Keressen minket

Vadászat

Felavatták a Bársony István emlékházat

Közzétéve:

Feltöltő:

A Kelet-Bakonyban felújították az Országos Kéktúra útvonal erdőgazdasági területen futó szakaszát, valamint átadásra került a térség erdészeti és vadászati értékeit, múltját bemutató kiállítás is.

A Gaja-völgyi Tájcentrum Fejér megye egyik legszebb, leglátogatottabb kirándulóhelye. Csodálatos hely a Gaja-szurdok a patak fölé tornyosuló szikláival, mély szakadékaival, változatos erdőivel. A szurdok hűs nyugalma, a völgyperemekről elénk táruló panoráma felejthetetlen hellyé teszi minden kiránduló számára a Tájcentrumot.

Fejér megye legnagyobb erőgazdálkodója, a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. tulajdonosa és egyben fenntartója, működtetője a Gaja-völgyi Tájcentrumnak. A vállalat területén összesen 18 kilométernyi Kéktúra útvonal húzódik, amelyből hat kilométernyi a Gaja-völgyében található. A VADEX Zrt. a Magyar Természetjáró Szövetség által kezdeményezett pályázaton nyert támogatást a területén található Kéktúra szakasz fejlesztésére.

emlekhaz1

Az összesen mintegy 100 millió forint értékű beruházás keretében a vállalat erdei pihenőhelyeket újított fel, 120 fő befogadására alkalmas fedett esőbeállót épített, új padgarnitúrákat telepített. Szintén a jelenlegi beruházással épült meg egy, a Gaja-patakon átívelő, kerekesszékkel és babakocsival is egyaránt járható fahíd. A program részeként a közkedvelt Alba-Regia forrás környékének teljes felújítására és a patakpart védelmére és stabilizálására is sor került.

Kiemelt beruházási elem a Bársony István Emlékház kialakítása, amely a környék erdő- és vadgazdálkodásának múltját és jelenét mutatja be. A helyszín választása nem véletlen, ugyanis itt hozta létre a grófi Károlyi család az ország egyik első vadaskertjét, amelynek ispánja volt Bársony János, a természetírás legnagyobb alakjának, Bársony Istvánnak édesapja. Az épület nem csak emlékház, hanem egy kis létszámú csoport befogadására is alkalmas oktatási és bemutatási lehetőséget biztosító helyszín is egyben.

emlekhaz2

Fehérvárcsurgó és a Gaja-völgye már első királyunk, Szent István idejében is kedvelt vadászterület volt, ő is szívesen vadászott a környék erdeiben, ahová csónakkal érkezett Fehérvárról. Államalapító királyunk nevét viselte az országos kék jelzés útvonalán 1938-ban rendezett túra is. Az eseményt Szent István túrának, illetve Szent István turistavándorlásnak nevezték el. Ezeket a történelmi tényeket szem előtt tartva a VADEX Zrt. úgy döntött, hogy államalapító királyunknak emléket állítva a történelmi múlttal rendelkező fehérvárcsurgói vadaskertjét Szent István vadaskertnek nevezi el. Az esemény kapcsán Szent István királyunk szoboravató ünnepségére is sor került.

A közjóléti és turisztikai fejlesztéseket Dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, a Magyar Vadászati Védegylet elnöke, Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, L. Simon László, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke, Dr. Jung László, a Magyar Fejlesztési Bank Agrár- és Turisztikai Befektetési Főigazgatóságának ügyvezető igazgatója, valamint Majoros Gábor, a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója adta át. Az átadáson beszédet mondott Thuróczy Lajos, az MTSZ tiszteletbeli elnöke.

emlekhaz1

A fejlesztés eredményeként a közkedvelt túraútvonal népszerű célpontjai mostantól gazdag múltjához méltó külsővel és infrastruktúrával fogadják az ide érkezőket.

turistamagazin.hu

Vadászat

Erdei tragédia

Agócs Tibor egy kútban felakadt, elpusztult dámszarvasbikát talált Lajosmizse határában:

Published

on

Agod Tibor Bács-Kiskun vármegyében, Lajosmizse határában túrázott párjával az Aranyhomok Vadásztársaság területén, amikor egy kútban felakadva egy elpusztult dámszarvasbikát talált. Megfigyelését megosztotta lapunkkal:

Fotó: Agod Tibor – Agro Jager News

A tegnapi napon túráztunk a párommal Lajosmizse határában, a Lajosmizsei Aranyhomok Vadásztársaság területén, amikor egy régi szemétteleptől nem messze, egy erdőrészben figyeltünk fel egy nagy kútra. A kútban lógott egy szerencsétlen állat — gyakorlatilag felakasztotta magát egy régi szőnyegdarabra. Borzasztó lehetett, mennyit szenvedhetett. A tetem körülbelül két hetes lehetett.

