Természetvédelem
Konferencia a Vadmacska Fajmegőrzési Program eredményeiről
Másfél éve működik a Pilisben, a Budai- és a Visegrádi-hegységben a Vadmacska Fajmegőrzési Program. A Budakeszi Vadaspark, a Pilisi Parkerdő és a Duna-Ipoly Nemzeti Park együttműködésében megvalósuló program célja a főváros környéki vadmacskaállomány feltérképezése, hosszú távon pedig a fajmegőrzés. A populációt azonban számos veszély fenyegeti – ezekről, illetve a program eredményeiről tartottak december 8-án konferenciát a Budakeszi Vadasparkban.

Fotó: Budakeszi Vadaspark Facebook oldala

A Budakeszi Vadaspark a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében működő vadaspark a Pest megyei Budakeszin, Budapest nyugati szomszédságában. (Ábra: Budakeszi Vadaspark)
Az Agrárminisztérium támogatásával megvalósult idei konferencia egy tavalyi kezdeményezés folytatása. Erre utal a címe is: „A lopakodás nagymestere végveszélyben II.” A Budapest környéki populációt ugyanis komoly veszélyek fenyegetik. Ezek közül a legjelentősebb a hibridizáció, azaz a házimacska-állomány keveredése a vadmacskákkal. Ez a veszély különösen jellemző a főváros környéki területekre, a Budai- és Visegrádi-hegységre, ahol az erdők mozaikszerűen váltakoznak lakott vagy emberek által intenzíven használt – például mezőgazdasági vagy turisztikai – területekkel.
A három szervezet által 2021-ben indított Vadmacska Fajmegőrzési Program célja az 1974 óta védett, 2012-óta fokozottan védett faj kutatása, fennmaradása és védelme. A „tisztavérű” vadmacska védelme, genetikai tisztaságának feltérképezése, rejtőzködő életmódjának tanulmányozása az erdei ökoszisztéma szabályozása és a biodiverzitás megőrzése érdekében is fontos. Az őshonos ragadozófajok – mint például a vadmacska – fenntartják az élőhelyeken kialakult ökológiai egyensúlyt, és eltűnésük vagy populációjuk jelentős csökkenése komoly károkhoz vezethet.

Fotó: Surányi Linda – Budakeszi Vadaspark

A társaságot 1969-ben alapították Pilisi Állami Parkerdőgazdaság néven azzal a céllal, hogy a főváros környékének erdeiben az erdőgazdálkodás és a természetjárás szempontjait egyensúlyban tartó gazdálkodást valósítson meg. (Ábra: Pilisi Parkerdő)
A program keretében a szakemberek kihelyezett vadkamerák segítségével vizsgálják a vadmacskák előfordulását, a populációkat és a megfigyelhető hibridizációt. A konferencián is izgalmas – és szórakoztató – előadások hangzottak el a Fajmegőrzési Program kutatási módszereiről és eredményeiről.
Köszöntőjében Dr. Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta az összefogás fontosságát, illetve azt, hogy a Fajmegőrzési Program arra ösztönzi a különböző érdekelteket és gondolkodásmódokat, hogy közösen keressék a megoldást. A Pilisi Parkerdő, mint a természetközeli örökerdőgazdálkodás úttörője, elkötelezett a természetes folyamatok megismerésében és a biodiverzitás nemcsak megőrzésében, hanem helyreállításában is.

Fotó: Surányi Linda – Budakeszi Vadaspark
Halász Antal, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság általános igazgatóhelyettese is az együttműködés jelentőségét emelte ki, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy a Pilisi Parkerdő egy ragadozó faj megmentésén dolgozik, szoros együttműködésben a nemzeti parkkal.

