Keressen minket

Természetvédelem

December közepéig már 350 szürkemarha borjú érkezett

Az idei ellési szezonban eddig összesen 350 szürkemarha borjú jött világra a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság állattartó telepein. A bivalyoknál is jól alakul a szaporulat – közölte a Körös-Maros Nemzeti Park.

A Körös-Maros Nemzeti Park új kis jövevényei gyarapítják az állatállományt  (Kép: Palcsek István Szilárd – KMNP)

Az 1997-ben alapított Körös–Maros Nemzeti Park a dél-alföldi területek egységes természetvédelmi kezelésének feladatát valósítja meg. (Ábra: KMNP)

A Montág-pusztai Állattartótelepen november 5-én érkezett az első szürkemarha bikaborjú. Novemberben még további 127 borjú követte és december közepére számuk elérte a 170-et. Az ivararány megközelítőleg 50-50 százalék. Ikerellés idén eddig nem volt. Az ellési szezon itt január 15-én zárul és maximum 200 borjút várunk.

A kardoskúti Sóstói Állattartótelepen a hónap közepéig 180 szürkemarha borjú jött világra, az ivararány itt is 50-50 százalék. Ikerellés szintén nem volt. Ezen a telepen az ellési szezon végéig 200-220 borjút várunk. A vemhes teheneket négy, egyenként mintegy 60 egyedből álló csoportra bontottuk. A kisborjak anyjukkal együtt először kisebb csoportokba (óvodákba), majd népesebb csapatokba (iskolákba) kerülnek.  Itt már a szoptatási időszakban fokozatosan hozzászoknak a szálas és az abraktakarmányhoz. Ridegtartásban vannak, azaz a nyitott karámokból szükség esetén be tudnak húzódni a védettebb, nádtetős szín alá. A borjak nagyon elevenek, játékosak.

A magyar szürke szarvasmarhák utódai pirók, világos pirók, vagy sötét pirók színben látnak napvilágot, és hathónapos korukra érik el felnőtt, szürkés színezetüket. A teheneknek az ellésnél ritkán van szükségük emberi segítségre. Az újszülött borjak testtömege 20-tól 35 kg-ig terjedhet.

Az ellési szezon végéig 200-220 borjút várnak még a szakemberek (Kép: Palcsek István Szilárd – KMNP)

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Kőmagtári Állattartótelepén házi bivalyok is vannak. Náluk az ellési szezon döntő része a tavaszi időszakra esik, és nyár végig be is fejeződik. Idén 29 tehéntől 25 bivalyborjú érkezett, közülük 12 üsző, 13 bika. Hosszú évek jó ellési százalékát tartva tehát ismét szapora volt az állomány.

A bivalyborjak 20-25 kg-os testtömeggel jönnek a világra. Az ellés után a kisborjak néhány perccel már talpra is állnak, nagyon vitálisak, erőteljesek, borjúkori elhullás a legritkább esetben fordul elő. Ennél a fajnál nem jellemző az ikerellés. A borjakat 5-6 hónapos korukban választjuk le és három éves korukban válnak ivaréretté. Egy kifejlett bivalytehén testtömege 500-600 kg, egy bivalybika pedig a 800 kg-ot, de akár az 1 tonnát is elérheti.

Forrás: KMNP

Természetvédelem

Felfedezték a kornistárnics legjelentősebb Dráva menti élőhelyét

Több száz tőből álló kornistárnics állományra bukkant a napokban Lakócsa mellett a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának tagja, Csór Sándor. A Dráva mentén korábbról itt már ismertük a növény kisebb élőhelyét, valamint Rinyaújlak határában is van egy eltűnőben lévő állománya. A most felfedezett állomány a Dráva mentén a legjelentősebbnek számít.

Kornistárnics

A kornistárnics. (Fotó: Csór Sándor – Duna-Dráva Nemzeti Park)

Az 1990-es évek elején eredetileg Jugoszláviával közösen tervezett nemzeti park a közben bekövetkezett változások miatt nem alakulhatott meg, így a Duna–Dráva Nemzeti Park 1996-ban csak Magyarország területén jött létre. (Ábra: DDNPI)

Ez a lila színű, térdmagasságig megnövő vadvirágunk nyár közepétől ősz közepéig virágzik. Kiszáradó láprétek ritka faja, melyekre jellemző hogy a tavaszi elárasztás után nyár végére kiszáradnak. Termőhelyeinek változása, a csapadék- és talajvíz viszonyok változása miatt, valamint a gyepgazdálkodás átalakulása és az invazív fajok tömeges megjelenése következtében állománya csökken. Hazánkban 1982-ben nyilvánították védetté, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

A népi gyógyászatban a tüdőbaj kezelésére használták, tudományos elnevezése is erre utal (Gentiana pneumonanthe, a pneumo tüdőt jelent).
2018-ban az Év vadvirágának választották.