Húsz éve járom az erdőket, de még csak hasonlót sem láttam. Az adott területen, az erdőben és annak minden részén sajnos még mindig rengeteg a szemét: különböző madzagok, drótok, stb. Ezek között élnek a dámszarvasok, őzek — és sajnos valószínűleg ez a tragédia is így történhetett meg.

Írta és fényképezte: Agod Tibor

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

A várva várt nap – Az első őzbakvadászatom

Published

on

A nap már aranyszínű fátylat borított a tájra, amikor megérkeztünk a Százhalombattai Benta Völgye Vadásztársaság Elvira-major területére. Az őzek előszeretettel járnak ide, főként a hajnali, illetve esti órákban.

Csendben lopakodtunk be a gyümölcsösbe, ahol a fák között már mozgolódott néhány őzbak és suta. Tovább cserkeltünk egészen egy hatalmas vetésig, amely a gyümölcsös két oldalán terült el. Ott megakadt a szemünk egy érett, érdekes agancsú bakon, aki éppen a gyümölcsös felé sétált a sutájával. Türelemmel figyeltük őket, kivártuk a megfelelő pillanatot.

Fotó: Gargyánszki Alexander – Agro Jager News

Felállítottuk a lőbotot, beállítottuk a puskát is, majd megkaptam az engedélyt a vadászmestertől az őzbak kilövésére, amint megfelelőnek látom a pillanatot. A célzás pontos volt, a lövés megtörte a késő délutáni csendet. Az őz összeesett. Megkönnyebbülve néztünk össze, de a vadászat itt még nem ért véget.

Cigarettaszünet után lassan elindultunk a rálövés helyére, ami megközelítőleg 150 méterre volt. Amikor azonban odaértünk, az őz nem volt ott – csak friss vérnyomok vezettek át a gyümölcsösön egy darabig. Később, amikor már nem találtunk több nyomot, távolabb mentünk egymástól, és egy vonalban, átfésülve kerestünk tovább a gyümölcsösben. Végül észrevettük: sebágyában feküdt. Megriadt, és elfutott, így utánamentünk. Végül Gargyánszki Alexander, a társaság vadőre megadhatta neki a kegyelemlövést, hogy ne szenvedjen tovább.

Fotó: Mészáros Tibor – Agro Jager News

Mielőtt kivittük volna a vetésre, még pár percig magamra hagyott a vadászmester és édesapám, hogy méltón elbúcsúzhassak tőle. Ahogy a hagyomány is megkívánja, a vadászmester az őzbak szájába helyezte az utolsó falatot, a sebhez töretet tett, a vérrel megfestett töretet pedig nekem adta. Miután megadtuk a kellő tiszteletet, fényképeket készítettünk.

Végül sor került az avatásra is, amit a vadászmester és édesapám végeztek el – a vadászmester átadta az avatás megkezdésének jogát apámnak. Az avatás során édesapám szemében ott csillogott a büszkeség, a vadászmester mozdulatai pedig tiszteletteljesek voltak. Végül mindannyian meghajtottuk fejünket az őzbak fölött.

Fotó: Mészáros Tibor – Agro Jager News

Azt hiszem, ez a vadászat nem csupán egy elejtett bak története. Ez összeköt édesapámmal, a természettel, a vadászati hagyományokkal. Ahogy visszanéztem a gyümölcsös felé, már csak az emlék maradt – a naplemente fénye, az őzek nyoma és a természet örök rendje.

Írta és fényképezte: Mészáros Nóra

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Az idei év első őzbakja

Published

on

Diana április 19-én, szombat délután kegyes volt hozzánk. Jani barátommal vártuk ezt a bakot, de nem jött ki a megszokott helyén. Az utolsó, lővilág előtti időben Jani úgy döntött, hogy rácserkelünk, és megnézzük, miért hisztizik folyamatosan a bakunk. Napsütéses, késő délután, három sutával, a kiszemelt terület melletti spaléton riasztott folyvást-folyvást.

Fotó: Agro Jager News

Hála Istennek, inkább a sutákkal volt elfoglalva, mint velünk, így sikerült lőtávra közelíteni. Elsőre elhibáztam 😞, és másodikra sem volt jó a találat. Kb. 250 méter volt a távolság. Sántikálva elfutott a sutákkal. Sebzett vadat nem hagyunk szenvedni!!! Sietve utána eredtünk, ami jó döntés volt. Majd kb. 180 méterről eleresztettem a lövést. Egy gerinclövéssel tűzben rogyott, és sikerült terítékre hozni az idei évem első bakját. Nagyon köszönöm Jani barátomnak, köszönöm a Zsámbéki Medence Vadásztársaságnak, nem utolsósorban az elnök úr barátomnak, Pistának! Békesség a vadnak.

Írta és fényképezte: Kovács Péter

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom