Keressen minket

Mezőgazdaság

2022 márciusára készül el az ország legnagyobb almatermesztési létesítménye

Jövő márciusra fejeződik be az ország legnagyobb almatermesztési létesítményének építése Újfehértón – mondta az agrárminiszter a 9,6 milliárd forint értékű beruházás bokrétaavató ünnepségén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban szombaton.

Közzétéve:

Jövő márciusra fejeződik be az ország legnagyobb almatermesztési létesítményének építése Újfehértón – mondta az agrárminiszter a 9,6 milliárd forint értékű beruházás bokrétaavató ünnepségén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban szombaton.

Jövő márciusra fejeződik be az ország legnagyobb almatermesztési létesítményének építése Újfehértón. (Kép: Pelsőczy Csaba – AM)

Nagy István kifejtette, az almatermesztésre alapozó kutató, szaktanácsadó és posztharveszt logisztikai központ tároló-, válogató és csomagoló infrastruktúrával is rendelkezik majd, 9 ezer tonnás befogadóképessége mellett összesen mintegy 20 ezer tonna étkezési és ipari alma, illetve más gyümölcsök értékesítésére lesz képes.

A februárban elkezdett munkálatok során elvégezték az épületek alapozását, a szerkezet építését és a külső burkolást, illetve lezárult a válogató-csomagoló technológia beszerzése – tette hozzá a tárcavezető. A miniszter szavai szerint jövő tavasszal kezdődik el a beszállítói kör szervezése és az integráció felépítése, a projekt célkitűzéseit az almatermesztéssel érintett nagyobb településeken szervezendő gazdafórumokon fogják megismertetni a szakmai közvéleménnyel. A hűtőházi épületrész befejezése, valamint a válogató-csomagoló technológia kiépítése után az üzem előreláthatólag 2022 júliusában kezdheti meg működését.

Az almatermesztésre alapozó kutató, szaktanácsadó és posztharveszt logisztikai központ tároló-, válogató és csomagoló infrastruktúrával is rendelkezik majd az új létesítmény (Kép: Pelsőczy Csaba – AM)

Ez a központ a magyar almatermesztés megújításának sarokköve, legfontosabb feladata az, hogy integrálja a térség termelőit – fogalmazott az agrárminiszter. Emlékeztetett, az ágazat évtizedek óta keresi a megoldást az almatermelés nyereségesebbé és versenyképesebbé tételére, a gazdák számára pedig biztos piac és egyben termesztési jövőkép nyújtására. Eközben az alma a világ harmadik legjelentősebb gyümölcsévé vált, Magyarország almatermése egy átlagos évben 500-600 ezer tonna közötti, de az elmúlt 15 évben ez a mennyiség 170 ezer és 780 ezer tonna között ingadozott.

A kormány arra törekszik, hogy a magyar almatermesztés mind jobban igazodjon a piaci körülményekhez, az ennek elősegítésére elindított vidékfejlesztési program kertészeti üzemek megújítását célzó pályázatára Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből több mint 770 termelő pályázott – ismertette Nagy István, megjegyezve, ebből a keretből támogatták több mint 1,5 milliárd forinttal az újfehértói létesítmény létrehozását. Szólt arról, hogy áprilisban egy ültetvénytelepítést támogató pályázati kiírás is megjelent, a felhívásra több mint 20 milliárd forint igénnyel érkeztek be pályázatok, a gazdák által tervezett összes gyümölcstermő terület nagysága pedig elérte a 2500 hektárt. A sikerre való tekintettel a kiírás újbóli megnyitását tervezi az agrártárca, a termelők várhatóan 2022 februárjában adhatják be pályázati kérelmeiket – közölte Nagy István.

Takács Ferenc, az MKSZN Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. stratégiai és fejlesztési igazgatója az eseményen elmondta, a nagy múltú Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet területén megvalósuló beruházás a magyar gyümölcstermesztés jelenlegi legnagyobb fejlesztésének számít nemcsak méretének, hanem identitásának és feladatának tekintetében is. Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében reményét fejezte ki, hogy az üzem újra hitet fog adni a szabolcsi gazdáknak az almatermesztésre, és köreikben visszaállíthatja a mára megfogyatkozott és ingadozó termesztési kedvet.

Forrás: AM

Mezőgazdaság

Szegedi erdésztechnikusok újabb tanulmányútja a SEFAG Zrt.-nél – GALÉRIA

Published

on

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!

Az Alföldi ASZC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum minden évben arra törekszik, hogy hallgatóinak ne csak könyvből legyen ismerős az erdő, hanem testközelből, tő mellett is megtapasztalhassák az erdész hivatás igazi arcát. Ez idén sem volt másként.

A SEFAG Zrt. Zselici Erdészete fogadta a szegedieket. Forrás: SEFAG

A két éves levelező képzésben részt vevő, 1/13. E levelezős erdésztechnikus hallgatók idén nyáron többek között a SEFAG Zrt. vendégszeretetét élvezhették, ahol három napon át mélyedhettek el az erdőgazdálkodás gyakorlati világában.

