Vadászat
Továbbképzésen a hivatásos vadászok
Mintegy kétszáz helyi és környékbeli hivatásos vadász vett részt június 18-án Szerencsen, a Rákóczi-vár színháztermében megrendezett továbbképzésen. Az OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területi Szervezete által életre hívott összejövetel célja az volt, hogy részletekbe menően tájékoztassa a hallgatóságot a szakmai kérdéseket illetően.
A fórum elején Rózsa Sándor, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatóságának osztályvezetője tartott ismertetőt a megyei vadgazdálkodás természeti vonatkozásairól, főbb szabályairól. Őt követte a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola oktatója, Fónagy István rendőr százados, aki a rendészeti feladatokat ellátó személyek intézkedési opcióiról, kötelességeiről, az esetleges kényszerítő eszközök alkalmazásának általános elveiről és előírásairól adott tájékoztatót gyakorlati bemutatóval kiegészítve.
Ezek után a vadhívással, illetve annak megfigyeléseivel, tapasztalataival és praktikáival ismerkedhettek meg a jelenlévők, amelynek Somfalvi Ervin volt az előadója. Később lehetőség volt ennek kiscsoportos gyakorlására is, amelyhez saját sípokat és eszközöket használtak a résztvevők. Emellett alkalom nyílt a vadászatra jogosultaknak a személyes konzultációra, valamint a védett helyek vadászterületen történő beazonosítására térinformatikai rendszer segítségével.
A nap zárásaként a Szerencs-Ondon található Levente lőtéren rendeztek hivatásosvadász-versenyt.
szerencsihirek.hu
Vadászat
Harmadik vérebfajtánk: az alpesi tacskókopó
Fenn északon, Abaújban él Oravecz Attila, aki, valamikor 1996, 1997 táján, a SEFAG Zrt. hivatásos vadászának, Ozvári Zoltánnak az írásába botlott, aki az alpesi tacskókopóról, mint mindenes vadászkutyáról írt. A tacskókopó magyarországi története azonban 1980-ban kezdődött, mikor is Csehszlovákiából, Dr. Prezenszky János, az akkori Heves megyei fővadász importált néhány kutyát. Pomázi Ágoston, híres magyar kynológusunk 2014. január 14-én publikált cikkében úgy fogalmaz, hogy a magyar vonal gyakorlatilag Ozvári Zoltán kitartó munkájából indult, s mára, egy rendkívül értékes harmadik vérebfajtánkká vált. Pomázi Ágoston arra is felhívja a figyelmet, hogy a tacskókopó vonatkozásában sikerült távol tartani a divatot és a használati célok és érdekek maradtak az elsődlegesek. A szakember hangsúlyozza, hogy a németeknél a tenyésztők, valamint a fajtát tartók és használók 40%-a hivatásos, 50%-a sportvadász és csupán 10%-a szimpatizáns. Cikkünkben most Oravecz Attilával és az Abaújban otthont találó alpesi tacskókopókkal ismerkedünk…
A tacskókopóval először 1996-1997 magasságában találkoztam – mesélte az Agro Jagernek Oravecz Attila, akivel az elmúlt hetekben több alkalommal is foglalkoztunk itt a „Jager” felületein. A Bélusvölgye Vadásztársaság hivatásos vadásza abban az időben kezdte a pályáját, aki az itteni szakemberekkel együtt nagy kutyás hírében áll. Úgy emlékszik vissza: éppen csak szibériai lajkám nem volt.
Kezdő fizetés mellett, ami akkoriban 9000 Ft volt, egy elérhetetlen álom volt csupán egy tacskókopó, mert a 30 000.- forintot közölünk senki nem tudta kifizetni, de az biztos, hogy menthetetlenül beleszerettem a kutyába, ami nem másnak, mint Ozvári Zoltánnak köszönhetek.
Akkoriban már voltak tacskóim. Tenyésztettem és kinek nem voltak jagdjai? Ozvári Zoltán cikke után úgy megtetszett és el is határoztam, hogy egyszer, ha megtehetem, lesz nekem ilyen kutyám! Sóvárogtam utána: de jó lenne vaddisznó hajtásra menni egy ilyen kutyával, vagy utánkeresni, mert állították, hogy mind a kettőre képes ez a kutyafajta.
