Keressen minket

Mezőgazdaság

Továbbra is kiállunk a magyar mezőgazdaság GMO-mentessége mellett

Print Friendly, PDF & Email

Megkezdődtek a tárgyalások az új génkezelési technikák szabályozásáról Brüsszelben

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Megkezdődtek a tárgyalások az új génkezelési technikák szabályozásáról Brüsszelben. A magyar stratégia nem változik. Hazánk továbbra is kiáll az Alaptörvényben foglaltak, azaz a magyar mezőgazdaság GMO-mentessége mellett.

Fotó: Pixabay

2023. július 5-én jelent meg az Európai Bizottság jogszabályjavaslata az új génkezelési technikákkal (NGT) létrehozott génmódosított növények szabályozásáról.

A javaslat az új génmódosított növényeket két kategóriába sorolja, és két különböző eljáráshoz köti azok felhasználását, forgalmazását. Az első kategóriába sorolt növényeket teljes mértékben kivenné a jelenlegi GMO szabályozás alól. Ezen növények környezetbe történő kijuttatását, a javaslat szerint, semmiféle kockázatértékelés nem előzné meg, és jelölés, illetve nyomon követés nélkül kerülhetnének forgalomba. A második kategóriába tartozó növények engedélyezésénél pedig számtalan könnyítést vezetne be, például sokkal kevesebb adatra, hatásvizsgálatra lenne szükség az ilyen növények termesztésének engedélyezéséhez, mint a korábbi GMO-k esetében. Mindezeken túl bizonyos növények esetén semmiféle utókövetésre sem lenne szükség, így a jövőben arra sem derülne fény, hogy van-e bármilyen káros hatása az adott terméknek.

Fontos továbbá, hogy a javaslat nem teszi lehetővé, hogy a tagállamok maguk dönthessenek arról, hogy akarnak-e ilyen új génkezelési technikákkal előállított növényeket termeszteni a területükön vagy sem. Ez azért is meglehetősen érzékeny kérdés Magyarország számára, mert 2015-ben, éppen hathatós magyar közbenjárás eredményeként sikerült elérnünk az EU GMO irányelvének módosítását, annak érdekében, hogy a tagállamok saját maguk dönthessenek arról, hogy akarnak-e GMO-kat termeszteni a területükön vagy sem. A jelenlegi javaslat ezt a vívmányt újra elvenné a tagállamoktól.

Az utóbbi években megjelent új géntechnológiai módszerek – például a génszerkesztés -, segítségével szinte bármilyen GMO-t létre lehet hozni. Azaz laboratóriumi eszközökkel célzottan lehet belenyúlni a növényi genomba. E technikákat a kutatásban, fejlesztésben számos területen alkalmazzák, az egészségügytől az iparon át a mezőgazdaságig. Magyarországon is számos ilyen kutatás folyik kutatóintézetekben, egyetemeken és magáncégeknél. A kutatásokat támogatjuk, hiszen hozzájárulhatnak a fejlődéshez és hazánk versenyképességéhez. Ugyanakkor, míg a zárt rendszerű felhasználások, azaz laboratóriumi kutatások, gyógyszerfejlesztések esetén a megfelelő biztonsági intézkedésekkel a környezeti és egészségügyi kockázatok kiküszöbölhetőek, addig a termesztés, ami valójában a növény környezetbe történő szándékos kijuttatását jelenti, olyan környezeti és egészségügyi kockázatokat hordozhat magában, amelyeket mindenképpen vizsgálni kell, mielőtt egy ilyen termék a piacra kerül. Amennyiben egy előre nem vizsgált káros hatás bekövetkezik, akkor már késő lépni, mert a természetből visszavonni ezeket a szervezeteket nem lehet. Ezért az így létrehozott szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozása elengedhetetlen. Magyarország részéről mindenekelőtt az elővigyázatosság elvét tartjuk szem előtt ezen új génkezelési eljárások kapcsán is, és nem támogatunk semmilyen kezdeményezést, ami lehetővé teszi, hogy ezek a termékek megfelelő egészségügyi és környezeti kockázatértékelés nélkül kerüljenek forgalomba az Európai Unióban.

