Keressen minket

Hubert

MESE: 20. rész – A márciusi nyúlpaprikás és a 100 méteres lövés

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

A szalonkavadászat után, amikor visszaindultak a Bodor-kisházhoz, megmordult az idő. Mintha a tél megbánta volna, hogy engedett a szorításából, nagy fekete fellegeket gyűrt fel a nyugati égen és komisz szélrohamok tépázták meg az elszáradt nádak üstökét.

  • Meglátjátok fiúk, hogy esés lesz, mert itt, a jobb térgyem nagyon hasgatódzik – mondta Arthur.

Lajcsi és Hubert nem válaszolt semmit, csak jobban behúzták a nyakukat a kabátjuk gallérjába, mert a szél oda is bekavart. A nádoldalba húzódva igyekeztek vissza a melegbe. A szalonkákat felakasztották a kis ház tornácára, hogy nehogy valami megpocsékolja az éjszaka. A ritka zsákmány finom falatokat ígért, de még el kellett dönteni, hogy mi is legyen vele. Hubert ugyan mindenféle receptről hallott már, de ahhoz a Bodor-kisház szegényes volt. Sem megfelelő edények, sem megfelelő fűszerek és más kiegészítők sem álltak rendelkezésre. Arról nem is beszélve, hogy a szalonka megérdemli, hogy megfelelő körülmények között tálalják fel, hiszen igazi ínyencfalatnak számít.

Benn a kisházban kellemes meleg fogadta őket és megkönnyebbülten vetették le a kabátjaikat, sapkájukat és tették be maguk mögött az ajtót. Kinn a szél megélénkült. Körbekanyarította a kisházat, megrázta az ajtót és az ablakokat. Beszökött a padlásra, bekukkantott a szelemenek közé, összeborogatta Lajcsi: „hátha jó lesz még valamire” lomjait. Aztán elkapta az öreg nyárfák koronáját és elkezdett birkózni a göcsörtös ágakkal. Az öreg fák azonban ügyet sem vetettek rá. A gyökereik mélyen kapaszkodtak meg a földben, számos vihart átéltek már és bár tudták, hogy közeleg a tavasz, még egy utolsót szundítottak. A télvégi szelecske még próbált belekapaszkodni az ágakba, de miután nem boldogult, végigverte a tó körüli nádast, szétszórta a maradék nádbugákat és nekifutott a pusztának. Ott semmi nem állta útját, hangosan süvíthetett, de az elszáradt téli füveknek nem sokat számított.

  • Ilyenkor február végén, március elején néha még előfordul, hogy visszajön a tél, de már biztosan nem tart soká – jegyezte meg Lajcsi.

Bár emlékezett olyan időkre, amikor igazi hóvihar támadt és dörgés-villámlás közben szakadt a hó. Olyan is előfordult, hogy falut napokig nem lehetett megközelíteni.

  • Most, hogy mondod, – kapcsolódott be Arthur bácsi – én is emlékszem ilyen nagy telekre, amikor csak szánnal lehetett közlekedni. Majd nézd meg Hubert a házadnál az öreg kocsiszínt, a szekér mellett ott van szétszedve a szánkó, amit a régiek használtak. Nagyon egyszerű darabok voltak ezek: két talp, amit szekercével faragott darabok kötöttek össze és faékekkel rögzítettek. Azt a szánkót tehenek húzták és télen leveles kórót hordtak be vele a szőlőskertből, vagy ha kinn maradt a határban, de ezen vitték ki a földekre az istállótrágyát, vagy ahogy itt mondják, a ganét.

De voltak díszes szánkók is, amit lovak húztak. Ha lakodalom volt, akkor a lovakkal együtt feldíszítették. Piros szalagokat fontak a lovak nyakába, a nyakukba csengőt kötöttek, még az ostor is díszes volt. A lovak boldogok voltak, hogy a téli pihenés után jött egy kis változatosság és úgy nyargaltak, hogy porzott utánuk a hó. A klímaváltozás ezt is felülírta, bár valamelyik évben akkora hó esett, hogy három napra megbénult sz ország.

Lajcsi látta meg legelőször, hogy valaki járt a kisházban.

  • Figyeljetek ide! Valaki levelet hozott!! Itt van az asztalon.
  • Na, ez biztos nem Postás Imre bácsi volt, mert az a fájós lábával nem jön ki ide a pusztába – mondta Arthur. Akkor pedig Hubert bajban vagyunk, mert ezt a levelet valami barátunk hozta. Már azt is sejtem, hogy honnan jött.

Hubert is sejtette, sőt Lajcsi is megvakarta a fejét, mert gondolta, hogy vége a jó világnak. Nem is tévedett sokat:

  • Kedves Arthur és Hubert! – kezdte olvasni Malvinka levelét Arthur. Remélem kivadásztátok magatokat és szeretnétek visszatérni a civilizált emberek közé. Rengeteg dolog vár benneteket a kastély körül és ami a legfontosabb, a hét végén vendégek jönnek a Sóvidékről. Sófalván már eltemették a telet és a sómanók néhány napra meglátogatnak bennünket. A fiúk persze vadászni is akarnak, mert teljesen megbolondítottátok őket a sakálos történetekkel. Egy szónak is száz a vége: iparkodjatok haza, hogy kivakarjalak benneteket a koszból. Biztos vagyok benne, hogy nem is borotválkoztatok, megnőtt a hajatok, piszkos a ruhátok.

Ekkor Hubert önkéntelenül az arcához nyúlt, de Arthur is bűntudatos képet vágott.

  • Azért az túlzás, hogy piszkosak vagyunk. Ma is megmostam a csizmámat. Az a néhány sárfolt meg semmit nem jelent – jegyezte meg Hubert, de azért tudták, hogy ez a téli vakáció asszonyszemmel másként számít.
  • Ne búsuljatok!! Legalább a szalonkák méltó véget érnek, mert mi lehetne finomabb Malvinka főztjénél? – mondta Lajcsi, aki már maga is kóstolta a Malvinka által összekészített tarisznyát, amiben szendvicsek, sültek, sütemények kellették magukat.
  • Még szerettem volna néhány napot maradni, de igaza van Malvinnak. Vár a kötelesség. Így is jó dolgunk volt, lehet mit mesélni a kalandjainkról.
  • Nem, nem. Még egy napot maradunk! Azért is!
  • És mit csinálunk Arthur bácsi?
  • Mit?
  • Természetesen vadászunk! Hogy hord a 22-es Magnumod?
  • Az Arthur bácsi? 100 méterről ellövöm a 10 forintost!
  • Na, az kell nekünk most!

Arthur bácsi nagy akkurátusan elcsomagolta a szalonkákat és levitte a jégverembe. Az is volt, hát akkor legyen valami haszna. De most mindenképpen ki akart menni nyúlászni, mert lent, a rétben olyan vonatozásokat látott, annyi nyúl kergetőzött, hogy azzal kezdeni kell valamit – gondolta. Valahogy kimaradhattak a téli körökből és sok van belőlük. Négy-öt is kergetett egy anyát. Na, még. Na, majd Hubertet megtanítom a fortélyra. Mikor levitte a jégverembe a szalonkákat, akkor visszamászott, de már se Hubert, se Lajcsi nem volt. Mind a ketten eltűntek. Valameddig fel kell nekik menni, de Lajcsi megígérte, hogy hazaviszi Hubertet, aztán ameddig tudnak, visszafelé is eljönnek, aztán már mehetünk is vadászni.

Végre van egy kis nyugalmam – gondolta Arthur. A ház déli oldalába átvitte a lócát, arra lökött egy pokrócot és hiába borzolta a szél a házat, próbálta lelökni a kúpcserepeket a gerincről, a déli oldalba odasütött a nap. Kellemesen meleg volt, annak ellenére, hogy a felhők valóban baljósan tornyosultak Várad felett. Na, ha arról feljön az idő, akkor vasmacskával keresik a templomtornyot, annyi hó jön. De nem igen zavartatta magát, mert dohánya volt bőven s ha nem mennek vadászni, hát nem mennek, de akkor haza se tudnak menni. Szóval maradnak itt a Bodor-kisházban és legalább kipihenjük magukat – gondolta és el is mosolyodott magában, mert eszébe jutott Malvinka, akit igazán nagyon szeretett. Mégis ez az igazi élet. Ideki’, ahol a magunk urai vagyunk. Ahol nem parancsol senki, ahol, ha korán kelünk és meglessük a madarakat, ha naphosszat csak távcsövezünk, akkor se szól ránk senki. Nem parancsol itt nékünk senki, csak az Atyaúristen! És magában szépen pipált, amikor megreccsent az ég!

Arthur bácsi nem volt abból az ijedős fajtából való, de érezte, hogy most itt igazából nincsen egyedül. Minden bizonnyal, ha a házban lett volna rajta a kalapja, leveszi, de ilyen farkasordító hidegben, azért ezt nem várhatta el tőle senki. Érezte Arthur, hogy ha másért nem is, Malvinka miatt azért holnap csak haza mennek. Holnap biztosan. S ahogy ezt végig gondolta egy csapásra alább hagyott a szél. Mintha becsukták volna az ajtót előtte. Arthur óvatosan kikandikált és csak azt látta, hogy olyan fekete felleg emelkedett feléje, hogy azt el se tudta mondani, hogy hol van a teteje, mert annak csak alja volt!

A hatalmas dörrenést Malvinka is hallotta a kastélyban. Igazából nem voltak messze, mert alig 6-7 kilométer lehetett közöttük. De az micsoda hat kilométer volt most, az úttalan utakon, ahol a két falu között ma sincs út, csak csapások, amin jár egy-két jómadár. Meg persze Lajcsi, aki azoknak a nyomát lesi, akik kerülgetik a tavakat, benne az alvó halakkal. Nagy érték s ha az ember is rákap, mint a vidra, meg odakap a kormorán is, nem marad semmi tavaszra. Mind elhordják.

Lajcsi leszaladt Huberttel Peszere-pusztára. Csak hát nem úgy van az, hogy kérdés nélkül le lehet menni, mert a szomszédság már jön is elő. A Lackó gyerek, ott támaszkodik a kerítésnek. Kíváncsi. Ó! Hogyne lenne kíváncsi, mert Lajcsi okos gyerek, sokat lát, sokat megy s jó véle beszélni, meg hát mír is jön le, amikor Péter nincs itthon. Persze lehet, csak megnézi, hogy minden rendben van a háznál – gondolja Lacika.