Fotó: Surányi Linda – Budakeszi Vadaspark

A Duna–Ipoly Nemzeti Park Magyarország leggazdagabb élővilágú nemzeti parkjainak egyike. 1997-ben alakították meg a nemzeti parkot, a korábbi pilisi és börzsönyi tájvédelmi körzetekhez kapcsolva az Ipoly érintett szakaszát és ártereit, néhány kisebb dunai szigetet, valamint a Szentendrei-sziget viszonylag épségben maradt élőhelyeit. (Ábra: DINPI)
Szabó-Major Borbála, a Duna-Ipoly Nemzeti Park projektvezetője a Börzsöny kutatások több évtizedre visszanyúló történetéről és eredményeiről számolt be. Elmondta, hogy a Fajmegőrzési Program előtt vadmacska-megfigyeléseket elsősorban nagyragadozók keresése közben tudtak végezni, de így is több száz megfigyelést sikerült tenni – ebben komoly szerepet játszottak a „civil tudomány”, azaz a laikus természetkedvelők és természetvédő egyesületek megfigyelései.
Novák Adrián, a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre hangsúlyozta, hogy a Budai- és Visegrádi-hegységben éppen csak elkezdődött felmérés, gyakorlatilag még feltárás folyik. A területen a vadmacskaállomány keveset kutatott és nagyon zavart, hiszen az ember errefelé mindenhol jelen van. Mint elmondta, tizenegy vadkamerával célzottan figyelik a populációt, de az adatok egyelőre elég elszórtak. Annyi biztos, hogy a vadmacskák nagyon kedvelik a faanyagtermelést nem szolgáló, holtfában gazdag, változatos és háborítatlan erdei élőhelyeket. Ugyanakkor sajátos problémát okoz, hogy a csalizott megfigyelőhelyek sok más faj számára is nagyon izgalmasak, különösen a nyestek és nyusztok, valamint – túrással – a vaddisznók zavarják az adatgyűjtést.
A Vadmacska Fajmegőrzési Program összetettségét jól mutatta a konferencia tematikai változatossága. Turi Luca, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem doktorandusza rendkívül érdekes előadásban vázolta egyrészt a vadmacskák viselkedését, ha „környezetgazdagítással”, azaz mesterséges élőhelyük változatossá tételével próbálkoznak a kutatók, másrészt szociológiai irányultságú kutatásában részletesen vizsgálta a vadmacskákkal – és közvetve a macskatartással – kapcsolatos társadalmi véleményeket, előítéleteket, attitűdöket. A kutatás rámutat a szemléletformálás és a Budakeszi Vadaspark által végzett munka fontosságára!+
Ahogy Szabó Péter, a program szakmai hátterét adó Budakeszi Vadaspark igazgatója, a konferencia házigazdája összegezte: látható az erdész szakma, a Pilisi Parkerdő oldaláról egy hatalmas erőfeszítés a természetközeli erdőgazdálkodásra. Látható a nemzeti park erőfeszítése az erdő, mint természetes közeg megőrzésére a természetes folyamatok megsegítésére. A Vadmacska Fajmegőrzési Program hármas együttműködésében a Budakeszi Vadaspark elsősorban a szemléletformálásban játszhat óriási szerepet. „Ez egy hálózat. A program annak bizonyítéka, hogy a különböző tudományterületek képviselői, az erdészeti, természetvédelmi, állatjóléti szakemberek hogyan tudnak egy faj érdekében együttműködni. A projekt mozgatórugója a lelkesedés, és már látható eredményeket értünk el” – tette hozzá Szabó Péter.
A hazánk egyik leginkább veszélyeztetett őshonos állatfajának védelmére irányuló Vadmacska Fajmegőrzési Program munkatársai előtt még rengeteg tennivaló áll, de máris komoly eredményeket tudnak felmutatni.
Forrás: Budakeszi Vadaspark
Természetvédelem
Három éjjel és 100 kilométer Nógrád vármegyében
BNPI: Az M237 jelű svájci farkas március 19-én elhagyta a Dunántúlt és március 20-án nappal már a Naszály túloldalán, a Lósi-patak völgyében lévő Farkas-bérci forrás környékén pihente ki a budapesti agglomeráció zűrzavarát és érte el Nógrádot..
BNPI: Az M237 jelű svájci farkas március 19-én elhagyta a Dunántúlt és március 20-án nappal már a Naszály túloldalán, a Lósi-patak völgyében lévő Farkas-bérci forrás környékén pihente ki a budapesti agglomeráció zűrzavarát és érte el Nógrádot..
Fotó: Papp Ferenc természetvédelmi őr, Nógrádi Tájegység (BNPI)
A két Duna-ág átúszása után egy állattartótelep szélére kidobott, már oszlásnak indult két kecsketetemből evett. Március 20-án, egy éjjel alatt a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet központi tömbjéig jutott, valószínűleg sehol sem állt meg útközben. A Tepke-hegy erdeiben töltött rövid pihenő után északnyugatnak vette az irányt, és a Zagyva-völgyén kereste az átjárót.

A Bükki Nemzeti Park Magyarország egyik első nemzeti parkja, amely az Északi-középhegységben, a Bükk-vidéken fekszik. (Ábra: BNPI)
Kisterenye település és a vadvédő kerítéssel lezárt 21-es főút állta útját, melyet így meg kellett kerülnie, majd a Mátraszele feletti erdőkben nappalozott. Szerdán – március 22-én – este a Bárna-patak völgyében már a helyi farkascsalád ismert csapáját követve eljutott Heves vármegyébe.
Mielőtt elhagyta volna Nógrádot, az Igazgatóságunk farkasok megfigyelésére telepített kamerái előtt is elhaladt. Az egyik vadkamerás felvételen az állatra helyezett nyakörves jeladó is egyértelműen azonosítható. A Svájcban jelölt farkas három éjszaka alatt átkelt Nógrádon. Légvonalban ez 69 km, ami a valóságban közel 100 km négy lábon. A terepen észlelt nyomok alapján a helyi farkasok által hagyott szagjelzéseknél meg-megállt, és egyértelmű lett számára, hogy lakott farkas territóriumba érkezett. Nógrád északkeleti felén, mozgása lelassult, de mégis követte a farkasok által használt csapákat.
Forrás: Bükki Nemzeti Park
Természetvédelem
Rétisast fényképeztek Nagykanizsán – Galériával
Nagykanizsa közigazgatási területén belül, Szabados István természetfotós rétisasokat fényképezett. Annak ellenére, hogy egy fokozottan védett fajról beszélünk, a rétisas is lassan, de elkezdett “városiasodni”.

Fotó: Szabados István – Agro Jager News
A város szomszédságában található erdőrészletben, egy véletlennek köszönhetően, évekkel ezelőtt figyelte meg az első párt. Akkor 14 éves, Championok Championját elnyert mudiját sétáltatta egy mezőn. Az idős kutya félig süketen, vakon az egerek után kutatott a magas fűben. Eközben magasan az égen három árnyék forgott körbe-körbe a kutya felett, úgy, hogy csak a kutya gazdája észlelte a fenyegetést.

Fotó: Szabados István – Agro Jager News
Mivel a sasok az embertől mindig félnek, senkinek nem esett bántódása. Ezt követően, a fényképezőgéppel a kezében, tudatosan figyelte egyre gyakrabban sasokat. Kiismerte a madarak szokásait, revírjüket, sőt még a fészküket is megtalálta, ami egy úttól, megközelítőleg csak egy kilométerre helyezkedik el.

Fotó: Szabados István – Agro Jager News
Ezeket a vadmadarakat érdemesebb télen, nagyobb hidegben megfigyelni, mert a madarak a minimális energia befektetésre törekednek. Előfordult olyan eset is a nagy hidegben, hogy a rétisas 20 méterre is engedte a fotóst. Nyáron erre esély sincs, mert a madarak azonnal elrebbennek, az esetek többségében 200 méter távolságot tartanak. A költési időszakban kifejezetten jól megfigyelhetőek ezek a nagytestű madarak. Ilyenkor egy bokor takarásában érdemes várakozni, a fészküktől nem messze, úgy, hogy egy millimétert sem szabad megmozdulni, mert a szülőpár a legkisebb mozgást is észreveszi. Emlékezetes élményei egyikét egy fiatal madárnak köszönheti. Miután kirepült a fészekből a fiatal rétisas, a közeli mezőn, alig pár méterre repült el tőle. Vélhetően a madár azért volt ennyire kíváncsi, mert ez volt az első eset, hogy embert látott.

