Tanulj a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán! Kattints a képre és jelentkezz Nagykőrösre!

A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, a Csepel-sziget folyóparti ligeterdeiben él hazánk egyik legveszélyeztetettebb cserjefaja, a kizárólag a Kárpát-medencében előforduló fekete galagonya. Bár itt még néhány állománya fennmaradt, a kiszáradás, az élőhelyek átalakítása és az intenzív erdőkezelés mellett napjainkban egy új, különösen agresszív veszélyforrás is fenyegeti: az amerikai vadszőlő, amely teljesen beborítja és elnyomja az őshonos cserjéket – tájékoztatott a Duna-Ipoly Nemzeti Park.

Összefogással a fekete galagonya megmentéséért. Fotó: Dr. Hegyi Zoltán

Január 24-én, egy havas téli napon a DINPI őrszolgálata és munkatársai a Kissné Dóczy Emília vezette Erdőmentők csapatával közösen élőhelykezelési munkát végeztek Szigetújfalu határában. A 15 fős önkéntes csapat célzott beavatkozással szabadította ki a fekete galagonyákat a burjánzó vadszőlő fogságából. A munkát Tóth Péter, a Pilis Parkerdő Zrt. Ráckevei Erdészetének vezetője is segítette és támogatta.

A munkába a Pilis Parkerdő Zrt. Ráckevei Erdészetének szakemberei is bekapcsolódtak. Fotó: Dr. Hegyi Zoltán

✅ A feladat folytatása elengedhetetlen, de az első és legfontosabb lépést már megtették: több tucat fekete galagonya kapott új esélyt a fennmaradásra a DINPI kezelésében álló területen.
A Dunap-Ipoly Nemzeti Park ezúton is köszöni az együttműködést és az elkötelezett munkát az Erdőmentőknek és minden résztvevőnek!

Írta: Kun András és Csáky Péter
Fotó: Dr. Hegyi Zoltán

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kezdeményezésére 1979-ben indult el az „Év madara” kampány. A program célja, hogy felhívja a figyelmet az egyes fajok és fajcsoportok védelmére, valamint megismertesse azon élőlényeket, amelyek védelmében a lakosság is közreműködhet. Ezúttal az internetes szavazáson az énekes rigó kapta a legtöbb voksot.

Fotó: Énekes rigó (fotó: Puskás József) – KNP

Az énekes rigó a fekete rigónál valamivel kisebb testméretű madárfaj. A hímek és a tojók egyforma megjelenésűek: testük felső része olívabarna színezetű, a torok fehéres, a begy és a mell és a testoldalak sárgásfehér alapon barna foltokkal csíkozottak. A szárny és a farok tollai sötét olajbarnák, a repülés közben láthatóvá váló alsó szárnyfedők sárgásak. A kirepült fiatalok az öreg madarakhoz hasonlítanak.

A faj egyik legjellegzetesebb tulajdonsága a hímek európai viszonylatban is az egyik legszebbnek számító éneke:

Elsősorban gerincteleneket (leginkább földigilisztát és ízeltlábúakat) fogyaszt, viszont a nedvesebb mikroklímájú élőhelyein a táplálékának jelentős részét a csigák alkotják. Mivel a házas fajokat gyakran ugyanazon a kemény felületen (többnyire kövön) töri fel, ezért a “rigóüllő” elnevezést kapta. A nyári és az őszi időszakban bogyót fogyaszt és a fiókák etetéséhez is használja ezt a táplálékot.

Alapvetően a dús aljnövényzetű lomb- és elegyes, valamint a fenyőerdők tekinthetők a faj eredeti élőhelyeinek, viszont az elmúlt évtizedekben már hazánkban is érzékelhető a faj településekre való költözése, ezáltal egyre gyakrabban figyelhetjük meg a kertekben és parkokban is.

Fotó: Puskás József

Évente kétszer is költ. A száraz növényi szálakból és gallyakból álló csésze alakú fészkét fák ágainak törzsközeli részére, valamint bokrokra építi. A fészek érdekessége, hogy a belső felületét a tojó nyállal kevert pudvás faanyaggal és sárral tapasztja ki. A tojó alkalmanként 4-5 kékeszöld tojást rak, amelyeket 12-13 nap kotlással költ ki. A hím eközben a közelben énekelve védi a pár területét. A kikelő fiókákat mindkét szülő eteti, a gyorsan fejlődő fiatalok két hét után hagyják el a fészket, mivel ekkor még alig tudnak repülni, a sűrű aljnövényzetben bujkálnak a ragadozók elől és további közel két héten át jellegzetes eleségkérő hanggal hívják magukhoz az etető szülőket.

Az énekes rigó a csésze alakú fészkét fák ágainak törzsközeli részére, valamint bokrokra építi (fotó: Orbán Zoltán/MME)

Az énekes rigó vonuló faj, a telet Dél-Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten töltik. A településeken élő populációkra egyre inkább jellemző az áttelelés.

Az európai, észak-afrikai és közel-keleti mediterráneumot célzó vonulása miatt ezt a fajt is érinti a madárbefogás- és vadászat. További negatív hatásként említhető a sűrű, nagyobb kiterjedésű bokrok, bokrosok és a fészket még röpképtelenül elhagyó fiókáknak menedéket biztosító dús aljnövényzet(foltok) hiánya.

A Körös-Maros Nemzeti Park tájait járva a figyelmes szemlélő érdekes ökológiai kapcsolatokra is felfigyelhet. Például arra, hogy az őzcsapatokat madarak népes tábora követi annak reményében, hogy segítségükkel könnyebben táplálékhoz juthatnak.  

Népes madárcsapatok kísérik az őzeket a téli pusztán Fotó: Balla Tihamér