Újra életre kelt a magyar természet egyik legvarázslatosabb és legmisztikusabb előadása, a Közép-Tisza hosszabb szakaszán és Szolnok-Nagykörű között megkezdődött a tiszavirágzás. Ez a különleges esemény nem csupán a folyó menti közösségek ünnepe, hanem egész Európa figyelmét Magyarországra irányítja, hiszen a tiszavirág rajzása ilyen tömegben kizárólag hazánkban figyelhető meg.

Fotó: Nagy Gábor

A tiszavirág, bár nevét a násztáncáról kapta, valójában a kérészek rendjébe tartozó rovar. Lárvája három évig fejlődik a folyó iszapjában, ahol egy négyzetméteren akár 400 példány is élhet. Ezek a lárvák 15 centiméter mély, U-alakú járatokat fúrnak az agyagos mederbe, és életük során akár 20–25-ször is vedlenek, mielőtt elérik a kifejlett állapotot. Amikor eljön a nagy pillanat, milliók egyszerre törnek a felszínre, hogy mindössze 3–4 órás felnőtt életük során beteljesítsék sorsukat: a párzást és a faj fennmaradását.

A kifejlett tiszavirág testhossza 2,5–3,8 centiméter, de hosszú, áttetsző farksertéikkel együtt akár 12 centiméteresek is lehetnek. Szárnyfesztávolságuk eléri a 6 centimétert, és a naplemente arany fényében a Tisza tükrén megsokszorozódik a szárnyak csillogása, mintha a folyó felszínén gyémántpor szállna. A rajzás legintenzívebb időszaka a késő délutáni és esti órákra esik, amikor a kérészek tömege fehér fátyolként borítja be a folyó felszínét. Egyetlen nőstény akár 7–9 ezer petét is lerak a vízbe, amelyek a sodrásban szétterülve biztosítják a faj fennmaradását.

Fotó: Nagy Gábor

A rajzás három szakaszból áll: előrajzáskor százak, főrajzáskor akár több millió példány, utórajzáskor pedig már csak néhány tucatnyi kérész repül. A nőstények gyorsabbak, nagyobbak, farksertéjük rövidebb, mint a hímeké. A kifejlett kérészek nem táplálkoznak, szájszervük visszafejlődött, életük kizárólag a párzásról szól. A nőstények akár 3 kilométert is repülhetnek felfelé a folyón, mielőtt lerakják petéiket, amelyek 45 nap alatt kelnek ki, majd a lárvák 2–3 évet töltenek a mederben. A magyar kutatók világszinten is elismert felfedezése, hogy a kérészek navigációját a vízfelszínről visszaverődő polarizált fény vezérli, ezért okoznak gondot a hidak, utak, aszfaltos felületek, amelyek megtévesztik a rovarokat.

A tiszavirágzás ökológiai jelentősége kiemelkedő: a rajzó kérészek tömege táplálékul szolgál több mint harminc halfajnak, madaraknak, békáknak és denevéreknek, miközben a lárvák járatai élőhelyet teremtenek más vízi élőlényeknek, például ritka kagylóknak és szitakötő-lárváknak. A kérészek lárvái biológiai szűrőként működnek, segítve a mederfenék oxigénellátását és a vízminőség fenntartását. A tiszavirág Magyarországon 1993 óta védett, természetvédelmi értéke egyedenként 10 000 forint.

A tiszavirágzás 2020 óta hivatalosan is hungarikum, vagyis nemzeti értékünk, amely a magyar természetvédelem és a folyómenti közösségek közös büszkesége. A „kérészéletű” kifejezés is innen ered, utalva a kérészek rövid, de annál jelentősebb életútjára, amely a mulandóság és a megújulás mély szimbóluma.

Az idei rajzás a rendhagyó korai tavaszi felmelegedés miatt a megszokottnál hamarabb kezdődött. Aki most figyeli a Tisza vizét, egy olyan pillanatnak lehet szemtanúja, amely egyszerre mutatja meg a természet törékenységét, szépségét és az élet körforgásának drámai erejét.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket: szakvezetéses megfigyelések, sétahajózás, interaktív játékok, kézműves foglalkozások és mobilkiállítás segíti, hogy mindenki közelebb kerülhessen ehhez a páratlan természeti jelenséghez. A részletes programok az alábbi linken érhetők el: https://www.hnp.hu/…/sze…/turizmus/1912/tiszavirag-turak

Forrás: AM

A pünkösdi hétvégén két vendégünk nem mindennapi ritkaságot fotózott Hortobágyi-halastón! A lencsevégre került állat egy albínó színezetű eurázsiai hód (Castor fiber) volt!  Az albínó állatok általában fehér vagy rózsaszín szőrzettel, tollazattal vagy pikkelyekkel, valamint vöröses szemekkel rendelkeznek. Az albinizmus (latin “albus” – fehér szóból) egy genetikai rendellenesség, amely előfordulhat emlősöknél, madaraknál, hüllőknél, kétéltűeknél és halaknál egyaránt.

