Keressen minket

Mezőgazdaság

OMSZ: Egyelőre elég lenne az esőből

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Hetek óta tart az esős, enyhe időjárás. Az őszi vetéseknek ez egy ideig igen kedvező volt, azonban az Alföldön a rossz vízgazdálkodású talajokon a leszivárgás nem tud lépést tartani a csapadékkal. Így egyszerre van foltokban belvíz és a mélyebb talajrétegekben jelentős vízhiány. A folytatásban pénteken érkezeik újabb országos eső, majd csökken a csapadékhajlam. A november második feléhez képest enyhe marad az idő, de éjszakánként egyre többször hűl fagypont alá a levegő.

A mögöttünk álló egy hétben is folytatódott a hetek óta tartó csapadékos, az átlagosnál több fokkal enyhébb időjárás. Sűrűn érkeztek az időjárási frontok nyugat felől hazánk térségébe, melyek gyakran hoztak esőt is, sőt egyes napokon zivatarok is kialakultak, melyek novemberben meglehetősen ritkán szoktak előfordulni. A legtöbb eső szombaton és ezen a héten kedden hullott. Az elmúlt tíz nap során nyugaton 15-20, másfelé 25-70 mm eső esett (1. ábra).

1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2023. november 15-ig (mm)

Az elmúlt 30 nap csapadékösszege Battonya térségének kivételével jócskán meghaladja a sokéves átlagot, nagy területen többszöröse annak (2. ábra).

2. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2023. november 15-ig (mm)

A 90 napos csapadékösszeg is egyre nagyobb területen mutat többletet hazánkban (3. ábra).

3. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2023. november 15-ig (mm)

A talaj felső 20 cm-es rétege országszerte, a fél méteres rétege az Alföld kivételével már telítetté vált (4. ábra).

4. ábra
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2023. november 14-én (%)

A mélyebb rétegek főleg az Alföldön még szárazak, viszont a rossz vízgazdálkodású talajokon a leszivárgás nagyon lassú, a csapadék gyorsabb ütemben érkezett, így az Alföldön már belvizes területek is kialakultak.

Rendeld meg! Kattints a képre!

A hőmérséklet átlagosan mintegy 2 Celsius fokkal haladta meg a sokéves átlagot az elmúlt egy hetes időszakban, jellemzőek voltak a 10-15 fok közötti maximumok, de kedden délnyugaton 20 fok is előfordult (5. ábra).

5. ábra
Maximum hőmérsékletek 2023. november 14-én (Celsius fok)

Csak a tartósan csapadékos napokon és a hidegfrontokat követően maradt 10 fok közelében, vagy kissé az alatt a legmelegebb órák hőmérséklete. Az éjszakák is jellemzően enyhék voltak, gyenge fagyok csütörtökön, vasárnap és kedd fordultak elő (6. ábra).

6. ábra

Eddig az ősszel csak nagyon kevés fagyos nap fordult elő, és akkor is alig hűlt 0 fok alá a hőmérséklet.

Az őszi vetések számára kedvező az esős, enyhe idő, de a sok csapadék helyenként már megállt a földeken, a tartós vízborítást pedig nem szeretik az állományok. Az őszi talajmunkákhoz is sokfelé túlságosan sáros a talaj.
A repce jól fejlett, hamar elérte a 6-8 leveles állapotot, az árpára már egyre többfelé jellemzőek a bokros állományok, a búza pedig 1-3 leveles, többfelé 3-5 leveles állapotban van a vetés időpontjától függően.

A hosszú, enyhe, esős ősz hatása az NDVI vegetációs index térképeken is megmutatkozik, nagy területen jóval nagyobb a zöld tömeg mennyisége a szokásosnál (7. ábra).

7. ábra
NDVI anomália a 2023. október 24. és november 8. közötti időszakra

A kevés és csak gyenge fagyos nap miatt a természetes növényzet lombjának színeződése, lehullása jóval a szokásos időpont után következett be. A réteken, legelőkön a fű is kizöldült.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár és Nyíregyháza körüli területre vonatkozó agrogramokon* (8. és 9. ábra).

8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2023. november 15-ig (részletes magyarázat a szövegben)

Augusztus legvégén az ország nagyobb részén jelentős csapadék hullott, az akkor elvetett őszi káposztarepce így szépen ki tudott kelni. Ez után száraz időszak következett, a később a földbe került magok csak nagyon lassan indultak fejlődésnek.

