Keressen minket

Természetvédelem

A Pilisi Parkerdő is aktívan részt vesz a városfásításban

Közzétéve:

Az idei év egyik legjelentősebb településfásítási kezdeményezése a MOL-Új Európa Alapítvány VárosFa Programja, amelyben hétezer darab sorfát igényelhettek a tízezer főnél nagyobb települések. Az ültetések októberben zajlanak, és a programban a Pilisi Parkerdő Zrt. is aktív szerepet vállal.

Fotó: Pilisi Parkerdő

A társaságot 1969-ben alapították Pilisi Állami Parkerdőgazdaság néven azzal a céllal, hogy a főváros környékének erdeiben az erdőgazdálkodás és a természetjárás szempontjait egyensúlyban tartó gazdálkodást valósítson meg. (Ábra: Pilisi Parkerdő)

A VárosFa Program

A MOL-Új Európa Alapítvány 2022 tavaszán az Agrárminisztériummal, a Megyei Jogú Városok Szövetségével és az Országos Erdészeti Egyesülettel közösen indította el „Neked Zöldül” nevű fenntarthatósági programsorozatát. Ennek első szakaszában hirdette meg a VárosFa Programot, melynek célja, hogy segítségével jelentősen bővüljön a tízezer főnél nagyobb települések városi faállománya.

A programban hétezer sorfát igényelhettek a tízezer főnél népesebb települések önkormányzatai. A nyár folyamán több mint száz város igényelt sikeresen, egyenként legfeljebb hetven darab sorfát, melyeket tizenhat fafajból választhattak ki. A döntésben – a telepítés helyszínének ökológiai és klímaviszonyai alapján – szakmai segítséget kaptak az önkormányzatok. Éppígy szakmai segítséget kapnak magához az ültetéshez, a területen illetékes állami erdőgazdaságtól. Mivel a VárosFa program egyik fontos célja a települések zöldterületének bővítésén túl a környezettudatosságra nevelés, ezért az ültetés mellett, ahhoz kapcsolódva erdőpedagógiai foglalkozásokra is sor kerül az adott városokban.

Fotó: Pilisi Parkerdő

A Pilisi Parkerdő elkötelezett támogatója a városfásításnak és a városi erdőknek

Fotó: Pilisi Parkerdő

A rendezvényeket az Országos Erdészeti Egyesület szervezi és koordinálja, az állami erdőgazdaságok bevonásával. A VárosFa Programban a Pilisi Parkerdő a működési területén lévő tizenhét település fásításában vesz részt aktívan. Ezek zöme Pest megyében, illetve két város Komárom-Esztergom megyében található.

2022 októberében, a faültetési szezonban – saját erdőmegújító tevékenységén túl – tizenhét városban közel ezerkétszáz darab sorfa ültetéséhez nyújt szakmai segítséget a Pilisi Parkerdő. Ezt a társaság annál is nagyobb örömmel teszi, mivel a Pilisi Parkerdő több mint ötvenéves története során mindig kiemelt feladatának tartotta a települési zöldterületek kezelését.

 

A Pilisi Parkerdő úttörő szerepet vállalt a „városi erdő” koncepciójának kialakításában. A főváros és környéke hárommilliós lakosságú körzetében stratégiai célként határozta meg a városi erdőkezelést, mely jelentősen különbözik a hagyományos, fakitermelési célú erdőgazdálkodástól. Ez a megközelítés jóval nagyobb hangsúlyt fektet az erdők rekreációs, klímavédelmi, közjóléti, turisztikai hasznosítására, illetve az erdők esztétikai értékének és természetes állapotának javítására. Így az elmúlt ültetési szezonban – a VárosFa Programtól függetlenül – a Pilisi Parkerdő több mint huszonötezer facsemetét ültetett, és Budapesten 75 hetvenöt százalékra emelte a folyamatos erdőborítással kezelt területek arányát.

Forrás: Pilisi Parkerdő

Természetvédelem

Öreg néne őzikéje

Őzsutát műtöttek meg a Hortobágyi Madárpark szakemberei.

Published

on

Nem a Mátra alján, hanem a bihari határ mentén, Pocsajon, a falu szélén lakik az öreg néne, aki két éve fogadta magához a sete-suta őzgidát, mely mindeddig boldogan élt a kertben, kutyával, tyúkokkal, kacsákkal, libákkal békességben.

Fotó: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark

Egy nem túl szép napon az eddig barátságos kutya megharapta az őz fejét, ahogy megugrott, a lába beszorult egy vaskarám alá, és a hátulsó lába lábtő ízületén nyílt ficam keletkezett. A bőr 12 cm-en felszakadt, és a csont kifordult. Az őz azon járt, mely szennyeződött, fertőződött, ha azonnal nem kap műtéti ellátást, amputálni kell. Gazdája egy nyolcvan éves öreg néni nem tudta elsősegélyben részesíteni, másnak az őzike nem hagyta magát megközelíteni.

A debreceni speciális állatmentők aznap nem tudták szállítani, altatás nélkül nem is lehet. Azonnal kocsiba ültem munkatársammal, és egy bő óra alatt odaértünk Pocsajra. Altató injekció az ólban a combjába, majd mosás, fertőtlenítés, antibiotikum, sínbe rakás, lepedőbe göngyölés és a Duster hátsó ülésén munkatársunk vigyázott rá útközben. Ha mozdult, kapott még egy kis altatót, mert mintegy fél óra a hatása, az út pedig 100 km. Hortobágyon még egy adag, mely már kockázatos volt, mert kérődzők hosszú altatás során felfúvódhatnak, de szükséges, mert azonnal meg kellett operálni.

