Vadászat
A BAK!
2010 augusztus, őznász. Napok óta lesem már a telefonom, mikor szólal már meg és villan fel a hőn áhított név a kijelzőn. Miklós Lajos algyői vadász barátom telefonját várom, az ottani vadásztársasság vadászmesterének hívó szavát. Pontosabban a meghívás már rég megtörtént, hiszen többször jártam már náluk és ő is nálunk. Tisztességes jó hangulatú vadászatokat szerveznek. Bakot is lőttem már ott, de valamiért az idei valahogy másnak tűnik. Valami belső bizsergés, szorongás és örömteli vágyakozás fog el, ha rágondolok. Nejemmel is sokat beszélünk róla, hiszen a fő téma most a három lányom és egy unokám után a majdani utazás. 330 km nem kevés, de a viszontlátás öröme, a barátság az összetartozás, na meg persze a bak elejtésének lehetősége mindent megér.
Dunántúli vadásznak az alföldi bak vadászata leírhatatlan élmény. Végre egy nap felhangzik a vadászhimnusz a telefonon, a hívó fél Lajos barátom:
– Szia, Lajos!
– Szevasz, Attila! Hogy vagy?
– Jól, köszi! – stb. a szokásos beszélgetés, érdeklődés család, egészség nem részletezem, és végül a várva várt kérdés:
– Mit csinálsz a hétvégén?
– Ha már így rákérdeztél, szerintem megyek Algyőre vadászni!
– Úgy ám, de az asszonyt is hozd, mert úgy szerveztem!
– Rendben, akkor pénteken találkozunk.
– Úgy legyen! Várunk bennetek!
Ahogy szétkapcsolt a telefon óriási öröm töltött el és siettem is életem párjához az újsággal.
– Pénteken megyünk vadászni Algyőre! Kérj szabit mert korán indulunk!
Láttam a szemében, hogy ő is örül, csak nem mondja, de amikor közlöm:
– Rakd be a vadászruhád te is, mert a Lajos úgy szervezte a programot!
Csillogó szeme többet jelentett minden szónál. Boldog.
Másnap ajándékvásárlás, pakolás kezdete és vadászati eszközök ellenőrzése, hogy minden meglegyen és rendben legyen. Az óra ilyenkor ólomlábakon jár és a napok is nehezebben múlnak, de végül elkopik az idő és eljön az indulás perce. Pénteken reggel ébresztő. Mit ébresztő, én keltem életem párját kávéval a kezemben. Már vagy másfél órája fent vagyok és nézem a plafont a sötétben, látom magam előtt életem bakját, ahogy fut, a búzatáblában megáll és rám néz. Gyönyörű! Rápillantok az órára, még húsz perc, mire csörög. Nem bírom tovább, csendben felkelek, kiosonok és kávét főzök.
Mire megszólal a sokszor szidott tik-tak, már ott állok az ágyunk mellett kezemben a gőzölgő feketével. Párom szólítom, aki felnéz és halkan megjegyzi:
– Na, ezt is megértem huszonöt év után.
Picit szégyellem magam, de ez az igazság. Közösen kávézunk, mosakodás, néhány szendvics még a szatyorba, bepakolás a kocsiba, fegyver, lőszer, engedélyek, táskák, puszi a gyerekeknek. Nekilódul a 110 ló. Irány Algyő. Ismerős az út, tudom, négy és fél, öt óra. Faljuk a kilométereket, egyszer engedünk pihenőt magunknak. Várnak ránk, és mi is várjuk a találkozást, főleg én.
Négy óra ötven perc után fordulunk az utolsó kereszteződésbe és kétszáz méter után megállunk. Motor leáll és kiszállás. Egy pillanatnyi nyújtózkodás és már jön is az első üdvözlés négy lábon. Danka, a keverék Tacsi boldogan ugrál körbe bennünket, hiszen régóta ismerjük már egymást.
