További információk e témában a Vetőmag-forgalmazás 2023.07.01. – 2024.06.30. című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 1. szám.
Forrás: AKI
2024. január 1-től életbe lépett változások a földforgalomban
Cikkünkben bemutatjuk, hogy a 2024. január 1-től életbe lépett változások után, most hogyan is néz ki az elővásárlási rangsor. Kik azok, akik élhetnek előjogukkal és ehhez milyen kritériumoknak kell megfelelniük.
Közös tulajdonban álló föld tulajdoni illetőségének adásvételekor a legalább 3 éve tulajdonostárs – a magyar állam kivételével – mindenki mást megelőző elővásárló lehet.
Ezt követően jogosult elővásárlásra az a földműves, aki a földnek a földhasználati nyilvántartás vagy az erdőgazdálkodói nyilvántartás szerint legalább 3 éve földhasználója és helyben lakó szomszéd vagy helyben lakó, esetleg olyan földműves, akinek az életvitelszerű lakáshasználata helye vagy a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve olyan településen van, amelynek közigazgatási határa az adásvétel tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van. Földvásárláskor csak maga a földműves földhasználó rendelkezik elővásárlási joggal. Ha a megvásárolni kívánt földet a vevőnek vagy a közeli hozzátartozójának tulajdonában álló mezőgazdasági termelőszervezet bérli, ez nem jelenti azt, hogy a cég tulajdonosának földhasználóként elővásárlási joga lenne.
A birtokegyesítést segíti elő a helyben lakó szomszéd földművesek előnyösebb helyzete, ők a következők a sorban.
Őket követik az ún. kiemelt tevékenységet folytatók, mint például az állattartók, ökológiai gazdálkodók, kertészek vagy a szaporítóanyag-előállítók, akik egymáshoz viszonyítva azonos ranghelyen állnak. Az egyes tevékenységi körökkel szemben támasztott követelmények:
Az állattartóknál előírás, hogy az állattartó telepnek az adásvétel tárgyát képező föld fekvése szerinti településen kell lennie és legalább 3 éve fenn kell állnia. Ezen kívül az üzemeltetőnek helyben lakó földművesnek kell lennie és a tulajdonszerzésének célja az állattartáshoz szükséges és azzal arányban álló takarmányszükséglet biztosítása, valamint rendelkezik meghatározott állatsűrűséggel. Az állattartók az egyes művelési ágaknál csak az ahhoz kapcsolódó állatfajok tartása esetén hivatkozhatnak eredményesen ezen előjogukra, és ezzel együtt szántó művelési ágú föld esetén még nyilvántartásba vett takarmány-vállalkozásnak is kell lenniük.
Az állattartók mellett 5. a rangsorban az oltalom alatt álló földrajzi árujelzővel ellátott terméket előállítók. Őket csak szántó, kert, szőlő, gyümölcsös esetén illeti meg a privilégium, azonban nem kell helyben lakónak lenniük, hanem elegendő, ha az életvitelszerű lakáshasználat helye vagy a mezőgazdasági üzemközpont legalább 3 éve olyan településen van, amelynek közigazgatási határa az adásvétel tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van.
Ugyanezen a ranghelyen rendelkezik elővásárlási joggal a helyben lakó földműves, ha a megvásárolt területen kertészettel fog foglalkozni és kert, szőlő vagy gyümölcsösről van szó, valamint szántónál, ha szaporítóanyag-előállítására kell a földterület.
További kiemelt tevékenység, az ökológiai gazdálkodás folytatása, amihez helyben lakó földművesnek kell lenni és csak szántó, kert, szőlő, gyümölcsös földekre lehet érvényesíteni ezt az előjogot. Továbbá az ökológiai gazdálkodó elővásárlóknál előírás, hogy az adásvétel tárgyát képező föld valamelyik művelési ágával megegyező művelési ágra szól az ökológiai gazdálkodói tanúsítványa.
Az ún. kiemelt tevékenységet folytatók a Földforgalmi tv.-ben a 18. § (2) bekezdésében vannak meghatározva és mindegyikük ugyanabba a jogosulti csoportba tartozik. A tevékenységek öt, egymás után következő pontban vannak meghatározva, de ez nem jelenti köztük sorrendiséget. Tehát a feltételeknek megfelelő állattartó, ökológiai gazdálkodó vagy kertészeti tevékenységet folytató ugyanazon a ranghelyen állnak. Közöttük további sorrendet a törvény 18. § (4) bekezdésében leírt ún. jogosulti csoporton belüli rangsor határoz meg.
Mindezen tevékenységet folytatók után következik az elővásárlói rangsorban a helyben lakó földműves.
Végül az elővásárlásra jogosultak sorrendjét azon földművesek zárják, akiknek az életvitelszerű lakáshasználat helye vagy a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve olyan településen van, amelynek közigazgatási határa az adás-vétel tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van.