Aki felüti a szakirodalmat, pontosan jól tudja, hogy ez egy osztrák fajta és olyan helyen, olyan helyeken vadásznak velük, az Alpok meredek lejtőin, ahol a bajorhegyi vagy a hannoveri véreb már küszködve tartja a nyomot. Ott teljesít igazán nagyot a tacskókopó. Valójában az Alpok viszontagságos körülményeire tartották! Az a kutya, amelynek lábai hosszabbak, mint a tacskóé, ma is egy kemény, sokszor durva szőrű kutya. Ám viselkedése kiegyensúlyozott, gondolkodása gyors és a helyzetet felismerve, önállóan is képes döntéseket hozni. Talán emiatt is van, hogy a vaddisznós munkákban kevesebb a fajtán belül a sérülések száma. Akinek van, tudja, hogy miről beszélek!
De ne szaladjunk ennyire előre, mert a 90-es évek végén még csak sóvárgás volt és az igazi nagy szerelem, ezzel a fajtával, majd jóval később bontakozott ki. Tény: egyszerűen nem tudtam hozzájutni a fajtához, de az élet mást hozott. Megnősültem, babát vártunk, építkezni kellett. Közben lettek erdélyi kopóim, szlovák kopóim, fox-, wells terrierek sora, na, meg mindenféle keverék kutyák, amelyek, ha nem is voltak kiállítási darabok, de nagyon kedves és jó teljesítményű, hajtó kutyák voltak. Sok disznó volt. Sőt! Kisebb utánkereső munkák akadtak, de a falkáinkkal szépen levezényeltük az akkor oly jellemző disznóhajtásokat. Persze a vadőr kollégák is jó kutyákat tartottak és így ment ez akkoriban. Minden kornak megvoltak a maga legjobb kutyái. Ez akkor is így volt és ma is így van!
Az utánkeresések sűrűsödése miatt lett egy hannoveri vérebem, de sajnos diszpláziával küszködtünk, majd jött a következő, de annak meg a hajszakedve nem jött meg. Egyáltalán nem ment és akkor elvette a kedvemet az utánkereséstől, de égett bennem a tűz és egy hannoveri szukám csak bevált és igen jó kutyám lett: hogy úgy mondjam, ráéreztem az ízére!
Akkoriban, itt, Abaújban, nem igen volt senkinek vérebe és elhívtak még a Bükkbe is, de, ahogy lenni szokott: megöregedett és elpusztult. A hannoveriek sora után lettek bajorhegyi vérebem, de nem nőttünk össze s egyre jobban, egyre többen foglalkoztam a tacskókopóval.
A tacskókopót ugyanis aránylag kevés munkával lehet fejleszteni és váltakozva kellett nálunk, hol őzet, hol szarvast, hol vaddisznót keresni. A klasszikus vérebmunka során a kutyákat szarvasra készítik fel. A vérebvezető egy-egy kantól így igencsak félt, ami érthető is, hiszen óriási értéket képvisel egy jól bevadászott kutya!
Köteles Pisti barátom azután valahogy hozott, vett két kutyát Ozvári Zoltántól! Ezeket a kutyákat közvetlen közelből láthattam és láttam, hogyan dolgoznak. Mindenben igaza volt a fajtatulajdonosoknak és Ozvári Zoltán írásában sem kellett csalódni: nem hazudott egy sort sem!
Köteles Pistinek szerencsére lett egy, két kölyökkutyája és azok kimagaslóan jól teljesítettek. Csoki egy nagyon jól vadászó és nagyon jó utánkereső kutya lett. A disznósebzés akkoriban sok volt és Csoki brillírozott! Én láttam, hogy hajtókutya volt, de mikor vezetékre került, teljesen megváltozott a viselkedése.
Teljesen mindegy volt, hogy őzet, vaddisznót, vagy szarvast keresünk. Többször kísértük és nagyon jó kutya hírében állt. Mind a két feladatot tudta. A ’96-os, 97-es cikket teljesen igazolta. A tacskókopót rátehetjük ugyanis friss nyomra is, de jól teljesíti a munkavizsgában előírt kritériumokat is. Biztosak lehetünk benne, hogy behozza másnap is az esti sebzéseket.
Egy másik vadőr kollégám, aki Heves környékén volt gyakorlaton, egyszer csak megjelent egy fekete cser változatú kiskutyával. Abban az időben Zsolti barátom Béci kankutyája már jó éves lehetett és már akkor sokat járt gyalog, a kutya meg minden nap vele volt és hordta magával. A szemünk előtt vált legendává! Végül hajtó és utánkereső is lett a Béci. Zömében disznós kutyaként viselkedett és csak a disznó, csak a disznó volt a mindene, de egy vadászaton végül lelőtték…
Az élet azután úgy hozta, hogy megismerkedtem Dankó Miklóssal és Pátyon kaptam három tacskókopót és elindultam én is ezzel a fajtával!
