Keressen minket

Mezőgazdaság

A jövő erdeinek szakembereit bocsátotta útjára a Soproni Egyetem

Az Erdőmérnöki Kar ünnepségén közel 150 végzős hallgató vehette át oklevelét

Közzétéve:

A Soproni Egyetem ünnepélyes tanévzáró és diplomaátadó rendezvényén több száz vendég jelenlétében zárult a 2025/2026-os tanév. Az Erdőmérnöki Kar ünnepségén közel 150 végzős hallgató vehette át oklevelét, miközben az egyetem közössége a kiemelkedő oktatói, kutatói és hallgatói teljesítményeket is elismerte.

Fotó: Soproni Egyetem

A hagyományoknak megfelelően az ünnepség az egyetem vezetésének és az Erdőmérnöki Kar zászlajának bevonulásával kezdődött. A résztvevőket elsőként prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora köszöntötte.

Beszédében felidézte Bedő Albert örökségét, akinek szobra méltó jelképként fogadja az egyetemre érkezőket. Kiemelte, hogy a kiváló erdőmérnök és államférfi az 1879-es erdőtörvény megalkotásával olyan szemléletet honosított meg Magyarországon, amely ma is irányt mutat: az erdő nem pusztán kitermelhető nyersanyag, hanem nemzeti érték, amelynek megőrzése és felelős továbbadása közös feladat.

A rektor hangsúlyozta, hogy ez a több mint kétszáz éves örökség ma is meghatározza az egyetem küldetését. Mint fogalmazott: „Úgy gazdálkodni, hogy a következő nemzedéknek több maradjon, ne kevesebb. Ez az erdész gondolkodás. Ez a soproni iskola.”

Fotó: Soproni Egyetem

Kitért arra is, hogy a Soproni Egyetem napjainkban meghatározó szerepet tölt be a magyar erdők jövőjét érintő kutatásokban. Az intézmény négy kara és kutatóintézete közösen dolgozik a klímaváltozáshoz alkalmazkodó erdőgazdálkodás, a természetközeli erdőművelés, a fenntartható faanyag-hasznosítás, valamint a környezeti szemléletformálás fejlesztésén.

A rektor ismertette az egyetem kiemelt kutatási programjait, köztük az Okoserdő-programot, a műholdas és drónos monitoringrendszereket, valamint a tervezett Klímaadaptációs Központ, Erdészeti Szaporítóanyag-központ és Erdővédelmi Központ létrehozását.

A magyar erdészek munkáját méltatva kiemelte: „A magyar erdőkben nem járnak kufárok. Az erdeinkért aggódó, azokat tisztelő, becsületes magyar erdészek viszont igen.” Hozzátette, hogy az erdők jövőjét érintő kérdésekben a párbeszéd, az együttműködés és a tudományos eredmények jelenthetik a hosszú távú megoldást.

A végzős hallgatókhoz szólva úgy fogalmazott, hogy a diploma nem csupán több év kitartó munkájának elismerése, hanem egy olyan tudás és értékrend bizonyítéka is, amely egész szakmai életük során biztos iránytűként szolgálhat.

A rektori köszöntőt követően prof. Dr. Heil Bálint, az Erdőmérnöki Kar dékánja szólt az ünneplő közösséghez. Beszédében a klímaváltozás erdőkre gyakorolt egyre súlyosabb hatásaira hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a szakembereknek minden korábbinál összetettebb kihívásokra kell felkészülniük.

Fotó: Soproni Egyetem

Kiemelte, hogy az erdészeti, természetvédelmi és környezetvédelmi szakemberek felelőssége nemcsak a természeti értékek megőrzése, hanem az is, hogy tudásukat a társadalom javára fordítsák. A végzősöknek azt tanácsolta: „Tanuljatok tovább egy életen át, tanuljatok meg mindent, amit csak tudtok a környezetetekről, és ezt a tudást állítsátok a társadalom szolgálatába.” Arra is biztatta őket, hogy szakmai munkájuk során mindig keressék az együttműködés lehetőségét és legyenek a természet ügyének hiteles képviselői.

Az ünnepségen Ferencz Zoltán, erdészetért felelős helyettes államtitkár is köszöntötte a végzős hallgatókat. Beszédében felidézte az egyetemi évek kihívásait, amelyek során a hallgatók nemcsak szakmai tudást, hanem kitartást, felelősségérzetet és gyakorlati tapasztalatot is szereztek.

Mint fogalmazott, „az erdő nem csak egy munkahely. Az erdő életforma.” Hangsúlyozta, hogy az erdészeti hivatás egyszerre jelent tudományt, felelősséget és elkötelezettséget, a ma végzett szakemberek döntései pedig hosszú évtizedekre meghatározzák a magyar erdők jövőjét. Kiemelte: a világ és a klíma folyamatosan változik, de az erdőkre és az értük felelősséget vállaló szakemberekre mindig szükség lesz.

