Szentpéteri Sándor elmondta, tavasszal indul egy újabb – több mint 500 millió forintos – fásítási program iskolák, önkormányzatok, közösségek számára.
Emlékeztetett, az AM tavaly elindított egy fásítási programot, aminek köszönhetően ma kedvezőbb feltételekkel lehet fát ültetni. A programra jelentkezők eddig 11 ezer hektárnyi területre igényeltek támogatást.
A szakemberek dolga, hogy olyan fafajt válasszanak, amely jól érzi magát az adott területen. Ugyanakkor – a klímaváltozás miatt azt is figyelembe kell venni, hogy 30-40 év múlva mire lehet számítani az országban – tette hozzá.

Forrás: Agrárminisztérium
Borítókép: AGRO JAGER NEWS