Nálunk sok a fedett terület, kukoricák, őzbakvadászatban már összekuszálódott repcék és olyan elhagyott, hátrahagyott sűrűk, amiben igazán és háborítatlanul élhet a vaddisznó. Oda ember nem jut be és a vérebeket sem engedjük be szívesen, ellenben a tacskókopókkal!
Az utánkereső kutyát vezetni, megtanítani, az első két évben kell. Sürgetni nem szabad. Amikor a kutyába ezt belesulykoljuk, hogy csak a vezeték, csak a vezeték, tudjuk elkezdeni vele az igazi munkát.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Míg nálunk ilyen körülmények várnak a kutyákra, addig Szlovákiában, a Kárpátokban, olyan sziklás részeken járnak a tacskókopókkal, aminek a láttán feláll az ember hátán a szőr! Ott aztán kijön a kutyából az igazi énje!
A magyar tacskókopó klub 2014-ben alakult meg és mivel a kutyáim nem voltak törzskönyvezve, nem tudtam aktívan részt venni a munkában. Azért, hogy beléphessek, megvettem Linda Gerlachovsky Drovt, aki „Ügyes” hívónévre kereszteltem és vele kezdtem el a munkát. Utánkeresésre és vaddisznó hajtásra képeztem ki, de nem volt igazi vezetékes kutya. Inkább, egy mozgékonyabb, hajtó típusú kutya volt és nagyon sok disznót hoztunk be ezzel a kutyával. Ha volt sebzett, akkor biztos megkereste és órákig tartotta, míg oda nem értünk. Bármilyen hegyvidéken, bármilyen sűrűben megvárt bennünket a vaddal. Mondhatom, hogy egy álmom vált valóra és a klubbon belül megismerkedhettem Ozvári Zoltánnal, aki a fajta magyarországi pioneerjének számít ma is, no meg olyan nevekkel, mint például Pölöskei Balázs. Érdemeik megkerülhetetlenek és elévülhetetlenek. A fajta sosem indulhatott volna el nélkülük.
Az internet meg egyre jobban fejlődött és nagyon sok szakemberrel vettem fel a kapcsolatot, itthon is és külföldön is. Jó barátom lett Simara Tamás, az Ormánságból, meg Czebei József, akinek inkább a hajtásokban remekeltek a kutyái.
Annyira belemerültem, hogy nagyon sok kutyát össze is gyűjtöttem a csehektől, a szerbektől, a horvátoktól, az osztrákoktól és persze a szlovákoktól is, akikkel eközben nagyon jó barátságok szövődtek.
Itt Abaújban összeszedtem a kutyás vadőröket, vadászokat és összehoztuk az Argos hajtócsapatot, ami sok vonatkozásban jó volt, de egyben biztosan: munka közben láttuk a fajtát és a tenyésztésben vittük tovább a legfontosabb tulajdonságait! Ami belefért, amit úgy láttunk, hogy be tudunk fejezni, azt elvállaltuk.
Büszke voltam rá, hogy a csapat mindegyik kutyája legalább valamilyen vizsgával rendelkezett! Ez napjainkban is kiemelkedő lenne!
A magyar klub mellett egyre többet találkoztam a szlovák tacskókopó klubbal, ami közelebb is esett hozzánk és olyan dinamikusan, olyan fegyelmezetten, egyetértve fejlődtek, hogy azt vettem észre, hogy egyre többet vagyok Szlovákiában. A barátság kölcsönössé vált és ők is elfogadták a meghívásomat. Ma már, mind földrajzi, mind szakmai vonatkozásban nagyon közel állunk egymáshoz és baráti kapcsolatot ápolunk. Itt vagyunk 30-40 kilométerre és nagyon jól megtaláljuk a hangot egymással. Közös programok, amelyeket a schengeni bővítés csak élénkített!
A tacskókopó, minden fontos tulajdonsága mellett, még komoly apporthajlammal is bír. Alkata, szőrzete, a zord körülmények között is megállja a helyét. Láttam már tacskókopót vadkacsa után, a hideg vízben úszni!