Az utcában Jolanda tekergőzik a hosszú kőkerítés mellett. A nárciszok, meg mindenféle virágok, a hagymások már igencsak leüstököltek. A régiek, amiket nem mozgattak meg, már félaraszos zöld levéllel zöldellnek végig a kerítés tövében. Sok feladat lesz. Meszelni kell, a fákat lekenni, permetezni, az öreg ágakat levagdosni, aztán a füvet levágni, felgereblyézni, a kertben még úgy, meg a vetemény… Elég volt Hubertnek csak körbenézni, látta maga előtt a sok feladatot, de a vadászat, a vadászat még most csalogatta, de már nem annyira. Amott meg kell igazítani egy madárodút, a kerítéslécet hátul, Jaj ez, jaj az! Nem is sorolta tovább. A hátsó ajtón keresztül ment be, addig Lajcsi kint várta, de csak leste, mert addig nem látta az ajtót, míg Hubert ki nem nyitotta. Akkor aztán kinyílt a kis faajtó. Szépen, tölgyfából készült, vastag ajtó volt. Olyan, ami a hideget sem, meg semmi élőt be nem enged. Lajcsi nehezen állotta, közelebb ment. Hubert tudta, hogy behívhatná Lajcsit, az lenne a szokás, de hát Lajcsi ember és ő a manólakba nem fért be! Mivel azonban az ajtó nyitva maradt Lajcsi letérdelt előtte és úgy nézett be az ajtón, a lakásba…

Ahogy Hubert belépett, a csizmáját letette és átlépett egy vastag, nagyon puha szőnyegre. Jobb oldalt volt a fogas, emez oldalt egy olyan kis szekrény, amelynek a teteje kárpitozott, de abban voltak különféle fakkok, fiókok miegymás, hogy a cipők, bakancsokhoz, a különféle keféknek, krémeknek legyen helye. Meg ki tudja, még mi lehetett azokban. Sokat nem látott, mert egy kis folyosó következett és feltehetően ott fordult el Hubert, mert onnan jött a hang. A lakás egyébként nagyon kellemes volt, hiszen, ha Hubert nem gyújtott be, akkor is meleg volt, mert a nagy kemence alatt terült el. Mikor aztán oda begyújtottak, akkor idelent is meleg van. A lakásból egyébként nagyon kellemes fenyőillat áradt, ami Lajcsinak igen szokatlan, mert errefelé nem divat a lambéria, de meg kell hagyni, hogy okos dolog az, bárki is találta ki. Hubert meg kifejezetten szerette, mert a Pádis öreg erdészházait idézte meg, a gyerekkora hangulatát hozta vissza.

  • Mit akarhat Arthur bácsi vadászni, nem tudod Lajcsi? – szólt ki Hubert.

Lajcsi nem is gondolkozott el hirtelen.

  • Nyulat akar az lőni!

Egyszer csak a folyosón megjelenik félsrégen, kihajolva egy ajtófélfa mögül Hubert. Akkor lepődött meg igazán Lajcsi, hogy honnan tudta Hubert, hogy itt van, amikor, mint a lepke jöttem ide.

  • Nyulat? Annak most nincs idénye… – állt meg Hubert a pakolásban.
  • Már pedig az lesz, mert vinnem kell krumplit is, meg köménymagot, mert bizonyosan nyúlpaprikást fogunk enni.

Hubert nem szólt semmit. Végül elővette a kis Carrarat. Hozzá sörétet és golyót is. Nyolcas sörétet meg vagy 30 darab töltény. Viszek még 10-et. Ki tudja, nehogy lőszer nélkül maradjunk.

Frommer Fegyverbolt

Azzal bezártak mindent és mivel a Laci gyerek ott ácsingózott kerítésen csak megálltak, mert hát nagyon rendes gyerek volt. Hiába nőtt olyan gyorsan, a nagy nyurga gyerek, azért még kicsi volt, féltette is az anyukája, óvta mindentől, de a kerítéshez azért csak kiengedte. Minden esetre megtanulta, hogy az utcára nem szabad kijönni. Lajcsi koma megállt, az ülésen meg mikor kihúzta magát Hubert, éppen csak, hogy kilátott. Na, megörült ennek a Laci gyerek, fülig ért a szája. Jaj, titkot nagyon tudott őrizni, de ha másnak nem is, az anyukájának csak elmondta. Az meg nevette a fiút, mert hát azért rádiót hallgatni, játszani nagyon szeretett és azért sok minden tudott is. Például úgy tudja melyik busz indul és mikor érkezik, hogy ahhoz órát lehet igazítani. Elég volt csak egy-két szóra megállni, aztán már szaladt is az anyukájához, hogy hát mit látott. Gyerek még. Kicsúfolni, bántani, bizonyosan nem szabad, mert akkor azt megveri a Jóisten is. Tudta ezt Hubert is és Lajcsi is, de annak aztán a szeme se állt jól. Nagyon értette a tréfát.

  • Képes lettél volna azt mondani, hogy a tűzoltóautóval hordják a tavakba a vizet?
  • Mér, hát nem volna jó? Mikor megtelik az egyik tó, csak átlökjük a tűzoltóautó tömlőjét, aztán mehet a másikba, míg meg nem telik!
  • De hogy találod ki?
  • Nem ráérünk? Pedig milyen szép volna az a nagy piros autó itt kint!
  • Nagyon lökött vagy! Inkább vigyünk még egy kenyeret, mert az fogytán van, álljunk meg a boltnál!

A falu közepén, a bolt előtt, sár van, az út is rossz. Amarra a kocsmának már jó, de itt a központban az is rossz. Hitvány a járda, de nem baj, majd megfújja a szél, aztán nem ragad. Csak legyen kenyér, aztán gyerünk vissza a tóra. Lajcsi jön. Állítólag az utolsó kenyeret hozta s nem marad tán Ferkééknek, de odaadta a boltos, mert nem íratta fel. Néztük a füzetben, hát ha nem jött be, akkor majd reggel lesz. Máskülönben.

  • Máskülönben ehet tésztát, hát nem?
  • Te, azt mi is főzhettünk volna!
  • Most menjek vissza?
  • Dehogy megyek, tudnak azok a Ferkéék kenyeret is sütni, az is lehet, hogy megint azt sütöttek, olyankor nem szoktak jönni. Nem olyan feledékenyek azok!
  • Nem? – kérdezi Hubert.
  • Azok Hubert?! A jég hátán is megélnek. Ha itt nem lenne bolt, azok bírnák a legtovább! Van azoknál befőtt, tészta, liszt, cukor. Minden! Beszélik, hogy az udvarukban, a kutat olyan mélyre fúratták, ha nem lesz a Tőke-pallónál kint ártézi víz, arról a kútról az egész falunak lesz ivóvize. Egyszer az öregapjuk mondta el a Töknyolcasban, mikor jó Pistámmal megpálinkáztak. Szegény Pista az is elment, pediglen, ha volt okos, értelmes ember a faluban, az azok közé tartozott….

Kanyar erre, kanyar arra. Most erre megyünk, aztán bújkáltak, végül Hubert csak azt vette észre, hogy közelegnek a nagy nyárfák.

  • Tovább egy métert sem tudunk menni. Ámbátor lehet, hogy elmennénk, de hogy összevágnánk a gátat, az biztos.
  • Menjünk, ahogy jöttünk!

Azzal hátukra vették a táskákat és a három Bodor-tó találkozásánál a jobb oldali gáton haladtak tovább. Alig tettek pár métert, már mögöttük összezáródott a nád és aki őket követte, csak úgy mehetett utánuk, csak úgy követhette őket, hogy csak a nyomukra vagy a szagukra rááll, ahogyan Skú szokta, aki most a nádasban, egy nagy halom, öreg, avas nádon összetekeredve aludt…

A nádban odabent hiába fújt a szél, annak az alján jó meleg volt. Oda nem ért le semmi és a hangok is távoliak voltak. Különösen most. Az éjjel meglátogatta a Bodor-kisházat, talált is ezt azt, de annyi minden volt a tavak körül, hogy válogathatott is. A halászok kihajigálták a telelőből is egy-egy öreg pontyot, amoda volt egy sárba ragadt régi disznó. Az orvvadászok is meglövöldöztek egy őzet, de azt nem tudta Skú, hogy mi az, csak a szagát érezte, hogy attól lehetett, amit az ember okozott. Érezte annak a valaminek a szagát, ami a húsában volt. Skút sokan lebecsülték, de ügyesnek kellett lennie, hogy életben maradjon. Még ezen a vidéken kevesen voltak, de ahonnan jött, ott már sok sakál volt. Ott már egymásra is tudtak vigyázni, s ha valamelyik jelzett vagy éppen hallgatott az erdő, akkor már tudták, hogy baj jöhet rájuk és még idő előtt kereket oldottak. Majd nekem is lesznek fiam – gondolta. Szégyen a futás, de hasznos. Ha Skú, nem is tudta így megfogalmazni, mégis amikor veszélyt érzett, idő előtt felszívódott és eltűnt a nádban. Ám most furcsa hangokat hallott, még a szagát is érezte a Hubertnek. Igen. Őt már egyre jobban megismeri, mert pár napja is az orra előtt evezett el. A kicsi ember, akitől nem félt annyira, mint mástól. Ez jelentette Hubertnek az igazi nagy veszélyt. A másiknak, az embernek, annak amelyiknek majdnem olyan szaga volt, mint a halászoknak, azt is jól ismerte, de az merőben más volt. Skú úgy gondolta, hogy ember létére érti az állatok nyelvét, de az biztos, hogy olyan hangokról is tudta, mit jelent, amelyeket más észre se vett. Olyan óvatosan járt a tavakon, hogy nemegyszer hamarabb vette észre, mint ő, de az nem bánt se élőt, se semmit. De nem jó azzal se találkozni, mert, mert mégiscsak ember…

Arthur bácsi már eközben felkészült. Csak azon törték a fejüket, hol próbálják ki a fegyvert, mert száz méter az 100 méter. A gáton csak nem kéne lövöldözni, mert valaki fellép, akkor kész a baj. Nincs mit tenni. Lajcsi beevez a tóba, leüt egy karót, aztán meglátjuk!

Hubert elképedve látta meg, hogy a karó tetejét meghasítva egy 10 forintos érme ragyog benne. Na nem…

  • Arthur bácsi! Én azt csak úgy mondtam, mert a pénz megsemmisítését a törvény bünteti!
  • Na nézd csak – emelte fel a szemöldökét Lajcsi, aki leste, hogy mit felel Arthur!
  • Ez igaz, de a söröskupakot nem!

Jaj, Lajcsinak nagyon tetszett a dolog! Már lökte is el a csónakot, Arthur meg egy távolságmérővel mérte, hogy..

  • Na ott jó lesz!

Hubert csak nézte Lajcsit, meg Arthurt, hogy miféle dolog az ilyen. A vadászok, ha maguk maradnak különös dolgokat találnak ki és maradjunk annyiban, hogy tényleg felelőtlenség volt részéről, de tudta is ezt Hubert. Nem volt mi tenni! Alea iacta est – A kocka el van vetve – morzsolta el magában Hubert. Most meg kell védenie magát…

Hubert azonban nem esett kétségbe s mivel csak arra koncentrált a nagybátyja, hogy képtelenség ellőni egy ekkora célpontot. Egyéb dologban nem egyeztek meg. A kinti padra egy lőzsák került, amit akkorra már Arthur is észrevett. Mire visszajött Lajcsi, Hubert tökéletesen felkészült. A fegyverét ki nem adta volna a kezéből, de ha magára hagyta volna, akkor sem nyúlt volna hozzá Arthur és Lajcsi. Inkább tört volna el a kezük, hogy bármit tegyenek rajta. Igazi vadászok egyébként sem tennének ilyet, más fegyverével. Valójában szó nem lehet ilyesmiről s aki valaha ilyet tenne vagy kiderülne róla, annak soha többet nem lenne helye egy vadásztársaságban sem. Íratlan, régi törvények ezek…

A karó valójában 100 méterre állt előttünk. A szél, ha nem is volt erős, de azért hullámzottak a tavak. Arthur és Lajcsi is csendben volt. Feszült volt a helyzet, mert szabad szemmel is nehezen lehetett látni a kis kupakot. Ámbár Lajcsi jól megdörzsölte, hogy fényes legyen, mert akkor Hubert jobban látja és ahogy csak tudta, függőlegesen ütötte le, mert azzal is segítette a célzást. Kétszer is leellenőrizte, hogy a lapja merőlegesen a parfelé nézzen, nehogy ferde legyen, mert akkor kisebb a találati pont. Arthur, azért csak megszólalt:

  • Elfelejtettem mondani, hogy öt töltényből!

