Keressen minket

Természetvédelem

2021 év hüllője a zöld varangy

2021-ben hazánk egyik leggyakoribb békáját, a zöld varangyot (Bufotes viridis) választottuk az év kétéltűjének. A faj lakott területeken is nagy számban fordul elő, így sokan találkoznak vele, de sokszor félre is ismerik. Sajnos még napjainkban sem ritka, hogy egyesek ellenszenvvel viseltetnek a varangyok iránt, holott rossz hírnevükre a legkevésbé sem szolgáltak rá.

2021-ben hazánk egyik leggyakoribb békáját, a zöld varangyot (Bufotes viridis) választottuk az év kétéltűjének. A faj lakott területeken is nagy számban fordul elő, így sokan találkoznak vele, de sokszor félre is ismerik. Sajnos még napjainkban sem ritka, hogy egyesek ellenszenvvel viseltetnek a varangyok iránt, holott rossz hírnevükre a legkevésbé sem szolgáltak rá tájékoztatott a MME.

Zöld varangy portré (Fotó: Máté Bence)

A zöld varangy testközelből (Fotó: Máté Bence)

Zöld és barna varangyok Európában

zöld varangy rendszertanilag a varangyfélék (Bufonidae) családjába tartozik. Ezen belül egy olyan fajcsoport tagja, melynek képviselői a Szahara fakó homokjától egészen a Himalája zord hegyvidékéig előfordulnak. Rendszerezésük kemény dió és még korántsem tekinthető lezártnak. Az utóbbi bő egy évtized filogenetikai vizsgálatai alaposan átrajzolták a varangyfélék rendszertanáról kialakult hagyományos képet. Korábban a tudomány az Európában előforduló varangyokat egységesen a Bufo-nembe sorolta, majd a későbbi vizsgálatok eredményei nyomán felosztották a társaságot. A zöld varangy először a Pseudepidalea, majd a Bufotes nembe került, ez utóbbi besorolás számít jelenleg is tudományosan elfogadottnak. Több európai populáció faji vagy alfaji rangja jelenleg is tudományos vita tárgyát képezi. A Földközi-tenger nyugati medencéjének, valamint a Közel-Kelet zöld varangyait Bufotes balearicus, illetve Bufotes sitibundus néven egyes szerzők külön fajba sorolták. Az Európai Herpetológiai Társaság Taxonómiai Bizottságának 2020-as publikációja összesen 6 varangyfajt sorol fel.

Egyéb varangyfajok – balról jobbra, fentről lefelé: Bufotes boulengeri siculus – Szicília, B. boulengeri – Marokkó, Epidalea calamita – Franciaország, Bufotes cypriensis – Ciprus, Bufo bufo – Magyarország, Bufo spinosus – Franciaország
(Fotók: Mario Lo Valvo, Halpern Bálint, Bernard Dupont, Tom Kirschey, Vörös Judit, Luis Miguel Bugallo Sánchez)

Ez alapján a zöld varangy fajcsoport tagjai közül legnagyobb területen 2021 kétéltűje, a zöld varangy (Bufotes viridis) fordul elő. Közép- és Kelet- Európában törzsalakja, a B. v. viridis él, az Appennini-félszigeten és a Földközi-tenger nyugati medencéjének szigetein a B. v. balearicus honos, míg az Égei-tenger keleti szigetein a B. v. sitibundus fordul elő. 2020-ban a zöld varangynak B. v. dionysi néven egy új alfaját is leírták Náxosz görög szigetéről. Szicília nagy részén a Bufotes boulengeri helyi alfaja, a B. b. siculus él, míg Cipruson Bufotes cypriensis néven endemikus zöld varangy fordul elő. Nyugat-Európa és a Baltikum lakója a zöld varangyra némiképpen hasonlító nádi varangy (Epidalea calamita), hazánkhoz legközelebb Ausztria északnyugati részén találkozhatunk vele. A zöld varangy mellett hazánk másik gyakori varangyfaja a barna varangy (Bufo bufo). Korábban minden európai barna varangyot egy fajba soroltak, újabban viszont Nyugat-Európa és az Ibériai-félsziget barna varangyai Bufo spinosus néven külön fajba sorolandók.