Elsődleges szempont számunkra az élelmezés, és élelmiszerbiztonság megerősítése és fenntartása, továbbá a hagyományos, különösen az ökológiai gazdálkodást folytatók érdekeinek védelme. Éppen ezért a rendeletbe olyan garanciákat kell beépíteni, amelyek biztosítják az NGT termékek megfelelő jelölését, nyomon követését és lehetővé teszik az ökológiai gazdálkodásból való kizárásukat. A fogyasztók választási szabadságának biztosítása is csak a kötelező jelölés fenntartásával érhető el. Ezért sem hagyhatjuk, hogy az új génkezelési eljárásokkal létrehozott termékeket mindenféle előzetes vizsgálat és engedélyezés nélkül lehessen forgalomba hozni.

A GMO-mentes hazai stratégia tehát nem változik. Az európai uniós szintű tárgyalások megkezdődtek, ahol hazánk továbbra is kiáll az Alaptörvényben meghatározottakért, azaz a magyar mezőgazdaság GMO-mentességéért.

Forrás: AM

Mezőgazdaság

A baromfihúsimport 21 százalékkal csökkent

Print Friendly, PDF & Email

Adatokat közölt az AKI

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió (EU27) baromfihúsexportja 17 százalékkal 171 ezer tonnára emelkedett 2024 januárjában az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Az unió legnagyobb célországa az Egyesült Királyság volt. A közösség baromfihúsimportja 27 százalékkal 85 ezer tonnára emelkedett ezzel egy időben. Az import több mint fele Brazíliából és Ukrajnából származott.

Fotó: AKI

A KSH adatai alapján Magyarország baromfihúsexportja 10 százalékkal 35 ezer tonnára nőtt 2024 első két hónapjában 2023 azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a csirkehús kivitele 7 százalékkal 24 ezer tonnára, a pulykahúsé 25 százalékkal 4 ezer tonnára emelkedett. A baromfihús legnagyobb célpiacai Románia és Bulgária voltak. Magyarország baromfihúsimportja 21 százalékkal 12,5 ezer tonnára csökkent a megfigyelt időszakban. Ezen belül a csirkehús beszállítása 29 százalékkal 9 ezer tonnára esett vissza, míg a pulykahúsé 36 százalékkal 831 tonnára bővült. A legtöbb baromfihús Lengyelországból és Romániából érkezett.

A vágócsirke havi termelői ára

Ábra: AKI

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 19,9 százalékkal 412,6 forint/kilogrammra, a vágópulykáé 14,9 százalékkal 596,9 forint/kilogrammra csökkent 2024 első tizenhét hetében az előző év azonos időszakához képest.

További információk e témában az Agrárpiaci jelentések – Baromfi című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 9. szám.

Forrás: AKI

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Fontos tudnivalók az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről

Print Friendly, PDF & Email

Közlemény a TMR-rendszerről:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavalyi esztendő óta – a többi uniós tagállamhoz hasonlóan – a magyar agrártámogatási rendszerben is kötelező alkalmazni a Sentinel műholdcsalád felhasználásával működő területi monitoring rendszert, azaz TMR-rendszert.

Fotó: Pixabay

A rendszer alkalmazása az uniós elvárások okán 2024-ben bővül a tavalyi esztendőhöz képest és minden területalapú agrár- és vidékfejlesztési támogatás azon jogosultsági feltételeire ki kell terjednie, ahol a műholdfelvételek vizsgálata és értékelése alapján nagy bizonyossággal megítélhetőek azok teljesítése.

