Keressen minket

Természetvédelem

Hattyúkat terelő járőr

Egy szászországi kisvárosban meggyűlt a rendőrök baja egy hattyúcsaláddal

Közzétéve:

Egy szászországi kisvárosban meggyűlt a rendőrök baja egy hattyúcsaláddal, melynek tagjai előszeretettel vándorolnak a település széléről annak központjába. Egy héten belül négyszer kellett miattuk leállítani a forgalmat.

Fotó: Rendőrség

Limbach-Oberfrohna egy hangulatos, 23 ezer lelkes település Chemnitztől északnyugatra. Igényesen karbantartott középkori épületei és templomai iránt turisták érdeklődnek, ami a múzeumokról is elmondható. Egy július végi napon a városszéli tónál élő hattyúcsalád úgy döntött, körülnéznek az épületek és aszfaltcsíkok rengetegében, és mivel a közlekedési rendelkezéseket figyelmen kívül hagyták, több autós is bejelentést tett róluk.

Az elsőként helyszínre érő járőrpáros nemcsak azt tudta, hogy a bütykös hattyú védett madár, hanem azt is, hogy az illető hím, tojó és az öt utód a Knauteich nevű tavacska lakója, ezért úgy döntöttek, megpróbálják visszaterelni őket élőhelyükre. Ehhez a szolgálati autót is bevetették, és ahol indokolt volt, a forgalmat is megállították. Sikerrel jártak, és a másnapi bejelentésre reagálva ugyanígy jártak el, akárcsak a következő és a rá következő alkalommal. Helyi tűzoltók és közterület-felügyelők szintén beszálltak a terelésbe, amire szükség is volt, mert a hattyúk forgalmas utakon totyogtak keresztül, és a rendőröket elfoglalta a kocsisorok megállítása.

A vándormadárcsalád egy hét alatt négyszer akadályozta a szászországi város közúti közlekedésének normális folyását, ezért a polizei egyeztetett a városvezetéssel, és az a döntés született, hogy ha a hattyúvándorlás folytatódik, új élőhelyre telepítik a szárnyas városnézőket. Helyi médiariportok alapján a lakosok megtanultak együtt élni a kíváncsi szárnyasokkal. Volt, aki kartont ragasztott utcafrontos háza bejárati ajtajára, nehogy a csőrükkel betörjék, de olyan is akadt, aki itatót erősített a kerítésére arra az esetre, ha mászkálás közben megszomjaznának.

Forrás: Rendőrség

Természetvédelem

Erdei szalonka táplálkozási helyeit vizsgálták a MATE kutatói

Legújabb kutatási eredmények az erdei szalonkánál:

Published

on

Gödöllő, 2024. december 16. – A Magyar Agár- és Élettudományi Egyetem kutatóinak erdei szalonkával (Scolopax rusticola) kapcsolatos kutatásai 2009-ben kezdődtek, a tudományos tevékenység pedig a mai napig tart. A MATE-VTI Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék munkatársai legutóbbi publikációjukban a MATE-KÖTI Talajtani Tanszék kutatóival közösen számoltak be a fajjal kapcsolatos legfrissebb tudnivalókról. Ismerjük meg kutatási eredményeiket közelebbről!

Fotó: MATE

A barnás-sárgás foltos, rejtőszínű tollruhával rendelkező, mindössze 300 grammot nyomó madár természetes élőhelyei a mérsékelt övi erdők, cserjések, ugyanakkor előfordul nyílt, mezőgazdasági területeken, vetéseken és legelőkön. Utóbbi területeket különösen szereti, hiszen ez fő zsákmányának, a gilisztának is kedvelt előfordulási területe. Érdekesség, hogy bár alapvetően az erdei szalonka erdőben élő madár, nevével ellentétben éjszaka rendszeresen felkeresi a legelőket és gyepeket, az előbb említett zsákmány nagyobb mennyiségű előfordulása miatt.

Élőhelyhasználatáról még mindig viszonylag kevés információ áll a szakértők rendelkezésére, ezért a MATE kutatói azt vizsgálták, hogy az erdei szalonkák éjszakai előfordulása különbözik-e két szomszédos, hasonló növényzetű legelő között, és hogy a szalonkaészlelések térbeli mintázatának táblán belüli eltérései összefüggésben vannak-e a földigiliszta-sűrűséggel és a fő talajjellemzőkkel. Két jelölt szalonka GPS-nyomkövetési adatait és közvetlen megfigyelési adatokat használtak fel, hogy tanulmányozzák a madarak előfordulási mintázatát tavaszi és őszi időszakban. Ezen mintázatokat hasonlították össze a terepi mintavételezéssel nyert finomléptékű talajjellemzőkkel és a földigiliszták számával.