A zöld varangy elterjedése Európában (az Európai Herpetológiai Atlasz alapján)

Tévhitek és a valóság

A varangyok az általános közvélekedés szerint nyálkás, undorító, veszélyes állatok hírében állnak, mindez azonban távol áll a valóságtól. Bőrük nem nyálkás. A vizet csak a szaporodási időszakban vagy nagy nyári melegben keresik fel, bőrük a szárazföldi léthez idomult, ennek megfelelően más kétéltűekéhez viszonyítva szárazabb tapintású. Ha közelebbről megnézünk egy zöld varangyot, akkor az „undorító” jelző sem állja meg a helyét. Tekintete kifejezetten barátságos, szája mosolyra görbül, szemei fémeszöld színűek. Testalkata kevésbé esetlen, mint rokonáé, a barna varangyé. Testéhez képest a lábai hosszabbak, bőre kevésbé szemölcsös. Hátának szürkés alapszínén szabálytalan alakú zöld foltokat visel, mintázatát gyakran narancssárgás vagy vöröses pettyek díszítik, összességében terepszínű hatást kelt. Rejtőszíneivel ügyesen beleolvad környezetébe. Hasa fehéres, rajta néhány sötétebb pötty vagy folt előfordulhat. Egyedi külleme miatt nehéz más hazai kétéltűvel összetéveszteni, esetleg egyes föld alól előásott, talajszemcsékkel borított példányait nézhetnénk elsőre barna varangynak. A zöldes szivárványhártya és a közel párhuzamosan álló fültőmirigyek azonban ilyen esetben is gyorsan elárulják, hogy zöld varangyról van szó (a barna varangy szivárványhártyája réz-arany színű, bab alakú fültőmirigyei hátrafelé kifordulnak). Tény, hogy a zöld varangy bőrének mirigyei méreganyagokat (bufotoxin) termelnek, ezek hatóerejét azonban sokszor túlbecsülik. Mérge normál körülmények között emberre nézve teljesen veszélytelen, ám a varangy esetleges elfogyasztása okozhatna kellemetlen emésztőszervi, továbbá szív- és érrendszeri panaszokat.  A váladék szembe vagy nyálkahártyára jutva csípő, égető érzést okozhat, ám az irritáció bő vízzel történő öblítéssel gyorsan orvosolható. Gyakran előfordul, hogy a kézbe vett varangy ijedtében lepisili az embert, vizeletétől azonban nem kell tartani. A közkeletű vélekedés ellenére kloákájával nem céloz a szemre, nem tudja megvakítani az embert, és vizelete a bőrre jutva sem okoz ragyákat vagy hegesedést. Mindenesetre már csak a faj védettsége miatt is célszerű tartózkodnunk a varangyok kézbevételétől, ha valamilyen okból mégis így teszünk, akkor viseljünk gumikesztyűt és alaposan mossunk utána kezet!

Színezete és mintázata terepszínű hatást kelt (Fotó: Babocsay Gergely)

Az ember környezetében

A zöld varangy strapabíró állatként sokféle élőhelyen előfordulhat. A mérsékelt égövben természetes körülmények között inkább a nyílt területek lakója, a zárt, sötét erdőket általában elkerüli. Jól alkalmazkodott a szélsőséges környezeti viszonyokhoz, tűri a hőséget és bizonyos mértékig a kiszáradást is. Ezek a tulajdonságai hozzásegítették ahhoz, hogy kultúrakövető fajjá váljon, mely az ember által létrehozott környezetben is megtalálja létfeltételeit. A zöld varangy olyan sikeresen alkalmazkodott a mesterséges környezethez, hogy lakott területeken sokszor jóval nagyobb egyedsűrűségben fordul elő, mint a természetben. Hazánknak talán nincs olyan települése, ahol ne élne zöld varangy. Erdős vidékeken kifejezetten települések belterületén, erdei utak mentén vagy bányaterületeken szokott előfordulni. Megtelepedéséhez a legtöbb faluban és városban is adottak feltételek.

A faj mesterséges környezetben is megtalálja létfeltételeit, de…

…felhagyott bányaterületeken is gyakran előfordul. (Fotó: Péntek Attila László)

A zöld varangy alapvetően éjjeli állat, melynek nappal búvóhelyre van szüksége. Ilyen célra falak, járdák repedései, rágcsálók üregei, kerti limlomok mind-mind megfelelnek számára. Esős, párás időben vagy a fóliasátrak nyújtotta kedvező feltételek között a zöld varangy néha nappal is előmerészkedik. Tápláléka főként rovarokból áll, emellett ha alkalma nyílik rá, akkor fogyaszt pókokat, ászkarákokat és gilisztákat is. Jelenléte a kertben kifejezetten hasznosnak mondható, a haszonnövények leveleit és gyökereit megrágni ragadozó alaptermészete mellett már csak azért sem szokta, mert fogai egyáltalán nincsenek. A búvóhely és a táplálék mellett a szaporodási időszakban valamilyen víztestre is szüksége van utódnemzedékének biztosítása érdekében. Vízelvezető árkokban, belvízjárta területek időszakos tócsáiban, kerti tavakban, használaton kívüli úszómedencékben vagy közparkok szökőkútjaiban egyaránt képes szaporodni.

