Keressen minket

Mezőgazdaság

Előzetes becslések szerint elég lesz a kukorica a hazai igényekre

Termésbecslési adatokat közölt a NAK

Közzétéve:

Az idei kukoricatermés kielégítheti az aszályos időjárás terméscsökkentő hatásai ellenére a hazai igényeket, így várhatóan nem lesz szükség importra – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által, július végén készített előzetes adatokból.

Fotó: Pixabay

A kukorica mellett a köztestület termésbecslése érdemi információkat tartalmaz a napraforgó, a szója és a cukorrépa jelenleg látható hozamairól és mennyiségeiről.

A NAK és vármegyei szervezetei által végzett termésbecslés figyelembe veszi a júliusban jelentkező komoly aszály eddigi következményeit, ezért több növényfaj esetében is visszafogottabb kilátásokat tartalmaz a korábbi előrejelzésekhez képest. Az aszály hatását jelzi a kárbejelentések növekedő tendenciája is, július végére jelentősen megerősödött ezen kárjelzések dinamikája, és a bejelentett területek nagysága elérte a 46 ezer hektárt.

A legnagyobb területen termesztett kukoricánál a korábbi 9 tonna/hektáros országos átlaghozam várakozás az aszály miatt jelentősen csökkent, a jelenlegi állapot szerint országosan körülbelül 6,6 tonna/hektáros átlaghozamokra lehet számítani, ami a 874 ezer hektáros területet figyelembe véve 5,8 millió tonnás kukoricatermést eredményezne. A legalacsonyabb termésátlagokat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből jelentették a vármegyei szervezetek, de előzetesen 6 tonna/hektár alatt becsültek Pest, Veszprém, Somogy, Heves és Békés vármegyékben is. A Nyugat-Dunántúlon a jelenleg várható hozam 8 tonna/hektár, a Dél-Dunántúlon 6,9 tonna/hektár. Országszerte változatos képet mutat az állomány, a hőstressz jelentősen megviselte a növényt, vegetációs fejlődése is sokkal gyorsabb a megszokottnál. A gyengébb minőségű, szikes, homokosabb területeken vagy ahol júniusig is kevesebb csapadék esett az országos átlagnál, ott sok tábla állapota kritikus, erőteljes a levélsárgulás és a csőképződés sem megfelelő.

A napraforgót a kukoricához képest várhatóan kevésbé érinti a nyári aszály, ugyanakkor ennél a növényfajnál is visszafogottabbak az előrejelzések a korábbiakhoz képest. A jelenleg becsült 2,7 tonna/hektáros hozammal számolva a 680 ezer hektáros területről 1,88 millió tonnás termés várható.

A kisebb területen termesztett növényfajok közül a szója pozitív meglepetéssel szolgált, a korábbi évek átlagához képest duplájára nőtt területen – 111 ezer hektáron – a jelenleg becsült 2,66 tonna/hektáros hozam mellett összesen 300 ezer tonna körüli termés realizálódhat. Belföldön cukorrépát 16 ezer hektáron termesztettek, 59 tonna/hektáros hozam mellett 963 ezer tonnát takaríthatnak be a gazdák az előzetes becslés szerint.

Minden érintett növényfajra érvényes, hogy az aszályos időjárás további elhúzódása további hozamcsökkenést okoz. Ennek ellenére a kukorica idei várható termése továbbra is fedezi a hazai – 4 millió tonnára tehető – szükségleteket, az Agrárminisztérium szerint jelenleg nem látható olyan körülmény, amely miatt importra lenne szükség belőle a belföldi igények kielégítésére. Ennek megfelelően közvetlenül és közvetett módon Ukrajnából továbbra is tilos a termények importja, továbbá az importáló cégeknek kötelező bejelenteniük bármely más országból érkező termény importját a hazai hatóságoknál.

Ugyanakkor a termésbecslésekkel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a jelenlegi adatok továbbra is előzetes előrejelzésnek minősülnek. Az őszi betakarításig még számos olyan előre nem látható tényező merülhet fel, amely befolyásolhatja a tényleges betakarítást. A végleges termésbecslések a következő időszak időjárási eseményeit is figyelembe véve augusztus második felében, illetve szeptember első harmadában készülhetnek el.