Az alábbi letölthető szakmai tájékoztató a gazdálkodók munkájának és döntéseinek segítése érdekében, az öntözött területek azonosításáról és az abból fakadó következményekről ad iránymutatást az érintetteknek.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben

Print Friendly, PDF & Email

Az Országgyűlés elfogadta a termelővédelmi törvénycsomagot

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Szankcionálhatóvá válnak a felvásárlók általi, 30 napon túli késedelmes fizetések a gazdálkodók felé az Országgyűlés által elfogadott termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A szabályozás új lehetőségek megteremtésével javítja a termelők felvásárlókkal szembeni kiszolgáltatott helyzetét és jogi eszközökkel biztosít erősebb védelmet számukra. A legtöbb új szabály a szükséges felkészülési idő biztosítása érdekében 2025. január 1-jétől lép életbe.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Feldman Zsolt kiemelte, világszerte jellemző az, hogy az élelmiszer előállítási láncban a termelők arányaiban nagyobb kockázatokat viselnek, az eredményekből pedig kisebb mértékben részesülnek. Ennek oka, hogy a termelők legtöbbször kisebb alkuerővel és érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, mint a láncban felettük álló feldolgozók vagy a kereskedők. A kockázatok és az eredmények arányosabb megosztása érdekében szükség van a termelők szabályokkal történő támogatásra, azért, hogy a felvásárlók, feldolgozók ne háríthassanak minden kockázatot a termelőkre. A termelők számára emellett átláthatóbbá és tervezhetőbbé kell válnia a felvásárlási folyamatoknak – tette hozzá.

Az államtitkár szerint a magyar kormány az agrárium vonatkozásában arra törekszik, hogy ne csak a támogatáspolitikában, hanem a hazai termékpályák működésében is előrelépés történjen. Ezért folyamatosan fejleszti a hazai szabályozási rendszert, mely megalapozza a hazai termelők felvásárlókkal szembeni védelmét, helyzetük jogi eszközökkel történő javítását és integrációjuk erősítését. Ezt szolgálja a most elfogadott termékpiacokról szóló törvény módosítása is, mely számos, a termelők védelmét erősítő, kézzelfogható szabályozási elemet tartalmaz. Ezek közé tartozik a kockázatmegosztási rendelkezések kötelező alkalmazása a zöldség-gyümölcs, valamint sertés- és baromfi ágazati szerződésekben, a 30 napnál későbbi késedelmes fizetések hatékonyabb szankcionálása 2025. január 1-jétől, valamint bizonyos esetekben a felvásárló tevékenységtől történő eltiltásának bevezetése. A cél mindezzel az, hogy ne egyedül a termelő viselje a termékpálya működésének teljes kockázatát. Fontos cél, hogy a szerződések a jövőben egyértelműen tartalmazzák ezeket a kockázatokat és a teherviselés arányait. A termelők védelmének javítását szolgálja az is, hogy az ágazati érdekképviseleti szervezetek mintaszerződéseket vezethetnek be a jó gyakorlatok széleskörű elterjesztése érdekében – hangsúlyozta.

Kifejtette, ez a törvénymódosítás kiterjed a vertikális együttműködésekre vonatkozó, önkéntesen alkalmazható termeltetői szerződés kategóriájának és szabályainak megteremtésére is. Ez az új szerződéstípus keretet ad a termeltetői együttműködéseknek, ami nemcsak a termelők helyzetét teszi kiszámíthatóbbá, hanem a feldolgozók alapanyag ellátottságának biztonságához is hozzájárul, valamint csökkenti a piaci túltermelés kockázatát is. A termeltetői együttműködésekre vonatkozó előírások alapján az árat olyan módon kell meghatározni, hogy az a szerződés egész időtartamára vonatkozóan biztosítsa az átláthatóságot és kiszámíthatóságot – ismertette Feldman Zsolt.

Az agrártárca azt kívánja elérni, hogy ezek a szabályok gyorsan és sikeresen beépüljenek a magyar mezőgazdasági gyakorlatba és átláthatóbb, tervezhetőbb viszonyokat teremtsenek országszerte.

Forrás: AM

Tovább olvasom