Keressen minket

Hubert

MESE: 19. rész – A négyrekeszes szalonkapatron és a fogadás

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email


Rohamosan olvadt a jég és még az a kevés hó, ami a ház északi falánál, a fal tövében meglapult, az egyik délután az is elolvadt. Sáros volt az egész határ és kint a tavakon éppen csak körbejártak a halászok, hogy megnézzék, mekkora kárt tett a tél a gátakban, a zsilipekben. A dolmányos varjak irigykedve nézték a rucákat a vízen, hiszen elmúlt az az idő, amikor a jégen egészen a lihogókig besétálhattak s bosszanthattak minden élőt a tavakon. Persze most jobban teszi mindegyik, ha a nyílt vizet elkerüli, mert a sólymok még itt vannak, s hamar megpedzik őket. A vízi madáron kívül, minden állat csak a gátakon tudott járni és senki sem tudta, milyen titkokat őriz a nádas…..

Forrás: Agro Jager News

A Bodor-kisháznál egy kis alkalmatosságban már javában főtt a víz és Arthur takarosan tüzelt alá. Két téglán egy rossz kotli, annyi volt az egész. Az ütött-kopott valami. Régen egy lábas lehetett, de már nem lehet megmondani, hogy milyen volt a színe. Az egyik füle is letört, de úgy, ha túltöltötték vízzel az edényt, akkor ott kifolyt. De ez nem érdekelte sem Arthurt, sem Hubertet, mert odakint ez nem számított, mert más egyébre nem kellett nekik, minthogy a nagy kan agyarát kifőzhessék!

Aznap reggelre derült, ragyogó idő fogadta őket. Nem kapkodtak. Napok óta vadásztak, ennivalójuk meglehetősen sok volt, csak a kenyér volt már fogytán. Lajcsi otthagyta őket, neki azért minden napra akadt dolga és egyáltalán nem szerette elhanyagolni a munkáját. Arról szó nem lehetett. Hubert kiszellőztette a házat, megrakta a tüzet, aztán hordott be annyi fát, hogy másnapig biztosan elég legyen. Mikor már szépen égett a tűz, akkor kiseperte a Bodor-kisházat, kihozta a mosatlant, betette az ablakokat és tisztaság volt. A sárral nagyon kellett vigyázni, mert a kisház körül éppen csak egy körömnyi járdát raktak le és ha arra felhordták, akkor onnan igen hamar bekerült a házba is. Ilyen helyen külön művészet, odafigyelés, hogy ne legyen minden csupa sár. A bakancsokat már régen elfelejtették és mindenki gumicsizmában járt. A zsilipnél egy lejáró, egy lépcső, levezette őket a vízhez és ott a sáros csizmát takarosan megmoshatták. Mosószert, ilyesmit nem használtak, meg minek is használtak volna? A tiszta víz mindent lemosott s mivel semmi sem volt zsíros, mindent levitt a tiszta víz! Szóval semmiféle vegyszert nem használtak és így nyugodtan meg lehetett mosni a csizmákat a patakban. A friss víz hamar elszaladt vele és arrébb lerakta a nád szélébe, majd a vízi növények örülnek neki a legjobban.

Arthur bácsi nézte a kotliban a vizet, takarosan töltögette, mert a világért nem szerette volna, ha megégnek a fogak. Ahogy fért alá a fa, úgy rakta és lobogott benne a víz. Közben pöfékelt a pipájával, amikor egyszer csak sárgarigó füttyére kapták fel a fejüket. Nem lehet! Nem lehet! Az a madár, csak a legmelegebb tavaszi hetekben, majdcsak májusban érkezik s mikor felnéztek, akkor látták meg a seregélyeket!

A seregélyek, a jó 20 centiméteres madarak, csapatostul ott ültek már a kőrisfán. Tollazatuk fényes fekete, amelyek pettyekkel szórtak. Ha úgy süt rá a nap, sokszor még zöldes színük is van. A zajos, mindenféle hangokat utánzó madarak csőre, pedig: sárga.

  • Hubert, milyen nap van? – kérdezi Arthur bácsi.
  • Február 20!
  • Nem lehet.
  • Annyi van Arthur bácsi, elhiheted, ha mondom!
  • Akkor jönnek a szalonkák is!

Arthur bácsin olyan türelmetlenség uralkodott el, hogy legszívesebben otthagyta volna az agyarakat. Sőt! Már az is megfordult a fejében, hogy rábízza Hubertre, de az már darabolja a vereshagymát, kikészítette a bográcsot is. Nem lehet! Nem lehet! – csóválta a fejét.

Persze, ebben az évben most minden előrébb van. Korán jött a tavasz. Lehetett érezni, mert a hóvirág az ablak alatt, a kastélyban, a tiszafa tövében, már januárban nyílt. Itt maradtak a vörösvércsék is és a gatyásölyvek éppen csak megmutatták magukat ezen a télen. Alig lehetett azokat idén látni. Ámbátor, nyugtatta magát, nincs veszve még semmi, mert a fenyőringók még itt vannak. Legalábbis..

  • Arthur bácsi! Közeleg a tavasz, szerintem a fenyőrigók a kastély körül, a parkból, már biztos, hogy elmentek.
  • Honnan gondolod Hubert? Hallottál valamit?
  • Arthur bácsi, ha itt vannak a seregélyek, azok nem fognak sokáig maradni.

Hubert pontosan jól tudta, hogy Arthur bácsi nagyon várja a szalonkákat és azt is jól tudta, hogy idén még egyetlen egy szalonkás töltényt nem készített. Azt mindig együtt szokták és arra külön fel szoktak készülni. Aztán tovább piszkálta nagybátyját:

  • Még az is lehet, hogy hamarabb indul a húzás.
  • Gondolod Hubert?
  • Hát nem emlékszel arra, amikor március 10 körül, lent a Szálerdőben, a Szép Apóban, te ötöt, én meg hetet lőttem?

Na, még ez is! Arthur annyira elszámította magát, hogy hirtelen felállt, kitakarította a pipáját és fogta magát és bement a házba! Hubert jót mosolygott és csak leste az ajtót s várta, mikor bújik elő a nagybátyja!

  • Te Hubert! Egyszer én biztos megnyúzlak!

Arthur mikor bement, csak azt látta, hogy a nagy tölgyfa asztalra újságpapírt rakott ki Hubert. Volt ott kemény kartonpapír, olló, sörét és igen jófajta lőpor! Egy zacskóban hüvelyek, papír, meg egy-egy réz is, viasz, sőt még szőrből fojtást is talált. Az asztal végére egy peremezőt szerelt Hubert. Csak mellé kellett ülniük!

  • Azért, várjuk be Lajcsit is! Ő se maradjon ki a jóból!
  • Ez a beszéd Hubert. Hárman, csak könnyebben boldogulunk! – és a két komisz manó felnevetett, mert azért ezekhez a csínytevésekhez, azért mégiscsak jobban értettek, mint az emberek.

Ahogy megfőtt a vaddisznó orra, egyszer csak kijöttek a fogak! Egyik a másik után. A kotlira, ha nem is vigyáztak, de azért nem lökték el. Kiöntötték belőle a vizet s ha másra nem, Ottokárnak jó lesz valamire. Az ilyen kinti helyen, a tárgyak felértékelődnek. Nem azért, mert szép, hanem azért, mert jó, mert használható valamire és azért, mert nincs másik. Kicsit elsuvickolták s hogy az idő vasfoga ne marja tovább, fellökték a padlásra. Megfér ott…

A fogakat aztán megmérték. Az egyik 25,6, a másik 25,7 centiméter volt.

  • Ej! – szólalt meg Arthur.
  • Micsoda jó kis trófea ez, Arthur bácsi!
  • Úgy gondolod, hogy kis trófea?
  • Ami igaz, az igaz, ha vártál volna még, akkor nagyobbak lettek volna… – de elnevette, nem bírta tovább Hubert…, de elnevette Arthur is.

Hogy vártak volna? Nem kerti disznó volt az, hanem sárréti remete, amelyikkel egy vadász életében csak egyszer találkozik, ha találkozik egyáltalán.

Forrás: Agro Jager News

Hubert, ahogy felkockázta a hagymát, egy kevés zsíron odatette Arthur tüze fölé. Arthur kicsit morgott, hogy Hubert, ezt is megspórolta, de azért tetszett is neki, hogy ilyen élelmes. Minden kiló húshoz 18 dekagramm hagymát adott. Aztán takarosan dinsztelte. Egy kanál köménymagot is hintett rá, majd egy paprikát kockázva és egy kis paradicsomkonzervből egy másik kanállal is tett bele. Arthur nézni se szerette, de meg kell hagyni, a Hubert-féle pörköltek, messze híresek. Ámbár Arthur gyanítja, hogy az első praktikákat, Kálmántól leshette el! Aztán egy kanál bors és sóból annyi, hogy könnyebben olvadjon el a hagyma. Mikor felvetette a zsírját, levette a tűzről s a földön, mikor hűlt, kétkilónként egy kanál őrölt paprikát is elkevert benne. Aztán már tette is rá a húst. Ott még a földön jó alaposan összekeverte, majd visszaakasztotta a tűzre és takarosan, de nem nagy lángon, főzni kezdte. Sót nem tett többet rá, azt akarta, hogy összekapja a húst a meleg. Vigyázni kellett rá, forgatni, nehogy megégjen a paprika, de Hubert úgy értette ezeket a fogásokat, hogy bátran rá merte tenni a paprikát már az elején! Ezt csak a Kálmántól tanulhatta – töprengett Arthur! Paprikás lesz a javából – támaszkodott meg Arthur a nagy kőrisen, de a világért nem mondott volna semmit, mert nem akarta, hogy Hubert elbízza magát. Túl éhes volt már ő is!

A lassú tűzön aztán előbb itt, aztán odébb is, buborékok jelentek meg és a sok hús levet eresztett. Ekkor tette rá Hubert a sót. Egy-egy kanállal, de azért nem vitte túlzásba, mert tartott tőle, ha öreg volt az őz, nehogy elsózza! Egy idő után szépen feladta a vizét és más egyebet nem csinált, mint hogy forgatta a bográcsot. Egy hosszú kanállal néha felülről, nem kavarva a bogrács alját, megkopogtatta. Az rendre fémesen kocogott, így nem kellett attól tartani, hogy leragad. Már sütöttek a húsból is, szóval nem volt egészen egy nagy őz. Mindenesetre nagyon éhesek voltak, és Lajcsi, ahogy ráfordult a Bodor-tavak közötti gátra, már érezte, hogy Hubert és Arthur már igencsak jól áll, mert a füsttel összekeveredett paprikás illata, messze belengte a tavakat.