Forrás: AM

Mezőgazdaság

12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag

Az Agrárközgazdasági Intézet közleménye:

Published

on

Kukoricahibridet 25 392 hektáron szaporítottak 2023-ban, ami 10 százalékos területcsökkenést mutatott az előző időszakhoz mérten. Fémzárolásra 116,4 ezer tonna került 354 fajta felhasználásával. A kukorica vetésterülete 2024-ben 795 ezer hektár volt, ehhez 21 kilogramm/hektár vetőmagnormával számolva 16,7 ezer tonna körüli fémzárolt vetőmag szükséges. A fémzárolt volumen közel egyhatoda fedezte a hazai kukoricavetőmag-szükségletet. 1 tonna hibrid kukoricáért átlagosan 2580 ezer forintot fizettek a végfelhasználók 2024 tavaszán, 6 százalékkal kevesebbet, mit egy évvel korábban 2024 tavaszán 19,7 ezer tonna hibrid vetőmag került a gazdákhoz árunövény-alapanyagként a jelentések alapján. Kukorica-vetőmagot a legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyében állítottak elő.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Napraforgóhibridet 2136 hektáron állítottak elő 2023-ban, 15,5 százalékkal kisebb területen, mint 2022-ben. A teljes terület kétharmada a dél-dunántúli régióban található. A szaporítások alkalmával 24 fajtát használtak fel az előállítók, ezen belül pedig a fajták legnagyobb arányban I. szaporítási fokkal rendelkeztek, nem érte el az 5 hektárt sem az elit, sem a szuperelit fokozat. Az alkalmazott fajták közül 5 államilag minősített volt. 2909 tonna vetőmag lett a szezonban előállítva, fémzárolásra pedig 6229 tonna került. 2024 tavaszán 680 ezer hektáron vetettek napraforgót, az egy évvel korábbi vetésterülethez viszonyítva 5 százalékkal csökkent a terület nagysága. A szezonban előállított vetőmag nagyjából a felét, míg a fémzárolt mennyiség teljes mértékben biztosította a 2024-es évi napraforgó-vetőmag igényt, amennyiben 8 kilogramm/hektár vetőmagnormával számolunk. A beérkezett adatok alapján 2119 tonna hibrid napraforgót értékesítettek a termelők részére. Egy tonna napraforgóhibrid értékesítési átlagára 8659 ezer forint volt tonnánként 2024-ben, ami 12 százalékos növekedést jelentett az előző évi időszakhoz viszonyítva.

Őszi káposztarepce hibridet 2023-ban 220 hektár szaporítóterületen állítottak elő. Fémzárolásra 3451 tonna alapanyag került. 2023 őszén 137,6 ezer hektáron termesztettek őszi káposztarepcét, amelynek alapanyag-szükséglete megközelítőleg 415 tonna fémzárolt vetőmag (3 kilogramm/hektár vetőmagnormával számolva) volt. Az ezen felül maradó vetőmagtételek az export árualapját képezték. Az éves forgalmazott mennyiség 255 tonnát tett ki a beérkezett adatok alapján. Egy tonna őszi káposztarepce-hibridért átlagosan 12 590 ezer forintot fizettek a végfelhasználók 2023 őszén, nagyságrendileg ugyanannyit, mint egy évvel korábban.

További információk e témában a Vetőmag-forgalmazás 2023.07.01. – 2024.06.30. című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 1. szám.

Forrás: AKI

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C

Csaknem 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása

Published

on

Csaknem 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető hozzátette, pályázni a jövő év első felétől lehet majd, a fejlesztésekhez elnyerhető forrás pedig akár a 10 millió forintot is elérheti, a 85%-os támogatási intenzitás mellett.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Sok vidéki család folytat vagy kezdett bele az elmúlt években egyfajta jövedelem-kiegészítésként a mezőgazdasági termelésbe. Kiemelten számukra lehet hasznos segítség a mezőgazdasági kisüzemek megerősítését célzó, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló 29,4 milliárd forint keretösszegű új pályázati felhívás meghirdetése. A KAP Stratégiai Terv keretén belül megvalósuló kezdeményezés célja olyan kisléptékű fejlesztések támogatása, melyek megvalósulásával növekszik a legkisebb gazdaságok jövedelemtermő képessége, sőt akár a főállású árutermelő gazdálkodást is reális célként tűzhetik maguk elé. A felhívás lehetőséget biztosít az állattartáshoz, kertészethez, szántóföldi növények tárolásához és a mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó épületek, létesítmények építésére, bővítésére, fejlesztésére, vagy éppen az e tevékenységekhez kapcsolódó fontosabb gépek, eszközök beszerzésére. A gyakorlatból néhány példával illusztrálva, a jövőbeni nyertesek így támogatott módon építhetnek tojótyúk istállót, vásárolhatnak az állatok tartásához és takarmányozásához fontos eszközöket, szerezhetnek be a kertészeti tevékenységhez kapcsolódó kistraktort vagy munkagépet, de lehetőségük van ültetvényt telepíteni vagy éppen a zöldség-gyümölcs feldolgozásából származó élelmiszer előállításához szükséges eszközöket munkába állítani.

