Tegnap este nagyon későn értek haza a Bükkhát Erdőrezervátumból a manók. Hubert vitte a nagy sakálgereznát, Arthur bácsi az értékes koponyát. A sötétben Valter ment legelől, hogy biztonsággal kijussanak a sok száz hektáros rezervátumból. Útjuk nem volt veszélytelen, hiszen a sűrűségekben, erektől gazdag, lápos részre is betévedhet az, aki nem járatos arra és Valter semmiképpen nem akarta, hogy barátai bajba kerüljenek. Azonban az öreg erdő más veszélyeket is rejtett, hiszen vadmacskák, nyusztok és nyestek is laktak benne: az odvas, öregfák olyan búvóhelyet adtak ezeknek az állatoknak, hogy az embertől zavartalanul élhettek és óvatosan kellett haladniuk.

Gyenese Emese: Az ormánsági gyilkos bika

Hubert nem is tudja, hogy mikor értek haza, de arra ébredt, hogy az udvaron, az üstben, már fő a víz és Valter és Arthur egy madzaggal emelte ki a koponyát, hogy ellenőrizzék, jó lesz-e már? Hubert egy kicsit elszomorodott, mert hazagondolt Peszere-pusztára, a házra, az istálló előtti üstre, amelyet még valamelyik régi lakója épített. Vályogból volt megrakva, sárral megtapasztva és az üst olyan pontosan illet abba, hogy egy bojtnyi füst se jött fel közte.

Valter azonban egy igazi svábmanó volt, az ősei még a Dunán ereszkedtek le Németországból és úgy megszerették a Dunamentét, hogy itt maradtak Magyarországon. Emiatt is olyan precíz. Arthur csak nézi: a nagy fémházas üst három lábon áll, így akár milyen talajra teszik sohasem billeg! Precízen kovácsolt ajtaja, hátul kéménye van. Takaros!

A nap egyre magasabbra kúszott fel és manók ott szorgoskodtak az udvaron. Főzték a koponyát, miközben a nagy, a hátán fekete sávos gereznát kifeszítették, hogy mielőbb száradjon meg. Valter nem szerette lesózni, mert attól kiszárad a bőr. Magyarázta is Hubertnek, hogy mit, hogy kell csinálni, miközben Arthur bácsi már a nagy kerti székben pöfékelt – megint! Békésen. A kastélyban Malvinka mindig kitalál valami feladatot és ha valaki értékelte az ilyen gondolatpillanatokat, az bizony Arthur bácsi volt. Valter bácsi néha, néha ránézett, de a világért sem akarta zavarni, mert tudta, hogy Harkányban hamarosan szorul a hurok jó barátja, Arthur nyaka körül, hiszen Malvinka már várta őket a városban!

Csendesen telt a délelőtt. A hivatásos vadászok már korán elmentek és Endre is letette a puskáját, mert a traktorokkal mentek ki a határba. Sok a munka, mert a téli hónapokra fel kell készülni, hogy legyen takarmánya a vadnak. Ki tudja, mekkora lesz a tél – tette fel magában a kérdést Valter is és azon gondolkozott, hogy miként bírják a kórósiak ezt a hajtást? Egy pillanatra körbenézett: nincs-e valami elmaradva, de sok gondja ma nem volt. Sóhajtott is egyet, hogy akkor nyugodt szívvel megy be Harkányba. Nem igen szerette itt hagyni a Magtárt. Akkor volt nyugodt, ha kint aludt.

• Arthurkám! – szólt kedvesen Valter bácsi barátjához.

Arthur érzékei Malvinka mellett nagyon kifinomultak az évek alatt és mivel messze volt Valtertől és Huberttől, nem lehetett látni, hogy a szembogara úgy összeszűkült, hogy nagy kék szeme szinte világított még a napsütésben is! Megérezte, hogy ennek fele sem tréfa, de ki kell várni, hogy mi történik!