Hubert, csak felnézett és eszébe jutott egy történet:

  • Emlékszel Arthur bácsi!
  • Mire Hubert?
  • Amikor Belinszki Sanyi bácsitól kértek 12 kakast…

Arthur nem is válaszolt. Lajcsi meg azt se tudta, hogy mit mondjon, mert az meg elmosolyodott. Tudta a vén lókötő, hogy emberére akadt s Hubertnek olyan nagy a szája, hogy nem kérte az engedményt. Ugyanis történt egyszer: Belinszki Sanyi bácsitól kértek 12 kakast, fácánkakast. Az öreg a páncélszekrényből kiszámolt 12 patront. Mikor visszafordult, kérdezték tőle, hogy elég lesz a 12 patron. Erre az öreg csak annyit kérdezett: hogy lőni kell több kakast is? Na lássuk, mit tud a kölyök – gondolta Arthur, de most már nem szólt ő se többet, mert Hubert megtámaszkodott!

Aztán egyszer csak elszólta magát a kis 22-es Magnum és ha nem is sok idő telt el, de hallható volt, amikor a csattanás után eltalálta a kupakot, ami pörögve a magasba repült. Még Arthur azt is látta, hogy a lövedék a vízbe csapódott. Akkor azzal sem lesz baj, de Lajcsi már ujjongott!

  • Bravó Hubert! Bravó! Micsoda lövés volt!

Arthur bácsi is gratulált, de csak szolidan:

  • Valóban, igen szép lövés volt, de a nyúl nem áll meg ilyen hosszan, az bizonyos!

Csípett oda megint s ebben igaza volt. Arthur mindig ilyen volt, mindig magasabbra tette a lécet és mindig azt szerette, ha Hubert jobban és jobban teljesít. S ami igaz az igaz, tényleg a délutáni vadászat még előttük volt.

Sokat nem is késlekedtek. Hubert megint megnyerte a fogadást. Kétségtelen és vitathatatlan, de ettől még nem voltak vadászok. Az, hogy valaki jól kezeli a fegyvert, ért hozzá, az csak egy a mesterségek közül, amit a vadászok tudnak s egyáltalán nem elégséges ahhoz. Lőni, lőni tudni, nagon messze áll attól, amit a vadászat képvisel. Nem vagyunk mi katonák vagy rendőrök – szokta mondani Arthur az Erdészeti Manógyűlésen s ebben igazat is ad a szakma az öreg erdésznek.

Sokat is nem is készülődtek, vállukra kanyarították a puskát. Mindegyiknél volt keresőtávcső, Lajcsi meg hozott magával egy málhazsákot. A tavakon belül is volt nyúl, de azt véletlenül se bántotta senki. Olyan különleges volt egy-egy nyúl a gáton, hogy arra mindenki vigyázott. Az meg, szinte tudta is, hogy neki privilegizált helyzete van és gyakran, meg-megállt a Bodor-kisház előtt. Tavaly még a hídon is átment, de mikor Arthur előkerült a saroknál, úgy megijedt, hogy nekiszaladt a csatornának és azon keresztül menekült. Csupa víz lett a bundája és azóta nem óhajt bekíváncsiskodni. Kevés olyan állat van, ami ennyire kíváncsi, de ennyire ijedős is. A nyulat egyébként minden érdekli. Szívesen megnézi a hangokat, a furcsa dolgokat, tárgyakat, de csak mozduljon meg valami váratlanul! Akkor aztán akkorát ugrik és felveszi a nyúlcipőt. Sokszor vissza-visszanéz, hogy üldözik-e s ha nem akkor megáll, két hátsólábára ül és felegyenesedik, úgy figyel!

Hamar kiértek a tavakról és a legelő szélére letelepedtek. Sokat nem kellett várniuk mert lélekszakadva rohant előttük el egy szemlátomást is kisebb mezei nyúl, aki után még további három, de már szemre is nagyobb, nyúl futott.

  • Gyorsan Hubert! A legutolsót hátsót!

Hubert éppen csak megtöltötte a puskáját, a szép hosszú hüvelyű 22-es Magnum töltény éppen csak a töltényűrbe csúszott, amikor már csukta is össze a fegyverét és a kakast hátra húzva, a térdére könyökölve célzott is. A csapat hol erre, hol arra kanyargott és a vetésen szinte poroltak a nyulak. Valahogy itt elmaradhatott a téli vadászat. Vagy ki tudja, az is lehet, hogy rosszabbul lőttek, de egy bizonyos. Baknyúlból, erre az egy anyára, túl sok jutott!

Na, nem volt könnyű dolga Hubertnek, mert bár nem szaladtak annyira gyorsan, mint decemberben, de hol erre, hol arra kanyarogtak és igen ki kellett számolni, hogy mikor tudja meglőni! Lajcsi és Arthur is hallgatott, lélegzet visszafojtva lesték, hogy elborul-e a nyúl, ami, ha 70-80 méterre nem volt, akkor egyre se! Aztán csatt! Hubert karikára lőtte a nyulat. Már erősen fújt a szél, a lövés hangját elcsapta és a nőstény, a maradék udvarlóival elviharzott…

Lajcsi már ballag is érte! Szép nagy baknyúl volt, de nála az első kettő, még erősebb, még vitálisabb lehetett. Ha eddig nem sikerült beállítani az arányokat, akkor majd mi teszünk róla – örvendett meg Arthur!

  • Na ez igen – szólalt meg Arthur bácsi, mikor behozta Lajcsi a nyulat – mintha én lőttem volna!
  • Na, akkor a következő táblában oda is adom! – ajánlotta fel Hubert!
  • Jaj, Hubertkám, tudod, hogy más puskájával nem úgy megy, majd legközelebb. De azért nagyon kedves vagy, nem felejtem el!
  • Még szép, hogy nem felejtjük el! Ezt se Arthur, ezt se! – neveti Lajcsi a komiszságot.

Aztán a nyulat a málhába téve, átnéztek a másik gyepre is. Semmit nem láttak. Letelepedtek hát, várták, hogy történjen valami. A változás, a történés, az előbb-utóbb, ha akarták, ha nem, jött magától. Egy nagy körte alatt ültek le, amolyan régi vadkörtefa volt és alatt terítve volt a régi falevél. Hiába voltak azok valamikor a legzöldebbek, őszre, mikor megjöttek a hidegek, megszínesedtek s egyik reggelre, a fa mind eldobta. Most aztán terítve van a fa alja, de nemcsak a falevelekkel, hanem az újulattal is. Takarta a lomb addig a talajt, hogy egy kicsi mag se tudjon felnőni, de nagy igyekezete már a múlté és a legszebb jövések ott nyújtózkodnak már. Megannyi. Terítve van a fa alja.

  • Te Arthur bácsi! Innen jó volna vinni egy-két erős jövést. A legszebbeket. Kiültetni másfelé is, mert ez a fa jóféle.
  • Én nem bánom Hubert. A vadgyümölcs mindig értéke az erdőnek, meg itt a Sárrétben, a pusztának is. Ki kellene már menni Orosi-pusztára, tudok ott egy vén körtét, amit már fiatal koromban is ismertem. Pár éve javasoltam az Erdészeti Manógyűlésben is, hogy érdemes volna meglátogatni, talán a nyáron most lesz rá alkalom!
  • Arthur, Hubert! jönnek a nyulak!

Lajcsinak ebben igaza is volt. Szemközt megint jött egy kis vonat. Elől, egy anya, aztán megint a bakok. Sokan voltak így. Ide az éles és jószemű vadőr kellett – volna. De nem baj, hogy nincs, majd mi beállítjuk az arányt – gondolta megint Arthur, de ezt most nem mondta hangosan. Legalábbis, nagyon bízott benne!

  • Na, Hubert, akkor betöltöttél?
  • Be!
  • Akkor, ha úgy gondolod, hogy beszaladtak lőtávra…

de már nem tudta befejezni, mert elröpült a mérges ólomdarázs és elborult a legutolsó baknyúl.

  • Látom jól kezeled a puskát.
  • Meghiszem azt, Arthur bácsi!
  • Na! Száz szónak is egy a vége! Kiérdemelted, hogy eljöhetsz majd varjazni velem!
  • Az már valami – tette hozzá Lajcsi!

Hubert csak kapkodta a levegőt, de tudta, hogy kicsit fellengzős is volt és Arthur ahelyett, hogy megdicsérte volna, ugratta. Na igen, egy vadász sose dicsekszik és legyen visszafogott. Persze Hubert még fiatal volt és Arthur tudta ezt is. Csak azt szerette volna, ha majd olyan helyre mennek, Hubertre odafigyeljen mindenki és ne arról beszéljenek majd, hogy Arthur mellett könnyű volt neki, hanem arról, hogy lám-lám, meglátszik, hogy milyen családból jött…

Tudta Hubert is, hogy lehetett volna szerényebb, de olyan jó volt Arthurral és Lajcsival együtt vadászni és másrészt nem is ő kezdte, hanem Arthur. Már majdnem rájött arra, hogy Arthur úgy játszik vele, mint macska az egérrel, amikor Lajcsi megérkezett a második nyúllal is.

  • Szerintem elég lesz ez most! Az egyiket megfőzzük, a másikat meg hazaviszi Lajcsi! Jó?
  • Még az, hogy jó!

Azzal megfordultak és visszaballagtak a Bodor-kisházhoz. A nyulak hátán aztán megvágták a bőrt és az egyik az egyik oldalról, a másik a másik irányból húzta. Így aztán gyorsan megnyúzták a nyulakat!

  • Rapsic módszer ez, Arthur bácsi – mondja Lajcsi.
  • Az volna? – kérdi Arthur.
  • Én nem tudom, de úgy hallottam, hogy azok így csinálják! – mondta Lajcsi.
  • Régen is jártak a tilosban s akkor is voltak vadászok, papíros puskások közöttük.
  • Meg lehet Lajcsi, de az, hogy hogy viselkedsz a vaddal, a másikkal, az a szívedből jön.
  • Igazad lehet, halász és halász között is nagy különbség lehet, az bizonyos.