Krumpli is került elő s mikor már majdcsak úgy volt, hogy megfő, akkor az alatt is tüzelni kezdtek. Megnyílt a nád. Elébb az egyik, aztán a másik halász került elő. Jutott bőven mindenkinek hely is, étel is. Úgy intézte Hubert, meg Arthur is, hogy a pörkölt délre megfőjön. Éppen már húzták a harangot a faluban, amikor a napos oldalra kikerült a kecskeláb, arra az asztallap, fentről a padlásról lekerültek a padok is, amik most már egész nyáron lent lesznek. Az egyik tarisznyából kenyér, amonnan egy meggybefőtt, innen meg téli kovászos uborkát tettek az asztalra.

  • Hoztam, no – mondta egy nagy magas, marcona kinézetű ember, de szeretettel adta.

Sokat nem beszéltek, előkerültek a fatányérok. Valaki bicskaheggyel szúrta, valakinek volt kanala. Villát, kerekhegyű kést ilyen helyt nem kell keresni, mert haszontalan dolog az. De azok úgy tudtak enni, olyan takarosan, urasan falatoztak, hogy azt megnézhette bárki. A kenyeret megcsapták bicskával, úgy törték le. Nem ám harapva! Egyik-másiknak a bajusza ugyan paprikás lett, de azt itt is, meg Pesten is, megtörlik. Viszont annyi szó nem esett, hogy a madár megriadjon körülöttük a fákon, bokrokon. Szépen, csendesen ettek. Fogyott a paprikás, fogyott a krumpli, aztán egyik bicska után a másik kattant be, majd került a zsebbe.

  • Köszönöm!
  • Ez tényleg jó volt! – mondta egy másik halász.

De sok dicséretre, szószaporításra, ilyen helyt nem kell várni. Ez éppen azt jelenti, hogy jó volt. A tányérok kitörülve, maradék semmi nem maradt. Savanyúságot mindenki annyit vett, amennyit kívánt, meg amennyi jut, de most volt bőven. Aki, amennyi kenyeret elvett, azt megette, Már-már művészet volt az, hogy éppen annyit szedtek, amennyivel jól is laknak. Csak a sok csont, maradt, de azt a róka, meg talán Skú elhordja az éjjel, mert azért mikor elcsendesedik a halásztanya, a nádból, a sötéttel csak előbújnak majd azok is…

Elébb, aki a pad szélén ült, az állt fel, a kalapját a szemibe húzta, aztán a többi is felkelt és elköszönt. Jól esett nekik s ki erre, ki arra indult el. Innen a Bodor-kisháztól vezetett a legtöbb út szerte a tavak felé és csakhamar maguk maradtak. Annyi dolog volt csak, hogy az asztallapot a fal mellé tették, meg a padokat az eresz alá hordták. A pár fatányért Hubert hamar elöblítette, nem volt vele gond. A bogrács a kamrába került, jó, ha estére elég lesz nekik egy-egy tányérral. Ez már nem romlik meg – gondolta Hubert és örült neki, hogy elfogyott! Így megy ez. A hűtőbe nem főz senki, meg itt amúgy se lehetne, mert áram sincs. Most Hubert főzött, legközelebb majd más: ezek a tavak közötti íratlan törvények…

Ebéd után Hubert lepihent egy kicsit, Lajcsi is elhúzódott, de Arthur elővette a naplóját. Az előkészített asztal sarkán letelepedett és bepótolta a vadásznaplójában az elmaradást. A jégről meglőtt kan, azért nem éppen gyakori vadászat. Milyen furcsa volt a jég, az olvadó jég szélén a kenu, mintha nem is itthon vadásztunk volna. Lapról, lapra haladt és eszébe jutott, hogy tavaly, lent a kastély melletti vén tölgyesben, milyen húzásba botlott. A gróffal voltak utoljára ott és még a háború előtt lőttek szalonkát. Korrogott, pisszegett az egész erdő!

  • Arthur bácsi! Nem tudnál kint gyakorolni? – Majd estére kipróbálhatod a tudományodat. – fordult a fal felé Hubert!

Arthur bácsi maga elé nézett és komolyan nem tudta, hogy gondolta vagy tényleg korrogott is az imént, merthogy amikor a szalonka nászrepül, az erdőben különös hangokat hallat, valami ilyesmit…

  • Arthur bácsi, inkább mondd meg, hogy töltsünk pár töltényt!
  • Ha hallod, akkor nem aludtál.
  • Arthur bácsi…
  • Ha meg nem alszol, akkor meg nem vagy fáradt! – neveti unokaöccsét Arthur.
  • Nem is vagyok fáradt, csak jól esett egy kis szunyókálás! Na, milyen töltényt készítsünk? A rézhüvelybe is legyen?
  • Talán csak legyen most papírhüvelyes.

Azzal Hubert eltette a nagy rézhüvelyeket, a papírhüvelyeket vette elő és sorba kiütötte az elsütött csappantyúkat. Egy olyan fémtüskére tette őket, amely belülről pontosan eltalálta a csappantyút. A hüvelyt fentről megnyomva, az aztán kiugrott és a billenőkart a másik oldalra fordítva már az új csappantyút szorították bele. Azért óvatosan jártak el, mert ez, amikor a puska ütőszege ráüt a hüvelyben, berobban. A speciális szúróláng aztán berobbantja majd a lőport, ami aztán kirepíti a sörétrajt!

Frommer Fegyverbolt

De egyelőre Hubert még csak a régi csappantyúkat szedte ki és amelyik kész volt, abba újat helyezett. Ezeket átadta Arthurnak, aki kezében egy olyan eszköz volt, amelyiknek a végére egy-egy kisebb hengert szereltek s annak a mélységét, azaz űrméretét, egy-egy csavarral állítani lehetett. Így 12-es, 16-os és 20-as kaliberű fegyverekhez lehetett lőport vagy éppen sörétet kimérni. Óvatosan kellett eljárni, mert ha felcserélték az arányokat, akkor olyat rúgott a puska, hogy kiugrott a válluk!

Előbb tehát a lőport mérték ki, azt beleöntötték a hüvelybe. Egy botocskával eligazítva már rakták is rá a fojtást. Azt újból megkopogtatták, zömítették. Majd ekkor került volna rá a sörét, de ők most szalonkára indultak és egy különleges praktikával készültek. Kartonpapírt vágtak, olyan széleset, hogy éppen még bele tudták dugni a hüvelybe, majd akkora csíkokra szelték, hogy, amikor belekerül a sörét, még le tudják zárni!

Mikor ezzel megvoltak, a rövidebb oldalán, a kis kartonpapír feléig tettek egy-egy bevágást, majd egy-egy lapot szembe, a bevágások mentén, egymásba csúsztattak. Ezután ezeket a hüvelyekbe belerakosgatták. Így osztották el négy rekeszre a sörétkosarat. Lajcsi csak leste őket. A világért nem akart megszólalni!

  • Na, ez így lesz a legjobb! Négy külön-külön kis sörétraj, ez a legjobb a szalonkára! – mondta Arthur!
  • Lehet Arthur bácsi!
  • Lehet?
  • De inkább az a lényeg, hogy a sörétraj találkozzon a madárral, mert akkor biztos, hogy leesik!
  • Na, majd, meglátjuk, meglátjuk, ki lesz az ügyesebb!
  • Rendben, akkor ezt most fogadásnak vehetem?
  • Annak!
  • Akkor én a szokott töltényeimmel vadászom!
  • Kezet rá!
  • Kezet rá!
  • Holnap az pucolja a halat, aki veszít!
  • Úgy legyen!
  • Az biztos úgy lesz, mert a halat azt én hozom! – vágta ketté a fogadást Lajcsi!

Többet nem csibészelték egymást, mert komoly dolgok forogtak fenn. Igazi fogadás, igazi téttel. Vajon ki lesz az ügyesebb és vajon lesz-e szalonka az öreg nyárfaerdőn, mert most odaigyekeztek, hiszen az volt a legközelebb hozzájuk.

A tavakról, amelyek várták, hogy felengedjék vízzel, a jég és a hó teljesen eltűnt és az iszapon sokféle madár kereste a falatot. Voltak ott kőforgatók, csigaforgatók, sárszalonkák, de Lajcsi szerint a tó másik felében egy batla is szedegetett. Azt talán jó volna holnap meglesni, mert igen ritka vendég. Hubert jobban a szélerdőbe ment volna, de Zsadány messze volt, Gesztre bajosan jutottak volna át. Itt, az Apát nyarában, meg éppen lehetett volna szalonkázni, de a háztól nem messze, a kis csendes, ligetes nyarast, amiben még egy kis gyékényes is volt középen, Hubert nem akarta felverni. Nem is mondta Arthurnak sem. Az a béke szigete! Nyaranta méheket telepítenek bele és emez felében, az apátnyári nagy borz klán vert tanyát, akiknek időtlen idők óta a homokkúpon áll a váruk. Bár a borzok különös állatok, mégis azért nagyon veszélyesek a manókra, különösen a borz klán feje. Ritkán találkozik Hubert velük, teljesen másként járják a határt s bár Hubert házához nem igen járnak be, mindenesetre azért szemmel tartja őket.

Forrás: Agro Jager News

A nyaras, az öreg nyaras lent a tavak mögött áll. Lajcsi segít is nekik, mert a Ludason átviszi őket, de már nem kell a nád mentén evezni, mehetnek keresztül is. Megint berakott egy rudat is. Az azért kell, mert mikor átérnek a tavon, akkor még ott a nádas és ott már csak lökni lehet a kenut. Még jó, hogy Lajcsinak van ilyen alkalmatossága, mert a nagy csónakokkal nem lehetne a partig eljutni, csak egy-két helyen. Onnan meg még sokat kellene gyalogolni. A nádasokban mindig van egy-egy ér, ahol vagy a szarvas miatt, vagy ki tudja miért, nem nő nád és ott be lehet surranni a partig. A nád alatt sok helyütt mély víz van. Persze, ha nagyon mély a víz, akkor előbb a gyékény jelenik meg, de végül az is lemarad. Máskülönben a tavak körül kell a nádas, mert az rejti a madarat és minden élőt. Tisztítja a vizet, óvja a partot és egyáltalán hozzátartozik a vízhez. Minden élő állat ide húzódik el, a víz nélkül nincs meg a nád, a nád nélkül üresek a tavak. Ez jelenti az életet s valaha ez jelentette az embernek is. A nádból jóformán mindent meg lehetett építeni, valaha a nád jelentett mindent..