• Parancsolj Valterkám! – parolázott barátjával, aki elnevette magát, hogy most már tudja a csalfaságot Arthur, csak még azt nem tudja, hogy mi a titok!
• Be kell ugorjak Harkányba! Vinnem kell szőlőt, meg birseket, gombát meg van itt egy kis méz is. Itt van Dorozsmáról Georgina keresztapja, Ferdinánd. Az ottani plébánia atyája, aztán együtt mennek vissza az egyetemre! Vinni akarok nekik egy kis hazait, de egyedül nem tudom bevinni. Segítenétek-e?

Arthur nyugodtan ült a székben, még volt egy pár pöffenteni való dohány a pipában. Helyesebben Valteré volt az is, de ilyet, hogy a vadászatot félbeszakítani és bemenni a városba. Na, akkor nekem végem…

• Persze Valter, menjünk. Tudod, hogy a család az első! Egyébként is Ferdinándot nem láttam a mátrai hajtás óta!

Hubertet persze nem kérdezte senki. Ezt tudta ő is, meg tudta Arthur bácsi is. Igazán beküldhette volna a gyereket, aztán legalább találkozik a két fiatal. Hubert meg azon töprengett, hogy ki lehet az a Georgina? Ki az a Ferdinánd? Egyáltalán tényleg miért kell bemenni, de úgy volt vele, hogy mindenképpen segít, mert nem hagyhatja, hogy Arthur és Valter egyedül cipekedjen.

A kórósi magtárból egy kicsit visszafelé kellett menni a falunak, de hamar elértek egy kis murvás utat, azon meg kiértek a kövesútra és Rádfalvának fordultak. Azon át aztán nem fel Diósviszlónak, hanem Márfa felé, egy régi dűlőn folytatták az útjukat. Erdők között vezetett az út, majd egy betyár hídon átléptek az Egerszeg-csatornán. Márfa után pedig már szinte Harkányban voltak.

Malvinka ebéd után egy kicsit szunyókált, majd ránézett a faliórára és tudta, hogy hamarosan beérnek Arthurék. Valter feleségével és Georginával a teraszon beszélgettek és kedvenc süteményüket, dobostortát szolgáltak fel. Georgina illedelmesen hallgatta a beszélgetést, de őt inkább a tanítás érdekelte és itt most mindenki gyógyfüvekről és a harkányi fürdő kékszínű, termálvizéről beszélt. Csakhamar csatlakozott hozzájuk Ferdinánd papmanó is, akinek nagyon örült, hiszen mióta Szegeden az egyetemen tanul, azóta sokszor meglátogatja: a parókia hatalmas könyvtárában mindent megtalál, amit esetleg az egyetemi könyvtárban nem lehet kikölcsönözni.

A harkányi gyógyfürdő Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

A kerítés felett aztán egy, kettő, aztán három kalap is megjelent. Előbb Valter, majd Arthur és a vigyorgó Hubert ábrázata tűnt fel, aki hátul már mindent megértett, hiszen ilyen díszes bevonulás legutoljára a geszti kastély udvarán volt, amikor a nagy vizsla nyakában, nyári szünetében elvágtattak a tó felé.

Malvinka természetesen úriasszonyként köszöntötte Valtert, Hubertet és természetesen férjét Arthur bácsit. Arthur tudta, hogy most mindent el kell viselnie, de örült, hogy ilyen sokan vannak, mert Valter felesége Emerencia, aztán a lánya Georgina, no meg a mindig jókedvű Ferdinánd azért mégiscsak jó, hogy itt van, mert most Isteni segítségre is szükség lesz – sóhajtozott magában, ahogy szokott.

Kellemes találkozás volt és hamarosan jöttek a beszámolók, mindenki kíváncsi volt, hogy mi történt Kóróson és mi történt a Bükkhát Erdőrezervátumban. Mikor Hubertre került a sor Georgina elpirult, amit persze Malvinka rögtön észrevett és Ferdinándra nézett, akinek a megnyugtató tekintete mindent elárult. Aztán Malvinka szólalt meg?