Egy nyulat tehát Lajcsi hazavitt, egyet meg hamar feldaraboltak. A bográcsba, a megfonnyasztott hagymára, hamar paprikát dobtak, rátették aztán a húst. Megforgatták s aztán felengedték némi vízzel. Aztán főzték. Ha nem is nagy lángon, de azért tüzeltek alá s most Arthur forgatta. Hubert krumplit pucolt és egy fedővel letakarva, a benti kályhán főzte meg. Legyen bent is meleg, mert vacsora után kártyázni akartak. Úgy tűnt, minden jel arra mutatott, hogy a vadászatok, kint a Bodor-kisháznál, ezennel véget érnek. Gyorsabban, tempósabban nyúzták a nyulat, pucolták a krumplit és tették oda a nyúlpaprikást is. Jól éltek ott, mind a hárman s akárhogy is, mindannyian tudták, hogy vége lesz a jó világnak. Változás jön és erre még nekik is számítani kellett, mert, ha más nem, most már a téli vadászatoknak tényleg befellegzett. Ha akarták, ha nem, végérvényesen itt kopogtatott a tavasz…

Március 8-án folytatjuk…

 

Dr. Szilágyi Bay Péter

Frommer Fegyverbolt

Hubert

MESE: Karácsony a Pádison

Print Friendly, PDF & Email

Hubert a karácsonyt a szüleinél, a Pádison tölti, ahova elkíséri Arthur bácsi is. Persze, ahogy lenni szokott újabb kalandokba keverednek és a fennsíkre menet farkasokkal találkoznak.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Karácsony előtt járt az idő és Hubert egyik délután bejelentette a kastélyban: úgy döntött, a karácsonyt fent tölti a szüleinél, a Pádison. Egyébként nagy havak jöttek, régen volt fent és elkél otthon a segítség. Malvinkának, így karácsony előtt, rettentő sok dolga akadt, mert amilyen hosszú volt az ősz, olyan hirtelen változott meg az idő. Hol fújt a szél, hol havazott, hol esőre váltott, hol meg fagyott és sok lett a beteg gyerek a faluban, meg ahogy számolgatta, úgy karácsonyra, szentestére is vártak egy babát.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Tudta, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen valószínű, sok más emberhez hasonlóan, munkával telnak az ünnepek. Mert mindig vannak, akik a többiek érdekében, még az ünnapnapok alatt is, dolgoznak: az orvosok, a mentősök, a rendőrök, de indulnak a hóeltakarítók is, ha szükség lesz a munkájukra. Az adventi időszakban Hubert jött-ment Peszere-puszta és a kastély között. Vendégek is meg-megfordultak a faluban, a környező erdőkben és voltak, akik libára is lestek. Van, akinek sikerült egyet, egyet elejtenie, de Hubert sajnálta a libákat és mindig leadta a drótot, hogy merre húzzanak ki, hol nem ülnek vadászok. Valahogy ezen az őszön nem érzett rá nagy hajlamot, hogy vadásszon és ez, ha nem is mondott egy szót sem, Arthur bácsinak nagyon tetszett. Nagy pipája alatt elmorzsolta: erdész lesz belőle, erdész!

  • Tudod is te, Arthur! Tudod is, te!  – mondta neki Malvinka, de azért neki is tetszett, hogy többet volt a vállán a mordálya Hubertnek, mint a kezében.

Malvinkának volt egy sarka a kamrában ott gyűjtögetett mindenfélét karácsonyra. Na, nem mindenkinek ám, csak akit szeretett: Etrééknek, Arthur öccsének, Hubert apjáéknak ott gyűjtögette az ajándékokat, amit felküld a hegyekbe. Tüsténkedett. Az átlagosnál is többet, mert nem mindig tudott úgy mozogni a kastélyban, mint régebben. Ha Pelyhecskétől kellett valami, azért jobban Arthur tudott kimenni, mert a kastély felújítása miatt egyre jobban lezárták a környéket és a tavaszi átadó miatt is sok idegen jött ide. Hirtelen nagyon fontos lett a régi miniszterelnök, a Tiszák fészke, de legalább már nem hagyják tovább pusztulni a kastélyt. Aztán meg ki tudja, mi lesz vele. Sokan fontoskodnak, de a történelmet nem lehet átírni, a történelmet nem lehet kisajátítani. Nagy idők tanúja volt ez a kastély, kormányülések zajlottak a nagy teraszon, országos nagy döntések születtek itt.

  • Ne morogj már Arthur! Inkább hallottad, hogy szegény Pelyhecskét a minap kidobták – panaszolta Malvinka.
  • Mondtam már neki, kerülje el a helyet, mert még valaki meg is veri.
  • Eszedbe ne jusson, semmit csinálni!
  • Azt hiszed, már félek?
  • Tudom, hogy nem félsz, de semmi értelme. Fejezzék már be a munkát, aztán menjenek innen. Nem emlékszel mit mondott a gróf?
  • Na, mit?
  • Akkor leszek a legboldogabb, mikor az utolsó vendég is kihajtat a kapun!
  • Ez igaz Malvinkám. Ez igaz!

Nehéz kibogozni, hogy mit is gondolhatott Arthur bácsi és Malvinka néni erről az egész felújításról. Annyi szent, hogy a lakást nem fedezték fel és úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit, kivárnak. Addig is Malvinka, mint orvosmanó járja a falut, gyógyítja a kicsiket és majd meglátják hogyan alakulnak a dolgok. Nem ugráltak, de a régi világra, a régi okos világra nem igen hasonlít a mai, mert ha valaki össze tudta vetni, akkor ők igen. Rettentően hiányolták az okos embereket. A ragyogó, csillogó szemű, élénk tekintetű embereket és de sajnálták az öreg tiszafát is, amit valamelyik nagyokos kivágatott innen az ajtóból. Arthur eldugta a fűrészt s mikor a markolóval indultak, akkor elvágta az üzemanyagcsövet, de csak elpusztították. Pedig majdcsak egyidős volt a kastéllyal, évente jó, ha egy centit nőtt. Sokszor 500-1000 évig él, de ismernek 2000 évet megélt példányt is. Micsoda veszteség! Hatvan évig volt iskola a kastélyban és az iskolások is megértették, hogy a fa minden porcikája mérgező, nem szabad hozzányúlni. Sosem volt belőle baj. Most meg odavan. Pedig a kastély szimbóluma volt.

Malvinkáék Huberttel megbeszélték, hogy innen indul a Pádisra. Arthur egyik székről, a másikra ült, nem találta a helyét. Kiment, bement, megnézte az ablakot, az ajtókat s abból már Malvinka tudta, hogy készül valamire: jó két hétre felhalmozott annyi fát, ha reggeltől estig tüzelne, akkor sem tudná elégetni, de nem szólt semmit. Az előszobában a majdcsak térdig érő, hegyi, fűzős bakancsot is meglátta. Más egyéb véletlenül se volt kikészítve. Azért csak rákérdezett:

  • Jó sok fát hoztál be!
  • Sokat, mert esőt is mondtak és nem akartam dagasztani a sarat, meg valamiféle karácsonyi vadászat is lesz – úgy hallottam, mikor fent voltam a színházterem feletti alagútban.
  • Érdekes.
  • Azt mondta az egyik őr, hogy “nagy kutyák” jönnek!

Malvinka nem bírt magával és elnevette. Kicsit mosolygott Arthur is, mert hát a falubeliek csak aggódtak, mert nekik, a kis életükben ez jelentett mindent és ami egy  nagyhatalmú embernek egy legyintés csak, az valakinek az élete. Ha jönnek, akkor tisztességgel fogadják őket, nem maradhat senki szégyenben, persze az más kérdés, hogy nagyon várja az itteni ember, hogy elmenjenek, de az már a legvége, akkor már mindenki örül. Csak addig ki kell bírni és meg kell élni….magyarul életben kell maradni – ahogy régen is.

Hubert és Arthur az elmúlt nyáron felújított egy öreg alagutat. Nem volt mit tenni, hiszen a restaurátorok, az építészek és mindenféle munkás, naphosszat jött, ment. Voltak éjjeli őrök és kutyák is, teljesen egy fogolytáborrá változott a park és mozdulni nem lehetett. Arthur aztán leakasztott egy nagy kulcscsomót és egy szép nyári napon megmutatta Hubertnek azokat az alagutakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lezártak, olyan régen, hogy még Hubert, amikor itt nyaralt gyerekként, sem ismert egyet se. Titkos alagutak, arra az esetre, ha… és láss csodát, elérkezett újra ez az idő.

Megfigyelnéd az állatokat, a madarakat? Kattints a képre!

A konyhában aztán felvillant egy kis lámpa és jelezte, hogy az északi alagúton valaki mozog. Ki más lehetne, mint Hubert?! Arthur ment is az alagsorba, hogy várja a vendéget vagy aki jön, de ki más lehetett volna, mint Hubert? A folyosó nyílegyenes volt és a végén lámpafény imbolygott. Egy füttyjellel tudtára adta Hubertnak, hogy ott van, aki felismerve, visszaválaszolta pontosan ugyanazt a dallamot. Arthur ebből tudta, hogy Hubert az és Hubert is tudta, hogy Arthur várja. Ha erdőn lettek volna, akkor rigófüttyöt fújnak, ha éjjel akkor megint más madárét. Ha ugyanazt fújják vissza, akkor nincs veszély, ha mást, akkor el kell bújni. Mindig olyan madár hangját utánozták, aki abban az erdőben, nádasban él és akkor meg lehet figyelni. Ezért, aki érti is, ismeri is a madarakat, sem tudja, hogy manók járhatnak ott. Régi, betyárfogások ezek, de nem kell ezt mindenkinek tudni. Elképzelhetjük milyen, amikor sötét, ködbevesző, nádi éjszakán megszólal a madár, amikor némán várja a hajnalt minden állat. Még az ellenség hátán is feláll a szőr, annak is, aki ránk vadászik. A Sárrét és a régi titkai, benne az emberrel, a réti, a nádi emberrel, amelyiket sem a tatár, sem a török nem tudott megszorítani s ha nem is annyi, mint régen, de abból a fajtából most is ott él belőlünk s ha találkozunk vele a faluban se ismerjük fel…

Hubert hátizsákjába pakolja Malvinka a holmit. Fűszerpaprika a halászlébe, méz, ez mézeskalács, olvasnivaló, de csak a fa alatt kibontani, meg fűszerek, csokoládé és akasztós karácsonyfadíszek, amit csak a legvégén adott oda a naranccsal.

  • Mondd meg édesanyádéknak, hogy nem tudok menni, mert sok gyerek beteg és várunk egy pici babát is, ahol az anyuka már most is nagyon gyenge. Remélem megérti.
  • Biztosan Malvinka néni, biztosan!
  • Ezt a pálinkát meg én küldöm apádnak, de az lesz a legjobb, ha én viszem, mert már nincs is a zsákodban hely!
  • Arthur, te vén lókötő!
  • Gondoltam, ne menjen ez a gyerek egyedül arra a nagy útra!
  • Ezért hoztál be ennyi fát, de láttam én a bakancsot az előszobában!

Hubert csak nevette, hogy Arthur bácsi meg akar szökni a karácsony elől, de Malvinka meg igazából nem bánta, mert szentestére várták a picit és igazán nem akarta, hogy Arthur egyedül üljön a karácsonyfa alatt. Ilyenkor egy orvosnak sokkal több a dolga és Arthur is tudta, mindig is tudta valójában, hogy ez a gyerekorvos szakma egy teljes embert kíván és egy teljes férjet! Szerette Malvinkát és tudta, hogy a kötelessége olyan erős, hogy nem várhatja el, hogy itthon üljön, amikor annyi gyerek beteg. Segíteni nem tud, hát akkor felmenne a hegyekbe. Hubert ahogy elindult, még hallotta maga mögött Malvinka nagy cuppanós pusziját és ugyanazon az alagúton megindultak a kastélyból kifelé. Nem szóltak semmit, csak hallotta Hubert, ahogy Arthur mögötte meghúzza a lépteit és lassan be is érte. Arthur gondolatai is cikáztak, mert szerette Malvinkáját, de húzta haza a Pádis, ahol felnőtt, ahol született.

