Keressen minket

Mezőgazdaság

Tíz éves a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Az elmúlt tíz évben több mint 5 ezer ellenőrzést folytattak le a Nébih szakemberei

Közzétéve:

Agrárminisztérium: Az élelmiszer egy bizalmi termék, a hazai élelmiszeripar ezért csak úgy lehet sikeres, ha ez a bizalom szilárd alapokon áll – jelentette ki Nagy István agrárminiszter kedden, az Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal fennállásának 10. évfordulója, egyben az Élelmiszerbiztonsági Világnap alkalmából tartott ünnepi rendezvényen, Budapesten.

Az elmúlt tíz évben több mint 5 ezer ellenőrzést folytattak le a Nébih szakemberei (Kép: AM – Pelsőczy Csaba)

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a magyar élelmiszerlánc biztonságának felügyeletéért felelős országos hatáskörű állami szervezet (Ábra: Nébih)

A tárcavezető hangsúlyozta, az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a magyar élelmiszeripar jelentősége rendkívüli mértékben megnőtt, és nagy szükség van a jó minőségű hazai élelmiszerekre. Folyamatosan gyarapszik a kiskereskedelemben a hazai termékek aránya, ami jól mutatja a magyar lakosság bizalmát a hazai minőségben.

Hozzátette, a Nébih munkatársai az elmúlt tíz évben több mint 5 ezer ellenőrzést folytattak le az illegális élelmiszerlánc-események felderítésére.

Nagy István kifejtette, a Nébih szakemberei 2012 óta eddig csaknem 15 ezer óvodás, általános és középiskolás diákot látogattak meg személyesen, akiknek foglalkozásokat, előadásokat tartottak. Az Ételt csak okosan! kampány oldalát havi 40 ezer olvasó követi és a hivatal az elmúlt tíz év alatt 911 sajtóközleményt jelentetett meg.

Emellett beszélt arról is, hogy a gyermekektől a fiatal felnőttekig terjedő oktatási program és a Kiváló Minőségű Élelmiszer-védjegyrendszer életre hívása a hazai élelmiszerlánc és a magyar vásárlók biztonsága érdekében végzett munka beszédes bizonyítéka.őczy Csaba

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy az előttünk álló esztendőkben új idők új kihívásai várnak ránk. Hazánk 20 millió embert képes ellátni élelmiszerrel, de küszöbön áll egy komoly globális élelmiszerválság, amelynek a hatásait közösen kell kivédenünk. Ennek mentén kell kialakítanunk a következő 10 év élelmiszerlánc-biztonsági stratégiáját, megerősítve ezzel a Nébih szerepét.

Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára beszédében közölte, Magyarország azon kevés országok közé tartozik, ahol nem lehet élelmiszerhiányról beszélni. Közös célok megvalósításán dolgozunk együtt a Nébih-el, hogy mindig biztonságos, hazai és minőségi élelmiszer kerülhessen a családok asztalára.

Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos elmondta, az elmúlt 10 évben a Nébih a közigazgatás egyik legelismertebb hivatalává vált. Ez idő alatt nagyon sok kihívást kellett leküzdeni, és a jövő is arról szól, hogy a fejlődés útján kell tovább haladni- tette hozzá.

Dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke arról beszélt, hogy 2012-ben célként tűzték ki, hogy az élelmiszerlánc-termékek mindenkor egészségesek, kiváló minőségűek és biztonságosak legyenek. Ezt a missziót sikerült teljesíteni, és az országos szervvé vált hivatallal, valamint a hatékony munkával nemcsak az embereket, de a társadalmat és a gazdaságot is megvédjük – emelte ki.