• Drága Arthurkám! Képzeld el, hogy már el is felejtettem mondani, hogy estére fogadásra vagyunk hivatalosak, mert most rendezik meg az orvoskonferencia záróprogramját és bennünket is meghívtak! – Arthurral megfordult a világ. Még az hiányzik, hogy frakkban, meg csokornyakkendőben udvariaskodjon, amikor a gyilkos bika kint van az erdőn. Rögtön védekezett is!
• Ó, micsoda figyelmesség, de sajnos nem tudtunk róla és így nem hoztam alkalomhoz illő ruhát – próbálta udvariasan visszautasítani a meghívást!
• Drága Arthur – mosolygott Malvinka, amiből Arthur már tudta, hogy elvesztette a csatát. – Én gondoskodtam róla és a bőröndökbe elcsomagoltam mindent. Van cipőd, minden és az ingedet a szobaszervíz félórán belül felhozza a szobába.

Arthur ismerten kerülte a bálokat és a fogadásokat. Mindenki tudta! Nem szeretett menni és a nagy platánok alatt jókedvű mókázás hallatszódott ki az utcára, de persze semmi harsányság nem volt abban, csak szolid, visszafogott, kellemes harkányi szombat délutáni beszélgetés volt, így a vénasszonyok nyarának legvégén.

Aznap a szokásosnál hamarabb zárták be a fürdőt. Ki is írták, hogy valami technikai ok miatt, a szűrőket ellenőrizni kell. A nagy épületet nem régen újították fel. Benne csúszdák, különféle medencék sora várta a vendégeket és persze az igazi attrakció a kül- és beltéri termálmedence, amely kékesen ragyogott. Egy különleges kapuval kötötték össze a benti medencével és egyszerűen be lehetett úszni az épületbe is. A megvilágítás a fogadásra elképesztőre sikerült, mert még a medencékben is voltak víz alatti lámpák!

Mikor megérkeztek a fürdő teraszára, egy hatalmas bécsi zongorán játszottak és a medence szélén Arthur úgy érezte, hogy megfordul körülötte a világ. El se hitte, hogy Valter elárulta. Biztos volt benne, ha tudja, akkor valami kifogást talál és messze elkerüli Harkányt. Be se jön! De egyszer csak meglátta Hermant is! Mikor lehetett, akkor aztán csak összegyűltek!

• Menjünk a rumpuncshoz! – javasolta Valter!

Úgy is volt. Hermann, Valter, Arthur és Hubert meglátogatták a rumpuncsot. Csatlakozott hozzájuk Ferdinánd is. Ferdinánd szerette a vadászokat, ahol ő lakik, ott is laknak és a jövő héten Hubertusz keresztet avatnak a vadászház udvarán.

Hermannék tudták, hogy a bika délre tartott, de sajnos elvesztették a nyomát. Most, hogy Valter újra talált egy sebesült bikát, az aggodalomra adott okot. Mindenképpen meg kell keríteni, mert sok bika halálát fogja okozni. Az álló, földig terítővel borított asztal mellett beszélgettek és míg törték a fejüket, latolgatták az esélyüket, Hubert a Malvinka mellett ülő Georginára pillantott, aki délután és egész este rá se hederített. Hát jó, ha így, akkor, így – határozta el. Nem tudta, hogy Malvinka és Arthur megbeszélte Valterékkel, hogy Ferdinánd elhívja magához Dorozsmára, hogy segítsen neki felállítani a Hubertusz keresztet és segítsen előkészíteni a szentelést.

Már hajnal egy is elmúlt, amikor hazakísérték a hölgyeket Valterék és átöltözve, egymást segítve lépték át az Egerszeg-csatorna betyár hídját…

• Vigyázz Arthurkám, megcsúszik a bakancsod! Sáros!
• Ne Arthurkázz itt nekem Valter! Elárultál! tudod, hogy nem szeretek ilyen helyre menni!
• Nem tehettem mást Arthur! Ismered Emerenciát! Olyan, mintha ikrek lennének Malvinkával! Inkább örülj neki, hogy hajnalra kiérünk a területre!

Valternak igaza is volt meg nem is, de Arthur is így volt vele, hogy ő szökött meg, hogy vadászni mehessen. Barátját igazán nem hibáztathatja – tudta ő is, csak hát az a fogadás.  Végül is, nem is volt olyan rossz. Valamit mondani kéne ennek a Valternak, hát így még sem menetelhetnek Kórósig!

• Álljunk meg Valter, mert Hubert már alig tud utánunk jönni! – szól Arthur Valternak.