Nyílik a ház ajtaja és kilép Lajos és párja. Nagy az öröm, az ölelkezés, csattognak a puszik. Házigazdánk invitál bennünk beljebb. Hozzátok a cuccotokat, segítek én is. Bepakolunk, elhelyezkedünk az ismerős szobában. Előkerülnek a kis ajándékok, majd asztalhoz ülünk. Ica asszony invitál a fácánleveshez bennünk. Örömmel szedünk, tudjuk milyen jól bánik a konyhai fortélyokkal. A két asszony is egy húron pendül, nagy a csevej. Mi is beszélgetünk múltról, jelenről, vadászatokról. A leves elfogy, majd jön a második fogás, a feltálalásban nejem is segít. Természetesen vadhús meg minden, ami kell hozzá. Jóllakunk, majd Ica asszony kérdi, bort, sört vagy pálinkát. A kérdés nekem szólt, de Lajos válaszol: üdítőt, kávét aztán öltözködés és megyünk. A bor meg a pálinka majd este, ha lesz mire azért, ha nem, akkor azért. Várnak már a vadászháznál bennünket.
– Öltözz te is Anikó! – szól páromhoz. – Most te is jössz, úgy szerveztem!
Gyors átöltözés. Fegyver, lőszer, távcső Lajos kocsijába és indulunk. Útközben árulja el barátom, hogy a mai bak mehet 4-500 grammig. Óriás az örömöm, pedig sejtettem. Természetesen tisztelettel megköszönöm. Nejemre pillantok, rejtélyes mosoly suhan át rajta. Ő tudta, Ica már elárulta neki. Lassan döcögünk a teherautók által összetört úton. Épül az autópálya, hordják a rengeteg terhet, útalapot, követ. A következő kereszteződésbe fordulva feltűnik a vadászház, ahol Tokody Ilona művésznő született és tanult, mivel itt volt édesapja tanító. A ház előtt előkészítve már a Toyota, mellette az ismerős arc Sziládi Antal, a társaság hivatásos vadásza. Bemutatom a nejemet, aztán pár szó, hogy merre, hol, mit látott mostanában. Beíró könyvbe pontos bejegyzés, felszerelés-ellenőrzés és végül indulás. Tóni vezet, mellette nejem kezében a távcső. A platón Lajos barátom és én. Lassan, óvatosan halad vagy kétszáz métert az autó rendes úton, aztán már fordul is a földesre. Még lassabban, óvatosabban haladunk. Távcsővel lessük, kutatjuk a lábon maradt búzát és mezőt. Elhaladunk a hely mellett, ahol tavaly lőttem a bakomat. Lajosra pillantok, elmosolyodik:
– Igen, itt lőtted tavaly.
Gurulunk tovább a töltések mentén. Halk koppantás a kocsi tetején. Megállunk. Lajos mutat balra. Egy bak. Mi őt, ő bennünk vizsgál. Tóni szól, menjünk. Jó képességű fiatal bak. Had nőjön. Menet közben kémleljük a búzatáblát. Tóni megállítja a Toyotát, egy bokros körül szaladgál a bak. Sokáig vizsgáljuk, bíráljuk. Tóni szól:
– Ha úgy áll meg, lőjed!
Leszállok, fegyver a kézbe, célzás, a bak pedig megy, követem a célkereszttel, de mintha tudná, egy pillanatra sem áll meg. Elér egy bokrot, ahol eltűnik. Megúszta, indulunk tovább. Kihajtunk egy útra, ahol leszállunk és megbeszéljük a látottakat, továbbiakat. Nejem kérdezi, miért nem lőttem. Tóni válaszol:
– Okos volt a bak! Tudta, ha megáll, vége. Csak álló bakra lövünk.
Látom, nem nagyon érti, mosolyogva jegyzi meg:
– Lesz, ami megáll?
– Bízunk benne! – feleli Lajos.
Az új területi irányt megbeszélve indulunk tovább. Vagy húsz perc döcögés után állunk le újra. Tóni kipattan a kocsiból és balra előre mutat. Mire megszólalna, már a távcsőre vagyunk tapadva mind a ketten. Remegő hanggal mondom, ez vagy 700 gramm. Jól nézzétek meg, mert ekkorát ritkán láttok, talán többet soha. Belefeledkezünk a gyönyörbe vagy negyed órát, mire ellép a BAK. Igen, tiszta nagy betűvel a BAK. Újra indulunk. Vagy két kilométert teszünk meg, amikor az úton megáll az autó. Tóni kiszáll és jobbra mutat. Vagy 130-140 méterre egy bokros mellett két bak viaskodik. Nézegetjük, vizsgálgatjuk őket.