A zöld varangy számára a belvízjárta területek is szaporodóhelyet jelenthetnek (Fotó: Halpern Bálint)

Varangynásztól telelésig

A zöld varangy általában márciusban fejezi be téli pihenőjét, de enyhe időben az első példányok már február végén is előmerészkedhetnek. Hazánkban többnyire április-május táján jön el a  szaporodás ideje, ekkor az év nagy részében szárazföldi életet élő állatok a vizekhez vonulnak. Elterjedési területének déli, mediterrán vidékein a szaporodási időszak egészen hosszan, kedvező csapadékviszonyok mellett akár őszig is elhúzódhat. A fél méternél mélyebb tavakat a zöld varangyok általában elkerülik, kifejezetten a napsütötte, sekély tócsák a kedvükre valók. Szikesek vagy tengerpartok tócsáinak enyhén sós vize is megfelel számukra. A hímek jól fejlett hanghólyaggal rendelkeznek és a lótücsök nótájához hasonlító, pirregő hívóhanggal próbálják felkelteni a nőstények figyelmét. Egy-egy nőstény körül gyakran több hím is tülekedik a szaporodóhelyeken. Párba álláskor a hímek a hónaljuknál ragadják meg a nőstényeket. A nagyobb példányok akár tízezernél is több petét rakhatnak le hosszú zsinórokba rendezve. Párzás után a kifejlett példányok elhagyják a vizet. Fejlődő lárvái sötét, szürkésbarnás színűek, testük körvonalai felülnézetből egérszerű formát mutatnak. Főként elhalt vízinövényeket és algatáplálékot fogyasztanak. Átalakulásuk előtt a zöld varangy ebihalai a 4-5 centiméteres testhosszt is elérhetik, ekkor már a fajra jellemző foltos mintázat is megfigyelhető rajtuk. Az ebihalak átalakulása általában nyárra esik, a vizet elhagyó fiatalok 1-2 centiméter hosszúak. Átalakulásuk jórészt egy időben történik, gyakran tömegesen jelennek meg a szaporodóhelyet övező szárazföldön. Szétszéledésük után a felnőttekéhez hasonló, szárazföldi életmódot folytatnak, a vizektől akár több kilométer távolságra is elkóborolhatnak.

Tülekedés a szaporodóhelyen (Fotó: Halpern Bálint)

Petefüzér (Fotó: Sós Tibor)

A varangynász:

A zöld varangy téli pihenője általában októberben kezdődik, lakott területeken nem ritka, hogy ilyenkor akár többedmagával pincébe vagy vízóraaknába húzódik. Megesik, hogy a varangyok csapdába kerülnek ezeken a helyeken, ilyen esetben megmentésükkel célszerű megvárni a tavaszt és a kert egy csendesebb sarkában elengedni őket. Enyhe, esős időben (mint például 2020 karácsonyán) néhány példány átmenetileg megszakíthatja téli pihenőjét. Ez normális jelenség, problémát csak abban az esetben okozhat, ha a hideg hirtelen, erős faggyal tér vissza. Fokozatos lehűlés esetén a varangyok gond nélkül visszatérnek fagymentes telelőhelyeikre. Kedvező esetben egy kifejlett zöld varangy 10 évnél is hosszabb ideig élhet.

Leselkedő veszedelmek

A zöld varangy Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft. Hazánkban és elterjedési területének déli vidékein a faj állományai stabilnak mondhatóak, ellenben például Svédországban, ahol a zöld varangy a legritkább kétéltűek egyike. Természetes ellenségei lárvakorban a különböző vízben élő ragadozó rovarlárvák, a kifejlett példányokat pedig a vízisikló fogyasztja előszeretettel. Mint minden kétéltűt, a zöld varangyot is fenyegetik a különböző betegségek, mint például a Batrachochytrium dendrobatidis rajzóspórás gomba által okozott kitridiomikózis. A gombabetegség hazánkban ezidáig nem okozott tömeges elhullást, de fontos a kétéltűállományok folyamatos ellenőrzése, hogy szükség esetén még idejében tudjunk cselekedni. Lakott területeken a zöld varangy gyakran esik a gépjárművek áldozatául, esős éjszakákon tömegesen hullanak el közútjainkon.