Kikecmeregtek. Egy partosabb részen lépdeltek. Sokat nem beszéltek, magaslesek mellett haladtak el, majd egy betyárhídon keltek át. Legelöl Lajcsi ment, ő ismerte a járást meg így illett, hogy aki a legjobban ismeri a csapást, az menjen elől. Az erdő, ahogy közeledtek egyre csak nőtt és nőtt. Voltak abban öreg, meg mindenféle korú fák. Itt nem vágták az erdőt. Messze is volt és nem lehetett egykönnyen kivinni innét a fát. A gép elsüllyedt volna. Ló, ami meg tudta volna húzni a rönköt, már régen nem volt ezen a vidéken. A természet szépen lassan visszahódította magának, ami az övé. Vadregényes hely, helyenként a fák lábai alatt vizekkel és egy ilyen szárazabb dombon állt meg Arthur. Odébb, de csak tényleg odébb meg Hubert s mind a ketten nyugat felé néztek, mert arrafelé ment le a nap s legtovább abba az irányba tudtak célozni.

  • Pszt, pszt! – Hubert Arthur felé fordul és azon töpreng miért is ugratja nagybátyja, amikor egy duplázásra kapja fel a fejét!

Négy szalonka tartott felé, ebből kettőt Arthur szólított le, de Hubert, mint a karvaly egyet még utolért a cvikkből.

Egy Arthurhoz, míg a másik kettő Huberthez közelebb esett. Kalap emeléssel gratulál, amit nem különben Arthur is fogad és természetesen viszonoz is. Újabb csapat érkezik, de Arthurnak jobbról és bizony nincsenek közel, ezért nem tesz rá lövést, mert a „vagy-vagy” kategória. Csend. Hubert hol előre, hol Arthurra néz. Kissé feszült, mert Arthur az idényt egy dubléval nyitotta és ha nem is irigy, de Arthur biztos nem fogja kihagyni a patronok dicséretét. Abba meg nem lehet belekötni, mert, ha még magát dicsérné, meg lehetne fogni. De így?

Ott töpreng és megint Arthur felé néz, amikor egy szalonka majdcsak leveri a kalapját. Szemből érkezik és hosszú csőrével elmanőverezett Hubert feje felett. Persze, hogy lekésett a lövésről és ahogy új töltényt tesz a csőbe, Arthur válla csak rázkódik, neveti unokaöccsét. Persze ez azonnal vissza is köszön, mert a következő csapatot Arthur is elhibázza, amit meg Hubert nevet.

Lajcsi nem túl távol egy nagy csomoros nyár tövében lesi a vadászokat és a világért nem szólna, hogy Hubert madara éppen ideesett. Lehet, hogy egy-két szem sörét mégiscsak megakadt. Sebaj, begyűjtötte és a gelebébe rakta. Kettő-kettő, na meglátjuk melyik lesz az ügyesebb!

Ami kicsi szellő volt, az is alább hagyott. A nap vörösen festette meg az erdőt, és egyre kevesebb fény maradt, ahogy lebukott a horizonton. Arthur is, Hubert is úgy állt meg, hogy előre, a lehető legtovább tudjanak lőni, messze beláttak az erdőbe. Hirtelen egy fekete rigó ugrott át, amire Arthur felkapta a puskáját, de nem lőtt rá, mert megismerte. Más volt a röpte és mikor méltatlankodva tovább repült Hubert felé, már mondani sem kellett, hogy nem szalonka. Csak meg ne szólaljanak a békák! Csak meg ne szólaljanak! – fohászkodott Arthur, mert tavaly ilyenkor, február 18-án hangos volt az erdő és olyan aszály jött, amit 100 évenként egyszer, ha látunk. Még egy hónapig, Gyümölcsoltó Boldogasszonyig nem beszélhet a béka. Még egy hónapig!

Mikor így töpreng Arthur, Hubert egyetlen egy lövésére lesz figyelmes, aki már szalad is. Biztosan szárnyalt a madár! De nem tudta tovább figyelni unokaöccsét, mert két szalonka libben át előtte. Bár nagyon koncentrált, az egyik elment. Azért két dublé, egy húzáson, már tényleg sok lett volna, még akkor is, ha Arthur bácsi messze a legjobb koronglövő, nemcsak itt, hanem az Országos Erdészeti Manógyűlésben is. Hubert még éppen látott a szürkületben, amikor felvette, helyesebben megfogta a szalonkáját, de Arthur bácsinak már lámpa kellett. Jól megjegyezte, hogy hova esett le, arra felé indult. Sokat nem tévedett. Ott várta.

A hosszú csőrű madarat a kezébe fogta. Különleges, erdei madarak, amelyek itt érzik jól magukat a fák között, szemben a sárszalonkák mindenféle nemzetségével. Persze, azokat sem könnyű puska végre kapni, de ma már nem szokás, csak az erdei szalonkára vadászni.

Na, mondtam én, hogy ezek a patronok kellettek ide. Három a kettővel szemben! Na, majd mindjárt terítéket készítünk s mikor felvette a maga szalonkáját már mögötte volt Lajcsi is és Hubert is. Indultak ki a gátra s mikor már felértek az Esthajnal csillag fényesen ragyogott felettük. Sorban lefektették a szalonkákat. Arthur hármat, Hubert kettőt. Már éppen levegőt vett volna Arthur, hogy értékelje a fogadást és az esti húzást, amikor Lajcsi megszólal.

  • Khm – köszörülte meg a torkát, ami igen furcsa volt, mert nem szokott ilyet csinálni. Van még egy madár!
  • Nem létezik! – kerekedett ki a szeme Arthurnak!
  • De bizony úgy van. Hubert szalonkája, ami majdcsak leverte a kalapját, éppen elém esett le, az erdőben!
  • Akkor döntetlen, Arthur bácsi! – örvendett meg Hubert!
  • A számokat tekintve valóban az, de aki szaladni akar a madara után, az inkább tartson kutyát!

Na ezt elnevette mindegyik, mert ebben igaza volt Arthutnak. Eb a vadász, kutya nélkül – tartja a szólás és ami igaz, az igaz! Hubert tényleg szaladt, de ha a terítéket nézzük, akkor meg három-három!

– Majd én megmutatom, hogy kell halat pucolni, úgy egyikőtök sem tud, azt elhihetitek nekem! – mondta a sötétségben Lajcsi és ebben teljesen igaza volt, mert nemcsak a hal járását ismerte, hanem a környékben nem pucolt annyi halat az összes, mint amit Lajcsi a kezébe vett. Ha valaki értette a különféle halak pucolását, nyúzását, az csakis Lajcsi volt. Vitán felül állt és ő megengedhette magának néha az efféle hozzászólásokat is.

Elcsendesedtek és Hubert táskájából egy mini vadászkürt került elő. Tüzet nem gyújtottak, csak körül állták a madarakat, amelyik mindegyike a jobb oldalán feküdt, aztán megszólalt a minikürt. Viszhangzott a kora tavaszi erdő és a vizek felett messze szállt a kürtszó. A csillagok fényesen, reszketve ragyogtak, amikor legelöl Lajcsi, aztán Arthur, végül Hubert megindult a nádasban visszafelé, a Bodor-kisházhoz. Újra éjszaka borult a nagy tavakra s a sötétséggel, a hideg párakkal együtt Skú, az aranysakál is előmerészkedett, aki a hat szalonka helyét szagolva, szinte még maga előtt látta a távolodó vadászokat. Figyelte őket…

 

Március 1-jén folytatjuk…

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter

 

 

 

 

Hubert

MESE: Karácsony a Pádison

Print Friendly, PDF & Email

Hubert a karácsonyt a szüleinél, a Pádison tölti, ahova elkíséri Arthur bácsi is. Persze, ahogy lenni szokott újabb kalandokba keverednek és a fennsíkre menet farkasokkal találkoznak.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Karácsony előtt járt az idő és Hubert egyik délután bejelentette a kastélyban: úgy döntött, a karácsonyt fent tölti a szüleinél, a Pádison. Egyébként nagy havak jöttek, régen volt fent és elkél otthon a segítség. Malvinkának, így karácsony előtt, rettentő sok dolga akadt, mert amilyen hosszú volt az ősz, olyan hirtelen változott meg az idő. Hol fújt a szél, hol havazott, hol esőre váltott, hol meg fagyott és sok lett a beteg gyerek a faluban, meg ahogy számolgatta, úgy karácsonyra, szentestére is vártak egy babát.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Tudta, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen valószínű, sok más emberhez hasonlóan, munkával telnak az ünnepek. Mert mindig vannak, akik a többiek érdekében, még az ünnapnapok alatt is, dolgoznak: az orvosok, a mentősök, a rendőrök, de indulnak a hóeltakarítók is, ha szükség lesz a munkájukra. Az adventi időszakban Hubert jött-ment Peszere-puszta és a kastély között. Vendégek is meg-megfordultak a faluban, a környező erdőkben és voltak, akik libára is lestek. Van, akinek sikerült egyet, egyet elejtenie, de Hubert sajnálta a libákat és mindig leadta a drótot, hogy merre húzzanak ki, hol nem ülnek vadászok. Valahogy ezen az őszön nem érzett rá nagy hajlamot, hogy vadásszon és ez, ha nem is mondott egy szót sem, Arthur bácsinak nagyon tetszett. Nagy pipája alatt elmorzsolta: erdész lesz belőle, erdész!

  • Tudod is te, Arthur! Tudod is, te!  – mondta neki Malvinka, de azért neki is tetszett, hogy többet volt a vállán a mordálya Hubertnek, mint a kezében.

Malvinkának volt egy sarka a kamrában ott gyűjtögetett mindenfélét karácsonyra. Na, nem mindenkinek ám, csak akit szeretett: Etrééknek, Arthur öccsének, Hubert apjáéknak ott gyűjtögette az ajándékokat, amit felküld a hegyekbe. Tüsténkedett. Az átlagosnál is többet, mert nem mindig tudott úgy mozogni a kastélyban, mint régebben. Ha Pelyhecskétől kellett valami, azért jobban Arthur tudott kimenni, mert a kastély felújítása miatt egyre jobban lezárták a környéket és a tavaszi átadó miatt is sok idegen jött ide. Hirtelen nagyon fontos lett a régi miniszterelnök, a Tiszák fészke, de legalább már nem hagyják tovább pusztulni a kastélyt. Aztán meg ki tudja, mi lesz vele. Sokan fontoskodnak, de a történelmet nem lehet átírni, a történelmet nem lehet kisajátítani. Nagy idők tanúja volt ez a kastély, kormányülések zajlottak a nagy teraszon, országos nagy döntések születtek itt.