Fotó: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Az eurázsiai hód (Castor fiber) Eurázsia legnagyobb termetű rágcsálója, Európában és Ázsiában a hódfélék családjának (Castoridae) egyetlen őshonos képviselője. Magyarországon az utolsó eurázsiai hódot 1854-ben ejtették el. A Nagyalföld területéről már korábban, valószínűleg az 1600-as évekre kipusztult. A hódokat kártételük miatt, valamint prémjükért, pézsmájukért, esetenként húsukért vadászták. A faj visszatelepítése hazánk területére az 1990-es évek elejétől kezdődött, sikerét mutatja, hogy ma már az ember közvetlen közelében, így mesterséges halastavakon is előfordul.

Míg a hód jelenléte és természetátalakító tevékenysége (ökoszisztéma-mérnök faj) természetvédelmi szempontból sokszor pozitív irányú, kártétele miatt az ember-vadvilág konfliktusok állandó szereplője, így társadalmi megítélése vitatott.
Az eurázsiai hód (Castor fiber) az Európai Unió legtöbb tagállamában Natura 2000-es, közösségi jelentőségű jelölőfaj. Hazánkban 1988. óta védett, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

A Hortobágy-halastavi bemutatóterület és tanösvény nemzeti parki belépőkártyával látogatható.

Forrás: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

A daru (Grus grus) Magyarországon jellemzően átvonuló faj, azonban időnként találkozhatunk átnyaraló, jóval ritkábban költő példányokkal is. Hazánkban a Tiszántúl a legjelentősebb vonulóhely. Igazgatóságunk működési területén legnagyobb tömegben a szegedi Fehér-tónál találkozhatunk darvakkal, azonban évről-évre egyre nagyobb darutömeg érkezik a Felső-Kiskunságba is, ahol a tavalyi évben tetőzéskor őrkollégáink 18 000 példányt számoltak, amelyről egy korábbi cikkünkben már részletesen beszámoltunk.

Darvak sokasága (fotó: Kiss Róbert)

Költőállományai Európában elsősorban Skandináviában, a balti-tengeri országokban, Ukrajnában összpontosulnak, továbbá Oroszországtól egészen a Távol-Keletig (Észak-Kína) vannak jelentősebb költőpopulációk. Hazánk a daru költőterületének déli peremén helyezkedik el, ezért nálunk kifejezetten ritka fészkelő.

Közel kétszáz évre visszatekintően találhatunk magyarországi daruköltésekről szóló közleményeket. Egy viszonylag friss, 2023-as publikáció szerint az eddig dokumentált hazai fészkelések legtöbbje a Dunántúli régióhoz köthető (55,6%), azt követi a Tiszántúli régió (37%), utolsó helyen pedig a Duna-Tisza köze áll (7,4%). Az átnyaraló egyedek észlelései jelentősen átfednek ezekkel az adatokkal. A Tiszántúlon és a Duna-Tisza közén néhány adatot leszámítva szinte mindegyik a XIX-XX. századból származik, egyes vélekedések szerint ez összefüggésben állhat a lecsapolások kedvezőtlen hatásaival, a mocsaras élőhelyek leszáradásával. Noha a szakirodalom kevés helyen említ daruköltést a Kiskunságban, Kunpeszér határában található egy terület, amely a Daruköltő-turján nevet viseli – feltehetően az egykori költőhelyek emlékét őrzi e megnevezés. A költésre alkalmas területek hiánya feltételezhetően korlátozza a hazánkban megtelepedő egyedek számát. A birding.hu adatbázisa alapján az elmúlt 10 évben összesen 134 alkalommal került szem elé 1, vagy 2 átnyaraló egyed az április-június közötti időszakokban.

Az 1-2 példányos darumegfigyelések vármegyénkénti eloszlása 2015–2025 között az áprilistól júniusig terjedő időszakokban (adatok forrása: birding.hu; diagramot készítette: Terbe Imola)

A daru elsősorban nyílt, de nehezen megközelíthető, állandó vízborítású, mocsaras, ingoványos területeken fészkel, ahol a vegetáció kellő mértékű takarást biztosít. Fészkét vízinövényekkel, náddal, sással béleli, amelybe rendszerint kettő, nagyon ritkán három, barnásszürke-barna foltos tojást rak. A költési időszak átlagosan április második felétől május közepéig tart, de korábban beszámoltak júniusi költésről is, ami feltételezhetően pótköltés lehetett. Hazánkban az elmúlt 10 év szinte mindegyikében dokumentáltak költést, kizárólag dunántúli területeken. Közel száz év után az első igazolt költés 2015-ben volt a Marcal-medencében, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, ahol azóta is rendszeresen költ egy pár, 2023-ban új helyen, Zalában a Válicka-völgyben sikerült megfigyelni egy költést. 2024-ben pedig a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, a Dél-Hanságban észleltek egy fiókát vezető párt.

A Felső-Kiskunságban az elmúlt években több helyen előfordultak átnyaraló egyedek, például Bugyi, Kunpeszér külterületein. Kollégáink Apajon is már több alkalommal figyeltek meg párban mozgó darvakat a tavaszi-kora nyári időszakban, melyek néha területvédő viselkedést mutattak, így a Marcal-medencében tapasztaltak alapján a fészkelés gyanúja szintén felmerült, azonban ezidáig nem volt bizonyítható. Idén április végén természetvédelmi őr kollégáink egy gyanúsan viselkedő párra lettek figyelmesen egy szikes mocsári élőhelyen, amelyet a tavaszi időszakban kíméleti területként a Szomor Ökofarm teljesen háborítatlanul hagyott. Kollégáinknak május elején sikerült a 2 tojásos darufészekről drónfelvételt készíteniük.

Drónfelvétel a fészekaljról (fotó: Kazi Róbert, DINPI)

Május 17-én még mindkét fiókát látták, de azóta sajnos az egyik elpusztult, vélhetően ragadozónak esett áldozatul.

A fióka a két szülővel (fotó: Kazi Róbert, DINPI)

A földön fészkelő madarak tojásaira, valamint fiókáira az intenzív mezőgazdasági tevékenység mellett a legnagyobb veszélyt a ragadozók jelentik.

A Kiskunságban idén dokumentált költőhelyen a területkezelés a védett természeti területeken általános szabályozás szerint történik, így a költőhely környezete a teljes tavaszi és nyári időszakban zavarásmentességet élvez.  A fészkelési időben végzett kaszálás a földön fészkelő madárfajok fészekaljait gyakran elpusztíthatja, de a nagy állatlétszámmal végzett legelés szintén növelheti a meghiúsulás kockázatát. Emiatt az ilyen értékes területek egy részén a kaszálás és legeltetést térben és időben korlátozásra kerül, hogy a fiókák felnevelése sikeres lehessen.

A vadászható fajok (pl.: róka, sakál, dolmányos varjú, vaddisznó) természetvédelmi célú állományszabályozása kiemelten fontos feladat. Nem csak a daru, vagy olyan ritka fészkelők, mint a túzok, az ugartyúk, a nagy póling vagy a hamvas rétihéja védelmében játszik jelentős szerepet, hanem olyan mezőgazdasági területek állapotát jól jelző indikátor-fajok számára is kedvező, mint a sordély, a sárga billegető, a fürj vagy a mezei pacsirta. A védelmi intézkedések emellett a sztyeppi környezetben előforduló apróvad-fajok védelmét is segítik.

Ugartyúk (fotó: Bárdos Tibor)

A daru Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft, a globális és európai Vörös Listán a nem fenyegetett kategóriába tartozik.

Szerzők: Kecskeméti Anna, Lóránt Miklós, Győrfy Hunor, ifj. Turny Zoltán

Felhasznált források:

Bende, A. (2023). A daru (Grus grus L.) fészkelése és költésbiológiája Magyarországon. MAGYAR VÍZIVAD KÖZLEMÉNYEK, (37), 1-21.

https://kaufmang.blogspot.com/2017/07/a-daru-ujabb-koltese-magyarorszagon.html

https://www.bfnp.hu/hu/hir/darukoltes-zalaban

https://greendex.hu/szaz-ev-utan-ismet-kolt-daru-a-hansagban/

Forrás: KNP