Két teljesen külön világ volt a két ember, bocsánat manó. Malvinka a nagyvilági, a városi orvosmanó és Arthur, aki, ha igen iskolázott is volt és ha tudott is viselkedni úri körökben is, de valójában egy igazi vérbeli erdész, vadász volt. Hubert nem is tudja, hogy találkozhattak, de az életben vannak véletlenek, amolyan egyszeri, megismételhetetlen véletlenek és Malvinka, ha egy picit tétovázott is, de eldöntötte és Arthurját választotta. Voltak, akik megvetették, voltak, akik lenézték, de amikor vendégséget, fogadást tartottak, ámult a rokonság, hogy mit is kapott Malvinka Arthurjától…olyan életük lett, ami messze híres lett. Hogy még két ilyen távoli szakma közel kerülhet egymáshoz, mi sem bizonyítja jobban, mint Malvinka orvostudománya, ami Arthur mérhetetlen nagy növényismeretével párosult. Arthur tudta, hol, mikor, mi terem, érik, fakad, rügyezik, Malvinka meg tudta, mi, mire jó. Csak azon vitatkoztak, hogy mi a neve. Még szerencse, hogy latinul tudtak, mert meg kell hagyni, mind a kettő beszélte és akkor aztán azon kiegyeztek, de Pelyhecskét Malvinkának külön- külön  tanította, ami lássuk be, veszett fejsze nyele volt, mert Pelyhecske nem engedett a népi nevekből…

Hubert az elmúlt évben sokat változott. Igaz, egy év a manók életében nem jelent nagy időt, de szótlanabb lett és amit a fejébe vett, azt végrehajtotta. A faluban is sok minden változott, sok hangoskodó lett, erre is, arra is és rá kellett jönni, hogy teljesen felesleges vitatkozni, bosszankodni, majd az élet beigazolja, megoldja a problémákat és a sok hangoskodónak az orrára koppint. A nagy folyó előbb-utóbb partra sodorja a szemetet. De van úgy, hogy a Jóisten sokáig engedi. Csak mondják, csak hadd mondják, maradtak ebben az állatokkal, Tikkel, Húval is. Csak hát vizet akarnak ereszteni visszafelé, meg olyan fát akarnak ültetni, ami nem odavaló, de már a régieket kivágták. Aztán a falu egyik végén valaki kitalálta, hogy nem kell szántani, most meg ez terjed. Olyan dolgokat találnak ki, ami külön-külön is káros, de, ha mindenki egyszerre nekifog, akkor aztán abból kiverni már csak a Jóisten tudja őket. De ha az fog neki …márpedig ebből már csak az lehet, hogy felbőszítik. Szóval elég az hozzá, hogy ahogy mentek, sem Hubert, sem Arthur bácsi meg nem szólalt volna.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mind a ketten nagyöbű fegyvereket vittek. Arthur mi mást, mint a 9,3X62-es duplagolyósát. Hubert meg egy jó kis .30-06-ost, egy olyan éjjellátó távcsővel, ami párját ritkítja. Arthur nem szerette, de be kellett látnia, hogy annyi a sakál, hogy arra nyugodtan lehet használni. Már rókát se lőttünk, na, még védeni kell azt is! – puffogott magában, mert hát Arthur elég mérges fajtából való volt és állítólag, Malvinka szerint, rá is szokott.

A vonat ablakából csak nézték a tájat és Nagyváradon a pályaudvar restije alatt, néhány ismerőssel találkoztak. Meglehetősen nagy volt a forgalom s ha nem is ment volna el Kolozsvárra Arthur, de hazudna ő is, ha azt mondaná, hogy nem fordult meg a fejében. Hubert is ott tanult és egy-két szót váltottak, hozták, vitték a híreket és sokan a háborúról is beszéltek. Voltak, akik északról, Kárpátaljáról jöttek, mentek tovább, vagy éppen a rokonokhoz igyekeztek. Legtöbbet a kantinos tudott s egy biztos, hogy Arthurral régi jó ismerősök voltak, ha nem kellett volna sietni, hogy elérjék a csatlakozást, fix, hogy még Arthurral üzletelnek is. De most tényleg nem volt idő.

  • Arthur bácsi! Betolták a kocsit! – mondta Hubert.
  • Kellemes ünnepeket, majd valamikor két ünnep között jövök le. – búcsúzott Arthur.
  • Hozol le kesztyűket?
  • Persze, mind a két fajtából!

Azzal eltűntek a forgatagban. Egy ideig látszódtak a puskatokok a vállukon, de nem törődött velük senki. Ha meg is nézték őket, talán csak elgondolkoztak rajta páran, hogy bizonyára vadászni mennek, de nem voltak sem piperkőcök, sem szakadtak és látszott rajtuk, hogy nem azért lettek vadászok, mert divat.

Már szürkült, amikor egy hegyi úton baktatattak fel. Lóval és egy hóekével Etre megtörette nekik az utat, de nem csinált nagy takarítást, nehogy a túrázók nekiveselkedjenek a hegynek és azután majd lehetett volna azokat is menteni. Szóval csak éppen annyi utat takaríttatott meg, húzatott meg az erdésszel, hogy fel tudjanak jönni. Jó órára lehettek már csak a fennsíktól, amikor Arthurnak már nagyon nem tetszett körülöttük az erdő. Kísérteties csend volt és szinte a bőrén érezte, hogy figyeli minden rezdülésüket a táj.

Hubert még fiatal volt, ezt még nem vette észre, ez még nem alakult ki úgy benne, de Arthur már megérezte a bajt. Nagyon tudta már. Pont olyan volt ez, mint régen, amikor Etrével mentették az embereket. Aludni se volt jó, mert felébredt miatta az ember, a manó s ha megnyugtatta magát, akkor csak utolérte a baj. Nem, nem szabad megnyugtatni magunkat, elaltatni azt a hangot, ami odabent megüti a vészharangot és alighogy elhatározta magában Hubert, megtorpant. A válla fellett látja ám, hogy előbb egy fiatal, majd még egy süldőfarkas ugrik ki az útra. Nem siettek, csak úgy nyurgán. Aztán jött egy csapzottabb öreg szuka, amelyik már őket nézti és mikor a két kölyök arrébb lépett, azok is visszanézték. Utoljára egy akkora, hatalmas kan bújt elő, hogy még Arthur ereiben is meghűlt a vér. Pontosan tudta, hogy kiket kell, miket kell keresnie az úton, de nem kereste az, hanem egyenest a szemükbe nézett. Esélyük nem volt arra, hogy elővegyék a puskákat, hogy betöltsenek s mintha a farkasok tudták volna ezt. Ha sokáig nem is, de az alfa még akkor is nézte őket, mikor a két kölyök és a szuka leugrált jobbra a szakadékba. Egyáltalán nem félt, ismerte már a fegyvert, az embert, a manót is.

Hubert és Arthur összenéztek és lehet, mondani is mondtak volna egymásnak valamit, de ahogy Hubert feje mellett megint elnézett Arthur, valami mozgásra lett szemközt figyelmes s megpillantotta Etrét, aki szemközt intett nekik.

  • Apád elébünk jött!

Hubert igen megörült és szinte elhagyta Arthurt, mert sietett az apja felé, aki ereszkedett le, hogy hamarabb az úton legyen. Volt ott fent egy padka, onnan figyelték időtlen idők óta a manók ezt az utat. Nem véletlen, hogy Arthur odapillantott az előbb, mert arra számított, hogy Etre ott várja már őket.

Szeretsz a természetben lenni, akkor az EWIDENT ruháid válaszd! Kattints a képre és nézz körül a webáruházban!

Alig várták Huberték, hogy felérjenek a szülei házába. Mondhatni fogvicsorgató hideg volt már, de odabent az erdészházban is és lent a manólakban is rettentő jó meleg volt. Az erdész is és a manók is keményen tüzeltek. Fát hordtak be még az őszön és volt annyi, hogy tavaszig kitartott nekik. Etre nagyon örült a fiának és Arthurnak is. Minden, amit Malvinka küldött, kincset ért a hegyen, mert ott sem a paprika, sem más nem terem meg s ilyenhelyt a csokoládé igazán nagy ritkaság, mert bolt nincs és ha rendelne is az ember, ide senki fel nem tudna jönni. Hubert anyukája szerette volna hallani mi történt lent a Rétközben, mik a hírek, de a farkasok valóban aggasztóak voltak, tehát ki kellett várni, mert azt a legfontosabb megbeszélni. Sajnálta, hogy Malvinka nem jött, de a babák az elsők és ezt, ha valaki, az anyák biztosan megértették.

  • Láttam én! Ott jöttek felettetek az ösvényen.
  • Végig magamon éreztem a szemüket – mondta Arthur.
  • Az meglehet, de még idegenek. – mondta Etre. – Pár napja fedeztem fel a nyomukat fent a Bihar-nyergen.
  • Akkor tudsz róla!?
  • Persze. Beszélik, hogy Kárpátalján lőnek és a vad is megmozdult, átjöttek erre, meg nagy a tél és tudod mozog a farkas is. Lenyomja őket a hideg, mint 1942-ben!
  • Azt is láttam, hogy hirtelen lefordultak. Biztos lecsapta a szél a szagomat, mert egyik pillanatról a másikra letértek.
  • Lőttél volna?
  • Lőttem volna. A célon, a marján ült a szálkereszt a kannak. Még az úton is jó lett volna, de ti már irányban voltatok…

Arthur rettenetesen sajnálta. Szerette volna, ha testvérének sikerül elejtenie, de négy farkas már nem játék és valamit tenni kell. Elsőnek Hubertet kell elcsendesíteniük, mert ez már nem nádifarkas és ha jól saccolták 80-90 kilogramm is lehet, ami a toportyánféreg ötszöröse!

  • Érted Hubert? Ötször nagyobb!
  • Értem, de azt is éppen ugyanúgy fogja a sörét vagy a golyó, mint a sakált.
  • Fogni, fogja, az biztos, de Arthur bátyád a megmondhatója, hogy egy vadászaton kétszer is rálőtt egy 8×68-as kaliberű fegyverrel és a farkas elvitte.

Mindenki elfáradt és a kandallóban is roskadozott már a tűz, amikor végre mindenki ágyba került. Odakint pedig havazni kezdett és minden nyomott eltüntetett, amin meg tudtak volna indulni a vadászok.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Reggelire friss hurka-kolbászt ettek, sült szalonnát, dinsztelt savanyú káposztával. A szalonnának úgy pattant a bőre, hogy Arthur nem hagyhatta ki, hogy Etre tudományát dicsérje.

  • Ez igen! Ezt alaposan megperzselted!

Közben tervet eszeltek ki és eldöntötték, hogy ahhoz a forráshoz veszik be magukat, amelyik nem fagy be. Oda lejár a szarvas is és van ott egy etető is.

  • Úgy gondolom, hogy megjelennek, mert ott sok állat megfordul és a farkas is, higgyétek, fel fog tűnni!

Arthur ott nőtt fel, nem igen tudott sok mást mondani, de Hubertnek volt egy nyaktekerése, ami igen furcsa is volt tőle, de csak észrevették.

  • Én nem mennék messze a háztól.
  • Hogy, hogy?
  • Szerintem feljönnek a nyomunkon, ha már fel nem jöttek az éjjel.
  • Mit beszélsz?
  • Lehet, hogy igaza van – mondja  Hubert édesapja.

