Keressen minket

Mezőgazdaság

OTP: Szűkült tavaly a termőföld-piac, de az árnövekedés trendje töretlen – Térképpel!

Tavaly 19%-kal kevesebb tranzakció keretében 21%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2021-ben. Az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, így a tavalyi 3,2%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2022-re összességében már átlagosan 3,2-szeresére növelte árát.

Közzétéve:

Tavaly 19%-kal kevesebb tranzakció keretében 21%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2021-ben. Az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, így a tavalyi 3,2%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2022-re összességében már átlagosan 3,2-szeresére növelte árát. Az idén júniusban induló állami földárverések, illetve az erőteljes inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, ami még magasabb szintekre hajthatja az árakat – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.

A 2021. évi 1,932 millió forintról tavaly 1,994 millióra, 3,2%-kal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára a NAV – egyelőre nem teljeskörű – adatai alapján. A legnagyobb mértékben (13%-kal) Győr-Moson-Sopron vármegyében emelkedtek az árak, s még Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom állnak 10% feletti értékkel. Másik végletként, közel 10%-os csökkenést pedig Veszprém vármegyében látunk. (Pest vármegyében sajnos a hiányos adatok nem teszik lehetővé az elemzést.)

„A legdrágább vármegye 2022-ben Győr-Moson-Sopron volt 2,51 millió forintos hektárárral. Ezen kívül Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Fejér lépte át a 2,4 milliós szintet. Továbbra is Nógrád a legolcsóbb vármegye; egyedül itt nem éri el az 1,5 millió forintot az átlagos hektárár” – mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

Forrás: OTP Bank

Művelési áganként vizsgálva az árak alakulását, 2022-ben legnagyobb mértékben az erdő- és szántóterületek drágultak, mindkettő 7,3%-kal. A kert-gyümölcsös kategória 1,7%-os áremelkedését a szőlők és gyepterületek minimális, 0,1-0,2%-os árnövekedése követte.

Csökkenő forgalom, kisebb eladott földterületek

A termőföld-piac tavaly látványosan szűkült. A megelőző évi 50,6 ezerről – azzal időarányosan – 2022-ben 40,8 ezerre, mintegy 19%-kal csökkent az adásvételek száma. A tranzakciószám csak Zalában nőtt, 7%-kal. A másik végletet Baranya és Fejér vármegye adja, ahol több mint 30%-kal csökkent az adásvételek száma.

A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület mérete alapján vizsgálva 21%-os visszaesést látunk 2022-ben. Az eladásban érintett földterület csökkenése tehát meghaladja a tranzakciószám csökkenés mértékét, azaz átlagosan valamivel kisebb földterületek kerültek eladásra, mint 2021-ben. Az OTP Termőföld Értéktérképe szerint 2022-ben összességében nagyjából 37,8 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel során.

Míg 2016-ban még hét vármegyében is meghaladta a forgalom a tízezer hektárt, azóta egyetlen vármegye sem volt ekkora eladási volumen közelében. A legnagyobb területet, mintegy 4,5 ezer hektárt tavaly Bács-Kiskun vármegyében értékesítették. A másik véglet Baranya és Komárom-Esztergom vármegye 4-500 hektárral. Az eladott termőföld-terület két vármegyében, Tolnában és Zalában nőtt az elmúlt évben 9, illetve 34%-kal. Csongrád-Csanád és Fejér vármegyében viszont közelítette a 40%-ot a visszaesés mértéke.

Az országos forgalom közel kétharmadát adó szántó művelési ágat külön vizsgálva 28%-kal csökkent tavaly a forgalom; a NAV szűrt adatbázisa szerint nagyjából 23,6 ezer hektár volt az eladott szántóterület mérete 2022-ben. A kert-gyümölcsös művelési ág esetében a szántóénál is nagyobb volt a visszaesés (-33%), míg a gyepterületeknél -24%, a szőlőknél pedig -14% ez az arány. Az erdőterületek forgalma ugyanakkor 19%-kal bővült tavaly.

12 éves távlatban 3,2-szeres drágulás

A termőföld évtizedes múltra visszatekintve stabilan növeli árát. Ahogy a 2008-ban indult gazdasági világválság idején, úgy a koronavírus járvány miatt megváltozott környezetben is ellenállónak bizonyult. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld összességében átlagosan 3,2-szeresére növelte árát 2022-re.

„A termőföld töretlen áremelkedésének főbb okai a növénytermesztés magas jövedelmezősége, az ágazathoz kapcsolódó támogatások nagysága és a legalább öt éves haszonbérbe adásból származó jövedelem adómentessége. A piacra ugyancsak hatása lesz a Magyar Állam által idén júniusban induló, mintegy 22 ezer hektárt érintő árveréseknek, emellett az inflációs környezet is élénkítheti a forgalmat és tovább hajthatja az árakat” – sorolja az összefüggéseket Szabó István, az OTP vállalati és agrár ügyvezető igazgatója. A termőföld-piacra ugyancsak hat a 2023-tól új szabályok szerint működő EU-s támogatási ciklus. Közép- és hosszabb távon pedig a generációváltás miatti földforgalom erősödése várható.

Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Termőföld Értéktérkép elemzése itt érhető el.

OTP Bank

OTP Bank - 3300 Eger, Széchenyi utca 2. | Bank360

Mezőgazdaság

Vasárnaptól Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Az elmúlt napon lehullott csapadék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében mérsékelte a tűzveszélyt

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Az elmúlt napon lehullott csapadék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében mérsékelte a tűzveszélyt, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egyetértésével 2026. június 14-től ebben a vármegyében feloldja a tűzgyújtási tilalmat. A korlátozás azonban öt vármegyében továbbra is érvényben marad.

Fotó: NÉBIH

A lehullott csapadék következtében megszűnt a fokozott tűzveszély, ezért a hatóság június 14-től visszavonja a tűzgyújtási tilalmat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.

Több térségben ugyanakkor nem hullott annyi csapadék, ami a korábbi aszályos időszak okozta tűzkockázatot csökkentené. A kiszáradt talaj gyorsan elszívja a nedvességet, a szél és a nappali meleg időjárás pedig fokozza a tűzveszélyt ezeken a területeken, ezért a tűzgyújtási tilalom érvényben marad az alábbi vármegyékben:

  • Bács-Kiskun
  • Borsod-Abaúj-Zemplén
  • Csongrád-Csanád
  • Heves
  • Pest

A tűzgyújtási tilalomnak megfelelően tilos tüzet gyújtani:

  • belterületi és külterületi erdőkben és azok 200 méteres körzetében fekvő külterületi ingatlanokon
  • fásításokban és azok 200 méteres körzetében külterületi ingatlanokon

A tilalom a kijelölt tűzrakóhelyekre is vonatkozik. Fásításnak minősül külterületen minden erdei fafajjal, faállománnyal borított terület, így a tilalom gyakorlatilag azt jelenti, hogy külterületi ingatlanon tilos tüzet gyújtani! Nem minősül tűzgyújtásnak a gáz égőfej és a zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítő eszköz alkalmazása, ha az megfelelő szikrafogóval van ellátva.

A saját tulajdonú belterületi kertekben továbbra is lehet bográcsozni, grillezni, azonban javasolt a gáz égőfej vagy elektromos grill használata. A fa vagy faszén használata tüzelés esetén az izzó zsarátnokok akár több száz métert repülve is képesek meggyújtani az erdőt.
A szabadtéri tüzek túlnyomó többsége emberi gondatlanság következménye, ezért a Nébih arra kéri a lakosságot, hogy továbbra is körültekintően járjanak el, különösen erdők közelében és száraz növényzettel borított területeken.

Az érvényes tűzgyújtási szabályokról és aktuális korlátozásokról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu oldalon tájékozódhatnak.
Forrás: Nébih

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Világpiaci kitekintés: gabonapiaci előrejelzés – 2026. június

A NAK közzétette a gabonapiac világpiaci előrejelzését

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A 2025/26-os (július–június) gazdasági év lezárásával a 2025-ös globális gabonatermelést 3043 millió tonnára becsülik, ami 6,1 %-os növekedést jelent az előző évhez képest.

A növekedés a gabonafélék termelésének meredek emelkedésének köszönhető. A 2025/26-os gazdasági évben a globális gabonafogyasztás 2952 millió tonnára becsülhető, ami 2,7 %-os növekedést jelent a 2024/25-ös szinthez képest, tükrözve a kukorica- és a rizsfogyasztás növekedését. Ennek ellenére a gabonakészletek a becslések szerint 9,5 %-kal meg fogják haladni a szezon elején mért szintet, ami a búza, a kukorica és a rizs nagyobb készleteiből adódik (1. ábra). A 2025/26-os globális gabonakereskedelmet a FAO 508,6 millió tonnára becsüli, ami 4,8 %-os növekedést jelent a 2024/25-ös szinthez képest. Ez az emelkedés a búza globális kereskedelmének hirtelen emelkedésével magyarázható. Ezzel szemben a 2025/26-os gazdasági évben a rizs globális kereskedelme a becslések szerint a 2024/25-ös szint alatt marad.

1. ábra: A világ gabonatermelése, felhasználása és készletek 2016/17 és 2025/26 között.

A 2026/27-es gazdasági évre vonatkozóan a globális gabonatermelés várhatóan 2982 millió tonnára esik vissza, ami 2 %-os csökkenést jelent az előző évhez képest. Várhatóan az összes főbb gabonafaj termelése csökkenni fog a 2025-ben elért rekordszintek után. A visszaesés legnagyobb mértékben a búza, a legkisebb mértékben pedig a kukorica és az árpa esetében prognosztizálható. A globális gabonafogyasztása 2026/27-ben várhatóan 0,6 %-kal nő, elérve a 2969 millió tonnát. Az élelmiszercélú felhasználás várhatóan 1 %-kal nő 2025/26-hoz képest. A takarmánycélú felhasználás 0,5 %-kal bővülhet: a kukorica és az árpa felhasználásának növekedése várható, míg a búza és a rizs takarmánycélú felhasználása valószínűleg csökkenni fog. Az egyéb célú felhasználás várhatóan a búza és az árpa felhasználásának csökkenése révén 0,2 %-kal mérséklődik.