– Gyere! – szól Tóni.
– Meglövöd innen vagy rácserkelsz?
– Előttünk a lábon maradt búza, alatta vagy harminc centi víz.
– Ebben cserkelni? Na, ne!
Lőbotot nyom a kezembe. Közben a két bak észrevesz bennünk és szétugrik. A kisebb balra a nagyobb jobbra indul, távolodnak. Int Tóni:
– Menjünk!
Vagy húsz métert megyek a búzában, amikor szólok kísérő vadászomnak:
– Nem megyek tovább, félcipő van rajtam és lábszárig állok a vízben!
Halk kuncogás mögöttem, Lajos és Tóni is széles mosollyal nyugtázza ezt a tényt. A bak is megállt vagy százötven méterre tőlünk. Kapom a puskát, célzok, kattan a sneller, biztosítok. Biztosan ül a 30-06-os a kezemben és a vállamon. A szálkereszt megmerevedik a bak lapockáján. Halkan súgja Tóni:
– Mehet!
Ahogy kimondja, megszólal a puska. Útjára indul a Winchester Silvertip. A bak egyet ugrik, majd eltűnik. Pár pillanat csend. Hallom, ahogy nejem kérdezi Lajostól:
– Ez becsapódás volt?
– Igen!
– Szép volt! – szólal meg Tóni.
Nem mozdulok, nem szólok, csak remegek minden porcikámban. Lassan oldódok, fegyvert ürítek, tárat ki, zárdugattyút hátra.
– Gyere, keressük meg! – hív Tóni.
Megyek, mit megyek, rohanok és nem érdekel a víz, a sár, latyak mindenem de ott a Bakom! Nem kell keresni, a rálövéstől elugrott és már többet nem mozdult. Itt hever előttem.
Mozdulatlan az előbb még harcoló dalia. Nagyon szép, ritka trófea. Kár, hogy az egyik ága törött. Nekem így is gyönyörű. Kivisszük egy szárazabb részre, itt kapja az elejtett vad a végtisztességet és kerül sor a gratulációra majd a fotózásra. Feleségem puszi mellett mondja:
– Szép lövés volt!
Zsigerelés, krotália, könyvelés, pakolás. Fegyver a tokba és indulunk a vadászházhoz. Néma csend a kocsiban, én is magamban idézem fel újra és újra azt a pillanatot mikor eldördül a fegyver. Észre se veszem, hogy megérkezünk. Kiszállás cucc Lajos autójába. Még egy pillantás a Bakra. Tóni szerint 430450 gramm, szerintem kisebb, de ezt majd csak napok múlva fogom megtudni.
Megköszönöm a csodás élményt, elköszönünk a Hunor Vadásztársaság hivatásos vadászától, beülünk a Mazdába és indulunk haza. Szürkületben indulunk és sötétben érkezünk. Ica asszony terített asztallal vár bennünket és már az asztalon ott van a pálinka és a hűtött bor is. Ahogy belépünk Lajos meg is jegyzi:
– Honnan tudtad?
– Azt mondtátok, ha sikerül ha nem, hát látom rajtatok, hogy sikerült.
– Igen sikerült! mondom boldogan és mutatom a képeket, milyen szép.
A vacsora csendes beszélgetés közepett telik el, felidéztük amit láttunk, átéltünk. Látom feleségemen is az örömöt, most vett részt először ilyen vadászaton. Vacsora után még sokáig borozgattunk és beszélgettünk. Felidéztük a régi vadászélményeket, -sikereket és -kudarcokat. Jókat beszélgettünk, majd irány a fürdő. Az ágyban még sokáig nem jött álom a szememre. Egy fárasztó, de élményekben gazdag, sikeres napot kaptam, kaptunk. Ezúton is szeretném megköszönni Miklós Lajos barátomnak ezt a napot, és persze Tóninak is, a hivatásos vadásznak.
