Vadászat
Újévi ajándék Szent Hubertusztól
Január elseje – morzsolgattam magamban a két szót és azon törtem a fejem, vajon milyen lesz ez az év, úgy általában és egyáltalán. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki nem tudott ezen a napon egy ilyen kérdésre megfelelő választ adni. Meg egyébként is, ünnep van. Az év első napja.
Mit ne mondjak, unatkozom. Álmos nem vagyok, mert Hajnal unokámmal átaludtuk az éjfélt, még a szemközti műélvezeti intézmény udvarán eldurrogtatott petárdák hangja sem ébresztett fel. Bezártság érzetem van jöttem rá, és ez ellen tenni kell Hol az fránya telefon? Miután háromszor körbejártam a lakást, végre megtaláltam. Tárcsáztam is Balla István barátomat, aki Nyírbátorban él.
– Te István, nekem olyan bezártság érzetem van, nem találom a helyem. – Néhány másodpercnyi hallgatás után:
– Most, hogy mondod nekem is az van. Határozottan érzem. Három órára gyere át hozzánk, várlak.
Ennél tömörebben és szebben senki sem tudta volna megfogalmazni elrejtett gondolatomat. Van gondolatátvitel
.
Gyorsan leltárt tartottam, a hátizsák és belevalók, távcső, lámpa, ülőpárna rendben. A leszsák is a kocsiban. Katona voltam én, egy pillanat alatt menetkész voltam. Vitarám még soha ilyen hamar nem tette meg ezt az utat. István azzal fogadott, hogy közös barátunknak, Gertsmajer Tibinek is bezártság érzete lett, jön ő is.
Irány Kis Ömböly és annak határa – a román határhoz pár száz méterre van ez a község –, közben kiderült Kaulák Gyuri és fia, Gergő is ismeri azt a népi mondást, amit az év első napján nem csinálsz, azt egész évben hanyagolni fogod. Arról szó sem lehet, hogy a vadászat a hanyagoltak kategóriájába kerüljön.
A széliránynak megfelelően választottuk ki a leshelyeket. István ült a Nagytáblára, Tibi, a Titi lesen várta az agyarasokat, én pedig a Marcsisin vadföldre ültem. Ők úgy ismerik ezt a területet, mint a tenyerüket, ezért egybehangzóan mondták, a legtutibb helyre ülsz. Jöhet disznó elölről, mindkét oldalról, sőt még hátulról is, ugyanis ha az erdőből kilépnek, a kukoricatáblát itt érik el leghamarabb.
Gondolom, nem kell részleteznem, az őzek folyamatosan jelen voltak, majd egy idő után az erős észak-keleti szélben a kukoricasorok között elfeküdve kerestek menedéket a kellemetlen hideg szél ellen. Egy lövést hallottam távolról, de nem tudtam betájolni, hogy ki lőhetett. Végül is Tibitől tudtam meg, hogy István eredményes volt, elejtett egy süldőt.
Újabb fagyoskodás következett, s már nem is bántam, hogy hátba kap a szél, amely közben megfordult. Ebből következett, hogy előlről és oldalról ha már túljutott a szél rajtam nem várhattam a disznók érkezését, mivel szagomat kilométerekről megérezhették. Abban reménykedtem, valóban a mögöttem lévő erdőből érkeznek a kukoricásba. Akkor még lövéshez juthatok. Az órámra pillantva azt is láttam a megbeszéltek szerint még van fél órám, hiszen nyolckor jönnek értem.
– Elindultunk, de van még negyed órád. – értesítettek. Eltettem a telefont, de mit hallok, egy süldővisítás, olyan, mint amikor a nagy oldalba löki a szemtelen kicsit, mert a jó falatot el akarja orozni előle.
Hú, a mindenit, hat vagy nyolc disznó feketéllik a táblában! Távcső le, fegyver a kézbe, csak ne jöjjenek Istvánék. A céltávcsőben jól látom az első, termetes disznót, de hozzá hasonló több is van. Ez egy vegyes konda villan át agyamon.
A távcsövemre szerelt külső piros pont az álla alatt, mert a lámpa fényére feltartotta fejét a serteállat, és tökéletesen szemben állt velem. Érzetem, jó helyre ment a lövés és a zajok azt erősítették bennem, hogy meglesz, mert rövid időn belül síri csönd vett körül.
Alig jutottam túl ezeken a gondolatokon, a terepjáró fénykévéje a lesemre világított. Visszajeleztem, s amint kiszálltak a kocsiból újságoltam nekik a hírt, rálőttem egy disznóra. Kiderült, ők már kocsiban ültek és nem hallották a lövést.
Tibiről tudtam, hogy óriási nyomkereső, ezt most is beigazolta. Ő fedezte fel az első vércseppeket is, majd az egyre erősödő kenések láttán biztosan haladt disznóm felé. István mindig az utolsó nyomon maradt, én pedig abban reménykedtem – fegyverrel a kézben –, hogy nem kell hosszan keresni. A jó lapockalövéssel, még megtett harminc métert, de a legfontosabb, hogy ott feküdt előttünk az újév második vaddisznója. Mint említettem, István előttem már elejtett egy süldőt.
– Kan – állapítottuk meg –, és az agyarából ítélve, három-négy éves lehet – mondtuk ki a verdiktet.
– Három vadász, két disznó nem rossz arány – hoztam szóba a vadászatot, amint elindultunk.
– Lehetne három is – szólalt meg Tibi. – Én is láttam, de nem lépett ki az erdőből. A sűrűbe meg nem lőttem be.
István, ekkor mondta, hogy mégiscsak három esett az este, mert Gergő is lőtt egy kant, amit rövidesen látunk is, hiszen Nyírlugos-Cserhágón Kaulák Gyuri gépesített színjében nyúzzuk meg, illetve készítjük elő eladásra.
A Gergő által ejtett kan szájából szemmel láthatóan nagyobb agyarak álltak ki, mint az általam elejtett szájából. A fiatal erdőmérnök elmondta, a Gyilkosnak nevezett vadföldre ült. Az erős szembe szél folyamatosan hozta felé a kukoricatörés hangját, de az elkövetőt nem tudta megpillantani. Szerencsére egy jól letiport részre ért, ott látta meg először.
– Tizennyolc óra volt pontosan, amikor terítékre hoztam 2012-ben az első vaddisznómat – lelkendezett. – Nagyon boldog voltam, különösen, amikor azt láttam, hogy sértetlen agyarakkal van megáldva.
Nos, Szent Hubertusz újévi ajándékként élménygazdag vadászatban részesített bennünket és maradandó emléket helyezhetünk el vadászszobánk falán.
Kaulák Gergő által elejtett vaddisznó agyara 16 cm, az enyém 15 cm.

Január elsejei kanom agyara
Kaulák Gergő által elejtett kan agyara
Vadászat
FEGYVERMESTER: Fegyvertervező szakmérnök hallgatók jártak a Frommer Kft.-nél
A Neumann János Egyetem fegyvertervező és gyártó szakmérnök hallgatói a Frommer Kft.-nél gyűjtöttek gyakorlati tapasztalatokat az AR-platform felépítéséről és mechanikájáról.
A napokban különleges szakmai találkozónak adott otthont a Frommer Kft. üzlete. A kecskeméti Neumann János Egyetem (NJE) fegyvertervező és gyártó szakmérnök hallgatói látogattak el a céghez, hogy közelgő vizsgamunkájukhoz és tervezési feladataikhoz gyakorlati tapasztalatokat gyűjtsenek.

A Neumann János Egyetem hallgatói Dr. Albert Attilával (középen), a FROMMER Fegyverbolt kereskedelmi igazgatójával egyeztettek. Forrás: FROMMER
A szakmai program középpontjában az AR-platform mechanikája és felépítése állt. A fegyvertervező szakmérnök hallgatók szétszerelt állapotban vizsgálhatták meg a fegyverek műszaki megoldásait, az egyes alkatrészek illesztését, működését és ergonómiai sajátosságait.
A gyakorlati bemutató lehetőséget adott arra, hogy a hallgatók a mérnökképzés során megszerzett elméleti tudásukat valós műszaki tapasztalatokkal egészítsék ki, és az itt szerzett ismereteket később saját tervezési folyamataikban is felhasználják.
A könyvekből és egyetemi jegyzetekből sok minden elsajátítható, egy fegyvermérnök számára azonban a mechanikai megoldások közvetlen vizsgálata és működésük gyakorlati megismerése olyan tapasztalatot jelent, amely fontos kiegészítője az elméleti képzésnek.
A Frommer Kft. nemcsak a vadászok és sportlövők találkozóhelye, hanem a hazai szakmai utánpótlás és a mérnökképzés támogatója is. A vállalat szívesen biztosít szakmai hátteret és gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőséget a jövő fegyvertervező mérnökei számára.
A Frommer Kft. csapata sok sikert kíván a Neumann János Egyetem hallgatóinak vizsgamunkájukhoz és jövőbeli mérnöki pályafutásukhoz.
——————————————————————————-
Elérhetőség – FROMMER Fegyverbolt

A FROMMER Fegyverbolt üzlete Budapesten, a Szenes Iván téren. Fotó: Agro Jager
B u d a p e s t
Szenes Iván tér 10.
1089
A partner vadászboltokat és a szerződött fegyvermestereket itt érheti el!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Szlovákia – közel nyolcezer látogatót vonzott a 34. Szent Hubertus-napok
A Szentantali Múzeum területén rendezték meg Szlovákia országos vadászati ünnepségét, a 34. Szent Hubertus-napokat.
Szeptember második hétvégéjén Szentantal egy év elteltével ismét a szlovák vadászati hagyományok központjává vált. A Szentantali Múzeum területén rendezték meg az országos vadászati ünnepséget, a 34. Szent Hubertus-napokat. A gazdag programkínálat nemcsak a vadászokat, hanem a gyermekes családokat és a nagyközönséget is megszólította.

Fotó: L. Nagy – Slovenská poľovnícka komora
Az ünnepélyes megnyitót, valamint a kiemelkedő érdemeket szerzett személyiségek ágazati és szövetségi kitüntetését követően jelentős eseményre került sor: a Szlovák Köztársaság Katonai Erdészeti és Vagyonkezelő Vállalatát ünnepélyesen beiktatták a Szlovák Vadászat Tiszteletének és Dicsőségének Csarnokába. Az állami vállalat a fenntartható vadgazdálkodás fejlesztéséhez, a természetvédelemhez, az erdőgazdálkodáshoz és az ismeretterjesztő tevékenységhez való rendkívüli hozzájárulásáért részesült az elismerésben.
A déli órákban a vadhívók gondoskodtak a hagyományosan nagyszerű közönségélményről. A HALALI Szlovák Vadhívó Bajnokság versenyzői megtöltötték érdeklődőkkel a kastély egész udvarát. A parkban solymász-, íjász- és kinológiai bemutatókat tartottak, valamint különböző vadászkutyafajtákat is bemutattak. A rendezvényt kézművesvásár, fafaragók, továbbá több mint hatvan, vadászati technikai eszközöket és felszereléseket kínáló kiállító színesítette. A hagyományos „Hubertus vércseppje” elnevezésű véradás lehetőséget adott a látogatóknak arra, hogy a rendezvény örömét összekapcsolják a leginkább rászorulók megsegítésével.

Fotó: L. Nagy – Slovenská poľovnícka komora
A gyermekes családokat rendkívül gazdag programkínálat várta. A gyermekzónában a legkisebbek erdőpedagógiai foglalkozásokon, színházi előadásokon, fajátékokon és horgászszimulátoron szórakozhattak. A kísérőprogramok részeként két, a fiatalokkal végzett munkát segítő új kiadványt is ünnepélyesen bemutattak. Az egyik Milan Gardoň Erdei állatok találós kérdésekben című könyve, a másik pedig a Képregény Szent Hubertusról című kiadvány szlovák fordítása volt, amely Soňa Chovanová Supeková közreműködésével készült. Mindkét mű célja, hogy élvezetes és közérthető módon ismertesse meg a gyermekekkel és a fiatalokkal a természetet, a vadon élő állatokat, valamint Szent Hubertus legendáját.

Fotó: L. Nagy – Slovenská poľovnícka komora
A kastély parkjában található tónál a látogatók ismét kifoghatták, majd meg is süthették saját halukat. Az ínyenceket első alkalommal várta a Vadhús útja elnevezésű program, amelyen a vad darabolását és feldolgozását bemutató programokat, valamint különleges fogások kóstolóját is megtartották. A kínálatot a népszerű Taste of Fire show egészítette ki, amely a vadászkonyha korszerű megközelítését mutatta be.
A vasárnapi programot hagyományosan a Szent Hubertus tiszteletére bemutatott szentmise nyitotta meg, amelyet Rastislav Suchý főtisztelendő celebrált. Prédikációjában a vadászok védőszentjének mély lelki üzenetéről elmélkedett, kiemelve Szent Hubertus alázatát és Istenhez való közeledését.

Fotó: L. Nagy – Slovenská poľovnícka komora
Ezt a lelki ébredést az ószövetségi vadászok, Nimród és Ézsau alakjával állította szembe, akik gőgjükben, könyörtelenségükben és hatalomvágyukban a világot és a természetet kizárólag saját énjükön és személyes érdekeiken keresztül szemlélték. Szent Hubertus legendás története ismét arra emlékeztetett, hogy a vadászat nem a zsákmányról, hanem a teremtett világ iránti tiszteletről, az alázatról és az ember lelki oldaláról szól.
Fotó: L. Nagy
Forrás: M. Gočárová – Slovenská poľovnícka komora

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Mit árul el a gímszarvasbika hangja?
A gímszarvasbika hangjának jellegzetességeiről közölt cikket a Bakonyerdő Zrt.
A szarvasbőgés nem egyszerűen az ősz jellegzetes erdei hangja: fontos kommunikációs eszköz. A bikák ezzel jelzik jelenlétüket és erejüket, figyelmeztetik vetélytársaikat, miközben a tehenek figyelmét is igyekeznek felkelteni.
A hang mélysége, ereje és gyakorisága utalhat a bika testméretére, fizikai állapotára, valamint arra is, mennyire intenzív a párzási időszak. A tapasztalt szakember a bőgés irányából és jellegéből az állat mozgására, viselkedésére és a környéken zajló eseményekre is következtethet.

A tapasztalt szakember az állat testfelépítését, testtartását, mozgását, nyakának és mellkasának fejlettségét, kondícióját, valamint agancsának jellegzetességeit együtt vizsgálva következtethet a bika hozzávetőleges korosztályára, egészségi állapotára és erőnlétére. Egyetlen külső bélyeg azonban önmagában nem elegendő a pontos megítéléshez.
A megfigyelésekből az is láthatóvá válhat, hogy az állat milyen szerepet tölt be a szaporodási időszakban, képes-e háremet tartani, illetve vannak-e sérülései vagy betegségre utaló jelei.
Mindez azért fontos, mert a vadállomány szakszerű kezelése nem csupán az egyes egyedekről szól. A rendszeres megfigyelés segít megismerni az állomány kor- és ivari összetételét, kondícióját, egészségi helyzetét, valamint az élőhely eltartóképességéhez való viszonyát. Ezek az információk alapozzák meg a hosszú távú, felelős vadgazdálkodási döntéseket.
Az őszi erdő ilyenkor különleges történeteket mesél – csak meg kell tanulnunk figyelni a hangjaira
Forrás: Bakonyerdő Zrt.
Megbízható természetfotósokat keres Somogy vagy Zala megyében? Keresse bizalommal Mohl Edinát és Harkai Ernőt! (Kattintson a nevekre!)
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131




You must be logged in to post a comment Login