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az elmúlt években közel 50 darab kutya fordult meg a kezem alatt. Voltak jobbak és voltak gyengébbek. Ma már 14 éve csak ezzel a fajtával dolgozom. A munkabírása, a csapázása, az a mély hang, amit vadállításnál tud a kutya, egyik fajtához sem hasonlítható. Keményen állítják a vadat, de azt is látják, ha a telefonálok, akkor hajlamosok, kibúvókat keresni és már csibészkednek is.
Ha ránézek a tacskókopóra, egy igazi, lógó fülű, mokány kutyát látok, ami, ha kell nagyon tud menni is. Hosszú derekú, fürge kutyák. A tenyésztése egyébként nehéz, de szigorúnak kell lennünk. Az első osztrák standard kiváló alapokat adott. Tág orrlyuk, erős váz, miközben mégsem annyira nagytestű, hogy akadályozza a mozgásban.
Vannak játékos egyedek, de nagyon komolyak is. Jellemző rájuk a komolyság. Más kopókkal szemben előnye, hogy nem mennek túl messze a vadásztól, viszont, ha ráakadnak a sebzettre, elmennek kilométereket is, de alkatuk miatt az a megfigyelés, hogy a keresett vad hamarabb szembefordul velük, miután a tacskókopók helyben tartják a vadat.
Számtalan élményünk van és mi, egy páran a hajtóvonalat erősítjük, de komoly munkára is bátran elvihetjük. Nálunk, itt, Abaújban még mindig van disznó és a szarvasra képzett kutyát sokan féltjük is, ilyenkor szokott Ruszinkocs Dani megjelenni Mayával vagy a Vándorral. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy most ő is szerzett magának egy tacskókopót. Látja, hogy a fajta rendkívül sokoldalú!
El kell mondani azt is, hogy vannak később érő kutyák. Ismertem egy kutyát: mikor két éves lett, egyszer csak megfordult benne valami és egy jó, de inkább kitűnő kutya lett. De addig? Munkájával inkább bosszantotta a gazdáját a hajtásokban – nevet Oravecz Attila. Egy másik meg csak a vaddisznóra állt be. Ott azután találkozhatott szarvassal, őzzel a kutya, de arról a csapáról biztos, hogy nem állt le és be tudták hozni a vadat!
Sok történetünk gyűlt össze másfél évtized alatt, a barátaim is megannyi esetet, vadászatot tudnak felsorolni, elmesélni. Emlékezünk egymás kutyáira, de azt le kell szögezni, hogy minden nagyvadas területen dolgozó kollégámnak ajánlom, hogy tegyen szert egy ilyen kutyára, mert a kocsiban könnyen elférnek. Kezesek, megülnek az első ülés előtt is, de a boxokat is jól viselik. A leseken nyugodtak és ha nem is hízelgők a vendéggel, de kényelmesen ott lehetnek velünk. Arról meg ne is beszéljünk, hogy egyszerűbb helyzetekben pár perc alatt ott állhatunk a vad mellett. A munkakutyák a mai világunkban is fontos feladatokat töltenek be s ha kell is rá energiát, időt szánni, mindennapjaink fontos társai, munkatársai lehetnek.
A tacskókopó számomra egy fiatalkori álomként indult, amelyre közel másfél évtizedet kellett várni. Ma már könnyebben hozzá lehet jutni az osztrákok hőn szeretett fajtájához, amelyet itt Európában rendkívül szeretnek a vadászok. Hányattatott sorsa az első világégéssel kezdődött és itthon nehezen vetette meg a lábát. Helyzete ma sem egyszerű, amit a fajtát szerető, használó fajta tulajdonosok számának emelkedésével az idő, majd helyre tud billenteni.
Mi, itt, Abaújban így vágtunk bele a tacskókopózásba, de egy biztos, ha nem ragadott volna tollat – ma már jóbarátom – Ozvári Zoltán és nem írt volna erről egy cikket, lehet, hogy később vagy egyáltalán nem ismerkedek meg ezzel a fajtával s ha úgy vesszük: hálával tartozom neki, emiatt is – mesélt Oravecz Attila, a Bélusvölgye Vadásztársaság hivatásos vadásza az Abaújban meghonosodott alpesi tacskókopókról az Agro Jagernek.
