balázs Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Víg Vivien Űandrea Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj

 

Hubert Kiskundorozsmán

Karácsonyi ajándékot keresel? Megjelent a sorozat második kötete: a Hubert Kiskundorozsmán. A képre kattintva tudod megrendelni.

A Kiskundorozsmáért Alapítvány különdíját két nevező vehette át:

Kis Noel Csaba Ottó 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné
Rácz Dorina Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné

Emlélkapot vehettek át:

Babó Bella Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Balog Ágota Titkos manólakás 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Bernáth Szófia Sün és bagoly 8 éves 2. osztály
Bernáth Szófia Peszere puszta 8 éves Orczy 2. sztály Kiss Mónika emléklap
Bessenyei Dávid Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Bimba Zoé Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Boukoullab Mohamed Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Csábi Barbara Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Csepregi Csenge Tikk 10 éves Óvoda Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
Csepregi Virág Tikk 7 éves 2. osztály Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
fegyver Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Forrai Mira Ottó 5 éves Óvoda Dr. Forrai-Farkas Alexandra emléklap
Görög Filoména Vidra 6 éves Óvoda Görögné Helena emléklap
Gorog Valéria Vidra 8 éves Általános iskola Görögné Helena emléklap
Hézsai Kevin Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kállai Hanna Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kálmán Levente Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Kószó Csanád Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Márta Olivér Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Martonosi István Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Nemes Veronika Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Német Noel Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Ocskó Nikolett Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Orosz Liána Macska 6 éves Bölcs utcai Óvoda Orosz Anita emléklap
Papdi Dominik Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Pesti Liza Hubert 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Pintér Panna Ottó 4 éves Óvoda Patik Adrienn emléklap
Takács Ármin Titkos manólakás 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Tóth Boldizsár Peszere puszta 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Vass Gréta Peszere puszta 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap

 

További meséket keresel? Kattints a képre és látogass el az Agro Jager Hubert című rovatába!

 

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Köszönjük a támogatását a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárának és minden munkatársának, a Kiskundorozsmáért Alapítványnak. Köszönjük a kiskundorozsmai Papír Kuckó Írószer és Nyomtatvány Bolt támogatását és közreműködését az oklevelek, emléklapok nyomtatásában és végül, de nem utolsó sorban Ruzsa Roland önkormányzati képviselőnek, hogy jelenlétével megtisztelte a díjátadót.

Logo

PAPÍRKUCKÓ

Agro Jager News

Tovább olvasom

Hubert

Hubert, a vadászmanó a Béke Utcai Általános Iskolában – GALÉRÁIVAL

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A szegedi Béke Utcai Általános Iskola rendhagyó biológia és irodalom órára invitálta munkatársunkat, az Agro Jager News lapigazgatóját, Dr. Szilágyi Bay Pétert, hogy közel 60, negyedik osztályos tanulónak bemutassa a Hubert, a vadászmanó című ifjúsági regényben felbukkanó állatszereplőket, bemutassa a vadgazdálkodás és a természetvédelem elválaszthatatlan kapcsolatát és szemléltesse mit is jelentenek a munkakutyák, mit is jelentenek a vadászkutyák a XXI. század emberének.

Közel 60 alsótagozatos kisdiák várta az órát. Fotó: Agro Jager News

Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a Hubert, a vadászmanó alakján keresztül egy gyermek is megértheti, hogy miről szól a vadászat. Még nem is olyan régen, amikor a nagyszülők, szülők és a gyerekek egy házban nőttek fel, akkor mindennapos volt, hogy a gyerekek hallgatták a felnőtteket, a nagyobb fiúkat. Teljesen életszerű volt, hogy mindenki szeretne horgászbotot, csúzlit, hogy megfigyelték a körülöttük lévő állatvilágot, hogy merre költ a cinke, hol fészkel a harkály és nem kellett megmagyarázni egy gyereknek sem, hogy mit jelent, ha a róka elviszi a csirkét, ha a juhokat megtépi a sakál.

Az óra vadászkürtös köszöntéssel vette kezdetét.

Hubert alakjával szívesen azonosulnak a gyerekek, annak ellenére, hogy 10-12 évesek számára íródott. A visszajelzésekből azonban már tudjuk – folytatta, hogy a legkisebbek, már óvodás kortól is szívesen hallgatják. Vannak családok, ahol már három, különféle korú gyermeket is nevelnek és az esti meseolvasásánál még a legkisebb is nagyon figyel.