Eredményeik megerősítették, hogy a nagyobb földigilisztasűrűséggel rendelkező táblát gyakrabban látogatták a szalonkák, és ez az összefüggés a táblán belüli szinten is hasonlóan megfigyelhető volt. Eredményeik azt mutatják, hogy a szalonkák több térbeli skálán választják ki táplálkozóhelyeiket, mind a táblák között, mind a táblákon belül. Mivel a földigiliszta-sűrűség és a talajparaméterek jó indikátorai a szalonka táplálkozó élőhelyének, e változók mérése – legalábbis durva léptékben – segíthet a faj számára fontos élőhelyek azonosításában és kezelésének tervezésében.

Forrás: MATE

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Természetvédelem

Szemétszedés a Jánossomorjai Erdészet területén

182 köbméter illegálisan elhelyezett hulladékot számoltak fel

Published

on

A “Tisztítsuk meg az országot II.” hulladékfelszámolási pályázat keretében november hónapban összesen 182 köbméter illegálisan elhelyezett hulladék felszámolása történt meg a Jánossomorjai Erdészet által kezelt állami erdőkben.

Fotó: Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.

A pályázati forrásból 7 helyszínen 5 községhatárban (Jánossomorja, Mosonmagyaróvár, Hegyeshalom, Dunakiliti, valamint Feketeerdő) sikerült eltakarítani a többnyire erdőszéleken, közúthoz csatlakozó erdőterületeken felhalmozódott lakossági hulladékot.

Fotó: Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az erdészet azon dolgozóinak, akik aktív résztvevői voltak a programnak, valamint azoknak a gépes vállalkozóknak, akiknek a munkája elengedhetetlen volt a sikeres megvalósuláshoz.

Forrás: Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.

Tovább olvasom

Természetvédelem

Bábaszarka – Ismét több nagy őrgébics telel a Kis-Sárréten 6.

Ilyenkor télvíz idején is találkozhatunk áttelelő példányokkal:

Published

on

A hazánkban előforduló gébicsfajok közül a nagy őrgébics a legtermetesebb, körülbelül akkora, mint egy rigó.  Ilyenkor télvíz idején a Körös-Maros Nemzeti Park minden részterületén, így a Kis-Sárréten is találkozhatunk vele.

Fotó: Boldog Gusztáv László – KMNP

Alapszíne szürkésfehér, szárnya és farka fekete. Méretéhez képest nagy a feje, melyen egy fekete szemsáv kölcsönöz szigorú tekintetet számára. Külsejét a ragadozó madarakéhoz hasonló kampós, erős csőr teszi teljessé.

Hazánkban elsősorban téli vendég, de az északkeleti országrészben kis számban fészkel is. Európa és Ázsia nagy részén, valamint Észak-Afrikában költ. A Körös-Maros Nemzeti Park tájain az első példányok idén is október közepén jelentek meg. Azóta a számuk növekedett, igaz sehol sem találkozhatunk velük túl gyakran.

Kedveli a fasorokkal, facsoportokkal, bokrosokkal tarkított, nyílt mezőgazdasági területeket, pusztafoltokat. Jellemzően magányosan figyelhetjük meg, igen nagy revírt, azaz táplálkozó-területet tart fenn telelőterületén.

Rendszertanilag énekesmadár, azonban életmódja a ragadozó madarakéhoz hasonló. Tipikus vártamadár, azaz zsákmányát különböző magaslatokról kémleli, például telefon- és villanyoszlopokról, vezetékekről, bokrok, fák és egyéb száraz növények csúcsáról, de gyakran vércse módjára szitál. Költési időben sok nagytestű rovart is fogyaszt, de télen ezek hiányában főként apró rágcsálók, alkalmanként kisebb énekesmadarak szerepelnek az étlapján. Ezeket gyakran a többi gébicsfajhoz hasonlóan tövisekre, tüskés ágakra szúrja fel.

A Kis-Sárréten Mezőgyán – Geszt – Biharugra határában, egy előre meghatározott útvonalon évről-évre megszámoljuk az itt telelő példányokat. A mostani eredmény 12 példány, de a teljes területen minimum 30 példány is előfordulhat. A nagy őrgébicset ezen a vidéken népies nevén, bábaszarkának is nevezik.

Forrás: KMNP

Tovább olvasom