Forrás: AM

***
Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

Mezőgazdaság

12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag

Az Agrárközgazdasági Intézet közleménye:

Published

on

Kukoricahibridet 25 392 hektáron szaporítottak 2023-ban, ami 10 százalékos területcsökkenést mutatott az előző időszakhoz mérten. Fémzárolásra 116,4 ezer tonna került 354 fajta felhasználásával. A kukorica vetésterülete 2024-ben 795 ezer hektár volt, ehhez 21 kilogramm/hektár vetőmagnormával számolva 16,7 ezer tonna körüli fémzárolt vetőmag szükséges. A fémzárolt volumen közel egyhatoda fedezte a hazai kukoricavetőmag-szükségletet. 1 tonna hibrid kukoricáért átlagosan 2580 ezer forintot fizettek a végfelhasználók 2024 tavaszán, 6 százalékkal kevesebbet, mit egy évvel korábban 2024 tavaszán 19,7 ezer tonna hibrid vetőmag került a gazdákhoz árunövény-alapanyagként a jelentések alapján. Kukorica-vetőmagot a legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyében állítottak elő.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Napraforgóhibridet 2136 hektáron állítottak elő 2023-ban, 15,5 százalékkal kisebb területen, mint 2022-ben. A teljes terület kétharmada a dél-dunántúli régióban található. A szaporítások alkalmával 24 fajtát használtak fel az előállítók, ezen belül pedig a fajták legnagyobb arányban I. szaporítási fokkal rendelkeztek, nem érte el az 5 hektárt sem az elit, sem a szuperelit fokozat. Az alkalmazott fajták közül 5 államilag minősített volt. 2909 tonna vetőmag lett a szezonban előállítva, fémzárolásra pedig 6229 tonna került. 2024 tavaszán 680 ezer hektáron vetettek napraforgót, az egy évvel korábbi vetésterülethez viszonyítva 5 százalékkal csökkent a terület nagysága. A szezonban előállított vetőmag nagyjából a felét, míg a fémzárolt mennyiség teljes mértékben biztosította a 2024-es évi napraforgó-vetőmag igényt, amennyiben 8 kilogramm/hektár vetőmagnormával számolunk. A beérkezett adatok alapján 2119 tonna hibrid napraforgót értékesítettek a termelők részére. Egy tonna napraforgóhibrid értékesítési átlagára 8659 ezer forint volt tonnánként 2024-ben, ami 12 százalékos növekedést jelentett az előző évi időszakhoz viszonyítva.

Őszi káposztarepce hibridet 2023-ban 220 hektár szaporítóterületen állítottak elő. Fémzárolásra 3451 tonna alapanyag került. 2023 őszén 137,6 ezer hektáron termesztettek őszi káposztarepcét, amelynek alapanyag-szükséglete megközelítőleg 415 tonna fémzárolt vetőmag (3 kilogramm/hektár vetőmagnormával számolva) volt. Az ezen felül maradó vetőmagtételek az export árualapját képezték. Az éves forgalmazott mennyiség 255 tonnát tett ki a beérkezett adatok alapján. Egy tonna őszi káposztarepce-hibridért átlagosan 12 590 ezer forintot fizettek a végfelhasználók 2023 őszén, nagyságrendileg ugyanannyit, mint egy évvel korábban.

További információk e témában a Vetőmag-forgalmazás 2023.07.01. – 2024.06.30. című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 1. szám.

Forrás: AKI

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C

Csaknem 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása

Published

on

Csaknem 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető hozzátette, pályázni a jövő év első felétől lehet majd, a fejlesztésekhez elnyerhető forrás pedig akár a 10 millió forintot is elérheti, a 85%-os támogatási intenzitás mellett.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Sok vidéki család folytat vagy kezdett bele az elmúlt években egyfajta jövedelem-kiegészítésként a mezőgazdasági termelésbe. Kiemelten számukra lehet hasznos segítség a mezőgazdasági kisüzemek megerősítését célzó, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló 29,4 milliárd forint keretösszegű új pályázati felhívás meghirdetése. A KAP Stratégiai Terv keretén belül megvalósuló kezdeményezés célja olyan kisléptékű fejlesztések támogatása, melyek megvalósulásával növekszik a legkisebb gazdaságok jövedelemtermő képessége, sőt akár a főállású árutermelő gazdálkodást is reális célként tűzhetik maguk elé. A felhívás lehetőséget biztosít az állattartáshoz, kertészethez, szántóföldi növények tárolásához és a mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó épületek, létesítmények építésére, bővítésére, fejlesztésére, vagy éppen az e tevékenységekhez kapcsolódó fontosabb gépek, eszközök beszerzésére. A gyakorlatból néhány példával illusztrálva, a jövőbeni nyertesek így támogatott módon építhetnek tojótyúk istállót, vásárolhatnak az állatok tartásához és takarmányozásához fontos eszközöket, szerezhetnek be a kertészeti tevékenységhez kapcsolódó kistraktort vagy munkagépet, de lehetőségük van ültetvényt telepíteni vagy éppen a zöldség-gyümölcs feldolgozásából származó élelmiszer előállításához szükséges eszközöket munkába állítani.