9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2023. november 15-ig
(részletes magyarázat a szövegben)

Újabb jelentős csapadék csak szeptember 24-25-én érkezett, mely már szinte életmentő volt a repce számára. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző többnyire száraz idő és nem túl száraz talaj kedvező körülményeket teremtett. Október utolsó dekádjától kimondottan csapadékosra fordult az idő, és bár az Alföldön kevesebb esett, mint a Dunántúlon és az északi tájakon, az esős, ugyanakkor enyhe időjárás országszerte igen kedvező feltételeket teremtett a korai fejlődéshez. November közepére helyenként már belvizes területek is megjelentek.
A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg az Alföldön 10-30, a Dunántúlon és az északi országrészben 30-90 mm-rel meghaladja az optimális értéket. A hőösszeg a tenyészidőszak jóval az optimális értékek fölött alakul.

Jogosítványra van szüksége? Keresse munkatársainkat vagy további részletekért kattintson a fényképre!

A folytatásban is marad a változékony, többször csapadékos időjárás. Egymást követik majd az időjárási frontok hazánk térségében, melyek közül a legtöbb csapadékot a pénteken érkezők hoznak. Szombattól csökken a csapadékhajlam, de kisebb eső a hét végén és a jövő hét első felében is kialakulhat. A jövő hét közepéig összességében nagy területen hullhat 5-20 mm csapadék, így nőhet a belvizes területek nagysága. A hőmérséklet tovább közelíti az ilyenkor szokásos értékeket, pénteken és a jövő hét első felében 6-12 fok közé melegszik a levegő, míg a hét végén csak 3-9 fokos maximumok lesznek jellemzők. Szombattól megjelennek az éjszakai fagyok, de csak a kevésbé felhős és szeles országrészekben. Országos fagy egyelőre nem valószínű. Szombattól már várható napsütés is a részben felhős idő mellett, egyelőre tartós köd nem valószínű.

Ha vadászruházat, akkor EWIDENT! Kattints a képre!

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Forrás: OMSZ

Mezőgazdaság

Lengyelország: megjelent az első import szamóca az üzletekben

Print Friendly, PDF & Email

Csúszik az európai szamócaszezon

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Az időjárási viszonyok miatt csúszik az európai szamócaszezon, egyelőre csak Egyiptom szállít az európai piacokra.

November végén jelentek meg az első, nagyon kis tételben importált friss szamócatételek a lengyel nagybani piacokon. Ez az áru teljes egészében Egyiptomból származik, és koraisága miatt nagyon drága. Az évnek ebben a szakában az európai piacra kizárólag Egyiptom szállít friss szamócát. Elvileg már Dél-Olaszországban is hamarosan kezdődnie kellene a szezonnak, de idén az állományok kiültetése késedelmesen történt meg, ezért elhanyagolható mennyiségű olasz szamóca kerül a belföldi piacokra, exportra nem marad áru. Belgiumban és Hollandiában is megkezdődött az üvegházi szamóca termesztése, de egyelőre itt is csak igen korlátozottan áll rendelkezésre a gyümölcs – ez a mennyiség egyelőre még a helyi piacok igényeinek is túl kevés. Az árak pedig, bár az utóbbi napokban kissé csökkentek, még mindig magasak, átlagosan 8 eurót kérnek egy 500 grammos dobozért (6000 Ft/kg). A piacon még nincsenek jelen azok a nagy szereplők, akik a téli szezon későbbi szakaszában a kínálat és az árak alakulását döntően meghatározzák: Spanyolország és Görögország. Ezek az országok csak később, december második felében jelennek majd meg az európai piacokon.

Lengyelországban továbbra is korlátozott marad a szamóca kínálata, még az előző években tapasztaltnál is kevesebb árut forgalmaznak majd a nagybani piacok (december folyamán 50 tonna alatti mennyiséget). Nem is várható, hogy a kínálat jelentősen bővülne, főleg, mivel az időjárási viszonyok miatt a vegetáció az idei évben késni fog (nem csak Olaszországban).

A legtekintélyesebb lengyel nagybani piac, Bronisze pultjain idén december első napjaiban átlagosan 40 PLN/kg (3500 Ft/kg), ami 30%-kal magasabb, mint a tavaly ilyenkor érvényes 30 PLN/kg (2600 Ft/kg) körüli átlagár.