A zöld varangy gyakran esik gázolás áldozatául (Fotó: Péntek Attila László)

Sajnálatos módon tudatlanságból szándékosan is pusztítják. A kertben talált varangyot gyakran agyonverik, illetve egyes kertitó-tulajdonosok részéről ismerünk példát a lerakott petezsinórok eltávolítására és megsemmisítésére is. Görögországban megtörtént, hogy ismeretlen elkövetők klórtartalmú tisztítószerrel pusztították el a vizet elhagyni készülő kisvarangyok tömegeit. A cél feltehetően az volt, hogy a szárazföldön szétszéledő kétéltűek ne zavarhassák a közeli szállodák vendégeit. A hasonló esetek megelőzése végett kiemelkedően nagy lehet az ismeretterjesztés szerepe. A varangyokra nézve egyes házi kedvencek is veszélyt jelenthetnek. A kutyákat és macskákat a varangyméreg általában hatékonyan rettenti el, míg azonban a varangy rosszízű mivoltát megtanulják, addig több példány pusztulását is okozhatják. A zöld varangyra nézve a legnagyobb veszélyt szaporodóhelyeinek eltűnése jelenti. A klímaváltozás okozta aszályok idő előtt kiszárítják a faj által kedvelt időszakos vizeket, megnehezítve a varangyok szaporodását. A szökőkutak és más meredek falú mesterséges vízterek gyakran csapdaként működnek az átalakuló fiatalok számára. Ha átalakulásuk után a varangyok nem tudják elhagyni a vizet, akkor általában belefulladnak. Városokban a zöldterületek eltűnése vagy a búvóhelyektől mentes, „steril” kertek terjedése szintén előnytelen a varangyok számára. Ha kertes házban lakunk, a varangyokat mesterséges búvóhelyek vagy halaktól mentes, sekély vizű kerti tavak létesítésével segíthetjük.

A faj védelméhez azzal is hozzájárulhatunk, ha a zöld varanggyal kapcsolatos észleléseinket feltöltjük az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés honlapjára.

A zöld varangyról készült további képek ide kattintva tekinthetők meg.

Forrás: MME

Természetvédelem

Ismét felmérést végeztünk a földikutya-rezervátumban

Kiskunsági Nemzeti Park: December elején – ahogy 2013 óta minden évben – ismét elvégezték munkatársaink a Bajai Földikutya-rezervátum Természetvédelmi Területen található földikutya túráscsoportok felmérését. Ennek eredményeként kaphatunk képet hazánk legveszélyeztetettebb gerinces állatának bajai állománynagyságáról, és az élőhelyet érintő esetleges változásokról.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park 

Az 1975. január 1-jén alapított Kiskunsági Nemzeti Park hazánk második nemzeti parkja. (Ábra: KNP)

A délvidéki földikutya (Nannospalax leocodon montanosyrmiensis) egykor a nagy kiterjedésű sztyeppei füves élőhelyek lakója volt. Főként a XX. század második felében szűkültek be az élőhelyei az egyre intenzívebbé váló mezőgazdasági művelés és a mesterséges erdősítések térhódításának következményeként. Ez a kis testű talajlakó rágcsálónk napjainkban alig néhány kárpát-medencei élőhelyen fordul elő. Hazánkban Kelebia és Ásotthalom mellett Baján és Albertirsán élnek erősen izolált populációi. A határainkon túl is csupán Szabadka és Újvidék mellett található néhány állománya, szintén kedvezőtlen természetvédelmi helyzetben.