Fotó: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark

Mosás, fertőtlenítés, antibiotikumos lemosás még egyszer, csak jobban, szalagok, ízületi tok és bőr varrása után sínezés. Egy folyosót almoztunk be neki, a redőnyös falú kórtermeket összetörte volna, ha nekiugrik. Nem ugrál, de áll, járkál, eszik, iszik, és a gazdái másnaponta látogatják. Öreg néne simogatja, becézgeti, szeretgeti, két hét múlva hazaviszi.

Forrás: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark

Tovább olvasom

Természetvédelem

1 éve történt… A madárinfluenza pusztított

Dr. Déri János beszámolója 2023-ból:
Tavaly a madárinfluenza miatt a daruállomány 10%-a elpusztult.

Published

on

Éppen egy éve tört ki a darvak között a madárinfluenza. Tavaly talán a világon a legtöbb daru gyűlt össze Hortobágyon, közel 200 000 madár. Táplálkozni a kukorica tarlókon százas-több ezres csoportokban, és éjszakázni alacsony vízállású, leeresztett halastavakban tízezrével.

Fotó: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark

Valahol 20 ezer, valahol 60 ezer egy tóban, ahol könnyen terjed a vírus. Hortobágyon pár ezer hullott el, innen a szegedi Fehér tóhoz vonulók közül közel 20 ezer.  Az egész állománynak a 10 %-a! A hullák nem kerültek összeszedésre, még februárban sem, mert nem volt gazdája. Sem az állategészségügy, sem a természetvédelem nem tudott, vagy nem akart ezzel foglalkozni.

Fotó: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark

A daruvész során érdekes módon pár nagyliliken kívül nem volt más madárfaj az áldozatok között. Még a korábbi járványok alatt leginkább érzékeny hattyúk is kimaradtak belőle, bár előtte a nyár folyamán több gólya, egerészölyv is fertőződött.

De az összes nagyüzemi házibaromfi állomány elkapta és kártalanítás mellett mindet ki kellett irtani.  A tavaszi vonulással a darvak már nem hullottak, a vadludak sem, de a házi baromfiállományok igen, melyeket ismét ki kiellett irtani.

A vírus endémiássá vált, nem kell már behurcolni, itt terem.  Bár idén a vadmadarakat megkímélte a betegség, most újra dühöng a házi baromfiállományok között, és nem biztos, hogy nem jelentkezik vadon élőkben újra. Néhány nyári lúdban már megjelent Hortobágyon és a környéken.

Ha találkozik valaki túl szelíd, emberi közelséget elviselő, esetleg remegő, fejét rázó, tekerő vízimadárral, akkor a tavalyi protokoll szerint nem kell hozzá nyúlni, ott kell hagyni, ahol van, és a hatósági állatorvosnak kell szólni. Ha mi tudunk róla, megoldjuk a karanténozását, a tampon minta vételét és vizsgálatra küldését. Ha valaki akár közvetlenül, akár közvetve érintkezett velük, azonnali teljes személyi fertőtlenítés, ruhacsere szükséges, és ne menjen madarak közelébe!

Forrás: Dr. Déri János – Hortobágyi Madárpark

Tovább olvasom

Természetvédelem

Erdőfürdő a kidobott kanapé

Az I. és a II. rendű vádlott közel 75 köbméternyi hulladékot helyezett el Mátraháza határában.

Published

on

Az I. és a II. rendű vádlottak egymástól függetlenül több köbméternyi építési törmeléket, háztartási hulladékot, míg másikuk egy kanapét is elhelyezett a Mátraháza külterületén található tájvédelmi körzetben. Az illetékes kormányhivatal által a földterület megtisztítására kötelezett vétlen tulajdonosok közel 1.600.000 forintot fizettek az évek során felhalmozódott hulladék elszállításáért.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott 2022. március 3-án a használatában lévő tehergépkocsival öt fordulóval hatósági engedély nélkül, és a tulajdonosok tudtán kívül 0,5 m3 vegyes, veszélyes anyagnak nem minősülő – tégladarabokat, egy pozdorja darabot, szigetelőanyag darabokat, nagyobb vastagságú üvegdarabokat tartalmazó – építési-bontási hulladékot, valamint 7 m3 települési hulladékot helyezett el a tulajdonosok márkházi külterületi ingatlanán.

Az I. rendű vádlott által kihelyezett 0,5 m3 építési-bontási hulladék alkalmas volt a föld, a víz, illetve azok összetevői veszélyeztetésére.

A II. rendű vádlott 2021. szeptember 13. és 2021. október 14. napja között, pontosan meg nem határozható időpontban ugyancsak hatósági engedély nélkül, és a tulajdonosok tudtán kívül veszélyes faanyagot tartalmazó kanapét helyezett el hulladékként ugyanott.  A II. rendű vádlott által engedély nélkül elhelyezett kanapé veszélyes hulladéknak minősült.

A Márkháza külterületén található, tájvédelmi körzethez tartozó földterületen korábban egy szakadék volt található, amelyet az évek során – illegálisan – veszélyes hulladékot is tartalmazó hulladékkal töltöttek fel ismeretlenek. Az illetékes kormányhivatal a terület tulajdonosait a hulladék elszállítására kötelezte. Az összesen közel 75 köbméternyi hulladék elszállítása a tulajdonosoknak 1.600.000 forintjába került.

A Salgótarjáni Járásbíróság a 2024. október 7-én megtartott előkészítő ülésen hulladékgazdálkodás rendje megsértése bűntette miatt az I. rendű vádlottat 180 óra közérdekű munka büntetésre, míg a II. rendű vádlottat 1 év, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

A bíróság döntése fellebbezés hiányában a kihirdetést követően jogerőre emelkedett.

Forrás: Magyarország Bíróságai

Tovább olvasom