A végzős hallgatókat Sopron városa nevében dr. Farkas Ciprián polgármester búcsúztatta. Beszédében kiemelte, hogy Sopron és az egyetem kapcsolata évszázados múltra tekint vissza, és mára elválaszthatatlan egységet alkotnak.

Fotó: Soproni Egyetem

„Meggyőződésünk, hogy a város és az egyetem egymásra találtak, és nincs egyetem Sopron nélkül, valamint nincs Sopron egyetem nélkül. A diploma nemcsak szakmát és ismereteket biztosít a végzős hallgatóknak, hanem egyfajta különleges tartást is ad a fiataloknak, hiszen a Soproni Egyetem komoly múlttal és tradíciókkal rendelkezik.” – fogalmazott a polgármester.

A köszöntőket követően Kiss Péter Zoltán okleveles erdőmérnök-jelölt vezetésével a végzős hallgatók letették mérnöki fogadalmukat, majd összesen 127 friss diplomás vehette át oklevelét. Az ünnepség keretében az egyetem elismeréseket adományozott azoknak az oktatóknak, kutatóknak, munkatársaknak és hallgatóknak is, akik kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak az intézmény szakmai sikereihez és közösségi életéhez.

Forrás: Soproni Egyetem

Mezőgazdaság

Júniusban újra csökkentek a világpiaci élelmiszerárak – A húsárindex viszont rekordszinten áll

Az élelmiszerek világpiaci árának alakulásáról közölt friss adatokat az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Júniusban sorban a második hónapban csökkent az élelmiszerek világpiaci ára az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján adatai szerint. Júniusban a növényi olajok és a hús árának emelkedését ellensúlyozta a cukor, a gabonafélék és a tejtermékek árának csökkenése.

A fénykép illsuztráció. Fotó: Pixabay

Júniusban a nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe havi szinten 0,4 ponttal 130,3 pontra csökkent. A júniusi érték 1,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, azonban 18,7 százalékkal elmarad a 2022 márciusában beállított csúcstól. A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

A FAO gabonaárindex átlagosan 110,2 pont lett júniusban, ami 4,0 ponttal (3,5 százalékkal) alacsonyabb az előző havinál, azonban 2,9 ponttal (2,7 százalékkal) meghaladja az egy évvel korábbi értéket. A búza világpiaci ára 4,4 százalékkal csökkent, a kukorica ára 6,2 százalékkal esett, míg az árpa és a cirok nemzetközi ára 3,4, illetve 7,7 százalékkal mérséklődött, ezzel szemben a FAO rizs árindexe 3,2 százalékkal emelkedett.

A növényiolaj-árindex júniusban átlagosan 192,0 pontra emelkedett, 7,0 ponttal (3,8 százalékkal) meghaladva az előző havi értékét. Az árindex emelkedése a pálma-, repceolaj-jegyzések erősödését, valamint a nagyjából stabil napraforgóolaj-árak együttes hatását tükrözte, amely bőven ellensúlyozta a szójaolaj árának csökkenését.

A FAO húsárindexe rekordszintre emelkedett júniusban: a mutató átlagosan 131,0 pont volt, 0,5 ponttal (0,4 százalékkal) magasabb, mint egy hónappal korábban és 5,0 ponttal (4,0 százalékkal) magasabb az egy évvel korábbinál. Az indexemelkedés a baromfi- és juhhús világpiaci árának emelkedését tükrözte, míg a sertés- és szarvasmarhahús ára csökkent az előző havihoz képest.

A tejtermékek árindexe júniusban átlagosan 117,4 pont volt, 1,7 ponttal (1,5 százalékkal) elmaradva az előző havi értéktől, ezzel az index 38,1 ponttal (24,5 százalékkal) a 2025 júniusában jegyzett szint alatt állt. Az árak minden tejtermék esetében mérséklődtek.

A FAO cukorárindexe átlagosan 89,7 pont volt júniusban, ez 5,4 ponttal (5,7 százalékkal) alacsonyabb az előző havihoz képest és 3,8 ponttal (13,3 százalékkal) elmarad az egy évvel korábbi értéktől.

Forrás: MBTT

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Döntött a minisztérium – visszaáll a megszokott működési rendre a NAK által üzemeltetett Országos Jégkármérséklő Rendszer

Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium biztosítja az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) működéséhez szükséges költségvetési forrást

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium biztosítja az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) működéséhez szükséges költségvetési forrást, így a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ismét a korábbi, megszokott működési rend szerint üzemeltetheti a JÉGER-t. Ennek megfelelően a rendszer a HungaroMet Zrt.-től kapott jelzések alapján már nemcsak piros, hanem narancssárga riasztás esetén is működésbe lép, vagyis a talajgenerátorok ismét 30 százalék feletti jégvalószínűség esetén indulhatnak el.