Legnagyobb hazai állománya a Baja melletti egykori katonai gyakorlótéren lelhető fel, amelyet a 2013-as „felfedezése” után – felismerve a terület jelentőségét – 2017-ben miniszteri rendeletben védetté nyilvánítottak, Bajai Földikutya-rezervátum Természetvédelmi Terület néven. A helyi populáció megtalálása óta a szakemberek minden évben elvégzik a területen található földikutya túráscsoportok (az egymáshoz közel lévő, így valószínűleg egy egyedhez kötődő túrások) felmérését, ennek eredménye alapján tudnak képet kapni a földikutyák hozzávetőleges állománynagyságáról és az élőhelyet érintő esetleges változásokról. A Bajai Földikutya-rezervátum esetében a szakértők úgy gondolják, hogy a legnagyobb kiterjedésű hazai élőhelyen egy stabil, életképes földikutya-populáció él, a rezervátum megléte pedig hosszú távon szavatolhatja a faj fennmaradását.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park 

– Az állatok aktivitása főként az ősz végi időszakban erősödik fel, ilyenkor építik hosszú, táplálékszerző járataikat és ebben az időszakban jelennek meg a friss túrásaik is, amelyek alapján becsülhető az adott populáció nagysága. Továbbá ebben az időszakban már az idei születésű fiatalok is önálló életet élnek és kialakítják a saját járatrendszerüket, vagyis a kutatók ilyenkor tudnak legpontosabb képet kapni a területen élő földikutyák számáról – mondta el Tamás Ádám természetvédelmi őrkerület-vezető.

Hozzátette: ismereteink szerint ez az egyetlen olyan emlős állat, amely az evolúciója során – közel 2 millió évvel ezelőtt – a Kárpát-medencében alakult ki és különült el a többi földikutya fajtól, ezért evolúcióbiológia szempontból is igazi kuriózumnak számít, ami még nagyobb felelősséget ró hazánkra a faj megőrzésében.

Az idei felmérést a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a vajdasági Palics-Ludas Közvállalat két szakemberével kiegészülve december 1-jén végezték el. Tizenhárom szakember összesen 280 túráscsoportot regisztrált. Az egész napos felmérést Baja Város Önkormányzata felajánlásának köszönhetően egy vacsora követte. A távolról érkezett szakemberek elszállásolását is az önkormányzat vállalta fel.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park 

Az elmúlt években a túráscsoportok száma Baján 380 és 420 között ingadozott, az idei évben tapasztalt drasztikus csökkenés Tamás Ádám véleménye szerint a szakembereket is meglepte. Nem kizárt, hogy az aszályos évek sorozatának hatására, esetlegesen a táplálékkínálat lecsökkenése, vagy a szaporodási időszakban fellépő kedvezőtlen időjárás következményeként esett vissza ilyen mértékben az állomány, de ezek hipotézisek, közvetlen bizonyíték egyelőre nem áll rendelkezésre, ami a feltételezéseket igazolná.

A Kelebia térségében található állományok nagyságának felmérését 2009 óta Krnács György természetvédelmi őrkerület-vezető végzi. Nem kis munka ez, ha figyelembe vesszük, hogy közel 100 hektárt kell gyakorlatilag négyzetméterről négyzetméterre átvizsgálnia. Munkatársunk három nap alatt tudja ezt a területet bejárni. Mint tőle megtudtuk, ő is csökkenést tapasztalt a négy nagyobb és néhány kisebb kelebiai populáció túráscsoportjainak számában: a tavalyi 224 helyett ezúttal 165-öt számolt. Krnács György hangsúlyozta: ebből az adatból az állatok pontos számára nem lehet következtetni, és megfigyelhető, hogy a túráscsoportok mennyisége azért évről-évre ingadozik. A bajai és a kelebiai adatokban bekövetkezett mostani jelentősebb csökkenés viszont jelezheti, hogy a környezeti tényezők összességében idén nem voltak kedvezőek a talajlakó rágcsáló szaporodásának.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park 

Alig ezer délvidéki földikutya lehet a Földön

A délvidéki földikutya hazánk és Európa egyik legritkább emlős állata. Világállományát jelenleg 1000-1200 példányra becsülik. Hazánkban jogi védelmet élvez, természetvédelmi értéke 1 millió forint.

Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park

Tovább olvasom

Természetvédelem

Egy lucernásba rakták le a veszélyes hulladékot – fotókkal

A Kecskeméti Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt vádat emelt két férfival szemben, akik egyikük ingatlanában felhalmozott 8 m3-nyi hulladékot egy lucernásban pakoltak le. A vádlottak által lerakott hulladékban veszélyes hulladéknak minősülő azbesztet tartalmazó hullámpala, valamint kiselejtezett elektromos háztartási berendezések is voltak.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A vádirat szerint a fiatalabb vádlott 2022 márciusában elhatározta, hogy a tiszaalpári lakóhelyén felhalmozott építési-bontási törmeléket, beton-, cserép- és kerámia darabokat, gumiabroncsokat, hullámpalát és kiselejtezett elektromos háztartási berendezéseket tartalmazó, 8 m3 mennyiségű hulladékát elszállítja. Az idősebb férfi felajánlotta társának, hogy a hulladékot a saját tartózkodási helyéül szolgáló Nyárlőrinc közeli tanyán lerakhatja. Az elkövetők a szállításhoz egyik ismerősüktől utánfutót is béreltek.