A felhívás keretében az nyújthat be támogatási kérelmet, akinek már van termelési tevékenysége, de még nem éri el a legkisebb mezőgazdasági termelői üzemméretet. Ez azt jelenti, hogy 5.000 EUR standard termelési értéknél nagyobb, de 10.000 EUR standard termelési értéknél kisebb üzemmel rendelkezik. Gyakorlati példákon keresztül megvilágítva, például egy 2 hektáros almaültetvény kb. 7.700, 0,6 hektár területen ültetett burgonya kb. 5.800, 2 darab tejhasznú tehén 5.500, 30 darab anyakecske 5.200, 60 méhcsalád pedig hozzávetőlegesen 5.700 EUR STÉ-nek felel meg. Növénytermesztéshez kapcsolódó üzemméret számításnál a tavaszi benyújtási szakaszokban a 2024. évi Egységes Kérelem adatai kerülnek figyelembe vételre, míg állattartás esetén a támogatási kérelem benyújtási hónapját megelőző 12 hónap állatállomány-nyilvántartása szerinti állatállomány az üzemméret számítás alapja. A gazdaság meglévő üzemméretének megállapításához segítséget nyújt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján működő STÉ-kalkulátor.

A támogatási kérelem benyújtásának további feltétele, a mezőgazdasági tevékenységnek a kérelem benyújtását legalább 180 nappal megelőző megkezdése. További fontos tudnivaló, hogy egy megvalósítási helyhez csak egy kérelem kapcsolódhat, illetve egy őstermelők családi gazdasága tekintetében csak egy tag lehet támogatott.

A támogatási kérelmek benyújtására 2025. március 5-től nyílik lehetőség. A felhívás részletei és minden kapcsolódó dokumentum a kap.gov.hu oldalon lesznek majd elérhetőek.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Jelöletlen tojások

Több mint hatvanezer jelöletlen tojást találtak Bács-Kiskun vármegyében.

Published

on

Több mint hatvanezer jelöletlen tojást találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy szlovák furgonban Bács-Kiskun vármegyében.

A pénzügyőrök egy szlovák furgont tereltek le az M5-ös sztrádáról, a kisteherautó puszta ránézésre is túlsúllyal közlekedett – ezért egyenesen a mérlegre kísérték. A vizuális kontroll gyanúját a mérőeszköz is igazolta: a jármű a megengedett hét tonna helyett több mint nyolc tonnát nyomott. Az is kiderült, hogy nem a pluszsúly az egyetlen probléma: a sofőr a raktérben lévő tizenkét raklapnyi tojáshoz semmilyen fuvarokmányt, de még EKÁER bejelentést sem tudott felmutatni. Az ismeretlen eredetű élelmiszerek miatt értesítették a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal szakembereit, akik megállapították, hogy a tojások jelöletlenek, így nem kerülhettek volna forgalomba, ezért azonnal elrendelték azok megsemmisítését.

Fotó: NAV

Az egyenruhások a túlsúly miatt közigazgatási hatósági eljárást indítottak, és 260 ezer forint bírságot szabtak ki. Az EKÁER bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt a magyarországi feladónak kell majd felelnie.

Felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Fontos! Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) működésével összefüggésben az 51/ 2014. (XII.31) NGM rendelet határozza meg a bejelentéskötelezett élelmiszerek körét, amellyel kapcsolatban érdemes folyamatosan tájékozódni. Ha az adózó egy termékegységbe tartozó fuvarozott termék tekintetében nem tett eleget EKÁER bejelentési kötelezettségének, az állami adó- és vámhatóság az adózó terhére a be nem jelentett áru adó nélküli értékének negyven százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki.

Forrás: NAV

Tovább olvasom