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
Fotókat gyűjtötte: Oravecz Attila
Vadászat
Az első muflonkosom
Budai Judit élménybeszámolója:
“Nem az számít,hogy hány kütyü van a tarsolyunkban. Az a legfontosabb,hogy a szeretteink mellettünk állnak és segítenek valóra váltani az álmainkat”. Ezúton is szeretném megköszönni a családomnak és a barátaimnak ezt a nem minden napi születésnapi ajándékot! ❤️ Főleg Gábornak, amiért a legnagyobb titokban leszervezte ezt az egész kalandot számomra, egy gyönyörű szép helyen, a Gerecse hegységben, ahol vadászhattam ebben a néhány napban. Hálás vagyok azért is, amiért elkísért oda és átélte velem a magyar ötösöm utolsó hiányzó nagyvadjának elejtését!
Nem volt időm gondolkodni. A szombati szülinapi bulin Gábor közölte velem, hogy holnap délben indulunk…..szóval hétfő hajnalban már a lesen ültünk, egy csodaszép helyen. Reggeli és esti lesvadászaton próbáltuk elejteni az “ajándékomat”. Szerda reggelre terveztük a hazautazást, de mindaddig nem láttunk akkora kost, amekkorát szerettünk volna terítékre hozni. Így úgy döntöttünk, maradunk még szerda esti lesvadászatra. Eljött a fél három, amikor találkoztunk a kísérőnkkel. Izgatottan indultam neki a hegynek, az utolsó esti vadászatunkra. Nagyon sokáig nem mozdult semmi, pedig itt minden nap láttunk muflonokat. Mindenki feszülten figyelt. Az idő már fél öt felé járt és a nap hamar lebukott a hegy mögött, rohamosan kezdett szürkülni az addig színes erdő.
Aztán egyszer csak megpillantottam az erdei nyiladékon, tőlünk balra, egy kost ballagni. Halkan, remegő hangon szóltam a többieknek, hogy jön alulról egy kos a szóró felé. A kísérőm egy gyors bírálat után mondta, ha jól áll, lőhetem. Az erdő csendjét a lövésem hangja törte meg és a kos, amit az égiek az utolsó pillanatban küldtek nekem, csendesen elpihent. Az öröm határtalan volt. Lemásztunk a lesről, birtokba vettük a vadat, megadtuk a neki járó tiszteletet.
És a kísérőim muflonkos vadásszá avattak!
Tisztelet a vadnak!
Winchester XPR Thumbhole, 308 win.
Lapua mega 12g, lőtáv kb. 80-90 m.
Írta és fényképezte: Budai Judit
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Szebenye-pusztán találkoztak a bélusvölgyi vadászok
Észak-Csereháton, a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában szervezte meg az ide trófeamustráját, amelyen mintegy 36 gímbika trófeáját lehetett megtekinteni, illetve ekkor vehették át ünnepélyes keretek között az elejtők. Kövér János, a vadásztársaság elnöke kiemelte, hogy amellett, hogy ismét egy forró, csapadékszegény, aszályos nyár után köszöntött be a szeptemberi szarvasvadászat, egy meglehetősen eredményes bőgést zárhattak. Eredményeikre büszke, az elért sikerek mögött pedig pontos és tapasztalt, gondos vadgazdálkodást láthatott minden vendég a területen. A munka tovább folytatódik, amelybe, a vadásztársaságon túl, a térség vadgazdálkodóinak összefogása is ott rejlik – tájékoztatta az Agro Jagert Oravecz Attila.
Egy vadásztársaság életében a trófeamustra mérföldkő. Egy-egy ilyen szemlén, nemcsak a társaság, aktuális helyzetét, lehetőségeit láthatjuk, hanem a hivatásos vadász, a vadőr is mérlegre kerül. Míg a múlt héten a Drávamentén tapasztalhattuk meg, hogy a társaság kitárta a kapuit, addig most itt Észak-Csereháton tekinthetünk körbe, hogy valójában mire képes a szarvas és körülötte az ember.
A Bélusvölgye vadásztársaság ezen a napon megmutatta és akinek kedve tartotta, kilátogathatott Szebenye-pusztára, hogy milyen gímbikák estek 2024-ben. Oravecz Attila kiemelte: örömmel fogadták, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal vadászati szakigazgatásában dolgozó felügyelők elfogadták a meghívásukat, ami visszajelzés számukra, hogy a kormányhivatalban is fontos, mi történik, nemcsak itt, hanem a környező társaságok területén.