A már említett ún. jogosulti csoporton belüli rangsor az azonos ranghelyen állók között tesz különbséget. Például két helyben lakó szomszéd földműves közül az egyik még fiatal földműves is, akkor kettejük közül ő áll előrébb a rangsorban. Viszont abban az esetben, ha pl. két helyben lakó szomszéd földműves közül az egyik min. 1 éve családi mezőgazdasági társaság tagja, a másik pedig szintén 1 éve őstermelők családi gazdaságának tagja, akkor ők azonos ranghelyen állnak akkor is, ha valamelyikük még fiatal földműves is.
Fontos szabály, hogy az elővásárlási jogosultságok nem halmozhatók: nem az „nyer”, akinek minél több elővásárlási joga van, hanem akinek a legerősebb a jogosultsága, aki a rangsorban előrébb helyezkedik el.
Forrás: dr. Farkas Diana – NAK
Kukoricahibridet 25 392 hektáron szaporítottak 2023-ban, ami 10 százalékos területcsökkenést mutatott az előző időszakhoz mérten. Fémzárolásra 116,4 ezer tonna került 354 fajta felhasználásával. A kukorica vetésterülete 2024-ben 795 ezer hektár volt, ehhez 21 kilogramm/hektár vetőmagnormával számolva 16,7 ezer tonna körüli fémzárolt vetőmag szükséges. A fémzárolt volumen közel egyhatoda fedezte a hazai kukoricavetőmag-szükségletet. 1 tonna hibrid kukoricáért átlagosan 2580 ezer forintot fizettek a végfelhasználók 2024 tavaszán, 6 százalékkal kevesebbet, mit egy évvel korábban 2024 tavaszán 19,7 ezer tonna hibrid vetőmag került a gazdákhoz árunövény-alapanyagként a jelentések alapján. Kukorica-vetőmagot a legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyében állítottak elő.
Napraforgóhibridet 2136 hektáron állítottak elő 2023-ban, 15,5 százalékkal kisebb területen, mint 2022-ben. A teljes terület kétharmada a dél-dunántúli régióban található. A szaporítások alkalmával 24 fajtát használtak fel az előállítók, ezen belül pedig a fajták legnagyobb arányban I. szaporítási fokkal rendelkeztek, nem érte el az 5 hektárt sem az elit, sem a szuperelit fokozat. Az alkalmazott fajták közül 5 államilag minősített volt. 2909 tonna vetőmag lett a szezonban előállítva, fémzárolásra pedig 6229 tonna került. 2024 tavaszán 680 ezer hektáron vetettek napraforgót, az egy évvel korábbi vetésterülethez viszonyítva 5 százalékkal csökkent a terület nagysága. A szezonban előállított vetőmag nagyjából a felét, míg a fémzárolt mennyiség teljes mértékben biztosította a 2024-es évi napraforgó-vetőmag igényt, amennyiben 8 kilogramm/hektár vetőmagnormával számolunk. A beérkezett adatok alapján 2119 tonna hibrid napraforgót értékesítettek a termelők részére. Egy tonna napraforgóhibrid értékesítési átlagára 8659 ezer forint volt tonnánként 2024-ben, ami 12 százalékos növekedést jelentett az előző évi időszakhoz viszonyítva.
Őszi káposztarepce hibridet 2023-ban 220 hektár szaporítóterületen állítottak elő. Fémzárolásra 3451 tonna alapanyag került. 2023 őszén 137,6 ezer hektáron termesztettek őszi káposztarepcét, amelynek alapanyag-szükséglete megközelítőleg 415 tonna fémzárolt vetőmag (3 kilogramm/hektár vetőmagnormával számolva) volt. Az ezen felül maradó vetőmagtételek az export árualapját képezték. Az éves forgalmazott mennyiség 255 tonnát tett ki a beérkezett adatok alapján. Egy tonna őszi káposztarepce-hibridért átlagosan 12 590 ezer forintot fizettek a végfelhasználók 2023 őszén, nagyságrendileg ugyanannyit, mint egy évvel korábban.
Csaknem 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása
Csaknem 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető hozzátette, pályázni a jövő év első felétől lehet majd, a fejlesztésekhez elnyerhető forrás pedig akár a 10 millió forintot is elérheti, a 85%-os támogatási intenzitás mellett.