Megérkeztünk a szegedi Béke Utcai Általános Iskolába, ahol az iskola címerállata egy vizsla. A képen vadászbarátunk, a világ- és Európa-bajnok birkózó, Kalcsevics Csaba mutatja jókedvűen.

A szöveg választékos, pontosan ugyanazok a szakszavak is szerepelnek benne, amit mi felnőttek is használunk. Ez azt a célt szolgálja, hogy a szülő is élvezettel vegye a kezébe és szívesen olvasson a gyerekeknek esténként.

A Béke Utcai Általános Iskolában egy tanteremben 60 fő hallgatta a rendhagyó órát. A gyerekek érdeklődtek az állatok iránt és Hubert, a vadászmanó alakja is lekötötte őket. Hubert annak ellenére, hogy vadászik, a bajba jutott állatokon mindig segít, még akkor is, ha az nem más, mint az Apát-nyári borz klán feje, a félelmetes Borz uraság. A mesében azonban megismerkednek a gyerekek Húval, az uhuval, Tikkel, a harkállyal, de természetleírásokban is bővelkedik az első kötet.

Az udvari játék, az élőnyúlbefogás és Ottokár bemutatója, minden gyereket érdekelt.

A vadászkürt érces hangja, a régi dallamok, ahogyan a felnőttek szívét is megdobogtatja, a kicsik figyelmét is lekötötte, miközben látható volt, hogy a vizsla, mint az egyik legbarátságosabb kutyafajta, a gyerekek kedvence volt. Az előadás alatt kiderült az is, hogy a kutya az iskola címerállata.

A második órában az udvaron folytatódott a rendhagyó óra, ahol sorakozó és eligazítás után élőnyúlbefogást játszottak a gyerekek, természetesen vadászkürtös irányítással. Az udvaron a két osztályt felügyelő pedagógus és az udvari termekben oktató tanárok is megmosolyogták, amikor felharsant a vadászkürt. Megannyi gyermek szaladt az ablakhoz és Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, ezért is jöttünk Ottokárral, az Agro Jager Newssal és barátainkkal, hogy megmutassuk mit is jelent vadásznak lenni.

Hubert Kiskundorozsmán

Kattints a képre és rendeld meg a Hubert a vadászmanó című ifjúsági regény folytatását a Hubert Kiskundorozsmán kötetet.

Játék: élőnyúlbefogás a szegedi Béke Utcai Általános Iskola udvarán. Külön kérésre harmadik,rekontrahajtást is szerveztünk!

Ottokárnak, a német vizslának, aki a második kötet főszereplőjeként ment meg a tűzvészből két gyereket, ügyességi és engedelmességi feladatokat kellett végrehajtani. A Vadászati Alkalmassági Vizsgán, 184 pontból 184 pontot elhozó kutyának, különféle feladatokat kellett végrehajtani. Ezek közül az egyik legizgalmasabb az volt a gyerekeknek, amikor plüssállatokat kellett elrejteniük, amit a kutya ezek után megkeresett.

Ottokár, a Hubert Kiskundorozsmán című regény főhőse, lubickolt a gyerekek figyelmében.

A foglalkozás végén élőnyúlbefogást játszottak a Béke Utcai Általános Iskola negyedikes tanulóival, ahol voltak elállók, hajtók, mezei nyulak és természetesen róka és aranysakál is keveredett a hajtásba. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy minden gyerek nagyon élvezte a játékot. Érdekes módon, a sakált sem itt a hajtásban, sem korábbi más iskolákban, könyvtári programokon nem tudták még megfogni. A sakál ugyan a hazai veszedelmesebb ragadozók egyike, de azért a szerző egy kicsit mindig drukkol, hogy el tudjon surranni…

Vadászbarátunk, a világ- és Európa-bajnok birkózó, Kalcsevics Csaba kísért el bennünket, akit a szünetben hamar megtalált a kislánya!

A két könyv: a Hubert a vadászmanó és Hubert Kiskundorozsmán mellett, az Agro Jager News webes felületén további, mintegy 24 mesét lehet elérni. A szerző azt is elárulta, hogy készül a harmadik kötet, ami számos új kalandot, vadászatot mutat be.

Agro Jager News

Tovább olvasom