Holdtölte után voltak egy nappal és szinte világos volt a határban. A mezők ragyogtak és olyan holdvilág volt, hogy árnyékot vetettek az erdők. Egy ilyen helyt álltak meg, hogy ne lássa meg őket senki. Hubert szólni sem tudott, még, hogy ő a fáradt, de Arthur már benyúlt a kabátja belső zsebébe:

• Gyújtsunk rá egy pipára! – és mielőtt Valter bármit is mondhatott volna, már tömködi a sajátját egy kis ismerős dohányzacskóból. Huncutul felnéz és mondja is:
• Persze, trinidadi! Mindenféle hitvány kapadohánnyal nem gondolod, hogy megsértelek Valterkám!
• Arthur, te elhoztad a dohányt?
• El én, nehogy tönkre menjen. Tudod, ha kiszárad, akkor élvezhetetlen lesz és nem akartam neked se rosszat.

Elmókáztak kicsit, Hubert jót nevetett rajtuk, hiszen hol van már a fogadás, hol vannak a zsörtölődések? Csak a barátság marad meg és ilyen dolgokért csak ideig óráig lehet megharagudni. Mikor aztán Valter megszólal:

• Hallod, ha láttad volna magadat, amikor kiderült, hogy fogadásra megyünk. Bécsi zongora, frakkok, meg, rumpuncs!
• Na Valter, azért megérte bejönni Kórósról. Az olyan volt, amilyennek lenni kell. Nem úgy van, már, hogy nincs friss narancs. Ma már minden van…

Sok idejük azonban nem volt. A hajnal kérlelhetetlenül közelgett és a falvakból, innen, onnan is kakaskukorékolás hallatszódott, ahogy beértek a magtárhoz, már csörrent is a kulcs a zárban. Mintha mindenki otthont lett volna, pakolni kezdett. Valternak házigazdaként arra is jutott ideje, hogy feltegyen egy kávét, maguknak, míg Hubertnek egy kanna vizet tett oda teának, aztán mind a hárman saját szekrényük előtt térdeltek. Számolták, olvasták a lőszereket és amikor megvolt, nyúltak is puskához. Hubert a tárba beletette a lőszereket, azt pedig a zsebbe. Arthur, egy övre fűzhető kis tokba tette be a lőszereket, ahogy Valter is, csak neki belül a sörétesek, míg a hajtókájába 6.5X57R lőszerek kerültek.

Tudták, hogy mire meghasad a horizont, nekik már kint kell lenni. Huberttel úgy beszélték meg, hogy felül egy lesre, amelyről négy nyiladékot is tud pásztázni, míg a két erdész megpróbálja becserkelni a gyilkos bikát.

Fáradtak voltak, hiszen tegnap reggel óta talpon voltak és megjárták egy fél nap alatt Harkányt is.

• Ha fürödtünk volna Valterkám, biztos nem lennénk most ilyen fürgék!
• Biztos nem Arthur, de jól megúsztad Malvinkát is.
• Nem is értem mi történt? Biztos az atya miatt most visszafogottabb volt.
• Szeret téged Arthur.
• Persze, csak ez a szerencsém…, de neki is! – örült ennek Hubert, mert Arthur bácsi humora visszatért! Hogy mondta ezt is?! Míg Valter is megijedt, mert Arthurt senki sem tudta kiszámítani. a memóriája pedig híresen jó volt, akár több évre visszamenően is emlékezett. No és ami fontos, hogy sosem maradt adós..

Parancsolni nem lehetett a manóknak, de közöttük is voltak olyanok, akivel nem volt ajánlatos packázni, de ha kértek tőlük, akkor mindig segítettek. Arthur mind közül talán a legöntörvényűbb volt. Saját becsületéből, munkájából és a tudásából érte el, hogy megbecsült tagja az erdészközösségnek. Mindig megvetette, ha valaki érdemei nélkül kapaszkodott fel, vagy nem szerette az erdőt, a fát és csak mint kötelességet vagy tüzelőt látott benne. Már az iskolában elkerülték az ilyet…

• Valterkám, majd beszélnünk kellene egy-két fontos dologról is.
• Jól van, ha bejöttünk, majd sort kerítünk rá. Nekem is szúrja a szemem, ami az Erdészeti Minisztériumban folyik.
• Beszélik szerte az országban..
• Tudom…

Hubert várta, hogy vége legyen a diskurzusnak, mert fiatalként egyáltalán nem érdekelte, hogy mi történik a házán kívül. Úgy volt vele, ha mindenki rendet tart a háza körül és igyekszik a lehető legnagyobb rendet megtartani, akkor mindenhol rendben lesznek a dolgok.

