ELKH: A Demeter László, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) erdőökológusa és Molnár Ábel Péter, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem PhD-hallgatója által vezetett kutatásban azt vizsgálták, hogy a nemesnyarasokban folyó szarvasmarha-legeltetés hogyan hat az inváziós fásszárú fajok mennyiségére, a gyepszint fajgazdagságára, valamint a legelhető füvek mennyiségére. A kutatók vizsgálataik során kimutatták, hogy a legeltetés hatékony védelmet jelenthet az árterekben terjedő inváziós fásszárú fajok okozta károk ellen. Az erről szóló tanulmány a rangos Journal of Environmental Management szaklapban jelent meg.

A szarvasmarha előszeretettel legeli le az amerikai kőris csemetéit (A) és a gyalogakác hajtásait (B). (Kép: ELKH)

A biológiai sokféleség csökkenésének és a tájváltozásnak napjainkban a biológiai invázió az egyik legjelentősebb oka. A jövevény növényfajok agresszív terjedése viszont nemcsak a honos biológiai sokféleség csökkenését okozza, hanem tágabb társadalmi-ökológiai következményekkel is jár. A folyók árterein számos tájidegen fásszárú faj nagyon hatékonyan telepszik meg és terjed, gyakran sűrű, szinte áthatolhatatlan állományokat alkotva. A sűrű, zárt állományok alatt pedig kipusztul a honos növényfajok zöme, nem marad legelhető gyep sem, ráadásul áradáskor a víz csak nagyon lassan folyik a benőtt területen, ami jelentősen növeli az árvízkockázatot is.

Magyarország, de tágabban a Kárpát-medence ártereinek zömében is ezek a különböző, gyorsan terjedő tájidegen növények súlyosan veszélyeztetik a biodiverzitás fennmaradását. A természetvédelem egyik legnagyobb kihívása a hatékony, mégis természetkímélő stratégiák kidolgozása az özönnövények terjedésének megakadályozására és visszaszorítására. Az özönnövények háziállatokkal való legeltetése más technológiákkal együtt (például kaszálás, szárzúzás) jó alternatív gazdálkodási megoldás lehet, ám pontos hatását eddig alig dokumentálták. Ezt a hiányt pótolta a szerzők tanulmánya, amely az ártéri nemesnyarasok legeltetésének társadalmi-ökológiai hatásairól szól.

Magyarországon már szinte teljesen eltűntek a hagyományos erdei legeltetési rendszerek. Ezért a kutatók a Temes folyónak egy olyan szerbiai szakaszát vizsgálták, ahol a gyalogakác (Amorpha fruticosa), az amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) és a zöld juhar (Acer negundo) jelen vannak az ártérbe telepített nemesnyarasokban, ugyanakkor hagyományos ártéri legeltetés is zajlik.

A nem legelt állományokban (A) nagyobb mennyiségben vannak jelen idegenhonos fásszárúak, mint a közepesen (B) és intenzíven (C) legelt állományokban, illetve a delelőhelyeken (D). (Kép: ELKH)

A kutatók kimutatták, hogy azokban a nemesnyaras állományokban, ahol intenzív legeltetés folyik, jelentősen alacsonyabb az idegenhonos fásszárú fajok száma és mennyisége, ugyanakkor fajgazdagabb mocsári és réti fajokból álló gyepszint fejlődik, amelyben a szarvasmarha számára is több táplálék található. A tanulmány rámutat arra is, hogy a hagyományos legeltetés ebben a tájban egy „win-win-win” szituációt eredményez, vagyis hármas hasznot hoz a társadalom számára. Egyrészt fennmaradhat a helyi közösségek hagyományos hullámtéri legeltetése, másrészt az árvízi lefolyás is könnyebb a cserjéktől mentes, legelt hullámtéri ültetvényekben, sőt mindez természetvédelmi szempontból is előnyös, hiszen a legeltetés segíti a biodiverzitás fenntartását. Emellett a nemesnyarasok legeltetése az erdőgazdálkodó számára is értékes gyakorlat lehet, hiszen megfelelő odafigyeléssel a faállományt sem károsítja, viszont a kitermelést jelentősen megkönnyíti a sűrű jövevény fásszárú fajok hiánya.

Az olyan jövevény fafajokból álló ültetvényeken, mint a nemesnyár vagy az akác, a 2017-es módosított erdőtörvény már Magyarországon is lehetővé teszi a háziállatokkal való legeltetést, ezzel jelentős akadály hárult el a kutatók által javasolt megoldás elől.

Forrás: ELKH

Az angol nyelvű  publikáció itt olvasható