A szarvas kettős életet él. Napjainkban számokban, íróasztalok felett is megjelennek, de igazán csak a terepen, egy-egy társaság, egy-egy térség egészében lehet megérteni, hogy mit jelent egy-egy populációval gazdálkodni, őrizni. Egy állományt nem lehet pár ezer hektárra beszorítani, azzal integráltan, egységesen kell gondolkodni. Ha jó is a kapcsolat, ha 20 éves barátságok kötik össze az itt dolgozó vadőröket, hivatásos vadászokat és működik az együttgondolkodás, azonban a jogszabályi előírásoknak meg kell felelni. Ez azonban akkor működik igazán jól, ha egy-egy térség lehetőségeire, szaknyelven fogalmazva, a vadeltartó képességére illesztik és nem egy egységes, országos direktívának kell megfelelni.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Úgy gondolom, hogy ehhez időszerű lesz bevezetni egy új fogalmat is, amely a földtulajdonosok irányába mutat, miszerint mire képes, mit képes megtenni a szarvasért, a vadért a gazdaember? Szerencsés együttállás, ha vadászik, de még szerencsésebb eset, ha az agrárszektor stabil lábakon és kiszámíthatóan működik – nyugodtabb gazdasági helyzetben minden szereplő nyugodtabban reagál.
A gazdákkal, a földtulajdonosokkal való kommunikációban a Bélusvölgye vadásztársaság vonatkozásában kétoldalú kapcsolat rajzolódik ki, melyet mi sem példáz jobban, hogy egy terület bokros, elhagyatott részeit kitisztítva, Oravecz Attila megkereste a földtulajdonost, hogy ha lehetne és a tervezett munkában nem hátráltatná, akkor mentsék meg a régi almafákat. Személyes sikere Oravecz Attilának, de amellett, hogy régi almák maradtak meg a gyümölcsnemesítőknek, az erdőjáró embernek, de ott maradtak az öreg fák, amelyeket minden évben felkeres a vad is. Ez a terület kitakarítása után sem változott meg. Sőt!
Oravecz Attila kiemelte, hogy mire beköszöntött az ősz, a leseket kijavítgatták, a sózókat feltöltötték és a vadföldeket előkészítették. Ez utóbbi kapcsán sok-sok éves gyakorlat, hogy a vadföldekbe őszi árpát vetnek, amit nem takarítanak be, hanem lábon hagynak. Azon úgy bagózik a szarvas, a vaddisznó és minden vadja az erdőnek, ahogyan csak szeretné, mikor már tejesen érik. Mikor aztán odakerül a sor, hogy aratni kellene, sem vágják le. Aki ismeri az árpát, tudhatja, hogy érés után csakhamar összetörik, összeborul. Nyár közepén aztán nehéz tárcsával leforgatják, bekeverik azokat a szemeket, amit a vad elhagy, ami kipergett. Vetésre, több, mint elég. Az első augusztusi esők hatására aztán kicsírázik és őszre nemcsak bokáig érő, hanem már szárba szökkent árpa várja a szarvasokat, de jó legelője minden vadnak.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A szarvas az elmúlt években jobban helyben maradt az Észak-Cserehátban – folytatja Oravecz Attila és a kollégákkal, vadőr barátokkal egyre kevesebbszer állunk meg egy-egy trófea előtt: Na, ezt láttam én is! Sokat beszélgettünk erről – teszi hozzá, de arra jutottunk, hogy a tarvadnak kedvezve, az sem mozdul ki messzire s a rudlikat a bikák sem keresik. Ilyen megfigyeléseket szűrtünk le, amelyet érdemes lenne itt is tudományos eredményekkel igazolni, mert tapasztalataink erre mutatnak.
A 2024-es bőgés nagyon jól indult és sem a meleg, sem a száraz idő nem vetette vissza a bikákat – meg is szólaltak! Szeptember 2-án terítékre került az első gímbikánk és azután sorban szólt a vadászkürt a szarvasok felett. Az összes kolléga is dolgozott a szomszédban, néha-néha tudtunk beszélni, s ha már nem hallottunk egymásról, akkor fogtuk a telefont és összecsörögtünk. Persze az utánkeresések megadták a közös hangot, mert mi is, a szomszédok is át-átmentünk a szomszéd területére. Akkor már hívtuk is a kollégát, hogy szükségünk van a segítségükre, mert nagyon úgy tűnik, hogy „vendégvadászatra” érkezünk. Ez megszokott, mindennapos – együttműködés nélkül nem tudnánk ilyen eredményeket elérni.