Hol érdekelte Hubertet, hogy az erdészeti minisztérium mifene főosztályán, milyen rendetlenség van. Hogy ki, mit tesz vagy nem tesz? Ki, kinek a kedveltje? Egyáltalán nem érdekelte, de Arthur és Valter, meg a többi idősebb manó azonban nemtetszésének adott hangot, hogy a rossz döntések, a szakmai alapok, a vezetési gyakorlat hiánya, hamarosan olyan problémákat okoz, amit majd nem győznek kikalapálni. Szakemberek kellenek, nem félnótások – mordult meg Arthur bácsi.

Volt ebben igazsága Arthurnak és Valternek is, de volt Hubertnek is, de álláspontjukat, csak úgy lehet megérteni igazán, ha megértjük, hogy a lehető legtöbbet mégis ezek a manók tudnak a világról és ahogy Lajos barátjuk mondta odalent, a rónán: mi elképzelhetetlennek tartottuk, hogy valamit ne jól végezzünk el… Hubert, oda el kell menjünk a télen. Le a Kovács tanyára. Lakik ott valaki, akit hamarosan meg kell ismerjél.. – beszélgettek a manók.

A Hold még fent volt, amikor elérték az erdőt. Hubertnek meghagyta Valter, hogy miként tud eljutni a leshez. Azt elfelejtette megmondani, hogy mikor és hol találkoznak, de ez ilyenkor azt jelenti, hogy majd érte mennek. Nem kell ilyen dolgokat megbeszélni. Mindenesetre jó lett volna megkérdezni, de mikor megfordult, a sötétben már nem látta őket.

Olyan csendesen, amennyire csak tudott lopakodott be a leshez. Egy helyen egy konda horkantott rá, de aztán szelíd röfögéssel lassan tovább léptek s mivel a szele jó volt, a konda nem zajongott tovább. Decemberben már jön a búgás és a nagy kanok ahogy egyedül járják az erdőt, ilyenkor november elején, azért már a kondákat meg-megkörnyékezik. A konda is tudja ezt. Erre játszott most rá Hubert, aztán csak tovább, tovább, befelé az erdőbe…

Valter és Arthur csakhamar eltűnt a hajnali erdőben Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Hubert már régen elhelyezkedett, amikor Arthur és Valter megkerülte az erdő sarkát és jó széllel elindultak. Nyiladékról, nyiladékra léptek. A mezőn még legeltek tehenek és az idei borjaik is szépen megerősödve, most már biztonsággal várták a telet. Nem tudták mi vár rájuk, de enni, enni kell, mert most jó a fű, most gazdag még a határ. Azok a gazdák, akik komolyan veszik a lucernatermesztést, ilyenkorra már araszos lucernát hagynak meg, hogy a télre meg tudjon erősödni, hogy ne pusztuljon ki, akkor se, ha nagy fagyok vannak. Így jó legelője lesz a vadnak és másban pedig kisebb a kár. A vad így akkor is megkeresi, ha hó lepi be, mert a legértékesebb takarmány.

Valter elől. Vállán a puskája, ahogy Arhurnak is, aki most a dupla golyós helyett Valter 8X68-asát hozta magával. Még az este kérte el tőle. A dupla golyósnak a biztosítójával némi gond mutatkozott és úgy határozott, hogy nem kockáztat. Most már nincs hova sietniük. Kiértek. Ketten járják, figyelik az erdőt. A bőgés befejeződött és a fiatal bikák hamarosan csapatokba verődnek, aztán majd jönnek az öregek is s mikor levetik az agancsot, már alig lesz különbség köztük. Az erdő most nagyon csendes. A bikák a jó másfél, de lassan két hónapos bőgéssel olyan súlyt vesztettek, hogy azt még a tél beállta előtt némiképp pótolniuk kell.