Na, ezen aztán mind a három felbuzdult és kitört a házból. Éppen nem hajadonfőtt, de a kabátokat nem gombolták be. Édesanyja mondani akarta, hogy tegyék be az ajtót maguk mögött, de már késő volt, nem hallották meg.

A fennsíkon kutya hideg volt. Már nem esett a hó, de hordta, vitte a havat és nem volt ott egy nyom se sehol, amit meg lehetett volna nézni. Hubert azonban tudta, mit keres. Az egyik  helyen lefújta a friss porhót, amit odahordott a szél és alatta kirajzolódott a félelmetes mancs az öreg hóban. Nem kellett azt mutatnia sem az apjának, sem Arthur bácsinak, mert mind a hárman itt nőttek fel. Hubertet ők tanították vadászni, de már lassan úgy látszik, ők tanulnak Huberttől. Hubert nem mondott semmit, csak nézte a nagy nyomot és nézte őket, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig gondolták, mert az ukrán farkas egyáltalán nem félt sem az embertől, sem a háztól és még a nyomukon is fel mert jönni. Mind a hárman tudták, hogy ez a farkas pontosan jól tudja, hogy mit akar és azzal, hogy megnézte, merre mentek, hogy feljött a nyomukon, tudatja velük, hogy nem fél tőlük…

Alapjaiban változott meg az élet a Pádison. Mindenki tervet eszelt ki, mindenkinek volt valami ötlete. Azt tudták, hogy a falka veszélyes lehet együtt, de azt nem tudták, hogy merre induljanak el. Felmenjenek a forráshoz. Kiüljenek az esztenához? Lejjebb a völgybe vagy komolyabb váltókra. Csak úgy találomra üljenek ki?

Egyszer csak Hubert megszólalt, hogy:

  • Nem vágott-e valaki disznót, lent a faluban?
  • Ha vágott is, nem adja oda senki, mert itt mindent felhasználnak, kimosnak és abba töltik a kolbászt.
  • Tegyünk egy próbát!

Etrének és Arthurnak nemigen fűlt hozzá foga, hogy kérdezősködjenek, de tudták, hogy Hubertnek igaza lehet, hát fogta a telefont Etre és felcsörgetett az erdészhez, eggyel feljebb. Kis diskurzus, persze kiderült, hogy az is hallott a farkasokról, mert a nyergen láttak a nyomukat, csak még azt nem tudták, merre vannak. No, szó, szót követett, amikor az erdésznek eszébe jutott, hogy egyhelyt elpusztult egy juh, a bárányok ugyan megvannak, de az anyjukat, ha kell odaadja a juhász, csak át kell érte menni a völgybe, nem a faluba!

Még jobb! A juhászt nagyon jól ismerik. Egyedül él az állataival a fennsík egyik völgyében. Az erdész pedig felajánlotta a lovát: vigyék. De ha baja lesz a Gábornak! Ha baja lesz…

Gábor csendesen szénázott, amikor az erdész felkantározta és kivezette. Ismerte már ezeket a manókat Etrét, Arthurt és Hubertet. Nem a nagy szánkót, hanem a kicsit kapták meg, az is elég lesz. A nagy fekete ló, a Gábor, csak nézte a szánkót, meg a manókat, majd megindultak.  Rettenetesen hordta a havat a szél és az erdész rögtön megbánta, hogy egyedül engedte el kis barátait. Hamar meggondolta magát, ugrott a csizmájába és csak éppen a nyakába kanyarította a puskáját. Majd elébük vágok  a völgynél – döntötte el magában

Csavajda Dóra illusztrátor weboldalát, a képre kattintva érheted el!

Gábort, a hatalmas magyar hidegvérűt nem kellett se nógatni, se biztatni, mert hát örült a lelkem, hogy kiszabadult az istállóból. Nem volt fázós fajta és már éppen meg is kellett volna járatni. Talán kapóra is jött ez az út. De miért nem mentem velük? Miért nem? -korholta magát az erdész. Ügyes erdész volt, ismert minden vágást és hiába a nagy hó, úgy tudta, hogy hova lehet lépni és hova nem, hogy azt nála jobban talán csak Etre ismerte. Lefelé, a gerinc után, már lécen ereszkedik – tervezte el.

Hubert anyja nem örült ennek a vadászatnak, egyáltalán nem szerette a farkast, mert okos, rafinált és kegyetlen ellenfele a manóknak. Ha meg sebzett, vagy a kölykeit védi, még az embernek is nekifordul, nemhogy a manóknak. Féltette őket, de az se lehet, hogy ez az idegen falka itt portyázzon, rettegésbe tartsa a fennsíkot. Tudta mindenki, hogy pocsék munkát végeznek. Egyáltalán nem szerencsés, hogy pont most, karácsonykor, amikor csendesedne az az erdő is, amikor ünnepre készülünk, garázdálkodjanak a farkasok.

Ahogy elhagyták az erdészházat, volt, hogy a szél teljesen elhordta a havat s volt, hogy vastagabb volt az úton, de még nagyobb torlaszokat nem épített és viszonylag könnyedén át lehetett jutni rajtuk. A nagy erős ló, persze akkor is elhúzta volna a szánkót, ha a hasáig, vagy még feljebb ér neki, de még attól messze voltak. Az ilyenfajta ló csontozata, az igáslovaké, sokkal erősebb, szörnyű nagy izomzata miatt lassabb, de rettentő erős és látszott rajta, hogy az erdésszel sokat dolgoznak kint. Az ilyen  munkalovak, igáslovak kint az erdőn megedződnek s különösen, itt a hegyen, rettentő ügyesen tudnak manőverezni. Nagy segítségére vannak az embernek. Ez a magyar hidegvérű ráadásul hosszabb távon is képes kocsit húzni, ilyenkor meg, a pillekönnyű szánnal, rajta a három manóval, csak játszik.

A nagy fekete ló élvezte, hogy mehet és Etre hagyta is, hiszen a ló mindig be tudta osztani az erejét és egyébként is, nem mennek ma sokat, mert lemennek a birkáért, aztán azzal vissza, helyesebb utána kötik a szánnak és úgy húzzák majd fel a nagy magaslesig. Ott meg egy oszlopra felhúzatják. Ez volt a terv és felváltva kiülik a farkast. A nyomon, amit a szán után kötve hagynak, felcsalják, mert megannyi váltót keresztezni fognak.

Hubert a szán hátuljában úgy döntött, hogy előveszi a puskáját és betölt. Átszámolta a töltényeket és elzárta a puskáját. Arthur hátranézett és meglátta Hubertet, amire csak elővette ő is a 9,3X62-est. A billenőcsövű duplagolyósba a két rettentő nagy töltényt behelyezte és a lábára tette, de megtörve. Etre nem szólt semmit, csak hajtott.

Ereszkedtek lefelé a szerpentinen és mit sem tudtak arról, hogy az erdész már valahol felettük jár, kigombolkozva, hátán keresztbe vetve a puskájával, már síléceire állva vág neki a lejtőnek. Mérges volt magára az erdész, de nagyon élvezte az utat, bár a felesége korholta, hogy ilyen időben kimenni. Mindenki tudta, hogy a farkas nem játék, ahogyan nem játék a téli idő, a hóvihar, különösen nem a Pádison. Ha úgy ismerte is, mint a tenyerét, csak eszébe jutott, hogy, ha most valami baj éri, pár óra eltelik, mire a manók meglelik. A szerpentinen aztán egyszer csak Gábor prüszkölt egyet, mert hát megérezte a farkasok szagát.

Biztos, hogy még a tegnapi – mondta Etre, de Hubert már nem hitt a meséknek és úgy leste fent a hegyoldalt, mint sas. Nem különben Arthur is, aki arra várt, hogy összecsapja a puskát. Valahogy Hubert azt érezte, hogy fentről lesz valami, nem tudta miért, de érezte és meg se merte gondolni, hogy az ereszkedő erdész szagára ugrottak fel a farkasok, akik, ha nem is ügyetlenül, de igen óvatlanul megugrottak és jöttek lefelé. Hubert már hátul állt a szán jobb hátsó talpán, hogy ha meglátná a farkasokat, akkor le tudjon lépni. Arthur gondolta, hogy hátramászik, de nem volt már rá idő, mert, ha tényleg ugranak, akkor késő lesz onnan előkecmeregni. Ideges volt, úgy érezte, hogy hamarabb felkészülhetett volna, talán úgy, mint Hubert.

Kavargott a hó. A ló, a nagy fekete ló, ismerte már a farkasok szagát és rettegett már attól is, nemhogy a látványuktól. A farkas átharapja az áldozata torkát, kihasítja a lágyékát és szörnyű munkát végez. A hatalmas nagy lucok sötétzölden magasodtak felettük és, hogy fújt a szél, hogy porhó esett, nem rakódott rájuk semmi. Zúgott, búgott az erdő s csak a ló orrában és a szemükben bízhattak, amikor Hubert csak mondja:

  • Apja, apja! Húzd balra a szánt!

Etre már húzta is a szárat és megállította a szánkót, de még meg sem állt, amikor megszólalt a fegyver és az első farkas már tűzben is rogyott. Arthur, nem volt irigy, de már ugrott is előre és ahogy a ló keresztben megállt, annak a lábai közé ugrott és féltérddel, ahogy kint a fronton tanulta, már lőtte is a második farkast. A harmadikat csak sebezte Hubert, amit ő még az út szélén helyben marasztalt. Etre csak nézte, hogy miért késik, de a duplagolyósnak vissza kellett állnia, mert tudvalevő, hogy az egyik lövés elhúzza a másik csövet. Miután felborult a harmadik is, ízibe megtörte, hogy ürítsen, de Hubert ekkor már újra célon volt és a hatalmas, kapitális kant blatton lőtte. Az ösvényről, ahogy ugrott le, már nem volt ideje irányt változtatni vagy nagyobbat ugrani. Etre csak nézte, ahogy egyik farkas a másik után tűzben marad és csak tartotta a szárat. Még szerencse, hogy Gábort bevadásztunk már csikó korában, de hogy a hasa alatt is lőttek, azért már egy kicsit Etrének is sok volt. A nagy, hatalmas ló azonban tűrte és állta. Rettentően félt, hogy megtapossa Arthurt, miközben a félelmetes ellenség a farkas, alig volt előttünk 50 méterre.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Olyan szél volt, olyan vihar kavargott, hogy az erdész, aki alig volt már 100 méterre felettük valami morgást ugyan hallott, de ahogy jött lefelé, csak azt látta, hogy a szép fekete lova ott áll keresztbefordulva, neki a szakadéknak. Meghűlt benne a vér, azt hitte valami baja lett a manóknak. Még két kanyar – gondolta magában és lent vagyok az úton, amikor azt látja, hogy a három kis ember ballag felé s a lovon már pokróc, hogy meg ne fázzon. Előtte pedig, itt, ni, meg négy farkas…

Még meglepődni sem tudott és éppen úgy járt, mint a farkasok, mert ő se tudott megállni, mikor az út fölé ért és le kellett ugrania az útra. Arthur csak nevette és mondja is:

  • Még szerencse, hogy jól célzunk, mert most kicakkozták volna lábad ikráját!

Ott álltak az út szélén szótlanul. Gábor aztán megunta, hogy hátrahagyták és kutya módjára közelebb húzta a szánkót, mindenestül, hátán a pokróccal.