  • Ne morogj már Arthur! Inkább hallottad, hogy szegény Pelyhecskét a minap kidobták – panaszolta Malvinka.
  • Mondtam már neki, kerülje el a helyet, mert még valaki meg is veri.
  • Eszedbe ne jusson, semmit csinálni!
  • Azt hiszed, már félek?
  • Tudom, hogy nem félsz, de semmi értelme. Fejezzék már be a munkát, aztán menjenek innen. Nem emlékszel mit mondott a gróf?
  • Na, mit?
  • Akkor leszek a legboldogabb, mikor az utolsó vendég is kihajtat a kapun!
  • Ez igaz Malvinkám. Ez igaz!

Nehéz kibogozni, hogy mit is gondolhatott Arthur bácsi és Malvinka néni erről az egész felújításról. Annyi szent, hogy a lakást nem fedezték fel és úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit, kivárnak. Addig is Malvinka, mint orvosmanó járja a falut, gyógyítja a kicsiket és majd meglátják hogyan alakulnak a dolgok. Nem ugráltak, de a régi világra, a régi okos világra nem igen hasonlít a mai, mert ha valaki össze tudta vetni, akkor ők igen. Rettentően hiányolták az okos embereket. A ragyogó, csillogó szemű, élénk tekintetű embereket és de sajnálták az öreg tiszafát is, amit valamelyik nagyokos kivágatott innen az ajtóból. Arthur eldugta a fűrészt s mikor a markolóval indultak, akkor elvágta az üzemanyagcsövet, de csak elpusztították. Pedig majdcsak egyidős volt a kastéllyal, évente jó, ha egy centit nőtt. Sokszor 500-1000 évig él, de ismernek 2000 évet megélt példányt is. Micsoda veszteség! Hatvan évig volt iskola a kastélyban és az iskolások is megértették, hogy a fa minden porcikája mérgező, nem szabad hozzányúlni. Sosem volt belőle baj. Most meg odavan. Pedig a kastély szimbóluma volt.

Malvinkáék Huberttel megbeszélték, hogy innen indul a Pádisra. Arthur egyik székről, a másikra ült, nem találta a helyét. Kiment, bement, megnézte az ablakot, az ajtókat s abból már Malvinka tudta, hogy készül valamire: jó két hétre felhalmozott annyi fát, ha reggeltől estig tüzelne, akkor sem tudná elégetni, de nem szólt semmit. Az előszobában a majdcsak térdig érő, hegyi, fűzős bakancsot is meglátta. Más egyéb véletlenül se volt kikészítve. Azért csak rákérdezett:

  • Jó sok fát hoztál be!
  • Sokat, mert esőt is mondtak és nem akartam dagasztani a sarat, meg valamiféle karácsonyi vadászat is lesz – úgy hallottam, mikor fent voltam a színházterem feletti alagútban.
  • Érdekes.
  • Azt mondta az egyik őr, hogy “nagy kutyák” jönnek!

Malvinka nem bírt magával és elnevette. Kicsit mosolygott Arthur is, mert hát a falubeliek csak aggódtak, mert nekik, a kis életükben ez jelentett mindent és ami egy  nagyhatalmú embernek egy legyintés csak, az valakinek az élete. Ha jönnek, akkor tisztességgel fogadják őket, nem maradhat senki szégyenben, persze az más kérdés, hogy nagyon várja az itteni ember, hogy elmenjenek, de az már a legvége, akkor már mindenki örül. Csak addig ki kell bírni és meg kell élni….magyarul életben kell maradni – ahogy régen is.

Hubert és Arthur az elmúlt nyáron felújított egy öreg alagutat. Nem volt mit tenni, hiszen a restaurátorok, az építészek és mindenféle munkás, naphosszat jött, ment. Voltak éjjeli őrök és kutyák is, teljesen egy fogolytáborrá változott a park és mozdulni nem lehetett. Arthur aztán leakasztott egy nagy kulcscsomót és egy szép nyári napon megmutatta Hubertnek azokat az alagutakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lezártak, olyan régen, hogy még Hubert, amikor itt nyaralt gyerekként, sem ismert egyet se. Titkos alagutak, arra az esetre, ha… és láss csodát, elérkezett újra ez az idő.

Megfigyelnéd az állatokat, a madarakat? Kattints a képre!

A konyhában aztán felvillant egy kis lámpa és jelezte, hogy az északi alagúton valaki mozog. Ki más lehetne, mint Hubert?! Arthur ment is az alagsorba, hogy várja a vendéget vagy aki jön, de ki más lehetett volna, mint Hubert? A folyosó nyílegyenes volt és a végén lámpafény imbolygott. Egy füttyjellel tudtára adta Hubertnak, hogy ott van, aki felismerve, visszaválaszolta pontosan ugyanazt a dallamot. Arthur ebből tudta, hogy Hubert az és Hubert is tudta, hogy Arthur várja. Ha erdőn lettek volna, akkor rigófüttyöt fújnak, ha éjjel akkor megint más madárét. Ha ugyanazt fújják vissza, akkor nincs veszély, ha mást, akkor el kell bújni. Mindig olyan madár hangját utánozták, aki abban az erdőben, nádasban él és akkor meg lehet figyelni. Ezért, aki érti is, ismeri is a madarakat, sem tudja, hogy manók járhatnak ott. Régi, betyárfogások ezek, de nem kell ezt mindenkinek tudni. Elképzelhetjük milyen, amikor sötét, ködbevesző, nádi éjszakán megszólal a madár, amikor némán várja a hajnalt minden állat. Még az ellenség hátán is feláll a szőr, annak is, aki ránk vadászik. A Sárrét és a régi titkai, benne az emberrel, a réti, a nádi emberrel, amelyiket sem a tatár, sem a török nem tudott megszorítani s ha nem is annyi, mint régen, de abból a fajtából most is ott él belőlünk s ha találkozunk vele a faluban se ismerjük fel…

Hubert hátizsákjába pakolja Malvinka a holmit. Fűszerpaprika a halászlébe, méz, ez mézeskalács, olvasnivaló, de csak a fa alatt kibontani, meg fűszerek, csokoládé és akasztós karácsonyfadíszek, amit csak a legvégén adott oda a naranccsal.

  • Mondd meg édesanyádéknak, hogy nem tudok menni, mert sok gyerek beteg és várunk egy pici babát is, ahol az anyuka már most is nagyon gyenge. Remélem megérti.
  • Biztosan Malvinka néni, biztosan!
  • Ezt a pálinkát meg én küldöm apádnak, de az lesz a legjobb, ha én viszem, mert már nincs is a zsákodban hely!
  • Arthur, te vén lókötő!
  • Gondoltam, ne menjen ez a gyerek egyedül arra a nagy útra!
  • Ezért hoztál be ennyi fát, de láttam én a bakancsot az előszobában!

Hubert csak nevette, hogy Arthur bácsi meg akar szökni a karácsony elől, de Malvinka meg igazából nem bánta, mert szentestére várták a picit és igazán nem akarta, hogy Arthur egyedül üljön a karácsonyfa alatt. Ilyenkor egy orvosnak sokkal több a dolga és Arthur is tudta, mindig is tudta valójában, hogy ez a gyerekorvos szakma egy teljes embert kíván és egy teljes férjet! Szerette Malvinkát és tudta, hogy a kötelessége olyan erős, hogy nem várhatja el, hogy itthon üljön, amikor annyi gyerek beteg. Segíteni nem tud, hát akkor felmenne a hegyekbe. Hubert ahogy elindult, még hallotta maga mögött Malvinka nagy cuppanós pusziját és ugyanazon az alagúton megindultak a kastélyból kifelé. Nem szóltak semmit, csak hallotta Hubert, ahogy Arthur mögötte meghúzza a lépteit és lassan be is érte. Arthur gondolatai is cikáztak, mert szerette Malvinkáját, de húzta haza a Pádis, ahol felnőtt, ahol született.

Két teljesen külön világ volt a két ember, bocsánat manó. Malvinka a nagyvilági, a városi orvosmanó és Arthur, aki, ha igen iskolázott is volt és ha tudott is viselkedni úri körökben is, de valójában egy igazi vérbeli erdész, vadász volt. Hubert nem is tudja, hogy találkozhattak, de az életben vannak véletlenek, amolyan egyszeri, megismételhetetlen véletlenek és Malvinka, ha egy picit tétovázott is, de eldöntötte és Arthurját választotta. Voltak, akik megvetették, voltak, akik lenézték, de amikor vendégséget, fogadást tartottak, ámult a rokonság, hogy mit is kapott Malvinka Arthurjától…olyan életük lett, ami messze híres lett. Hogy még két ilyen távoli szakma közel kerülhet egymáshoz, mi sem bizonyítja jobban, mint Malvinka orvostudománya, ami Arthur mérhetetlen nagy növényismeretével párosult. Arthur tudta, hol, mikor, mi terem, érik, fakad, rügyezik, Malvinka meg tudta, mi, mire jó. Csak azon vitatkoztak, hogy mi a neve. Még szerencse, hogy latinul tudtak, mert meg kell hagyni, mind a kettő beszélte és akkor aztán azon kiegyeztek, de Pelyhecskét Malvinkának külön- külön  tanította, ami lássuk be, veszett fejsze nyele volt, mert Pelyhecske nem engedett a népi nevekből…

Hubert az elmúlt évben sokat változott. Igaz, egy év a manók életében nem jelent nagy időt, de szótlanabb lett és amit a fejébe vett, azt végrehajtotta. A faluban is sok minden változott, sok hangoskodó lett, erre is, arra is és rá kellett jönni, hogy teljesen felesleges vitatkozni, bosszankodni, majd az élet beigazolja, megoldja a problémákat és a sok hangoskodónak az orrára koppint. A nagy folyó előbb-utóbb partra sodorja a szemetet. De van úgy, hogy a Jóisten sokáig engedi. Csak mondják, csak hadd mondják, maradtak ebben az állatokkal, Tikkel, Húval is. Csak hát vizet akarnak ereszteni visszafelé, meg olyan fát akarnak ültetni, ami nem odavaló, de már a régieket kivágták. Aztán a falu egyik végén valaki kitalálta, hogy nem kell szántani, most meg ez terjed. Olyan dolgokat találnak ki, ami külön-külön is káros, de, ha mindenki egyszerre nekifog, akkor aztán abból kiverni már csak a Jóisten tudja őket. De ha az fog neki …márpedig ebből már csak az lehet, hogy felbőszítik. Szóval elég az hozzá, hogy ahogy mentek, sem Hubert, sem Arthur bácsi meg nem szólalt volna.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mind a ketten nagyöbű fegyvereket vittek. Arthur mi mást, mint a 9,3X62-es duplagolyósát. Hubert meg egy jó kis .30-06-ost, egy olyan éjjellátó távcsővel, ami párját ritkítja. Arthur nem szerette, de be kellett látnia, hogy annyi a sakál, hogy arra nyugodtan lehet használni. Már rókát se lőttünk, na, még védeni kell azt is! – puffogott magában, mert hát Arthur elég mérges fajtából való volt és állítólag, Malvinka szerint, rá is szokott.