Az egyik nyiladékon egy öreg tehén lépett ki elébük. Hatalmas nagy füleit, mint az ernyőt fordította rájuk. Rezzenéstelenül kőszoborként meredt rájuk. A manók állták a tekintetét és ahogy megállt a tehén, körülötte a rudli tehenei, ünői, akiknek csak jövőre lesz meg az első borja, szintén megálltak. 30-40 szarvas, mint egy néma szoborpark állt velük szemben. Földbe gyökerezett lábbal álltak mindannyian. A vezér tehén a legokosabb és a legtapasztaltabb. Ő vezeti a rudlit, ő megy legelöl. Valter csak egy pillanatra lehunyta a szemét és tudta, hogy ez elég ahhoz, hogy az öreg tehén tovább vigye a csapatot. El is fordította a nyakát és ha nem is gyorsan, de lendületesen megiramodott, hogy mögötte eltűnjenek a hajnali erdőben. Az ilyen tehén a legértékesebb. Aztán a rudli elindult előttük és a sok tehén között szertelen borjak és kecses ünők lépkedtek. Közöttük vannak azok is, amelyek egyszer csak kiválnak és új rudlit alapítanak. Saját borjuk velük marad és egyre jobban növekszik a csapat. Köztük vannak az új vezértehenek is. Mert az erő nem elég. Ügyesnek és okosnak is kell lenni. Szívósnak, fáradhatatlannak, no meg persze kitartónak.

Az erdő a hajnallal együtt elevenedik meg. Itt is, ott is mozgásra lesznek figyelmesek.

Arthur már kezd beletörődni, hogy kikerülte őket a gyilkos bika, de egy-egy bika rudli is feltűnik. Távcsöveikkel pásztázzák őket. Átvált előttük néhány bika és egy ideig mellettük haladnak az erdőben. Az csak igazán a titkok, hogy merre és miért mennek a szarvasok? Milyen útvonalakat választanak és azt hogyan választják ki, ma se tudja senki. Titkok övezik ezt is.

Lassan egészen kivilágosodik és egy-egy öreg erdőrészletben, messze belátnak a fák alá, amikor hirtelen Valter csak int barátjának, hogy vágjanak át az egyik ilyen helyen. Valter mindig úgy megy, hogy kiszúr egy-egy fát és annak a takarásában mennek mind előre és előre.

Hubertnek eközben szerencséje van, mert a nyiladékra egy öreg bika és egy tehén heveredik le. Az akácsarjak között a bika egy kissé befeküdt. Alig 120-130 lépésre lehetnek. A tehén állva, hol erre, hol arra lép. Láthatóan ideges. Hubert nem érti, hogy miért, de amikor a magasles és a szarvasok között egy sakál jelenik meg, azonnal minden világos lesz. A bika jóformán rá se hederít, de a tehén láthatóan haragosan néz felé. Borja nincs, talán elvesztette, vagy ellopták a sakálok…

A Bükkhát Erdőrezervátum egyik bikája a 105-ös körzetben Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

Eközben odabent az erdőben, egy vastag fát elérve, Valter nem megy tovább. Arthur csak nézi Valtert, aki hátrafordulva mutatja, hogy van a tarló szélén egy bika, de nem tudja megmondani, milyen lehet?

Éppen elég, ha Valter kiles, nem is mozdulok meg – gondolja magában Arthur.

Valter, ahogy kihajol a fa mögül, szinte megdöbben, mert a gyilkos bikát véli felfedezni. De nem biztos benne és int, hogy közelebb kell menniük. Amikor kilépnek a fa mögül a nyiladékra, Arthur is megpillantja a bikát. Már innen is meg lehetne lőni, de Valter közelebb akar menni.

A méterek ugyan fogytak, de bármikor megváltozhat ez a nyugodtnak vélt pillanat. A bika kint áll a tarló szélén. Félelmetes szemága, jégága van, meg egy, száras, korona és villa nélküli szár, amelynek a végeit, vagy 30-40 centiméteres hosszban, tűhegyesre fente..