Sok vidéki család folytat vagy kezdett bele az elmúlt években egyfajta jövedelem-kiegészítésként a mezőgazdasági termelésbe. Kiemelten számukra lehet hasznos segítség a mezőgazdasági kisüzemek megerősítését célzó, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló 29,4 milliárd forint keretösszegű új pályázati felhívás meghirdetése. A KAP Stratégiai Terv keretén belül megvalósuló kezdeményezés célja olyan kisléptékű fejlesztések támogatása, melyek megvalósulásával növekszik a legkisebb gazdaságok jövedelemtermő képessége, sőt akár a főállású árutermelő gazdálkodást is reális célként tűzhetik maguk elé. A felhívás lehetőséget biztosít az állattartáshoz, kertészethez, szántóföldi növények tárolásához és a mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó épületek, létesítmények építésére, bővítésére, fejlesztésére, vagy éppen az e tevékenységekhez kapcsolódó fontosabb gépek, eszközök beszerzésére. A gyakorlatból néhány példával illusztrálva, a jövőbeni nyertesek így támogatott módon építhetnek tojótyúk istállót, vásárolhatnak az állatok tartásához és takarmányozásához fontos eszközöket, szerezhetnek be a kertészeti tevékenységhez kapcsolódó kistraktort vagy munkagépet, de lehetőségük van ültetvényt telepíteni vagy éppen a zöldség-gyümölcs feldolgozásából származó élelmiszer előállításához szükséges eszközöket munkába állítani.
A felhívás keretében az nyújthat be támogatási kérelmet, akinek már van termelési tevékenysége, de még nem éri el a legkisebb mezőgazdasági termelői üzemméretet. Ez azt jelenti, hogy 5.000 EUR standard termelési értéknél nagyobb, de 10.000 EUR standard termelési értéknél kisebb üzemmel rendelkezik. Gyakorlati példákon keresztül megvilágítva, például egy 2 hektáros almaültetvény kb. 7.700, 0,6 hektár területen ültetett burgonya kb. 5.800, 2 darab tejhasznú tehén 5.500, 30 darab anyakecske 5.200, 60 méhcsalád pedig hozzávetőlegesen 5.700 EUR STÉ-nek felel meg. Növénytermesztéshez kapcsolódó üzemméret számításnál a tavaszi benyújtási szakaszokban a 2024. évi Egységes Kérelem adatai kerülnek figyelembe vételre, míg állattartás esetén a támogatási kérelem benyújtási hónapját megelőző 12 hónap állatállomány-nyilvántartása szerinti állatállomány az üzemméret számítás alapja. A gazdaság meglévő üzemméretének megállapításához segítséget nyújt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján működő STÉ-kalkulátor.
A támogatási kérelem benyújtásának további feltétele, a mezőgazdasági tevékenységnek a kérelem benyújtását legalább 180 nappal megelőző megkezdése. További fontos tudnivaló, hogy egy megvalósítási helyhez csak egy kérelem kapcsolódhat, illetve egy őstermelők családi gazdasága tekintetében csak egy tag lehet támogatott.
A támogatási kérelmek benyújtására 2025. március 5-től nyílik lehetőség. A felhívás részletei és minden kapcsolódó dokumentum a kap.gov.hu oldalon lesznek majd elérhetőek.
Forrás: AM
Több mint hatvanezer jelöletlen tojást találtak Bács-Kiskun vármegyében.
Több mint hatvanezer jelöletlen tojást találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy szlovák furgonban Bács-Kiskun vármegyében.
A pénzügyőrök egy szlovák furgont tereltek le az M5-ös sztrádáról, a kisteherautó puszta ránézésre is túlsúllyal közlekedett – ezért egyenesen a mérlegre kísérték. A vizuális kontroll gyanúját a mérőeszköz is igazolta: a jármű a megengedett hét tonna helyett több mint nyolc tonnát nyomott. Az is kiderült, hogy nem a pluszsúly az egyetlen probléma: a sofőr a raktérben lévő tizenkét raklapnyi tojáshoz semmilyen fuvarokmányt, de még EKÁER bejelentést sem tudott felmutatni. Az ismeretlen eredetű élelmiszerek miatt értesítették a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal szakembereit, akik megállapították, hogy a tojások jelöletlenek, így nem kerülhettek volna forgalomba, ezért azonnal elrendelték azok megsemmisítését.
Az egyenruhások a túlsúly miatt közigazgatási hatósági eljárást indítottak, és 260 ezer forint bírságot szabtak ki. Az EKÁER bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt a magyarországi feladónak kell majd felelnie.
Felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki.
Fontos! Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) működésével összefüggésben az 51/ 2014. (XII.31) NGM rendelet határozza meg a bejelentéskötelezett élelmiszerek körét, amellyel kapcsolatban érdemes folyamatosan tájékozódni. Ha az adózó egy termékegységbe tartozó fuvarozott termék tekintetében nem tett eleget EKÁER bejelentési kötelezettségének, az állami adó- és vámhatóság az adózó terhére a be nem jelentett áru adó nélküli értékének negyven százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki.
Forrás: NAV