A vonat ablakából csak nézték a tájat és Nagyváradon a pályaudvar restije alatt, néhány ismerőssel találkoztak. Meglehetősen nagy volt a forgalom s ha nem is ment volna el Kolozsvárra Arthur, de hazudna ő is, ha azt mondaná, hogy nem fordult meg a fejében. Hubert is ott tanult és egy-két szót váltottak, hozták, vitték a híreket és sokan a háborúról is beszéltek. Voltak, akik északról, Kárpátaljáról jöttek, mentek tovább, vagy éppen a rokonokhoz igyekeztek. Legtöbbet a kantinos tudott s egy biztos, hogy Arthurral régi jó ismerősök voltak, ha nem kellett volna sietni, hogy elérjék a csatlakozást, fix, hogy még Arthurral üzletelnek is. De most tényleg nem volt idő.

  • Arthur bácsi! Betolták a kocsit! – mondta Hubert.
  • Kellemes ünnepeket, majd valamikor két ünnep között jövök le. – búcsúzott Arthur.
  • Hozol le kesztyűket?
  • Persze, mind a két fajtából!

Azzal eltűntek a forgatagban. Egy ideig látszódtak a puskatokok a vállukon, de nem törődött velük senki. Ha meg is nézték őket, talán csak elgondolkoztak rajta páran, hogy bizonyára vadászni mennek, de nem voltak sem piperkőcök, sem szakadtak és látszott rajtuk, hogy nem azért lettek vadászok, mert divat.

Már szürkült, amikor egy hegyi úton baktatattak fel. Lóval és egy hóekével Etre megtörette nekik az utat, de nem csinált nagy takarítást, nehogy a túrázók nekiveselkedjenek a hegynek és azután majd lehetett volna azokat is menteni. Szóval csak éppen annyi utat takaríttatott meg, húzatott meg az erdésszel, hogy fel tudjanak jönni. Jó órára lehettek már csak a fennsíktól, amikor Arthurnak már nagyon nem tetszett körülöttük az erdő. Kísérteties csend volt és szinte a bőrén érezte, hogy figyeli minden rezdülésüket a táj.

Hubert még fiatal volt, ezt még nem vette észre, ez még nem alakult ki úgy benne, de Arthur már megérezte a bajt. Nagyon tudta már. Pont olyan volt ez, mint régen, amikor Etrével mentették az embereket. Aludni se volt jó, mert felébredt miatta az ember, a manó s ha megnyugtatta magát, akkor csak utolérte a baj. Nem, nem szabad megnyugtatni magunkat, elaltatni azt a hangot, ami odabent megüti a vészharangot és alighogy elhatározta magában Hubert, megtorpant. A válla fellett látja ám, hogy előbb egy fiatal, majd még egy süldőfarkas ugrik ki az útra. Nem siettek, csak úgy nyurgán. Aztán jött egy csapzottabb öreg szuka, amelyik már őket nézti és mikor a két kölyök arrébb lépett, azok is visszanézték. Utoljára egy akkora, hatalmas kan bújt elő, hogy még Arthur ereiben is meghűlt a vér. Pontosan tudta, hogy kiket kell, miket kell keresnie az úton, de nem kereste az, hanem egyenest a szemükbe nézett. Esélyük nem volt arra, hogy elővegyék a puskákat, hogy betöltsenek s mintha a farkasok tudták volna ezt. Ha sokáig nem is, de az alfa még akkor is nézte őket, mikor a két kölyök és a szuka leugrált jobbra a szakadékba. Egyáltalán nem félt, ismerte már a fegyvert, az embert, a manót is.

Hubert és Arthur összenéztek és lehet, mondani is mondtak volna egymásnak valamit, de ahogy Hubert feje mellett megint elnézett Arthur, valami mozgásra lett szemközt figyelmes s megpillantotta Etrét, aki szemközt intett nekik.

  • Apád elébünk jött!

Hubert igen megörült és szinte elhagyta Arthurt, mert sietett az apja felé, aki ereszkedett le, hogy hamarabb az úton legyen. Volt ott fent egy padka, onnan figyelték időtlen idők óta a manók ezt az utat. Nem véletlen, hogy Arthur odapillantott az előbb, mert arra számított, hogy Etre ott várja már őket.

Szeretsz a természetben lenni, akkor az EWIDENT ruháid válaszd! Kattints a képre és nézz körül a webáruházban!

Alig várták Huberték, hogy felérjenek a szülei házába. Mondhatni fogvicsorgató hideg volt már, de odabent az erdészházban is és lent a manólakban is rettentő jó meleg volt. Az erdész is és a manók is keményen tüzeltek. Fát hordtak be még az őszön és volt annyi, hogy tavaszig kitartott nekik. Etre nagyon örült a fiának és Arthurnak is. Minden, amit Malvinka küldött, kincset ért a hegyen, mert ott sem a paprika, sem más nem terem meg s ilyenhelyt a csokoládé igazán nagy ritkaság, mert bolt nincs és ha rendelne is az ember, ide senki fel nem tudna jönni. Hubert anyukája szerette volna hallani mi történt lent a Rétközben, mik a hírek, de a farkasok valóban aggasztóak voltak, tehát ki kellett várni, mert azt a legfontosabb megbeszélni. Sajnálta, hogy Malvinka nem jött, de a babák az elsők és ezt, ha valaki, az anyák biztosan megértették.

  • Láttam én! Ott jöttek felettetek az ösvényen.
  • Végig magamon éreztem a szemüket – mondta Arthur.
  • Az meglehet, de még idegenek. – mondta Etre. – Pár napja fedeztem fel a nyomukat fent a Bihar-nyergen.
  • Akkor tudsz róla!?
  • Persze. Beszélik, hogy Kárpátalján lőnek és a vad is megmozdult, átjöttek erre, meg nagy a tél és tudod mozog a farkas is. Lenyomja őket a hideg, mint 1942-ben!
  • Azt is láttam, hogy hirtelen lefordultak. Biztos lecsapta a szél a szagomat, mert egyik pillanatról a másikra letértek.
  • Lőttél volna?
  • Lőttem volna. A célon, a marján ült a szálkereszt a kannak. Még az úton is jó lett volna, de ti már irányban voltatok…

Arthur rettenetesen sajnálta. Szerette volna, ha testvérének sikerül elejtenie, de négy farkas már nem játék és valamit tenni kell. Elsőnek Hubertet kell elcsendesíteniük, mert ez már nem nádifarkas és ha jól saccolták 80-90 kilogramm is lehet, ami a toportyánféreg ötszöröse!

  • Érted Hubert? Ötször nagyobb!
  • Értem, de azt is éppen ugyanúgy fogja a sörét vagy a golyó, mint a sakált.
  • Fogni, fogja, az biztos, de Arthur bátyád a megmondhatója, hogy egy vadászaton kétszer is rálőtt egy 8×68-as kaliberű fegyverrel és a farkas elvitte.

Mindenki elfáradt és a kandallóban is roskadozott már a tűz, amikor végre mindenki ágyba került. Odakint pedig havazni kezdett és minden nyomott eltüntetett, amin meg tudtak volna indulni a vadászok.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Reggelire friss hurka-kolbászt ettek, sült szalonnát, dinsztelt savanyú káposztával. A szalonnának úgy pattant a bőre, hogy Arthur nem hagyhatta ki, hogy Etre tudományát dicsérje.

  • Ez igen! Ezt alaposan megperzselted!

Közben tervet eszeltek ki és eldöntötték, hogy ahhoz a forráshoz veszik be magukat, amelyik nem fagy be. Oda lejár a szarvas is és van ott egy etető is.

  • Úgy gondolom, hogy megjelennek, mert ott sok állat megfordul és a farkas is, higgyétek, fel fog tűnni!

Arthur ott nőtt fel, nem igen tudott sok mást mondani, de Hubertnek volt egy nyaktekerése, ami igen furcsa is volt tőle, de csak észrevették.

  • Én nem mennék messze a háztól.
  • Hogy, hogy?
  • Szerintem feljönnek a nyomunkon, ha már fel nem jöttek az éjjel.
  • Mit beszélsz?
  • Lehet, hogy igaza van – mondja  Hubert édesapja.

Na, ezen aztán mind a három felbuzdult és kitört a házból. Éppen nem hajadonfőtt, de a kabátokat nem gombolták be. Édesanyja mondani akarta, hogy tegyék be az ajtót maguk mögött, de már késő volt, nem hallották meg.

A fennsíkon kutya hideg volt. Már nem esett a hó, de hordta, vitte a havat és nem volt ott egy nyom se sehol, amit meg lehetett volna nézni. Hubert azonban tudta, mit keres. Az egyik  helyen lefújta a friss porhót, amit odahordott a szél és alatta kirajzolódott a félelmetes mancs az öreg hóban. Nem kellett azt mutatnia sem az apjának, sem Arthur bácsinak, mert mind a hárman itt nőttek fel. Hubertet ők tanították vadászni, de már lassan úgy látszik, ők tanulnak Huberttől. Hubert nem mondott semmit, csak nézte a nagy nyomot és nézte őket, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig gondolták, mert az ukrán farkas egyáltalán nem félt sem az embertől, sem a háztól és még a nyomukon is fel mert jönni. Mind a hárman tudták, hogy ez a farkas pontosan jól tudja, hogy mit akar és azzal, hogy megnézte, merre mentek, hogy feljött a nyomukon, tudatja velük, hogy nem fél tőlük…

Alapjaiban változott meg az élet a Pádison. Mindenki tervet eszelt ki, mindenkinek volt valami ötlete. Azt tudták, hogy a falka veszélyes lehet együtt, de azt nem tudták, hogy merre induljanak el. Felmenjenek a forráshoz. Kiüljenek az esztenához? Lejjebb a völgybe vagy komolyabb váltókra. Csak úgy találomra üljenek ki?

Egyszer csak Hubert megszólalt, hogy:

  • Nem vágott-e valaki disznót, lent a faluban?
  • Ha vágott is, nem adja oda senki, mert itt mindent felhasználnak, kimosnak és abba töltik a kolbászt.
  • Tegyünk egy próbát!