Valter addig-addig ment, míg ki nem értek teljesen az erdő szélére. Egy szót sem szóltak. Nem kellett már Arthurnak sem mondani semmit. Egyértelmű volt, a két, sok telet megélt erdésznek, hogy beérték a gyilkost, ami a Nyugat-Mecsektől az egész Ormánságot rettegésbe tartotta.

Kissé háttal állt nekik. Bár így is elejthették volna, mégis meg akarták adni a tiszteletet ennek a sok bikát megszurkáló, egyébként a szarvasok számára leküzdhetetlen ellenfélnek is. Valter a nyakából, a kis bőgőkürtjét leakasztotta és Arthurra nézett, aki csak bólintott és a puskáját maga elé vette. Valter 8×68-as fegyvere távcsővel szerelt. Régi klasszikus erdészek voltak ők ketten és olyan közel cserkeltek, hogy Arthur igen sajnálta, hogy megszokott duplagolyósa most ott pihen a vadászházban. Talán ezt a cserkelést élvezték igazán, amikor ők ketten vadásztak.

Aztán Valter a szájához emelte a kürtjét és olyat böffentett, ordított a bikára, hogy Arthur, aki megjárta már megannyiszor a Kárpátok égig érő lucfenyveseit, ahol medvével, farkassal és fekete, kárpáti bikákkal is volt szerencséje, beleborzongott! Mégis van ebben az Ormánságban valami különleges – gondolta, miközben Valter tudta, hogy egyetlen egy rossz hang és a bika elugrik. Tudta, hogy a nagy öreg, amellyel olyan rútul elbánt, rendre így tett az efféle mellékbikákkal, csak erre nem számított!

A gyilkos bika felkapta a fejét és olyan villámgyorsan szembefordult velük, hogy esélye nem volt Arthurnak arra, hogy ellépjen. Egy pillanat múlva pedig már szinte előttük állt! Valter már arra gondolt, hogy elugrani nincs idő, de már a puskáját sem tudja elővenni, amikor Arthur bácsi fegyvere belemordult a hajnali erdőbe.

Gyenese Emese: Az ormánsági gyilkos bika

A bika tűzben rogyott, de a lendület még vitte és ahogy összeroskadt, szinte a manók előtt feküdt el.

Arthur még mindig a bikát nézte, amikor Valter megszólalt:

• Arthurkám! Azt hiszem, megígérem neked, hogy sose többet nem árullak el egyetlen egy szoknyásnak sem.
• Valterkám! Erre vártam már az egyetem óta, de Emerencia tudod, hogy nálam mindig kivételt képez…

A két régi jóbarát aztán birtokba vette a bikát. Kizsigerelték és egy fára magasan felhúzták a combokat, a gerincet, hogy a sakálok ne érjék el és a trófeával megindultak. Alig várták, hogy elérjék Hubertet, mert ahhoz, hogy bevigyék Kórósra, neki is segítenie kellett. Hubert mikor a lesen ülve meglátta a nagy gyilkos bika agancsát, Arthur trófeáját a nyiladékon, majd felugrott a padról s mire odaértek, addigra le is mászott a lesről.

A magtárnál eközben a nagy sakálgereznát megtalálták a vadőrök és azon tanakodtak, hogy Endre micsoda sakált lőtt. Csaba meg is jegyzi, hogy hallott egy lövést az este, hát ezek szerint bizonyára Endre volt s miközben ott pakolásznak a másik éles szemű vadőr meg a száradó sakál koponyát találta meg, amelyet nagy igyekezetében Valter éppen csak elrejtett. Pechére most megtalálták. Ez igen, Ha ez nem lesz aranyérmes akkor semmi, csodálkoztak a félelmetes ragadozó különleges trófeáján a vadőrök!

De erről Endrének fogalma sem volt, mint arról sem, hogy Hubertnek Ferdinánd papmanó egy levelet hagyott a harkányi szálloda portáján. Ám, hogy abban mi áll, egyelőre titok marad!

November 9-én folytatjuk…

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter

Illusztrálta: Gyenese Emese

A borítókép címe: Az ormánsági gyilkos bika

Gyenese Emese: Az ormánsági gyilkos bika