Az Európai Unió az utóbbi években számos növényvédőszer-hatóanyagot ítélt kivonásra, és jelenleg is több hatóanyag szerepel azon a listán, amelyek engedélyének a megújítása kérdéses – tájékoztatott a Világgazdaság.

Az Európai Unió az utóbbi években számos növényvédőszer-hatóanyagot ítélt kivonásra. (Forrás: Oláh Tibor – MTI)

A téma aktualitását az adja, hogy október 22‑én a brüsszeli Növényekkel, Állatokkal, Élelmiszerrel és Takarmánnyal Foglalkozó Állandó Bizottság (SCOPAFF) olyan kulcsfontosságú hatóanyagok engedélyével kapcsolatban tervez szavazást, mint a magyar agráripar által az elmúlt évtizedekben használt gombaölő szer, a többi között a peronoszpóra ellen is kiváló hatékonyságot nyújtó mankoceb.

A hatóanyagok sorsát az évek alatt elvégzett számtalan teszt és az azokból gyűjtött ismeretek határozzák meg. A növényvédő szerek kivonásában a fő szempont a környezeti és emberi egészségi kockázatok minimalizálása, ami elvitathatatlanul a Föld és lakóinak első számú érdeke. Ám a kép korántsem olyan fekete-fehér, mint amilyennek elsőre tűnik, óriá­si károkat okozhat, ha a növényvédő szerek fölött túl korán törünk pálcát.
Ahhoz, hogy megértsük a helyzet összetettségét, jobban meg kell ismernünk a teljes agrárágazat, azon belül is a növényvédő szerek piacát és működését, valamint az EU értékeit és aktuális céljait.

Szemléletváltás az EU-ban
Abban a teljes ágazat egyetért, hogy az emberi egészségre és a környezetre bizonyítottan és fokozottan ártalmas anyagok használatát nem szabad engedélyezni, az indokolatlanul nagy kockázatot hordozó ható­anyagok visszavonásának létjogosultságát nem lehet megkérdőjelezni.
Ez alapvetés, az ezt alátámasztó tudományos eredmények alapján született visszavonási döntések vitathatatlanok. Azonban az unió felelős szervei a növényvédőszer-hatóanyagok vizsgálata során a korábbi veszélyalapú értékelésről a kockázatalapú értékelésre tértek át. Ennek eredményeként egy hatóanyagról már akkor kimondják az ítéletet, amikor még csak a használattal járó, sok esetben nagyon esetleges kockázatokra derül fény. Ráadásul a hatóanyagok kivonásának üteme is érzékelhetően felgyorsult, ez pedig több szempontból is problematikus, főleg, ha nehezen helyettesíthető vegyületről van szó. Az ilyen hatóanyagok esetében, ha – ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni – nem indokolatlanul kockázatos a használatuk, bizonyosan jobb megoldás lenne, ha csak akkor vonnák ki őket, ha már van olyan új megoldás, amelyet legalább a régivel megközelítőleg azonos hatékonyság és gazdaságosság mellett lehet használni. Egyelőre azonban nem efelé tartunk.

Bizonytalan jövő, óriási befektetés
Az új EU-s szemlélet magával hozta, hogy a hatóanyagok kivonásának üteme az agrárszektor számára lekövethetetlenül felgyorsult, veszélybe sodorva ezzel számos ágazati szereplőt. A fejlesztők kétszer is meggondolják, hogy belevágjanak-e új hatóanyagok előállításába, amely akár tíz-tizenkét évet és ­euró-százmilliókat felemésztő folyamat lehet az alapos vizsgálatok, elemzések és kísérletek miatt. A piac érthetően nem akar ennyi időt, energiát és pénzt ölni valamibe, amiről aztán néhány éven belül kiderülhet, hogy mégsem felel meg a szigorú szempontoknak, és ki kell vonni a forgalomból. Tehát az új EU-s gyakorlat minimális kockázatvállalásra sarkallja az ágazatot, és a bizonytalanság miatt sok esetben a helyettesítő szerek érkezése a nagyon távoli jövőbe tolódik.

Termelői szemmel nézve minden egyes kivont ható­anyag egy fegyver elvesztését jelenti a károsítók elleni küzdelemben. Mint ahogy korábban írtam, a kivonásokkal önmagában még nem lenne baj, ha a kivont hatóanyagok helyett azonnal kellően hatékony és gazdaságos megoldásokat kaphatnánk. De sajnálatos módon nem ez a tendencia, az alternatív technológiák pedig egyelőre csak ritkán tudják megteremteni azt a biztonságot, amely egy termelővállalkozás rentábilis működéséhez szükséges, úgy, hogy az előállított termék ára a fogyasztók számára is elfogadható maradjon.

Következmények
A hatóanyagok kivonásának egyik legdrasztikusabb következménye, hogy vannak olyan növényvédelmi problémák, amelyekre nincs engedélyezett megoldás. Ez lenne a helyzet a mankoceb kivezetésével: a hazai borászati ágazat nagy része kerülne szinte lehetetlen helyzetbe, hiszen a szer számos olyan új típusú invazív szőlőbetegség ellen véd, amely ellen nincs más hatékony megoldás.
További negatív következménye a növényvédelmi eszköztár szűkülésének, hogy az engedélyezett készítmények hatásmechanizmusa gyakran azonos, ami a rezisztencia kialakulásának veszélyét rejti magában.

A legrosszabb forgatókönyv pedig a fekete vagy a szürke technológiák alkalmazásának elterjedése. Fontos látni, hogy ez nem üres fenyegetés: ha nincs megfelelő legálisan alkalmazható védelem, és a több évtizedes befektetés kerül veszélybe egy nem vagy csak nagyon nehezen helyettesíthető hatóanyag kivezetése miatt, mint például a mankoceb, borítékolható, hogy a tiltólistára került készítménynél károsabb megoldások kezdenek elszaporodni.
Összességében elmondható, hogy a jól bevált növényvédő szerek elhamarkodott kivezetése össztársadalmi szinten súlyos károkat okozhat, és egy ideoló­giai döntés az agrárágazat szereplőinek jókora részét kényszerítheti lehetetlen helyzetbe, aminek természetesen a végfogyasztók is meginnák a levét. Reméljük, hogy október 22-én nem esnek ennek a rossz gyakorlatnak áldozatául az agrártársadalom számára meghatározó fontosságú szerek.

Forrás: Világgazdaság