Etrének és Arthurnak nemigen fűlt hozzá foga, hogy kérdezősködjenek, de tudták, hogy Hubertnek igaza lehet, hát fogta a telefont Etre és felcsörgetett az erdészhez, eggyel feljebb. Kis diskurzus, persze kiderült, hogy az is hallott a farkasokról, mert a nyergen láttak a nyomukat, csak még azt nem tudták, merre vannak. No, szó, szót követett, amikor az erdésznek eszébe jutott, hogy egyhelyt elpusztult egy juh, a bárányok ugyan megvannak, de az anyjukat, ha kell odaadja a juhász, csak át kell érte menni a völgybe, nem a faluba!

Még jobb! A juhászt nagyon jól ismerik. Egyedül él az állataival a fennsík egyik völgyében. Az erdész pedig felajánlotta a lovát: vigyék. De ha baja lesz a Gábornak! Ha baja lesz…

Gábor csendesen szénázott, amikor az erdész felkantározta és kivezette. Ismerte már ezeket a manókat Etrét, Arthurt és Hubertet. Nem a nagy szánkót, hanem a kicsit kapták meg, az is elég lesz. A nagy fekete ló, a Gábor, csak nézte a szánkót, meg a manókat, majd megindultak.  Rettenetesen hordta a havat a szél és az erdész rögtön megbánta, hogy egyedül engedte el kis barátait. Hamar meggondolta magát, ugrott a csizmájába és csak éppen a nyakába kanyarította a puskáját. Majd elébük vágok  a völgynél – döntötte el magában

Csavajda Dóra illusztrátor weboldalát, a képre kattintva érheted el!

Gábort, a hatalmas magyar hidegvérűt nem kellett se nógatni, se biztatni, mert hát örült a lelkem, hogy kiszabadult az istállóból. Nem volt fázós fajta és már éppen meg is kellett volna járatni. Talán kapóra is jött ez az út. De miért nem mentem velük? Miért nem? -korholta magát az erdész. Ügyes erdész volt, ismert minden vágást és hiába a nagy hó, úgy tudta, hogy hova lehet lépni és hova nem, hogy azt nála jobban talán csak Etre ismerte. Lefelé, a gerinc után, már lécen ereszkedik – tervezte el.

Hubert anyja nem örült ennek a vadászatnak, egyáltalán nem szerette a farkast, mert okos, rafinált és kegyetlen ellenfele a manóknak. Ha meg sebzett, vagy a kölykeit védi, még az embernek is nekifordul, nemhogy a manóknak. Féltette őket, de az se lehet, hogy ez az idegen falka itt portyázzon, rettegésbe tartsa a fennsíkot. Tudta mindenki, hogy pocsék munkát végeznek. Egyáltalán nem szerencsés, hogy pont most, karácsonykor, amikor csendesedne az az erdő is, amikor ünnepre készülünk, garázdálkodjanak a farkasok.

Ahogy elhagyták az erdészházat, volt, hogy a szél teljesen elhordta a havat s volt, hogy vastagabb volt az úton, de még nagyobb torlaszokat nem épített és viszonylag könnyedén át lehetett jutni rajtuk. A nagy erős ló, persze akkor is elhúzta volna a szánkót, ha a hasáig, vagy még feljebb ér neki, de még attól messze voltak. Az ilyenfajta ló csontozata, az igáslovaké, sokkal erősebb, szörnyű nagy izomzata miatt lassabb, de rettentő erős és látszott rajta, hogy az erdésszel sokat dolgoznak kint. Az ilyen  munkalovak, igáslovak kint az erdőn megedződnek s különösen, itt a hegyen, rettentő ügyesen tudnak manőverezni. Nagy segítségére vannak az embernek. Ez a magyar hidegvérű ráadásul hosszabb távon is képes kocsit húzni, ilyenkor meg, a pillekönnyű szánnal, rajta a három manóval, csak játszik.

A nagy fekete ló élvezte, hogy mehet és Etre hagyta is, hiszen a ló mindig be tudta osztani az erejét és egyébként is, nem mennek ma sokat, mert lemennek a birkáért, aztán azzal vissza, helyesebb utána kötik a szánnak és úgy húzzák majd fel a nagy magaslesig. Ott meg egy oszlopra felhúzatják. Ez volt a terv és felváltva kiülik a farkast. A nyomon, amit a szán után kötve hagynak, felcsalják, mert megannyi váltót keresztezni fognak.

Hubert a szán hátuljában úgy döntött, hogy előveszi a puskáját és betölt. Átszámolta a töltényeket és elzárta a puskáját. Arthur hátranézett és meglátta Hubertet, amire csak elővette ő is a 9,3X62-est. A billenőcsövű duplagolyósba a két rettentő nagy töltényt behelyezte és a lábára tette, de megtörve. Etre nem szólt semmit, csak hajtott.

Ereszkedtek lefelé a szerpentinen és mit sem tudtak arról, hogy az erdész már valahol felettük jár, kigombolkozva, hátán keresztbe vetve a puskájával, már síléceire állva vág neki a lejtőnek. Mérges volt magára az erdész, de nagyon élvezte az utat, bár a felesége korholta, hogy ilyen időben kimenni. Mindenki tudta, hogy a farkas nem játék, ahogyan nem játék a téli idő, a hóvihar, különösen nem a Pádison. Ha úgy ismerte is, mint a tenyerét, csak eszébe jutott, hogy, ha most valami baj éri, pár óra eltelik, mire a manók meglelik. A szerpentinen aztán egyszer csak Gábor prüszkölt egyet, mert hát megérezte a farkasok szagát.

Biztos, hogy még a tegnapi – mondta Etre, de Hubert már nem hitt a meséknek és úgy leste fent a hegyoldalt, mint sas. Nem különben Arthur is, aki arra várt, hogy összecsapja a puskát. Valahogy Hubert azt érezte, hogy fentről lesz valami, nem tudta miért, de érezte és meg se merte gondolni, hogy az ereszkedő erdész szagára ugrottak fel a farkasok, akik, ha nem is ügyetlenül, de igen óvatlanul megugrottak és jöttek lefelé. Hubert már hátul állt a szán jobb hátsó talpán, hogy ha meglátná a farkasokat, akkor le tudjon lépni. Arthur gondolta, hogy hátramászik, de nem volt már rá idő, mert, ha tényleg ugranak, akkor késő lesz onnan előkecmeregni. Ideges volt, úgy érezte, hogy hamarabb felkészülhetett volna, talán úgy, mint Hubert.

Kavargott a hó. A ló, a nagy fekete ló, ismerte már a farkasok szagát és rettegett már attól is, nemhogy a látványuktól. A farkas átharapja az áldozata torkát, kihasítja a lágyékát és szörnyű munkát végez. A hatalmas nagy lucok sötétzölden magasodtak felettük és, hogy fújt a szél, hogy porhó esett, nem rakódott rájuk semmi. Zúgott, búgott az erdő s csak a ló orrában és a szemükben bízhattak, amikor Hubert csak mondja:

  • Apja, apja! Húzd balra a szánt!

Etre már húzta is a szárat és megállította a szánkót, de még meg sem állt, amikor megszólalt a fegyver és az első farkas már tűzben is rogyott. Arthur, nem volt irigy, de már ugrott is előre és ahogy a ló keresztben megállt, annak a lábai közé ugrott és féltérddel, ahogy kint a fronton tanulta, már lőtte is a második farkast. A harmadikat csak sebezte Hubert, amit ő még az út szélén helyben marasztalt. Etre csak nézte, hogy miért késik, de a duplagolyósnak vissza kellett állnia, mert tudvalevő, hogy az egyik lövés elhúzza a másik csövet. Miután felborult a harmadik is, ízibe megtörte, hogy ürítsen, de Hubert ekkor már újra célon volt és a hatalmas, kapitális kant blatton lőtte. Az ösvényről, ahogy ugrott le, már nem volt ideje irányt változtatni vagy nagyobbat ugrani. Etre csak nézte, ahogy egyik farkas a másik után tűzben marad és csak tartotta a szárat. Még szerencse, hogy Gábort bevadásztunk már csikó korában, de hogy a hasa alatt is lőttek, azért már egy kicsit Etrének is sok volt. A nagy, hatalmas ló azonban tűrte és állta. Rettentően félt, hogy megtapossa Arthurt, miközben a félelmetes ellenség a farkas, alig volt előttünk 50 méterre.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Olyan szél volt, olyan vihar kavargott, hogy az erdész, aki alig volt már 100 méterre felettük valami morgást ugyan hallott, de ahogy jött lefelé, csak azt látta, hogy a szép fekete lova ott áll keresztbefordulva, neki a szakadéknak. Meghűlt benne a vér, azt hitte valami baja lett a manóknak. Még két kanyar – gondolta magában és lent vagyok az úton, amikor azt látja, hogy a három kis ember ballag felé s a lovon már pokróc, hogy meg ne fázzon. Előtte pedig, itt, ni, meg négy farkas…

Még meglepődni sem tudott és éppen úgy járt, mint a farkasok, mert ő se tudott megállni, mikor az út fölé ért és le kellett ugrania az útra. Arthur csak nevette és mondja is:

  • Még szerencse, hogy jól célzunk, mert most kicakkozták volna lábad ikráját!

Ott álltak az út szélén szótlanul. Gábor aztán megunta, hogy hátrahagyták és kutya módjára közelebb húzta a szánkót, mindenestül, hátán a pokróccal.

Karácsony előtt egy nappal a Pádisra vezető hegyi úton, négy farkassal ott állt három manó, akik mellett sílécen ott csodálkozott a helyi erdész. Tombolt a vihar. A ló nagyokat prüszkölt a farkasokra. Mindannyian készültek a lesre, mert mégiscsak az a valami, de erre nem számolt senki, hogy meglövik a farkasokat. Aztán csak megszólalt az erdész:

  • Tegyük fel mind a szánkóra és menjünk le azért a birkáéért, mert azzal is lesz majd valami. Ismerem Károlyt, vár bennünket s aztán ha nem megyünk, megindul elénk, mert azt hiszi bajunk van.

Sokat nem is teketóriáztak és felpakolták a farkasokat, aztán az erdész felült a bakra. Elővette a pipáját, amit Arthur igencsak megnézett, mert, hát akkora volt az, mint Arthurék üstje a kastélyban. Igen rácsodálkozott, pedig nem szokása és egy csipet dohányt adott neki az erdész, ami olyan sok volt, hogy jutott még a bőrszütyőjébe is. Aztán takarosan mind a kettő rágyújtott. A ló néha, néha hátra nézett, mert mikor úgy fordultak, érezte a farkasok szagát, de most, hogy itt volt az erdész, meg a két manó, meg hogy a pipafüstöt is ismerte, csak megnyugodott. Hubertet nem ismerte annyira, de nem félt tőle. Egyik se beszélt, csak Hubert nézte a farkasokat és néha, néha Arthur hátrapillantott. Tetszett neki az unokaöccse, mert a fiatalos tűz most jól jött. Nézte Hubertet és örült annak, hogy nemcsak a zsíros falatok, a hasa után megy, hanem a dúvad, a dúvad a mindene. Látszik, hogy él-hal érte. Az ilyet nem lehet tanítani.