Sokan kérdezik, hogy a bőgőhelyeket, hogyan gondozzuk? Mi azt látjuk, hogy az a legjobb, ha az ősi beállóhelyekre mi egyáltalán nem megyünk be – semmilyen eszközzel. Azt a birodalmat meghagyjuk a szarvasnak. Ha azt választotta, akkor mi tiszteletben tartjuk s ha a királynak megfelel, akkor mi nem akarjuk, hogy jobb legyen. Viszont körülötte, azért kedveskedünk neki. Aztán meg: mindig örülünk, ha augusztusban újra és ugyanott megszólalnak a bikák, hiszen jelzés, hogy valamit csak „eltaláltunk” idén is…
A trófeamustra idei legjobb gímbikáját 12 évesre bírálták és 9,37 kilogrammot nyomott. Remélem nem gondolja senki, hogy nagyképűség a társaságunk részéről, de ez a bika „csak” egy mellékbikája volt egy csapatbikának, „akit” lehetőségeink miatt nem hoztunk terítékre. Talán ilyet még a társaság soha nem tett, de meghagytuk. Elnök úrral sikerült egyeztetni és megmaradt nekünk jövőre, megmaradt a teheneknek. Mondhatom, lehet, hogy a valaha lőtt legjobb gímbikánk lesz. Keveset láttuk, de annál többet hallottuk. Úgy gondoltam, ha ez a bika maradhatna még egy évet, akkor olyan erős genetikával fordulhatunk rá a következő évtizedre, ami meghatározó lehet a gazdálkodásunkban.
Hogy találkozunk-e ezzel a bikával? Hogy jövőre ide fog-e beállni? Senki sem tudja. Egy viszont biztos: jó pár csatát megnyert ezen az őszön és láttuk, ahogy terelgeti a teheneit. Kell egy ilyen új dolog és nem szeretnénk ezekből az elképzeléseinkből engedni. Újat, változást szeretnénk s legyen ennek a szarvasnak az erdő az otthona, legyen még a mienk. Neveljen az erdő, neveljen az Észak-Cserehát még szarvast: sokkal jobbat! Mi, amit tudunk, megadjuk a szarvasnak. Sokkal többet már nem tehetünk hozzá, maradt hát az önmérséklet.
vendégekkel, tagtársakkal, a kollégákkal jól telt a Szebenye-pusztai napunk. Szükségünk is volt erre, mert a nap, nap utáni vadászatok elfárasztottak mindannyiunkat. Korai kelések, késői fekvések és napközben a rengeteg munka, nemcsak a vadászházban, hanem területen is. Trófeakikészítések, út a kormányhivatalba, a kamarához. Krotália igénylések, dokumentációk, papírmunka, megannyi feladat, amit nem görgethetünk napról napra, azt el kell végeznünk minden nap. S arról még nem is beszéltem, hogy a tacskókopóinkkal is foglalkozni kell, mert hát a napi tréning mindenkinek kell, embernek, állatnak egyaránt.
Panaszra egyáltalán nincs okunk, itt, a Bélusvölgye vadásztársaság területén, feladat viszont bőven terem. Hozzá kell tenni, hogy az érmes arányunk 40%-os, az érmes bikák átlagsúlya 7 kilogrammot ért el. A korosítás és a minőségi szelekció felé mozdultunk el és a fiatal, már láthatóan gyenge adottságú szarvast is vadásztuk a bőgésben – új vonulat, de nem engedtük el, ha találkoztunk. Meglátjuk, milyen eredmények jönnek, ami persze egy, két év alatt biztosan nem fog látszódni, mint ahogy az az eredmény sem, hogy a trófeamustrán annyi gyerek játszott a Szebenye-pusztán, hogy sokszor keresni kellett, kinek, merre van a sráca. S ha meg is mosolyogtuk a gyerekricsajt, azért tudni kell, hogy belőlük lesznek a következő generáció hajtói és apukájuk, a nagyapjuk, a nagybácsijuk mellett válnak olyan vadásszá, akik mellett majd mi is leállunk egy-egy standra vagy beülünk melléjük majd az autóba, mikor megállnak a házunk előtt, hogy gyerünk ki a hegyre, oda, ahová régen mi vittük őket – mesélt Oravecz Attila az Agro Jagernek a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában…
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fényképezte: Oravecz Attila és Szabó Róbert
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
You must be logged in to post a comment Login