A két férfi az utánfutóra, valamint a fiatalabb elkövető által használt kisteherautóra felpakolták, majd Nyárlőrinc közelébe szállították a hulladékot. Itt azonban nem az idősebb férfi ingatlanára, hanem a szomszéd lucernásába rakták azt le. Annak tartalmát az idősebb vádlott átválogatta, a számára hasznosíthatónak vélt anyagokat megtartotta, a többit pedig a saját tanyájának udvarán elégette.

A két férfi hulladékgazdálkodási tevékenység végzéséhez engedéllyel nem rendelkezett, a hulladékot illegálisan szállították és rakták le. A lerakott hulladékban veszélyes hulladéknak minősülő anyagok – így azbesztet tartalmazó hullámpala, valamint kiselejtezett elektromos háztartási berendezések – is voltak.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

Az ügyészség a két férfit veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével vádolja és ezért velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A fiatalabb vádlott cselekményét felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el, ezért az ő esetében ennek utólagos végrehajtására is indítványt tett az ügyészség.

Bűnösségükről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni. A fotók a bűncselekmények helyszínén készültek.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Tovább olvasom

Természetvédelem

Jeladóval követjük az egerészölyvek mozgását

Kiskunsági Nemzeti Park: Három egerészölyvre GPS jeladót helyeztünk Kunpeszér környékén, hogy jobban megismerjük a ragadozómadarak területhasználatát és azt, hogy milyen gyakran ejtenek zsákmányul fokozottan védett rákosi viperát.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park

Az 1975. január 1-jén alapított Kiskunsági Nemzeti Park hazánk második nemzeti parkja. (Ábra: KNP)

A rákosivipera-védelmi LIFE-projekt során végzett felméréseink eredményei rámutattak, hogy a madarak közül az egerészölyv az egyik leggyakoribb ragadozója a rákosi viperának. Annak érdekében, hogy jobban megismerjük az egerészölyvek területhasználatát és a rákosi vipera állományokra kifejtett predációs nyomását, három madárra GPS jeladót helyeztünk a Felső-Kiskunságban, Kunpeszér környékén. A jeladók segítségével nyomon követjük a vipera élőhelyek közelében fészkelő ölyvek mozgását.

Ahhoz, hogy az aprócska műszer a madarakra kerüljön, egy mű-uhu és háló segítségével meg kellett őket fogni. A leírva egyszerűnek tűnő műveletben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Ragadozómadár-védelmi Szakosztályának tagjai működtek közre.

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park

A jeladók felhelyezése mellett a szakemberek meg is gyűrűzték a madarakat, az egyedek a könnyebb azonosítás érdekében a Heni, Paszkál és Hannibál neveket kapták. De hogyan is működnek a madarakra helyezett jeladók?
A mindössze 18 grammos jeladót, mintha csak egy kicsi hátizsák lenne, pántokkal a madár hátára rögzítjük. A mozgásban így nem akadályozza, és mivel a jeladó tömege nem több, mint a madár testtömegének 2 százaléka, a súlya sem befolyásolja az életét.

A három, jeladóval ellátott egerészölyv – Heni, Paszkál és Hannibál – mozgását térképen követhetjük nyomon. Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park

A nyomkövető a GPS helymeghatározó által megadott földrajzi koordinátákat a mobiltelefon hálózaton továbbítja egy számítógépes rendszerre, amelynek segítségével az egyedek mozgásának térképes megtekintése is biztosított.

A nyáron felhelyezett, most már fél éve működő jeladók adataiból látjuk, hogy az egerészölyvek vadászterülete érinti a viperák lakta élőhelyeket is. A fészkelés után vizsgáltuk a fészkekben felhalmozódott táplálékmaradványokat, amiből kiderült, hogy az egyik ölyv biztosan fogott rákosi viperát a fiókáinak.

Reményeink szerint a jelölt madaraink olyan információkat szolgáltatnak, amelyek segítségével feltárhatjuk, hogy milyen táji-élőhelyi jellemzők befolyásolják az egerészölyv táplálkozóterület-választását.

Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park

Tovább olvasom