Kiss Sándor amatőr természetfotós Püspökladány határában réti fülesbaglyokat fényképezett. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Fotó: Kiss Sándor természetfotós – Agro Jager News
2026. január 9-én, még napnyugta előtt, 15 óra magasságában, volt egy szabad fél órám, ebből kifolyólag gondoltam, szerencsét próbálok a közelben… Lassan két éve hódolok szeretett hobbimnak, a természetfotózásnak. Ezalatt az idő alatt számos meghatározó élményben volt részem, főként madarakat tudtam lencsevégre kapni, ami a környékünk rendkívül gazdag madárvilágából adódik. Eddigi fotós útjaim során a legnagyobb hatással a ragadozó madarak voltak rám.
De térjünk vissza a januári beszámolóra. Mivel a nap már félig-meddig lecsúszóban volt, úgy döntöttem, hogy a város (Püspökladány) belterületéhez igen közel eső, „Mérges” elnevezésű határrészen kísérlem meg néhány ölyv, vércse, esetleg parlagi sas megörökítését. A „Mérges” nem nemzeti parki terület, és azt lehet mondani, hogy nagyon aktív mezőgazdasági munka folyik itt az évszakoknak megfelelően, szinte egész évben. Meg kell említenem, hogy a püspökladányi határ eme része nagyon közel áll a szívemhez. Gyermekként is sok időt töltöttem itt, hiszen a nagyszüleimnek néhány kis darab földje pontosan itt található, melyek azóta is a családom kötelékében vannak.

Fotó: Kiss Sándor természetfotós – Agro Jager News
Mikor kiértem a városból, akkor szembesültem igazán az előző két nap havazásának eredményével. Gyönyörű hófehér „varázslat” a pusztán, és persze szinte azonnal kiszúrtam néhány egerészölyvet és egy gatyásölyvet is. Próbáltam lopni a távolságot, minél közelebbi fotó reményében, mikor egy karámmal körülzárt, hatalmas legelőhöz értem. Még mindig nem tudtam igazán értékelhető fotót készíteni, és kezdtem türelmetlen lenni, de abban a pillanatban a karám egyik oszlopáról valami rám nézett a két óriási, sárga szemével. Mire egyáltalán föleszméltem a meglepetésből, már a két szomszédos cölöpről is egy-egy jövevény kukucskált.

Fotó: Kiss Sándor természetfotós – Agro Jager News
Réti fülesbagollyal már találkoztam korábban a Hortobágyi Nemzeti Park területén, de maximum két példányt láttam együtt, és szerintem öt alkalomnál többször életemben nem láttam ezt az igen ritka ragadozó madarat. Így aztán nem voltam rest azonnal akcióba lépni: a három példányon kívül további öt példány tűnt még fel kicsit távolabb, próbáltam valamennyit lefotózni. Természetesen mindezt úgy, hogy a legkevésbé se zavarjam őket. A réti fülesbagoly az egyetlen bagoly hazánkban, amely napközben is aktív – ezt sikerült ezen a napon örökre megjegyeznem.
Igazán nem is lehet szavakba önteni, milyen érzés volt, mikor egyszerre három ilyen, már-már félelmetes, szúrós sárga szempár méregetett perceken keresztül. Majd, ahogyan az lenni szokott, amilyen hirtelen megjelentek, ugyanolyan gyorsan távoztak is, és pár másodperc múlva már csak azt láttam, hogy repülnek a hófödte mérgesi legelő fölött.

Fotó: Kiss Sándor természetfotós – Agro Jager News
Természetjáró útjaim egyik legkülönlegesebb alkalma volt ez, megint megbizonyosodtam róla, hogy városunk környezetében az élővilág roppant gazdag, és olykor még igazi kincsek is megmutatják magukat.
Írta és fényképezte: Kiss Sándor természetfotós
Van egy szép élménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131