Forrás: Fruitveb

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

A hazai cégek fele tervez béremelést 2024-ben – A mezőgazdaságban romló eredményességre számítanak

Print Friendly, PDF & Email

 A 2024-es évi munkaerőpiaci trendekről kérdeztek meg vállalati vezetőket

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A magyarországi vállalatok 53 százalékánál szerepel a 2024-re vonatkozó tervek között a bérfejlesztés. A Profession.hu a HR Körkép felmérése szerint az érintett cégek átlagosan 12 százalékkal emelnék a fizetéseket A mezőgazdasági szektor romló pénzügyi eredményre számít jövőre.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A június és szeptember között zajlott, online kutatásban 449 vállalatot kérdeztek meg. A munkaerőpiaci trendek sürgetik a fizetések és a kapcsolódó egyéb juttatások mielőbbi rendezését.

Az idei HR Körkép felmérés szerint szinte minden második cégnél van cafeteria rendszer. Ez a juttatási forma az átlagosnál nagyobb arányban érhető el a legalább 1 milliárd forint éves bevételű cégeknél és a gyártó szektorban működőknél, miközben elmarad ettől a kereskedelemben és a vendéglátásban tevékenykedő szereplőknél.

A leggyakrabban kiosztott béren kívüli juttatás havonta 16-20 ezer forint közötti, valamint az 50 ezer forintot meghaladó összeg, amelyek a vállalatok 18-18 százalékánál vannak érvényben; a legalacsonyabb csomag, a 10 ezer forintot meg nem haladó összeg a cégek 10 százalékánál fordul elő.

Béren kívüli juttatást a cégek 80 százaléka nyújtott vagy fog nyújtani még idén munkavállalóinak. A legelterjedtebb formája ennek a mobiltelefon biztosítása, amely a vállalatok csaknem felénél elérhető, ezt követi a munkába járás költségeinek megtérítése, a laptop/notebook biztosítása és a juttatási összeg SZÉP-kártyára történő utalása. Jutalmat a vállalatok harmadánál, prémiumot pedig negyedénél adnak, a 13. havi fizetést a cégek egy hatoda említette, a 14. havi kifizetés viszont százból már csak két céget érint.

Azonban arra is rámutattak, tízből három munkaadó 2024-es tervei között nem szerepelnek béren kívüli juttatások. Ugyanakkor azok körében, akik élnek ezzel a lehetőséggel, továbbra is népszerű a mobiltelefon, a laptop, a jutalom, a munkába járással kapcsolatos költségek (céges autó, saját autó, parkolás, helyi közlekedés) megtérítése, valamint a SZÉP-kártya is.

A HR körképből az is kiderült, hogy a megkérdezett cégek 45 százaléka jövőre javulásra számít pénzügyi eredményeit tekintve, harmada pedig az idei évhez hasonló helyzetet prognosztizál. Csökkenésre az építőipar, élelmiszeripar és az oktatás képviselői számítanak magasabb arányban, növekedésre viszont az adminisztratív szektor válaszadói.

Forrás: MBTT

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Lengyelország: a gazdák lennének az ukrán csatlakozás legfőbb vesztesei

Print Friendly, PDF & Email

Lengyelországi vélemények Ukrajna uniós csatlakozásáról

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Wielkopolska vajdaság agrárkamarája szerint elsősorban a lengyel külpiacokat és a termelőket érintené hátrányosan Ukrajna uniós csatlakozása.

Ábra: Fruitveb

A Nagy-Lengyelországi Agrárkamara (Wielkopolskiej Izby Rolniczej, WIR) november 17-én nyilvánosságra hozott álláspontja szerint a lengyel gazdák lennének a vesztesei Ukrajna uniós csatlakozásának. A közlemény szerint:

“Ukrajna hatalmas agrár-élelmiszeripari termelési potenciállal rendelkezik. A gabonafélék és más mezőgazdasági termékek ellenőrizetlen beáramlásával kapcsolatos tapasztalatok után már tudjuk, hogy ez mit jelenthet a piacainkra nézve, és nem csak Lengyelország esetében. Az Európai Bizottság javasolta a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával. A csatlakozási folyamat felgyorsítása Oroszország Ukrajna elleni agressziójának, valamint az ukrán elnök és az ukrán kormány által folytatott igen hatékony diplomáciai tevékenységnek az eredménye. A tárgyalások megkezdése nem jelenti azt, hogy az Unió már holnap egy új tagállamot venne fel, a csatlakozási tárgyalások több évig is eltarthatnak. A Nagyszombat (Trnava) székhelyű agrárkamara vezetősége szerint, ha az egész Európai Unió és Lengyelország érdekei szempontjából nézzük ezt a folyamatot, akkor ez egy lépés a helyes irányba. Ukrajna nagy ország és nagy értékesítési piac a többi tagállam számára. Az EU-hoz való csatlakozása fellendíti az EU stagnáló gazdaságát, és újabb fejlődési lökést ad. Lengyelország és más szomszédos országok biztonsága jelentősen nőni fog. Ebből uniós polgárokként mindannyian profitálni fogunk.