Még igencsak fent voltak a fennsíkon, amikor a kutyák, lent a hodály mellett, jeleztek és Károly már kint állt. Várta a vendégeit. Egyszerű ember volt, de szerette az erdészt, a lovat ismerte és mikor leértek, akkor látta meg a manókat. Etrét jól ismerte. Persze Arthurt is, hiszen az is idevaló volt, de Hubert úrfinak örült meg igazán, tessékelte is őket be, de amikor hirtelen meglátta a négy farkast, megállt benne az ütő!

  • Erdész úr! Mik vannak itt fent?
  • Látja Károly, hogy farkasok, nem?
  • Látom én, hogy azok, de, hogy egyszerre négy is?
  • Miért lepődik meg, hiszen mindenki lőtt egyet, úgy illik nem?

Károly kerek szemekkel leste a farkasokat, meg a vadászokat, sehogy se tudta elképzelni, hogy lehet, de pokróc került a lóra és egy perce beléptek. Szépen meszelt fal, meleg, a kályha mellett felstócolva a hasított fa.

  • Na, fogjad Károly! A nejem küldi! Bor, kalács, miegymás. Én nem néztem mi van benne, ne is pakold ki, majd lejövök a kosárért! Újévig csak találkozunk még, nem?
  • Nagyon kedvesek vagytok! Hálásan köszönöm!

A kosárba, hogy pontosan mi lehetett még, nem tudni, mert a dugós boron mellett minden kendővel szépen le volt takarva. Károlynak nem volt senkije és ha el is volt látva mindennel, ilyen házi dolgokat, karácsonyi ízeket, nem küldött fel neki senki. Ha még küldött is volna, ilyen időben nincs, aki fel tudott volna jönni. Talán majd napokkal később, ha elül a vihar. Persze az erdésznek mindig is gondja volt rá, hogy figyeljen Károlyra, mert olyan bátor, ügyes ember ez a pásztor, bármikor lehet rá számítani.

Kicsit még beszélgettek, de ha folytatták volna, akkor igen neki kellett volna vetkőzni és a lovat se akarták, hogy megfázzon, ezért feldobták a birkát és visszaindultak a fennsíkra.

  • Ne vigyétek! Nem megy arra már semmi!

Már majdnem hajlottak rá, amikor Hubert megszólalt.

  • Csak vigyük el, mert hát ki tudja, régen volt már ilyen szóró fent a Pádison.
  • Igaza van a gyereknek – mondta Arthur, aki kapva kapott az alkalmon, hogy éppen jó lehetőség lesz ez az ünnep arra, hogy kivadásszák magukat. Ha már Malvinka elengedte, nehogy a tűz mellett ücsörögjenek.
  • Nem bánom, vigyük – mondta Etre – de karácsony első és másodnapján nincs vadászat!

Hubert, Arthur szinte egyszerre válaszolt, hogy:

  • Nem, az kizárt! Biztos, hogy nem.

Az erdész is és Etre is lemondóan legyintett, nem Hubert miatt, hanem, hogy a vén lókötő, Arthur is úgy viselkedik, mint a gyerek, ha vadászatról van szó. Nem ismer tréfát. Az erdész is azon törte a fejét és Etre is, hogy de jó volna kiülni rá, de hát az már most Hubert és Arthur lese, hiszen ők már a Pádison mégiscsak vendégek.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mindannyian felszálltak a szánkóra. A szánkóról hátul szinte lelógtak a farkasok, a birka és azok ott négyen, az erdész és a három manó kaptattak fel a nagy fekete hidegvérű lóval a hegyre. Károly még sokáig ott állt a kis ház előtt. Aztán belépett és ahogy betette az ajtót maga mögött és nézte a kis fenyőgallyat, megmelegedett a szíve is. Volt már pár szem szaloncukra, volt ott a fa alatt narancs, dió és csokoládé is, egy jóféle üveg bor és bejgli, töltött káposzta és még halászlé is. Biztos Hubert úrfi hozta a Rétközből a halat. Nézte, hogy miféle karácsonya lett neki, idefent a hegyen, ahová ilyen viharba senki, de senki nem tudott volna feljönni. Jöttek, jöttek őhozzá a fennsíkról a híres vadász és erdészmanók s nézte, nézte a rengeteg ajándékot, ételt, italt. Hát mégiscsak vannak csodák! Mégiscsak vannak…És megpárásodott a szeme, mert, ha egyedül is volt idefent és semmi, de semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is a kis életében, hittel hitte, hogy eljön a kis Jézus és láss csodát, itt van, neki is lett karácsonya…

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Illusztrálta: Csavajda Dóra

Tel: +3630/394-4706
E-mail cím: dora.csavajda@gmail.com 

 

Tovább olvasom

Hubert

Eredményt hirdettek a Hubert és az állatok c. rajzversenyen – GALÉRIA

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át,

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át, de a helyi kezdeményezésű program azonban átlépte Szeged város határait, hiszen Gödöllőről, a Nyírségből és a Hajdúságból is érkeztek pályázatok.

Ünnepélyes megnyitó a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában Kiskundorozsmán. A képen balról Paksi Pauletta könyvtárvezető, Ruzsa Roland önkormányzati képviselő és Dr. Szilágyi Bay Péter író.

Paksi Pauletta, a Dorozsmai Fiókkönyvtár vezetője kiemelte, hogy nagy meglepetésre az ország számos pontjáról érkeztek rajzok, pályázatok. Hubert története, különösen az első kötet, nem a legkönnyebben olvasható ifjúsági regény a könyvtár állományában, de ennek ellenére a gyerekek szívesen kölcsönözték ki és azok a szülők, akik a kisebbeknek olvastak fel, sokszor arról számoltak be, hogy mikor a gyermekek elaludtak egy-egy történetnél, nem vártak másnap estéig, hanem maguknak olvasták tovább.

Érkeznek a Dorozsmai Fiókkönyvtár legfiatalabb olvasói és a verseny pályázói.

A könyvtár vezetője hangsúlyozta, hogy Hubert alakja a gyermekek számára egy szerethető lény, akivel nagyon szívesen azonosulnak, aki annak ellenére, hogy vadász, sokat segít az állatoknak. Olyanoknak is, akik természetüknél fogva más állatokra veszélyt jelentenek. Az éles határok, a jó és a rossz kézzel fogható elhatárolása, véleménynyilvánítása megfogja a gyermekek fantáziáját és az, hogy Hubertnek önállóan kell döntéseket hozni, a kicsiket is fejleszti. Ezért találták ki, hogy a gyermekek által elképzelt világot ábrázolják. Nem volt megkötés, részletes meghatározás és ezért is volt meglepő, hogy mennyi érdekes rajzot kaptak.

Ottokár hűságesen őrizte a díjakat.

Ruzsa Roland önkormányzati képviselő köszöntőjében elmondta, hogy a gyermekek számára az iskola mellett, Kiskundorozsmán egy stabil pont a könyvtár, amely a művelődési házzal és a belső udvarral évközben is egy meghatározó közösségi pont. Ez a rajzverseny is jól példázza, hogy mennyi gyerek érdeklődik és mennyi gyermek ragadott színes ceruzát, festett vagy éppen grafittal rajzolta le azt, ami az ifjúsági regényben feltűnik és ami itt, Kiskundorozsmán, szűken vett lakókörnyezetünkben körülöttünk él. Az állatokért, a madarakért, környezetünkért mindannyian felelősök vagyunk és jól látszott, hogy ezt az alkotásaikban megjelenítették a gyerekek. A természetjárás, a környezetvédelem már a legkisebbek számára is elérhető és Kiskundorozsma és a körülötte elterülő táj értékes, védett és fokozottan védett ritkaságai csak közös erővel óvhatók meg.

Paksi Pauletta az eredményhirdetés előtt vette át a fényképen látható rajzot. Sajnos emléklappal már nem, de a bátorsága miatt egy tábla csokoládéval tudtuk jutalmazni a fiatal alkotót.

Dr. Szilágyi Bay Péter író, a könyv, az ifjúsági regénysorozat szerzője összegezte, hogy a rendezvényre 87 fő érkezett és összesen 49 díjat adtak át. Ezek között szerepelt a legfiatalabbtól, a legtehetségesebb pályázóig valamilyen díj. Az író kiemelte, hogy Hubert alakja, a vadászmanó és a körülötte élő, főleg madárbarátok éppen ezért születtek meg, hogy odafigyeljünk azokra az élőlényekre, amelyek a legsebezhetőbbek. Nem titkolt szándéka a sorozatnak, hogy Hubert alakján keresztül megérthessük azt, hogy mi is a feladata egy vadásznak, egy erdésznek, hogy mennyi megoldásra váró kérdéssel kell nap, mint nap találkozni azoknak, akik a természetben, vagy a természet közelében élnek, dolgoznak.

Az eredmény hirdetés előtti pillanatok.

Számos rajz érkezett be, voltak, akik magaslest is ábrázoltak, voltak, akik olyan állatokat is lerajzoltak, akik nem szerepelnek a kötetben, ezért az önálló munkát, ötleteket, megfigyeléseket is szerették volna értékelni. Az író jól emlékszik gyerekkorára, a nagyszüleinél, Peszere-pusztán töltött időkre, ahol megannyi állat élt, él ma is. A rajzot, az olvasást, az alkotást mindig a megfigyelés előzi meg, amihez türelem kell. Hozzátette, hogy a gyerekek nagyon érdeklődnek az olyan dolgok iránt, amit nem lehet megvenni, elérni, csak megfigyelni és a titkok, a titokzatosság, ami pedig Skút, az aranysakált lengi körül, persze még a felnőttek figyelmét is leköti, nemhogy a kíváncsi gyerekekét.

A díjátadó izgalmas pillanatai Ottokárral.

A díjátadó egyik legkedvesebb pillanata pedig az volt, amikor egy család érkezett, ahol a kisebbik testvér – aki még óvodás – kezében egy rajzot szorongatva toppant be, hogy határidő után lehet-e még nevezni? Bátorságát ugyan oklevéllel már nem, de egy tábla csokoládéval tudták jutalmazni. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy éppen ezért született meg Hubert alakja, hogy a gyerekeket önálló döntésekre tanítsa és bemutassa, hogy mindig van választás, hogy mindig mi döntjük el, hogy milyenek leszünk. Ha kitartóak, ha okosak, ha bátrak és ami legfontosabb, hogy becsületesek, akkor az előbb vagy utóbb, de megmutatkozik az életünkben.