A globális gabonakészletek várhatóan 0,3 %-kal csökkennek a nyitószinthez képest, amivel 949 millió tonnára mérséklődnek. A várható csökkenés főként a rizs és a cirok alacsonyabb készleteinek tudható be, melyek ellensúlyozzák a búza- és árpakészletek növekedését. A jelenlegi előrejelzések alapján a globális készletfelhasználás arány várhatóan a 2025/26-os szint közelében, 31,7 %-on marad. A 2025/26-os év 4,8 %-os bővülését követően a globális gabonakereskedelem 2026/27-ben várhatóan 507,2 millió tonnára csökken, elsősorban a visszafogottabb árpa- és búzakereskedelem miatt. Ezzel szemben a kukorica és a rizs nemzetközi kereskedelme várhatóan növekedni fog.

Forrás: Fodor Attila – NAK

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Májusban 1,8 százalékra lassult az infláció – Az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal emelkedett

Inflációs adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal

Published

on

Májusban 1,8 százalékosra lassult a fogyasztói árak éves emelkedése az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők enyhén élénkülő, 2,2 százalékos áremelkedést vártak májusra.

Az éves maginfláció az áprilisi 2,2 százalékról 2,0 százalékra, a nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció 1,8 százalékról 1,5 százalékra csökkent. Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált, úgynevezett harmonizált fogyasztói árindex 2,6 százalékról 2,3 százalékra esett.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az élelmiszerek ára az áprilisi 1,5 százalékkal szemben májusban 0,5 százalékkal nőtt, a vendéglátási szolgáltatások nélkül pedig 2,1 százalékkal csökkent. Ezen belül az egyéb sütőipari lisztesárué 9,2, a büféáruké 7,0, a munkahelyi előfizetéses menüé 6,2, a cukorka, mézé 5,8, az éttermi étkezésé 5,7 és a friss hazai és déligyümölcsé 4,5 százalékkal nőtt, viszont a húskonzerv ára 29,5, a vaj, vajkrémé 11,1, a sertéshúsé 10,1, a sajté 9,4, a száraztésztáé 7,2, a tejé 6,3, a burgonyáé 2,6 százalékkal csökkent – sorolta a KSH.

A szolgáltatások 4,3 százalékkal drágultak, ami magasabb az áprilisi 4,0 százaléknál. A színházjegy 17,6, a külföldi üdülés 15,6, a teherszállítás 10,5, a sport, múzeumi belépők, valamint a járműjavítás, -karbantartás 8,0-8,0, a testápolási szolgáltatás 7,8, a belföldi üdülés 5,2 százalékkal került többe, mint tavaly májusban. A szeszes italok, dohányáruk ára 3,3 százalékkal emelkedett az áprilisi 4,1 százalék után, ezen belül a dohányáruké 4,1 százalékkal.

A háztartási energiáért 2,0, ezen belül a vezetékes gázért 7,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, míg az elektromos energiáért 2,5 százalékkal többet. A tartós fogyasztási cikkek ára – épp úgy, mint az előző hónapban – 2,4 százalékkal emelkedett. Az ékszerek 28,1, a motorkerékpárok 6,9, a szobabútorok 3,8 és a használt személygépkocsik 3,7 százalékkal többe kerültek. A gyógyszer, gyógyáruk 2,5, a járműüzemanyagok 2,0 százalékkal drágultak.

Áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal, a vendéglátási szolgáltatások nélkül 0,6 százalékkal csökkent. A burgonya 32,3, a friss hazai és déligyümölcs 1,2, az egyéb sütőipari lisztesáru és az étolaj 0,5-0,5 százalékkal többe került, a friss zöldség 10,6, a tojás 4,6, a sajt 2,9, a bolti kávé és a száraz hüvelyesek 1,6-1,6, a cukor 1,4, a kenyér, a csokoládé, kakaó és a tej 1,1-1,1, a sertéshús 0,8, a tejtermékek (sajt nélkül) 0,6 százalékkal olcsóbbak lettek.

A szolgáltatások ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a belföldi üdülés 3,0 százalékkal többe, az egyéb távolsági úti céllal történő utazás 3,1, a külföldi üdülés 0,2 százalékkal kevesebbe került.

A háztartási energia ára 0,8 százalékkal csökkent a vezetékes gázé 2,1 százalékkal mérséklődött, a távfűtésé stagnált. A szeszes italok, dohányáruk ára egy hónap alatt 0,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 0,2 százalékkal, a szeszes italoké 0,1 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára stagnált, míg a ruházkodási cikkek 0,8 százalékkal többe kerültek.

Forrás: MBTT

Tovább olvasom