A felhívás keretében az nyújthat be támogatási kérelmet, akinek már van termelési tevékenysége, de még nem éri el a legkisebb mezőgazdasági termelői üzemméretet. Ez azt jelenti, hogy 5.000 EUR standard termelési értéknél nagyobb, de 10.000 EUR standard termelési értéknél kisebb üzemmel rendelkezik. Gyakorlati példákon keresztül megvilágítva, például egy 2 hektáros almaültetvény kb. 7.700, 0,6 hektár területen ültetett burgonya kb. 5.800, 2 darab tejhasznú tehén 5.500, 30 darab anyakecske 5.200, 60 méhcsalád pedig hozzávetőlegesen 5.700 EUR STÉ-nek felel meg. Növénytermesztéshez kapcsolódó üzemméret számításnál a tavaszi benyújtási szakaszokban a 2024. évi Egységes Kérelem adatai kerülnek figyelembe vételre, míg állattartás esetén a támogatási kérelem benyújtási hónapját megelőző 12 hónap állatállomány-nyilvántartása szerinti állatállomány az üzemméret számítás alapja. A gazdaság meglévő üzemméretének megállapításához segítséget nyújt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján működő STÉ-kalkulátor.

A támogatási kérelem benyújtásának további feltétele, a mezőgazdasági tevékenységnek a kérelem benyújtását legalább 180 nappal megelőző megkezdése. További fontos tudnivaló, hogy egy megvalósítási helyhez csak egy kérelem kapcsolódhat, illetve egy őstermelők családi gazdasága tekintetében csak egy tag lehet támogatott.

A támogatási kérelmek benyújtására 2025. március 5-től nyílik lehetőség. A felhívás részletei és minden kapcsolódó dokumentum a kap.gov.hu oldalon lesznek majd elérhetőek.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Jelöletlen tojások

Több mint hatvanezer jelöletlen tojást találtak Bács-Kiskun vármegyében.

Published

on

Több mint hatvanezer jelöletlen tojást találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy szlovák furgonban Bács-Kiskun vármegyében.

A pénzügyőrök egy szlovák furgont tereltek le az M5-ös sztrádáról, a kisteherautó puszta ránézésre is túlsúllyal közlekedett – ezért egyenesen a mérlegre kísérték. A vizuális kontroll gyanúját a mérőeszköz is igazolta: a jármű a megengedett hét tonna helyett több mint nyolc tonnát nyomott. Az is kiderült, hogy nem a pluszsúly az egyetlen probléma: a sofőr a raktérben lévő tizenkét raklapnyi tojáshoz semmilyen fuvarokmányt, de még EKÁER bejelentést sem tudott felmutatni. Az ismeretlen eredetű élelmiszerek miatt értesítették a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal szakembereit, akik megállapították, hogy a tojások jelöletlenek, így nem kerülhettek volna forgalomba, ezért azonnal elrendelték azok megsemmisítését.

Fotó: NAV

Az egyenruhások a túlsúly miatt közigazgatási hatósági eljárást indítottak, és 260 ezer forint bírságot szabtak ki. Az EKÁER bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt a magyarországi feladónak kell majd felelnie.

Felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Fontos! Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) működésével összefüggésben az 51/ 2014. (XII.31) NGM rendelet határozza meg a bejelentéskötelezett élelmiszerek körét, amellyel kapcsolatban érdemes folyamatosan tájékozódni. Ha az adózó egy termékegységbe tartozó fuvarozott termék tekintetében nem tett eleget EKÁER bejelentési kötelezettségének, az állami adó- és vámhatóság az adózó terhére a be nem jelentett áru adó nélküli értékének negyven százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki.

Forrás: NAV

Tovább olvasom