Másnap reggel időben kelünk a kávé illatára, a háziak már fent vannak. Még tegnap este megbeszéltük, délelőtt indulás haza. Reggeli közben, ami pár falat mert nem nagyon szoktunk megbeszéljük, most Lajoson a sor, hogy hozzám jöjjön disznóra.
Eljött a búcsú pillanata. Nem kell leírnom, mindenki tudja, hogy zajlik, igaz vadász baráttól búcsúzni nem könnyű. A háztól távolodva, integetés közben veszem észre, hogy könnyes a szemem. Megteszünk vagy százötven kilométert, mire újból beszélgetni kezdünk, de már a hétköznapokról, a családról. Megállás nélkül vagy négy és fél óra. 330 km, boldogan jó érzéssel, élményekkel tele érünk haza.
Egy héttel később jön a telefon, a BAK hat éves, 449 grammos a trófea. Tóni szeme nem csalt. Köszönöm nektek, Barátaim!
Vadászat
Komádi aranysakál
Szabó Zoltán egyéni vadászaton vett részt a Kis-Sárréten, Komádiban. Élményeiről beszámolt lapunknak:
2024. november 3.-án, Szent Hubertusz napján, hajnali lesvadászatra indultam Komádiba, a Bihar Népe Vadásztársaság, Oroszné nevű területrészére. Előző nap társas vadászat volt a vadásztársaságnál és az egyik hajtás végén a társaság elnöke, Puskás Sándor észrevett egy dámszarvas rudlit. Már korábban is nagyon szerettem volna szarvast lőni, így egy hajnali vadászat mellett döntöttem.
A reggel kissé csípős volt: -3 fokot mutatott az autó hőmérője… Gondoltam magamban, nem lesz melegem a lesen…
Reggel 05:20-ra értem ki a területre, a lestől elég messze parkoltam le az autóval. Távcső a zsebbe, kereső hőkamera a nyakamba, puska a vállamon és egy rövid séta után elértem a lest. Miután elfoglaltam a helyemet, körülnéztem, de nem láttam semmit. Lassan derengett, amikor a hőkamerában feltűnt valami, amit először rókának gondoltam. Rácincogtam, amire elkezdett felém jönni. Óvatosan elhelyezkedtem a lesen, belenéztem a céltávcsőbe: akkor tudatosult bennem, hogy nem róka, hanem aranysakál!
Megvártam, míg közelebb jön és kilép a takarásból. Ekkor újra cincogtam, amire megállt és eldördült a lövés. Láttam, ahogy tűzben rogyik. A szívem a torkomban dobogott, a lábam remegett az izgalomtól, mert ez volt az első sakálom.
Leszálltam a lesről és birtokba vettem a vadat. Az örömöm nagyobb volt, mintha szarvast lőttem volna, hiszen kb. három éve próbálok sakált lőni. Egyáltalán nem könnyű feladat, mert nagyon okos és óvatos ragadozó, valamint a tagok nagy része és a hivatásos vadászok is kiveszik a részüket a dúvadgyérítésből. Most végre nekem is sikerült!
A sakál gereznáját kikészíttetem, hogy méltó emléke maradjon az első sakálomnak.
Írta és fényképezte: Szabó Zoltán
Vadászni szeretne Komádiban, a a Bihar Népe Vadásztársaság területén?
A társaság Facebook oldala itt érhető el
Részletekért kattintson a képre!
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az időjárás ezúttal kedvére tett azoknak, akik november 6. napján a hivatásos vadászok emlékhelyét felkeresve adóztak tisztelettel a vadgazdálkodás napszámosainak. A hubertlaki emlékmű köré sereglett vadászokat, vadásztársasági vezetőket és tájegységi fővadászokat a Bakony Vadászkürt Egylet jóvoltából felcsendülő “Üdvözlet” szólamai köszöntötték.