Karácsony előtt egy nappal a Pádisra vezető hegyi úton, négy farkassal ott állt három manó, akik mellett sílécen ott csodálkozott a helyi erdész. Tombolt a vihar. A ló nagyokat prüszkölt a farkasokra. Mindannyian készültek a lesre, mert mégiscsak az a valami, de erre nem számolt senki, hogy meglövik a farkasokat. Aztán csak megszólalt az erdész:

  • Tegyük fel mind a szánkóra és menjünk le azért a birkáéért, mert azzal is lesz majd valami. Ismerem Károlyt, vár bennünket s aztán ha nem megyünk, megindul elénk, mert azt hiszi bajunk van.

Sokat nem is teketóriáztak és felpakolták a farkasokat, aztán az erdész felült a bakra. Elővette a pipáját, amit Arthur igencsak megnézett, mert, hát akkora volt az, mint Arthurék üstje a kastélyban. Igen rácsodálkozott, pedig nem szokása és egy csipet dohányt adott neki az erdész, ami olyan sok volt, hogy jutott még a bőrszütyőjébe is. Aztán takarosan mind a kettő rágyújtott. A ló néha, néha hátra nézett, mert mikor úgy fordultak, érezte a farkasok szagát, de most, hogy itt volt az erdész, meg a két manó, meg hogy a pipafüstöt is ismerte, csak megnyugodott. Hubertet nem ismerte annyira, de nem félt tőle. Egyik se beszélt, csak Hubert nézte a farkasokat és néha, néha Arthur hátrapillantott. Tetszett neki az unokaöccse, mert a fiatalos tűz most jól jött. Nézte Hubertet és örült annak, hogy nemcsak a zsíros falatok, a hasa után megy, hanem a dúvad, a dúvad a mindene. Látszik, hogy él-hal érte. Az ilyet nem lehet tanítani.

Még igencsak fent voltak a fennsíkon, amikor a kutyák, lent a hodály mellett, jeleztek és Károly már kint állt. Várta a vendégeit. Egyszerű ember volt, de szerette az erdészt, a lovat ismerte és mikor leértek, akkor látta meg a manókat. Etrét jól ismerte. Persze Arthurt is, hiszen az is idevaló volt, de Hubert úrfinak örült meg igazán, tessékelte is őket be, de amikor hirtelen meglátta a négy farkast, megállt benne az ütő!

  • Erdész úr! Mik vannak itt fent?
  • Látja Károly, hogy farkasok, nem?
  • Látom én, hogy azok, de, hogy egyszerre négy is?
  • Miért lepődik meg, hiszen mindenki lőtt egyet, úgy illik nem?

Károly kerek szemekkel leste a farkasokat, meg a vadászokat, sehogy se tudta elképzelni, hogy lehet, de pokróc került a lóra és egy perce beléptek. Szépen meszelt fal, meleg, a kályha mellett felstócolva a hasított fa.

  • Na, fogjad Károly! A nejem küldi! Bor, kalács, miegymás. Én nem néztem mi van benne, ne is pakold ki, majd lejövök a kosárért! Újévig csak találkozunk még, nem?
  • Nagyon kedvesek vagytok! Hálásan köszönöm!

A kosárba, hogy pontosan mi lehetett még, nem tudni, mert a dugós boron mellett minden kendővel szépen le volt takarva. Károlynak nem volt senkije és ha el is volt látva mindennel, ilyen házi dolgokat, karácsonyi ízeket, nem küldött fel neki senki. Ha még küldött is volna, ilyen időben nincs, aki fel tudott volna jönni. Talán majd napokkal később, ha elül a vihar. Persze az erdésznek mindig is gondja volt rá, hogy figyeljen Károlyra, mert olyan bátor, ügyes ember ez a pásztor, bármikor lehet rá számítani.

Kicsit még beszélgettek, de ha folytatták volna, akkor igen neki kellett volna vetkőzni és a lovat se akarták, hogy megfázzon, ezért feldobták a birkát és visszaindultak a fennsíkra.

  • Ne vigyétek! Nem megy arra már semmi!

Már majdnem hajlottak rá, amikor Hubert megszólalt.

  • Csak vigyük el, mert hát ki tudja, régen volt már ilyen szóró fent a Pádison.
  • Igaza van a gyereknek – mondta Arthur, aki kapva kapott az alkalmon, hogy éppen jó lehetőség lesz ez az ünnep arra, hogy kivadásszák magukat. Ha már Malvinka elengedte, nehogy a tűz mellett ücsörögjenek.
  • Nem bánom, vigyük – mondta Etre – de karácsony első és másodnapján nincs vadászat!

Hubert, Arthur szinte egyszerre válaszolt, hogy:

  • Nem, az kizárt! Biztos, hogy nem.

Az erdész is és Etre is lemondóan legyintett, nem Hubert miatt, hanem, hogy a vén lókötő, Arthur is úgy viselkedik, mint a gyerek, ha vadászatról van szó. Nem ismer tréfát. Az erdész is azon törte a fejét és Etre is, hogy de jó volna kiülni rá, de hát az már most Hubert és Arthur lese, hiszen ők már a Pádison mégiscsak vendégek.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mindannyian felszálltak a szánkóra. A szánkóról hátul szinte lelógtak a farkasok, a birka és azok ott négyen, az erdész és a három manó kaptattak fel a nagy fekete hidegvérű lóval a hegyre. Károly még sokáig ott állt a kis ház előtt. Aztán belépett és ahogy betette az ajtót maga mögött és nézte a kis fenyőgallyat, megmelegedett a szíve is. Volt már pár szem szaloncukra, volt ott a fa alatt narancs, dió és csokoládé is, egy jóféle üveg bor és bejgli, töltött káposzta és még halászlé is. Biztos Hubert úrfi hozta a Rétközből a halat. Nézte, hogy miféle karácsonya lett neki, idefent a hegyen, ahová ilyen viharba senki, de senki nem tudott volna feljönni. Jöttek, jöttek őhozzá a fennsíkról a híres vadász és erdészmanók s nézte, nézte a rengeteg ajándékot, ételt, italt. Hát mégiscsak vannak csodák! Mégiscsak vannak…És megpárásodott a szeme, mert, ha egyedül is volt idefent és semmi, de semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is a kis életében, hittel hitte, hogy eljön a kis Jézus és láss csodát, itt van, neki is lett karácsonya…

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Illusztrálta: Csavajda Dóra

Tel: +3630/394-4706
E-mail cím: dora.csavajda@gmail.com 

 

Tovább olvasom

Hubert

Eredményt hirdettek a Hubert és az állatok c. rajzversenyen – GALÉRIA

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át,

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át, de a helyi kezdeményezésű program azonban átlépte Szeged város határait, hiszen Gödöllőről, a Nyírségből és a Hajdúságból is érkeztek pályázatok.

Ünnepélyes megnyitó a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában Kiskundorozsmán. A képen balról Paksi Pauletta könyvtárvezető, Ruzsa Roland önkormányzati képviselő és Dr. Szilágyi Bay Péter író.

Paksi Pauletta, a Dorozsmai Fiókkönyvtár vezetője kiemelte, hogy nagy meglepetésre az ország számos pontjáról érkeztek rajzok, pályázatok. Hubert története, különösen az első kötet, nem a legkönnyebben olvasható ifjúsági regény a könyvtár állományában, de ennek ellenére a gyerekek szívesen kölcsönözték ki és azok a szülők, akik a kisebbeknek olvastak fel, sokszor arról számoltak be, hogy mikor a gyermekek elaludtak egy-egy történetnél, nem vártak másnap estéig, hanem maguknak olvasták tovább.

Érkeznek a Dorozsmai Fiókkönyvtár legfiatalabb olvasói és a verseny pályázói.

A könyvtár vezetője hangsúlyozta, hogy Hubert alakja a gyermekek számára egy szerethető lény, akivel nagyon szívesen azonosulnak, aki annak ellenére, hogy vadász, sokat segít az állatoknak. Olyanoknak is, akik természetüknél fogva más állatokra veszélyt jelentenek. Az éles határok, a jó és a rossz kézzel fogható elhatárolása, véleménynyilvánítása megfogja a gyermekek fantáziáját és az, hogy Hubertnek önállóan kell döntéseket hozni, a kicsiket is fejleszti. Ezért találták ki, hogy a gyermekek által elképzelt világot ábrázolják. Nem volt megkötés, részletes meghatározás és ezért is volt meglepő, hogy mennyi érdekes rajzot kaptak.

Ottokár hűságesen őrizte a díjakat.

Ruzsa Roland önkormányzati képviselő köszöntőjében elmondta, hogy a gyermekek számára az iskola mellett, Kiskundorozsmán egy stabil pont a könyvtár, amely a művelődési házzal és a belső udvarral évközben is egy meghatározó közösségi pont. Ez a rajzverseny is jól példázza, hogy mennyi gyerek érdeklődik és mennyi gyermek ragadott színes ceruzát, festett vagy éppen grafittal rajzolta le azt, ami az ifjúsági regényben feltűnik és ami itt, Kiskundorozsmán, szűken vett lakókörnyezetünkben körülöttünk él. Az állatokért, a madarakért, környezetünkért mindannyian felelősök vagyunk és jól látszott, hogy ezt az alkotásaikban megjelenítették a gyerekek. A természetjárás, a környezetvédelem már a legkisebbek számára is elérhető és Kiskundorozsma és a körülötte elterülő táj értékes, védett és fokozottan védett ritkaságai csak közös erővel óvhatók meg.

Paksi Pauletta az eredményhirdetés előtt vette át a fényképen látható rajzot. Sajnos emléklappal már nem, de a bátorsága miatt egy tábla csokoládéval tudtuk jutalmazni a fiatal alkotót.

Dr. Szilágyi Bay Péter író, a könyv, az ifjúsági regénysorozat szerzője összegezte, hogy a rendezvényre 87 fő érkezett és összesen 49 díjat adtak át. Ezek között szerepelt a legfiatalabbtól, a legtehetségesebb pályázóig valamilyen díj. Az író kiemelte, hogy Hubert alakja, a vadászmanó és a körülötte élő, főleg madárbarátok éppen ezért születtek meg, hogy odafigyeljünk azokra az élőlényekre, amelyek a legsebezhetőbbek. Nem titkolt szándéka a sorozatnak, hogy Hubert alakján keresztül megérthessük azt, hogy mi is a feladata egy vadásznak, egy erdésznek, hogy mennyi megoldásra váró kérdéssel kell nap, mint nap találkozni azoknak, akik a természetben, vagy a természet közelében élnek, dolgoznak.

Az eredmény hirdetés előtti pillanatok.

Számos rajz érkezett be, voltak, akik magaslest is ábrázoltak, voltak, akik olyan állatokat is lerajzoltak, akik nem szerepelnek a kötetben, ezért az önálló munkát, ötleteket, megfigyeléseket is szerették volna értékelni. Az író jól emlékszik gyerekkorára, a nagyszüleinél, Peszere-pusztán töltött időkre, ahol megannyi állat élt, él ma is. A rajzot, az olvasást, az alkotást mindig a megfigyelés előzi meg, amihez türelem kell. Hozzátette, hogy a gyerekek nagyon érdeklődnek az olyan dolgok iránt, amit nem lehet megvenni, elérni, csak megfigyelni és a titkok, a titokzatosság, ami pedig Skút, az aranysakált lengi körül, persze még a felnőttek figyelmét is leköti, nemhogy a kíváncsi gyerekekét.