Fotó: Pixabay

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2026. június 3-tól átmeneti működési rend szerint működtette az Országos Jégkármérséklő Rendszert. Az ideiglenes módosítás alapján a talajgenerátorok kizárólag a legmagasabb kockázatú, jégesőveszélyes helyzetekben indultak el, a HungaroMet Zrt. jelzései szerint.

Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium tájékoztatta a NAK-ot a rendszer finanszírozásáról, ennek köszönhetően 2026. június 29-től a JÉGER ismét a korábbi veszélyességi szint alapján működik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a rendszer narancssárga riasztás esetén is bekapcsolható, ezáltal szélesebb körben és a korábbi beavatkozási ponton tud hozzájárulni a jégesőkárok mérsékléséhez.

Az Országos Jégkármérséklő Rendszer célja továbbra is a mezőgazdasági károk mérséklése, ugyanakkor működése nemcsak a gazdálkodók számára jelent védelmet. A rendszer a mezőgazdasági területek mellett hozzájárul a lakossági, ipari és állami létesítmények, valamint az ingatlanok és ingóságok védelméhez is.

A NAK a továbbiakban is a HungaroMet Zrt. szakmai jelzései alapján, az időjárási kockázatokhoz igazodva működteti a rendszert.

Forrás: NAK

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Megjelent Magyarországon a kőrisrontó karcsúdíszbogár

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata június végén megerősítette a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis) jelenlétét Beregsurány térségében.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata június végén megerősítette a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis) jelenlétét Beregsurány térségében. A helyi erdőségben kihelyezett csapda* a kiemelt jelentőségű zárlati károsító két kifejlett példányát fogta meg. A bogár akár tömeges kőrispusztítást is okozhat, ezért a Nébih a szükséges növény-egészségügyi intézkedések részeként fokozott ellenőrzést rendelt el. A károsító észlelése nem csak hazánkban, de az egész Európai Unióban a kőrisrontó karcsúdíszbogár első igazolt előfordulása.

A kőrisrontó karcsúdíszbogár Ázsiából származó invazív faj, amely a kőrisfajok egyik legsúlyosabb károsítója. Észak-Amerikában és Kelet-Európában már jelentős kőrispusztulást okozott, ezért megjelenése komoly növényegészségügyi, természetvédelmi és erdőgazdálkodási kockázatot jelent. A kártevő elsősorban a kőrisfákat veszélyezteti: lárvái a kéreg alatt, a fa szállítószöveteiben fejlődnek, ezzel akadályozva a növény tápanyag- és vízellátását, ami idővel a fák pusztulásához vezethet.

A Nébih a kockázatos növénykárosítók korai felismerése és a gyors beavatkozás érdekében országos monitoringrendszert működtet. Emellett a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézete (ERTI) is üzemeltet csapdákat**, amelyben a zárlati károsító két kifejlett példányát megtalálták. A kőrisrontó karcsúdíszbogár laboratóriumi azonosítását követően a hatóság fokozott felderítést, valamint további növényegészségügyi intézkedéseket rendelt el. Többek között plusz csapdákat helyeznek ki a területen, amivel behatárolható a kártevő előfordulása, emellett vizuális vizsgálatokat végeznek a szakemberek, hogy a lárvák által okozott tünetek alapján azonosíthassák a már megtelepedett populációkat.

A kifejlett bogár 8-14 mm hosszú, fémesen csillogó zöld színű. Jelenlétére utalhat a kőrisfákon jelentkező lombvesztés, a korona ritkulása, a kéreg elszíneződése, valamint az azon megjelenő függőleges repedések. Jellegzetes tünet lehet továbbá a kéreg alatt kialakuló, akár 50 cm hosszú, cikk-cakk alakú lárvajárat.

A Nébih felhívja a lakosság, az erdőtulajdonosok és az erdőgazdálkodók figyelmét, hogy amennyiben a fenti tüneteket, vagy a kőrisrontó karcsúdíszbogárhoz hasonló rovart észlelnek, haladéktalanul jelezzék azt a helyi kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának, valamint a Nébih-nek. A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

A károsítóról részletes információk elérhetőek a következő cikkben: https://portal.nebih.gov.hu/-/kiemelt-zarlati-karosito-a-korisronto-karcsudiszbogar

A bejelentéshez szükséges dokumentum az alábbi linken érhető el: https://portal.nebih.gov.hu/-/bejelentes-kotelezett-karositok.

Változás a közleményben (2026.07.01. 13:10):
* korábban: feromoncsapda – javítva: csapda
** korábban: feromoncsapdákat – javítva: csapdákat

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom