Természetvédelem
A hónap denevére: a vízi denevér
Kistestű denevérfaj, egy kifejlett állat súlya mindössze 6-12 gramm. Elterjedési területe hatalmas, mely Írországtól egészen Szibéria keleti pereméig, délen Koreáig és Észak-Indiáig húzódik. Skandinávia északi, illetve a Balkán déli részének kivételével Európában általánosan elterjedt – közölte a Magyar Madártani Egyesület.

Repülő vízi denevér. Az alsó ajkon lévő kékesfekete folt a fiatal példányokra jellemző, mely a kor előrehaladtával egyre halványabb lesz és 4-5 éves kor körül teljesen el is tűnik (Fotó: Forrásy Csaba – MME)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a magyarországi ornitológia és madárvédelem legnagyobb társadalmi szervezete (Ábra: MME)
Hazánkban is gyakori faj, a legtöbb előfordulási adata a nagyobb folyók síkvidéki árterületeiről, illetve a középhegységi nászbarlangok környékéről származik.
Nyári szállásait leginkább fák repedéseiben és odvaiban találjuk, mesterséges objektumokban (pl. hidak, épületek) jóval ritkábban lehet vele találkozni. Bár teleléskor a legtöbb megfigyelés barlangokból és bányákból származik, az állomány egy része faodvakban vészelheti át a téli időszakot. A telelőhelyeken igényelt hőmérséklet 3-8 °C.

A vízi denevér magyarországi elterjedése. A faj minden bizonnyal sokkal több helyen előfordul idehaza, de az adatok gyűjtése nem egyszerű. Ez főleg telelőhelyek ellenőrzésével, hálózásokkal, esetleg hanggyűjtéssel történik (Ábra: MME)
Nyáron a nőstények 15-30 példányból álló szülőközösségekbe tömörülnek, a hímek tőlük elkülönülve, általában kisebb csoportokba rendeződnek. Telelni idehaza főleg magányosan vagy két-három fős csoportokban szoktak, de például Lengyelországban ismert 20000 példányból álló telelő közösségük is.

A vízi denevérek nevükhöz méltóan különösen kedvelik a nyíltvizű élőhelyeket, ahol leginkább a vízfelületek felett repkednek, gyakran köröket, nyolcasokat leírva. Ezen kívül erdőkben, parkokban is rendszeresen megfordulnak (Fotó: Forrásy Csaba – MME)
A faj táplálékának nagy részét szúnyogok és árvaszúnyogok teszik ki, melyek aránya külföldi vizsgálatok alapján akár 96% is lehet. A vízi denevérek nagyon hatékony rovar-, különösen szúnyogpusztítók. Egy példány 3,6-4,9 g rovart fogyaszt el éjszakánként, a vemhes nőstények pedig ennek akár a dupláját is. Mivel egy szúnyog átlagos tömege 2,5×10-6 kg, így ez naponta 1500-2500 darab szúnyogot jelent vízi denevérenként.

A vízi denevér testméretéhez képest nagy lábával könnyen és hatékonyan halássza ki a vízfelszínen lévő rovarokat, melyek megfogásában farokvitorlája is segíti. Igazi érdekesség, hogy ezzel a vadászati módszerrel olykor a felszín közelében úszó apró halakból is képes zsákmányolni (Fotó: Estók Péter – MME)
A faj nyári csoportjai augusztusban felbomlanak, és az állatok akár több száz kilométerre lévő nászbarlangokhoz vonulnak. Itt történik a párzás, melynek legaktívabb része novemberig is eltarthat.
A vízi denevérek fejlődése különösen gyors, a fiatalok 3 hetes korukban már képesek repülni, és 9-10 hetesen elérik a felnőttek méreteit is. Többségük az első évben már ivarérett, így ősszel párzanak is. Ezek fényében nagyon érdekes élethosszuk, az egyedek születéskor várható élettartama ugyanis 20 év körüli, a legidősebb természetben megfigyelt példány pedig 28 éves volt.

Belterületek vízfolyásai mentén is gyakran előfordulhatnak vízi denevérek, itt különösen hálásak lehetünk nekik a szúnyogok hatékony és vegyszermentes gyérítéséért (Fotó: Boldogh S.A. – MME)
A Magyar Madártani Egyesület mindenkit arra kér, ha ha bármilyen denevérekkel kapcsolatos problémájuk van, minden esetben kérjenek segítséget, egyeztessenek a területileg illetékes nemzeti park igazgatósággal, illetve forduljanak szakemberekhez.
Forrás: MME
***
A Magyar Madártani Egyesület hazánkban kiemelt természetvédelmi munkát végez. Az MME szakembereinek munkájához mi is hozzájárulhatunk. A Madárbarátok boltja itt érhető el.
Természetvédelem
Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon
Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla
Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.
A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.
A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.
A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója
Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.
Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP
Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.
A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.
A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.
Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szalakóta Zalában
Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben
Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI
A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.
Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.
Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