A házigazda Bakonyerdő Zrt. képviseletében Varga László vezérigazgató a változó körülmények között is fenntartható természethasználat kihívásairól szólva a helyenként túltartott gím- és dámállományt, valamint az afrikai sertéspestist említette. A Bakonyerdő Zrt. minden jogi lehetőséget kihasználva biztosította a technikai feltételeket a hivatásos vadászok számára, hogy helyt tudjanak állni a mindennapokban. Ugron Ákos Gábor a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. részéről elmondta: 140 vendéget fogadtak a bőgési idényben, az pedig különösen örvendetes, hogy közülük 17-en az első bikájukat hozták terítékre. A visszajáró vendégek magas aránya is a hivatásosok hozzáértésének fokmérője.
Korn Ignác, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara hivatásos vadász alelnöke felidézte az emlékhely létesítése óta eltelt tíz évet. Mérleget vonva rámutatott, hogy számos területen történt előrelépés az ágazatot érintően: ilyen az Országos Vadgazdálkodási Tanács megújulása, a vaddal való ütközés és a vadászterületen kívüli károsítás észszerűbb jogi megítélése, vagy épp az Országos Vadgazdálkodási Alapból finanszírozott számos fejlesztés egyértelműen pozitív fejlemény, ugyanakkor a szakmai utánpótlás akadozni látszik, nagy a lemorzsolódás a hivatásos vadásznak készülő fiatalok között.
A köszöntők elhangzása után a Hubertlaki Kereszt kitüntetést Szabó Ferenc, a Somlótája Vadásztársaság hivatásos vadásza vehette át több évtizedes szolgálata elismeréséül. Méltatását ide kattintva olvashatják.
A megemlékezés végeztével az állami erdőgazdaságok, valamint a vadászati érdekképviselet képviselői elhelyezték az emlékműnél az emlékezés koszorúit.
Az őszi vadászidény egyik legfontosabb eseményére került sor a hétvégén, ahol a vadászok és érdeklődők egyaránt megcsodálhatták az idény legszebb trófeáit. A trófeaszemle nem csupán az elért eredmények ünneplése, hanem a vadállomány állapotának bemutatása és az értékes tapasztalatok megosztásának alkalma is. Idén különösen változatos gyűjtemény várta a látogatókat, akik közelebbről is megismerhették a megye vadgazdálkodásának sikeres pillanatait. 26 vadászatra jogosult több, mint száz trófeát tett közszemlére: 87 gímagancs mellett 8 mufloncsiga, 7 dámlapát, 6 őzagancs és egy ezüstérmes rókakoponya állt a hozzáértő, vagy épp csodálkozó kíváncsi tekintetek kereszttüzében.
Az vadászkamara országos szervezetét képviselő Jámbor László elnök rámutatott: a bemutatott trófeákkal nem vallanak szégyent a megye vadgazdálkodói, ám a sikerhez elengedhetetlen a hivatásos vadászok áldozatros munkája és a támogató környezet.
Az Országos Vadgazdálkodási Tanács elnöki tisztét is betöltő Takács Szabolcs főispán a vármegye idei trófeabírálati adataival ismertette meg a trófeaszemlére összegyűlteket: Eddig 1600 gímszarvas trófea került bemutatásra. Az érmes arány eddig 43%. A 10 kg feletti trófeák száma 26, ami megegyezik a tavalyival, de most esett 4 db 12 kg feletti trófea, amire tavaly nem volt példa. Az aranyérmek száma 43 db lett, ami szintén megegyezik a tavalyival. Az eddig elbírált legnagyobb, 12,91 kg súlyú trófea a Sümegi Kinizsi Vadásztársaság területén esett. Tovább emelkedett az idős bikák száma, arányuk eddig 10,5%. A dámról annyit lehet elmondani, hogy az eddig elbírált 91 trófea kicsit kevesebb a tavalyi időarányos 97-nél. Úgy tűnik, hogy a felrakáson némileg jobban nyomot hagyott a száraz forróság és kicsit alacsonyabbak a trófeasúlyok, de így is sokkal magasabbak az 5-10 évvel ezelőttieknél. A legnagyobb eddig 4,4 kg a Bakonyerdő Zrt Bakonyi vadászterületéről. 13 aranyérmes lett, az érmes arány 37%. Az őzek tekintetében a tavalyi 9 db 500 gr feletti trófeával szemben idén 8-nak örülhetünk, és sajnos nem került bírálatra bemutatásra 600 g feletti trófea. A legnagyobb egy 530 gr-os az Öregséd Vadásztársaságnál. Az összdarabszám a tavalyival gyakorlatilag egyező, 1840 db.
Pap Gyula megyei vadászkamarai elnök hangsúlyozta: nem köszöntőt, hanem köszönetet mond, amikor azok felé fordul, akik hivatástudatuk és munkájuk által lehetővé tették a trófeaszemle megtartását. Sok jó kezdeményezés létezik országszerte, mégsem bizonyul mind életképesnek hosszabb távon – Veszprém vármegye azonban sikeresnek mondhatja magát ebből a szempontból: a vadgazdálkodók, a hatóság, az érdekképviselet és az állami erdészetek összefogása garancia rá, hogy ami érték teremetődött, az meg is őrződjön. Pap Gyula köszönő szavai után gratulált és jutalomban részesítette Kasza József és Hári Csaba vadásztársainkat. Kasza József első, Hári Csaba hetedik helyezést ért el az idei vizsla főversenyen, tovább öregbítve megyénk hírnevét a kinológia terén.
A mustrát követően a házigazdák vendégszeretete jóvoltából feltálalt ebéd mellett nyílt lehetőség a kötetlenebb beszélgetésre, az élmények felidézésére, a tapasztalatok kicserélésére.
Legközelebb Alsóperén, a kamarai évzárón, november 28-án találkozunk!
Forrás: OMVK
Vadászat
Szabó Ferenc, a Hubertlaki Kereszt kitüntetettje
Szabó Ferenc, a „Somlótája” Vadásztársaság hivatásos vadásza vehette át a Hubertlaki Kereszt kitüntetést
Szabó Ferenc, a „Somlótája” Vadásztársaság hivatásos vadásza vehette át a Hubertlaki Kereszt kitüntetést 2024. november 6-án. Szabó Ferenc 1960. június 17-én született Nagyvázsonyban. 1977 júliusában végzett Oladon, mint szakképzett hivatásos vadász, és még ebben az évben elhelyezkedett a Somlótája Vt. elődjénél, az Iszkázi Hunyadi Vadásztársaságnál.
Igazi hűséges típus, született vadőr. Folyamatosan gyarapította ismereteit és tapasztalatait a vad tiszteletéről és a vadászat alapjairól. Ismeri a Somlótája Vadásztársaság területének minden zugát, hol, merre milyen a vadmozgás, mire van szüksége a vadnak.
Termetét meghazudtolva nagyon határozott és kemény fellépésű. Nem ismer megalkuvást, mind a vadnak, mind a vadásznak megadja, és megköveteli a kijáró tiszteletet. Tökéletesen bírálja el a kilövésre szánt őzbakot, illetve gímszarvas bikát. .A munkában, és a szaktudásban szinte felülmúlhatatlan. Ugyanakkor nagyon jó emberi kapcsolatot tart munkatársaival. Tudását atyai módon megosztja fiatalabb kollégáival és vadásztársaival.
Tökéletes összhangot és egyetértést tud teremteni a rábízott vendégvadászokkal, függetlenül a nyelvi nehézségektől. Akit vadásztatott, az mindvégig ragaszkodott Ferihez.
Pályája elején komoly sikereket ért el megyei és országos vadászversenyeken. 1992-ben az ő kíséretében került terítékre az akkori világranglista 8., az országos ranglista 2. helyezését elérő gímszarvas bika trófeája 260,3 pontszámmal.
Az elmúlt 47 év munkássága maradandó értéket teremtett a „Somlótája” Vadásztársaság életében mind szakmai, mind gazdasági, mind pedig vadászetikai területen. Vadászati körökben elismert, és tiszteletre méltó vadászként tartják számon.
A Veszprém vármegyei Vadászkamara szívből gratulál az elismeréshez!
Forrás: OMVK
You must be logged in to post a comment Login