A díjátadó izgalmas pillanatai Ottokárral.

A díjátadó egyik legkedvesebb pillanata pedig az volt, amikor egy család érkezett, ahol a kisebbik testvér – aki még óvodás – kezében egy rajzot szorongatva toppant be, hogy határidő után lehet-e még nevezni? Bátorságát ugyan oklevéllel már nem, de egy tábla csokoládéval tudták jutalmazni. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy éppen ezért született meg Hubert alakja, hogy a gyerekeket önálló döntésekre tanítsa és bemutassa, hogy mindig van választás, hogy mindig mi döntjük el, hogy milyenek leszünk. Ha kitartóak, ha okosak, ha bátrak és ami legfontosabb, hogy becsületesek, akkor az előbb vagy utóbb, de megmutatkozik az életünkben.

A zsűri a Hubert és az állatok című rajzpályázatra beadott munkák közül Kohári Gabica alkotását I. díjjal jutalmazta.

Hubert a vadászmanó c. ifjúsági regény folytatásaként idén augusztusban megjelent a Hubert Kiskundorozsmán című regény, amely igen sok kalandban bővelkedik. Belépett a regény hősei közé Ottokár, a német vizsla, aki a 2022-ben Dorozsma körül pusztító tűzvészben kimenekített két gyereket a nádból. A könyv, a regény folytatódik, hamarosan megjelenik a harmadik kötet, amelyben Hubert újra hazatér…

December 8-án Kiskundorozsmán, a Hubert és az állatok rajzpályázat eredményhirdetésén a résztvevőkkel és a szervezőkkel.

A versenyt Szarvasról Kohári Gabica nyerte, a második helyezett Bere Zsófia, a harmadik Naphegyi Dániel, a negyedik Ménesi Izabella, míg az ötödik helyezett Kovács Boglárka lett!

Kohári Gabica Szarvas 10 éves Általános iskola Horváthné Gabriella I. hely
Bere Zsófia Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka II. hely
Naphegyi Dániel Állatok 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka III. hely
Ménesi Izabella Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka IV. hely
Kovács Boglárka Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka V. hely

Agro Jager különdíjat három nevező kapott:

Batik Attila H, a vadészamanó könyvborító 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Kalcsevics Anna Vadászat 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Sörös Nikolett Hubert 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj

A Somogyi Károly különdíjat kilenc versenyző érdemelt ki:

Baráth Hedvig Krisztina Őzike 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Csányi Emese Grafika 9 éves 4. b Béke utcai iskola
Szeged
sk különdíj
Horváth Melani Klára Cirmni cica 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka SK különdíj
Kolompár Amira Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Mag Alexandra Magas les 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Nagy Viktória Dorka Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula sk különdíj
Puskás Hanna Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Schiller Sára Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Torma Balázs Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Víg Vivien Űandrea Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj

 

Hubert Kiskundorozsmán

Karácsonyi ajándékot keresel? Megjelent a sorozat második kötete: a Hubert Kiskundorozsmán. A képre kattintva tudod megrendelni.

A Kiskundorozsmáért Alapítvány különdíját két nevező vehette át:

Kis Noel Csaba Ottó 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné
Rácz Dorina Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné

Emlélkapot vehettek át:

Babó Bella Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Balog Ágota Titkos manólakás 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Bernáth Szófia Sün és bagoly 8 éves 2. osztály
Bernáth Szófia Peszere puszta 8 éves Orczy 2. sztály Kiss Mónika emléklap
Bessenyei Dávid Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Bimba Zoé Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Boukoullab Mohamed Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Csábi Barbara Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Csepregi Csenge Tikk 10 éves Óvoda Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
Csepregi Virág Tikk 7 éves 2. osztály Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
fegyver Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Forrai Mira Ottó 5 éves Óvoda Dr. Forrai-Farkas Alexandra emléklap
Görög Filoména Vidra 6 éves Óvoda Görögné Helena emléklap
Gorog Valéria Vidra 8 éves Általános iskola Görögné Helena emléklap
Hézsai Kevin Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kállai Hanna Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kálmán Levente Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Kószó Csanád Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Márta Olivér Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Martonosi István Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Nemes Veronika Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Német Noel Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Ocskó Nikolett Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Orosz Liána Macska 6 éves Bölcs utcai Óvoda Orosz Anita emléklap
Papdi Dominik Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Pesti Liza Hubert 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Pintér Panna Ottó 4 éves Óvoda Patik Adrienn emléklap
Takács Ármin Titkos manólakás 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Tóth Boldizsár Peszere puszta 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Vass Gréta Peszere puszta 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap

 

További meséket keresel? Kattints a képre és látogass el az Agro Jager Hubert című rovatába!

 

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Köszönjük a támogatását a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárának és minden munkatársának, a Kiskundorozsmáért Alapítványnak. Köszönjük a kiskundorozsmai Papír Kuckó Írószer és Nyomtatvány Bolt támogatását és közreműködését az oklevelek, emléklapok nyomtatásában és végül, de nem utolsó sorban Ruzsa Roland önkormányzati képviselőnek, hogy jelenlétével megtisztelte a díjátadót.

Logo

PAPÍRKUCKÓ

Agro Jager News

Tovább olvasom

Hubert

Hubert, a vadászmanó a Béke Utcai Általános Iskolában – GALÉRÁIVAL

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A szegedi Béke Utcai Általános Iskola rendhagyó biológia és irodalom órára invitálta munkatársunkat, az Agro Jager News lapigazgatóját, Dr. Szilágyi Bay Pétert, hogy közel 60, negyedik osztályos tanulónak bemutassa a Hubert, a vadászmanó című ifjúsági regényben felbukkanó állatszereplőket, bemutassa a vadgazdálkodás és a természetvédelem elválaszthatatlan kapcsolatát és szemléltesse mit is jelentenek a munkakutyák, mit is jelentenek a vadászkutyák a XXI. század emberének.

Közel 60 alsótagozatos kisdiák várta az órát. Fotó: Agro Jager News

Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a Hubert, a vadászmanó alakján keresztül egy gyermek is megértheti, hogy miről szól a vadászat. Még nem is olyan régen, amikor a nagyszülők, szülők és a gyerekek egy házban nőttek fel, akkor mindennapos volt, hogy a gyerekek hallgatták a felnőtteket, a nagyobb fiúkat. Teljesen életszerű volt, hogy mindenki szeretne horgászbotot, csúzlit, hogy megfigyelték a körülöttük lévő állatvilágot, hogy merre költ a cinke, hol fészkel a harkály és nem kellett megmagyarázni egy gyereknek sem, hogy mit jelent, ha a róka elviszi a csirkét, ha a juhokat megtépi a sakál.

Az óra vadászkürtös köszöntéssel vette kezdetét.

Hubert alakjával szívesen azonosulnak a gyerekek, annak ellenére, hogy 10-12 évesek számára íródott. A visszajelzésekből azonban már tudjuk – folytatta, hogy a legkisebbek, már óvodás kortól is szívesen hallgatják. Vannak családok, ahol már három, különféle korú gyermeket is nevelnek és az esti meseolvasásánál még a legkisebb is nagyon figyel.

Megérkeztünk a szegedi Béke Utcai Általános Iskolába, ahol az iskola címerállata egy vizsla. A képen vadászbarátunk, a világ- és Európa-bajnok birkózó, Kalcsevics Csaba mutatja jókedvűen.

A szöveg választékos, pontosan ugyanazok a szakszavak is szerepelnek benne, amit mi felnőttek is használunk. Ez azt a célt szolgálja, hogy a szülő is élvezettel vegye a kezébe és szívesen olvasson a gyerekeknek esténként.

A Béke Utcai Általános Iskolában egy tanteremben 60 fő hallgatta a rendhagyó órát. A gyerekek érdeklődtek az állatok iránt és Hubert, a vadászmanó alakja is lekötötte őket. Hubert annak ellenére, hogy vadászik, a bajba jutott állatokon mindig segít, még akkor is, ha az nem más, mint az Apát-nyári borz klán feje, a félelmetes Borz uraság. A mesében azonban megismerkednek a gyerekek Húval, az uhuval, Tikkel, a harkállyal, de természetleírásokban is bővelkedik az első kötet.

Az udvari játék, az élőnyúlbefogás és Ottokár bemutatója, minden gyereket érdekelt.

A vadászkürt érces hangja, a régi dallamok, ahogyan a felnőttek szívét is megdobogtatja, a kicsik figyelmét is lekötötte, miközben látható volt, hogy a vizsla, mint az egyik legbarátságosabb kutyafajta, a gyerekek kedvence volt. Az előadás alatt kiderült az is, hogy a kutya az iskola címerállata.

A második órában az udvaron folytatódott a rendhagyó óra, ahol sorakozó és eligazítás után élőnyúlbefogást játszottak a gyerekek, természetesen vadászkürtös irányítással. Az udvaron a két osztályt felügyelő pedagógus és az udvari termekben oktató tanárok is megmosolyogták, amikor felharsant a vadászkürt. Megannyi gyermek szaladt az ablakhoz és Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, ezért is jöttünk Ottokárral, az Agro Jager Newssal és barátainkkal, hogy megmutassuk mit is jelent vadásznak lenni.

Hubert Kiskundorozsmán

Kattints a képre és rendeld meg a Hubert a vadászmanó című ifjúsági regény folytatását a Hubert Kiskundorozsmán kötetet.

Játék: élőnyúlbefogás a szegedi Béke Utcai Általános Iskola udvarán. Külön kérésre harmadik,rekontrahajtást is szerveztünk!

Ottokárnak, a német vizslának, aki a második kötet főszereplőjeként ment meg a tűzvészből két gyereket, ügyességi és engedelmességi feladatokat kellett végrehajtani. A Vadászati Alkalmassági Vizsgán, 184 pontból 184 pontot elhozó kutyának, különféle feladatokat kellett végrehajtani. Ezek közül az egyik legizgalmasabb az volt a gyerekeknek, amikor plüssállatokat kellett elrejteniük, amit a kutya ezek után megkeresett.

Ottokár, a Hubert Kiskundorozsmán című regény főhőse, lubickolt a gyerekek figyelmében.

A foglalkozás végén élőnyúlbefogást játszottak a Béke Utcai Általános Iskola negyedikes tanulóival, ahol voltak elállók, hajtók, mezei nyulak és természetesen róka és aranysakál is keveredett a hajtásba. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy minden gyerek nagyon élvezte a játékot. Érdekes módon, a sakált sem itt a hajtásban, sem korábbi más iskolákban, könyvtári programokon nem tudták még megfogni. A sakál ugyan a hazai veszedelmesebb ragadozók egyike, de azért a szerző egy kicsit mindig drukkol, hogy el tudjon surranni…

Vadászbarátunk, a világ- és Európa-bajnok birkózó, Kalcsevics Csaba kísért el bennünket, akit a szünetben hamar megtalált a kislánya!

A két könyv: a Hubert a vadászmanó és Hubert Kiskundorozsmán mellett, az Agro Jager News webes felületén további, mintegy 24 mesét lehet elérni. A szerző azt is elárulta, hogy készül a harmadik kötet, ami számos új kalandot, vadászatot mutat be.

Agro Jager News

Tovább olvasom