Fotó: Szabados István – Agro Jager News
Mivel a területen jelentős a dolmányosvarjú állománya, ezért nem ritka, amint a varjak bosszantják a jóval nagyobb testű ragadozómadarakat.

Fotó: Szabados István – Agro Jager News
A varjú-félék rendkívül okos, mindenevő madarak,mindig tudják hol a határ, és mikor kell visszavonulót fújni, mert ha hibáznak, a sas nem kegyelmez nekik. Nagykanizsa környékén a madárvilág fokozatosan egyre színesedik.

Fotó: Szabados István – Agro Jager News
Az elmúlt években feltűnt a pásztorgém, és egy kabasólyom pár is, amely vélhetően a közelben fészkel. A sólymok fészkét eddig még nem sikerült megtalálnia. Nagykanizsa melletti halastó szomszédságában a fekete gólyák is felbukkantak, szinte teljesen alkalmazkodva a 21. század körülményeihez. Többször az utak mellett bogarásznak – zárta beszámolóját Szabados István madarász, amatőr természetfotós.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely
Fényképek forrása: Szabados István madarász, amatőr természetfotós
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu
Természetvédelem
Nászruhát öltöttek a szürke gémek és a nagy kócsagok
A Csanádi puszták részterületén található Nagy-Zsombékban már nászruhát öltöttek a szürke gémek és a nagy kócsagok
A Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén található Nagy-Zsombékban már nászruhát öltöttek a szürke gémek és a nagy kócsagok. Nemsokára a tojásrakás időszaka is megkezdődik.

Fotó: Balla Tihamér – Körös-Maros Nemzeti Park
Számos madárfajra jellemző, hogy a nászidőszakban másféle tollruhát viselnek, mint a nyugalmi időszakban. Ilyen például a nagy kócsag és szürke gém is. Mindkettő költ a Csanádi puszták egyik legfontosabb vizes élőhelyén, a Nagy-Zsombékban. A hímek és a tojók egyaránt március elején kezdtek nászruhát ölteni, mostanra pedig már teljes díszben pompáznak. Aki szeretne színes tollazatukban gyönyörködni, az megteheti ezt egy távcső segítségével, a KMNPI Montág-pusztai megfigyelőtornyából.
A nagy kócsagok a nászidőszakban hosszú, fátyolos, nagyon finom szálú szárnytollakat, dísztollakat növesztenek, szinte úgy néznek ki, mintha egy menyasszonyi ruha szoknyarészét viselnék. A lábuk felső része vörösessé válik, csőrük fekete lesz, a csőrük és a szemük közti csupasz bőrfelület pedig élénkzöld színűre változik. Körülbelül egy hónapon keresztül ilyen marad a megjelenésük. A nagy kócsagok a nádasokban költenek, de a Nagy-Zsombékba járnak táplálkozni.
A szürke gémek egyik ismert költőtelepe a Nagy-Zsombék melletti facsoportban van. Már kezdenek kialakulni a párok és foglalják a fészkeket. Ennél a fajnál is nászruhát öltenek a hímek és a tojók egyaránt. A tarkójukról kiinduló fekete bóbitatollak ilyenkor még hosszabbak lesznek, melltájékukról hosszú, szalagszerű, szürke dísztollak nőnek és csőrük élénk narancssárga színűre vált.
A párok kialakulásának időszakában gyakoriak a konfliktusok. Az egymással rivalizáló hímek gyakran verekednek. Igen látványos, ahogyan ezek a nászruhás, nagy madarak viaskodnak a szárazföldön, vagy a levegőben.
A KMNPI Makói Tájegységében összesen mintegy 50 pár szürke gém és 10 pár nagy kócsag költ.
Forrás:KMNPI