A zsűri a Hubert és az állatok című rajzpályázatra beadott munkák közül Kohári Gabica alkotását I. díjjal jutalmazta.

Hubert a vadászmanó c. ifjúsági regény folytatásaként idén augusztusban megjelent a Hubert Kiskundorozsmán című regény, amely igen sok kalandban bővelkedik. Belépett a regény hősei közé Ottokár, a német vizsla, aki a 2022-ben Dorozsma körül pusztító tűzvészben kimenekített két gyereket a nádból. A könyv, a regény folytatódik, hamarosan megjelenik a harmadik kötet, amelyben Hubert újra hazatér…

December 8-án Kiskundorozsmán, a Hubert és az állatok rajzpályázat eredményhirdetésén a résztvevőkkel és a szervezőkkel.

A versenyt Szarvasról Kohári Gabica nyerte, a második helyezett Bere Zsófia, a harmadik Naphegyi Dániel, a negyedik Ménesi Izabella, míg az ötödik helyezett Kovács Boglárka lett!

Kohári Gabica Szarvas 10 éves Általános iskola Horváthné Gabriella I. hely
Bere Zsófia Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka II. hely
Naphegyi Dániel Állatok 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka III. hely
Ménesi Izabella Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka IV. hely
Kovács Boglárka Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka V. hely

Agro Jager különdíjat három nevező kapott:

Batik Attila H, a vadészamanó könyvborító 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Kalcsevics Anna Vadászat 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Sörös Nikolett Hubert 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj

A Somogyi Károly különdíjat kilenc versenyző érdemelt ki:

Baráth Hedvig Krisztina Őzike 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Csányi Emese Grafika 9 éves 4. b Béke utcai iskola
Szeged
sk különdíj
Horváth Melani Klára Cirmni cica 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka SK különdíj
Kolompár Amira Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Mag Alexandra Magas les 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Nagy Viktória Dorka Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula sk különdíj
Puskás Hanna Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Schiller Sára Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Torma Balázs Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Víg Vivien Űandrea Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj

 

Hubert Kiskundorozsmán

Karácsonyi ajándékot keresel? Megjelent a sorozat második kötete: a Hubert Kiskundorozsmán. A képre kattintva tudod megrendelni.

A Kiskundorozsmáért Alapítvány különdíját két nevező vehette át:

Kis Noel Csaba Ottó 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné
Rácz Dorina Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné

Emlélkapot vehettek át:

Babó Bella Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Balog Ágota Titkos manólakás 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Bernáth Szófia Sün és bagoly 8 éves 2. osztály
Bernáth Szófia Peszere puszta 8 éves Orczy 2. sztály Kiss Mónika emléklap
Bessenyei Dávid Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Bimba Zoé Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Boukoullab Mohamed Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Csábi Barbara Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Csepregi Csenge Tikk 10 éves Óvoda Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
Csepregi Virág Tikk 7 éves 2. osztály Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
fegyver Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Forrai Mira Ottó 5 éves Óvoda Dr. Forrai-Farkas Alexandra emléklap
Görög Filoména Vidra 6 éves Óvoda Görögné Helena emléklap
Gorog Valéria Vidra 8 éves Általános iskola Görögné Helena emléklap
Hézsai Kevin Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kállai Hanna Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kálmán Levente Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Kószó Csanád Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Márta Olivér Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Martonosi István Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Nemes Veronika Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Német Noel Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Ocskó Nikolett Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Orosz Liána Macska 6 éves Bölcs utcai Óvoda Orosz Anita emléklap
Papdi Dominik Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Pesti Liza Hubert 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Pintér Panna Ottó 4 éves Óvoda Patik Adrienn emléklap
Takács Ármin Titkos manólakás 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Tóth Boldizsár Peszere puszta 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Vass Gréta Peszere puszta 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap

 

További meséket keresel? Kattints a képre és látogass el az Agro Jager Hubert című rovatába!

 

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Köszönjük a támogatását a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárának és minden munkatársának, a Kiskundorozsmáért Alapítványnak. Köszönjük a kiskundorozsmai Papír Kuckó Írószer és Nyomtatvány Bolt támogatását és közreműködését az oklevelek, emléklapok nyomtatásában és végül, de nem utolsó sorban Ruzsa Roland önkormányzati képviselőnek, hogy jelenlétével megtisztelte a díjátadót.

Logo

PAPÍRKUCKÓ

Agro Jager News

Tovább olvasom

Hubert

Hubert, a vadászmanó a Béke Utcai Általános Iskolában – GALÉRÁIVAL

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A szegedi Béke Utcai Általános Iskola rendhagyó biológia és irodalom órára invitálta munkatársunkat, az Agro Jager News lapigazgatóját, Dr. Szilágyi Bay Pétert, hogy közel 60, negyedik osztályos tanulónak bemutassa a Hubert, a vadászmanó című ifjúsági regényben felbukkanó állatszereplőket, bemutassa a vadgazdálkodás és a természetvédelem elválaszthatatlan kapcsolatát és szemléltesse mit is jelentenek a munkakutyák, mit is jelentenek a vadászkutyák a XXI. század emberének.

Közel 60 alsótagozatos kisdiák várta az órát. Fotó: Agro Jager News

Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a Hubert, a vadászmanó alakján keresztül egy gyermek is megértheti, hogy miről szól a vadászat. Még nem is olyan régen, amikor a nagyszülők, szülők és a gyerekek egy házban nőttek fel, akkor mindennapos volt, hogy a gyerekek hallgatták a felnőtteket, a nagyobb fiúkat. Teljesen életszerű volt, hogy mindenki szeretne horgászbotot, csúzlit, hogy megfigyelték a körülöttük lévő állatvilágot, hogy merre költ a cinke, hol fészkel a harkály és nem kellett megmagyarázni egy gyereknek sem, hogy mit jelent, ha a róka elviszi a csirkét, ha a juhokat megtépi a sakál.

Az óra vadászkürtös köszöntéssel vette kezdetét.

Hubert alakjával szívesen azonosulnak a gyerekek, annak ellenére, hogy 10-12 évesek számára íródott. A visszajelzésekből azonban már tudjuk – folytatta, hogy a legkisebbek, már óvodás kortól is szívesen hallgatják. Vannak családok, ahol már három, különféle korú gyermeket is nevelnek és az esti meseolvasásánál még a legkisebb is nagyon figyel.

Megérkeztünk a szegedi Béke Utcai Általános Iskolába, ahol az iskola címerállata egy vizsla. A képen vadászbarátunk, a világ- és Európa-bajnok birkózó, Kalcsevics Csaba mutatja jókedvűen.

A szöveg választékos, pontosan ugyanazok a szakszavak is szerepelnek benne, amit mi felnőttek is használunk. Ez azt a célt szolgálja, hogy a szülő is élvezettel vegye a kezébe és szívesen olvasson a gyerekeknek esténként.

A Béke Utcai Általános Iskolában egy tanteremben 60 fő hallgatta a rendhagyó órát. A gyerekek érdeklődtek az állatok iránt és Hubert, a vadászmanó alakja is lekötötte őket. Hubert annak ellenére, hogy vadászik, a bajba jutott állatokon mindig segít, még akkor is, ha az nem más, mint az Apát-nyári borz klán feje, a félelmetes Borz uraság. A mesében azonban megismerkednek a gyerekek Húval, az uhuval, Tikkel, a harkállyal, de természetleírásokban is bővelkedik az első kötet.

Az udvari játék, az élőnyúlbefogás és Ottokár bemutatója, minden gyereket érdekelt.

A vadászkürt érces hangja, a régi dallamok, ahogyan a felnőttek szívét is megdobogtatja, a kicsik figyelmét is lekötötte, miközben látható volt, hogy a vizsla, mint az egyik legbarátságosabb kutyafajta, a gyerekek kedvence volt. Az előadás alatt kiderült az is, hogy a kutya az iskola címerállata.

A második órában az udvaron folytatódott a rendhagyó óra, ahol sorakozó és eligazítás után élőnyúlbefogást játszottak a gyerekek, természetesen vadászkürtös irányítással. Az udvaron a két osztályt felügyelő pedagógus és az udvari termekben oktató tanárok is megmosolyogták, amikor felharsant a vadászkürt. Megannyi gyermek szaladt az ablakhoz és Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, ezért is jöttünk Ottokárral, az Agro Jager Newssal és barátainkkal, hogy megmutassuk mit is jelent vadásznak lenni.

Hubert Kiskundorozsmán

Kattints a képre és rendeld meg a Hubert a vadászmanó című ifjúsági regény folytatását a Hubert Kiskundorozsmán kötetet.

Játék: élőnyúlbefogás a szegedi Béke Utcai Általános Iskola udvarán. Külön kérésre harmadik,rekontrahajtást is szerveztünk!

Ottokárnak, a német vizslának, aki a második kötet főszereplőjeként ment meg a tűzvészből két gyereket, ügyességi és engedelmességi feladatokat kellett végrehajtani. A Vadászati Alkalmassági Vizsgán, 184 pontból 184 pontot elhozó kutyának, különféle feladatokat kellett végrehajtani. Ezek közül az egyik legizgalmasabb az volt a gyerekeknek, amikor plüssállatokat kellett elrejteniük, amit a kutya ezek után megkeresett.

Ottokár, a Hubert Kiskundorozsmán című regény főhőse, lubickolt a gyerekek figyelmében.

A foglalkozás végén élőnyúlbefogást játszottak a Béke Utcai Általános Iskola negyedikes tanulóival, ahol voltak elállók, hajtók, mezei nyulak és természetesen róka és aranysakál is keveredett a hajtásba. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy minden gyerek nagyon élvezte a játékot. Érdekes módon, a sakált sem itt a hajtásban, sem korábbi más iskolákban, könyvtári programokon nem tudták még megfogni. A sakál ugyan a hazai veszedelmesebb ragadozók egyike, de azért a szerző egy kicsit mindig drukkol, hogy el tudjon surranni…

Vadászbarátunk, a világ- és Európa-bajnok birkózó, Kalcsevics Csaba kísért el bennünket, akit a szünetben hamar megtalált a kislánya!

A két könyv: a Hubert a vadászmanó és Hubert Kiskundorozsmán mellett, az Agro Jager News webes felületén további, mintegy 24 mesét lehet elérni. A szerző azt is elárulta, hogy készül a harmadik kötet, ami számos új kalandot, vadászatot mutat be.

Agro Jager News

Tovább olvasom