1. kép: Egy kissé bizalmatlan ló testközelből

 

2. kép: Agrárminisztérium logója

Az Agrárminisztérium vissza nem térítendő támogatást nyújt a mezőgazdasági termelőknek, a termelői szervezeteknek és az élelmiszeripari vállalkozásoknak, hogy kezelni tudják a koronavírus járvány gazdasági hatásait – jelentette ki Nagy István tárcavezető Herceghalomban, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének tisztújító küldöttközgyűlésén.

Nagy István emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány hatásainak kezelésére és a károk ellensúlyozására a kormány tavasszal intézkedéscsomagot dolgozott ki. A Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program keretében a kabinet 25 milliárd forintnyi többletforrást biztosított az agrártárca számára a Gazdaságvédelmi Alapból.

Az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési időszakában kiemelt figyelmet fordított a minisztérium az állattartó gazdaságok versenyképességének javítására, az állattartó ágazat fejlesztésére, amely célok megvalósításában a Vidékfejlesztési program számos pályázati konstrukciója segítette a gazdákat. A támogatott kérelmek száma meghaladja az 1600-at, a lekötött támogatási összeg pedig a 109 milliárd forintot, amelyből csaknem 49 milliárd forintot már meg is kaptak az állattartók a beruházási projektek kapcsán.

50 milliárd forint keretösszeggel új pályázati felhívás jelent meg az állattartó telepek fejlesztésének támogatása érdekében augusztus 29-én. A kérelmek benyújtására október 1-jétől lesz lehetőség. Nagy István arról is beszélt, hogy a Vidékfejlesztési program keretében eddig 1439 milliárd forint kifizetésére vállaltak kötelezettséget. A benyújtott, támogatott kérelmek száma mintegy 200 ezer, és eddig már több mint 734 milliárd forint kifizetése megtörtént.

Forrás: BTT

Képek megnevezése:

  1. kép: Egy kissé bizalmatlan ló testközelből
  2. kép: Agrárminisztérium logója

Képek forrása:

  1. kép: Agrojagernews
  2. kép: AM