A WIR igazgatótanácsa azonban megjegyzi, hogy mint az ilyen társadalmi-gazdasági folyamatok esetében az lenni szokott, itt is lesznek olyan szakmai csoportok, amelyek vesztesként jönnének ki az ukrán csatlakozás elfogadásából. Kétségtelen, hogy ezen csoportok közé tartoznak a gazdálkodók, mint az élelmiszerlánc leggyengébb láncszemei. Az ukrán mezőgazdaság kedvező természeti és talajviszonyainak, valamint az agrárium szerkezetének köszönhetően rendkívül versenyképesen, alacsony árakon képes termelni: ezek a költségek Ukrajnában sokkal alacsonyabbak, a gazdaság és az üzleti élet pedig könyörtelen, és ezt ki akarja majd használni. Ez a folyamat részben már el is kezdődött, ezért fel kell készülnünk rá, és sajnos feltételeznünk kell azt is, hogy nem fogjuk tudni megállítani.

A Nagy-Lengyelországi Agrárkamara vezetősége szerint Ukrajna európai uniós csatlakozása óriási veszélyt jelent a lengyelországi családi gazdaságokra. Az Ukrajnából származó olcsóbb mezőgazdasági termékek elsősorban a lengyel termékeket fogják kiszorítani a külső piacokról. Lengyelország jelenleg az egyik legnagyobb baromfihús-, tej- és tejtermék-, zöldség- és gyümölcsexportőr. Emellett gabonaféléket, repcét és cukrot is exportálunk. A külpiaci értékesítésnek köszönhetően több százezer gazdálkodó családnak van jövedelme, így képesek eltartani magukat és fejleszteni gazdaságaikat. Ukrajna uniós csatlakozása után mezőgazdasági termékeink értékesítési árai csökkenni fognak, exportlehetőségeink pedig jelentősen beszűkülnek majd. A lengyel gazdáknak nem lesz hol eladniuk a termékeiket, pozíciónk pedig az EU agrárpiacán meginog – jelenlegi pozíciónk a gazdák sokéves munkájának, valamint a külső forrásoknak, köztük a hitelalapoknak köszönhető. A lengyel gazdaságok és az agrár-élelmiszeripar több milliárd zlotyt fektetett be a termelés szintjének és minőségének növelése érdekében. Ezek a szervezetek még mindig törlesztik kötelezettségeiket, és Ukrajna csatlakozásával szemben pénzügyi likviditásuk csökkenésével kell szembenézniük.

A fentiekkel összefüggésben a Nagy-Lengyelországi Agrárkamara igazgatótanácsa sürgős tárgyalásokat indítványoz Ukrajna csatlakozásának az uniós mezőgazdasági termelőkre, köztük a lengyel mezőgazdasági termelőkre gyakorolt hatásainak enyhítését célzó következményekről és eszközökről. Az egyik ilyen, hogy Ukrajnának is meg kelljen felelnie az uniós termelési előírásoknak, ami önmagában növeli a termelési költségeket és csökkenti az ágazat versenyképességét. Másodszor, a közös agrárpolitika (KAP) kerete és a közvetlen kifizetések rendszere is megvitatásra szorul. Továbbra is nyitott kérdés, hogy Ukrajnában létre fognak-e jönni családi gazdaságok. Meg kell vitatni egy kompenzációs rendszert azon uniós mezőgazdasági termelők számára, akik Ukrajna uniós csatlakozásával jelentős pénzeket veszítenek. Ezek az államigazgatás és a diplomáciánk feladatai. Ebben a tekintetben nagyon aktívan kell fellépnünk az Európai Parlamentben, az Európa Tanácsban és az Európai Bizottságban, hogy megvédjük a lengyel gazdákat Ukrajna uniós csatlakozásának hatásaitól. Feltételezve, hogy a mezőgazdasági termékek árában nem tudunk versenyezni Ukrajnával, a minőségükre és elismertségükre kell összpontosítanunk a hazai és a külföldi piacokon. Lengyel márkákat kell építenünk, és agrár-élelmiszeriparunkat jövedelmezőbbé kell tennünk. Ezek az elkövetkező évek kihívásai, de a munkát most kell elkezdeni!”

Forrás: Fruitveb

Tovább olvasom
ewident logo
Cart
  • No products in the cart.