Forrás:  Schulcz Andrea – Duna-Dráva Nemzeti Park

Fénykép: Csór Sándor

Tovább olvasom

Természetvédelem

Dévaványára szokatlanul korán érkezett meg az első gatyás ölyv

A Körös-Maros Nemzeti Park dévaványai részterületén meglepően korán, már szeptember 2-án felbukkant az első, telelésre érkező gatyás ölyv.

Gatyás ölyv. (Fotó: Marik Pál – Körös–Maros Nemzeti Park )

Az 1997-ben alapított Körös–Maros Nemzeti Park a dél-alföldi területek egységes természetvédelmi kezelésének feladatát valósítja meg. (Ábra: KMNP)

A gatyás ölyvek élőhelye a tundra és az erdős tundra övben található. Magyarországra csak telelni jönnek, általában októberben tűnnek fel. Az egerészölyvekhez hasonlóan az alföldi sík vidékeket részesítik előnyben. Az egerészölyveknél kicsit nagyobb testűek, de elsősorban a kormánytollak felső részén található fehér faroksávjuk alapján lehet őket beazonosítani. Színezetük változó, vannak világosabb és sötétebb példányok is, de a fehér faroksáv minden gatyás ölyvnél megtalálható.

Fő zsákmányuk a mezei pocok, így azokon a teleken, amikor rágcsáló gradáció van, nagyobb számban maradnak nálunk. Az, hogy mikor érkeznek, elsősorban attól függ, hogy a költőterületükön milyen a táplálékbázis. Ez a korai példány valószínűleg olyan helyről jött, ahol most nagyon kevés a táplálék.

Mivel az Alföld többi részéhez hasonlóan Dévaványa térségében is száraz volt a nyár, s ez kedvez az üregekben költő rágcsálóknak, így valószínűleg hamarosan növekszik majd a mezei pockok és güzüegerek állománya. Feltételezhető tehát, hogy a gatyás ölyvek bőven találnak majd táplálékot nálunk. A térségben az átlagos években mintegy 50 gatyás ölyv telel.

Forrás: Körös–Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom

Természetvédelem

Virágzik a magyar gurgolya Veszprémben

Balaton-felvidéki Nemzeti Park: Veszprém szikláin, a Benedek-hegytől a Sintér-dombon, a völgyhidat szegélyező gyepeken és az út miatt keresztülvágott sziklafalakon át a Betekints-völgyig most jól láthatók a néhol tömegesen virágzó, tömött ernyőcskéjű magyar gurgolya (Seseli leucospermum W. & K.) magas növésű, virágzó példányai.

Magyar gurgolya. (Fotó: Cservenka Judit- Balaton-felvidéki Nemzeti Park)

A Balaton-felvidék, a Dél-Bakony, a Tapolcai-medence, a Keszthelyi-fennsík és a délnyugatra nyúló Kis-Balaton medencéje tartozik a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz, amelyet 1997-ben hoztak létre. (BFNP)

Az egyébként különösebben nem feltűnő növény kizárólag hazánkban fordul elő, a Magyar Középhegység dolomithoz kötődő, bennszülött faja. Kizárólag a Dunántúli-középhegységben, a Pilistől a Keszthelyi-hegységig, azonban egy helyen a Dunát is „átlépi”, és a Vác fölötti Naszályon is előfordul. Tudományos leírása Kitaibel Páltól származik 1801-ből. A faj dolomit sziklagyepeken él, rendkívül jól bírja a meleget és a szárazságot, karógyökerével mélyre hatol a sziklarepedésekben. Levelei szinte szálakká redukálódtak, így kevesebb felületen párologtat. Pamacsszerű élénkzöld kis tőlevélcsomóiról már kora tavasztól felismerhető, olyan látványt nyújt, mintha valaki kis kaporcsomókat dugdosott volna a sziklák repedései közé.

A legtöbben nem gondolnák, hogy városaink közül nincs még egy, ahol belterületen ennyi és ilyen nagy természetvédelmi értékkel bíró, fokozottan védett természeti érték található. A tízezres egyedszámra becsült állománynagyságú magyar gurgolya mellett ugyan lényegesen kisebb egyedszámban – de szép számmal megtalálható az ugyancsak fokozottan védett Lumnitzer-szegfű is, amely ilyenkor szürkéskék párnáiról ismerhető fel a gurgolyáéhoz hasonló élőhelyeken.

Szerencsére a magyar gurgolya extrémnek mondható élőhelyei egyelőre nincsenek veszélyben, azonban a frekventáltabban látogatott kilátópontok közelében a bolygatás hatására megváltozó fajösszetételnek (gyomosodás) van leginkább negatív hatása a fajra is.

Forrás: Cservenka Judit- Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Tovább olvasom