A faanyag mozgatása, a rakodók kialakítása fontos lépcső a fakitermelések során. Forrás: SEFAG

A szerdai nap a Zselici Erdészetnél telt, ahol ifj. Pintér Ottó igazgató kalauzolta a csapatot az erdők klímaváltozással összefüggő kihívásai és a lehetséges válaszok között. A szakmai tudás mellé Balogh Erik és Freller Mónika ágazatvevetők jóvoltából a fakitermelés, valamint az erdőfelújítások fortélyaiba is betekintést nyerhettek. A nap végén pedig a Zselici Csillagpark látta öket vendégül, ahol dr. Mosoni László segítségével a Nap és az Univerzum titkai is feltárultak.

Kattints a képre és csatlakozz a WILD Hungary csoporthoz!

Csütörtökön a Csurgói Faipari Gyárban folytatódott a program, ahol a szárítástól az impregnáláson át egészen a ceruzalapkák gyártásáig kísérhették végig a fa útját Méhes Vid és Fadgyas János részletes bemutatóján keresztül.


Pénteken a Szántódi Erdészet fogadta a hallgatókat, ahol Iberpaker Gábor igazgató vezetésével betekintést nyerhettek a csergazdálkodás, az újulatápolás és a vadgazdálkodás szakmai hátterébe is. A terepi program méltó zárásaként ifj. Jakus László egy igazi vadászati gyorstalpalót tartott a gímbikák korának és trófeáinak meghatározásáról – olyan tudásról, amit se könyv, se prezentáció nem adhat át igazán.

Az erdsézszakma csúcsa, amikor az erdőgazdálkodással párhuzamosan a vadgazdálkodás és a természetvédelem sem szenved csorbát. Forrás: SEFAG

Élmény és tudás – ezekkel tértek haza a hallgatók, akik remélhetőleg épp ilyen lelkesedéssel viszik majd tovább az erdő szeretetének és gondozásának üzenetét.
Köszönet illeti a SEFAG Zrt. munkatársait a szívélyes fogadtatásért és a tartalmas napokért!

Forrás: SEFAG Zrt.

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Kitekintő: Afrikai sertéspestis ütötte fel a fejét Gyergyóremetén 

Gyergyóremete községben is megjelent az afrikai sertéspestis

Published

on

Gyergyóremete községben is megjelent az afrikai sertéspestis, ezért több sürgős és szigorú intézkedést vezettek be a betegség terjedésének megelőzése érdekében – tájékoztatott a helyi polgármesteri hivatal.

Fotó: Veres Nándor – Székelyhon

Bár az afrikai sertéspestis az emberekre nem veszélyes, a vírus rendkívül fertőző a házi- és vaddisznók között, és komoly gazdasági károkat okozhat. A Hargita Megyei Prefektus 26/2025. számú rendelete értelmében a helyi önkormányzat felhívja a lakosság figyelmét, hogy: Visszavonásig, de legalább hét napig tilos bármilyen állatot a község területére be- vagy onnan kivinni. Senkinek sem szabad más gazdaságába átmennie. Ha ez elkerülhetetlen, a látogatás előtt és után kötelező a ruházat, az eszközök fertőtlenítése és a személyes higiénia. A Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szakemberei ellenőrzik a helyi disznótartó gazdaságokat. A lakosokat arra kérik, hogy azonnal értesítsék az állatorvost, ha betegséget észlelnek sertéseiken vagy más állataikon. A Polgármesteri Hivatal továbbá arra is kéri a lakosságot, hogy felelősségteljesen viselkedjenek, és tartsák be az előírásokat, hogy elkerülhető legyen a járvány további terjedése.

Forrás: Székelyhon

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Ne felejtsük el a parlagfű elleni védekezést!

A NAK közleményt adott ki a parlagfű elleni védekezésről

Published

on

Az ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) talán az egyik legismertebb gyomnövényünk. A legtöbb növényi kultúrában jelentős kárt okozhat, de a humán egészségre is negatív hatást gyakorol.

Fotó: Pixabay

A kedvezőtlenebb időjárás miatt az ország döntő többségében a növények még a hajtásnövekedés időszakában vannak, de már kis arányban elkezdtek megjelenni virágbimbós egyedek is. Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben már a virágzás kezdete fejlettségű növények is egyre nagyobb számban fordulnak elő. A nyári melegben várhatóan gyorsan fejlődésnek indulnak a növények, azonban a virágzási csúcs augusztus végére tehető. A kalászosok és a repce betakarításával a tarlókon nagy számban jelenhet meg a parlagfű, de nem szabad elfelejtenünk, hogy házikertekben is gyakori gyomnövény.

2008. évi XLVI. törvény 17. § 4. bekezdés alapján: „A földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.” Amennyiben a területen virágzó parlagfű található, a hatóság közérdekű védekezést rendelhet el. „A helyszíni ellenőrzésről a földhasználó előzetes értesítése mellőzhető. Ha a parlagfű elleni közérdekű védekezést a kultúrnövény károsodása nélkül nem lehet elvégezni, a parlagfű elleni közérdekű védekezés abban az esetben rendelhető el, ha a parlagfűvel való felületi borítottság a 30%-ot meghaladja. A parlagfű elleni közérdekű védekezés során az érintett kultúrában okozott károkért a földhasználó kártalanításra nem tarthat igényt.” A parlagfüves területek felderítését a lakossági bejelentések is megkönnyítik.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nebih) honlapján további információt talál a parlagfűről, a hatóság munkájáról és a bejelentésről is.

Forrás: NAK

Tovább olvasom